Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Johnny Cash contry zenész

2010.06.03

Johnny Cash (Arkansas, Kingsland, 1932. február 26. – Tennessee, Nashville, 2003. szeptember 12.) 11 Gramy-díjas amerikai énekes, színész és dalszövegíró.

 

 

Johnny Cash 1932-ben született az Arkansas állambeli Kingslandben, egy szigorú és szegény baptista gyapotültetvényes család negyedik gyermekeként. Szülei: Ray Cash (1897-1985), és Carrie Rivers (1904-1991). Gyermekkorának egyik legmeghatározóbb alakja az édesanyja volt, általa kedvelte meg a zenét és különösen a gospelt. (Évtizedekkel később ki is adott egy tradícionális gospel dalokat tartalmazó lemezt My Mother's Hymn Book címmel.) Édesanyja és egy iskolatársa tanította meg az első akkordokra. Születésekor a J.R. nevet kapta, mivel a szülei nem tudták eldönteni, hogy mi legyen a neve. Ezt a nevet később megváltoztatta, mivel a hadsereg nem fogadott el csak kezdőbetűket; így lett John R. Cash.

 

1935-ben Dyess Colonyba költöztek, ahol átélték a Mississippi 1937-es áradását. Ezt örökítette meg az 1959-es 'Five Feet High And Rising' című dalában.

 

1944-ben kapta első saját gitárját. Ebben az évben tragédia sújtotta a családot, amikor az egyik testvére, Jack, egy körfűrész okozta balesetben életét vesztette. Ettől a szörnyű emléktől a fiatalabb John sokáig nem tudott szabadulni. A tragédia hatására kezdi el írni a dalokat, verseket. 1945-ben egy énektanárhoz küldik, aki arra kérte, ne tegyen mást, csak őrizze meg természetes, szép hangját. Apja ebben az időben egy Dixie(Delta) nevű country zenekart vezetett.

 

A következő évben munkát vállal. Farmeroknak hordott vizet. 1950-ben fejezte be a középiskolát, és először egy detroiti karosszériaüzemben kezdett dolgozni. Ezt követően az Evadale margaringyárba került, ahol a műhelyeket, és óriási konténereket kellett tisztán tartania. Ez év júliusában négyéves szolgálatra jelentkezett a légierőhöz, és a Nyugat-Németországban lévő Landsberg Légi Bázisra került, itt alakította meg első együttesét Landsberg Barbarians néven.

 

1954-ben mint őrmester szerelt le. Hazatérte után röviddel feleségül vette a San Antonió-i születésű Vivian Libertót és Memphisbe költöztek, ahol elektromos cikkek eladásával foglalkozott. Esténként a rádióbemondók iskolájába járt. Memphisben találkozott Luther Perkins-szel (elektromos gitár) és Marshall Grant-tel (basszusgitár), akikkel ingyen lépett fel a KWEM rádióban.

 

Cash úgy gondolta, hogy megpróbál a Sun Records stúdióval leszerződni. Az első meghallgatás alkalmával gospel dalokat adtak elő, amelyek nem igazán nyerték meg a tulajdonos, Sam Phillips tetszését. Phillips azt tanácsolta nekik, hogy menjenek haza és „vétkezzenek, majd jöjjenek vissza olyan dalokkal, melyeket el tud adni”. Végül is Cash a 'Cry, Cry, Cry' című dalával nyerte meg Phillips-et. 1955-ben kiadták a 'Hey Porter' és a 'Cry Cry Cry' című dalokat, s ezek nagy sikereket értek el a listákon. A Sun Records-nál találják ki számára a Johnny nevet. Első jövedelme 2.41 dollár volt.

 

Következő felvétele a 'Folsom Prison Blues' volt. Az 'I Walk the Line' című dalt 2 milló példányban adták el. Ez lett az életét bemutató film eredeti címe is. Az előbbi dal ötödik, az utóbbi első helyezést ért el a country top listán. 1957-ben elsőként adott ki LP lemezt a Sun Records történetében. Ekkorra már ő volt a stúdió legtöbb lemezt eladó sztárja, ám mégis úgy érezte, hogy nem foglalkoznak vele (Sam Phillips ekkor már Jerry Lee Lewis útját egyengette, ráadásul nem engedte, hogy Cash gospel albumot készítsen), így elfogadta a Columbia Records ajánlatát.

 

Ahogy Cash karrierje kezdett felfelé ívelni, egyre többet ivott alkoholt és rászokott az amfetaminra. Egy ideig egy lakásban élt Waylon Jenningsszel, későbbi barátjával, aki maga is amphetaminfüggő volt. Habár függősége nyilvánvaló volt, sok barátja nem vett róla tudomást. Függősége ellenére sikeres maradt, s a 'Ring of Fire' című dallal első helyezést ért el a country listákon. Eredetileg a dal June Carter és Merle Kilgore tollából származik, s először a Carter's Sisters énekelte el. A dal June Carter személyes érzelmeiről szól, arról hogyan próbálta eltitkolni John-hoz fűződő szerelmét (mindketten házasok voltak), és hogy miként akarta Cash-t megszabadítani „ördögi körétől”, az italtól és az amfetamintól.

