Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hosszú az út hazáig 5 - 8.fejezet

 

5

 

 

   Marci kora reggel elment, órája volt. Én megreggeliztem, rendet tettem a kicsi lakásomban, majd a megbeszélt időre megérkezett Imre, a testvérem élettársa. Úgy üdvözölt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Arra gondoltam, hogy talán nem szívtelen gazember. Gyorsan végigjárta a lakásomat, majd leültettem és kávéval kínáltam.

   - Nem zavar, ha rágyújtok? – kérdezte és hosszan nézett rám.

   - Bár itt nem cigizik senki, jómagam meg egyenesen utálom a füstöt, de azért nyugodtan gyújts rá! Majd kiszellőztetek - mondtam neki teljes nyugalommal.

     Visszacsúsztatta cigijét az ezüst cigarettatárcájába.

   - Nem. Akkor a világért sem! – kezébe vette a kávéscsészét, kortyolt egyet, majd hátradőlt a nemrég vásárolt kényelmes fotelomban.

   - Hát! Ráférne erre a lakásra is egy nagy felújítás, meg a környék sem a legzsengébb, de talán van esély rá. Mondtam, hogy ebben az esetben a pénz dominál. A cserelakás is le van pukkanva, de az elrendezése, a hely, ahol van, jó. El kellene jönnöd, megnézni. Persze, ha érdekel a dolog.

    Hirtelen zavart lettem. Nem értettem én az ilyen dolgokhoz. Nem foglalkoztam eddig ilyesmivel.

    - Nem is tudom. Lehet, hogy jó ez nekem, csak fel kellene újítani. Félek én belemenni minden kétes dologba.

   - Ne viccelj! Mindent hivatalosan intézünk, csak a pénz...  A fekete pénz megy stikában, köztetek... De ezt más is így csinálja. Ne izgulj, átverés nincs! Mit hezitálsz? Senki nem akar átverni, ne félj! Végül is a rokonom vagy Enikő révén, még ha nem is tartjátok nagyon a kapcsolatot. De biztosítalak, most már normális életet él, élünk. Na, akkor érdekel? Esetleg el is viszlek most a lakásra, otthon van a srác. Már beszéltem vele. A nagymamája hagyta rá a lakást, de neki van másik lakása és mondom, pénz kell neki.

   - De hát mennyi? Azért én sem akarok teljesen pénz nélkül lenni.

   - Látva most ezt a lakást, én úgy négyszázezer különbözetre gondolok. Szerintem ennyiért belemegy. Te meg jól jársz vele, majd meglátod. Segítek neked a lakás felújításában, van némi ismeretségem és jóval olcsóbban megcsinálják neked majd azt a lakást. Na, gyere! Nézd meg! Ha még sem akarod, az a te dolgod! Be kell jelentened még valakit. Csak úgy megy. Tudsz valakit? Esetleg Marci? – nézett rám kérdőn, miközben felvettem kabátomat, bezártam az ajtót és elindultam vele a kocsijához.

  - Marcit? Nem, nem hiszem. Talán inkább a nagynéném, tudod a nagymama vidéki testvére. Úgyis megyek hozzá karácsonyra.

  - Na, ez nem rossz ötlet. Beszéld meg vele!

    A ház valóban jó helyen volt, nagy belső udvarban, fás park vette körül. Így még csendes is volt.  A lakás a háromemeletes bérház első emeletének egyik sarkában állt. Két nagyobb és egy kisebb szoba, közte egy hall, normálméretű konyha, külön WC, fürdő. De láthatóan évtizedek óta nem volt felújítva. Még egy pici erkély is volt hozzá. A fiatal férfi, aki a bérlő volt, hasonló kinézetű volt, mint Imre, láthatóan jól ismerték egymást. Ténferegtem a lakásban, tetszett a fekvése, a lakás beosztása, már láttam felújított állapotban, agyam lázasan dolgozott. Hirtelen döntöttem.

   - Nekem jó lenne, azt hiszem – fordultam az ismeretlen férfi felé. Maga nem akarja látni az enyémet? Akkor mindjárt az anyagiakat is megbeszélhetnénk.

