Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Oldódás 18- 32.fejezet

2021.05.22

 

 

oldodas-2-jo---erika-tobak.jpg

18

 

     Rozina ezen az éjszakán nehezen aludt el. Tele volt Gergely emlékével. Találkozása a férfival felkavarta. Azon töprengett, hogy mit is tegyen, ha hazamegy. Folytathatja-e kapcsolatát Zalánnal. Sajnálattal gondolt önmagára, hogy ennyire elsiette a dolgot. Nem akart boldogtalan lenni, de mást sem akart boldogtalanná tenni. Nem tudott hazudni. De nem is akart. Azt is tudta, hogy Gergő és az ő jövője lezárult már. De számára ezzel a találkozással vált bizonyossá, hogy nem Zalán az a férfi, akivel évtizedeken keresztül szeretne majd élni. Szégyellte magát. De azt gondolta nem vezethet félre senkit:  – Úgy látszik a megvilágosodásomhoz szükség volt erre a találkozásra -  mondta aztán magának.

     A vonatban másnap reggel amikor felvette csengő mobilját, Zalán kérdésére csak annyit válaszolt – Jól vagyok, jó előadás volt. A telefonom tegnap nem volt nálam. A szállodában felejtettem. Láttam, hogy hívtál… Rendben, akkor majd találkozunk.

     Az állomáson beszállt egy taxiba. Otthon lassú és szomorú mozdulattal kipakolta utazó táskájából holmiját. Vett egy forró fürdőt, majd cselló zenét hallgatott, miközben bekapott néhány falatot. Leült a laptopjához és megírta a cikket, amit új főnöke elvárt tőle.

     Öt óra után érkezett meg hozzá Zalán. Külön kulcsa volt a lakáshoz. Bár nem akarta elfogadni, amikor Rozina odaadta neki, de nem akarta visszautasításával megbántani a lányt.

 - Hoztam két pizzát – mondta a férfi, majd csókkal üdvözölték egymást.

 - Az jó. Dolgoztam és nem értem rá főzni … - nézett a férfira a lány .

 - Akkor jól gondoltam. Én is fáradt vagyok, két műtét és hát… De gyere ide!

 -  Én éhes vagyok, inkább vacsorázzunk - Rozina felállt és a konyha felé indult – megterítek.

      Zalán a lány után nézett, furcsának, tartózkodónak találta viselkedését. Felállt, bement a fürdőszobába, majd a konyhába - Mi a baj? Megfogta Rozina karját és magához húzta - Szeretsz te engem? Mi történt veled? Idegen lettél, hideg – hirtelen megcsókolta, majd a lány idegesen kibontakozott öleléséből.

   -  Üljünk le, vacsorázzunk. Utána szeretnék majd beszélni veled. Kérlek!

       Zalán ekkor leült, szeletelt a pizzából. Enni kezdtek. Csendben voltak.  Időnként egymásra néztek. 

   - Kérlek, amíg elmosogatok nyugodtan menj be a szobába, sietek utánad – mondta Rozina, de nem nézett a férfira.

     Zalán bement a szobába, leült az egyik fotelba. Rövid időn belül a lány is követte.

    -  Nos? Mi történt? Valami baj van Rozina? – nézett a másik fotelban ülő lányra.

       Rozina zavartan köhintett, majd belekezdett mondókájába:

   - Nehéz lesz… Kettőnkről kell beszélnünk. Azt hiszem elsiettük a dolgot, legalábbis én azt gondolom… Én… Én… Ne érts félre majd ! Egész éjszaka töprengtem és úgy érzem meg kell tennem ezt a lépést. Most és nem később - ekkor lehúzta a gyűrűt az ujjáról és az előttük lévő asztalra tette – Visszaadom. Rájöttem, hogy nem vagyok még kész rá.

     Zalán nem értette először a dolgot, majd hirtelen felállt és sétálgatni kezdett a szobában - Ez Pesten jutott eszedbe?  - hirtelen megállt Rozina előtt – Te találkoztál Gergővel? Válaszolj!

    - Nem történt kettőnk között semmi Zalán. Egy kávézó teraszán futottunk össze, beszélgettünk.  Ennek semmi köze hozzánk. És én rájöttem, hogy…

   - Rájöttél, hogy őt szereted még most is? Jó Isten! Ennyire félre ismertelek volna? - emelt hangon folytatta - Akkor mit akartál tőlem? Mi volt ez a majd  három és fél hónap közöttünk?

     Ágota felállt, kínosnak érezte a helyzetet – Nem tudom. Jó volt veled, jó volt, hogy voltál, de én másra vágyom, azt hiszem. Mi mégsem illünk össze. Nem te vagy a lélekpárom. Nem akarom, hogy boldogtalanok legyünk aztán később…  Ez nem tegnap derült ki, hanem lassan  kapcsolatunk folyamatában… Bocsáss meg nekem, ha tudsz! Nem megbántani akarlak, csak megelőzni valamit.

     Zalán ekkor leült a fotelba, lehajtotta fejét, majd a lányra nézett – Lélekpár? Micsoda szavak! Játszottál velem Rozina. Nem kellett volna elfogadnod ezt a gyűrűt, de te megtetted. Nyilván mindez Gergő hatása, Összejöttetek…

   - Nem, nem jöttünk össze! Annak vége.  Csak őszinte akarok lenni hozzád. Miért nem érted meg?

      Zalán ismét ránézett a lányra, majd zsebre tette az asztalon lévő gyűrűt – Nem kérek a könyörületedből! Sajnálatból sem! Nagyot csalódtam benned!  - felállt - Egy szatyrot kérek tőled, hogy az itt lévő holmimat összepakoljam! Arra nem gondoltál, hogy össze töröd a szívemet? Ezek szerint te nem is szerettél engem?

     Ágota felállt, a sírás kerülgette. Tudta, hogy nagyon megbántotta Zalánt, de nem akarta tovább sem önmagát sem Zalánt áltatni – szerettelek, de… ez bonyolult. Talán majd egyszer megérted. Sajnálom! De tudnod kell, hogy nem a te hibád csak. Még az is lehet, hogy bennem nincs rendben valami.

    - Ne sajnálj! Ne magyarázkodj tovább! Összepakolok.

      Rozina nem szólt többet. Hagyta a férfit, hogy összeszedje  a nála lévő dolgait. Amikor mindezzel elkészült, Zalán a lakás kulcsát letette az asztalra Rozina elé – Akkor most elmegyek! Csak ne, hogy visszasírj majd! Mert akkor már késő lesz. Na, szervusz! – Zalán becsapta maga után az ajtót, Rozina pedig sírva fakadt. Beült az olvasó sarok foteljába, megtörölte szemét. Majd sokáig azon gondolkodott, vajon miért vezet minden kapcsolata szakításhoz.

 

19

 

      Másnap bement a munkahelyére. Új főnöke mosolyogva fogadta. A férfi hosszú ecsetelés után közölte vele, hogy átnézte eddigi munkáját és továbbra is számít rá.

     Rozina ezek után felszabadultan beszélgetett, kérdezgette új főszerkesztőjét elképzeléseiről, majd odaadta a megírt cikket a pesti előadásról – Köszönöm a bizalmat Sándor, akkor, kérésére így szólítom.  Lenne még valami. A fotózásról nem beszélt. Esetleg az is maradhat?

      A főszerkesztő ismét rámosolygott, bólintott – természetesen. Azt hiszem nem lesz gond kettőnk között – Rozina ekkor felállt és indulni készült.

      - Akkor holnap főszerkesztő úr, azaz Sándor. Bocsánat - zavarba jött   -  Tudja féltem. Pedig nagyon szeretem a munkám. Akkor…- Rozina felállt és indulni készült.

       Felállt a főszerkesztő is, jó negyvenes, láthatóan jóindulatú ember volt.

    - Várjon Rozina! Mikor akar szabadságra menni? Ezt azért időben tudnom kell. 

      Rozina megfordult, majd  a férfi szemébe nézett – látja Sándor ezt magamtól is illő lett volna kérnem. Nem akarok hosszú időre menni. Biztosan szüksége lesz rám, vagy? – nézett most kérdőn a férfira, aki megnyugtatta a lányt és megbeszélték, hogy augusztus közepén nyugodtan elmehet két hétre.

     Mikor hazaért sírt örömében. Leült a fotelba és arra gondolt, hogy nem volt hiábavaló annyit tanulnia, nem volt hiábavaló eddigi igyekezete. Kiment a konyhába, ivott egy pohár vizet. Hallotta, hogy cseng a telefon, gondolkodott, hogy felvegye – e. Aztán besietett a szobába, felvette a kagylót. A nővére kereste, akinek rögtön elújságolta a jó hírt.

    - Nagyon örülök édesem! Hiába tehetséges vagy te! Csak nem bízol eléggé magadban! Akkor azért jössz velünk, ugye? – kérdezte óvatosan.

    - Majd meglátjuk. Két hét szabadságot kaptam, abból tíz napot biztosan veletek töltök.

    - Rozina, egyet árulj el miért is küldted el Zalánt? Hiszen szeretted, nem? Nem értelek!

    - Most erről nem akarok beszélni. Majd felhívlak egyik este és mindent megbeszélünk – letette a kagylót. Odament az ablakhoz, majd sétálgatni kezdett a szobában. Lassan kezdett megnyugodni. Bement édesapja volt dolgozószobájába, az ott gyülekező fotókkal kezdett foglalatoskodni. Válogatta a képeket az őszre tervezett kiállításra.

    Pár nap múlva hívta fel barátnője Emma.

     - Mi van veled Ágota? Szervusz. Fel sem hívsz? Most tudtam meg, hogy kiléptél Zalán életéből. Haragszol rám talán?

    - Szervusz. Nem, nem haragszom, csak el kellett telni egy kis időnek, hogy minden lecsendesedjen. Tudod, hogy átszervezték a szerkesztőséget, de maradhattam. Ez egy nagyon jó hír. Szépeket mondott nekem az új főszerkesztő.

   - Istenem! De örülök! Tehetséges vagy Ágota. Csak nem bízol magadban.

  - Mikor érsz rá Emma? Majd, ha találkozunk, mindent elmondok.

  - Mondjuk holnap este? Vagy? Jó neked?

  - Inkább péntek legyen. Több dolgot el kell még intéznem. Ti jól vagytok?

  - Jól. Mondjuk.. Sok a munka a kórházban, Matyi persze szabad, de azért már készülget. Jól van. Akkor pénteken hatra mennék. Remélem, azért a lelked jól van, nincs nagyobb baj.

   - Ne aggódj! Már jobban van. Akkor várlak! – letette a kagylót és valóban jobban érezte kicsit magát.

 

   20

 

      Rozina melegszendvicset készített, amikor megszólalt péntek este hat körül a csengő. Megtörölte kezét a konyharuhában, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Tudta, hogy barátnője Emma érkezett meg. Szeretettel ölelték át egymást.

   - Istenem, de rég láttalak! Kicsit fogytál Rozina. Nem? - nézett kutatóan barátnőjére Emma.

  - Úgy látod? Lehet. De te virulsz látom. Ennek örülök. Gyere! Éhes vagy? Most vigyem be a szendvicseket vagy később? – kérdezte aztán Rozina.

    Végül úgy döntöttek, hogy sehova sem viszik a szendvicset. Leültek a konyhaasztal mellé és falatozni kezdtek. Jókedvűen fecsegtek minden semmiségről majd egy pohár vörös borral bevonultak a nappaliba.

      Emma lehuppant a kanapéra, Ágota az egyik fotelba.

   - Akkor most mondj el mindent! Aztán majd én is mondok valamit – szólt most talányos hangon Emma.

     Ágota ekkor mindent részletesen elmesélt. Először találkozását Gergővel, majd szakítását Zalánnal. Beszélt a szerkesztőségről, elképzeléseiről.

   - Tudod, azért megnyugodtam.  Szimpatikus az új főnök, újítani akar egy-két dologban, de egyetértek vele. Talán jól is jött ez a dolog. Talán én is megújulok… De gondolom, hogy kíváncsi vagy a lelki állapotomra. Megnyugtatlak. Jobb így. Rájöttem, hogy nem tudok kötődni olyan emberhez, akivel nem egy szellemi síkon vagyok. Nekem a csak szex nem elég. Valahogy talán ezt Gergőben megtaláltam volna, de ő már a múlt.  Zalánnal pedig hiányzott valami fontos dolog a kapcsolatunkból. Gondolj rólam, amit akarsz Emma. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, sokat sérült a lelkem is, nem volt könnyű az elmúlt pár év sem. Hát ennyi. Lehet, hogy elmegyek nyaralni  Mártáékkal. A Ligur tenger vidékére valahová. Tíz nap. Most megtehetem. Különben is Péter fizeti az utamat  -     Emma figyelmesen nézte barátnőjét. ivott egy kortyot, majd letette poharát a kis dohányzó asztalra.

     - Már attól féltem, hogy az én múltkori tanácsaim hatottak rád. De nem. Értelek. Örülök, hogy ennyire nyugodt vagy. Talán így jó a történés. Bár Gergőtől mindig óvtalak, de tudtam, hogy mindentől függetlenül egymáshoz valók lettetek volna. Nem merted őt bevállalni, igaz? Zalán? Benne csalódtam. Nem tudom beszéljek-e róla?

      Rozina  kíváncsian kérdezte: - Miért? Van már új barátnője?

    - Képzeld el, hogy még a veled kapcsolatos időben, összeszűrte a levet az egyik kis ápolónővel. Állítólag az egyik ügyeletben rajta kapták őket. Aztán most meg a nem rég hozzánk került fiatal doktornővel jár. Töprengtem is, hogy ennyire félre ismertem volna? Mit gondolsz erről? Nem vettél észre semmit?

      Rozina egy ideig csendben volt, majd hirtelen összecsapta a kezét.

  - Hát ez aztán meglepetés nekem is. A kedves, udvarias férfi ilyen csábító lett volna? Ezek szerint igen. Na látod, jobb is, hogy még időben szakítottam vele. No, de nem ér ennyit ez a férfi, hogy csak róla beszélgetünk. Mesélj magadról, magatokról. Ti nem mentek nyaralni valahová?

