Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Próbatétel 11-21.fejezet

11        

         Már március eleje volt, amikor Rozina jó kedvvel készülődött az új darab premierjére. Kellemes, enyhe idő volt, napsütés. Ebéd után volt. Éppen a szekrényéből rakosgatta ki az esetleg felvehető ruhákat, amikor csengettek.

         A lány kinézett a kis kukucskálón és meglepetten látta, hogy az ajtó előtt Gergő áll. Kinyitotta az ajtót és kérdőn nézett a férfira.

         - Beengedsz? – A férfi esengve nézett a lányra.

        - Te itt? De hát miért?  Nos, ha már itt vagy… - hezitált egy kicsit, majd beengedte a férfit, aki kabátját felakasztotta a fogasra. Rozina betessékelte a nappaliba, ahol leült a fotelba. Idegesen megborzolta haját, majd a kérdő tekintetű lányra nézett.

        - Rozi, nagyon ideges vagyok, ledőltem, hogy pihenek egyet, de most félek. Félek, hogy rosszul sül el az este, nem érzem jól magam.  Szükségem volt, hogy lássalak…

        Rozina a szoba közepén állt, némán nézte a férfit, egy pillanatra régi ölelését érezte, majd hirtelen közbevágott.

     -  És én mit tehetek? – nézett kérdőn a férfira.

        Gergő ekkor felállt, Rozina felé lépett, de mielőtt még meg tudta volna érinteni, a lány felcsattant és visszaparancsolta a fotelba.

         - Na jó. Csak át akartalak ölelni. Ne haragudj, hogy így berontottam. Szükségem van a biztatásodra. A te bíztatásodra, sokszor hívtalak, egyszer sem voltál hajlandó beszélni velem. Az üzenetemre sem válaszoltál, a levelemre sem.

         - Aztán miért csodálkozol? Hozzak valamit? Tea, kávé? Esetleg egy jó kis nyugtató tea? - mondta most kicsit békülékenyebben a lány.

       - Miért nem lehet legalább barátság közöttünk? Veled olyan jókat beszélgettünk, olyan megnyugtató tudtál sokszor lenni… Igen, egy nyugtató tea jó lenne.

       Rozina kiment a konyhába, rövid időn belül visszatért a nappaliba. Egy tálcán hozta a gőzölgő teát. Letette az asztalra, majd leült a  Gergővel szembeni fotelba   –  Szóval? Mi a baj?

     - Az utóbbi időben esténként kicsit többet ittam a kelleténél, valahogy minden olyan feleslegesnek tűnt számomra. Az életem, a szerepem… A nélküled való létem. Bevallom. Fáj a hiányod és…

     -  Azt hiszed Gergő, hogy italozással megoldod a problémádat?  Nem. Legfeljebb az idegrendszered megy tönkre, mint az most látható. Kissé másnapos vagy. Rendet kellene magadban rakni. A próbán, amit láttam a múltkor, brillíroztál. Nagyon eltaláltad ennek a férfinak a karakterét. Ne izgulj! Jó leszel! Pihenj le kicsit, ha gondolod.

     - Tényleg jónak láttál ? – nézett őszinte kérdéssel a lány felé. Nem viszem túlzásba a figurát, elég természetes vagyok?

    - Ugyan! Nem tudom honnan vetted? A rendeződ mit mond?

    - Hogy fogjam kicsit vissza magam…   Amúgy jónak lát…   Nem ülnél ide mellém?

      -  Hagyjuk a múltat Gergő. Ha nőre van szükséged, én legfeljebb a barátod lehetek. Talán már túl vagyok azon, amit éreztem irántad. Örülök, hogy nem jobban sérült a lelkem.

     - Most bocsánatot kérek. De hidd el, hogy szerettelek. Gyakran gondolok rád, az ölelésedre. De te elengedtél nagyon gyorsan. Talán nem is szerettél igazán!

    - Hogy én mit éreztem, azt te nem tudhatod. Amúgy meg már megbocsájtottam neked. Nem kérek már magyarázatot. És ne emlékeztess a múltra, ha megkérhetlek. Próbálj meg barátként viselkedni. Ebédeltél?

    - Nem. Nem tudtam, olyan gyomorgörcsöm volt. Rendben. Értelek. És talán igazad van. Barátként viselkedni?  Hát az nehéz lesz veled!

    - Pedig nincs más választásod. Adhatok valamit? Sült csirke, zöldség körettel, kis burgonya…- kérdezte Rozina meglepően barátságosan.

      Gergő az órájára nézett – Három óra, tulajdonképpen ennem kellene valamit, mert előadás előtt közvetlenül nem akarok. Nem terhellek vele?

     - Ne udvariaskodj! Gyere velem a konyhába! - Gergő felé lépett, megfogta a kezét és maga után húzta. Együtt kimentek a konyhába. Gergő leült a konyhaasztalhoz, Rozina rövidesen tálalta a felajánlott ebédet. Leült Gergő mellé.

    - Jó étvágyat!

      Gergő mikor már túl volt az étkezésen, felállt és tétován megfogta a mosogató előtt álló lány kezét , megcsókolta – Köszönök mindent neked. Te vagy a világ legnormálisabb nője. Előadás után lennél velem a bulin?  Nem akarok egyedül lézengeni…

     Rozina sajnálkozva nézte a láthatóan gyötrődő férfit - Nahát! Hogy ezt is megértem! Nem tudtam volna jó félévvel ezelőtt elképzelni, hogy én leszek a te vidéki lelki barátnőd egyszer.  De talán jobb, hogy így alakult.  Szerintem pihenj le kicsit, aztán majd én keltelek, ha már indulnod kell. Majd lemegyek a klubba, és ott találkozunk előadás után.

        Amikor Gergő elment, Rozina beült a kádba. Elmélázott a férfin, a látható magányán, kételyein. Valahol jól esett számára, hogy hozzá jött lelki támaszt kérni. Jól emlékezett most a Gergővel töltött szerelmes pillanatokra. Szerette a férfi gyengéd és időnként heves öleléseit, csókjait. Szerette szétszórtságát, ideges mozdulatait, váratlan felcsattanásait, kamaszos mosolyát. Nagyot sóhajtott:   – Felejtsd el Róza, jó volt, szép volt, ez már a múlt!   -  nagy nehezen kikecmergett a kádból, végül is egy fekete, csipkével díszített testhez simuló fekete szövetruhát vett fel, két fehér tekla klipszet rakott a fülébe, haját kontyba csavarta. Arcát kisminkelte, miközben érezte, hogy parfümje bujaságot párologtat a bőréből. Fekete magas sarkú cipőjébe belebújt, majd elégedetten nézett a ruhásszekrény nagy tükrébe.

      A színház előcsarnokában találkozott Emmával és Matyival.

  - Hú, de jól nézel ki! Mi történt? Csak úgy ragyogsz! – mondta csodálkozva barátnője, de Matyi is egyetértett ezzel.

  - Semmi különös, váratlan látogatóm volt, Gergő lelkét pátyolgattam, váratlanul feljött hozzám, de ne gondoljatok semmi rosszra. Majd neked elmesélem Emma – nézett a barátnőjére mosolyogva, aki értetlenül nézett a barátnőjére.

    -  Menjünk befelé  !  - mondta aztán Matyi  -  Csak nem barátság lett a nagy szerelemből?

      Rozina mosolyogva válaszolt: - Valami olyasmi Matyi. Talán.          

      Elindultak a földszinti sorok felé, Rozina ekkor pillantotta meg Balázs doktort a szőke szubrettel.

       A férfi is felfedezte Rozinát,  biccentett  fejével  a lány felé, majd Emmának integetett.         

      Rozina előadás után elköszönt Emmától, halkan csak annyit mondott - nekem dolgom van a színfalak mögött.

 -   Menj! - mondta Emma féltőn: - Csak vigyázz magadra!  Amúgy, nagyot alakított, valahogy kilépett önmagából és tökéletesen belebújt a farkas bőrébe. Tényleg jó színész.  Mondd meg Gergőnek, hogy nagyon nagy volt. De az egész előadás!

      Rozina elköszönt Emmáéktól, majd a ruhatár felé ment. Éppen felvette kabátját, amikor észre  vette, hogy a szubrett áll mellette és Zalán.

 - Jössz a bulira?  – kérdezte a nő Rozinától, miközben Zalán felsegítette rá a kabátját. Közben hosszú mély pillantással nézett a lányra.

 - Megyek. Gergőnek szüksége van a társaságomra - mondta jelentőségteljesen a nőnek - És ti? - nézett kérdőn a párra és egy pillanatra Zalán és Rozina szeme ismét találkozott.

  - Mi is megyünk. De akkor menjünk együtt… - A nő belekarolt Zalánba, Rozina pedig mellettük lépdelt elgondolkodva.

