Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megkésett szerelem

2011.01.15

 

cats.jpg

 

 

 

 

1.

 

 Nos, akkor mi legyen? - kérdezte Natasától Szántó Vilmos, a szőkésbarna, hullámos hajú, barna szemű, vékony, középmagas huszonöt éves fiú.

 A félhomályos presszóban egy gyufaszállal babrált, miközben ide-oda nézegetett és végül tekintete megpihent a vele szemben ülő barna, egészen rövidre nyírt hajú lányon.

    Natasa alig múlt huszonegy éves, képesítés nélküli népművelő volt a kisváros művelődési házában. Még egy éve volt a diploma megszerzéséig.

    Rágyújtott egy cigarettára, kicsit előrehajolt, miközben kifújta a füstöt és nagy, duzzadt száját érzékien megnyalta. Nem szólt, csak nézte a fiút. Ingerlően hátradőlt. Majd a mellette elsétáló pincérlányhoz fordult.

   - Kérnék még egy ugyanilyent. Te?  - nézett kérdőn a férfira.

    Vilmos ránézett a pincérlányra, nemet intett a fejével, majd közelebb hajolva Natasához megkérdezte.

   - Nem lesz ez kicsit sok?  De nem válaszoltál.

   - Nem lesz sok. Feszült vagyok.  Már három hete nem láttuk egymást és úgy érzem, te elódázol mindent. Ezt a dolgot is. És nem vagy igazán őszinte hozzám. Lassan azért már egy éve ismerjük egymást...

   Vilmos megvárta, amíg a pincérnő letette Natasa elé a vermutos poharat, majd Natasa keze felé nyúlt.

  - Miért mondasz ilyet? Szeretlek. Ezt csak érzed? Mondtam, hogy vannak veled kapcsolatban elképzeléseim.

De egy gyerek túl korai lenne. Sajnálom, hogy ez van, de egyelőre kezdő vagyok, és még te sem végeztél. Így aztán anyagilag nem a legjobban állunk. A zenekarral pedig két hét múlva egy három hetes turnéra indulunk. Persze segítek neked ebben a dologban, anyagilag is... -   Vilmos hirtelen hátradőlt, láthatóan ideges lett, a gyufásdobozzal játszadozott.

   Natasa kérdőn nézett rá, aztán legyintett egyet, kezébe vette a vermutos poharat és fenékig kiitta. És mint aki jól végezte dolgát, intett a pincérlánynak.

 - Fizetnénk! – Vili a pénztárcája után kutatott, de Natasa erélyesen rászólt.

 - Hagyd! Ma kaptam fizetést.

   Pár órával később már a lány szobájában voltak.

   A kisváros egyik belvárosi részén lakott Bolla Natália az özvegy édesanyjával, egy földszinti, udvari, másfél szobás lakásban. Az anyja varrónőként dolgozott a helyi ruhagyárban.

    Mint anya és lánya nem tudtak közel kerülni egymáshoz. Késői szülöttje volt édesanyjának, és mindketten másképp gondolkodtak a világról. Natasa ettől függetlenül tisztelte és szerette az édesanyját. Érettségi után rögtön munkába állt, sikerült egy kedvére való állást találnia. Mellette pedig népművelő - könyvtárosi levelező szakra jelentkezett, ahová fel is vették. Nappali szakra nem mehetett, hiszen tudta, hogy édesanyja szerény keresetéből nem telne arra, hogy ő még három vagy négy évig pénz nélkül legyen. Anyagi helyzetük így sem volt éppen rózsásnak mondható.

     Natasa anyja már aludt, amikor beléptek a kis előszobába. Halkan mentek a lány szobájába, ami egy belső udvarra nézett. Natasa behúzta a sötétítő függönyt, majd vetkőzni kezdett. Vilmos a háttal álló lány derekát átfogta, belecsókolt a nyakába. Natasa megfordult és szorosan simult a férfihoz. Szótlanul, vadul szeretkeztek, majd a félhomályos szobában izzadtan nyúltak el egymás mellett. Vilmos törte meg a csendet.

 - Meg akarod tartani talán Nati? Ne hidd, hogy nem sajnálom, ami ezután következik... Az én gyerekem is lenne...

 - Ugyan! Nem. Nem tartom meg, hogyan is tehetném?  – Natasa felkászálódott az ágyból, cigarettáért ment. Rágyújtott  – Tudom, hogy nincs mire. Egyedül pedig nem kívánom felnevelni a gyermekemet, milyen sorsa lenne apa nélkül?  – válaszolta. Hangja érezhetően tele volt keserűséggel - Érzem, a kérdésedben benne van, hogy te semmiképpen nem akarnál bennünket vállalni.

  - Nem erről van szó, de ez az időszak most nem alkalmas erre. Egy idő után mindketten rosszul viselnénk a helyzetünket. Figyelj! Elvégzed a főiskolát, és utána feleségül veszlek, addigra talán találunk valami megoldást. De most valójában...

 - Persze. Valójában csak szeretőnek kellek neked. Aztán ez a távkapcsolat sem az igazi. Azt hiszed, nem tudom, hogy Pesten is van valakid? Egy szőke lány. Tudok róla.

    Vilmos kissé idegesen nézett rá.

  - Miről vagy kiről beszélsz? Fantáziálsz is?

 - Nem. Nem fantáziálok. Rebeka a közös ismerősünk elpletykálta. Ne bízz te meg annyira a nőkben!

  - Hülyeség! Rossz Pletyka. Szeretlek, és hidd el, nagyon hiányzol! De hát mit tehetünk ezzel a távkapcsolattal? Azért mondtam, ha végzel, lesz diplomád, akkor Pesten is el tudsz majd helyezkedni, és akkortól már lehet közös jövőnk és idővel gyerekünk is.

   Natasa elhúzta a száját, elnyomta a cigarettacsikket és csendesen betakarózott.

   Ránézett a mellette fekvő fiúra, aki most láthatóan kellemetlenül érezte magát.

    - És édesanyád? Majd meg fog kedvelni? Neki én csak egy vidéki senki vagyok. Nagyon is éreztette ezt velem legutóbb, amikor vendégségbe hívtál magatokhoz. Bár ne mentem volna el hozzátok! Az elegáns doktornő, a budai villában... - sírni kezdett. Vilmos vigasztalni próbálta és magyarázkodott.

   Másnap korán reggel kikísérte Vilmost az állomásra.  Natasa hazafelé menet kemény gombócot érzett a torkában. Egyre jobban nyomasztotta jelenlegi helyzete. Nem így képzelte. Azt is tudta, hogy nehéz időszak következik számára, és mindent egyedül kell intéznie. Édesanyjának nem mondta el terhességét, így barátnőjére támaszkodhatott csak, aki lelkileg segítette őt az elkövetkező héten.

    Amikor hazament a kórházból, nagyon egyedül érezte magát. Szomorúság költözött a szívébe. Vili, bár anyagilag támogatta, de nem volt mellette, hiszen ekkor már Németországban turnézott. Néha kapott tőle egy-egy levelet, képeslapot, időnként felhívta telefonon is a munkahelyén, de Natasa lelke bezárult. 

    Amikor Vilmos hazatért a turnéról Natasa elutazott az egyik hétvégén Vilmos szüleinek tahi nyaralójába. Rosszul sikerült találkozás lett belőle. Natasa számára egyre világosabbá vált, hogy számukra nincs tovább. Úgy érezte, hogy Vilmos számára ő nem jelent többet, mint alkalmi szeretőt. Lassan rájött, hogy Vilmos valójában kétlaki életet él, amit most nagy nehezen beismert. Így aztán a döcögően zajló, vitatkozásba, kiabálásba csapó első nap után fájó szívvel ugyan, de összepakolt, és hazautazott.

