Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Réka- 15-26.fejezet ( befejezés )

25

 

     Másnap a gimnáziumban találkozott Rolanddal. A tanáriban ültek, Roland az őszi osztálykirándulás szervezéséről beszélt hosszan. Majd Boglárkáról, akivel a következő nyárra tervezték házasságukat. Réka csendesen hallgatta a fiút.

  - Képzeld csak! - nézett vidáman a lányra - Még nem is mondtam neked!  Milán a bátyám, hazajön. Talán végleg!  Gondolhatod, hogy anyámnak ez milyen nagy öröm! De hát én pont akkor utazom az osztállyal, amikor ő jön. Persze majd Fonyódon találkozunk később.  Ezért lenne egy kérésem. Oda szeretném adni neked a lakáskulcsomat, mert Milán Pestre érkezése után nem azonnal utazik haza. Megvár engem. És körül akar kicsit Pesten is nézni.  És úgy beszéltem meg vele, hogy nálad lesz a lakáskulcsom. Majd te odaadod neki, ha megérkezik.  Megteszed? - nézett most fürkészve a hallgatag Rékára.

  - Csak nem akarsz a kerítőm lenni? - mondta zavartan Réka - Na, ez vicc volt!  Persze, add csak oda a kulcsot! Majd átadom neki.

   -  Milán felhív téged telefonon, ha megérkezett.  Nem akarok a kerítőd lenni, de jobb ötletem nem volt. Vasárnap jön este hétkor. Ide talál, csak legyél itthon, majd becsenget hozzád. El is gardírozhatnád, mert nem nagyon ismerős Pesten. Pécsett végzett.

  - Felnőtt ember, nem hiszem, hogy éppen az én kísérgetésemre lenne szüksége. De, természetesen majd segítek neki, ha ő is úgy gondolja. El tudom képzelni, hogy Mária néni most mennyire boldog! Majd felhívom telefonon… Már úgy is szándékomban volt. Küldtem a szüleidnek egy szép lapot Görögországból. Akkor, mielőtt elutazol, csak csengess be hozzám és átveszem a kulcsot! Most mennem kell. Órám lesz! - Réka elgondolkodva vette kezébe naplóját és elindult a tornaterem felé.

  - Köszönöm előre is! - szólt utána Roland, akinek most nem volt órája, a tanáriban üldögélt, kinyitott egy újságot és olvasni kezdett.

    Rékának ezen a napon három órája volt. Ebéd után Melindával sétálgatott, kirakatokat nézegettek. Beültek egy kávéra Bálint kávézójába. Melinda hosszan panaszkodott főnökére, majd magányáról beszélt. Réka pedig Roland testvérének érkezéséről mesélt, Mária néniről, aztán a Róbert nevű orvossal történő esetleges találkozását ecsetelgette.

   - Tudod, valahogy már bánom, hogy találkozom ezzel a férfi. Azt sem tudom, ki ez a férfi. Mit akar? És én mit akarok?

  - Ugyan! Ha nem szimpatikus, többet nem találkozol vele! - mondta Melinda, miközben a kávéját kavargatta - Nekem tetszett. Olyan szép mélykék szeme volt!

  - És, ha nem érzek majd semmiféle olyant?

  - Most mit bonyolítod a helyzetet? Hívott már?

  - Nem. Majd ma érkezik. Biztosan utána keres meg.

  - Na, majd beszámolsz! De szívesen megyek veled, ha akarod!

  - Elég vicces lenne! Majd felhívlak és beszámolók az eseményekről. Kicsit izgulok. Mi van Julcsival és Bálinttal? - kérdezte hirtelen jött kíváncsisággal Réka.

  - Hát, megvannak. Az a nő egy szent, az biztos. Mindent elvisel. Hogy miért? Ki tudja?  De hagyjuk!  Bálint benevezett a fotóddal egy versenyre. Szerintem, van esélye. Nagyon jó a fotó! Sejtelmes és izgalmas. Te pedig szép vagy rajta. Biztosan sokat gondol rád. Tudom, hogy akad néha-néha egy-egy új kaland is, de te nem voltál az, most már tudom. Talán nem kellett volna lebeszélnem róla.  Lehet, hogy tényleg te voltál az igazi neki. Van ilyen.

     Réka elgondolkodva dőlt hátra székén.