   

12

       A színházi bemutató után sem Rozina, sem Emma nem ért rá. Pedig Emma nagyon szerette volna tudni, hogy mi volt az előadás utáni összejövetelen. Féltette barátnőjét, hogy ismét belebonyolódik Gergőbe. De a telefonon történt beszélgetésük után megnyugodott.

   - A lényeg, hogy jól érezted magad, és nem estél bele ismét Gergő zavaros lelkébe. Talán nem rossz fiú és tényleg jóképű, meg tehetséges, sok minden mellette szól, de nem fog soha egy nő mellett kitartani. Neki talán a többnejűséget találták ki, de nálunk az pechjére  nincs   – nagyot kacagott -  És mi volt még?

  - Semmi különös. Ja, hát egy asztalnál ültünk Sacival, tudod a szubrettel és Zalánnal, akivel letegeződtem. Éjfélre már tetőfokán volt a hangulat, de mi ott hagytuk őket…

       - Hogyhogy? Akkor együtt mentél el Gergővel? Nem értem. Azt mondtad, hogy…

       - Igen. Azt mondtam. Felmentünk hozzám, beszélgettünk, aztán…   Olyan éjszakám volt, amit soha nem fogok elfelejteni. De ne aggódj! Minden rendben velem Emma ! Ennyi volt. Furcsán érzem magam most.

       - Úristen! Még szereted!

      - Mondom, hogy nincs semmi baj! Szükségem volt erre a búcsú éjszakára. Gondolj, amit akarsz! Ilyen bonyolult vagyok. Csak így tudtam végleg elengedni őt. Tudom, hogy nem lenne jövőnk! Muszáj őt elengednem, pedig…

        Emma hallgatott egy darabig, majd megszólalt ismét: -  Talán értem. Remélem a lelked jól van és nem vered át saját magadat sem -  majd óvatosan megkérdezte barátnőjét:  - Te és milyen az a szubrett? Okos legalább, vagy butácska? Mi a túrót eszik rajta Zalán doktor?  Ahelyett, hogy veled kezdett volna ki, nem is értem.

       -  Hát… Az a nő nem az okosságáról híres, volt pár férfi az életében, de szexis. Biztos ez kell a doktor úrnak.

      - Persze. Átmenetileg. Ő is férfi. Képzeld! Matyi megkérte a kezemet, nyárra tervezzük az esküvőt.

     - És csak most mondod? Gratulálok Emma!  De most leteszem a telefont, mert rövidesen jön a fotós kollégám.  A Miklós, meséltem már róla. Segít majd kiválogatni az esetleges kiállítási fotókat, én pedig elolvasom a verseit. Na, puszi!

      Rozina felszabadultan élte napjait. Gergő iránt érzett vágyát lezárta. Néha-néha eszébe jutott a férfi. De nem akart tőle többet. Azt gondolta, hogy hosszú távon nem azt kapná tőle, amit ő képzelt a házasságról.

      Kisütött a Nap, lassan a tavasz jelei mutatkoztak. Átolvasta Miklós verseit, meglepődött, hogy milyen kiforrott írások.  Kevés vers volt, amit nem talált jónak, hogy esetleg egy kötetbe bekerüljenek. Miklós ezután küldte el kéziratát egy pesti kiadónak. Ő pedig Rozinának jó ötleteket adott, felajánlotta, hogy elviszi néhány közeli községbe, ahol szerinte talál majd témát magának. Ahol még élnek a régi hagyományok is.

      Egyik délután a Fő utcán sétálgatott kigombolt kabáttal, nézegette a kirakatokat, amikor egy ismerős hang állította meg.

   - Szervusz, Rozina! – a lány megfordult, megállt. Balázs doktort látta. Ő köszönt rá.

    - Á, szervusz, Zalán. Letegeződtünk már ugye? Még a színházi klubban, premier után… Elég jó hangulat volt ott akkor…

   - Igen. Jól emlékszem. Meghívhatlak egy ötórai kávéra? Éppen itt van ez a presszó… - nézett kérdőn barna szemével a lányra, aki rámosolygott most.

    - Nem bánom. Menjünk be. Ha jól emlékszem, egyszer már meghívtál kávézni, csak akkor éppen nem jött össze. Most bepótolhatjuk. Én nem értem rá akkor    - mondta, miközben levetették kabátjukat, majd leültek egy sarokban lévő ablak melletti kisasztalhoz. Két cappuccinót rendeltek.

    - Éppen ma beszélgettünk rólad Emmával - szólalt meg Zalán - Volt egy kis időnk, együtt ebédeltünk. Nagyon szeret téged a barátnőd! Amúgy nagyon jó kollegina és jó orvos.  Tudod, hogy férjhez megy?

     - Igen, tudom. Kölcsönösen szeretjük és tiszteljük egymást. Kislánykori barátság ez. Szinte olyan, mintha testvérek lennénk. Tudod, az én testvérem… - És ekkor hosszan mesélt Mártáról, majd a szüleiről.

     - Megtiszteltél, hogy ennyi mindent megtudhattam rólad, Rozina.

     - Valahol el kell kezdeni… Nem? Tudsz már rólam jócskán, biztosan mesélt neked Emma Gergő barátomról is, mert nem ő lenne, ha nem így tett volna… - kérdőn nézett a férfira.

       A férfi mosolyogva nézett a lányra - Így igaz. És? Gergő tényleg csak a lelki barátod most már? Premier után, azon az estén, nagyon közel voltatok egymáshoz, legalábbis számomra akkor úgy tűnt, el is tüntetek, de izzott köztetek a levegő, hogy egészen őszinte legyek.

      Rozina elkomorodott - Igen. Csak a lelki barátom. Közel lettünk volna?  Lehet, hogy úgy volt, ahogy mondod. Az egy furcsa dolog volt akkor. De az élet elég bonyolult tud lenni időnként… És te? – nézett ekkor kíváncsian a férfira – jól érzed magad ebben a városban? A munkád, a kórház a várakozásodnak megfelel? Még nem is kérdeztem, miért éppen ide jöttél? Mindig orvos akartál lenni? Mint egy rossz riporternő, olyan vagyok a kérdéseimmel ugye? De szeretnék én is többet tudni rólad. Mesélj nekem most te!  – nézett Rozina érdeklődve a férfira. Látszott, hogy valóban szeretne többet megtudni Dr. Balázs Zalánról, az orvosról, a férfiról.

     Hosszan beszélgettek, Zalán mesélt a családjáról, elképzeléseiről, majd válaszolt Rozina kérdéseire. Még egy-egy tortaszeletet is megettek közben, majd a lány hirtelen az órájára nézett.

     - Menjünk lassan, ha nem bánod, esetleg sétálhatunk még egy kicsit… Közel laksz? – kérdezte aztán Rozina, miközben Zalán fizetett, majd felvették kabátjukat és kiléptek az utcára.

     - Albérletben egyelőre. A park mellett.  Ahogy mesélted, te itt laksz valahol, egészen közel, nem? –nézett most kérdőn a lányra.

        - Igen. De azért sétálhatunk a park felé is. Szeretem azt a helyet. Persze, ha nem tartalak fel.  És mondd csak, nem lesz féltékeny a barátnőd? – kérdezte hirtelen Rozina és szemével szúrósan a férfi barna szemébe nézett, aki most zavart lett, de aztán egyenesen és határozottan válaszolt: - Ő már nincs. A bemutató után mi… illetve hát én, befejezettnek tekintettem a mi kapcsolatunkat.  Azt hiszem egy tévedés volt részemről.

        Rozina hallgatott, a földet nézte, majd egy kirakat előtt megállt - Csak úgy kérdeztem. Nem rám tartozik, de… Mivel ismerem Sacit a színházból… Amúgy meg kis város ez, itt mindenki mindent tud. Persze mindig fele igazsága van annak, amit pletyiznek… Akkor sétáljunk!

      Ekkor kezdődött Rozina és Zalán kapcsolata. Lassan indult, Rozina jól megvárakoztatta a férfit. Eltelt pár hét, amikor a lány egy koncert után felhívta magához Zalánt. Már az első találkozásuk, vagy talán az első megpillantás után vonzalmat érzett iránta.  Zalán nemcsak, mint férfi hatott rá, de felnézett rá. Sokra tartotta a munkáját is. Kicsit az édesapjára emlékeztette.

 

13

        Rozina és Zalán elnyúlva feküdt nagyon hosszúra nyúlt szeretkezésük után. Zalán meglepődött a lány szenvedélyén, odaadásán. Sokáig becézgette, majd szenvedéllyel szerette ezt a számára már régóta vágyott szép női testet. Rozina pedig minden gátlását levetkőzve élte meg első gyönyörét Zalánnal.