    A két férfi egymásra nézett, majd Imre nagy hangon terelt bennünket ki a lakásból és indultunk ismét a kocsija felé, hogy visszavigyen bennünket a lakásomba. Láthatóan itt valóban pénzről volt szó és ebben Imre keze is benne volt. Nagy alkudozások után négyszázezer forint volt a végső szó. Előleget nem ígértem neki. Határozott lettem és ügyvédre hivatkoztam. E nélkül nem voltam hajlandó egy lépést sem tenni, pedig nagyon szeretett volna Imre ismerőse egy azonnali előleget. De azt gondoltam, akkor inkább lemondok a dologról. Féltem az átveréstől. Így aztán karácsony utánra beszéltem meg vele a továbbiakat.

   - Na, jó.  Óvatos vagy Bori. De nem baj! Igaz, Frici? Akkor szóban elrendeztük a dolgot. Fricinek kell a pénz, neked meg a lakás.

     A férfi bólogatott én meg hozzá tettem.

   - Hát, azért elég sok az összeg, nagyon sokat kell a lakásra költeni. Teljesen le van pukkanva. Nem lehetne egy kicsit faragni? – próbáltam még alkudozni az idegen férfival.

     De a Fricinek nevezett férfi határozottan kitartott a kért pénz mellett, Imre meg csak azt hajtogatta, hogy jó helyen van, csendes, világos, és majd meglátom, hogy milyen szép lesz, ha felújítom.  A férfi kezet  nyújtott. Imre rokonian átölelt és elindultak a kocsihoz. Ennyiben maradtunk. Én az ajtóban állva néztem utánuk. Imre még visszaszólt.

   - Aztán, ha szilveszterkor kedvetek lenne, ha itthon leszel, eljöhetnétek hozzánk Marcival! Rendezek egy kis bulit! Na, csaó! Gondoljátok meg!

    Becsuktam az ajtót és gondolkodni kezdtem. Mégpedig Marci külföldi útjára gondoltam. Ránéztem az órámra. Hirtelen kiötlöttem, hogy veszek ki pénzt a bankból és elmegyek karácsonyi ajándékot vásárolni. 

   Szépen sütött a Nap, kissé hűvös volt, de jól esett a sétálgatás. Még bőven volt időm, befordultam a Liszt Ferenc térre. Nézelődtem az ünnepi sátrak között. És ekkor pillantottam meg Marcit, aki pár lépéssel távolabb egy szőke lánnyal, kéz a kézben nevetgélve sétált. Megálltak egy pillanatra és csókolóztak. Láthatóan szorosabb kapcsolat volt közöttük. Földbe gyökerezett a lábam. Szíven ütött a látvány. Hirtelen gondoltam egyet, utánuk siettem, majd eléjük toppantam. Marci hirtelen elengedte a lány kezét, zavartan megállt.

– Hát te? Nem dolgozol?  Bocsánat! - nézett a kérdőn rátekintő lányra és rám – Ő egy ismerősöm Bori, ő pedig Edit, aki évfolyamtársam.

  Nem nyújtottunk kezet. Egy pillanat alatt eldöntöttem, hogy nem csinálok patáliát. A lehető legnyugodtabb hangon kezdtem beszélni.

    - Dolgozom, de csak kettőre megyek, karácsonyi ajándékokat vettem… – a lányra néztem - Szóval te is hegedűs vagy?

   A lány kényszeredetten válaszolt – Igen. Éppen óráról jöttünk ki. Sétálunk egyet – belekarolt Marciba és egy mosolygós puszival ajándékozta meg a zavarban lévő közös barátunkat.

   - Hát akkor én megyek is tovább… Szervusztok - mondtam szívszorongva. Hirtelen elköszöntem, visszafelé indultam és egyre sietősebben mentem a munkahelyem felé. Egy világ dőlt össze bennem.

   Épp, hogy beértem kettőre a fodrászüzletbe. Kolléganőm jelentőségteljesen nézett rám.

   - Üzeneted van. Egy nő és egy férfihang is keresett, ott a cetli az asztalodon - mutatott a térfelem felé.  Márta és Marci keresett. Gyorsan átöltöztem, és Márta nénit hívtam, aki nagyon jó híreket közölt velem. Elújságolta, hogy a mesekönyv kiadásának nagy az esélye. Elmondta, hogy mikor és hová kell ebben az ügyben mennem, kivel kell tárgyalnom. Először nem akartam elhinni, aztán amikor letettem a telefont, nem bírtam magamban tartani. Pedig még nem voltam benne biztos, de elújságoltam Krisztának, a mellettem dolgozó nőnek.