 

Egy alkalommal, 1965 júniusában, leégette a Los Padres Nemzeti Park felét, mivel kigyulladt a traktorja. Mikor megkérdezték, hogy ő tette-e, csak annyit válaszolt, hogy nem ő, hanem a traktorja a hibás. Habár igyekezett fenntartani a róla kialakult „törvényen kívüli” (outlaw) imázst, ő maga soha nem ült börtönben, igaz, kisebb kihágások miatt egy-egy éjszakára rács mögé dugták. A legemlékezetesebb eset az volt, amikor El Paso-ban elkapták a rendőrök (1966). Drogot csempészett be az országba Mexikóból. Ám mivel ezek a tabletták akkor nem voltak illegálisak, a bíróság ítélete felfüggesztett büntetés és 125 ezer dollár bírság volt.

 

Egy autóbalesetet követő gyógyszer-túladagolásba majdnem belehalt, az izgatószerek miatt emlékezetkiesései voltak. 1967-ben Starkville-ben letartóztatták, mivel belopózott egy kertbe virágot szedni. Ezt az emléket örökítette meg a 'Starkville City Jail' című dalban. Dr. Nat Winston kezelésének, s talán még inkább June Carter állhatatos emberi és művészi gondoskodásának következtében az 1960-as évek végére sikerült helyreállítania egészségét.

Folsom Prison Blues.

 

Amíg John Nyugat Németországban állomásozott 1951-ben, egyik este megnézte az 'Inside the walls of Folsom Prison' című filmet, amely hatására írta meg a nagy sikerű 'Folsom Prison Blues' című dalt.

 

Az 1960-es évek végén John elkezdett börtönökben fellépni.

 

1968-ban megnősül ismét és a londoni koncert után elveszi June Cartert. 5 gyereket neveltek, 4 lányt és egy fiút: Rosanna, Kathleen, Cindy, Tara és John Carter Cash.

 

Ekkor készült a két legendás album az 'At Folsom Prison – 1968' és az 'At San Quentin – 1969'. Az 'At Folsom Prison' albumról a Folsom Prison Blues, az 'At San Quentin'-ről pedig az 'A Boy Named Sue' című dal lett nagy siker. Előbbi első helyezést ért el a country hit listán és másodikat a pop hit listán.

 

Az eredeti felvételeket megvágták, mivel John néhány helyen igen szabadszájú volt, ám a modern CD-n kiadott változat az eredeti vágatlan anyagot tartalmazza, így hosszabb is mint az eredeti.

 

A Folsom és San Quentin börtönök mellett John 1972-ben a Svéd Österaker börtönben is fellépett. 1973-ban adták ki az 'At Österaker' című albumot. A felvétel ezért érdekes mert a dalok közötti szünetekben hallani lehet ahogy John svédül beszél az elítéltekhez.

 

Miután az 1970 évek elején John leszokott a kábítószerekről, újra felfedezte a keresztény vallást, s egy Nashville-hez közel eső templomba járt rendszeresen.

The Man in Black

 

1971-ben megjelenik a The Man In Black című lemeze, ahol a címadó dalban kifejti hogy Ő addig lép fel feketében koncertjein amígcsak háborúk sanyargatják a világot és vannak olyan emberek akik nyomorognak.

 

John az 1970-es évek végére "találta ki önmagát". Rendszerint feketében lépett fel a koncertjein. Ez a fellépőruha teljesen ellentétes volt azzal amit az akkori country "sztárok" viseltek. Ők ugyanis csillogó, feltűnő színekben léptek fel (rhinestone style).

 

Kezdetben Cash és zenészei azért viseltek feketét, mert ez volt az egyetlen olyan szín, amelyik mindenki ruhatárában megtalálható volt. Igaz, pályája elején viselt színes ruhákat, ám önéletrajzi írásában elmeséli, hogy szeretett feketét viselni a mindennapokban is.

 

Cash a hatvanas évek végén szerződést kötött az ABC televízós társasággal, és elindította saját műsorát, a "The Johnny Cash show" néven.

 

1971-ben készítettek dokumentum filmet Izraelben 'Gospel Road ' címmel.

 

1972. március 16-án Grammy Díjat kapott az ' If I were a carpenter' (Tim Hardin - Bobby Darin) című dalért a legjobb country előadó katagóriában.

 

Olyan hírességek szerepeltek nála mint a Statler Brothers, Bob Dylan, Neil Young és Kris Kristofferson, Roy Orbison, Judy Collins. A show végül 1972-ben megszűnt, mert a producer és a rendező olyan változtatásokat szeretett volna, amikbe Cash nem egyezett bele.