      Rozina megfordult, hozzásimult a férfihoz, aki a nyakát csókolgatta.

  - Szeretlek, nagyon szeretlek – mondta ekkor Zalán és kezével simogatni kezdte a lány hátát, aki behunyt szemmel élvezte a férfi izgató érintését. Aztán hirtelen felé fordult, szorosan hozzá bújt: - Jó volt veled! Szeretlek. Tudod elég hosszú idő telt el, de csak összefutottunk, összefutott a mi lelkünk és testünk. De remélni sem mertem, hogy ilyen remek szeretőt kapok majd. Én megfelelek neked? - feltámaszkodott a könyökére és a férfi szemébe nézett.

  -  Hogy megfelelsz-e?  Azt hiszem, benned megtalálom azt, ami nekem kell, amire nekem van szükségem. Tudom, hogy azt érzed te is, amit én -  ismét átölelték egymást.

    Másnap reggel Rozina kiosont a konyhába, reggelit készített és éppen indult volna a hálószoba felé kezében a tálcával, amikor megjelent a konyhaajtóban Zalán. Egy törülközőt csavart a derekára.    - Nem így akartam Zalán, meg akartalak lepni, akkor itt reggelizünk? – kérdezte  a lány, a férfira mosolyogva.

     Rozina letette a tálcát az asztalra, a férfihoz simult, megcsókolta, majd leültek és enni kezdtek.

    - Tudod mit? Menjünk kirándulni ma. Van kedved hozzá? – kérdezte egyszer csak Zalán.

     - Most jut eszembe Miklós, a barátom, tudod a fotós, akiről már meséltem. Majd egyszer összejövünk. Ajánlott nekem falvakat, mehetnénk esetleg ide egy közeli szép kis faluba, és én majd fotózgatok. Ha nem baj. Persze csak akkor…  – nézett félve Zalánra, hátha kedvét szegi ezzel a mániájával.  Zalán viszont jókedvűen bólintott rá.

      A férfi szerette a lányban a művészi hajlamot, szerette váratlan ötleteit, lelki tisztaságát, amit már az első találkozásukkor felfedezett. Legszívesebben mindig vele lett volna, de még korainak tartotta, hogy erről beszéljen. Hasonló érzelmei voltak Rozinának is. Ha elment tőle a férfi, máris hiányát érezte. Ezért egy alkalommal, amikor éppen a nagy perzsaszőnyegen voltak egymásba bonyolódva, majd lassan lecsendesedtek, Rozina felült. Haját hátra simította, majd hasra feküdt és feltette a kérdést: - Mondd csak, mi lenne, ha többet lennénk együtt? Talán hozzám jöhetnél lakni. Minden elkötelezettség nélkül. Lesz, ami lesz, történik, ami történik, ha vége lenne ennek a nagy szerelemnek, akkor elmész majd - mondta egy szuszra, így próbálta zavarát palástolni.

      Zalán felült, kicsit meglepődött a lány kérdésén. Magához ölelte Rozinát, a szemébe nézett.

  - Biztosan ezt akarod? – a lány nem szólt, csak bólogatott. Zalán elgondolkodott, hanyatt feküdt. Kezét a feje alá tette.

   - Nem tudom. Inkább nem! Ne érts félre! Korainak tartom. Ha akarod, többször jövök. Nem, mintha nem lennék biztos az érzelmeimben. Nem haragszol?

     Rozina sejtelmesen a férfira nézett – Óvatos duhaj vagy te Zalán! Félsz feladni a függetlenséged? Nem haragszom. Én csak… Felajánlottam. De lehet, hogy igazad van.

      Az elkövetkezendő időben együtt tervezgették hogyan fogják majd átalakítani a lakást, nézegették interneten az olasz  vidéket, ahová majd együtt mennek nyaralni Mártival és családjával. Zalán ígéretéhez híven sokat tartózkodott a lánynál.      

     Pár héttel  később , egy nagyon kellemes meleg nyári napon, amikor kiültek az árnyas kicsi erkélyre, és kávéjukat itták, hosszan egymásra néztek. Pillantásuk mindent elmondott a másiknak. Zalán a hosszú csend után lassú mozdulattal egy bordó kis bársony dobozt tett az asztal közepére.

     - Ez a tied Rozina. Nyisd ki!

       Rozina a doboz felé nyúlt, kinyitotta, nagy fekete szemével ránézett a férfira, majd a gyűrűt az ujjára húzta. Pár percig csak nézegette, majd meghatottan kezét nyújtotta a férfi felé. 

   -  Nagyon szép. De mit jelent ez most? Talán eljegyzést? - kérdezte aztán halkan és zavartan.

     Zalán ekkor felállt, követte Rozina is. Átölelték egymást.

Zalán megcsókolta a lányt, majd a szemébe nézett - Igen azt. Szeretném az életemet veled leélni, persze, ha te is akarod.

   Rozina ekkor mosolygó szemével ránézett, majd  megsimogatta Zalán kissé borostás arcát.

      

 

14

 

     Rozina az eljegyzési gyűrű átadását követő napon felkereste barátnőjét, Emmát. Sok mondanivalójuk volt egymás számára. Hiszen Emma esküvője után nem találkoztak. Kényelmesen elhelyezkedtek a nappaliban berendezett olvasó sarok foteljaiban. Közben egy jó erős feketét kortyolgattak .  Emma megszólalt.

      - Köszönöm az ajándékotokat. Örültem, hogy együtt vagy Zalánnal. Kicsit meg is lepődtem. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly a dolog. Akkor Gergő elfelejtve…

      - Annyira komoly, hogy tegnapelőtt ezt a gyűrűt kaptam tőle -  kinyújtotta kezét, Emma pedig láthatóan meglepve nézte - és az eljegyzésünket fogjuk ünnepelni valahol. Ezért utazunk el pár napra. Nem tudom hová megyünk holnap, mert Zalán meglepetésnek szánja. Gergő ? Hát lehet, hogy ő volt az igazi szerelem – mondta elmlázva -   a vele töltött életem kis pillanatai bennem élnek. Elrejtettem őket. Erről máskor ne beszélj! Nem talákoztunk az esküvőd óta. Gyönyörű menyasszony voltál barátnőm! Kellemes este volt utána. Zalánnal együtt örültünk veletek. És mondd! Most minden más?

     - Ugyan! Illetve nem tudom. Szoknom kell. Matyi édes nagyon. Annyira igyekszik. Pedig nem kellene. De hát ismered! De most ne erről beszélj, hanem meséld el az egész sztorit. Tudom, hogy összejöttetek.

    -  Mit mondjak? Szeretjük egymást. Azt hiszem, jól megleszünk majd. Tegnapelőtt, miközben kávéztunk az erkélyen Zalán egyszer csak egy dobozt tett az asztalra. Én kinyitottam és  meghatódtam.  Nem tudom mi lesz.  Nos, ez van. A jövő hónapban megyünk Márti testvérem családjával a Ligur tengerpartra nyaralni. Zalán is jön. Az esküvőről még nem beszéltünk. De beszélgettünk a lakás felújításáról, átalakításáról…

       Emma figyelmesen nézte barátnőjét, miközben beszélt, majd hirtelen megszólalt.

  -  És Gergely? Azóta, mármint a bemutató óta nem jelentkezett? Nem beszéltél vele? Nem láttad a filmjét? Jó a film és Gergely is remek. Ezt csak úgy kérdezem. Bár azt mondtad, hogy ne beszéljek róla többet, de…

  -  Film? - kicsit furcsán nézett a barátnőjére -  Nem is tudok róla. Lehet, hogy nagyon bezárkóztam és csak Zalán meg én létezünk mostanában. Akkor majd megnézem. Dráma, vígjáték, vagy?

  - Szerelmes film, kapcsolatok, összetartozások, munkahelyi zavarok, társadalmi háttérrel… Jóképű azt meg kell hagyni. De Zalán is az. Nem igaz?

  -  Igen az. Gergő pedig mindig is sármos fickó volt – hosszú szünetet tartott ,  majd zavartan csak annyit mondott – és marad is. De most miért beszélünk róla?  Illetve te beszélsz! Mondtam, hogy… - zavartan nézett barátnőjére.

    -  Mert attól félek, hogy még mindig szereted. Így van? Akkor pedig nem szabad játszanod sem Zalán, sem a te érzelmeiddel.