     - Az idén ugye volt a nászutunk, így aztán majd csak a Balaton mellé megyünk néhány napra - válaszolta csendesen Emma .

       Rozina még mesélt a pesti színházi előadásról, majd az esetleges őszi bécsi fotókiállításáról, hiszen arról nem akart lemondani.

    Emma megnyugodva köszönt el barátnőjétől. Meggyőződött róla, hogy barátnője  lelke talán jobban van, mint azt hitte.

 

21

 

   - Hát így vagyok barátnőm. Valahogy így – becsukta a bejárati ajtót, ahogy Emma eltávozott. Óvatosabb lett vele is. Bement a szobába, majd kiült az erkélyre. Alkonyodott. Eszébe jutott Zalán. Azon töprengett, hogy lehet, hogy semmit nem vett észre.  Eszébe jutott most, hogy néha nem nézett egyenesen a szemébe, ha kérdezett valamit, és válaszai sem voltak mindig egyértelműek. Kedvelte a férfit, bevallotta ezt magának is, de nem volt mélyen szerelemes belé. Egészen mást érzett iránta, mint  Gergő iránt. Felsóhajtott, kihajolt kicsit az erkélyről, nézte az utcán sétálgatókat. Majd hirtelen gondolt egyet, bement a szobába és felhívta a Bécsben élő testvérét.

      Vasárnap kora reggel pedig beült a kocsijába és néhány napra ellátogatott hozzájuk. Jó idő lévén bejárták a már ismert helyeket, Rozina szerette az egykori császárvárost. Aztán miután Péter is szabadságon volt már, a gyerekeket pedig Margitra hagyták, elmentek Grinzingbe.

     - Barokk borházak, vidéki, falusi hangulat, szőlőtőkék szegélyezte kertek, és  még Bécsben vagyunk. Döblingben, a tizenkilencedik kerületben található a helyiek de a turisták kedvenc helye -  mondta Péter és betértek egy hangulatos helyre. Valamikor nagyon régen,  a Grunzig család alapította, utánuk lett a neve Grinzigan, ami idővel Grinzingre rövidült. A történelem jócskán megtépázta, aztán a sok megpróbáltatás után lett a főváros része. Itt a borozókat, ahol most is vagyunk Heurigereknek, Buschenschanknak nevezik.

     - Ahogy láttam sétánk alkalmával vannak gazdag villák is. Él és virágzik ez a sajátos, népiesen nagyvárosi heuriger-kultúra, igaz? – kérdőn nézett Rozina Péterre miközben a jellegzetes helyi bort kortyolgatta.

    - Így igaz. Jól látod. Remélem, érzed ennek a remek helynek a hangulatát. Mi már voltunk itt többször. De mindig tud valami újat mutatni az arculatából.

         Tényleg takaros kis borházak szegélyezik a kacskaringós, kis terecskékkel szabdalt utcákat. A kisebb borászatok csak hétvégére nyitnak, hétköznap elfoglaltak, szőlőtermeléssel, borkészítéssel foglalatoskodnak. Mint ez is itt, melynek kapuján a nyitvatartási idő mellett egy tábla van kitűzve. A büszke tulajdonos előre tudatja, nála, már több száz éve, kizárólag saját készítésű, házi bort mérnek, ne várjon mást a vendége. És hát milyen  nagy szerű dolog, hogy a fővárost szőlőültetvények ölelik körbe 700 hektáron – mesélt tovább Péter.

    - Igen. Olyan kis mesebeli hely nekem. Jó, hogy kijöttünk ide, nézett körbe most Rozina. De lassan mehetnénk majd visszafelé. Bár azt mondjátok, hogy kicsi a Beethowen múzeum, de talán a zeneszerző nagysága előtt tiszteleghetnék. És kicsit a messzi múltban járhatnék.

   - Jól van édes húgom, ha nosztalgiázni akarsz, akkor menjünk! Közben aztán elmesélhetnéd, hogy összeállítottad-e már a fotókiállításhoz a képeidet, mert közeleg az idő – Rozina megnyugtatta, hogy nem felejtette el és szinte minden készen van.

    Miután megnézték a kis házat, ami Beethoween emlékét őrizte, Ropzina mesélni kezdett a munkájáról, majd Márta ecsetelte a Ligur-tengeri nyaralásukra való előkészületeket.

    -Akkor számíthatunk rád? Tudsz majd velünk jönni? A munkahelyed, az új főszerkesztőd, nem akadályoz meg ebben?  – nézett kérdőn Márta a húgára.

   - Nem tudok nyolc-tíz napnál többet veletek lenni, de szándékomban áll utánatok menni. Tudom, hogy ez nagyon kevés idő, de sajnos minden másképp alakult, mint ahogy azt terveztem.

    Márta ránézett a húgára  - Na, majd, ma este beszélgetünk. Mert kíváncsi lennék pár dologra. Eddig csak a gyerekekkel, a városi sétákkal foglalkoztunk, de most mindent el kell majd mondanod.

     Péter ekkor szólalt meg - Hát megleptél bennünket. Gondoltam, hogy esetleg Zalánnal majd mi jól elleszünk, mint férfiak, de hát ez kútba esett.  Sajnálom, hogy nem megy valahogy neked a társkapcsolat. Bocsánat, hogy ezt mondom!

       Rozina kérdőn nézett Mártára, majd hirtelen megszólalt.

    - Nekem valóban nem megy. Talán én választok rosszul vagy talán bennem is van valami hiba. Ezen már gondolkodtam sokat. Nem lehet mindenkinek olyan szerencséje, mint az én nővéremnek, hogy ilyen remek pasit kifogjon, mint amilyen te vagy! – mindahányan elnevették magukat.

   - Na, én sem vagyok hiba nélkül, de valóban elég jó páros vagyunk, igaz, Márta? -  nézett most  a feleségére  Péter -  No, de meg is érkeztünk! Remélem mindenki jól érezte magát! Én igen.

     A két nő helyeselt, majd lassan kikászálódtak a kocsiból és a lakásuk felé indultak.

 

 

   22

 

      Ahogy Rozina hazaérkezett Bécsből, máris egy üzenet várta a munkahelyéről. A helyi múzeumban  egy  kortárs festő kiállítására kellett pár nap múlva elmennie. Rozina nagy lendülettel vágott bele az éppen adódó feladataiba. Aztán otthon még egyszer megnézte az őszre tervezett kiállítás képeit is. Lassan megfogant fejében a kiállítás címe is. Már csak két hét volt hátra az olasz utazáshoz. Megkeresett a neten mindent, amit erről a helyről tudnia kellett. Egyre jobban felcsigázta érdeklődését mindaz, amit olvasott erről a kis helyről.

     Vasárnap volt. Nagyon meleg lett az idő, alig rezdült a levegő. Gondolt egyet és miután strandszatyrát elővette, belepakolta a strandoláshoz szükséges holmikat, elindult a Balaton felé. Mindössze 50-60 km-t kellett megtennie. Nem hívott senkit magával, még Emmának sem szólt. Csak a természet, a víz közelében akart egyedül lenni, napfürdőzni, egy jó nagyot úszni.

     Aztán a sors mást akart. Amikor egy hosszú úszás után, szinte felszabadultan, hunyorogva a napfénytől a partra ért, hosszú hajából kicsavarta a vizet és a fűre terített napozó gyékényére leült, egy fekete hajú, sötétkékszemű fiatal férfit pillantott meg, aki nem messze hozzá egy fürdőlepedőn ült. Láthatóan Rozinát bámulta. Rozina zavart lett, de nem tudta levenni szemét a férfi barnára sült izmos testéről. Egy ideig csak nézegették egymást, majd Rozina hirtelen hasra feküdt és a hátát süttette -  Na  szép! Úgy bámulom ezt a csábos férfit, mintha valami hülye nő lennék, aki ki akar kezdeni vele - gondolta magában. Aztán óvatosan a férfi felé pillantott, aki ekkor épp a kezébe vett egy könyvet és olvasni kezdett. Ágota ekkor a másik irányba nézett, majd hirtelen a hátára fordult, behunyta szemét és arra gondolt, hogy milyen szép lesz majd az tíz nap, amit a csodás kis  városban, Santa Margeritha-Liguron  tölthet. Egy idő után érezte, hogy nagyon meleg van, felült, majd arra gondolt, hogy bemegy a vízbe, kicsit leöblíti magát. Lassan sétált a vízhez, kicsit gyalogolt, aztán lassan kezdte bevizezni a testét.

    - Nagyon meleg van, ugye? Én is bejöttem a vízbe, mert úgy érzem, hogy lassan főtt hal lesz belőlem. Bocsánat! – a meglepődött lányra nézett a mélykék szem és a kezét nyújtotta – Szűcs Krisztián, de a barátaimnak csak Krisz vagyok. Rozina rövid hezitálás után nyújtotta csak a kezét. Amikor a nevét kimondta és a férfi kezét fogta, mintha villámcsapás érte volna. A fiatal férfi mosolya, vakitóan fehér fogsora, érintése így hatott rá. Magában azt gondolta, hogy ettől a férfitól tartózkodnia kell, mert bizonyára nagy nőfaló. Ám, nem tudott tartózkodni. Együtt begyalogoltak a sekély vízben és szinte kölcsönösen elmondták magukról azt, ami érzésük szerint a másikra tartozik.

     A nap végére már sok mindent tudtak egymásról és nagyon jól érezték magukat. Mint kiderült a férfi most került Rozina városába, ahol a helyi középiskolában fog majd az ősztől testnevelést  tanítani. Azt is megtudta, hogy Zalából származik, egy kis településről, ahol a szülei laknak. Egy dél-dunántúli egyetemen végzett, utána több évig tanított Pesten, de az útja most ebbe a kisvárosi gimnáziumba vezette.

   Amikor a partra értek, Krisztián közelebb hozta holmiját és közvetlenül leült a lány mellé.

    - Így jobb lesz, nem? – nézett aztán a lányra, aki bólogatva jelezte, hogy igen. Örül a közeledésének – majd magában azt mondta – Csak semmit sem elsietni Rozina. Veszélyes férfi - ránézett a most mellé ülő Krisztiánra.

    - Min gondolkodsz? – kérdezte a férfi, látta, hogy a lány szeme a távolba réved.

    - Semmi különös. Talán az érzéseimen, a pillanaton, az elmúlt dolgokon… De mit olvasol?  - kezébe vette a férfi könyvét - „ Gerilla, Franciaország végnapjai” olvasta, majd kérdőn nézett a férfira – Nem ismerem. Bár a nővéremék Bécsben mintha erről a könyvről beszélgettek volna, ott ugyanis elég nagy a bevándorlási probléma. Persze, megosztott a lakosság. Jómagam kettőezertizenötben éppen Pesten voltam, amikor a bevándorló tömeg a Keletinél élvezte az életet, hogy úgy mondjam. Szőrnyű volt. Nagy szerencsénk, azt hiszem, hogy nálunk azért nincs olyan probléma, mint nyugaton. Legalábbis még nincs – nézett most Krisztiánra.

   - Hát igen. Tudod, én többnyire másképp látom a helyzetet, mint a kortársaim nagy része. Nem tudom, te mit gondolsz, de én a nemzeti kormányzás mellett vagyok. Van-egy két hibájuk, de a többi csoport? Szerintem tragikus!

   - Nem szoktam politizálni, de azért véleményem nekem is van. Egyedül a Bécsben élő nővérem és családja körében szoktunk erről beszélni. Aztán van egy-két helyi barátnő, barátom is. Hasonlóan gondolkodunk, azt hiszem, mint te. Kölcsön adhatnád nekem ezt a könyvet, ha már elolvastad.

   - Rendben. Oda fogom adni. Ez a könyv egy társadalmi sci-fi. Hátborzongató a történet. Sodró lendületű, három nap krónikája igazából. Szikár, mégis torokszorítóan élethű részletek mutatják Franciaország közeljövőben létrejövendő utolsó három napját. A regény leghátborzongatóbb jelenetei azonban nemcsak az erőszak, a pusztítás előképe, hanem az antifák, jogvédők, migránssimogatók, szélsőbalosok gondolkodásmódjának megjelenítése. De olvasd majd el! Ne adja Isten, hogy valaha is hasonlót kelljen átélnünk. Hasonló a Behódolás című regényhez. Azt sem olvastad?

   - Felcsigáztad az érdeklődésemet. Nem olvastam sajnos. Az is megvan neked? Ha igen, akkor azt is kölcsön kérem. Ígérem, hogy visszaadom. Tudom, hogy vannak, akik nem szeretnek könyvet kölcsön adni…

  - Igaz. De neked miért is ne adnám? Tetszel nekem, tudod? Valami egészen különöst érzek irántad - megfogta Rozina kezét és megcsókolta.

  - Zavarba hoztál. Nagyon rokonszenves vagy számomra is – nevette el magát Rozina, talán zavarában tette – Menjünk a vízbe!  Ússzunk még egyet! Felugrott, majd előre szaladt, utána futott a férfi. A sekély vízben lassan lépdeltek, aztán amikor már beljebb jártak, Krisztián hirtelen maga felé fordította a lányt és hosszan megcsókolta.

    Rozina pedig hagyta, mert kívánta ennek a férfinak az érintését.

   Késő délután, úgy hét óra felé, együtt utaztak haza, a férfinak nem volt kocsija, vonattal jött. Rozina felajánlotta, hogy haza viszi. Útközben időnként beszélgettek, időnként csak hallgattak, talán gondolkodtak, majd a lány keresett zenét és azt hallgatták.

    - Hamarosan megérkezünk, akkor hová is vigyelek kérdezte most Rozina a férfitől.

   - Ja, igen. Bocsánat, kicsit elkalandoztam. József Attila utca. Ismered? Tudod  hol van?

   - Nem olyan nagyváros ez. Aztán ebben az utcában lakik a legjobb barátnőm. Most ment férjhez nemrég.  Csak nemrég költöztek. Ez egy új lakótömb. Manapság lakópark. De szép helyen van.