   Az elkövetkezendő hetekben lekötötte a vizsgákra való felkészülés, így szerencsére nem tudott elmerülni lelki fájdalmában. A vizsgái közben sikeresen zárultak. Nagy megkönnyebbüléssel és boldogan fogadta barátnője meghívását a Balatonra.

  

 

2.

   Márta, Natasa barátnője az első napon nem érezte jól magát, így a nyaralóban maradt.  Natasa pedig barátnője unszolására összepakolta strand holmiját, és lesétált a partra.  Leterítette napozó gyékényét és leült. Nézte a túlpartot, majd hanyatt feküdt, behunyta a szemét, és Vilmosra gondolt. Arra, amikor a koncert után megismerte.

   Éppen ügyeletes volt azon a napon a művelődési házban, ahol dolgozott. Sétálgatott a folyosón, ellenőrizte, hogy minden rendben van-e, és közben egy kiállított fotókat nézegető fiatal férfira lett figyelmes. Már vége volt a koncertnek, amit egy budapesti szimfonikus zenekar adott ezen a napon. Ekkor ismerkedtek meg. Aztán a múlt évi nyár villant az agyába, amikor két hetet itt töltöttek együtt. Akkor úgy gondolta, soha véget nem érő szerelem lesz a kapcsolatuk. Eszébe jutott, ahogy önfeledten fröcskölték egymást a vízben, szinte érezte Vilmos finom, meleg hosszú ujjainak simogatását.

    Ahogy a múltban járt, a valóságban hirtelen hideg vízcseppet érzett a testén, mintha valaki fröcskölné. Ijedten ugrott fel és körül nézett. Már azt hitte Vilmost látja maga előtt. De nem ő volt. Két fiatal férfi szaladt el mellette, a vízből jöttek ki és közvetlenül Natasára cseppent a víz, amit futás közben leráztak magukról. Az egyik futkosó férfi hirtelen visszafordult és a lányhoz lépett.

  - Jaj, bocsánat! Nem szándékos volt. De ha megengedi, akkor bemutatkozom: – Alex  Klingler vagyok, ő pedig a barátom, Ottó Burnst.

    Natasa ekkor elmosolyogta magát, és kissé bátortalanul nyújtotta  kezét a férfinak.

   - Bolla Natália. Nem történt semmi. Csak kicsit elmerengtem, de úgyis a vízbe készülődöm – mondta zavartan  – és elindult a víz felé.

    A vízben hirtelen megmártózott, majd el kezdett úszni. Nem akart gondolni sem Vilmosra, sem a múltra, sem senkire. Csak szelte a zöldes barna vizet és élvezte a hullámok simogatását.  Jó félóra telhetett el, amikor már ismét a parton volt, megrázta vizes haját, kezével igazgatta, hagyta, hogy a víz kicsit leperegjen róla, majd leült egy kőre. Nem sokáig érezhette a magányt, mivel a férfiak közül az egyik, akit nagyon jóképűnek talált már a bemutatkozáskor, mellé telepedett. Natasának nem sokat kellett beszélnie, mert Alex, az izmos, fekete hajú, kék szemű férfi szóval tartotta, és szinte röpke fél óra alatt mindent megtudott róla.

   A férfi különös mélykék szeme azonnal megfogta. Egy esti randevút beszéltek meg a Hullám elnevezésű, lugasos, barátságos szórakozóhelyen.

    Estefelé Mártával lázasan készülődött, felvette fehér szűk vászon szoknyáját, hozzá a kék csíkos fehér testhez simuló blúzát.  Sötétkék tűsarkú szandált húzott a lábára.  

   Márta  még mindig nem valami jól érezte magát, de már csak kíváncsiságból is elkísérte barátnőjét. Alex és barátja Otto Burnst fehér ingben, farmerban már egy sarokasztalnál ültek. Alex örült, hogy a barátnője is vele ment, gondolta legalább Ottónak is lesz kivel szórakoznia.

    A férfinak az első pillantásra megtetszett a lány. Alex apja és anyja is magyar volt, még a háború után mentek ki Németországba. Ő már ott született. És most, hogy már megszerezte építészmérnöki diplomáját, a barátjával együtt eljött látogatóba a Balatonra. Nem először volt itt, szüleivel már több alkalommal járt az országban. Több rokona élt Tolnában. Jól beszélt magyarul. Natasa szerencséjére, mert ő csak franciául gagyogott valamit. Márta pedig jelbeszéddel úgy ahogy, el volt Ottóval. Aztán amikor Alex táncközben kicsit magához húzta a lányt, Natasa szíve hevesebben dobogott.

 

 

3.

 

    Natasa és Márta már tíz napja élvezte a balatoni napok könnyedségét. Natasa szíve tele volt új érzelmekkel, reménnyel.

   Meleg kánikulai nap volt. Márta kávés pohárral a kezében kilépett a teraszra, leült az egyik kerti székre, és nézte a fákon ugráló rigókat. 

     Ekkor lépett fürdőruhában, álmosan Márta mellé Natasa. Nagyot ásított, majd leült ő is a másik kerti gyékény székre.

  - Jól vagy? - nézett rá kérdőn Márta.

  - Soha jobban. Most már tudom, hogy Vili nélkül is van élet. Úgy érzem, mintha már régóta ismerném Alexet.

Az esti séták, a beszélgetéseink, az ölelése, a csókja után azt mondhatom, hogy kedves, érzéki és nagyon gyengéd. És nem erőszakolja ki, hogy szexeljek vele néhány nap után. De nem is tenném meg. Korainak tartanám. Persze, nem tudom, hogy így mi lesz a vége, éppenséggel az érzelmeimmel sem vagyok teljesen tisztában.

 - Hát ennek örülök. Majd az idő mindent megold Natasa. Ha igazán akar veled egy komolyabb kapcsolatot, akkor tud rád várni. Te pedig most okosan tetted, hogy rögtön nem mész bele egy szorosabb kapcsolatba, hiszen hamarosan elutazik, és ki tudja, mikor találkoztok majd. Nem igaz? És gondolom még Vili sem záródott le teljesen…

 -  Teljesen nem, de Lassan már a múlt lesz… Igaz,  néha azért még eszembe jut, felvillan egy-egy pillanatunk a múltból. Szerettem őt, de hát annak vége. És ez az új érzés valami más, – a távolba nézett, majd kis idő után folytatta – aztán Vili végül is cserbenhagyott. Sokszor. Nekem álmaim voltak és ő hidegen, érzéketlenül kettétört mindent. Megbízhatatlan volt. Azt hiszem önzően tudott szeretni. Alex talán más. Egészen más.

  - Hát jó. Kívánom, hogy ne csaljanak meg az érzelmeid! Én a helyedben azért óvatosabb lennék. Alex egy hét múlva elutazik, és akkor? Ez is távkapcsolat lesz csak. De erről biztosan beszéltetek. Nem akarok beleavatkozni az életedbe, de féltelek, hiszen jó barátnőm vagy. Jöttök a strandra? Én megyek. Dög meleg van!

   - Megvárom Alexet, tízre jön értem és majd vele együtt, ha nem haragszol, de te is megvárhatod…

   -  Nem, én már most indulok. Te csak maradj! Akkor majd a szokott helyen találkozunk – felállt, kezébe vette strandtáskáját és elindult a kapu felé. 

 

4.

 

   Márta a part sarkában lévő fűzfa alá telepedett félárnyékba. Éppen indult volna a vízbe, amikor Vilmos közeledett felé.

   - A vízbe akarsz menni? Mehetek veled? Nem zavarlak? – kérdezte Vilmos, amikor már Márta mellé ért.

   - Hát te? Hogy kerülsz ide? Még ilyet! – nézett tágra nyílt szemmel Márta a férfira. Nem is tudom, mit mondjak? De gyere!

     Bementek a vízbe és lassan sétáltak a több száz méterre lévő mélyvíz felé, hogy aztán úszni is tudjanak.