    - Nem játszom. Tartozni akarok valakihez. Zalán talán jó ember. Nem is értelek!  Szeretek vele lenni, jó szerető. Szeretem.  Ne beszéljünk erről! Nem bántom, hidd el! Egyszer beszélgettem csak Gergővel utána. Amikor befejeződött az évad és el akart köszönni tőlem. Állította, hogy szeret engem, de én nem hiszem, hogy tudnék máshol élni. Ő pedig máshol képzeli el az életet. Én ide születtem. Röghöz kötött vagyok? Barátsággal váltunk el. Ennyi. Igaz is, akkor említette, hogy lesz egy filmbemutatója. Valahogy kiesett a fejemből, vagy nem akartam tudni róla. Zalán költözött az agyamba, talán a szívembe is…

    - Értelek. Talán? Ezek szerint nem vagy biztos az érzéseidben. Nehéz neked Rozina. Azért nem vagy te annyira röghöz kötött, inkább rögeszmés vagy. Nem adhatok neked tanácsot. Csak a szíved kövesd. És legyél őszinte magadhoz. Csak akkor kösd az életedet Zalánhoz, ha már meggyőződtél arról, hogy fontosabb neked, mint Gergely, vagy annak emléke. Ezt tedd! Különben boldogtalan leszel. És mi van a munkahelyeddel?

    - Akkor most ezt a témát befejeztük, ugye? Igazad van. Most elgondolkodtam. De, ne hidd, hogy Zalánt nem szeretem. Csak másképp, mint Gergelyt. A munkahelyem? Új főnök jön, nem tudom mi lesz. Minden átalakulóban… Majd meglátjuk. Még nem tudok neked semmi újat és biztosat mondani.  Azért jól érzem magam , és reménykedem, hogy maradhatok az állásomban is  -  felállt.

   - Menni készülsz? Sajnálom, hogy belerondítottam a boldogság érzetedbe!  Nem akartam. Örülök nektek! Remélem a közös utatok után egy új Rozinát látok majd. Már hiányoztál.

     A két nő megölelte egymást, Rozina szeme könnyes lett.

   - Na, csak nem bántottalak meg? Nem akartam. Ne haragudj! – mondta Emma megbánón – nekem csak a te boldogságod fontos. Vigyázzatok egymásra és érezd jól magad!

    Rozina megsimogatta Emma karját, majd lehajtott fejjel indult a kapu felé.

 

15

 

    Másnap reggel zuhogott az eső. Rozina kinézett az ablakon, majd az  újságot olvasó Zalánra nézett. Elszorult a szíve. Kattogtak agyában Emma szavai.  Most lett kétsége, hogy kötődik - e  ehhez a férfihoz úgy, hogy a felesége tudna lenne. Szereti-e  annyira, hogy valóban vele akarja leélni az életét ő is. Nem mert válaszolni most magának. Szégyellte, hogy időnként Gergő arca jelenik meg előtte, látja a mozdulatait, mosolyát. Pedig Zalántól sok szeretetet kapott. Jóképű férfi volt és szinte mindenben a kedvére tett. Hirtelen lehuppant a fotelba. Zalán letette az újságot az asztalra, majd Rozinára nézett.

    -  Miért olyan szomorú az arcod? Valami baj van?  - odalépett a fotelban ülő lányhoz, kezét nyújtotta, majd amikor Rozina felállt, átölelte és megcsókolta -  Mi az?  - kérdezte aztán.

   - Semmi. Csak ez az idő. Szakad az eső. Nem várhatnánk? Később is lehetne indulni. Ilyen esőben nem jó autózni.

  - Ugyan! Gyere !  Tudok vezetni. Ne izgulj! Én már alig várom, hogy megérkezzem veled meglepetésem helyére. Tudom, hogy örülni fogsz majd! Még az esőt is el fogod felejteni.

   Rozina elmosolyogta magát, a saját kis bőröndjéhez lépett, majd elindultak mindketten a kijárati ajtó felé.

    Szerencséjükre az eső a határon túl már csendesedett, néha még a Nap is kisütött. Délután négy óra körül érkeztek Prágába. Egy Vencel térhez közeli elegáns szállodában szálltak meg. Zalán kíváncsian nézett a lányra, amikor a hotel szobájában letették úti pakkjukat. Rozina az ablakhoz lépett, elámult, majd megfordult és kacagva Zalán karjaiba vetette magát.

   - Hát! Ez aztán a meglepetés! Gyönyörű! Szeretlek! – karját a férfi nyaka köré fonta és megcsókolta. Zalán arcán öröm tükröződött. Három napot tervezett itt tartózkodni Rozinával, aki az estét már egy prágai sétával indította.

      A Vencel térre mentek, ami Prága egyik kedvelt Újvárosi részének legismertebb helye. Elolvasták közösen útikönyvükben, hogy ez volt Prága kereskedelmi helye, ahol mindig is fontos történelmi események zajlottak. Lefényképezték Szent Vencel lovasszobrát. Gyönyörködtek a tér lenyűgöző épületeiben. Bámulták a házak szép díszítéseit, szobrait, festményeit. Innen még elsétáltak a Károly hídra is, ahol  megnézték a bámulatosan sok híres  szobrot. A Moldva folyó felett átívelő híd egy csoda volt számukra. Egy kedves kis vendéglőt találtak visszafelé sétálva, ahol megvacsoráztak és cseh sörrel koccintottak.

    -  Mire iszunk Rozina? – kérdezte kíváncsian a lánytól, aki mosolyogva nézett Zalánra és csak annyit mondott :  - Mire? Kettőnk boldogságára. Köszönöm ezt a szép estét. De nem inkább a nászunkra való lett volna ez az út, ha majd egyszer összeházasodunk? - fűzte hozzá a lány – amikor letette sörös poharát.

      Zalán ekkor Rozina kezéért nyúlt, mélyen a szemébe nézett.

   - Nászútra gondoltál? Nem. Az majd egy hosszabb út lesz, és azt te fogod megmondani, hogy hová utazzunk akkor.

   - Hűha! Akkor még azt ki kell találnom! Kedves tőled ez a gondolat!

   - Lesz rá időd. Azt gondoltam, hogy a jövő nyár megfelelő lenne, vagy előbb akarod? – nézett most a férfi kérdőn Rozinára.

     Rozina elgondolkodott, majd zavartan válaszolt - Nem is tudom… De azt hiszem az ötleted jó. Mármint az időpontot illetően. Tudod most új főnököm lesz, rossz érzésem van. Hírből tudom, hogy egy nehéz természetű ember. Még az is előfordulhat, hogy majd mást akar helyettem. Emiatt aggódom. De most hagyjuk ezt. Holnap menjünk el Prága óvárosába, sok mindent látni akarok, ha már elhoztál ide. Olvastam róla és a híres asztronómiai órát feltétlenül  meg akarom nézni. Aztán az utolsó délelőttön még a várba is elsétálhatnák…

   - Jól van. Úgyis csak úgy délután kettő – három óra  felé szeretnék vissza indulni. És, ha jó neked is, a jövő hétvégén mehetnénk a szüleimhez Debrecenbe. Be akarlak nekik mutatni és már ők is szeretnének megismerni.  Te nem vagy kíváncsi rájuk? –kérdezte most Zalán a lánytól.

    - Mit tudnak rólam? Én szinte semmit. Nagyon keveset meséltél róluk eddig. Izgulni fogok majd, hogy elfogadnak-e…

     Zalán elnevette magát. Szerető szüleim vannak.  Szerintem örülnek majd, hogy te leszel a feleségem. Nem meséltem róluk, mert mással voltunk elfoglalva. De most menjünk! - Rozina ekkor felállt, felvette blézerét és fogva egymás kezét visszasétáltak szállodájukba.

 

16

 

        Június vége felé volt, Rozina egyik este feltette a kérdést Zalánnak.

    - Akkor mikor is utazunk a szüleidhez? Tudod, lassan az olasz útra is készülnünk kell. Aztán nekem fel kell utaznom Pestre, mivel egy cikket kér az új főnököm a Nemzeti Színház új bemutatott előadásáról.

     Zalán elgondolkodva emelte fel fejét, egy szakmai cikket olvasott éppen.

   - Nem is tudom. Ha ilyen sok a tennivalónk,  érdemes-e  most elsietni. Én is el vagyok havazva. Talán jobb lenne úgy mennünk, hogy ne csak hétvége legyen, hanem hosszabb idő. Olaszország? Már akartam beszélni veled erről. Azt hiszem, nekem ez nem jön össze. Most ment el egy kolléga, egyre több a munkám nekem is.  Számítanak rám…

     Rozina hirtelen lehuppant Zalán mellé. Kérdőn nézett rá - Csak időben szólj! Mert a testvérem és a férje számítanak ránk. Ez most komoly? Akkor én se menjek?

    - Jaj, Rozina! Nem tudom. Talán elvárhatom, hogy szolidáris legyél velem, nem? Vagy te nélkülem is elmennél? Amúgy meg kapcsold ki ezt a zenét, mert kezd idegesíteni! - hirtelen felállt, majd a konyha felé indult. Ágota meglepetten nézett rá és hirtelen jött haraggal ment utána.