    -  Ott a sárga épület előtt, ahol az a nagy platánfa áll, kérlek, hogy állj meg! Ott lakom.  Nagyon kellemes, fás környék ez. Igaz, hogy a lakásom kicsi, de van hozzá egy pici balkon is. Talán majd egyszer eljössz és megnézed. No, akkor én kiszállok. Rozina is követte, majd a férfi felé fordult: - Örülök, hogy összefutottunk, jó volt ez a nap veled Krisztián, hirtelen kezet nyújtott. A férfi viszont megfogta Rozina kezét, a lány szemét kereste. Lassú mozdulattal közel húzta magához, megcsókolták egymást. A lány nem tiltakozott. Aztán hirtelen mozdulattal kibontakozott Krisztián öleléséből, majd a kocsi felé ment. Mielőtt beült volna vissza szólt: - Hívj majd! Esetleg csinálhatnánk hasonlóan kellemes programot közösen.

    Krisztián ekkor a lány elviharzó kocsija után nézett, mosolyogva felvette sporttáskáját és elindult a bejárati vaskapu felé.

 

 

 23

 

     Rozina vidáman szállt ki a kocsiból, sietett a lakása felé. Felment a lépcsőn, kinyitotta a bejárati ajtót, majd ledobta a földre strandtáskáját. Gyors mozdulattal csukta be a bejárati ajtót, majd az előszobában lévő tükör elé lépett. Hátra simította lófarokba kötött haját, kicsit közelebb ment a tükör elé  -  Na, szépen lebarnultam. Vajon a külsőm elég jó ahhoz, hogy ezt a szép markáns arcú, kék szemű fekete hajú férfit magamba bolondítsam?  Mert ezt akarom – mondta magának – Sajnos nagyon megfogott. Azt hiszem okos is. Nemcsak jóképű. Vajon milyen ember? Hűséges tud lenni vagy olyan, mint… Biztosan bomlanak utána a lányok – hirtelen fordult egyet, majd még hangosan hozzáfűzte: - bolond vagy te Rozina. Maradj magadnak. Menj a testvéreddel Olaszországba…- ekkor eszébe jutott, hogy felhívja Mártát, a testvérét.

   - Csak én vagyok Márti. Gondoltam, hogy akkor végleges választ adok. De hová megyünk? Azaz szálloda vagy apartman, vagy mi? És mennyibe kerül? Elférek?

   - Jaj édes húgocskám! Ne aggódj! Egy kis házat vettünk ki. Ez a Santa Margherita egy pici hely. Talán tízezer lakosú. Hozzá nagyon közel van Portofino, ahol sok mindent meg kell néznünk majd. Az itteni barátnőmék voltak ott.

  - Úgy tudom, hogy ez a rész elég drága hely, nem? – kérdezte aztán aggódva Rozina.

    - Ne foglalkozz ezzel. Kár, hogy Zalánnal így alakult az élet. Tudod végül mi is csak tíz napra megyünk. Teljesen kikapcsolódni.  Anyóséknál lesznek a gyerekek Salzburgban. Akkor majd még hívlak, hogy pontosítsunk.

        Letették a telefont. Rozina mobilja klinkelt. Üzenete jött Krisztiántól.

       Másnap délután találkoztak egy kávézóban. Rövid ujjú vékony csíkos kék ing volt a férfin és farmer. Rozina sárga, pántos ruháját vette fel, haját kis kontyba tűzte a meleg miatt. A kávézó előtt találkoztak. Misi egy könyvet fogott a kezében, majd átadta a lánynak – tessék. Amit ígértem.

     Rozina elvette a könyvet, rámosolygott a férfira – Köszönöm. Igaz, hogy megígérted. Jól esett, hogy nem felejtetted el. Menjünk be. Biztosan kellemesebb bent az idő.

      A férfi a kávézóban kiválasztott egy sarokban lévő asztalt, majd mindketten leültek. Rendeltek. Mindketten egy jó adag fagylaltot.

    - Te is szereted a fagyit? – nézett a férfi mélykék szemébe.

    - Persze, hogy szeretem. Ilyen melegben?

    - Nem hoztam eddig szóba, de most megkérdezem, hogy szabad vagy? Azaz nincs a láthatáron valami barátnőd? Ha ez most randevú kettőnk között, a kapcsolatunk ettől függhet, azért kérdezem, ne érts félre… - nézett most a lány kérdőn és kíváncsian Misire, aki láthatóan meglepődött a kérdésen.

   - Válaszolok. Nincs. Pár hónapja lett vége egy hosszú kapcsolatnak, nem én voltam a kezdeményező.

   - Nem? Elhagytak talán? Bocsánat…

   - Ne szabadkozz Rozina! Igen. Elhagytak. Én meg azt mondom legyünk egymáshoz őszinték, egyenesek és indítsunk tiszta lappal. Igen, szerintem ez randevú. Már tegnap az volt. Ha csak véletlenül is találkoztunk. Sokat gondoltam rád az este. És ennek bizonyára oka van.

     Rozina lassan eszegette a fagylaltot, időnként Krisztánra nézett hosszan, majd egy idő után megszólalt - Én is gondoltam rád. Furcsa. Nem is mondtam, hogy huszonhét éves vagyok, a foglalkozásomat már tudod, nemrég szakítottam, egy helyi sebész volt az illető. Azt hiszem jól döntöttem, mert boldogtalan lett volna a házasságunk. Tudod, eléggé érzelmes nő vagyok és időnként talán fájóan őszinte. Ja és utálom, ha átvernek, nem mondanak igazat. Ilyen dolgok miatt azonnal el tudom hagyni a legnagyobb szerelmet is… Tapasztalatból mondom ezt.  És te?

      Krisztián már megette a fagylaltját és figyelmesen hallgatta a lányt. Úgy gondolta, sok hasonlóság van köztük    -  Én? Most mondjam el, hogy milyen vagyok? Az ember nem szívesen adja ki magát. És nagyon szubjektív lenne. De te nagyon őszinte nőnek tűnsz. Azt hiszem, dúl benned valami tiszta, egyenes kapcsolat után a vágy. És megértelek. Harminckettő vagyok, lassan megérek majd a házasságra. Ne érts félre, nem kérem meg a kezedet. Hiszen alig ismerjük egymást. Persze még ez is eljöhet… És mégis, mintha már régóta élnénk együtt… Ha hozzám érsz, bizsereg a lelkem és a testem. Azt gondolom, hogy ez szerelem lesz köztünk.

     Rozina elhomályosult szemmel nézett a férfira, aki most át ült a lány melletti székre, megfogta a lány kezét és megcsókolta, majd Rozinára nézett – Gyönyörű a fekete szemed, a szád…

    - Ráérsz ma este és éjszaka? – szólt ekkor Rozina halkan és zavartan.

   - Akkor fizetek. Hozzád vagy hozzám? – nézett a lányra, miközben fizetett. Majd felálltak és elindultak Rozina lakása felé.

 

   24

 

     Másnap meleg reggel volt, a lehúzott ablakredőnyön csak fénycsíkok úsztak Rozina francia ágyára. Krisztián kinyitotta szemét és a lány meztelen lebarnult hátára, szétterült hajára nézett. Kicsit megemelkedett, ránézett az ágy mellett lévő kis éjjeli szekrényre, majd az órára. Az óra tíz órát mutatott. Visszafeküdt és szorosan Rozina meztelen teste mellé feküdt. Megcsókolta és megsimogatta a lány vállát. Rozina ekkor megfordult és a föléje hajló férfira nézett.

    - Jó reggelt! Vagy már dél van talán? –kérdezte aztán, miközben megsimogatta, majd megcsókolta Krisz – így hívta most már a férfi kérésére -  borostás arcát, akinek férfiassága ekkor előbujt és Rozina testébe bújt. Először csak szelíden, majd egyre őrültebben szeretkeztek.  Rozina halk sikolyai szétestek a szoba falai között.  Rövid pihenés után Rozina felülkerekedett a férfin és gyönyört kívánt okozni  neki, aki  ettől rövidesen a föld felett lebegett. Majd csak feküdtek egymás mellett, aztán egy hirtelen jött mozdulattal a férfi magához ölelte nagyon szorosan Rozinát – Szeretlek! De nagyon. Ilyet még nem éltem át. Sok mindent, de ilyet nem. Lobog a szívem, zakatol. Szerelmes vagyok! És ez nagyon jó.

    - Rozina is hasonlókat érzett, de csak annyit mondott: - Azt hiszem, csordultig vagyok most veled. Szeretlek Krisztián! Ölelj még!, Ölelj ! Egy ideig behunyták a szemüket és csak úgy ringatóztak. A csendet Krisztián törte meg. Felkönyökölt - Nem ismerem annyira a járást, de készítek reggelit és behozom neked. Megengeded?

   - Talán inkább én - ült fel ekkor a lány -  majd nálad te készítesz reggelit. Mert nem úszod meg szerelmem! – kipattant z ágyból, felvette selyem rövid kis pántos bézs színű hálóingét. Elvonult a konyhába, majd rövid idő múlva hemendex, pirított kenyér és narancslé került egy nagy tálcára. Visszaült az ágyba és mintha már hetek évek óta ismerték volna egymást, úgy reggeliztek, miközben becézgették egymást.

  - Egyszer csak felkacagott Krisztián - Ne haragudj!

  - Mit nevetsz? Talán engem? – kérdezte a férfi karját csipkedve a lány.

  - Nem.  Csak nem értem magamat. Azt hittem eddig, hogy ilyen csak filmekben, vagy regényekben történhet meg.

  - De azért ez valóság most, nem? – nézett a lány a férfira –El sem hiszem, hogy te ilyen jól tudsz szeretni, pontosan úgy, ahogy én szeretem. Érted? - megborzolta Misi sűrű sötét haját.

  - Az jó, ha így érzed. Mert én is szeretem, ahogy te szeretsz engem. Akkor talán illünk egymáshoz. De ez nemcsak kémia, ez több annál Rozina! Szerelem!  – megitta a narancslét, majd megkérdezte a mellette üldögélő lánytól- Elvihetem a tálcát? És nem kellene felkelnünk?

  - Tizenegy, jó ég! Igaz, nekem ma semmi dolgom, szabad napos vagyok, illetve este majd kiállításra kell mennem, arról fogok írni. Velem jössz? Felkelek és megyek fürödni. Sajnos csak fürdőkád van. Zuhany nincs. Majd a lakás átalakítása után lesz.

   - Krisztián  a lány után nézett, felhúzta a redőnyöket, körül nézett a szobában, majd kivitte a tálcát a konyhába, elmosogatott. És várt. Közben gondolkodott.  Azon törte a fejét, hogy vajon tényleg őszinte érzésekkel van tele Rozina, vagy csak játszik vele. Elveszett a bizalma a nőkben. Aztán csak szégyellte magát. Hogy is gondolhat ilyet. Hiszen érezte a lány szerelmét. Miért is kételkedik benne, ahelyett, hogy boldog lenne. Szinte hangosan mondta ki: - Krisz ! Térj észhez! Ne kételkedj! Szeress, ahogy érzel. Nem kell félned! Erre vágytál, vagy nem? – megborzolta haját. Ekkor lépett mellé egy törülközőbe burkolva Rozina. Átölelte a konyhai széken üldögélő férfit – Te kivel beszélsz? És mitől félsz? Talán tőlem? Vagy talán magadtól?

   - Krisztián ekkor felállt, zavartan válaszolt - magamban motyogtam. Ha félni valóm van, az csak a te elvesztésed lenne. Már most. Na, de megyek és lefürdöm. Utána jó lenne egy hosszú beszélgetés.

     Rozina nem értette először a férfi mondandóját, majd ahogy átöltözött, rendbe hozta magát és a szobát, akkor pattant agyába az a gondolat,  hogy nem bízik benne Krisztián - talán túl gyorsan történt minden és azt hiszi,  csak egy könnyű lány vagyok -  kiment az erkélyre, leült az egyik kis gyékény székre. Az erkély előtt lévő fa néhány ága egész jó árnyékot biztosított a délelőtti napsütésben.

   - Nos? Mit szólsz? Friss vagyok! Rögtön jövök, készítek kávét és hozom. Tudom  már hol van – szólt az erkélyen ülő lányhoz Krisztián.

     Rozina mosolygott, fejével bólintott. Elnyúlt a székben, behunyta a szemét és magukat érezte, azt ami az éjszaka és reggel köztük történt. Boldognak érezte magát. Arra gondolt, mindegy mi lesz a jövő, ez az éjszaka örökké megmarad benne. Ezt a pillanatot senkinek nem adta volna oda semmiért. A gőzölgő kávé illatát érezve kiegyenesedett a székben és kávé melletti kis kanállal kevergetni kezdte kávéját.

      Krisztián is leült, Rozinával szemben, a másik gyékény székre.

   - Nem tudtam, hogy cukorral vagy a nélkül iszod a kávét. Ezért mellé tettem. Én csak pici tejjel iszom. Szép nagy lakásod van, kedves ez az az erkély. Igazán tökéletesen érzem most magam. Csodás pillanatok. Mert az élet sok különböző pillanatból tevődik össze. És most ezt a pillanatot, azokat, amiket veled átéltem meg kell becsülnöm. Hogy vagy ezzel? – nézett aztán kérdőn a kávéját ízlelgető Rozinára.

  -  Igen. Igazad van Krisz. Épp erre gondoltam az imént. Lehet, hogy egy húron játszunk? Még az is lehet, hogy lélekpárok lehetünk? Na, az lenne csak a csoda! Visszatérve a valóságba én is cukor nélkül, kevés tejjel iszom a kávét. És csak reggel. Néha-néha előfordul, hogy esetleg délután is ráfanyalodom. Nem is kérdeztem, hogy esetleg szabad vagy-e? Ráérsz? Szólj, ha valami elfoglaltságod van. Nem szeretnélek magamhoz erőltetni…

   - Ugyan, Rozina! Szeretek veled lenni. Keveset tudunk egymásról és ízlelgetnünk kell egymást. Nyár van, szabad vagyok. Különös tennivalóm nincs. És ne mondj ilyeneket. Már kérdezni akartam, hogy te egyedül élsz ebben a nagy lakásban?