 

John több duetett énekelt Dylannel, például One Too Many Morning, és Dylan, Nasville Sklyine című country albumán is közreműködött. John a hatvanas évek végén barátkozott össze Dylan-nel aki szomszédja volt Woodstock-ban.

 

Sajnos a hetvenes évek közepére Cash népszerűsége visszaesett, bár az 1975-ben kiadott első önéletrajzi írása amely a 'Man in Black' címre hallgat 1,3 millió példányban kelt el. (Második önéletrajzi írása 1997-ben jelent meg 'Cash: The Autobiography' címmel) Ekkor készült el, barátja Billy Graham segítségével Jézus életéről szóló filmje mely a 'The Gospel Road' címet kapta.

 

John-t először 1970-ben hívták meg a Fehér Ház-ba. Ekkor Nixon volt az elnök, s az ő kérése az volt, hogy Cash játsszon el neki 2 dalt, mégpedig a 'Okie from Muskogee' (mely elítéli az alkohol- és drogfogyasztást) és a 'Walfare Cadillac'-et. John visszautasította mindkettőt s helyette a 'The Ballad of Ira Hayes' dalt adta elő. (Ira Hayes, egy amerikai háborús hős akivel rosszul bántak visszatérése után, aki egyébként a híres 'Raising the Flag on Iwo Jima' című képen is látható)

 

John egyébként jó barátságban volt az összes későbbi elnökkel. Bár az utolsó két elnökben, Bill Clintonban és George W. Bushban nem igazán bízott. Közelebbi barátságba talán Jimmy Carterrel került. Ezek a barátságok nem a politikáról szóltak, mivel John-t nem igazán érdekelte a politka. Inkább arról volt szó, hogy kedvelte és nagyra tartotta ezeket az embereket.

 

A nyolcvanas évektől már csak ritkán vállal börtönben fellépéseket, kétévente továbbra is készíti Columbia sorlemezeit. Változatlanul aktívan koncertezik az egész világon. Budapesten 1983-ban lépett fel a Sportcsarnokban. 1986-ban nagy megrázkódtatás éri: a Columbia Records közel harminc év után szerződést bont vele. Egy ideig nem találja helyét. A Mercury Records keresi meg, és itt öt albumot készít (Ekkor jelennek meg első CD-i). 1987-ben Lengyelországban ad egy koncertet a Sopoty zenevárosban. (Ez az utolsó kelet-európai koncert.) 1989-ben szívrohamot kap, egy hétig kómába esik, felépül, de egy évig nem vállal semmilyen fellépést.

 

A The Highwaymen négyes 1985-ben alakult, Johnny Cash, Waylon Jennings, Kris Kristofferson, és Willie Nelson énekesek személyében. Összesen három stúdióalbumot jelentettek meg:

Highwayman – 1985

Highwaymen II – 1990

Highwaymen III (The Road Goes On Forever) – 1995

A kilencvenes évek elején rengeteget koncerteztek Írországban.

Volt egy tervezett fellépés Bukarestben is, de ez törölve lett, vélhetőleg az akkori háborús történések miatt.

1994-ben Rick Rubin keresi meg, és utolsó kiadójához, az American Recordings-hez szerződik, Rick Rubin kérésére.Itt négy album készül, mind a négy unplugged jellegű, együttese nélkül énekel már.

Az American I. album kapja a legnagyobb reklámot: a dalokkal fellép Németországban, Angliában, Ausztráliában és az 1994-es woodstocki, glastonbury fesztiválon, és számos amerikai talkshow-ban. A Deila's Gone c. számból videoklip készül.

 

1999-ben megtámadja a Parkinson-kór. 2001-ben ismét kórházba kerül keringési zavarokkal. Közben készül az utolsó American CD. 2003 májusában felesége June szívrohamban meghal. Innentől már csak árnyéka önmagának. Az egyre elhatalmasodó betegsége miatt már beszélni is alig tud. Végül 2003 szeptemberében követi feleségét.

 

Egész Amerika gyászolja. Nixon-tól kezdve George Bush-ig szinte minden elnöktől kapott valamilyen állami kitüntetést. A temetésen több százan vesznek részt, köztük olyanok mint: Sheryl Crow, Bono, és az egykori Tennessee Three tagok. Nashville-i, Hendersonville-beli házukból múzeumot alakítanak ki. Egyik utolsó interjújában így nyilatkozott: "Nagyon szép életem volt, de nem adom fel, harcolok a betegségem ellen amíg lehet. Nem félek a haláltól."

 

Rick Rubin bejelenti, hogy 1994-től haláláig felénekelt kiadatlan felvételeit hamarosan megjelenteti.

 

Házából múzeumot készültek csinálni, de az 2007-ben kigyulladt és leégett.

 

 

A nyughatatlan c. életrajzi film róla szólt. A kitűnő szinész: Joquin Raphael alakitotta szerepét.  Nagyon jó kis film volt.