   - Már ne is haragudj, de ez a zene gyönyörű! A cselló a kedvenc hangszerem és a csellós előadása lenyűgöző! Miért vagy ilyen ideges?

      Zalán vizet töltött a poharába, majd Rozinára nézett. Hallottam, hogy elmentél moziba. Megnézted a volt barátod filmjét. Miért is nem szóltál nekem erről? Csak nincs valami titkolni valód előttem?

     - Nos, ha ez zavar nem kell idegeskedned. Megnéztem a filmet és egyedül akartam megnézni. Jól tudod, hogy Gergő és köztem nincs semmi.

      Innentől kezdve a két ember kiabálni kezdett, majd miután lecsendesedtek, kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól. Rozina ezután a veszekedés után úgy érezte valami nincs rendben közte és Zalán között. Gergő filmje után egyre többet gondolt rá. Érezte, hogy még nem tudta őt teljesen elfelejteni.  Olaszországba pedig mindenképpen el szeretett volna menni a testvérével és családjával. Erről azonban ezen a napon nem akart több vitát.

 

17

   

     Rozina a következő héten felutazott Pestre, hogy megnézze a színházi előadást, majd cikket írjon róla. Utána elgondolkodva lépkedett a villamos megálló felé. Az előadás nagy hatással volt rá. Azon gondolkodott, hogy mi is legyen majd a megírandó írásának a címe. Felszállt a villamosra, hogy beutazzon szálláshelyére. Néhány megálló után leszállt villamosról. Úgy gondolta beleszagol kicsit az esti pesti éjszakába. Furcsa volt számára ez a nyüzsgő élet. A teraszokon üldögélő sok-sok ember. Irigykedve nézte őket. Az egyik sétáló utca  kávézóiban gyönyörködött, majd gondolt egyet és  leült egy üres asztalhoz. Halk zene szólt, zsongás volt. Egy Margarita koktélt  kért. Kortyolgatta és nézelődött. Egyszer csak ismerős hangot hallott. Gergőt fedezte fel, egy nő és egy férfi lépkedett mellette. Elmerülten beszélgettek. Rozina hosszan nézte őket. Talán a vonzásuknak köszönhetően Gergő is megpillantotta a lányt. Láthatóan meglepődött. Megállt, valamit mondott a párnak, majd elköszönve tőlük Rozina felé indult.

     A lány felállt, zavartan megölelték egymást.

  -  Leülhetek? – kérdezte aztán Rozinától -  Mit keresel te itt? Egyedül vagy?

    Rozina az üres szék felé mutatott. Bólintott - Ülj csak le!  – miután mindketten leültek és Gergő is rendelt magának egy italt, a lány gyorsan elhadarta, hogy miért is van most itt a városban.

    Rövid ideig zavart csend volt közöttük, majd Rozina dicsérte Gergő filmes alakítását, aki szerénykedve válaszolgatott a lány további kérdéseire, majd hirtelen tekintete megállt Rozina gyűrűsujján.

     - Szép gyűrűd van. Csak nem eljegyzési gyűrű?

       Rozina zavartan nézegette a gyűrűt, majd ivott egy korty italt. Valóban eljegyzési gyűrű. Zalán. Ismered. Hiszen találkoztál vele… Akkor még Saci volt a párja.

    - Igen. Emlékszem. Az az este! Istenem, de szép volt!  Számomra örökre megmarad. Azóta is sokat gondolok rád… Eszméletlenül szerettelek, és azóta is szeretlek. És hát nem értelek. De hát ezek szerint, te… Épp a napokban gondoltam rád, meg arra, hogy meglátogatlak. Én nem értem, hogy te pontosan mit is éreztél irántam.

     Rozina zavarában  nem is tudta, hogy mit mondjon most Gergőnek.

    Kortyolt egyet ismét a poharából majd megszólalt: -  Az elmúlt pár év nem volt könnyű nekem. Anyám betegsége, édesapám halála, majd édesanyám  hirtelen távozása…  Csoda, hogy normális vagyok. Aztán jöttél te! Bevallom sok mindent szerettem benned és hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a nehéz időben vigaszom voltál. Szereteted, léted nagy segítség volt számomra abban a válságos időben. Nos, megszerettelek, de az élet mást akart. Az az éjszaka pedig itt él bennem is, de próbáltam akkor elmondani, hogy miért is nem lennénk mi együtt boldogok a történtek ellenére…Erről megvagyok győződve.

   - Jó ezt hallanom. Azért kipróbálhattad volna velem az életed, hiszen azt érezned kellett, hogy szerelmes vagyok, mennyire szeretem a tested. Hiszen veled akartam élni.  Sára eltűnt az életemből, ezt is elmondtam. De bizalmatlan lettél. Nem akartál velem közös életet. Azóta sem értelek.  Mondd csak elfelejtettél? Nagyon szereted Zalánt? Vagy nincs jogom kérdezősködni?

   - A mi kapcsolatunk, a te munkád, a távolság miatt azt gondolom nem lett volna tartós és könnyű sem. Igen, bizalmatlan voltam. Szeretem Zalánt. Jó, hogy jött. Egyedül nem könnyű, de biztosan te is így vagy ezzel. Gondolom, te sem élsz egyedül - kissé tartózkodó hangon , de megkérdezte – Van valakid?

     Gergő rövid szünet után válaszolt csak. Hosszan nézett a lányra – Olyan nincs akivel együtt szeretnék élni. Meddig maradsz?

   - Holnap reggel utazom vissza – az órájára nézett – fizetek is, mert már késő van és korán kelek  -  intett a pincérnek, de Gergő  a lány kezéért nyúlt ekkor – majd én, de kicsit maradhatnál még. Beszélgessünk legalább.

     Miután Gergő fizetett még hosszan beszélgettek, Rozina sok mindent megtudott a férfi munkájáról, elképzeléseiről és persze az érzelmeiről is. A lány is beszámolt a munkahelyi dolgairól, de Zalánról nem akart beszélni. Miután felálltak elsétáltak Rozina szállodájáig. Búcsúzáskor Gergő átölelte a lányt, kezébe vette arcát és megcsókolta – Szerettelek Rozina és szeretni foglak. Ha lehetne, mindent újra kezdenék veled. Mit gondolsz erről?

     Rozina hirtelen lassú mozdulattal eltolta magától a férfit, Gergőre nézett.

    - Nem gondolok semmit! Hagyj most elmenni. Vigyázz magadra! Jó volt veled összefutni! – hirtelen elindult a szálloda bejárata felé, még egyszer visszafordult és kezével búcsút intett a lecövekelt férfi felé.

 

18

 

     Rozina ezen az éjszakán nehezen aludt el. Tele volt Gergely emlékével. Találkozása a férfival felkavarta. Azon töprengett, hogy mit is tegyen, ha hazamegy. Folytathatja-e kapcsolatát Zalánnal. Sajnálattal gondolt önmagára, hogy ennyire elsiette a dolgot. Nem akart boldogtalan lenni, de mást sem akart boldogtalanná tenni. Nem tudott hazudni. De nem is akart. Azt is tudta, hogy Gergő és az ő jövője lezárult már. De számára ezzel a találkozással vált bizonyossá, hogy nem Zalán az a férfi, akivel évtizedeken keresztül szeretne majd élni. Szégyellte magát. De azt gondolta nem vezethet félre senkit.  – Úgy látszik a megvilágosodásomhoz szükség volt erre a találkozásra -  mondta aztán magának.

     A vonatban másnap reggel amikor felvette csengő mobilját, Zalán kérdésére csak annyit válaszolt – Jól vagyok, jó előadás volt. A telefonom tegnap nem volt nálam. A szállodában felejtettem. Láttam, hogy hívtál… Rendben, akkor majd találkozunk.

     Az állomáson beszállt egy taxiba. Otthon lassú és szomorú mozdulattal kipakolta utazó táskájából holmiját. Vett egy forró fürdőt, majd cselló zenét hallgatott, miközben bekapott néhány falatot. Leült a laptopjához és megírta a cikket, amit új főnöke elvárt tőle.

     Öt óra után érkezett meg hozzá Zalán. Külön kulcsa volt a lakáshoz. Bár nem akarta elfogadni, amikor Rozina odaadta neki, de nem akarta visszautasításával megbántani a lányt.

 - Hoztam két pizzát – mondta a férfi, majd csókkal üdvözölték egymást.

 - Az jó. Dolgoztam és nem értem rá főzni … - nézett a férfira a lány .

 - Akkor jól gondoltam. Én is fáradt vagyok, két műtét és hát… De gyere ide!