   Kriszta nálamnál úgy tíz évvel volt idősebb, kedvelt engem. Most kitörő örömmel ölelt át.

  - Gratulálok! Tudtam, hogy te egy különös lány vagy!  Majd, ha dedikálsz, azért szólj nekem is! Mi is a címe? - nézett rám kérdőn.

  Halkan válaszoltam - Még nyomdában sincs, csak terv az egész. De hát örültem és el kellett újságolnom. A címe még nem végleges, nem tudom. Egy gyerek vagy félig felnőtt mesekönyv. De hagyjuk!

   - Na, minden rendben? Marcit nem hívod fel? Ő is keresett.

   Rámosolyogtam – Nem Kriszta, soha többé nem hívom. Majd egyszer elmondom miért nem. Most dolgozzunk! - Kriszta szemében sajnálkozást láttam, sejtette, hogy szakítottam Marcival, csak a dolog részleteit nem tudta.

 

 

6

 

    Két nap múlva kellett felkeresnem a kiadót. Rendkívül kedves volt hozzám a főszerkesztő, és nagyon megnyugtató hangon beszélt velem. Jól estek dicsérő szavai. Megbeszéltük a további teendőket. Egy hét múlva várt vissza. Abban állapodtunk meg, hogy akkor már a szerződést is aláírhatom. Annyira mesébe illő volt számomra az egész. Hirtelen önbizalmam lett.

   Jókedvűen sétáltam utána haza felé. Arra gondoltam, rendbe hozom magamat és ellátogatok Enikőhöz. Megosztom vele váratlan örömömet.

    Amikor hazaértem, gyorsan lefürödtem, hajat mostam. Belenéztem a tükörbe. Kissé sápadtnak tűntem. Elővettem a sminkkészletemet és széppé varázsoltam magamat. Belebújtam a szürke kötött ruhámba, egy fekete széles övvel kiemeltem hosszú derekamat, fülembe két fekete klipszet tettem. Lábamra pedig az új, fekete velúr csizmámat húztam fel. Belenéztem most már a nagyszobában lévő tükörbe. Barna rövid hajam kissé lazábbra fésültem, fordultam jobbra - balra és megállapítottam, hogy talán mindig így kellene kinéznem. És ekkor berregni kezdett a csengő. Amikor kinyitottam az ajtót, Marci állt az ajtóban. Váratlan látogatása meghökkentett.

   - Te jó ég!  De nagyon szép vagy! – belépett a kicsi előszobába, letette a kabátját, majd leült az egyik fotelba és kérdőn nézett rám – Baj, hogy itt vagyok? Szeretném elmagyarázni a dolgot! És azt, hogy te fontos vagy nekem. Bármit is gondolsz.

    Leültem vele szemközt. Valami furcsa bénultság volt bennem. Azon csodálkoztam, hogy a történtek után hagytam bejönni a lakásomba. Majd ránéztem és hirtelen kibukott belőlem a fájdalmam.

   - Hát Marci ezt nem vártam tőled! Van képed idejönni és magyarázkodni? Ugyan! Mondhatsz, amit akarsz. Hiteltelen lettél. Van egy szőke lány, akivel hasonló kapcsolatot tartasz, mint velem. Tudja, hogy ki vagyok én neked? Nyilván nem. Nem érdekel már! Hazug, becstelen alak vagy! Állj fel és menj el, de most azonnal! – felpattantam - Mindig éreztem, hogy én kevés vagyok neked. Csóró kis senki. Igaz, hogy mélyről jövök, de őszintén szerettelek - ekkor Marci felállt, odajött hozzám, át akart ölelni, halkan motyogott valamit. Könnyes szemmel eltoltam magamtól, az ajtóhoz léptem, kinyitottam: - Öltözz és menj el! Soha többé nem akarlak látni!

   Marci ekkor felvette a kabátját, valamit mormogott még, aztán kilépett a folyosóra.

   Miután távozott, lerogytam a fotelba és zokogtam.

   Kiszakadt belőlem az eddig elfojtott fájdalom. A becsapottság és a magány érzése megcsapott. Lassan összeszedtem magam, hívtam egy taxit. A testvérem lakására vitettem magam.

    Enikő szerencsémre egyedül volt otthon. Ahogy kinyitotta az ajtót látta rajtam a felajzottságot. Levetettem a kabátom. A nyakába borultam sírva.