  - Igen. A szüleimé volt. Édesapám váratlanul jött infarktusban, édesanyám pedig agyvérzésben halt meg. Először apám ment el. Majd édesanyám még velem élt három évet lebénulva. Segítségemre volt egy kedves volt ápolónővér. Különben nem tudtam volna dolgozni. A szüleim csodásan éltek. Szép példa volt előttem. Egy nővérem van, aki Bécsben él. A férje ott sebész. Édesapám is az volt, itt a kórházban. Az édesanyám pedig nem dogozott. A családot tartotta össze. Nos, mindez rám maradt. A nővéremék jó anyagi körülmények között élnek, már két gyermekük is van. Ő lemondott mindenről az örökségből, ami őt is megillette volna. Szép lány. Szebb, mint én. Szőke és kékszemű. Ha együtt leszünk még, majd egyszer megismerheted őket. Igen ez a lakás nagy. Fel kellene újítani. Megszoktam itt és nehezen költöznék, de ha kell, akkor majd megteszem. 

   - Köszönöm, hogy elmondtad. Akkor neked végtére az utóbbi években nem volt könnyű.  Gondolom, még cipeled magadban a hiányukat. A nővéred lehet, hogy szép, de nekem te vagy a legszebb. Gyönyörű a szemed, a szád, a hajad, a tested. Ne mondj ilyet!

     Rozina megfogta Krisztián asztalon pihenő egyik kezét, megsimogatta -  Hát jó. Legyen úgy. Ahogy te is számomra vagy a tökély. De ne feledd a szerelmes emberek homályban élnek, vakok. Mi lesz majd, ha egyszer kitisztul a kép, lehullik a hályog? Kiszeretsz majd belőlem esetleg.

   - Hát igaz, amit mondasz, de tudok olyan emberekről, akik mindig tudják szeretni, tisztelni a párjukat. Örökszerelmesek. Szeretik még a ráncukat is. Hallottam már ilyen csodáról.

    - Igaz is. A szüleim ilyenek voltak. Én édesanyámra hasonlítok, Márta, így hívják a nővéremet, csak három évvel idősebb, mint én, tiszta édesapám. Most mesélj nekem te. Hol élnek a szüleid? Van-e testvéred, hol dolgoztál Pesten? Miért jöttél el egy  nagy  városból, ebbe az unalmasnak tűnő, de nekem szép kisvárosba?

      Krisztián lassan kezdett beszélni -  Nekem egyszerű szüleim vannak, gazdálkodók. Három testvérem van. Fiuk mindannyian. Pedig hogy szeretett volna édes egy kislányt! Becsületes, dolgos, intelligens, szeretetre méltó emberek. A testvéreim mind tovább tanultak. Orvos, mérnök, mezőgazdász. Én vagyok egyedül a szerény tanár. Nem túl magas fizetéssel. Bár azért most valamivel jobb. De hát én szeretem a gyerekeket és szeretek tanítani. Magas a mércém magammal szemben is. Az igazat szeretném csak tanítani. Ehhez pedig sokat kell olvasni, tájékozódni, gondolkodni… Majd egyszer mesélek neked erről. Ezért is jöttem el Pestről. Remélem itt jobb lesz. Egyszer majd elviszlek hozzájuk, bemutatlak, ha majd te is akarod. Van egy kocsim, használtan vettem, de most otthon van a szüleimnél. Javítás alatt. Ezért is mentem vonattal a Balatonra. A szülei  egy szép kis falusi, tornácos házban élnek…

     - Nahát! Szeretném megismerni a családod! Gyere velem! Mutatok valamit.

     Mindketten felálltak és kéz a kézben bementek az egyik szobába, ahol Rozina a bécsi kiállításra szánt fotóit tartotta.

   - Nézd meg ezeket a fotókat! Kíváncsi lennék a véleményedre. Kiállítás lesz belőlük. Tájak, házak, portrék, emberek, életek, események, állatok, fények, esték, reggelek. Gyökerek. Ez lesz a kiállítás címe.

   Mihály a kezébe vett egy kendős, ráncos arcú, szomorú szemű idős parasztasszonyról készült képet, hosszan nézte -  ő akár a nagymamám is lehetne. Milyen kifejező!  Szép kép –  nézett a lányra – Te fotózol is? Nem mondtad eddig.

    - Igen. A riportjaimhoz, beszélgetéseimhez is magam készítem a képeket. Tudod mit? Ülj le, nézegesd őket. Aztán majd elmondod , de őszintén…  a véleményedet. És én hallgatok rád, ha jó tanáccsal szolgálsz. Oké? Addig én készítek egy gyors, finom ebédet!

   - Rendben! De előtte gyere ide hozzám! Szeretnélek megölelni!

 

 

 

24

 

    Rozina és Krisztián a következő hétvégén elutazott a férfi Zalában lakó szüleihez.

A lány már alig várta, hogy találkozzon a szülőkkel és a testvérekkel. De még előtte Krisztián testvére által visszakerült a megjavított autó. Így azzal utaztak a határmenti szép kis faluba.

    Jöttükre szinte az egész család kivonult. A három testvér közül már kettő házas volt, ők sem itt laktak, ők is vendégségbe jöttek. A legkisebb fiú, a mezőgazdász lakott a szülőkkel. Rozinát olyan szeretettel és traktával fogadták, ami semmihez sem volt hasonlítható. A lány annyira elérzékenyedett ebéd után, hogy sírva fakadt. Krisztiánt pedig és örömmel töltötte el, hogy családja szinte percek alatt befogadta szerelmét. Kicsit félt, hogy majd tele lesznek előítélettel, de nem így történt. Persze ez köszönhető volt a lány természetes viselkedésének, a kisugárzó pozitív lelkületének.

    Amikor hazafelé mentek, Rozina az úton lelkendezve beszélt.

  - Hogy neked milyen szerencséd van! Rendkívüli családod van. Mindig ilyen összetartók, szeretetben élők vagytok? Vagy csak nekem szólt?

  - Na, mit gondolsz? Remélem, nem hiszed, hogy színjátszottunk. A vidéki ember őszintébb a városinál. Igen, elmondhatom, hogy jó volt ebben a családban gyereknek lenni. És mit szólsz a nyolcvan éves nagymamámhoz?

  - Tündéri volt! A kérdései pedig egészen megdöbbentettek. Mesélt nekem a kitelepítésükről is. Őrület lehetett nekik. De túlélték. Édesanyád még egészen kislány volt… Te is tudsz erről?  Úgy örültem, hogy fotózhattam!  Bár féltem, hogy majd nem akarják. Biztosan te beszéltél velük… Igaz?

   - Csak annyit, hogy ez a munkádhoz tartozik, nem valami városi lány hobbija.

     A kitelepítésükről, a mindenük elvételéről hogyne tudnék. Még a nagyapám élt, amikor beszélgettem vele hosszan mindezekről és az életük nehéz pillanatairól.  Egy jó kis borozgató estén.

   - Nagyon szép kis falu. És a református templom fakazettás mennyezete, koronás szószéke gyönyörű. A fazekastól pedig vettem néhány dolgot, de láttad. Nem is mondtad, hogy ilyen szép kis faluból származol.

   - Nem. Mert miért is mondtam volna. Gondoltam neked úgy sem mond semmit. Inkább majd lásd meg. Jól tettem?

   - Igazad van – mosolygott a férfira a lány. Te édesapád vonásait örökölted inkább. Biztosan tudod, hogy jóképű férfi vagy. Nagyon is!

      Krisztián nevetve nézett egy pillanatra a lányra, majd elkomolyodott  - Igen. Észre  vettem már a nők pillantásán, de soha nem borult el az agyam ettől. Inkább az elmém képeztem. Fontosnak tartom a szellemiséget. Benned is. Szép vagy, nekem való vagy, de a gondolkodásod nélkül nem hinném, hogy beléd szerettem volna. Na, ennyi elég? De akartál tegnap mondani valamit, én meg nem hagytam.

   - Igen. Azt szerettem volna elmondani, hogy a következő vasárnap elutazom a testvéremmel és a férjével a Ligur-tenger vidékére egy szép kis üdülő faluba Portofino közelébe…

   - Ne ijesztgess! Hogyhogy? És velem mi lesz? Persze csak viccelek. Nyilván már ezt rég megbeszéltétek… És mennyi időre mész?

   - Nyolc - tíz nap. Én vendég leszek. Nekem ez szinte semmibe sem kerül. A testvérem férje intézett mindent. Most ők is gyerekek nélkül jönnek. Gondolom egy kis szerelmes együttlétre vágynak. Csak úgy kettesben. Én majd igyekszem hagyni őket, van ott bőven látnivaló…- ránézett a mellette autót vezető férfi elkomorult arcára - Látom, hogy nem tölt el a dolog boldogsággal…

   - Nem. Igaz. Kicsit irigyellek. De hát természetesen menj csak! Én pedig várni foglak. De elvárom, hogy minden nap küldj nekem képeket majd és írj pár szót. Rendben? – a lányhoz hajolt és puszit nyomott az arcára.

     Rozina nagyot sóhajtott – Hiányozni fogsz persze, de minden nap csetelünk, beszélgetünk este. Mindjárt otthon leszünk, feljössz?

   - Most haza mennék, össze kéne raknom egy-két dolgot évkezdésre, meg aztán ruhát kell cserélnem. De te feljöhetsz, ha akarsz…

  - Nekem is van elintézni valóm. Holnap délelőtt szerkesztőségi ülés, aztán még ezeket a fotókat, amiket nálatok készítettem ki akarom dogozni.  A testvéremet is fel kell még hívnom. Nem baj, ha most magadra hagylak?

     Mindketten elmosolyogták magukat, Krisztián még hozzátette - Milyen szépen udvariaskodunk, remek! Na, édes szerelem, akkor itt is vagyunk. Azért egy kis időre felmegyek veled. Jelentőségteljesen a lányra nézett.

 

  25

 

     A következő hétvégén úgy alakult, hogy Rozina és Krisztián együtt utazott Bécsbe, hogy majd másnap együtt repüljenek négyesben Santa Margherita Liguréba. Eggyel többen lettek. Amikor előző hétvégén Ágota felhívta testvérét, beszámolt kapcsolatáról. Testvére csak ámult, kihangosította a telefont, így szinte Péter is mindent hallott. És Péter döntött. Beleszólt a telefonba és csak annyit mondott: - Hozd magaddal ezt a fiút Rozina! Csak nem egyedül botorkálsz mellettünk?

     Így aztán Rozina meggyőzte Kriszt, hogy nyugodtan menjen vele. A férfi először hezitált, de aztán a lány könyörgő fekete szemétől elérzékenyedett és büszkeségén túllépett.

     Nagy vacsorával várták őket. Kivételesen Márta főzött, mivel Margit hazautazott két hétre. A gyerekek pedig már Salzburgban voltak a nagyszülőknél.

   Nem feszengett senki, az első perctől rokonszenv alakult ki köztük. Politizáltak, majd az útról beszélgettek.

   - Csak semmi tervezés! Legyen minden spontán. Egyetértetek? – nézett a nőkre és  Krisztiánra Péter.

   - Én is így szeretek utazni - szólalt meg ekkor Krisztián, aki most levette karját Rozina válláról, egy kedves puszit adva az arcára – Csak egy dolog zavar. Szeretnék valamivel hozzájárulni ehhez az úthoz. Úgy tudom, nem egy olcsó helyre megyünk…

   - Ugyan Krisz! Én már rég a szakmámban dogozom, volt egy kis félre tett pénzünk. Ne zavarjon ez téged. Mi örülünk, hogy jössz. Akár el is vonulunk majd, de azt gondolom sok közös és jó programot fogunk csinálni. Bevallom, és látva benneteket, az az érzésem, hogy mindketten őszintén szeretitek egymást és nekünk ez fontos, ugye Márta? – nézett most a feleségére.

   - Sőt! Nagyon fontos – elgondolkodva maga elé nézett – Rozina annyi mindent átélt helyettem is, hogy tényleg ráfér már az öröm. Te pedig egy nagyon kedves , és  a tetejébe még jóképű férfi is vagy.  Látom, hogy most zavarba hoztalak. De ezek tények. Persze én Ágota helyében féltenélek…

    - Ugyan! – szólt most hirtelen komolysággal Krisztián – Nem vagyok a külsőm ellenére az a Don Juan típus. Ebből már régen  kinőttem , és Rozinát őszintén szeretem. Sőt! Szerelmes vagyok bele – hirtelen egy puszit adott a mellette ülő Rozinának.

   - Akkor igyunk a szerelemre ! – mondta most Péter mosolyogva és koccintottak.

     Amikor megérkeztek Santa Margheritába, egy taxit keresve eljutottak a szép kis zöldellő dombok között megbújó villába, ahol a szállásuk volt. Gyönyörű mediterrán kertek vették körül a környező villákat is. Ahogy körül néztek a szobájuk teraszáról, meseszép kilátás fogadta őket. Rozina és Krisztián átölelve egymást alig tudtak betelni a látvánnyal, az illatokkal és persze egymással.

      Az első napokban felkerestek néhány strandot, élvezték a tenger tiszta vízét, az öblöket, a vízben úszkáló színes kis halakat. Szerencsére Péter gondolt az úszószemüvegekre is. Tudta, hogy sok kis halacskával fognak találkozni. Bevásároltak és reggelente bőségesen belaktak, majd ezután jött a program. Egyik séta alkalmával elmentek a kis falu parkjába, ahol megnézték Kolombusz Kristóf szobrát, majd a kikötők ütött-kopott hajóit, de akadtak mellettük luxus jachtok is.

A tengerparti sétányon láttak sok renovált házat, gazdagnak tűnő szép villákat is.

      Esténként egy étteremben kötöttek ki, ahol megkóstolták az olasz mediterrán ételeket. Egyik nap kissé borús idő lett, így elhatározták, hogy a kijelölt ösvényeken túráznak a közelebbi kis helyekre, hogy azokat is megismerhessék. Portofinó megtekintését az utolsó napok egyikére hagyták. De úgy döntöttek, hogy itt a napi programot külön-külön töltik. Mivel Márta és Péter már nem akart gyalogolni, ők hajóval mentek. Rozina és Krisz pedig gyalog. Megbeszélték, hogy hol és mikor találkoznak majd.