   - Gondolom meglepődtél Márta! Natasa?

   - Bizony meg. Csak nem Natasát keresed? Hiszen szakítottatok.

   - Hát igen. Tudod eszembe jutott a tavalyi nyár Natival, amit itt töltöttünk... De csak remélni mertem, hogy itt találkozhatok vele, esetleg láthatom... Ma este itt van ugyanis koncertünk...

   - Nem igazán bölcs dolog Natasát várnod. Nem lesz egyedül. Nem szép dolog megzavarnod. Nem is értelek! Ennél azért intelligensebbnek gondoltalak.

   -  Ez nem intelligencia kérdése. Mégis, már majd két éve, hogy együtt voltunk. Ne hidd, hogy nem szerettem...

 - Ne mondd! Elég érdekes módon tudsz te szeretni, egyszerre akár két nőt is, mint hallottam... Aztán itt hagytad őt magára élete egyik nagy döntésében. Azt hiszed egy nőnek könnyű úgy  dönteni, hogy a gyermekét, aki megszülethetett volna, a saját akaratából, mondjuk ki, megölje?  Mert ez történt. Nehéz napokat élt át Nati, és te sehol sem voltál.

  - Amikor tudtam, felhívtam, írtam neki, az én foglalkozásom nem olyan hétköznapi.

- Feleségül is vehetted volna és megtarthatta volna a gyermeketeket. Érdekes módon egyre jobban ritkult az utóbbi időben a ti találkozásotok. És amikor Nati megtudta, hogy Pesten, valami szőke nővel is van kapcsolatod... De hagyjuk. Különben is semmi közöm hozzá!

   Vilmos hosszan hallgatott, nem válaszolt Márta reagálásra, majd megkérdezte.

  - És ki az új pasi?

  - Kíváncsi vagy? Bántja a hiúságodat, hogy ismét szerelemre lobbant?

  - Honnan tudod, hogy szerelemre lobbant?

  - Ezt látja az ember. Egy nyugatnémet mérnök az illető.

   Vilmos erre felkapta a fejét.

 - Szóval a biztonság.  Kapaszkodás a nyomorból a jólét felé. Értem már.

   Márta dühödten ránézett.

 - Azt hiszem ehhez nincs jogod! Natasa egyszerű, szegény családból származik. Nem az ő hibája. Ha igazán szeretted volna, veled is boldog lett volna, de... Aztán miért is ne vágyna valami többre, valami biztonságra, jóra, szépre, gyerekekre. Mi nők mindannyian erre vágyunk. Azon kívül becsülettel dolgozik, szereti is, amit csinál, sikeresen levizsgázott. Milyennek kellene lennie? De nem is érdekel a válaszod és most hagyj békén! Elmegyek úszni és, ha kérhetlek, ne gyere a közelünkbe a parton. Ne zavard meg Natasát!

  - Na, ezt nem ígérhetem.

    Mire Márta kiúszta magát és kiment a partra, már ott ültek a pokrócukon Alex és Natasa, de csatlakozott hozzájuk Ottó is, Alex barátja.

   - Na, milyen a víz? – kérdezték Mártától majd mindhárman indultak befelé fürdeni.

   - Isteni! Most kezd kellemes lenni. Tegnap még hidegnek éreztem. Menjetek csak!

      Márta egy törülközőt terített magára, körül nézett, szemével Vilmost kereste és kicsit megnyugodott, amikor nem látta. De azért a biztonság kedvéért visszahívta Natasát.

    - Egy pillanatra Nati! – kiáltott a távozó három ember után - Gyere vissza!

     Natasa elengedte Alex kezét és visszasétált Mártához.

    - Mi van? Baj van? – nézett a barátnőjére.

      Márta halkan és kissé akadozva válaszolt.

    -Itt van Vili, tudj róla. Este itt koncerteznek a zenekarral. Félek, hogy majd meglep benneteket és kellemetlen lesz. Készülj fel rá! 

     Natasa arcán döbbenet és zavartság tükröződött.

     Ebben a pillanatban ott termett mellettük Vilmos.

   - Szervusz, Natasa!

   A lány megfordult, villogó, szemrehányó tekintettel nézett Vilmosra.

   - Megleptelek? Gondoltam azért a mi szép, hosszú kapcsolatunkat nem lehet csak úgy elfelejteni. Reméltem, hogy esetleg találkozunk és beszélgetünk. Itt vagyok a zenekarral...

    Natasa hűvösen nézett a férfira.

  - Sajnálom. Társasággal vagyok. Nincs semmi értelme a beszélgetésnek. Egyébként is miután eljöttem, mindent megírtam, amit még el akartam mondani. Befejeződött.

   Vili ekkor kicsit közelebb ment Natasához, és kezével megsimogatta a vállát.

  -  Szerettelek Natasa! És még az is lehet, hogy  helyre lehetne hozni a mi kettőnk dolgát. Nem hiszem, hogy egy futó kaland megakadályozná a mi be nem fejezett szerelmünket.

  - Te zagyvaságot beszélsz! Van képed ehhez a szöveghez? Talán féltékeny vagy? Menj a fenébe! Na, szervusz, Vili! Hogy te milyen pimasz vagy? – hirtelen megfordult és ideges rohanással futott a víz felé Alex és Ottó után, akik már a tó közepe felé jártak.

   

 

5.

 

     Natasát megzavarta Vili megjelenése, de új érzelmeit már nem törte meg. Néha ugyan eszébe jutott, hogy nagy távolság lesz Alex és közte, és nem volt benne biztos, hogy Alex is hasonlóan képes lesz-e majd a kitartásra, a várakozásra.

    Az utolsó nap előtt Alex kérésére beutaztak Natasa kisvárosába.

   - Szeretném megismerni édesanyádat. És szeretném látni, hogy hol laksz - mondta Alex, miközben sárga sport kocsijában száguldottak.

  -  Én mindent elmeséltem neked, mi nagyon szegényes körülmények között élünk és ez zavar engem - nézett a férfira Natasa, aki magabiztosan vezetett.

  - Szégyelled talán? Nincs mit. Nem lehet mindenki gazdag. Te egy nagyon szép és értelmes lány vagy. Engem nem érdekel, hogy... 

  -  Alig ismerjük egymást Alex. Én egy egészen más világban nőttem fel, más világban élek, mint te. Mi itt a szocialista tábor vagyunk. Még az sem biztos, hogy útlevelet kapok. Még telefonunk sincs, ahhoz sem olyan egyszerű hozzájutni. És mi nem vagyunk elvtársak, sem jómódúak. Sem fontos emberek.

  - Furcsa. Nekem furcsa. Nálunk ez nem beosztás kérdése. Természetes. Na, ne viccelj! Miért ne kapnál útlevelet!  Ezt nem értem.

   - Nem érted. Hát persze. Márpedig ez így van.

  - És, ha eljegyezlek?

  - Nem jelent semmit. De van egy ismerősöm a BM-nél, az talán majd segít. Akkor a karácsonyt együtt tölthetjük majd. Persze, ha akarod.

 - Miért ne akarnám? Hiszen már ezt megbeszéltük! Én még a szüleimmel lakom, illetve van egy kis garzonlakásom külön is, de szerintem a szüleim örülni fognak neked. De már látom a kis városodat. Mennyi fa, és park látszik innen messziről.

  - Hát igen. Azt mondják jellemzője a városnak a sok virág, fa, park. Ha valami, akkor ez az egy szép ebben a városban, amúgy kicsit álmosnak, unalmasnak találom.

    Amikor leparkoltak a házuk előtt, Natasa egészen izgatott lett. Édesanyját előre értesítette jövetelükről, telefonált neki a gyárba. Tudta, hogy  készülni fog és bízott abban, hogy tetszik majd neki a fiatal német férfi.

    A nagyobbik szobában ülték körül a kis dohányzó asztalt, és jóízűen fogyasztották a Natasa édesanyja által odakészített süteményeket.