    - Nagy baj lehet, ha idejöttél. Nyugodj már meg! Gyere az én szobámba! Imrus csak holnap jön haza. Vidéken van. Ne bőgj már! De csörög a telefonod a táskádban. Neked van mobilod? Hát miért nem mondtad? Na, idehozom...

   - Nem kell! Tudom, hogy Marci az. Nem akarok vele beszélni! Hagyd ott a telefont!

   - Szóval a pasiddal van a baj. Ő csinált valamit? Gyere! Üljünk le a kanapéra.

     Nem válaszoltam. Leültünk, kizokogtam magamat még néhány percig. Majd elcsendesedtem.

  - Na, jó. Kicsit megnyugodtál, ugye? Gyere a fürdőszobába, tedd rendbe magad, aztán, ha akarod, elmeséled, hogy mi bánt.

     Bólogattam, majd a fürdőszobában lemostam a szétkent sminkem. Megtöröltem az arcom. Rendbe tettem kicsit magamat. Szétnéztem. Egy díszes fürdőszobát láttam körülöttem. Elmosolyogtam magam a látványon. Olyan groteszk volt hirtelen minden körülöttem. Visszamentem Enikőhöz.

   - Na? Jobban vagy? Eszünk valamit, jó?  Hozzam be tálcán a kaját vagy kimegyünk a konyhába?

   - Nem vagyok éhes, de te csak egyél. Kimegyek veled a konyhába.

     Hófehér konyhabútor, szép étkezőasztal. Tisztaság fogadott a konyhájában - Látom, mindened van. Boldogságod is? Egyáltalán tudod, hogy mi az? – néztem Enikőre, de már megbántam az utolsó mondatom.

   - Nekem ez a boldogság. És, ha sértegetni jöttél...  No, de te mindig is ilyen voltál.  Nagyra tartod magad, pedig lehetnénk jó testvérek.

   -  Nagyra? Ugyan!  Egy kis senki vagyok én is. Mit akartam én Marcitól? Megcsalt. Bájos, szőke lány, szintén hegedűművész lesz, és együtt mennek majd februárban Amerikába. Két évre. Ösztöndíjjal. Ezt kellett megtudnom! Galád, becstelen férfi! Én neki csak egy fodrász vagyok.

   - Na, és? Mit számít az? Te érettségiztél. Tehetségesen festesz. Jó fodrász vagy.  Imre is mondta. Sőt, azt gondolja, hogy talán még lehet belőled festő is. Látta néhány képedet, amikor nálad volt. Nem olyan buta ám, amilyennek képzeled. Ő is érettségizett. Csak elkallódott.  De most már sínen van az életünk. Rendes munkája van. Régiség boltunk van.

    - Jól van. hagyd! A cipész maradjon a kaptafánál! Valahogy végig se gondoltam Marci és az én kapcsolatom valóságosságát.

   - Megcsalt? Nagy szemét akkor … De hát honnan tudod?

   - Onnan, hogy sétálva beléjük botlottam, ahogy édes-kettesben sétáltak előttem és csókolóztak! Istenem! Miért is hittem én ennyire Marciban! Ábránd volt a kitörésem...

    - Honnan akartál kitörni?

    - Nem érted? A szegénységből! Kicsit jobban, szebben élni, értelmesen, okosan. Írtam egy mesekönyvet, illusztráltam is. Ki fogják adni, tudod a Márta néni… Ő segített. A jövő héten fogom aláírni a szerződést. 

    Enikő letette a kenyerét, felállt, odajött hozzám, átölelt.

   - Hát ez fantasztikus! És még te vagy senki? Senki a te Marcid! Majd meglátod, hogy te egy híres, neves valaki leszel. Ő meg egy ismeretlen zenész.  Csak te olyan egyszerű és szerény vagy! Majd Imrus! Majd ő szervez.  Majd ő menedzsel. Büszkék leszünk rád!  Pasi meg van bőven! Majd jön egy másik szerelem! Tudom, hogy te szerelem nélkül nem jössz össze senkivel! Pedig most egy jó... Na, nem mondom, hogy mi segítene rajtad!  Csak ne búslakodj! Aludj itt! Van egy vendégszobánk. Pihend ki magad!