  - Nem te beszéltél le róla, hanem én beszéltem le magamat, a születendő gyerekük miatt. Nem tudtam volna élni Bálinttal, azzal a tudattal, hogy egy másik nőtől gyereke van. Na, mindegy! Ezt te nem értheted. Bálint sem értette.

  - Hát nem egészen… Nincs kedved velem jönni a fonóba? Állítólag remek koncert lesz. Kedden.  Tudod, Bálint kedvenc zenekara játszik.  Én még nem hallottam őket.

  - Dehogynem! Csodálatos varázslatban lesz részed… Talán elhívom majd ezt a görög-magyar orvost is. De fizetek Melinda, és menjünk lassan! Nekem még takarítanom kell, és megígértem a szüleidnek is, hogy meglátogatom őket valamikor.

      - Akkor menjünk most el hozzájuk együtt! Na? Mit szólsz! Biztosan örülnek majd!

   - Remek ötlet! Akkor a takarítás marad holnapra! – fizettek és beültek Réka kocsijába.

     Már késő este volt, amikor Réka ezen az estén ágyba került. De másnap szombat lévén tovább aludhatott. Délután Roland becsengetett hozzá, átadta a lakáskulcsát és viccesen elköszönt Rékától.

   - Akkor mi jövő szombaton késő este érkezünk. Aztán el ne csavard a bátyám fejét!

  - Nahát, Roland! Te nem vagy normális ! Nyugodj meg! Senkinek a fejét nem csavarom el! Na, jó utat! - Roland nevetgélve integetett Rékának, aki a kulccsal a kezében visszament az előszobába. Ekkor csörgött a telefonja. Az orvos hívta.

    - Üdvözlöm kedves Réka. Varga Róbert vagyok. Talán már megismeri a hangomat. Akkor most jelentkeztem. Találkozhatunk? Ráér? Meghívnám egy vacsorára. Nem ismerem az éttermeket, van valami jó ötlete?

  - Ma este ráérek. Én sem vagyok túlságosan tájékozott. De a Tabánban tudok egy kellemes kis éttermet…

  - Príma. Akkor magáért megyek este hétre. A címét tudom. Jó lesz így? - kérdezte kissé erőszakosan a férfi.

     Réka elfogadta a meghívást.  Izgatottan készült a randevúra. Finoman kisminkelte magát, egyik ruhából bújt a másikba. Nem igazán tetszett neki egyik sem. Tanácstalan volt. Végül is egy fekete testhez simuló, hátul kissé merészen kivágott ruhát vett fel, fehér gyöngyöt tett a nyakába és ugyanolyan klipszet a fülébe. Kevés parfümöt szórt magára, majd leült a kanapéra. Egy újságot vett a kezébe, időnként az órájára nézett. A férfi késett. Ideges lett. Nem szerette a pontatlanságot. Aztán csengettek. Felállt, kicsit igazított a ruháján, majd kinyitotta az ajtót. Egy virágcsokorral a kezében állt előtte a jól fésült, őszülő hajú, kékszemű orvos.

  - Bocsánat a késésért!  - Réka felé nyújtotta a virágot. Réka átvette, beleszagolt a csokor tűzvörös rózsába, fekete szemével végig pásztázta a férfit, láthatóan ő is Rékát.

  - Fáradjon beljebb! Talán vacsora előtt jól esik egy kis ital… – mondta a férfi előtt haladva, majd a virágot egy vázába helyezte. Róbert közben kényelmesen elhelyezkedett az egyik fotelban.

  - Kellemes lakása van. Egyedül él? - kérdőn nézett a lányra.

  - Igen. Mit hozhatok? Van konyakom, borom, még whiskym is…

  - Akkor talán egy kis whiskyt…

    Réka az asztalra tette egy tálcán a poharakat, az italt, a férfi töltött. Réka a kanapéra ült, a férfival szemben. Elnézte elegáns öltönyét, puha bőrcipőjét. Látszott, hogy nem szűkölködik anyagiakban.

  - Honnan jön? Mármint hol van a lakása? Nem kellett sokat kocsikáznia? - kérdezte aztán a koccintás után, Réka.