  - Kedves Mária néni, ugye nincs ellen kifogása, hogy meghívjam Natasát karácsonyra hozzánk? Talán Mária néni is jöhetne vele.

  Natasa zavartan nézett először édesanyjára majd Alexre. Mária néni pedig a maga nyugodt egyszerűségével válaszolt.

  - Ugyan! Nem olyan egyszerű utazni és főleg útlevelet kapni. Ha én is beadom a kérelmet, úgy még nehezebben kapja meg Natasa. Nem, nem. Nincs semmi baj, ha Natasa menni akar, hát menjen. Ha még tart a kettőtök közötti távkapcsolat. Mert az lesz - nézett szigorúan a lányára és a férfira.

  - Miért ne tartana? Az igazi szerelmet semmi sem választhatja szét, igaz Natasa? Én tudok várni. És idővel, ha majd jobban is megismerjük egymást, tán még házasság is lehet ebből a távkapcsolatból.

  Még hosszan beszélgettek, majd a két fiatal elindult Alex kérésére várost nézni.

    Az asszony elgondolkodva nézett a lánya és a férfi után. Tetszett neki a férfi magabiztossága, jól öltözöttsége, szinte hinni sem akarta, hogy esetleg az ő lánya egy gazdag világba csöppen majd és százszor különb élete lesz, mint neki. Elérzékenyült és titokban szíve mélyén azt kívánta bár csak ne álom lenne majd ez az egész.

   Alex kézen fogta Natasát és végig sétálták a város Fő utcáját. Sétáltak a zegzugos kis utcákon, majd estefelé beültek egy vacsorára az egyik kisvendéglőbe. Megbeszélték, hogy gyakran írnak majd egymásnak, és Alex megígérte, ahogy csak alkalma lesz, igyekszik Natasát a munkahelyén, telefonon is elérni. Haza kísérte a lányt és mindketten érezhetően nehezen váltak el egymástól. Sokáig szorosan ölelték és csókolták egymást. Ez volt a búcsúestjük.  Natasa megvárta, míg Alex beszállt a kocsiba, hosszan integetett a távozó autó után. Boldog volt, de zavarodott is egyben. Most fogta fel, hogy majd fél évig nem tud találkozni ezzel az új szerelemmel.  

 

6.

 

    Késő ősz volt. Rozsdabarna és sárga hulló falevelek között bandukolt Natasa egyik reggel a munkahelye felé. Néha felnézett egy-egy már kopaszodó fára. Fázósan húzta össze fekete kis félkabátját. Végtelennek tűnt számára az idő. Közben beiratkozott egy német nyelvtanfolyamra, mondván, hogy mire karácsonykor Alexhez utazik, valamit azért beszélni is tudjon majd Alex ismerőseivel. Nagyon hiányzott neki a férfi. Natasa már beadta az útlevélkérelmét, de egyelőre választ még nem kapott. 

   Megérkezett a nagy vörös téglás épület elé, ránézett az épület előtt álló három szocreál, munkásokat ábrázoló ronda szoborra, sóhajtott egy nagyot, majd belépett a forgó ajtón, és egy hosszú, zöld szőnyeggel borított folyosón át, elindult az irodája felé.

   Ketten dolgoztak csak a szobában. Csongor, a huszonhat éves munkatársa már ott ült az íróasztala előtt, jegyzetelt. Köszöntek egymásnak. Kellemes  borotvaillat lengte be a szobát. Natasa Alexre gondolt óhatatlanul is. Vajon neki is ilyen kellemes illata van? Egyre jobban halványult benne a kép, már alig várta a találkozást. Kabátját egy sarokban lévő fogasra akasztotta. Belenézett a fogas melletti kistükörbe.

   - Na? – nézett rá Csongor – Kaptál már valamit? Már nem sok van vissza!

    Natasa leült az íróasztalához, kezébe temette az arcát, úgy válaszolt.

  - Nem. Még nem. De az ismerősöm megígérte, hogy meg fogom kapni. Szörnyű lenne, ha nem kapnék kiutazási engedélyt.  De akkor talán Alex majd eljönne ide, és akkor itt töltenénk az ünnepeket.

  Csongor ránézett kissé összehúzott fekete szemével, majd hátradőlt. Letette a kezében lévő tollat az asztalra.

   - Hát, nem tudom. A németeknek megvannak a maguk kis precíz szokásai. Bírod majd ott az életet? Igaz, hogy jól fogsz élni, gondolom. De azért te annyira más vagy.

   Natasa közben a naptárjához nyúlt, írt bele valamit, nézegette a dátumokat.

- Hát, nem tudom. Ezen nem is gondolkodtam. Bevallom, nem valami jó dolog ez a távkapcsolat, talán Vilivel is ez volt a baj, Lehet, hogy csöbörből vödörbe estem? De ne aggódj! Majd beszámolok róla neked. Mi van Eszterrel?

  - Van. Kedvelem őt. Tudod, hogy van neki a színésze, de hát ő messze van.

  -  Akkor most szereted, vagy csak kedveled? Hogy van ez nálatok, férfiaknál?  Nem zavar a kettőssége? Szép nő nem mondom, izgalmas is, de...

-  Hát másképp, mint a nőknél. Legalábbis a normális nőknél. De ettől függetlenül, kedvelem. Talán szeretem is, jó, hogy van egy nő az életemben, bár... Azt hiszem ez nem szerelem. Nem okoz nagy szívösszeomlást, ha véletlenül mégis a színészénél köt ki majd. És hát a pasi azért egy jó tízessel öregebb nála. De én megértem. És elfogadom őt így. Aztán a másik dolog, tudod, én nem ígértem neki semmit. De beszéljünk másról! Mi lett Vilivel? Nem meséltél róla. Dobtad vagy ő dobott téged? - érdeklődve nézett a lányra.

   - Szakítottunk. Nem is tudom. Talán én szakítottam vele, de lehet, hogy később ő lépett volna, azt hiszem mást akart ő is, meg én is. De muszáj most valami kis előszót összeállítanom, délután nyugdíjas klubom lesz. Meg keresek valami lemezt majd lent a tárban. Apropó. Most látom, hogy két hét és a kiállításodat kell megnyitnom illetve megszerveznem. Milyen zenét vagy műsort állítsak neked össze? Nekem van elképzelésem, de mégis, ha esetleg valami kívánságod lenne...

   Csongor szürke magas nyakú pulóverben volt, olvasószemüveg volt az orrán, arca láthatóan erősen borostás lett volna, ha nem borotválkozik rendesen. Jóképű férfi volt. Natasa néha elnézte és elgondolkodott, hogy kettőjük között vajon miért nem jött létre valami szerelmi kapcsolat. Amikor először meglátta és kiderült, hogy egy szobában dolgoznak, megörült, tetszett neki a férfi, aztán hamarosan rájött, hogy már foglalt, egy vörös, bombázó nő a barátnője. Így aztán még csak meg sem próbálta elcsábítani. Aztán jött Vili, és ez a gondolat teljesen elpárolgott. Sikerült jó baráti viszonyt kialakítaniuk, időnként még kettesben be is ültek valahová egy-egy jó beszélgetésre, vagy együtt mentek moziba, amikor Eszter vagy Vili nem volt a láthatáron.

   Csongor megemelte fejét, levette szemüvegét, fehér egyenes fogsora kivillant, ahogy elmosolyogta magát.

  - Rád bízom az egészet. Ismered a képeimet, tudom, hogy tök jó ötleteid vannak és igazi zeneszakértő vagy. Szerintem te nagyon kreatív vagy.

    Natasa elmosolyogta magát, majd zavartan rendezgetni kezdte az asztalát.