     Jól esett most Enikő össze-vissza mondatait hallgatni. Még, ha néha butaságokat is fecsegett. Kicsit anyámnak éreztem most magam mellett. Fáradt és összetört voltam. Jól esett a vigasza, anyáskodása.

    Ezen az estén ott aludtam a testvérem által felajánlott vendégszobájában. Nehezen jött álom a szememre. Marci és a történtek jártak az agyamban.  Majd a nagymamámra és Mária nénire gondoltam. A gyerekkorom néhány szép pillanata bukkant elő a múltból. Azért akadt az is. Aztán a megjelenő könyvemről ábrándoztam. Majd Enikő számomra ismeretlen élete kavargott a fejemben. Arra gondoltam, hogy egyszer talán beszélgetnem kellene vele a múltról, az életéről. Hátha megértenék belőle valamit. Végül is a testvérem.

         

7

 

    Sikerült az elkövetkezendő héten mindent elintéznem. Fantasztikus élmény és izgalom volt számomra a könyvkiadóval beszélnem ismét. Amikor kijöttem az utcára nem akartam elhinni, hogy ez velem történt. Fel is hívtam azonnal Márta nénit, aki úgy örült a hírnek, mintha csak róla szólt volna a történet.  Engem pedig nagyon feldobott. A lelkem ugyan Marci miatt összetört, de az önbizalmam visszajött. Közben készülődtem a nagy utazásra. Arra, hogy felüljek a vonatra és egy szép karácsonyt töltsek Mária néninél, egy olyan helyen, ami számomra teljesen ismeretlen volt. Egyben biztos voltam. Abban, hogy majd szeretet vesz körül, ami most nagyon hiányzott. Egy kis utazótáskába pakoltam néhány holmit, Mária néninek az ajándékot, egy szép meleg pongyolát.  Másnap reggelre volt vonatjegyem Kővágóörsig. Ott egy kocsi vár rám - írta Mária néni - egy ismerőse kijön értem az állomásra, mivel nincs mivel mennem a faluba, ami onnan nagyjából tíz kilométerre fekszik. Ahogy így pakoltam, előkerült a Marcinak vásárolt sál, és a könyv. Leültem és szomorúság bújt a lelkembe.  Néztem a sálat, a nyakam köré tekertem. Leültem és Marcira gondoltam. Az eltöltött közös pillanatokra. Éreztem, hogy megfagyott bennem valami.

   Korán lefeküdtem, hánykolódtam jó ideig, aztán elaludtam.

 

 

8

 

    Másnap a vonatban volt időm emlékezni a rövid, de eseménydús múltamra. Ahogy a vonat kerekei kattogtak, úgy váltakoztak agyamban a különböző emlékképek. Hol anyám, nagyanyám, aztán Enikő, hol pedig a nevelőim arca jelent meg előttem, ezt kísérték fájdalmas vagy éppen kellemes események. Marcira gondoltam, a megismerkedésünkre, elválásunkra. Aztán a szőke lányt láttam, ahogy Marcival nevetve sétálgatnak, ugyanúgy öleli azt a lányt, mint ahogy engemet szokott. Ez a gondolat nagyon fájt. Elmélkedésemet a kalauz mondatai zavarták meg. Átadtam neki a jegyemet, majd kinéztem az ablakon. Örömmel fedeztem fel, hogy esni kezdett a hó.

      Amire az állomásra érkeztem már szép fehér volt minden. Kutatva álltam az állomás kijáratánál, amikor egy harminc körüli férfi szólított meg.

     - Balogh János vagyok. Mária néni ismerőse. Nemde, Szalai Borbála?

     Kíváncsian fordultam a sűrű fekete göndörödő hajú férfi felé, nyugalmat sugárzó, mélyen ülő sötét szemébe néztem és a kezemet nyújtottam, hogy illendően bemutatkozzam.

     - De igen. Szalai Bori. Mária néni nem jött magával?

     - Nem. De adja ide a táskáját, menjünk kifelé, nem messze áll a kocsim. Nem akartam, hogy Mária néni ebben a hóesésben fagyoskodjon feleslegesen. Otthon várja magát.

     Beültünk a kocsijába, beindította a motort és elindultunk egy számomra ismeretlen, de szép úton. Dombok, hegyek között kanyarogtunk.

    - Szép vidék, de leginkább nyáron – szólt a férfi, mert láthatta, hogy nagyon nézem a tájat – Majd megismeri a falut is. Nem nagy, de szép a fekvése, történelmi vidék. Meddig marad?