  - A Váci utcában.  Nem nagy lakás, csak egy kis garzon. Csak azért tartom meg, hogy ha itthon járok, ne kelljen szállodába mennem… Bár ritkán jövök Pestre. Tulajdonképpen maga miatt jöttem most - felállt és pohárral a kezében leült Réka mellé, aki kicsit arrébb ült, mert úgy érezte túl közel került hozzá a férfi.

  - Nem tegeződhetnénk? Tudom, nem nekem kellene felajánlanom… - nézett aztán Rékára a férfi és már szinte koccintásra emelte a poharát.

   Réka zavarba jött. Nem így gondolta. De hirtelen megemelte poharát és koccintott a férfival, aki át akarta ölelni a lányt, de ekkor Réka felállt és zavartan szólalt meg.

  - Szerintem induljunk! Végül is vacsoráról volt szó, vagy nem? Ha meg akarjuk ismerni egymást…

  - Na, jó. Bocsánat! Kicsit erőszakos voltam? De hát túlságosan tetszel nekem. És nem akartam semmi rosszat!  Akkor, induljunk!

    Réka bosszús volt, hiszen nem bátorította a férfit. Jóképű volt, elegáns, de már most érezte, hogy nem az esete. Azért vele ment. Könnyedén próbált vele vacsoránál társalogni. Majd egyszer csak hirtelen rákérdezett.

  - Én egyedül élek, de nem is kérdeztem, hogy te is? Vagy neked esetleg van valakid? Mert gondolom, hogy azért nem egyedül tengeted az életed.  Vagy?… - kérdezte Réka, mert hetedik érzéke azt súgta, hogy ez a férfi valószínűleg kalandot akar.

   A férfi nyelt egyet, majd rövid gondolkodás után válaszolt.

  - Hát, ha őszinte akarok lenni, akkor… Van feleségem… De mi nyitott házasságban élünk… Orvos ő is…

  - Nyitott? Ez alatt mit értesz? - nézett rá kikerekedett szemmel Réka.

  - Hát azt, hogy nem szólunk bele egymás esetleges kapcsolatába, ha ilyesmi adódik. Persze, ha nem csak kaland lesz egy kapcsolatból, az más… Akkor válunk. Így beszéltük meg.

  - Ezek szerint ő is félre léphet, és te is.  Nekem ez elfogadhatatlan lenne.

  - Hát igen. Sokan nem tudnának így élni. De jobb, mint becsapni egymást. Szeretem Olgát és ő is engem. De egy idő után unalmas a házasság. Bár tíz éve vagyunk házasok. Most kiábrándultál belőlem? - nézett a lányra kérdőn.

  - Nem szerettem beléd, ezért nincs miért kiábrándulnom. De nekem más elképzelésem van a házasságról. Bár még nem éltem benne. Csak majdnem.  Furcsa. Ha én szeretnék valakit, elképzelhetetlen lenne, hogy mással is testi kapcsolatba keveredjek.

  - Szerencsémre, nem vagy házas. Így, azt gondolom, kettőnk között talán mégis létrejöhetne egy nagyon kellemes viszony. Mindent megadnék neked Réka! –közelebb hajolt  a lány felé Róbert, megfogta a kezét, aki csak nézte a meleg kék szemeket, de nem érzett vonzalmat. Nem tudta megmagyarázni, hogy mi taszította. Talán a túlzott magabiztossága, talán a jól öltözöttsége. Elhúzta a kezét.

  - És meddig maradsz? - kérdezte és kitért a válasz alól.

  - Három hétig. Addig annyi szépben lehetne részünk! Elviszlek a Balatonra, vagy ahová akarod!

  - Hiszen nem is ismersz! Egyébként pedig dolgozom. Tudod nincs nyár. És nekem munkahelyem van.

  - Akkor én minden délután megvárlak az iskolád előtt. Vagy te nem akarod? Nem tetszem neked?  - kérdezte a férfi, és csalódottság látszott az arcán.

    Réka lesütötte szemét és nem válaszolt.

   - Nos?

  - Menjünk! Jó? - mondta aztán hirtelen Réka.

  - Hát, ha akarod?  Bár nem válaszoltál a kérdésemre.