 - Nagyon bókolsz Csongi. Nem tudom, hogy mit hoz a jövőm. Majd meglátjuk! Na, akkor csinálok egy rendhagyó kiállítást. Remélem a diri nem fog meghökkenni. Ígérem, hogy szép lesz. De most megyek a tárba - felállt, megigazította szűk szoknyáját, Csongor a tekintetével követte.

   - Milyen szép lábad van, eddig nem is tűnt fel, és egyáltalán te egy egészen jó nő vagy. Nem csodálom, hogy a német pasi bukott rád.

  Natasa megfordult, karba tette a kezét és nevetve kérdezte.

 - Csak nem akarsz elcsábítani? Az, az érzésem, hogy valami ilyesmi motoszkál abban a tipikusan férfi agyadban. Na, de megyek. És csak vicceltem. Hosszú lesz a mai napom. Este még ügyelek is. Jönnek a rajzosok. Talán ma modellt ülök, már kértek rá.

   Csongor nem válaszolt, csak nézett a távozó lány után. Azon elmélkedett, hogy eddig miért nem vette észre benne a nőt. Aztán Eszterre gondolt. Eszter fehér bőrére, vörös zuhatag hajára. Felállt, az ablakhoz ment. Gondolatai már a képein jártak. Szabadúszó grafikus szeretett volna lenni, de anyagiak miatt ezt nem engedhette meg magának. Több kisebb kiállítása volt már, de igazából egy pesti kiállítás volt az álma. Eszter barátnőjének voltak kapcsolatai, tudta, hogy képes mindent elérni a barátnője, amit csak akar. Időnként zavarta, hogy nem éppen hűséges hozzá. Ugyanakkor, ő maga még függetlenségre vágyott, nem volt szándékában lekötni magát. Így aztán ez a kusza kapcsolat kielégítette egyelőre.

 

7.

 

   Aztán eljött a karácsony. Alex nagy virágcsokorral várta a lányt, a hideg havas, téli stuttgarti éjszakában a vasútállomáson. Natasa örömmel lépett a férfi elé, aztán a nyakába ugrott és szorosan átölelte.

   - Nagyon-nagyon hiányoztál!

     Alex elmosolyogta magát, megcsókolta a lányt, felvette bőröndjét és a kocsijához vitte, majd kinyitotta az autó ajtaját.

   Alex is beült a lány mellé, maga felé fordította Natasa kíváncsian nézdegélő arcát, belenézett fekete szemébe és szájon csókolta.

   - Rettentően vártalak, akkor most mi legyen? Vihetlek a kis lakásomba, és végre megismerhetem  lelkeden kívül a testedet is, vagy?... – nézett kissé mosolyogva és tétovázva a meglepett Natasára.

   - Megleptél Alex. De hát végül is... A tied akarok lenni teljesen. Remélem, hogy nem okozok majd csalódást.

    Alex megfogta Natasa kezét, közelebb húzta magához,  és hosszan megcsókolta, majd látható örömmel indult az autóval a lakása felé.

    - Akkor, majd holnap megyünk a szüleimhez, a családomhoz. Ma csak az enyém leszel.

  - Natasa csak nézte a fénybe borult esti, havas várost, a karácsonyi díszbe öltözött világító fákat. Úgy érezte egy másik világba pottyant. Nem látott még ilyet. Először volt nyugaton. Először a kapitalizmusban. Egy kétemeletes ház előtt Alex megállt. Kiszálltak a kocsiból, Alex kivette kis bőröndjét és kéz a kézben elindultak a bérelt szobája felé. Apró garzonlakás volt csak, de a legmodernebb bútorokkal, kényelemmel volt ellátva.

   Natasát egy megterített asztal várta, gyertya fénnyel.

   Natasa megállt az asztal előtt, Alexra nézett, aki

meleg molyollyal nézett rá.

  - Gondoltam, hogy nemcsak szerelemből él az ember. Foglalj helyet Natasa.

     A lány meghatódottan leült, majd vele szemben Alex is helyet foglalt, enni kezdtek.

  - Nagyon finom. De gondolom, hogy nem te főzted?

  - Nem. Bevallom nem értek a főzéshez. Édesanyámat illeti a dicséret. Holnap meg kell látogatnunk majd őket.

  Csendben fogyasztották tovább a vacsorát, láthatóan készülődtek egymás testének megismerésére. Érezhetően izzott köztük a levegő. Majd vacsora után, míg Natasa a fürdőszobában zuhanyozott, Alex lepakolta az asztalt,  a gyertyafényes világításban leült az egyik fotelba, kezében egy pohár vörösbort tartott,közben halk érzéki zene szólt. Izgatottan várta a lányt.

   Natasa, amikor elkészült, belebújt Alex fehér fürdőköpenyébe és kilépett a szobába. Szeme Alexet kereste a félhomályban, aki ekkor felállt és a lány felé közeledett. Megállt előtte, felemelte Natasa állát, majd belecsókolt a nyakába, lassan levette róla a fürdőköpenyt, majd a friss szappanillatú lányt felkapta, és egy széles franciaágyra fektette. Hol a lányban gyönyörködött, hol a ruha darabjait dobálta le magáról, és végül a már régóta várt egymásban való elmerülésük, testi örömük uralta az időt.

   Másnap reggel Natasa előbb ébredt, mint Alex, kisettenkedett a kis főzőkonyhába, reggelit készített, kávét főzött és egy tálcán, lábujjhegyen vitte az ágy felé. Alex felébredt, felült, rámosolygott a lányra.

   - Gyönyörű vagy! Gyere, ülj ide mellém! Farkas éhes vagyok! Álom volt veled ez az éjszaka!

     Ültek egymás mellett az ágyban, és mint a madarak etették egymást egy-egy kis falattal, közben csókok özöne repült Natasa vállára. Érezte, hogy a férfi valójában kívánja őt és merte remélni, hogy nemcsak testi, de mély lelki kapcsolat is lesz közöttük. Miután lefürödtek, felöltöztek, kicsomagolta bőröndjét, csak utána indultak a férfi szüleinek a lakására. Natasa izgult. Előző rossz emléke Vilmos anyja képében még erősen élt benne, félt, hogy hasonló szituációt kell majd megélnie.  De kellemes meglepetésben volt része.  Egy nagy és szerető családot talált magával szemben. Látta Margaréta néni, Alex anyjának kutató, féltő anyai tekintetét, apja férfi kíváncsiságát, két testvére fiatalos mosolyát. Érezte, hogy befogadták, elfogadták őt, annak ellenére, hogy alig ismerték. Nagy könnyebbség volt ez számára.

   Igazi, polgári, jól szituált, intelligens családba került. Kávéztak, beszélgettek, majd Alex kézen fogta és elvitte városnézésre.

   Natasa ámulattal nézte a város számára szokatlan csillogását, szép fekvését. Megnézték a most havas parkokat is és a hangulatos, fényárban úszó karácsonyi vásárban kavarogtak. Natasa számára fény és gazdagság, csillogás, a vásár fahéj és vanília illata, a sültkolbász íze, a karácsonyi aláfestő zene szinte színház volt, nem is a valóság.  Az ünnepélyesen feldíszített, kivilágított belváros, az Alter Schloss középkori hangulatával, a Stiftskirche tornyaival, és a grandiózus barokk Neuer Schloss épületével álomszép kulisszát adott a Karácsonyi Vásárnak. Ezt csak megtetézte a másnapi tévé toronyban látott gyönyörű táj, ahogy maga alatt látta a várost és környékét.

   Alex látta a lány ámulatát. De nagyjából értette, hiszen ő már járt Magyarországon, ismerte az ország kopottságát, fénytelenségét, bár Budapest egyes részeit felülmúlhatatlannak tartotta.

   - Na, jó lesz majd itt élni? Mit gondolsz róla? – nézett a liftben Natasára.

     Natasa szerényen és halkan válaszolt.

   - Félek. Nem ehhez vagyok szokva. De azt mondják a jót hamar meg lehet szokni.