    - Itt töltöm a karácsonyt és még az újesztendő első napját. Aztán megyek vissza.

    - Ó, hát az remek! Tudja, nekem a szüleim laknak itt, én Tapolcán élek. Állatorvos vagyok. Esetleg akkor találkozunk majd. Ha nem zavarom, átnézek valamelyik nap, de itt is vagyunk.

     Egy szép régi, tornácos ház előtt megállt a kocsijával. Szép fakerítés vette körül a házat.  Mária néni az autó hangjára már kis kabátban sietett felénk. Kikászálódtam az autóból, János fogta a táskámat, kérésemre sem adta a kezembe.

    - Hagyja csak! Majd én beviszem.

     Mária néni kinyitotta a kiskaput, öröm csillogott a szemében, szeretettel ölelt át.

    - Óh, édes szívem, már nagyon vártam ezt a pillanatot. Köszönöm János, hogy megtetted nekem ezt a szívességet. Tudod édes Borikám ő is a tanítványom volt valamikor. Okos, kedves kisfiú volt. Itt laknak a szülei a második házban … - Beértünk a szép fehérre meszelt tornácra, itt letette a táskámat János egy kispadra.

    - Na, akkor én el is köszönök, magukra hagyom Mária nénit és Borikát. Tudom, hogy sok beszélni valójuk lesz.

    - Köszönöm János, hogy kijött értem. Kellemes volt az út - kezet nyújtottam felé, férfias meleg kézszorítást éreztem. Szép keze volt, hosszú, vékony ujjakkal.

   - Aztán átlátogass hozzám majd egy finom körtepálinkára! – szólt a férfi után Mária néni, aki a kapuban hallva ezt visszafordult és csak annyit kiáltott vissza, hogy élni fog a meghívással.

     Abban a néhány napban, amit Mária néninél töltöttem egy nyugodt, egyszerű, de nagyon tiszta világ tárult a szemem elé. Mária néni három kis szobájából egy cserépkályhás kisebb szobában lakhattam. Régi szép bútorokkal volt berendezve az egész ház. Látszott rajta, hogy Mária néni ad a tisztaságra, szereti és megőrzi a régi dolgokat. Persze, szinte minden fel volt újítva. A konyhája modern volt, a kornak megfelelő. Az ablakok kisméretűek voltak, zsalugáterrel lehetett besötétíteni. A konyhából finom sült hús illata keveredett az édes tésztáéval.  Talán először éreztem életemben, hogy otthon vagyok.  Mária néni nem győzött válaszolni kérdéseimre. Érdekelt minden, ami vele és Janka mamával, a dédszüleimmel volt kapcsolatos.

   Korán sötétedett. Kinéztem az ablakomon. Két nagy fenyő állt a ház előtt, a barnára mázolt fakerítés mellett pedig mályva és nagyra nőtt, formázott bukszus bokrok voltak. Szinte ki sem láttam az utcára. Mária néni kopogott a barnára festett ajtómon.

    - Tessék csak jönni!  – megfordultam - Kinéztem kicsit az ablakon. Olyan szép, otthonos ez a szoba, és egyáltalán, minden amit itt látok, Mária néni - odaléptem hozzá és átöleltem. Elsírtam magam, de ő is könnyezett.

   - Micsoda bolondság! Csak nem sírunk! Bár az öröm is hozhat elő könnyeket, igaz? Meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved, bár már szürkül, egy rövid kis sétára? Megmutatnám a szüleim házát is, a másik utcában van, a Fő úton. Az két szoba, régi búbos kemencével, igaz, hogy fel van újítva, mert nyáron néha kiadom, ha tudom. Ez a ház, ahol most lakom apám szüleinek az öröksége. Tudod ők malmosok voltak, kicsit módosabbak. Aztán amikor meghaltak, elég régen volt persze, én ideköltöztem.

  - Menjünk Mária néni, felhúzom a hótaposómat, és még felveszek egy melegebb pulóvert, mert a kabátom csak divatos, de nem olyan meleg. Jól is fog esni egy kis séta.

   Elindultunk Mária nénivel , közben nézegettem a  zegzugos pici utcákat, a szép hófedte kerteket és hallgattam Mária nénit, aki tanító nénis előadással elmondta nekem a falú rövid történetét.