 -  Én éhes vagyok, inkább vacsorázzunk - Rozina felállt és a konyha felé indult – megterítek.

      Zalán a lány után nézett, furcsának, tartózkodónak találta viselkedését. Felállt, bement a fürdőszobába, majd a konyhába - Mi a baj?  Megfogta Rozina karját és magához húzta - Szeretsz te engem? Mi történt veled? Idegen lettél, hideg – hirtelen megcsókolta, majd a lány idegesen kibontakozott öleléséből.

   -  Üljünk le, vacsorázzunk. Utána szeretnék majd beszélni veled. Kérlek!

       Zalán ekkor leült, szeletelt a pizzából. Enni kezdtek. Csendben voltak.  Időnként egymásra néztek. 

   - Kérlek, amíg elmosogatok, nyugodtan menj be a szobába, sietek utánad – mondta Rozina, de nem nézett a férfira.

     Zalán bement a szobába, leült az egyik fotelba. Rövid időn belül a lány is követte.

    -  Nos? Mi történt? Valami baj van Rozina? – nézett a másik fotelban ülő lányra.

       Rozina zavartan köhintett, majd belekezdett mondókájába:

   - Nehéz lesz… Kettőnkről kell beszélnünk. Azt hiszem elsiettük a dolgot, legalábbis én azt gondolom… Én… Én… Ne érts félre majd ! Egész éjszaka töprengtem és úgy érzem meg kell tennem ezt a lépést. Most és nem később - ekkor lehúzta a gyűrűt az ujjáról és az előttük lévő asztalra tette – Visszaadom. Rájöttem, hogy nem vagyok még kész rá.

     Zalán nem értette először a dolgot, majd hirtelen felállt és sétálgatni kezdett a szobában - Ez Pesten jutott eszedbe?  - hirtelen megállt Rozina előtt – Te találkoztál Gergővel? Válaszolj!

    - Nem történt kettőnk között semmi Zalán. Egy kávézó teraszán futottunk össze, beszélgettünk.  Ennek semmi köze hozzánk. És én rájöttem, hogy…

   - Rájöttél, hogy őt szereted még most is? Jó Isten! Ennyire félre ismertelek volna? - emelt hangon folytatta - Akkor mit akartál tőlem? Mi volt ez a majd  három és fél hónap közöttünk?

     Rozina felállt, kínosnak érezte a helyzetet – Nem tudom. Jó volt veled, jó volt, hogy voltál, de én másra vágyom, azt hiszem. Mi mégsem illünk össze. Nem te vagy a lélekpárom. Nem akarom, hogy boldogtalanok legyünk aztán később.  Ez nem tegnap derült ki, hanem lassan. A kapcsolatunk folyamatában… Bocsáss meg nekem, ha tudsz! Nem megbántani akarlak, csak megelőzni valamit.

     Zalán ekkor leült a fotelba, lehajtotta fejét, majd a lányra nézett – Lélekpár? Micsoda szavak! Játszottál velem Rozina. Nem kellett volna elfogadnod ezt a gyűrűt, de te megtetted. Nyilván mindez Gergő hatása, Összejöttetek…

   - Nem, nem jöttünk össze! Annak vége.  Csak őszinte akarok lenni hozzád. Miért nem érted meg?

      Zalán ismét ránézett a lányra, majd zsebre tette az asztalon lévő gyűrűt.

    -  Nem kérek a könyörületedből! Sajnálatból sem! Nagyot csalódtam benned!  - felállt  -  Ezek szerint te nem is szerettél engem?

      Rozina felállt, a sírás kerülgette. Tudta, hogy nagyon megbántotta Zalánt, de nem akarta tovább sem önmagát sem Zalánt áltatni – szerettelek, de… ez bonyolult. Talán majd egyszer megérted. Sajnálom! De tudnod kell, hogy nem a te hibád csak. Még az is lehet, hogy bennem nincs rendben valami.

    - Ne sajnálj! Ne magyarázkodj tovább! – Zalán ekkor a lakás kulcsát letette az asztalra Rozina elé.

    - Akkor most elmegyek! Csak ne, hogy visszasírj majd! Mert akkor már késő lesz. Na, szervusz!

      Zalán becsapta maga után az ajtót, Rozina pedig sírva fakadt. Beült az olvasó sarok foteljába, megtörölte szemét. Majd sokáig azon gondolkodott, vajon miért vezet minden kapcsolata szakításhoz.

 

19

 

      Másnap bement a munkahelyére. Új főnöke mosolyogva fogadta. A férfi hosszú ecsetelés után közölte vele, hogy átnézte eddigi munkáját és továbbra is számít rá.

     Rozina ezek után felszabadultan beszélgetett, kérdezgette új főszerkesztőjét elképzeléseiről, majd odaadta a megírt cikket a pesti előadásról – Köszönöm a bizalmat Sándor, akkor, kérésére így szólítom.  Lenne még valami. A fotózásról nem beszélt. Esetleg az is maradhat?

      A főszerkesztő ismét rámosolygott, bólintott – természetesen. Azt hiszem nem lesz gond kettőnk között – Rozina ekkor felállt és indulni készült.

    - Várjon Rozina! Mikor akar szabadságra menni? Ezt azért időben tudnom kell. 

     Rozina megfordult, majd  a férfi szemébe nézett – látja Sándor ezt magamtól is illő lett volna kérnem. Nem akarok hosszú időre menni. Biztosan szüksége lesz rám, vagy? – nézett most kérdőn a férfira, aki megnyugtatta a lányt és megbeszélték, hogy augusztus közepén nyugodtan elmehet két hétre.

     Mikor hazaért sírt örömében. Leült a fotelba és arra gondolt, hogy nem volt hiábavaló annyit tanulnia, nem volt hiábavaló eddigi igyekezete. Kiment a konyhába, ivott egy pohár vizet. Hallotta, hogy cseng a telefon, besietett a szobába, felvette a kagylót. A nővére kereste, akinek rögtön elújságolta a jó hírt.

    - Nagyon örülök Rozina! Hiába tehetséges vagy te! Csak nem bízol eléggé magadban! Akkor azért jössz velünk, ugye? – kérdezte óvatosan.

    - Majd meglátjuk. Két hét szabadságot kaptam, abból tíz napot biztosan veletek töltök.

    - Rozina, egyet árulj el miért is küldted el Zalánt? Hiszen szeretted, nem? Nem értelek!

    - Most erről nem akarok beszélni. Majd felhívlak egyik este és mindent megbeszélünk – letette a kagylót. Odament az ablakhoz, majd sétálgatni kezdett a szobában. Lassan kezdett megnyugodni. Bement édesapja volt dolgozószobájába, az ott gyülekező fotókkal kezdett foglalatoskodni. Válogatta a képeket az őszre tervezett kiállításra.

       Pár nap múlva hívta fel barátnője Emma.

   - Mi van veled Rozina ? Szervusz. Fel sem hívsz? Most tudtam meg, hogy kiléptél Zalán életéből. Haragszol rám talán?

    - Szervusz. Nem, nem haragszom, csak el kellett telni egy kis időnek, hogy minden lecsendesedjen. Tudod, hogy átszervezték a szerkesztőséget, de maradhattam. Ez egy nagyon jó hír. Szépeket mondott nekem az új főszerkesztő.

   - Istenem! De örülök! Tehetséges vagy. Csak nem bízol magadban.

  - Mikor érsz rá Emma? Majd, ha találkozunk, mindent elmondok.

  - Mondjuk holnap este? Vagy? Jó neked az időpont?

  - Inkább péntek legyen. Több dolgot el kell még intéznem. Ti jól vagytok?

  - Jól. Mondjuk. Sok a munka a kórházban, Matyi persze szabad, de azért már készülget. Jól van. Akkor pénteken hatra mennék. Remélem, azért a lelked jól van, nincs nagyobb baj.

   - Ne aggódj! Már jobban van. Akkor várlak! – letette a kagylót.

 

  20

 

      Rozina melegszendvicset készített, amikor megszólalt péntek este hat körül a csengő. Megtörölte kezét a konyharuhában, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Tudta, hogy barátnője Emma érkezett meg. Szeretettel ölelték át egymást.

   - Istenem, de rég láttalak! Kicsit fogytál Rozina. Nem? - nézett kutatóan barátnőjére Emma.

  - Úgy látod? Lehet. De te virulsz látom. Ennek örülök. Gyere! Éhes vagy? Most vigyem be a szendvicseket vagy később? – kérdezte aztán Rozina.

    Végül úgy döntöttek, hogy sehova sem viszik a szendvicset. Leültek a konyhaasztal mellé és falatozni kezdtek. Jókedvűen fecsegtek minden semmiségről majd egy pohár vörös borral bevonultak a nappaliba.