    Ezen a napon még Alex elvitte egy áruházba és vett számára egy mélyvörös estélyi ruhát. Azt mondta Natasának ebben gyönyörű lesz abban a szilveszteri buliban, ahol majd bemutatja őt a legközelebbi munkatársainak és a barátoknak. Natasa, amikor ezt hallotta, hirtelen megrémült.

    - Nem szeretnék ilyen helyre menni. Én még nem voltam soha ilyen helyen és... beszélni is csak keveset tudok még. Tudod, hogy még a vizsgáimra kell koncentrálnom. Hála Isten ez lesz az utolsó évem! És még nem sokat tudok németül.

    De Alex mesélt, mesélt a helyről, ahová majd mennek, mesélt a kollégáiról és megnyugtatta szép lassan a lányt. Valami belső kisugárzó nyugalom, határozottság áradt belőle, amitől Natasa mindig lecsillapodott. És valójában jól sikerült a szilveszteri estjük. Natasának láthatóan sikere volt. A mélyvörös, mélyen kivágott ruha kiemelte szép nyakát, hosszú derekát, egyszerű fiús frizurája csillogott a ráhulló flitterektől, fekete szeme ragyogott. Láthatóan elismeréssel kezelték, mint szép magyar lányt, akit esetleg Alex feleségül vesz. Egy-két nővel, Alex férfi barátaival beszélgettek. A férfi besegített fordításával. Mint kiderült Natasa számára, ezek a nők leginkább feleségek voltak, vagy esetleg részmunkaidőben dolgoztak valamit.

      Az utolsó estén sokáig beszélgettek.

    - Alex, itt én mit tudnék itt dogozni?

    - Úgy érted, ha összeházasodnánk? – nézett a lányra kicsit elgondolkodva - Nem kell dolgoznod. Itthon leszel és szülsz nekem két-három szép gyermeket, vársz engem nap, mint nap. Aztán utazunk, aztán olvasunk, élünk szépen szerelemben.  Mint a mama. És Krisztina,  a nővérem.

   - Jaj, ne érts félre! Tudom, hogy házasságról még szó sincs, hiszen még alig ismerjük egymást és elég nagy a távolság köztünk. Csak úgy elgondolkodtam - nézett zavartan a férfira.

   - Ne butáskodj! – megsimogatta Natasa arcát - Miért? Már nekem eszembe jutott. De még van időnk, és én talán... Valójában nem könnyű így távol élni egymástól. És még kis idő azt hiszem neked és nekem is kell. Mire megszerzed a diplomádat, azt hiszem, akkor már  reálisan eldönthetjük, hogy mit akarunk.

   Natasának erre a mondatra Vili jutott az eszébe, aki szintén arra várt, hogy szerezze meg a diplomáját.

   - Tudod mit? Hagyjuk ezt a témát! Húsvétkor eljössz akkor? Vagy mikor tudunk találkozni? Inkább azt mondd meg Alex! Én nem kapok ilyen sűrűn útlevelet. Neked kell jönnöd. Ha akarsz velem találkozni.

    Alex átölelte, megcsókolta a mellét – Mi az, hogy akarok!  Persze, hogy megyek. Hiányozni fogsz! Majd a nyáron is megyek. És egy egész hónapra. És majd mindent eldöntünk. Bízz bennem édes Natasa!  

  - Még nem mondtad, hogy mennyire szeretsz, hogy szerelmes vagy belém. Olyan furcsa, hogy ezt te nem mondod nekem Alex.

    Alex megsimogatta Natasa arcát. Átölelte – Minek annyit beszélni? Hát nem érzed? - Hirtelen testi szerelemmel halmozta el.  

    A búcsú nehéz volt, Natasa rengeteg élménnyel indult haza és tele volt a lelke mindenféle új érzéssel. Amikor elindult a vonat, leült, behunyta a szemét és már most az itt töltött tíz nap élménykötegét, álmait kezdte bontogatni magában.

 

 

8.

 

   Natasa hosszú élménybeszámolót tartott édesanyjának, átadta neki a szép selyem köntöst, amit karácsonyra szánt neki. Az asszony csak hallgatta lánya áradozását. Majd egyszer csak megszólalt.

   - Te, kislányom, és az esküvő, házasság? Szóba került?

    Natasa kissé ingerülten válaszolt.

   - Téged csak ez az egy érdekel. Beszéltünk róla. Ne félj! Úgy érzem, hogy tényleg komolyak a szándékai. Ha meg másképp történik, hát mit tehetek - elhallgatott.

   - Hát... Ez nem valami biztató nekem. Egészen meglep, hogy így beszélsz magatokról. Féltelek. Ne, hogy megint csalódás érjen! Hiszen tudod, hogy az én életem nem volt valami rózsás, és ezzel neked sem volt valami szép gyermekkorod. Hát legalább szeretném, ha te boldog életet élhetnél. De itt van egy levél, azt hiszem a Vilmos írta neked. Megkérdezhetem, hogy miért lett vége?

      Natasa idegesen vette kezébe a levelet, megforgatta, majd hirtelen összetépte.

    - Miért? Mert én így akartam. Tudod rossz szegénynek lenni. És hát nem mondtam neked, de az anyja nagyon megalázott engem, amikor egyszer fent voltam náluk. De nem az ez oka. Nem voltunk egymáshoz valók, azt hiszem...

    Az asszony arcán fájdalom látszott.

    Nem tehetek róla, hogy én vagyok az anyád és csak ezt tudom adni neked, de én szerettelek mindig, talán azért nem voltam rossz anyád.

   Natasa megsajnálta az édesanyját, aki leült a fotelba és könnyeivel küszködött. Hirtelen nagyon elszégyellte magát. Odament hozzá. Megsimogatta.

   - Bocsáss meg! Nem akartalak megbántani. És jó mamám vagy. Azt hiszem Alex őszintén szeret...

   Natasa összeszedte az asztalra kiterített fotókat, amiket eddig mutogatott az édesanyjának.

- Tudod mama, Nehéz kicsit beleképzelnem magamat egy jólétbe, egy idegen országban. Esetleg csak anya szerepbe, meg feleség szerepbe. Fogalmad sincs, micsoda különbség van az ottani meg az itteni élet között. Na, de megyek a szobámba, összeszedem kicsit magamat, hiszen vizsgáim vannak még hátra. Aztán munka, aztán meg kell keresnem Mártát is. Annyi mesélnivalóm van neki is.

   Natasa bevonult a szobájába, még friss volt benne a fellobbant érzés, a sok új élmény, amit az elmúlt tíz napban kapott. Mégis, amikor a heverőjén elnyúlt, melegség, otthonosság járta át. Szerette a kis szobáját, amit úgy rendezett be, ahogy az ő ízlésének megfelelt. Eszébe jutott egy furcsa érzés, amit még Alex baráti körében élt meg. Egyszer csak idegennek érezte magát. Egy idő után hiányzott számára a magyar szó. Most arra gondolt, vajon, ha úgy adódna, meg tudná szokni, hogy nem magyar nyelven beszél?        

     Aztán bekapcsolta a rádiót és keresett magának egy kellemes zenét, behunyta szemét és csak Alex simogatására akart gondolni.

 

9.

 

    A tavasz nagyon hamar eljött. Natasa már a szakdolgozatát is leadta, közben összeszedte a vizsgaanyagát is. Csongor sokat segített neki. Levelezése eleinte nagyon sűrű volt Alex-el, de ahogy közeledett a húsvét, mintha Alex levelei megritkultak volna. Furcsa érzés kerülgette.  Natasa egyik este, amikor ügyeletben volt, gondolt egyet és felhívta Alex lakását. Gondolta, csak néhány percet beszél vele és majd Alex esetleg visszahívja őt. Izgatottan tárcsázta a számot. Egy női hang szólalt meg, és Natasa annyira meglepődött, hogy hirtelen letette a telefont.