     - Nem akarlak untatni, de azért mesélek néhány olyan dolgot, amit talán nem árt tudni erről a helyről. Gondolom, hogy nem nagyon hallottál róla.

    - Nem. Szinte semmit sem tudok. A térképet nézegettem csak. Jé! Milyen szép régi ház! – ez biztosan műemlék.

     - Hát igen.  Ez valóban az. Birkás pince és lakóház. 1763-ban épült. Eredetileg a Seller család tulajdona volt. De, biztosan feltűnik neked ezeken a régi házakon a népi építészeti hagyomány, a vastag falak itt homokkő és bazalt szerkezetű anyaggal vannak fugázva. Nézd csak meg a tetőket milyen különös ollós szerkezetűek. A nádazásuk meg Balaton felvidéki fonott stílusban készült. Tudod kislányom, ez a kis település a Káli-medence ékköve, a medence északi, a Boncsos tető, a fekete hegy, Sátorma-hegy által körbefont térségét foglalja el. Majd, ha elsétálsz esetleg a fekete hegyre, onnan különlegesen szép a panoráma. Azt mondják, hogy itt süt legtöbbet a Nap, viszonylagos éghajlati védettsége is van. Persze vannak itt mocsaras területek is.

  - És honnan ered a falu neve? – kérdeztem és érdeklődve bámészkodtam a szürkületben.

  - Azt mondja a történet, hogy a falu nevének első fele attól a Szent Benedektől származik, akinek szerzetes fiai a legtöbbet tettek a Kál és Vérbulcsú ivadékok megmentéséért, s amelynek első templomát Szent Benedek tiszteletére emelték. Majd felmegyünk a templomba karácsonykor. Ez a római katolikus templom XVIII. századvégi újjáépítés. Eszterházy Károly egri püspök által foglalkoztatott Fellner Jakab építész tervei alapján épült mindez. A kora középkori templom maradványain épült új templom barokk stílusú. Freskóján a Káli népet térítő Szent Benedek-rendi szerzetes és Kál-vitéz látható.  A templom oldalán az első és második világháború áldozatainak tiszteletére készült emléktáblák láthatók. De majd ezt még megnézzük. Most már sötét van ehhez az úthoz. A hegyek oldalában az erdő alatt meg szőlők kezdődnek. Gondozott kis családi birtokok. Nagyon jó kis sétautak vezetnek pincétől pincéig, présháztól présházig.  Már márciusban fehér és rózsaszín virágpompában állnak a domboldalak, mert virágzik a szőlő között a mandula. Régi gyümölcse e vidéknek a mandula, és mint a bornak, úgy a mandulának is határozott, de jó ízt ad ezen a vulkáni tájon a föld és napfény. A legnagyobb ültetvény közel kétezer fával közvetlen a falu felett virít.  Na és a fő nevezetesség a kőtenger, mely egy gyógyító rezgésű Szent György vonalon fekszik, így gyógyerővel rendelkezik, azt mondják.  Itt kell töltened valahogy egy nyarat. Akkor az igazi itt minden. Bele fogsz szeretni! Én már nem tudnék máshol élni. De gyere, itt a kis ház. Itt élt Janka mama és én is, meg a te déd nagyszüleid.

     Egy zsúpfedeles kis ház udvarán találtam magam, egyszerű nyitott tornácos, nekem mesebeli kis ház ajtaja nyílt meg, amelynek kicsi udvara közepén hatalmas fűzfa állt. Sajnáltam, hogy márt teljesen sötét volt, de Mária néni felkapcsolta a tornác villanyát. Beléptünk a téglás kis konyhába, majd az abból nyíló hajópadlós egyszerűen berendezett szobát csodáltam meg. Csupa egyszerű és praktikus bútor volt mindenütt. A tájházakban láttam eddig ilyet.  Mária néni pedig mesélt. Ki hol aludt, hol írták a leckéiket, hol főzött az édesanyja. Mutatta a gerendás mennyezetet, ahová akár a csizmát is fel lehetett akasztani.

   - Na, mit szólsz? Persze sötét van már, de majd visszajöhetünk még nappal is.

   - Nekem ez nagyon szép. Én csak múzeumokból ismerem mindezt. De ez nem múzeum, hanem valóság.  Meg vagyok hatva.  És Mária néni keze munkája mindenütt ott van.