    Rozina és Krisztián lassan haladtak, közben nézdegélték a tengert, a tájat. Egyszerűen végig sétáltak a tenger mentén, ami egy könnyű séta volt nekik a sík parton. Közben számos kis öböl mellett elhaladtak, ahol annyira kék és tiszta volt a víz, hogy nem lehetett kihagyni egy jó kis fürdést. Az egyik sziklás öbölben kötöttek ki.  Levetették  rövid nadrágjukat, ingüket.  Beúsztak a vízbe. Itt nem túl sokan voltak, de a víz egész mély volt. A  búvár szemüvegükkel úszkáltak a halak között. Amikor visszaértek a partra, átölelték egymást, csillogott rajtuk a víz, enyhe szél fújt.

    - Ez gyönyörű volt! – mondta Krisztiá -  Úgy éreztem, mintha aquáriumban lettem volna. Szeretlek! Boldog vagyok, hogy eljöhettem veled! Nem is tudom hogyan háláljam ezt meg Péteréknek. Ma este én fizetem a vacsorát. Az már biztos!

     Rozina vizes haját igazgatta. Majd boldogan simult a férfihoz – Hát még én milyen boldog vagyok, hogy velem jöttél! De tényleg csodás volt! Kár, hogy ezt nem látták Mártiék. De tudtommal erre van valahol egy apátság, állítólag nagyon szép olasz kert tartozik hozzá kilátással a tengerre. Azt nézzük meg! Gyere! Öltözzünk és menjünk!

    Aztán, amikor beértek Portofinóba, láthatták, hogy elég kicsi városka és könnyű lesz majd felfedezni. Az élet itt is egy kis öböl körül zajlott.  Egymás mellett ringatóztak   az egyszerű halászcsónakok és sok millió dolláros jachtok. A háttérben pedig ott álltak a színes házsorok. Portofino régen egy pici halászfalu volt, de szép lassan a híresek és gazdagok helye lett. Az igazán tehetősek pedig saját nyaralót is vásároltak.

   - Mi lenne, ha felmennénk a várhoz. Onnan biztosan szép a kilátás. És azt olvastam, hogy van egy szép kertje is – mondta hirtelen Rozina.

   - Miért is ne? Menjünk! Persze! De itt van egy fagylaltozó. Kicsit leülünk és megeszünk egy fagyit.  

      Aztán csak késő délután futottak össze Péterékkel. Megbeszélték a napi tapasztalataikat. Majd felszálltak egy hajóra most már mindahányan. Visszautaztak Santa Margheritára. Először a szállásukra mentek, hogy kicsit megpihenjenek.

       Nagyon kellemes lett az idő, ismét kisütött a nap, Rozina kicsit behajtotta a zsalus nagy terasz ajtót, majd meztelenre vetkőzve befészkelte magát az ágyon fekvő férfihoz, aki simogatásával, becézgetésével nagyon felizgatta a lányt és fáradhatatlanul szerették egymást. Majd elaludtak. Kopogásra ébredtek. Rozina hirtelen magára kapott valamit, majd kinyitotta az ajtót.

     Péter állt előttük – Bocsánat! Megzavartalak benneteket?  – vissza akart fordulni – Nem, nem, csak elaludtunk - mondta zavartan a lány. Menjünk vacsorázni?

   - Igen azért jöttem. De megvárunk benneteket. Nyugodtan készüljetek – elgondolkodva és mosolyogva ment vissza a szobájukba.  Márta már készen volt, szőke haját összefogta, kék szeme ragyogott. Már régen érezte magát ilyen feloldottan. Átölelte a mellé álló férjét  –  Na, akkor indulunk? – nézett rá.

   - Péter megsimogatta felesége haját -  Azt  hiszem,    rosszkor mentem. Csuda szép pár! Drukkolok Rozinának, hogy jól végződjön ez az új kapcsolata. Üljünk le kicsit. Még csak most készülődnek, majd jönnek.

     Így aztán csak később indultak vacsorázni. Miután ez volt a búcsúestjük a megszokott éttermükben ízlelgették az ételeket. A személyzet nagyon figyelmes volt velük.  Nagyon finom volt a sok helyi specialitás. A vacsora végeztével nagy harc árán végül is Krisztián fizetett. Már elég késő volt, amikor hazafelé indultak. Csillagos égbolt volt a fejük felett, hűs szellő fújdogált és mindenki fájlalta, hogy hamar elrepült az együtt töltött idő.

 

 

 

26

 

       Október közepe felé járt az idő. Közeledett Rozina fotókiállítása.

      Márta az egyik szeptemberi hétvégén eljött hozzá és közösen megnézték a képeket. Volt köztük tájkép, életkép, portré. Közösen bepakolták Márta Land Rover kocsijába a már  bekeretezett képeket , majd utána közösen felkeresték a temetőt, szüleik, nagyszüleik sírját. Már senki nem élt a közvetlen családjukból. El is szomorodtak ezen. Ahogy a város felé sétáltak az őszi napsütésben egyszer csak Márta szólalt meg.

    - Megmondom őszintén Róza, örülünk Péterrel, hogy ilyen jól megvagytok Krisztiánnal .  Okos, értelmes férfi és nagyon  jóképű. Nem félted, hogy ráakaszkodnak majd a nők?

   -  Nem. Biztos vagyok a szerelmében, ahogy saját magamban. Kivételes férfi. Bevallom neked. Rajta kívül Gergő volt, akit így szerettem az ágyban, de talán még őt sem így. Az más volt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer nekem is eljön talán az igazi, ahogy ezt érzi az ember.

   - Egyet nem értek. Miért nem költöztök akkor össze. Vagy miért nem házasodtok…

   - Egyelőre jó ez így Márta. Nem akarom én sem elsietni. Tényleg sokat vagyunk együtt. Hidd el, hogy össze fogunk házasodni. És mint meséltem, a jövő héttel elindul a lakásom felújítása. Festés, mázolás, nyílászáró csere. Amíg ez bonyolódik, Misihez költözöm. Talán november közepére készen lesz. Aztán részben be is bútorozom új dolgokkal, textiliával, az én ízlésemnek megfelelően. Tudod a Mama félre tett pénzéből. Amit rám hagyott. A fizetésemből nem telne. Elárulom, hogy Krisz tanácsára nem adtam el. Szerinte ilyen jó helyen lévő, ilyen beosztású lakást nem találnék. És mit mondott még? Na, - nézett most a nővérére – azt, hogy majd, ha egyszer gyerekeink lesznek ők is kényelmes szobákat kapnak. Zavarba is jött, amikor ezt mondta, én pedig kérdőn néztem akkor rá, és megkérdeztem tőle, hogy talán össze akarja majd kötni az életét velem?

   - Na és? Mi volt a válasz, - kérdezte kíváncsian Márta.

   - Magához ölelt és azt mondta, hogy velem szeretné leélni az életét. Én pedig akkor teljesen elolvadtam. Azt hiszem ő nemcsak fantasztikus férfi nekem, de jó ember valóban. A volt barátnőjével amikor szakítottak, ahogy elmesélte ezt nekem, nagyon maga alatt volt. Az a lány egy pesti nagypolgári újgazdag családból származott és lassan derült ki Misi számára, hogy a világnézetük homlokegyenest ütközik. Egyre feszültebb lett köztük a kapcsolat, és a lány megcsalta, amit  aztán már Krisztián nem tudott elfogadni.  Többek között ezért is jött ide a városba. És hát túl liberális tanári kar vette körbe, ahol tanított. Gondolom, hogy az igazat mondta. Az eddigi tapasztalatai alapján itt most jól érzi magát. Emma, tudod a barátnőm férjével is összejöttünk, Aztán az én fotós kollégámmal  és  a feleségével is összejárunk. Nem szigetelődtünk el, nem zárkóztunk be, ne félj!

   - Hát ez örömmel tölt el. Hány évet rabolt el az a lány Misi életéből? – nézett a húgára Márta – És mi van Zalánnal?   És Gergő  ? Már a múlté mindkettő ?

  - Gyere, üljünk le ennek a kávézónak a teraszára kicsit! – mutatott most Rozina egy jobbra lévő cukrászdára. Kellemes idő volt, itt időztek még sokáig. Hosszan meséltek egymásnak, Rozina nyugodtan beszélt a múltjáról, válaszolt testvére kérdéseire. Majd Márta beszámolója alapján megállapította, hogy nővére boldogsága, kiegyensúlyozott házasélete, gyerekeivel való foglalatoskodása továbbra is stabil. Ennek nagyon örült, mert fontos volt számára, hogy a testvére boldog legyen.

    - Akkor ámen ! - mondta Rozina - így helyes. Menjünk haza, este jön hozzám Krisztián is. Szeretne veled találkozni. Sajnos nem tud velem jönni a kiállításomra. Muszáj dolgoznia. Nem akar konfliktust mindjárt a munkája kezdetén.

   - Kár! Pedig Péter a szívébe zárta, szívesen találkozott volna vele. Majd csinálunk az egészről egy filmet. Kérésedre lesz egy kis cselló zene, egy kedves művészettörténész barátnőm fog bemutatni és utána lesz egy kis „eszem-iszom” parti ott.

   - Majd egyszer, egy hétvégén, talán karácsony előtt meglátogatunk közösen benneteket. Akkor már szünet lesz a suliban is. A kiállítást is megnézheti akkor ! Mit gondolsz erről?

   - Ez jó lenne!  Legyen így. Gyere! Menjünk be ebbe a butikba. Akarok neked venni valami szép ruhát a kiállításra! Meg hát magamnak is persze.

     Beléptek a kintről picinek hitt üzletbe, ami nem is volt annyira kicsi. Válogattak, próbálták a ruhákat és több „ rongyokkal” teli papír táskával tértek haza Rozina lakására.

 

27

 

      December tizedike volt, amikorra Rozina Krisztiánnal együtt, csak úgy kettesben, egy felújult lakásavatót tartott. Barátaikkal későbbre tervezték az összejövetelt. Krisztián kérte Rozinát, hogy ez az este legyen csak a kettőjüké. Rozina vacsorát főzött. Kint hűvös idő volt, kivételesen hó hullott és nem eső esett. Rozina a vajszínű új függönyöket nézte, majd a szoba új berendezését. Az új konyhabútorok között sokkal nagyobb kedvvel keverte most össze a salátát. A zacskóban sülő csirke már szépen pirosodott.  Bement  a konyhához csatolt, de külön álló boltíves kis étkezőbe. Egy sarokban álló kis fiókos tárolóra tette laptopját, és megkereste az általa nemrég felfedezett, számára sokat mondó zenét : Melody Cardot és Heitor Pereira Ha szeretsz ( Se Voce me Ama) számot. Úgy érezte ez lesz az a zene, ami Krisztiánna is tetszeni fog.

    Levetette kötényét. Ekkor lépett be az előszobába Krisztián. Nagy csokor vörös rózsát adott át mosolyogva az elébe siető lánynak.

    Rozina átvette a virágot. Talányosan és kérdőn a férfira nézett, majd besietett a konyhába, elővett egy vázát, beletette a virágot, majd a hozzá lépő férfit átölelte, megcsókolta – Köszönöm. Csodás!

   - Igen, amilyen csodás te vagy nekem. Mi ez a zene, milyen szép a hangulata, mintha csak kettőnknek írták volna…

  - Bizony. Én is ezt gondolom. Gyere, ülj le és hallgassuk meg együtt. Egy pohár aperitif? Töltök egy kevéske brandyt.  Aztán utána vacsorázhatunk is – mondta aztán Rozina – közben pedig majd elmesélem, hogy miről is szól ez a szép szám. Ha szeretsz… a címe. Egy brazil zeneszerző műve, aki Hans Zimmer - akinek a zenéjéről a múltkor beszéltünk – műhelyében dolgozik, filmzenéket ír.

  - Hogy te miket nem tudsz? Érdeklődési köröd kiszámíthatatlan. Akkor leülök, koccintsunk és hallgassuk együtt. Azért előtte, mondd el miről szól!  Valami kicsit szomorú szerelem? Vágyakozás?

  -  Rozina ekkor összefoglalva elmondta a dal szövegét. De úgy érezte a zene hangulata, az előadók hangja alapján szinte minden átérezhető – Beletaláltál szerelmem -leültek egymással szemben, majd amikor vége lett a számnak, mindketten felálltak, átölelték egymást.

  - Annyira, annyira szeretlek Krisz ! Olyan jó, hogy jöttél nekem!

     A férfi ekkor kicsit hátrébb lépett, ránézett a lányra, hüvelykujjával végig simított Rozina homlokán – Nagyon szeretlek Rózi és minden nap minden percében, ha rád gondolok, boldog vagyok.

    Rozina ekkor az asztalhoz invitálta Krisztiánt – Ülj le. Tálalok, jó?

   Tökéletes egyetértésben vacsoráztak, megkóstolták a Krisztián által hozott bort, majd beültek vacsora után a felújított nappaliba.

    - Nagyon szép lett a lakás .  Ugye jó, hogy maradtál? – kérdezte ekkor a férfi.

    - Már nem bánom. Sőt! – ekkor jelzett a telefonja.

    - Rozina ránézett, majd csodálkozva mondta hangosan – Jé! Ez Gergő. Régi barátom. Nem baj, ha felveszem? – kérdezte Krisztiántól, aki kissé furcsa hangon  válaszolt  – Persze, nyugodtan. Biztosan fontos. Addig én behozom a laptopot, hogy majd keress nekem újabb zenéket – felállt és kiment az étkezőbe.

      - Szervusz , Gergő! De régen hallottam rólad! Mi van veled? – kérdezte akadozva és kicsit zavarban volt.

      - Nem zavarlak? Nem sokat tudok rólad. Az a helyzet, hogy itt vagyok megint a városban. Kaptam egy szerepet. Elvállaltam a munkát és gondoltam találkozhatnánk…

    - Nocsak! Akkor megint lesz miről írnom, de most nem igazán alkalmas az időpont, esetleg holnap délután találkozzunk!  Mondjuk ott, a sarki kávézóban, ahol szoktunk régen… És beszélgethetünk. Sok változás történt velem, majd elmesélem. Gondolom neked is van mit mesélned. Akkor jó lesz így? Oké. Most le kell tennem. Szervusz.