   - Biztosan rossz számot hívtam - mondta szinte hangosan magának – leült és gondolkodni kezdett. Gondolatait Csongor, a kollégája, váratlan bejövetele zavarta meg.

   - Hello! – mondta vidáman. Lehuppant a szembeni székre – Te még itt vagy? De jó is! Mert lenne egy kérésem hozzád.

    Natasa meglepődve nézett rá, majd megszólalt.

   - Szia! Kicsit később mondd! Most szeretnék telefonálni Alexnek, de igazából izgatott vagyok, már próbáltam az előbb, de egy női hang volt. Talán rossz számot tárcsáztam. Persze az is lehet, hogy a nővére Krisztina volt. Ez eszembe sem jutott. Én meg lecsaptam a kagylót.

   Csongor csak hallgatta a lányt, érezte, hogy nagyon izgatott valamiért. Hirtelen felállt.

  - Jó. Akkor majd később visszanézek és beszélünk a dologról. Szeretnélek lerajzolni.

  - Üljek neked modellt? Ezért jöttél? – nézett most hosszan és figyelmesen a férfira Natasa. Most vette csak észre, hogy furcsa szomorúság van a fiú szemében, de nem kérdezősködött. 

 - Jó. Gyere vissza egy negyedóra múlva. Oké? Megpróbálom felhívni a számot még egyszer, tudod, a húsvéti ünnepeket akarom Alex-el megbeszélni, eddig nem adott még egyenes választ.  Aztán lehet róla szó. Végül is majd elmondod, hogy miért akarsz megörökíteni.

     Csongor visszavette levetett zakóját, kezével egyetértően csókot dobott Natasa felé.

  - Akkor próbálkozz! Nem zavarlak! Majd visszajövök.

  - Jól van, megvárlak Csongor. Elgondolkodva nézett a fiú után, majd tárcsázott.

  - Halló! Natasa vagyok... Alex?

  - Igen Natasa. Alex vagyok. Szervusz. Elolvastad a levelemet?

  - Jaj, de jó! Már hívtalak, de egy női hang szólalt meg. Biztosan mellé tárcsáztam. Csak azért hívlak, hogy akkor jössz húsvétkor? Eddig nem válaszoltál és én úgy szeretnélek már látni! Leveled? Nem, nem olvastam. Nem kaptam tőled még levelet. Én nem hiányzom neked?

    Csend volt. Választ nem kapott.

  - Ott vagy még Alex? Miért nem válaszolsz, vagy nem hallasz? - kérdezte izgatottan a lány.

  - De, hallom, amit mondasz Natasa!  Nem kaptad meg a levelemet?

  - Nem. Miért? Baj van? Nem jössz?

 - Nem megyek sem húsvétkor, sem máskor. De a levélben mindent leírtam. Nekem ezt most nehéz elmondanom.

 - Akkor az a női hang, azaz a nő, aki beleszólt a telefonba most is ott van nálad?

 - Igen, itt van.

 - Akkor már értem, nem szeretsz már és van valakid.

 - Igen van valakim. De ez nagyon bonyolult és igenis szeretlek, szerettelek. Nem így képzeltem hidd el, de most nem tudok többet mondani. A levélben sok mindent megírtam, apa leszek.  Abból mindent megértesz, és talán megbocsátasz. Köszönök neked mindent. Az életem egy nagyon szép emléke maradsz... És ne haragudj rám! Szervusz.

  -  Akkor Isten veled Alex. Szervusz.

    Natasa letette a telefonkagylót. Lerogyott a székébe. Összekulcsolta kezét és csak nézett előre mereven. Nehéz lett a szíve. Hidegzuhanyként érte, amit hallott. Ekkor jött vissza a szobába Csongor. Kérdőn nézett a lányra.

     - Mi történt? Olyan zaklatottnak tűnsz. Sikerült beszélned vele? Baj van?

      Natasa ekkor az íróasztalára borult és hevesen rázni kezdte a zokogás.

    Csongor leguggolt mellé, megsimogatta a hátát, kezét.

   - De hát beszélj!  Édes egy barátnőm, mi van veled? Valami nagy baj van?

    Natasa hirtelen felállt, ránézett a férfira, ekkor Csongor is felemelkedett a guggolásból, és váratlanul a mellkasán érezte Natasa zokogó fejét, a lány hozzásimult és tovább sírt. Csongor átölelte, és halkan motyogott neki néhány vigasztaló szót. Sejtette, hogy valami kellemetlen hírt kapott Alextől.

   Néhány perc telt el így, majd Natasa hirtelen el kezdett sétálni, egy papír zsebkendővel törölgette a kisírt szemét.

   - Hogy milyen aljasak a férfiak! Talált magának egy  kapcsolatot, egy másik nőt, és ezt így és most kellett megtudnom, illetve azt mondta megírta, de hát még nem kaptam meg a levelét. Ja, és apa lesz! Érted? Ez nem lehet igaz! Hogy mekkora hülye vagyok!  Én meg telefonálgatok neki és minden szépet képzelgek! Na! Ennyi! Nekem nincs szerencsém! Nincs kedved egy italra a büfében?

       Csongor sajnálkozva nézett a lányra.

    - Az életben sok minden előfordul az emberrel. Szerelem, csalódás, szép és rossz is. De ez legyen a legrosszabb. Engem is elhagyott Eszter. Kicsit fáj. Bár nem szerelem volt részemről, de azért fáj, persze a hiúságom is. De nem érdekes. Menjünk!

    - Menjünk! Egyszer ezt is kiheverem majd. Menjünk hozzád. Vegyünk valamit, együnk, igyunk és szeretkezzünk!

     Csongor csak ingatta a fejét, elszomorodott Natasa esetén, őszintén sajnálta a lányt.

   - Rendben, menjünk, eszünk, iszunk és beszélgetünk, de tévedsz! Nem akarlak kihasználni! Mégis mit gondolsz rólam? Sokkal többre becsüllek én Nata!

   - Natasa Csongorra nézett.

   - Nem tetszem neked? Nem vagyok számodra nő? Hát Eszter után...

   - Jaj, ne hozz zavarba! Nagyon is nő vagy! És szép vagy! Félreértesz. Most dühöng benned a bizonyítási vágy, a menekülés, de nyugodj le szépen. Nálam megpihensz, és kész. Beszélgetünk, ha akarod, átbeszéljük ezt a dolgot, hidd el jót fog tenni a lelkednek. De, ha nem akarsz, akkor nem beszélsz.

    Kisétáltak az épületből betértek egy közértbe, vettek vacsorára valót, egy üveg vörös bort és felmentek Csongor albérleti lakásába, amit a férfi már három éve bérelt egy idős pedagógus házaspártól. A fiuké volt a lakás, aki külföldre ment pár évre és jól jött a szülőknek a pénz.

    Csongor felkapcsolta a hosszú előszobában lévő villanykapcsolót, Natasát előre küldte, aki azonnal leült a szobában lévő egyik nagy fotelba. Csongor közben zenét tett fel, hagyta hadd eméssze Natasa a hallottakat, készített néhány szendvicset és bevitte az asztalra, majd leült a lánnyal szemben.

    - Egyél! Ne, hogy azt mondd, hogy nem is vagy éhes!

      Közben bort töltött a két pohárba, majd poharát koccintásra emelte.

    - Koccintsunk Nata! Emeljük poharunkat az új életünkre, felejtsük el veszteségeinket, csalódásainkat!  Igyunk arra, hogy ezután jön majd csak a szép és a jó.

    Natasa elgondolkodva megemelte poharát, koccintott Csongorral, majd hosszan ránézett szomorú nagy fekete szemével.

    - Úgy legyen! Nekem ebben már praxisom lesz. De mindegy. Ha akarsz és kedved van, rajzolj le. Esetleg egy szomorú lány portréja lesz majd.