    Róbert csettintett az ujjával, fizetett.  Majd kifelé indultak.  Udvariasan kinyitotta a kocsi ajtaját, maga is beült a lány mellé, és hazafelé vitte Rékát. Útközben Görögországról beszélgettek, majd a férfi a munkájáról tett említést. Amikor megérkeztek a ház elé, mindketten kiszálltak a kocsiból, Réka érezte, hogy a férfi vele szeretne maradni. Hagyta, hogy az ajtóig kísérje, majd hirtelen megállt, mondani akart valamit, de ekkor Róbert megsimogatta az arcát, finoman magához ölelte, és állát megemelve meg akarta csókolni. Réka ekkor hirtelen hátralépett, és a kezét nyújtotta, majd halkan megszólalt.

  - Jó éjszakát Róbert! És köszönöm a vacsorát - a férfi nem erőszakoskodott, érezte Réka tartózkodását.

  - Nem erőltetem. Érzem, hogy neked talán időre van szükséged. Tudok várni. Akkor majd holnap hívlak. Beült a kocsijába és elhajtott. Réka pedig megkönnyebbült.

     Másnap álmosan ébredt, megreggelizett. Borongós idő volt. Egyre hűvösödtek már a nappalok is. Leült a fotelba, maga alá húzta lábát, és az előző estére gondolt. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Majd felhívta Melindát.

  - Na, mi volt? Izgatottan vártam a hívásodat!

  - Hát… Nem is tudom… Nős, nyitott házasságban él, kaland lennék neki…

  - Mi az, hogy nyitott házasságban él? Ilyen nincs! Remélem, nem feküdtél le vele?

  - Dehogyis! Mit képzelsz? Nem érzek semmi olyant, hogy ez megtörténjen

  - Akkor nem találkozol vele többet? És tudja?

  - Azt hiszem nem. Megemlítettem neki a keddi jazz estét, mire közölte, hogy ő nem szereti a zenebonát, ő csak Mozartot, Bachot szeret. Azt hiszem kissé sznob.  Úgy érzem, hogy nem nekem találták ki ezt a férfit.

  - Hát kár.

  - Felejtsük el!   És te? Mit csináltál tegnap? Elmentél arra a bulira?

  - El. Megismerkedtem egy elvált pasival. Költő.

  - Elvált? És? Mit gondolsz róla?

  - Miért? Én is elváltam. Szimpatikus, kedvemre való. Kicsit megkeseredett. Már évek óta egyedül él. Olyan magányos farkasnak látom, de nagyon érzelmes. Hát… Majd meglátom… De ott lesz a koncerten. Ő szereti a jazzt. Majd akkor megismered.

  - Szól a telefonom, lehet, hogy ő hív. Na, szia. Majd keddig még hívlak! - Réka lecsukta mobilját, elsétált a másik telefonhoz.

  - Igen. Telkes Réka.

  - Szervusz, kedves Réka! Azért hívlak, hogy akkor tudnánk-e ismét találkozni? Javasolnék egy jó kirándulást a hegyekbe, vagy a Pilisbe! - mondta, szinte válaszra sem várva Róbert.

  - És mikor gondoltad? Mert már lassan dél lesz.

  - Hát most. Érted megyek, elviszlek ebédelni előtte, vagy útközben eszünk majd valahol.

  - Ne gyere értem! Sem most, sem máskor. És ne haragudj! Nekem ez nem megy. Talán megérted, ha meg nem, hát…

  - Legalább esélyt adj, Réka! Nem leszek erőszakos… Hidd el…

   - Nem, nem! Jobb lesz, ha mi többet nem találkozunk. Nincs semmi értelme! Szervusz! - hirtelen letette a telefonkagylót. Elsétált a konyhapulthoz, ivott egy pohár vizet, majd a mobilja csörgött, ismeretlen szám jelentkezett. Milán telefonált a reptérről. Kiderült, hogy előbb érkezett. Megnyugtatta a férfit, hogy itthon van, jöhet a kulcsért.

    Réka letette a mobilját. Egy ideig téblábolt, aztán hirtelen gondolt egyet, és nekiállt főzni. Úgy érezte, tennie kell valamit. Ahogy bepakolta a burgonyás csirkét a sütőbe, csengettek. Konyharuhával a kezében, köténnyel a házi ruhája előtt ment ajtót nyitni. Egy sportos, fekete hajú, jó harmincas, kissé borostás férfit látott maga előtt. Valahogy nem hasonlított ahhoz a fiúhoz, akit hosszan elnézett nyáron Milán egykori szobájában. Álltak az ajtóban és láthatóan fürkészték egymást, majd hirtelen Réka befelé tessékelte a két bőrönddel teli kezű férfit.