   - Hát az igaz. Tudod, én itt a faluban néptáncot is vezettem, kultúresteket szerveztem a tanítás mellett. És bizony gyűjtöttem a régiségeket, azokat rendbe hozattam, és így lett belőle ez a régi otthon. No, meg a saját kis házam. Szerettem a gyerekeket, nyári népművészeti tábort is vezettem. De már fázol, látom. Milyen buta is vagyok, traktállak a magam régiségeivel. Menjünk, gyere! – bezárta az ajtót, én belekaroltam, vigyáztam nehogy hazafelé menet a csúszós, lejtős úton elessen véletlenül.

   Jó meleg volt a konyhában, levetettük kabátunkat, kezet mostam, majd Mária néni asztalhoz invitált. Segíteni akartam neki, de nem hagyott.

   -  Fehér damaszt asztalterítőt hozott, gyertyát gyújtott, forralt, fűszeres borral kínált, hideg sült húst, finom foszlós kenyeret adott és a saját keze által eltett ecetes paprikát rakta oda savanyúságnak.

   - Nagyon finom volt Mária néni! Bevallom, még soha ilyen szép és emberi körülmények között nem vacsoráztam. És olyan jó volt hallgatni Mária nénit.

   - Bár előbb hozott volna össze a sors. De Janka és én is ostobák voltunk. Most már haragszom magamra nagyon. Sajnos visszacsinálni már semmit sem lehet. Örök lelkiismeret furdalásom lesz miatta. Azt hittem városi dáma lett. Aki már itt vidéken nem is érezné jól magát. Bár a szüleink halála után írtam neki, hogy jöjjön le, de nem válaszolt rá. Ki tudja miért nem? Talán szégyellte szegénykém a kudarcba fulladt életét, a lányát. Tényleg mi van velük? – kérdezte aztán kíváncsian.

   - Anyámról nem tudok semmit. Enikő pedig úgy tűnik valóban életformát váltott. Nem tudom, hogy mit higgyek abból, amit legutóbb tapasztaltam, talán jóra fordul a sorsa - ekkor részletesen elmeséltem a lakáscsere terveimet, Enikőék segítőkésznek tűnő hozzáállását, aztán hosszan beszéltem Marciról, a szakításunkról, a megjelenő mesekönyvemről, és távolabbi terveimről.

  - Nahát! Nem is tudom, mit mondjak!  Azért vigyázz csak azzal a lakáscserével, meg a pénzeddel! Tudod, van egy mondás. Kutyából nem lesz szalonna. Bár igaz lenne most a testvéred esetében ennek az ellenkezője. De hát ez a Marci féle történet! Micsoda férfiak vannak! Sajnálom Borikám!  Persze ebbe én nem szólhatok bele, majd az élet helyre tesz mindent. Egyszer majd eljön az igazi, ne félj! Amúgy pedig nagyon büszke vagyok rád! Szóval mesekönyv...

   - Igen, és Mária néninek feltétlenül ott kell majd lenni, ha egyáltalán bemutatják valahol. Na, de hagyjuk most ezt! Örülök, hogy itt lehetek! Holnap este karácsony, már alig várom. Hol lehet itt fát venni? – kérdeztem izgatottan, mivel itt el sem tudtam volna képzelni a karácsony estét egy gyönyörű karácsonyfa nélkül.

   - Ne izgasd magad, János majd hoz egyet holnap. Megígérte. Tudod nagyon jó fiú, mindig is kitűnt különös komolyságával a többi gyerek közül. De hát elrontotta ő is az életét. Korán elcsavarta egy lány a fejét, gyorsan házasodtak. Még egyetemisták voltak. Aztán két év után elváltak. Szerencsére gyermekük nem volt. De nem is tudom, minek mondom én ezt neked. Tegyük el magunkat holnapra. Sütök finom rétest holnap, megmutatom hogyan csinálták régen. Te talán még nem is ettél igazi házi rétest.

  - Én nem, az biztos! Akkor valóban menjünk aludni, látom, Mária néninek van jó pár könyve. Választok magamnak és én még azért olvasgatok kicsit. Átöleltem, bevonultam a jól befűtött szobámba, bebújtam a számomra eddig ismeretlen meleg és puha dunyha alá. Felkapcsoltam az ágyam mellett lévő kis villanyt, kinyitottam a könyvem, de hamar be is csuktam, mert elfogott az álom.