      Emma lehuppant a kanapéra, Rozina az egyik fotelba.

   - Akkor most mondj el mindent! Aztán majd én is mondok valamit – szólt most talányos hangon Emma.

     Rozina ekkor mindent részletesen elmesélt. Először találkozását Gergővel, majd szakítását Zalánnal. Beszélt a szerkesztőségről, elképzeléseiről:

   - Tudod, azért megnyugodtam.  Szimpatikus az új főnök, újítani akar egy-két dologban, de egyetértek vele. Talán jól is jött ez a dolog. Talán én is megújulok… De gondolom, hogy kíváncsi vagy a lelki állapotomra. Megnyugtatlak. Jobb így. Rájöttem, hogy nem tudok kötődni olyan emberhez, akivel nem egy szellemi síkon vagyok. Nekem a csak szex nem elég. Valahogy talán ezt Gergőben megtaláltam volna, de ő már a múlt.  Zalánnal pedig hiányzott valami fontos dolog a kapcsolatunkból. Gondolj rólam, amit akarsz Emma. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, sokat sérült a lelkem is, nem volt könnyű az elmúlt pár év sem. Hát ennyi. Elmegyek nyaralni  Mártáékkal. A Ligur tenger vidékére valahová. Tíz nap. Most megtehetem. Különben is Péter fizeti az utamat.

      Emma figyelmesen nézte barátnőjét. ivott egy kortyot, majd letette poharát a kis dohányzó asztalra.

     - Már attól féltem, hogy az én múltkori tanácsaim hatottak rád. Értelek. Örülök, hogy ennyire nyugodt vagy. Talán így jó a történés. Bár Gergőtől mindig óvtalak, de tudtam, hogy mindentől függetlenül egymáshoz valók lettetek volna. Nem merted őt bevállalni, igaz? Zalán? Benne csalódtam. Nem tudom beszéljek-e róla?

    Rozina  kíváncsian kérdezte:  - Miért? Van már új barátnője?

  - Képzeld el, hogy még a veled kapcsolatos időben, összeszűrte a levet az egyik kis ápolónővel. Állítólag az egyik ügyeletben rajta kapták őket. Aztán most meg már a nem rég hozzánk került fiatal doktornővel jár. Töprengtem is, hogy ennyire félre ismertem volna? Mit gondolsz erről? Nem vettél észre semmit?

     Rozina meglepetten hallgatta barátnőjét, majd csendesen, higgadtan válaszolt

    - Hát ez   meglepetés nekem is. A kedves, udvarias férfi ilyen csábító lett volna? Ezek szerint igen. Megcsalt volna? Mindegy is. Lehet, hogy ő sem a hűséges férfiak közé tartozik. Talán nem tud egyedül élni… De joga van hozzá, hogy keressen utánam valaki mást. No, de beszéljünk másról! Mesélj magadról, magatokról. Ti nem mentek nyaralni valahová?

     - Az idén volt a nászutunk, így aztán majd csak a Balaton mellé megyünk néhány napra - válaszolta csendesen Emma.

       Rozina még mesélt a pesti színházi előadásról, majd az esetleges őszi bécsi fotókiállításáról, hiszen arról nem akart lemondani most már.

    Emma megnyugodva köszönt el barátnőjétől. Távozása után Rozina

 bement a szobába, majd kiült az erkélyre. Alkonyodott. Eszébe jutott Zalán. Azon töprengett, hogy lehet, hogy semmit nem vett észre.  Eszébe jutott most, hogy néha nem nézett egyenesen a szemébe, ha kérdezett valamit, és válaszai sem voltak mindig egyértelműek. Kedvelte a férfit, bevallotta ezt magának is, de nem volt szerelmes belé. Egészen mást érzett iránta, mint Gergő iránt. Felsóhajtott, kihajolt kicsit az erkélyről, nézte az utcán sétálgatókat. Majd hirtelen gondolt egyet, bement a szobába és felhívta a Bécsben élő testvérét.

      Vasárnap kora reggel pedig beült a kocsijába és néhány napra ellátogatott hozzájuk. Jó idő lévén bejárták a már ismert helyeket, Rozina szerette az egykori császárvárost. Aztán miután Péter is szabadságon volt már, a gyerekeket pedig Margitra hagyták, elmentek Grinzingbe.

     - Barokk borházak, vidéki, falusi hangulat, szőlőtőkék szegélyezte kertek, és  még Bécsben vagyunk. Döblingen, a tizenkilencedik kerületben található a helyiek de a turisták kedvenc helye -  mondta Péter és betértek egy hangulatos helyre. Valamikor nagyon régen, a Grunzig család alapította, utánuk lett a neve Grinzigan, ami idővel Grinzingre rövidült. A történelem jócskán megtépázta, aztán a sok megpróbáltatás után lett a főváros része. Itt a borozókat, ahol most is vagyunk Heurigereknek, Buschenschanknak nevezik.

     - Ahogy láttam sétánk alkalmával vannak gazdag villák is. Él és virágzik ez a sajátos, népiesen nagyvárosi heuriger-kultúra, igaz? – kérdőn nézett Rozina Péterre miközben a jellegzetes helyi bort kortyolgatta.

    - Így igaz. Jól látod. Remélem, érzed ennek a remek helynek a hangulatát. Mi már voltunk itt többször. De mindig tud valami újat mutatni az arculatából. Tényleg takaros kis borházak szegélyezik a kacskaringós, kis terecskékkel szabdalt utcákat. A kisebb borászatok csak hétvégére nyitnak, hétköznap elfoglaltak, szőlőtermeléssel, borkészítéssel foglalatoskodnak. Mint ez is itt, melynek kapuján a nyitvatartási idő mellett egy tábla van kitűzve. A büszke tulajdonos előre tudatja, nála, már több száz éve, kizárólag saját készítésű, házi bort mérnek, ne várjon mást a vendége. És hát milyen  nagyszerű dolog, hogy a fővárost szőlőültetvények ölelik körbe 700 hektáron – mesélt tovább Péter.

    - Igen. Olyan kis mesebeli hely nekem. Jó, hogy kijöttünk ide, nézett körbe most Rozina. De lassan mehetnénk majd visszafelé. Bár azt mondjátok, hogy kicsi a Beethowen múzeum, de talán a zeneszerző nagysága előtt tiszteleghetnék. És kicsit a messzi múltban járhatnék.

   - Jól van édes húgom, ha nosztalgiázni akarsz, akkor menjünk! Közben aztán elmesélhetnéd, hogy összeállítottad-e már a fotókiállításhoz a képeidet, mert közeleg az idő - Rozina megnyugtatta, hogy nem felejtette el és szinte minden készen van.

      Miután megnézték a kis házat, ami Beethoween emlékét őrizte, Ropzina mesélni kezdett a munkájáról, majd Márta ecsetelte a Ligur-tengeri nyaralásukra való előkészületeket.

    - Minden rendben! Ahogy megbeszéltük! Megyek veletek ! Ne nyugtalankodjatok! Péter és testvére felé fordult.

       Márta ekkor ránézett a húgára  - Na, majd, ma este beszélgetünk. Mert kíváncsi lennék pár dologra. Eddig csak a gyerekekkel, a városi sétákkal foglalkoztunk, de most mindent el kell majd mondanod.

     Péter ekkor halkan megszólalt: - Hát megleptél bennünket. Gondoltam, hogy esetleg Zalánnal majd mi jól elleszünk, mint férfiak, de hát ez kútba esett.  Sajnálom, hogy nem megy valahogy neked a társkapcsolat. Bocsánat, hogy ezt mondom!

    Rozina kérdőn nézett Mártára, majd hirtelen megszólalt.

    - Nekem valóban nem megy. Talán én választok rosszul vagy talán bennem is van valami hiba. Ezen már gondolkodtam sokat. Nem lehet mindenkinek olyan szerencséje, mint az én nővéremnek, hogy ilyen remek pasit kifogjon, mint amilyen te vagy! – mindahányan elnevették magukat.

   - Na, én sem vagyok hiba nélkül, de valóban elég jó páros vagyunk, igaz, Márta? - nézett most  a feleségére  Péter -  No, de meg is érkeztünk! Remélem mindenki jól érezte magát! Én igen.

     A két nő helyeselt, majd lassan kikászálódtak a kocsiból és a lakásuk felé indultak.

 

 21

 

      Ahogy Rozina hazaérkezett Bécsből, máris egy üzenet várta a munkahelyéről. A helyi múzeumban  egy  kortárs festő kiállítására kellett pár nap múlva elmennie. Rozina nagy lendülettel vágott bele az éppen adódó feladataiba. Aztán otthon még egyszer megnézte az őszre tervezett kiállítás képeit is. Lassan megfogant fejében a kiállítás címe is. Az olasz út is foglalkoztatta, Megkeresett a neten mindent, amit erről a helyről tudnia kellett. Egyre jobban felcsigázta érdeklődését mindaz, amit olvasott róla.