    Miközben Rozina beszélt Gergővel, Misi behozta a laptopot, és érdeklődve hallgatta  ezt a számára különösnek tűnő beszélgetést.

    - Nos, van egy csatorna, amin a kedvenc számaim vannak, bekapcsolom és leülök melléd – mondta miután telefonját az asztalra tette.

      Misi a mellé ülő lány kezét megfogta, megcsókolta, majd megkérdezte – Nem, mintha közöm lenne hozzá, de ki volt aki keresett?  Régi szerelem, akiről eddig nem beszéltél nekem… Igaz?

      Rozina ekkor a férfira nézett, majd megszólalt – Igen, az. Miért is nem beszéltem? Nem tudom, mert nem volt fontos, de, ha úgy érzed, hogy…

    - Igen, szeretném!

    - Nos, Gergő színész. Talán láttad már Pesten színházban, vagy filmen...

    - Csak nem arról a Gergőről van szó, aki a filmszemlén a legjobb férfi alakítást kapta? Jóképű pasas és tehetséges is – nézett a lányra most érdeklődve.

   - Az a Gergő, igen. Nem szeretnék sokat beszélni erről. Itt játszott egy évadot, akkor ismerkedtünk meg. Azt hiszem szerelem volt, ami hozzá kötött, nem volt hosszú, és én nem akartam tovább ezt a kapcsolatot. De jó barátok maradtunk talán. Most ismét itt vendégszerepel és talán egy kis beszélgetésre összejöhetek vele?  – kérdezte kissé vádaskodóan - Csak nem vagy féltékeny?

   - Hát… Ne haragudj! Csak nem értettem.  Bízom benned Rozina és továbbra is szeretlek. Ne haragudj, hogy erről kérdezgetlek.

  - Miért is ne akarnád tudni… Hiszen  erről nem beszéltem. Értelek, igazad van. Hidd el, hogy nincs miért rosszat gondolni rólam vagy akár róla.  Ez a kapcsolat a múlté. Nagyon szép volt, csak nem jó végződött. De most foglalkozzunk egymással. Mesélj a dolgaidról, a gyerekekről… Ha meg többet szeretnénk együtt lenni, miért nem költözöl hozzám?

     - Mert várok még egy pillanatra  Rozina, ami azt hiszem, hamarosan eljön.

       Rozina belelátott Misi lelkébe, nem szólt, tudta, hogy mit akar. Hirtelen az ölébe ült és megcsókolta – Jól van. Akkor türelmesen várom a pillanatot! Most ölelj szorosan !  Úgy szeress, mint még soha!

 

    28

 

     Krisztián másnap az utolsó órája után, miután felvette fekete háromnegyedes télikabátját, piros, fekete kockás gyapjúsálat tekert a nyakára és a lakása felé indult. Tudta, hogy Rozina a sarki kávézóban éppen régi ismerősével beszélget éppen. Szinte kedve lett volna meglesni őket, de nem tette.  Szép lassan befordult a sarkon a hosszú Fő utca felé, ahol összefutott Matyival, Rozina barátnőjének férjével, akivel egy gimnáziumban tanítottak. Kezet nyújtottak egymásnak, majd egymás mellett lassú tempóval tovább mentek.

   - Nem Rozinához mész ma? – kérdezte Matyi a férfit.

   - Nem. Éppen valami régi szerelemmel, vagy csak baráttal találkozik – mondta Krisztián kissé rezignáltan.

  - Csak nem Gergővel? -  nézett kíváncsian Krisztiánra.

  - Ismered?  - kérdezte.

  - Igen. Csak úgy futólag. Mit keres itt?

  - Tudtommal kapott egy szerepre ismét megbízást. Itt próbál…

  - Aha! – válaszolta Matyi,  majd kérdőn Krisztiánra nézett és megállt: - És te? Hagyod? Nem félted őt? Úgy tudom, hogy nagy volt a szerelem, de nem túl hosszú ideig tartott. Ne haragudj! Tudom, tudom. Biztosan baráti beszélgetés és Rozina igazán megbízható. És hát nagyon szeret téged.

  - Honnan tudod? -  nézett most kissé idegesen Matyira.

  - Nem mindegy? Tudom. Na és mi zújs a suliban? Megszoktad már? Hallottam a gyerekeimtől, hogy milyen jó fej vagy. A hárombé osztályfőnöke vagyok. Kedvelnek, tudod? Azt mondják kicsit vagy csak szigorú, de jó a humorod és szívesen dolgoznak veled.

  - Na, hagyjuk is Rozina ismerősét. Tényleg? - hallva, amit a diákokról mondott, érdeklődve nézett Matyira - ez a véleményük? Ennek örülök. Igyekszem kicsit hajtani őket, inspirálni, szervezem a kézilabda csapatot, olyan sokan jelentkeztek, hogy jól tudok majd válogatni. Jól érzem magam. Tudod… Nem jössz fel egy kicsit hozzám? Főzök egy kávét vagy teát…

    Matyi az órájára nézett – Miért is ne?  Időm most van. Emma ügyeletes. Meg aztán legalább kicsit elbeszélgetünk, nem igaz?

   Amint megérkeztek Krisztián lakására, levetették kabátjukat, majd a nagyobb szobában leültek. Láthatóan ez volt a nappali és a dolgozószoba is. Krisztián közben behozta a lefőzött kávét – nem kérsz még valamit? – nézett aztán Matyira.

   - Nem. Köszönöm. Kis lakás. Másfél szoba, ugye?  Akkor a kicsi a háló. De kellemes. Te Krisztián, miért nem költöztök össze Rozinával, hiszen neki hatalmas -  már a mi fogalmaink szerint az -  lakása van.

   - Nem is tudom. Talán tényleg célszerű lenne, de én szeretném előtte feleségül venni, esküvő és csak utána összeköltözés. Persze, ha ő is ezt akarja. Eltökéltem ezt magamban, de kérlek, hogy ne szólj erről Emmának még. Maradjon kettőnk között. Tudod, nekem volt egy majdnem négy éves kapcsolatom Pesten. Hosszú idő volt és a végén nagy csalódás. Azt hittem sosem fogom kiheverni. De jött Rozina. És vele ez a rövid eddigi, majd félév. Szinte bizonyos vagyok abban, hogy mi nem véletlenül találkoztunk a nyáron, a Balatonon…    Aztán jött az olasz út.  Akkor éreztem meg, hogy nekünk nemcsak a testünk, de a lelkünk is nagyon egy. Vidéki fiú vagyok, és hát én otthonról olyan dolgokat hoztam magammal, ami talán ódivatúnak tűnhet.  De erről már beszélgettünk a múltkor nálatok.

   -  Megértelek. Tedd, ahogy a szíved diktálja. Rozina sem az a csapongó lélek. Illetek egymáshoz. Manapság könnyen elválnak az emberek. A mai tizen-huszonévesek meg többségében felületesek, telefon, számítógép függők. Mondom én ezt harmincöt évesen. De hát sajnos tapasztalatom szerint műveltségük nem kielégítő. A kötelező irodalmat lefitymálják, nem érdeklik őket a mélyebb gondolatok,  az elgondolkodtató témákat adó szépirodalom. Elolvassák egy-egy mű kivonatos tartalmát, vagy megnézik számítógépen az esetleg belőle készült filmet. Tudom, tapasztaltam. Na, de mit várjunk tőlük? Hiszen ez a kor  rohanó… Nem volt ez mindig így.

   - Igen. Igazad van. Én is így látom. Nem vagyok az internet ellen. Hiszen, ha okosan használjuk, nagy segítség is tud lenni. A globális nagytőke, a velejáró divatos internet oldalak napi lakói ők. Virtuális világban élnek. Talán emberi kapcsolatra a nagy többség nem is képes. El vannak a cseteléssel, iszogatásokkal, akció filmekkel, hülye sorozatokkal. Eléggé lehangoló ezt látni, tapasztalni. Ezért is igyekszem megmozgatni őket, időnként kirándulást szervezek, hogy legalább beszélgessünk, ismerjük meg egymást, legyen véleményük egymásról, a világ eseményeiről. Olyan keveset tudnak a történelmünkről is. Persze akad köztük azért néhány értelmesebb fiú vagy lány. Na, de hagyjuk! Emmával jól megvagytok? Mióta is ismeritek ti egymást?

   - Már két éve. De csak a nyáron házasodtunk össze. Én szeretnék gyerekeket, de Emma még nem akar. Olyan, mintha munkamániás lenne…

   - Talán majd kedvet kap.  Nem? Én is szeretnék családot. Rozina sem zárkózik el, legalábbis így vettem észre. Példa neki a nővére családja is. Egyébként nagyon aranyos emberek.  Persze jól élnek. Legalábbis hozzánk képest jobb anyagi színvonalon. Figyelj Matyi! Mit csináltok szilveszterkor?

    - Nem tudom. Miért?

    - Még nem beszéltem erről Rozinával, de talán nála rendezünk egy bulit. Egyben lakásavató is lenne. Mit szónál hozzá?

    - Jó ötletnek tartom, de az asszonyt is meg kell kérdeznem – ránézett az órájára, felállt - mennem kell. Van egy  kis dolgozat  javítási munkám. Időigényes sajnos!  Jó volt veled beszélgetni. Majd megbeszélem a szilveszteri dolgot Emmával és tudatjuk, hogy megy-e a dolog.

     Elköszöntek egymástól. Misi kivitte a két csészét a szobából. Amikor visszaindult, éppen megszólalt a telefonja. Rozina hívta.

    -  Szervusz szerelmem! Hogy vagy? Mit csinálsz? – kérdezte kedves hangon a lány – Már itthon vagyok. Jól kibeszélgettük magunkat Gergővel. Képzeld neki is lett egy komoly kapcsolata. Aminek örülök. Ha akarod, majd bemutatlak benneteket egymásnak…

    Krisztián csak hallgatta a lány  gurgulázó mondatait, érezte hangjában a hozzá való ragaszkodást, szeretetet.

   - Ezek szerint jól sikerült a baráti beszélgetés. Talán egyszer majd megismerem. Nos, én pedig Matyival futottam össze, feljött hozzám. Elbeszélgettünk. Felajánlottam, hogy nálad esetleg rendezünk egy szilveszteri bulit, ami egyben lakásavató is lehetne… Rosszul tettem? – kérdezte kicsit félve.

      Rozina meglepődve hallgatta Krisztián ötletét, de aztán nem sokat töprengett – Ezt még megbeszéljük, de nem rossz gondolat!  Hiányzol! Tudod? Holnap akkor jössz a megbeszélt időben, ugye? Szeretlek! - letette mobilját a nappali asztalára, majd leült az egyik sarokba állított kis íróasztalához, elővette jegyzeteit és elmerült a városban élő idős költővel készített riportjában.

 

 

   29

 

   Krisztián és Rozina még karácsony előtt három napra elutazott Bécsbe, hogy találkozzanak Mártával és családjával. Rozina elgondolkodva nézte, ahogy Krisztián esténként eljátszadozott Márta két kicsi gyermekével. Arra gondolt, ha már összeházasodnak és lesznek gyermekeik, azokkal is hasonlóan fog foglalkozni, mint játékos édesapa. Leült közéjük a szőnyegre és ő is bekapcsolódott a hancúrozásba. Krisztián ekkor ránézett, majd a fülébe súgta: - Nekünk is lesznek majd ilyen helyes kis gyermekeink, ugye? Te nem vágyódsz rá?

      Ekkor lépett hozzájuk Péter, hogy elvigye őket fürödni.

   - Jól áll nektek ez a játék. Igyekezzetek, hogy utolérjetek bennünket! Hány gyermeket szeretnétek? - kérdezte, miközben a három éves kisfiát felemelte,  a kislányának pedig a kezét fogta.

     Rozina és Krisztián egyszerre álltak fel, nem jöttek zavarba, szinte egyszerre válaszoltak.

  - Talán hármat – mondták.

  - Nem lenne sok? – nézett most a lány – Majd meglátjuk!  Ketten talán elboldogulnánk egy nagy családdal is, nem igaz?

   Péter csak mosolygott rajtuk – Na, én elvonulok velük a fürdőbe, utána vacsora.

   Másnap elmentek a galériába, ahol Krisztián megnézhette Ágota kiállított képeit.  Majd elmentek a Schönbrunni kastélyba, utána végig járták a bécsi adventi vásárt.

     Bécs legszebb terei varázslatos karácsonyi vásárokká alakulnak ilyenkor. Karácsonyi sütemények, forró puncs, és sült mandula illata terjengett. Az óváros és a bevásárló utcák ünnepi fényben csillogtak. A  Rathausplatz bejáratánál gyertyákkal díszített méretes kapuív üdvözölte őket. A Városháza parkjában és a Ringstraße mentén a fák ünnepi díszben tündököltek A szerelmesek számára a vonzó  szívecskékkel díszített „Herzerlbaum” meglepetés volt számukra. Nagyon tetszett nekik a karácsonyi falu, ami  a Maria-Theresien-Platzon volt. Itt az adventi időszakban majd hetven stand kínált hagyományos kézműipari termékeket és eredeti ajándék-ötleteket. Késő este volt, amikor visszatértek Mártáék lakására. Eléggé elfáradtak a hosszú séta, nézdegélés után. Péter félre vonult Krisztiánnal, Rozina pedig Mártával. A férfiak férfias dolgokról beszélgettek, a két nővér pedig magánéletük apró titkairól mesélt egymásnak. Közben nagyokat nevettek. Meghívták őket a szilveszteri lakásavatóra. Péter és Márta nem mondtak nemet nekik, aminek mindketten örültek.

     Amikor hazaérkeztek másnap este fáradtan, de lélekben frissen, beálltak a zuhany alá.

   Kellemes meleg volt a nappaliban. Fürdés után leültek a kanapéra, átölelve egymást csendben voltak.  Majd Krisztián törte meg a csendet : - Kérsz valamit? Hozzak valamit inni ? - igazgatta közben Rozina még nedves sötét haját.

    - Nem kérek semmit. Jó most így együtt. Jól érezted magad Bécsben?