   - Nem. Most nem. Így nem megy. Egyél!

     Natasa kezébe vett egy kistányért és rátett egy vajas, szalámis kenyeret. Beleharapott a kenyérbe.  Egy rövid ideig mindketten némán ettek. Aztán Natasa szólalt meg.

   -  Tulajdonképpen érthető. Felnőtt férfi ő is, túl nagy volt a távolság közöttünk és két külön világban éltünk.  Elsiettem a dolgot azt hiszem. És képzelegtem. Hajlamos vagyok az ábrándozásra. Túlságosan sokat vártam erről a kapcsolattól. Nem a nagy szerelem voltam számára, ez nyílván való. Én pedig, beleképzeltem ebbe a kapcsolatba nem létező dolgokat. Kicsit magával rántott a pompa meg a fény is. Mégis rosszul esik. Persze, alig ismertük egymást. Fellángolás voltam csak neki. Azt hiszem én egy buta, ábrándos, hülye liba vagyok.

   - Dehogyis, talán azért mégis csak szerelmes voltál és miért ne ábrándoztál volna, ha ő meg támogatott ebben. Esetleg mondott olyanokat, amiket nem kellett volna, de végül is, ha megírta, majd megtudod pontosan az ő gondolatait erről.

   - Igazad van. Bár olyan nagyon már nem vagyok kíváncsi rá.  Igaz, hogy most még harag van bennem, talán a női hiúságom is dolgozik. No, mindegy. Bevallom, most már kicsit jobban érzem magam. Kicsit féltem is a vele való esetleges házasságtól, az esetleges ott éléstől. Persze, amikor ott voltam náluk minden olyan meseszerű és valótlanul szép volt, különleges. Meg a nyár is. Külföld, gazdagság, egy másfajta élet... Én meg azt hiszem elbódultam kicsit. Bár titokban, a tudatom alatt nem vágyódtam csak anya , csak feleség lenni. Na, mindegy! Tudod Csongor, én itt érzem jól magam. Ebben a kopott országban, a kopott magyar lakásokban. Itt vagyok én igazán otthon. Az én szívem magyarul dobog. És magyarul szeret.

   - Szépen mondtad! Kicsit patetikus, de őszinte vagy, tudom. Én még örülök is, hogy így történt. Azaz időben... Ja, ne haragudj! Kicsit gonosz és önző vagyok?  - zavartan elhallgatott a férfi, de fekete szemét nem vette le a lányról.

   Natasa meglepődve hallgatta Csongor válaszát, egy ideig csak szótlanul néztek egymás szemébe, majd a lány is zavart lett, ivott egy kortyot a poharából majd szinte megnyugodva tette fel kérdését.

  -  És te? Mi van Eszterrel? Látod, nem is figyelek rád.

   - Mondtam. Szakítottunk. Elutazott végleg és nincs értelme a további kapcsolatnak. Összeköltözik a színész barátjával. Döntött. De ezt nekem tudnom kellett volna.  Na, persze azért az én férfi hiúságom is megtépázódott, de ez más, mint egy nőnél. Hagyjuk az egészet!  Holnap estére van két jegyem a színházba, eljössz velem?

   - Nem tudom. Még nem tudom, milyen jó hangulatban leszek, de talán elmegyek. Nem tudod, mit akar a diri? Holnapra behívatott.

    - Át akarja szervezni az egész házat. Azaz több klubot szeretne, és a színházterem sincs jól kihasználva, gondolom, új feladatokat kapsz. Nagyon tetszett neki a kiállításom köré szervezett műsorod.

   - Azt tudom. Odajött akkor hozzám és melegen gratulált. Először nem is értettem, hogy miért is nekem gratulál. Hiszen a te képeid voltak a főszereplők.

    - Az egy dolog, de te nagyon feldobtad.

   - Te Csongor! Sokat fizetsz ezért a lakásért? - Natasa felállt, odament az ablakhoz, kinézett az utcára, nagy tölgyfák terebélyesedtek az ablak előtt. Majd visszafordult, sétálgatva nézte a falon függő régi festményeket.

   - Nem túl sokat fizetek, kibírom.  Kellemes lakás. Tetszik neked? Itt senki nem zavar, két szoba, konyha, fürdő és csendes hely.

   - És még telefon is van.  Jó helyen van, és nagyon jól berendezted. Nekem tetszik.  Milyen jó lenne, ha nekünk is lenne otthon már egy telefon!

   - Majd segítek. Miért nem szóltál eddig, de beszélhetnél erről holnap a dirivel is, biztosan támogat.

   Ekkor megszólalt a bejárati csengő. Csongor felállt, elindult az ajtóhoz. A helyi lap egyik fotósa jött hozzá. Natasa is jól ismerte. Hasonló korú volt, mint ők.

  -  Helló Natasa! – körül nézett, majd megkérdezte – Csak nem zavartam meg valami...

  - Dehogy! Ne hülyéskedj! Tudod, hogy Nata meg én jó barátok, munkatársak vagyunk. Gyere, ülj le! Egyél. Mindjárt hozok egy poharat.

     Natasa is visszaült a helyére.

   - Jó étvágyat! Mit fotózol mostanában? Nincs valami kiállítási anyagod? Esetleg csinálhatnék neked egy kiállítást – kérdezte a lány a fotóstól.

    - Tényleg? Ezt most komolyan mondod?

    - Komolyan.

    - Mit mond komolyan? – Csongor jött vissza és leült a kanapéra, letette az asztalra a poharat és töltött mindhármuknak.

 - Kérdeztem, hogy nincs-e Bélának kiállítási anyaga. Esetleg csinálhatnánk egy fotókiállítást. Akár valakivel összevonva.

 - Na, ez jó ötlet Nata! Béla, te soha nem dicsekedtél nekem a fotóiddal, egyáltalán vannak? - nézett most a barátjára Csongor.

- Na, ne hülyülj! Tudod, hogy vannak. Mit játszod itt meg magad? De hol van Eszter?

- Sehol. Elment. És ne kérdezz!- nézett most kissé mérgesen Bélára Csongor.

   Natasa felállt.

- Na, én lassan elmegyek fiuk. Fáradt lettem. Ugye nem haragszotok?

  Béla kérdőn nézett a lányra, de ő már a táskájáért nyúlt.

     Natasa elköszönt a fotós fiútól, Csongor a hosszú előszobán át az ajtóig kísérte, ahol Natasa hirtelen megfordult, átkarolta kezével a fiú nyakát és rövid csókot adott a szájára.

   - Jó volt veled beszélgetnem. Megnyugodtam. És köszönök mindent. Akkor holnap este a színházban találkozunk – kicsit szomorú mosollyal még egyszer odalépett a férfihoz, megsimogatta az arcát és kilépett az ajtón.

     Csongort váratlanul érte a csók, de örömmel vette Natasa rejtettnek tűnő vallomását, szívesen átölelte volna most, ha nincs a szobában a barátja, de így csak mosolygott a lányra és kinyitotta neki az ajtót. Elgondolkodva ballagott vissza a falatozó barátjához.

- Na, mi van? Nem tetszik neked Natasa?  Elnéztelek benneteket. Hát olyan szép pár lennétek! Le is fotóználak benneteket. Mondjuk akt fotók...

- Na persze. Mi nem jár az eszedben? De tényleg kedves, szép és okos lány. Nem is tudom, hogy eddig miért nem néztem őt férfi szemmel. De most, hogy mondod! Ott ülünk egymással szemben szinte minden nap, lassan már három éve! Hát ez egy röhej! - szomorkásan  huppant le az egyik fotelba -  Istenem ! De vak is tud lenni az ember! Egészen közel van a szerelem lehetősége, és nem veszi észre – zavartan elnevette magát, majd hosszan beszélgetni kezdtek Eszterről, Natasáról, a munkáról, az életről, a mindennapjaikról.

  

 

 youtu.be