     Vasárnap volt. Nagyon meleg lett az idő, alig rezdült a levegő. Gondolt egyet és miután strandtáskáját elővette, belepakolta a strandoláshoz szükséges holmikat, elindult a Balaton felé. Mindössze 50-60 km-t kellett megtennie. Nem hívott senkit magával, még Emmának sem szólt. Csak a természet, a víz közelében akart egyedül lenni, napfürdőzni, egy jó nagyot úszni.

     Aztán a sors mást akart. Amikor egy hosszú úszás után, szinte felszabadultan, hunyorogva a napfénytől a partra ért, hosszú hajából kicsavarta a vizet és a fűre terített napozó gyékényére leült, egy fekete hajú, sötétkékszemű fiatal férfit pillantott meg, aki nem messze hozzá egy fürdőlepedőn ült. Láthatóan Rozinát bámulta. A lány zavart lett, de nem tudta levenni szemét a férfi barnára sült izmos testéről. Egy ideig csak nézegették egymást, majd Rozina hirtelen hasra feküdt és a hátát süttette -  Na  szép! Úgy bámulom ezt a csábos férfit, mintha valami hülye nő lennék, aki ki akar kezdeni vele - gondolta magában. Aztán óvatosan a férfi felé pillantott, aki ekkor épp a kezébe vett egy könyvet és olvasni kezdett. Ágota ekkor a másik irányba nézett, majd hirtelen a hátára fordult, behunyta szemét és arra gondolt, hogy milyen szép lesz majd az tíz nap, amit a csodás kis  városban, Santa Margeritha-Liguron  tölthet. Egy idő után érezte, hogy nagyon meleg van, felült, majd arra gondolt, hogy bemegy a vízbe, kicsit leöblíti magát. Lassan sétált a vízhez, kicsit gyalogolt, aztán lassan kezdte bevizezni a testét.

    - Nagyon meleg van, ugye? Én is bejöttem a vízbe, mert úgy érzem, hogy lassan főtt hal lesz belőlem. Bocsánat! – a meglepődött lányra nézett a mélykék szem, majd a férfi a kezét nyújtotta : -  Szűcs Bence . 

      Rozina rövid hezitálás után nyújtotta csak a kezét. Amikor a nevét kimondta és a férfi kezét fogta, mintha villámcsapás érte volna. A fiatal férfi mosolya, vakitóan fehér fogsora, érintése így hatott rá. Magában azt gondolta, hogy ettől a férfitól tartózkodnia kell, mert bizonyára nagy nőfaló. Ám, nem tudott tartózkodni. Együtt begyalogoltak a sekély vízbe és szinte kölcsönösen elmondták magukról azt, ami érzésük szerint a másikra tartozik.

     A nap végére már sok mindent tudtak egymásról és nagyon jól érezték magukat. Mint kiderült a férfi most került Rozina városába, ahol a helyi középiskolában fog majd az ősztől testnevelést tanítani. Azt is megtudta, hogy Zalából származik, egy kis településről, ahol a szülei laknak. Egy dél-dunántúli egyetemen végzett, utána több évig tanított Pesten, de az útja most ebbe a kisvárosi gimnáziumba vezette.

   Amikor a partra értek, Bence közelebb hozta holmiját és közvetlenül leült a lány mellé.

    - Így jobb lesz, nem? – nézett aztán a lányra, aki bólogatva jelezte, hogy igen. Örül a közeledésének – majd magában azt mondta – Csak semmit sem elsietni Rozina. Veszélyes alak - ránézett a most mellé ülő férfira.

    - Min gondolkodsz? – kérdezte a férfi, látta, hogy a lány szeme a távolba réved.

    - Semmi különös. Talán az érzéseimen, a pillanaton, az elmúlt dolgokon… De mit olvasol?  - kezébe vette a férfi könyvét - „ Gerilla, Franciaország végnapjai” olvasta, majd kérdőn nézett a férfira – Nem ismerem. Bár a nővéremék Bécsben mintha erről a könyvről beszélgettek volna, ott ugyanis elég nagy a bevándorlási probléma. Persze, megosztott a lakosság. Jómagam kettőezertizenötben éppen Pesten voltam, amikor a bevándorló tömeg a Keletinél élvezte az életet, hogy úgy mondjam. Szőrnyű volt. Nagy szerencsénk, azt hiszem, hogy nálunk azért nincs olyan probléma, mint nyugaton. Legalábbis még nincs – nézett most Bencére.

   - Hát igen. Tudod, én többnyire másképp látom a helyzetet, mint a kortársaim nagy része. Nem tudom, te mit gondolsz, de én a nemzeti kormányzás mellett vagyok. Van-egy két hibájuk, de a többi politikai csoport? Szerintem tragikus!

   - Nem szoktam politizálni, de azért véleményem nekem is van. Egyedül a Bécsben élő nővérem és családja körében szoktunk erről beszélni. Aztán van egy-két helyi barátnő, barátom is. Hasonlóan gondolkodunk, azt hiszem, mint te. Kölcsön adhatnád nekem ezt a könyvet, ha már elolvastad.

   - Rendben. Oda fogom adni. Ez a könyv egy társadalmi sci-fi. Hátborzongató a történet. Sodró lendületű, három nap krónikája igazából. Szikár, mégis torokszorítóan élethű részletek mutatják Franciaország közeljövőben létrejövendő utolsó három napját. A regény leghátborzongatóbb jelenetei azonban nemcsak az erőszak, a pusztítás előképe, hanem az antifák, jogvédők, migránssimogatók, szélsőbalosok gondolkodásmódjának megjelenítése. De olvasd majd el! Ne adja Isten, hogy valaha is hasonlót kelljen átélnünk. Hasonló a Behódolás című regényhez. Azt sem olvastad?

   - Felcsigáztad az érdeklődésemet. Nem olvastam sajnos. Az is megvan neked? Ha igen, akkor azt is kölcsön kérem. Ígérem, hogy visszaadom. Tudom, hogy vannak, akik nem szeretnek könyvet kölcsön adni…

  - Igaz. De neked miért is ne adnám? Tetszel nekem, tudod? Valami egészen különöst érzek irántad - megfogta Rozina kezét és megcsókolta.

  - Zavarba hoztál. Nagyon rokonszenves vagy számomra is – nevette el magát Rozina, talán zavarában tette – Menjünk a vízbe!  Ússzunk még egyet! Felugrott, majd előre szaladt, utána futott a férfi. A sekély vízben lassan lépdeltek, aztán amikor már beljebb jártak, Bence hirtelen maga felé fordította a lányt és hosszan megcsókolta.

    Rozina pedig hagyta, mert kívánta ennek a férfinak az érintését.

    Késő délután, úgy hét óra felé, együtt utaztak haza, a férfinak nem volt kocsija, vonattal jött. Rozina felajánlotta, hogy haza viszi. Útközben időnként beszélgettek, időnként csak hallgattak, talán gondolkodtak, majd a lány keresett zenét és azt hallgatták.

    - Hamarosan megérkezünk, akkor hová is vigyelek kérdezte most Rozina a férfitől.

   - Ja, igen. Bocsánat, kicsit elkalandoztam. József Attila utca. Ismered? Tudod, hol van?

   - Nem olyan nagyváros ez. Aztán ebben az utcában lakik a legjobb barátnőm. Most ment férjhez nemrég.  Csak nemrég költöztek. Ez egy új lakótömb. Manapság lakópark. De szép helyen van.

    -  Ott a sárga épület előtt, ahol az a nagy platánfa áll, kérlek, hogy állj meg! Ott lakom.  Nagyon kellemes, fás környék ez. Igaz, hogy a lakásom kicsi, de van hozzá egy pici balkon is. Talán majd egyszer eljössz és megnézed. No, akkor én kiszállok. Rozina is követte, majd a férfi felé fordult: - Örülök, hogy összefutottunk, jó volt ez a nap veled Bence, hirtelen kezet nyújtott. A férfi viszont megfogta Rozina kezét, a lány szemét kereste. Lassú mozdulattal közel húzta magához, megcsókolták egymást. A lány nem tiltakozott. Aztán hirtelen mozdulattal kibontakozott Bence öleléséből, majd a kocsi felé ment. Mielőtt beült volna vissza szólt: - Hívj majd! Esetleg csinálhatnánk hasonlóan kellemes programot közösen.

     Bence ekkor a lány elviharzó kocsija után nézett, mosolyogva felvette sporttáskáját és elindult a bejárati vaskapu felé.