    - Szép volt! Maradandó emlék lesz számomra – elvette kezét a lány válláról, majd ismét Rozina felé   fordult.

     - Szeretnélek feleségül kérni, csak nem tudom, hogyan tegyem   - mondta ekkor kicsit zavartan - Tudom nem alkalmas a pillanat, de nekem most jött el. Izgulok, hogy tetszeni fog-e neked. Belenyúlt a melegítő nadrág zsebébe, majd egy zöld kis dobozkát adott át Rozina kezébe, aki nem is értette először, majd miután felfogta, hogy Krisztián most megkérte a kezét, a gyűrűt meg sem nézve, az ölébe ült, átölelte a férfi nyakát:  – Szeretlek Krisztián. Boldogan leszek a feleséged! Ez a válaszom – megcsókolták egymást.

     - Na és a gyűrűt meg sem nézed? – kérdezte kicsit sértetten a férfi.

    - Bocsánat! Milyen buta vagyok és zavarodott. A mellettük fekvő kis dobozra pillantott, kezébe vette, majd nagyon lassan kinyitotta. Amikor meglátta a klasszikus  stílusú kicsi gyémántkővel díszitett kerek aranygyűrűt, még a lélegzete is elállt. Ránézett a férfira – Ez gyönyörű! Álomszép! – felhúzta az ujjára, majd Krisztián mellére hajtotta a fejét és hirtelen sírni kezdett. A férfi megsimogatta a fejét, majd felemelte a lány állát - Kérlek, ne sírj! Megértelek. Sejtem mi jutott most az eszedbe. Boldog vagyok, hogy végre eljött ez a pillanat. Úgy izgultam, hogy jó lesz- e a méret, hogy tetszik-e majd neked…

    Rozina ekkor felállt. Kinyújtotta a kezét, nézegette a gyűrűt, már mosolygott. Kiment a konyhába, két pohárral és egy vörös boros üveggel tért vissza.

  -Ezt azért meg kell, hogy ünnepeljük! Akkor holnap a szüleidnek, a testvéreidnek is elmondjuk? Már alig várom!

   - Hát persze kicsi szerelmem – mondta Krisztián. Megcsókolták egymást, majd töltött a poharukba a borból – Igyunk az élethosszig tartó és bizonyára boldog jövőnkre! – mondta elérzékenyülten Krisztián.

    Rozina ezután leült a kanapéra Krisztiánnal együtt, fejét a férfi ölébe hajtotta. A szüleire gondolt ismét, akik nem láthatták ezt a pillanatot. Fájdalmat érzett a szíve körül. Aztán hirtelen felült és fekete szeme már mosolygott – Menjünk aludni Krisz! Holnap hosszú nap áll előttünk. Már vágyom, hogy a te szép kis szülőfaludban találkozzam szüleiddel, testvéreiddel. Kár, hogy nem hull a hó!  Milyen szép a kis előre felállított karácsonyfánk! Látod? Semmire sincs időnk, mert zsúfolt napokat élünk.

    Krisztián megsimogatta Rozina szép arcát, kezet csókolt neki, majd a hálószoba felé indultak.

 

  

 30

 

      Három szép napot töltöttek a határmenti kis zalai településen, ahol Krisztián töltötte valamikor gyermekkorát. Itt ünnepelték a karácsonyi szentestét is. Együtt volt a nagy  család. Szülők, a még élő nagymama, a három testvér és a hozzájuk tartozó házastársak is. Nagyon meghitten, szeretetben teltek ezek a családi napok.

     Rozina most Krisztiánnal együtt a másnapi szilveszteri rendezvényükre készülődött, estére várták Mártát és férjét Pétert.

    - Krisz! – szólt most a mellette zöldségeket pucoló társához Rozina – Elkészülünk amire Mártiék megjönnek? Margit majd a gyerekekkel a te lakásodban fog aludni. Ebből nem lesz sértődés?

   - Krisztián határozott volt – Nem lesz, nyugodj már meg! Így lesz a lehető legjobb. Márti el fog ájulni a felújított lakásodon, majd meglátod! Szerintem elkészülünk. Már nem sok van vissza. Dugig a hűtő, italok a kis kamrádban, a polcon is elfér egy csomó dolog. Hálás vagyok neked! Még nem mondtam, de édesanyám és apa annyira boldog volt, amikor bejelentettük nekik az eljegyzésünket. A családom többi tagja meg sejtette. Ja és nagyi! Tudod mit mondott nekem?

   - Meghatódott volt, úgy láttam ő is. De mit mondott? – nézett kíváncsian Kriszre.

   - Nagyon eszes és csinos nő. Nagyon vigyázz rá édes fiam! El ne lopják tőled !  De látom mennyire imádjátok egymást, aminek én nagyon-nagyon örülök - ezt mondta.

    Rozina elmosolyodott – Nahát! Ez hízelgő számomra. Jó szeme van a nagyidnak, nem? – kérdezte aztán kissé szarkasztikusan.

   - Persze mindenkinek ez a véleménye rólad. Na, én készen vagyok, segítek összeállítani a salátás tálakat, ha megmondod, mit kell tennem.

   - Itt vannak a receptek. Abból mindent megtudsz – de szól a telefonom, bent van a nappaliban. Felveszem, de előtte megtörlöm a kezemet -  sietve ment a nappali kis dohányzó asztala felé.

   - Nahát, ilyen korán megérkeztetek! De jó! Gyertek fel.Krisz mindjárt lemegy elétek – Krisztián! Hagyd abba, menj le Mártiék elé. Már itt vannak.

     Másnap reggel aztán már minden úgy ment mint a karikacsapás, ahogy mondani szokták. Péter és Márti is besegített az előkészületi munkában.

   - Édes húgom! – mondta aztán Márti – nagyon szép lett a lakás, alig ismertem rá! Te rendezted be? Vagy közösen csináltátok?

   - Közösen csináltuk. Arra gondoltam, ha majd együtt élünk, ő is igazán az otthonának tekintse ezt a lakást. És mit szólsz a neki berendezett kis dolgozónak?

   - Péter majd elájult! Nagyon trendi! Örülök, hogy menyasszony lettél. Bár én azért erre számítottam. Bevallom. Tudtam is róla, mert együtt vettük a gyűrűdet. Igaz, hogy végül is három gyűrű állt előttünk és én ráhagytam Kriszre a választást. De nagyon szép ! Jól választott. És mikorra tervezitek  az esküvőt?

    Ágota közben a körülöttük csacsogó gyerekek szájába dugott egy-egy falatot.

   - A nyárra, talán július elejére. De a szülők kérése, hogy a falujukban, náluk tartsuk az esküvőt. Persze szűk családi körben. Ez volt a kérésünk. Illetve egy-két barátot azért meghívunk. Utána pedig csak a Balatonra megyünk nászútra. Krisz és én is szeretjük a magyar tengerünket. Ott lesztek, remélem?

   Még hosszan elbeszélgettek, majd késő délután már mindenki ruhát cserélt, a gyerekekért eljött Margit, sétálni mentek, majd Misi lakására. Kicsit nyafogtak ugyan, hogy nem maradhattak, de Margit mindenféle játékprogramot ígért nekik. Így hamarosan szent volt a béke.

    Péter és Krisztián is nagy beszélgetésen voltak túl. Az identitást összezavaró gender érzékenyítő programokról vitáztak. Majd lezárták a témát azzal, hogy mennyire fontos ezért is a hagyományos értékeket őrizni, és szembeszállni a liberálisok által irányított gender eszméket valló csoportokkal.  Nagy egyet értésben itták meg maradék borukat,  majd  leültek a nappaliban. Hozzájuk csatlakozott Márta és Rozina  is. Várták a barátokat, és barátnőket.

   Rozina közben, hogy hangulatosabb legyen a légkör, zenei aláfestést varázsolt. Elsőként Gergő és a barátnője érkezett meg. Misi láthatóan jól megnézte magának a férfit, de a nőt is. Nem titkolta Rozina előtt, hogy féltékeny kicsit erre a férfira. Azaz Rozina vele kapcsolatos múltjára. Bízott abban, hogy talán azért tud a szeretett nőnek annyit nyújtani majd, mint Gergő. Igyekezett is. Aztán hamarosan megjelent Matyi és Emma, majd Miklós a fotós társa, és felesége Mari a matematika tanár. Miklós hamarosan átadta verses kötetét Ágotának és Krisztiánnak. Mindenki a kihúzott, naggyá varázsolt egyelőre csak terítővel ellátott tálaló asztal köré gyűlt. Érdeklődve adták kézről-kézre a kötetet. A kultúráról kezdtek beszélgetni, annak fontosságáról. Hamarosan már politikába csapott át a csevegés. Rendszerváltás, elmaradt kormányzói intézkedések és hasonló dolgok volt a téma. Rozina úgy nyolc körül ajánlotta, hogy vacsorázzanak meg, utána pedig a felnőtteknek is való társasjátékok bevetéséről kérdezte a vendégeit.

        Szinte mindenki egyetértett vele. Hiszen a gyermeki játékosságot senki sem vetette meg közülük.

     - Oké! – mondta ekkor Rozina, kis segít tálalni? Emmára nézett, aki kicsit kényszeredetten, de felállt és követte Ágotát.

       Amikor a konyhába érkeztek Ágota halkan letámadta barátnőjét.

   - Szép kis barátnő vagy! Már három hete nem értél rá velem beszélgetni. Jó, nekünk is volt elég sok programunk, de mi a fene van veled? Haragszol rám, hogy Zalánt elküldtem? Egyébként mi van vele?

     Emma elvörösödött, majd zavartan válaszolt.

   - Bocsánat, de soha nem voltál jóformán itthon, meg aztán azért csak segítettem a berendezéssel, nem? Amúgy meg kellene csak úgy kettesben beszélgetnünk, mert gondjaim vannak a házasságommal és…

  - Mi? Milyen gondjaid? Azt láttam, hogy valami nincs rendben köztetek, de nem értem.

  - Tudod más a néha találkozás, meg az együttélés. Aztán valahogy úgy alakult, de most ne szólj semmit. Összejöttem Zalánnal. De ez titok – láthatóan nagyon zavart lett.

    Ágota egy pillanatra leült a konyhai székre, láthatóan szóhoz sem tudott jutni, aztán halkan megkérdezte - Te ezt helyénvalónak tartod? De jön Márti is segíteni, majd máskor folytatjuk. Persze nincs harag közöttünk, ne érts félre… Na, Márta, akkor te vidd a sülteket, én viszem a salátákat, mindjárt szólok Krisztiánnak, hogy ő meg gondoskodjon a poharakról és italokról.

    Hajnalig tartott a lakásavatós és egyben szilveszteri buli. A vendégek alig akartak hazamenni, olyan jól érezték magukat. Csak Emma és Matyi távoztak egy óra körül. Láthatóan rossz hangulatban voltak. De Rozina már tudta, sejtette, hogy mi okozza rossz kedvüket. Gergő összebarátkozott Misivel, Ágota örült, hogy nem idegenkednek egymással és talán zavarja őket a múlt. Ő pedig már kellő távolságból tudott erre a kapcsolatra tekinteni. Hiszen neki már ott volt az új szerelem.  Emma barátnője helyzete viszont aggasztotta.

 

 

 

 

 

 

 

 31

     

     - Na, drágám jól sikerültek az ünnepek ugye? Kérdezte, egy januári hétvégi reggelen  Krisztián Rozinától. 

    - Igen, úgy gondolom - nézett a férfira és egészen szorosan mellé kúszott a széles, nagy francia ágyon. Krisztián magához ölelte a lányt és csókolgatni kezdte, majd egyre jobban belebonyolódtak a reggeli forró szeretkezésbe. Már kilenc óra volt, amikor  egymás kezét fogva, csendben, elmélázva, vagy talán semmire sem gondolva, csak úgy egymásnak örülve feküdtek egymás mellett.

   - Én felkelek és készítek reggelit, mondta a férfi, Rozina nem ellenkezett.

    Jóízűen reggeliztek, időnként egy-egy futó csókot adtak egymásnak és mosolyogtak.

    - Áldom az eszemet, hogy azon a napon, amikor megismertelek – mondta aztán Misi – úgy döntöttem, hogy kiutazom a Balatonra. Pedig volt egy pillanat, amikor hezitáltam. De a jó Isten mégis útnak indított. Annyira jó veled, annyira szeretlek! Te vagy életem nagy csodája. Ezeket ne vedd úgy, hogy nagy szavak, mert ez a valóság. Imádlak Rozina!

    Rozina megsimogatta Misi asztalon nyugvó kezét – Tulajdonképpen Gergőnek köszönheted, hogy mi együtt lehetünk – mondta most nevetgélve.

   - Ugyan már! Aztán miért? – nézett kérdőn a lányra.

   - Tudod, ha nem találkozom Gergővel Pesten, amikor fel kellett utaznom egyszer, hogy egy pesti színházi bemutatóról írjak, talán még mindig Zalánnal lennék. Ki tudja? Ugyanis, akkor éreztem meg, hogy Zalán nem hozzám való. Mindegy. Bonyolult. Ne kérdezd, hogy miért. Ne érts félre! Nem volt már köztünk akkor Gergővel semmi komoly. Csak összefutottunk és beszélgettünk.

  - Értelek. Legalábbis érteni próbállak. Nagyon jót beszélgettem vele. Szimpatikus a srác és tájékozott. Lehet vele normálisan beszélgetni Talán kicsit hasonlóan érzelmes fajta, mint én. Igaz?

  - Igen. Azt hiszem. De te sokkal tisztább és egyenesebb vagy, mint ő. Én így gondolom.

    Krisztián felállt , a konyhai széken ülő Rozina mögé ment, aki ekkor felállt. Átölelték egymást, hosszan csókolóztak. Ekkor csilingelt a lány telefonja. Emma hívta.

- Na, mit akart a barátnőd? - kérdezte Krisztián. Rozina nem beszélt még párjának Emma ügyéről. Úgy gondolta, ez a dolog túl friss, és talán visszafordul majd minden Matyi, a férj javára.

 - Feljönne délután. Lenne mit megbeszélnie velem.

 - Valami nincs rendben közte és Matyi között? – kérdőn nézett most Rozinára.

 - Valahogy úgy. De majd elmondja.

  - Akkor én átmegyek a lakásomra, felkészülök a következő hétre. Nem baj? Talán így nyugodtabban tudtok beszélgetni. Mit szólsz?

  - Pedig kirándulni akartam veled, de akkor ez kútba esett. Rendben van Krisz, menj csak. De előbb főzök valamit, együtt ebédelünk…

  - Nem. Ne főzz! Elmegyünk valami vendéglőbe. És most teszünk egy nagyobb sétát, vagy elmehetünk a környékre, délután háromig bőven visszaérünk. És nem vész el a kirándulási ötleted sem. Na? Akkor öltözzünk?

  - Rozina megsimogatta Misi arcát, majd a zuhanyzó felé indult – Nagyon jó ötlet!

Ránk fér a mozgás, a kikapcsolódás. Különben is nagyon kifőztem magamat szilveszterre. Igazából nem is lenne most kedvem hozzá. Menjünk a tó köré csak. Elég szép séta lesz az is - Krisz egyetértett a lánnyal.

     Kettőre már otthon voltak, közben egy kellemes kis vendéglőben megebédeltek, majd Rozina kitette Kriszt a lakása előtt, ő pedig a saját lakása felé vette autós útját.

     Éppen lefőtt a kávé, amikor megszólalt a csengő. A két barátnő átölelte egymást, majd a nappaliban leültek, ahol kávéillat járta át a szobát.

   - Örülök, hogy végre beszélgethetünk - mondta Rozina és nézte Emma kissé sápadt, zavart arcát.

   - Nem haragszol rám? Tudom, elhanyagoltalak. Aztán azt is tudom, hogy miket mondtam neked, még amikor Zalán volt az életedben. Talán már akkor éreztem valamit iránta, féltékeny voltam tudat alatt.

  - Ugyan! Ne szabadkozz! Velem csak jót tettél . Csak azt nem értem miért rám akartad őt tukmálni a kezdetekkor.  Nézd!  -  ivott egy utolsó kortyot a kávéjából, majd a bögrét letette a kis tányérra, ami az asztalon volt – De tulajdonképpen mi van veletek? Tényleg összejöttél vele?

  - Igen. Összejöttem. Matyi tegnapelőtt elköltözött tőlem. Majd valahogy…

  - Ennyire komoly a dolog? Ennyire szereted? És megbízol benne? – nézett szúrósan barátnőjére Rozina.

    - Miért? Csak te lehetsz boldog? Matyi kedves fiú, rendes, de igazából nekem kicsit unalmas férfi volt. Sajnos csak későn jöttem rá. Talán nem is kellett volna összeházasodnunk… Zalánnal jó. Tényleg szeretem őt. Tudod, nekem komplexusaim vannak. Azt gondoltam, hogy engem, mint nőt ő számításba sem vehet . Hol vagyok én tőled meg a szőke szexbombától   – láthatóan zavarban volt. Zavarta, hogy Ágota is ismeri az általa szeretett férfi testét.

    - Látom zavarban vagy, vagy legalábbis zavar, hogy együtt voltam vele, majd négy hónapot. Nekem mást jelentett, mint neked. És annak már rég vége. Neked tényleg komplexusaid vannak. Te egy kedves, szép arcú töltött galamb vagy. Vannak férfiak, akik ezt a típust kedvelik. Nem tudtad? Aztán komoly hivatásod van, okos nő vagy. De nagyon remélem, hogy őszintén szeret téged. Ebben biztos vagy? Hiszen te mesélted, hogy utánam hogy váltogatta a nőit… Sőt!  Állítólag engem még meg is csalt…

   - Talán elkeseredésében tette. Nem tudom, mit mondjak. Próbálok bízni benne. Úgy érzem, hogy jól megvagyunk, és szeret engem, érzem. Nemcsak én vagyok oda érte . Hasonló az érdeklődésünk, jó vele úgy is. Szóval ez van. Tehettem volna, hogy együtt maradok Matyival, mellette pedig szeretőnek megtartom Zalánt. De erre képtelen lettem volna. Hiszen ismersz. Kétlaki életet én sem tudok élni. Sajnálom Matyit, hogy csalódást okoztam neki. Azért ő jó ember. Persze, majd kifizetem a lakás rá eső részét, ha elváltunk. Zalánnal összeköltöztünk. Talán majd összeházasodunk mi is. Én szeretném, ha így lenne.

     Rozina nézte barátnője ideges mozdulatait. Próbált nyugodt maradni. Nem volt meggyőződve, hogy Emma jól választott. De nem akarta megsérteni. Még azt sem akarta megkérdezni, hogyan jött össze ez a kapcsolat. De Emma megnyílt egyszer csak előtte.

    - Tudod, amikor te elküldted őt, akkor én még nem tudtam, hogy összejövök vele. Néha beszélgettünk, keserű volt, vigasztaltam. De azt hiszem idővel rájött, hogy ő más lélek, mint te, lassan megvigasztolódott.

    Aztán az egyik műtét után, ahol én voltam az altató orvos, fáradtan egymásra néztünk, majd megsimogatta a vállamat. Majd… nem is tudom… Jött minden magától. Vége lett a munkaidőnknek. Valahogy úgy adódott, hogy együtt jöttünk ki a kórház kapuján, ő pedig felajánlotta, hogy üljek be a kocsijába, hazavisz. Helyette a lakásán kötöttünk ki. Hosszan beszélgettünk. Ne gondold, hogy csak úgy egymásnak estünk. Na, ennyi. Nem zavar téged ez a kapcsolat? – nézett most már sokkal nyugodtabban a barátnőjére.

    - Ugyan, Emma! Ez már más dimenzió, más történet, közben az én életem is sokat változott, nem zavar. Csak azt szeretném, hogy tényleg sikerüljön neked ez a kapcsolat! Mert féltelek.

    - Ahogy én is féltettelek. Csak én máshogy. Ugyanis azt éreztem, hogy te nem igazán voltál szerelmes Zalánba… De láttam szilveszterkor, hogy te milyen nagyon szereted Kriszt, aki veszettül jól néz ki, mint férfi, gondoom az ágyban is csatát nyert… Azt gondolom, hogy ti nagyon megtaláltátok egymást. A lakásod pedig csodás lett. Már csak a gyerekek hiányoznak!  Akartok?

  - Persze. De előbb összeházasodunk. Gyere! Körbe vezetlek. Szilveszterkor nem nagyon volt módom erre.

   - A dolgozószoba a tied vagy Misié lesz? – visszaültek, Ágota sós ropogóst hozott be, két poharat és kékfrankos rozét.

   - Nekem ott van az a kis sarok, azt szeretem, ott érzem jól magamat, de majd eldöntjük. Július elején lesz az esküvőnk, Krisztián szülőfalujában. A szülei ragaszkodnak ehhez. Csak a család és néhány barát lesz velünk. Remélem, hogy ti is ott lesztek? Vagy Matyi miatt… Esetleg kínos lenne neked?

   - Talán addig lecseng majd benne is a mi szerencsétlen kapcsolatunk. Legalábbis remélem! Zalán már nem haragszik rád, sőt! – még hosszan beszélgettek, Matyiról, múltról és tervekről, az életről, napi eseményekről. Mint két egymáshoz visszatért jó barátnő váltak el egymástól úgy este hét körül. Megkönnyebbültek, hogy barátságuk nem szakadt szét.

 

   32

 

     Krisztián és Rozina már az esküvőt megelőző hét közepén összepakolt és elutazott a kis zalai határmenti községbe. Így tettek Krisz testvérei és a két feleség is. Nagy volt a készülődés. Szinte mindenki a családtagok közül sütött, főzött. Rozina és Krisztián is beszálltak a munkába, hiába akarták őket felmenti.

    - Majd a nászutunkon pihenünk Anyuka – nézett Rozina Krisz hajú édesanyjára. Már az első találkozáskor megbeszélték, hogy Rozina  anyukának és apukának hívja majd a szülőket. Persze Krisznek és a többi gyereknek édes maradt az anya, és édesapa az apa. Így szokták meg. Krisztián és Rozina  a nagymama házának szinte már soha nem használt, csak kivételes alkalmakra fenntartott utcára néző régi szép bútorokkal berendezett szobájában helyezkedett el. Menyasszonyi ruháját odaadta a leendő anyósának, hogy jól rejtse el, mert babonásan hitt abban, hogy esküvő előtt nem láthatja őt Krisztián ebben a ruhában.

      Aztán elérkezett a nagy nap, amit Rozina már nagyon várt. Néha eszébe jutott az édesanyja és édesapja. Megkönnyezte, hogy nem láthatják őt boldognak. Bár, hitt abban, hogy a lelkük vele van. A helybéli gyönyörű kazettás református templomban gyülekezett a násznép, eljöttek a barátok, és a szűkebb rokonság is. Nem voltak túl sokan. Amikor megszólalt   Lola és Hauser  Szerelmi történet dallama , kinyílt az ajtó és  bevonult a templomba Ágota.  Gyönyörű ,  kicsit kivágott , testhez simuló fehér csipke menyasszonyi ruhában, ami a térdnél fodros részbe csapott át, haja kontyba csavart volt, rövid kis mirtuszágas fátyol  borította be, kezében a fehér rózsából, fréziából, bokros halvány rózsaszín rózsából készített csokrot tartotta. Mögötte lépdelt nővérének két gyermeke, akik kis kosarakból rózsaszirmot szórtak a szőnyegre. Minden szem Rozinát nézte. Már majdnem az oltár előtt volt, amikor fekete szeme felnézett és Krisztián sötétkék szemét kereste.

      Krisztián amikor meglátta Ágotát, szíve a látványtól duplán dobogott, legalábbis ezt érezte. Amikor aztán elkezdődött a szertartás mindketten meghatottan válaszoltak a kérdésre, majd felhúzták a jegygyűrűket egymás ujjára, és hosszan megcsókolták egymást. A vendégsereg megállapította, hogy ritka szép pár áll előttük.

     Az ifjú pár,  a szülők, testvérek, barátok kivonulása után, fogadták a grtaulációkat, a dícsérő szavakat, majd egy rövid sétával visszaindultak a lakodalmas házba, ahol egy felállított sátorban ünnepelték a nagy napot.    Amikor a pár leült a főhelyre, Misi édesapja mondott néhány kedves szót, majd Márta követte. Ágota örömkönnyei hulltak, Misi csak simogatta csupasz karját, kedvesen mosolygott rá, majd mindenki megemelte poharát és ivott a fiatal pár boldogságára.

      Nem azonnal indultak Almádiba. Csak harmadnap utaztak el. Könnyes szemel búcsúztatták a fiatal párt a szülők, testvérek és persze Márta és Péter is. Márta átölelte húgát és azt súgta a fülébe: - Gyönyörűek voltatok! Biztosan szép gyermekeitek lesznek. Vigyázzatok a boldogságotokra! – majd Krisztiánhoz lépett : - Nagyon szépek voltatok, minden nagyon csodás volt! Nagyon szeresd az én húgomat – Krisztián  megölelte az asszonyt – Szeretni fogom, megígérem. Remélem, hogy ő is engemet. Köszönöm Márta, rajtad keresztül, az égben lévő szüleiteknek.

     Márta ekkor hátra lépett, elsírta magát, majd belekarolt férjébe. Szemét törülgetve integettek a kocsiban ülő párnak. A két gyermeke Péter kezét fogta, ők is felemelték kezüket az integetésre.

   

xxx

 

 

     A szállodában nászutas szobát kaptak, pezsgővel, virággal. Amikor letették bőröndjeiket, egymás felé fordultak. Krisztián gyengéden ölelte át most már  a feleségét.

    Rozina amikor kibontakozott a hosszú forró csókból, elindult a Balatonra néző terasz felé . Krisztián követte. Megfogta Rozina kezét, majd átölelve egymást néztek a távolba.

   - Nagyon szép voltál Róza! Nem is szép, gyönyörű! Ott rögtön szerettem volna beléd bújni. És most eljött a pillanat. Már nagyon vágytam rád, te? – maga felé fordította feleségét, aki szorosan hozzá simult.

   - Szeretlek! Talán érzed, hogy mennyire kívánlak. Jó volt ez három napos megtartóztatás. De most azonnal gyere velem az ágyba! – mindketten lázasan vetkőzni kezdtek, hol egy ing, hol egy szoknya hullt a szőnyegre – Csináljunk babát! – mondta akadozva a csókolózásuktól Krisztián .  Rozina elnevette magát – Benne vagyok!

      Ezen a napon csak késő este mentek le a vacsorához, egész délutánjukat az ágyban töltötték, meglepve egymást olyan szeretkezéssel, amit eddig nem csináltak. Szebbnél-szebb mondatokat sutyorogtak egymásnak. Más dimenzióban voltak, elvarázsolódtak.

      Másnap azért már lementek a vízpartra, mivel mindketten szerettek úszni, szerették a Balaton vízét. A hosszú, kimerítő úszás után gondtalanul heverésztek napozó gyékényeiken.

  -  Mondd csak Krisz! Komolyan gondoltad, hogy jóban, rosszban és tovább… mindig mellettem leszel? – kérdezte egyszer csak Rozina.

    Krisz meglepődött a kérdésen, de válaszolt - Amíg a halál el nem választ bennünket. Remélem az csak nagyon idős korunkban   lesz.  Az életben sok zökkenő van, sok bánat is, sok legyőzendő akadály, megtorpanás, de sok öröm is.  Azért mi már tapasztaltunk egyet, s mást. Nem?  Igyekszem jó társad lenni. Szeretlek és bízom benne, hogy mindig szeretni foglak. Vigyázni akarok rád!  Remélem, hogy benned is hasonló érzések vannak!

     Rozina oldalra fordította fejét, belenézett a sötétkék szemekbe, majd felült, megfogta Krisztián kezét  és halkan mondta:- Szeretlek ! Ahogy te! Örökké! Gyere utánam! – felállt és  futott a víz felé, Krisztián pedig követte. Amikor már a vízben voltak, önfeledten és játékosan fröcskölték egymást. A vízcseppek mint apró szerelem üveggolyók röpködtek körülöttük.