  - Hamar ideértél! Gyere kicsit be hozzám! Aztán majd később felmész Roland lakásába!  - Milán az előszobában letette bőröndjeit, levetette dzsekijét. Réka ekkor látta, hogy milyen széles vállú férfi. Nem éppen orvos alkatúnak látszott.

  - Kezet moshatok? - kérdezte a lányt. Réka megmutatta a fürdőszobát, majd a konyhába ment ismét. Milán, amikor kijött a fürdőszobából, mosolyogva sétált oda a lányhoz, aki ekkor visszarakta a sütőbe a csirkét.

  -     Gyere, ülj le ide a nappaliba. Én mindjárt befejezem a főzést.

  - Tudod mit? Inkább addig felmennék Roland lakásába…Ott lefürdök, megborotválkozom…  - És utána lejössz hozzám ebédre! - fejezte be Milán elkezdett mondatát Réka.

  - Hát, ha nem jelent neked fáradtságot a jelenlétem?  Talán vártál valakit?

  - Igen. Téged vártalak és magamat. Vagy, nem vagy éhes? - Réka zavartan elnevette magát, majd felkísérte a férfit Roland lakásáig és magára hagyta. Amikor visszament, a nappaliban lévő CD lejátszóba betett egy jazz lemezt, vidáman terített, és azt gondolta, hogy egy kedves, közvetlen, természetes férfival akadt össze. A jóképű Milánnal, Mária néni kedvenc fiával, aki érzelmes, okos, és szenvedélyes, ahogy Mária néni nyilatkozott róla. Réka elmosolyogta magát. Egy óra múlva már a terített asztalnál ebédeltek. Most, hogy megborotválkozott Milán, friss férfi kölni illat lengte körül, egy rendezettebb férfit látott maga előtt Réka. Csak egy göndör hajtincs lógott időként a homlokába. Barna szeme mosolygott. Réka elnézte szép hosszú ujjait. Azt gondolta, hogy ez a kéz biztosan finoman bánik a szikével, de talán a női testtel is.

  - Remélem, ízlett az ebédem! Ülj át a nappaliba Milán!  Mindjárt viszek egy kis desszertet. Nem volt időm készíteni, ez olyan mélyhűtött dolog, de azért ehető.

  - Nagyon finom volt az ebéd! Nagyon kedves vagy Réka! - leült a kanapéra - De már ez is sok volt! Nagyon jól főzöl. Köszönöm szépen a kedves fogadtatást.

  - Igazán nincs ebben semmi. Magamnak is főztem volna. Kérsz egy kávét?

  - Ne fáraszd magad! Nem kérek most. Ittam a gépen, és napjában legfeljebb két kávét iszom. Ha operálok, akkor talán többet.

  - És most? Meddig maradsz? - nézett rá Réka, miközben otthonosan, megszokottan maga alá húzta lábát.

  - Egy hetet szeretnék maradni itt Pesten, aztán haza utazom a szüleimhez… Az a helyzet… Nem is tudom beszéljek-e róla, de itt Pesten lenne egy ajánlatom.  Most, hogy már egy éve egyedül vagyok… De biztosan tudod, hogy elváltam… Szeretnék melegebb éghajlaton élni. Tudom, hogy a fizetésem jóval kevesebb lesz, de mindegy. Már elég pénzt összeszedtem és nem is pénzre, hanem valami otthonra, melegségre vágyom - hirtelen elhallgatott.

  - Talán megismertél valakit? - félve kérdezte tőle Réka.

  - Nem. Nem vagyok én olyan könnyen ismerkedős. Talán majd itthon…- nézett most talányosan a lányra, aki megkönnyebbülve dőlt most hátra a fotelban és fekete szemét hirtelen lesütötte. Valószínűleg egyet gondoltak, csak túl korainak érezték volna kimondani érzéseiket. Milán felállt és hirtelen indulni készült. De Réka marasztalta.

  - Beszélgessünk még! Mesélj nekem magadról, akár Svédországról, a munkádról, Hogy éltél ott? - és akkor Milán mesélni kezdett hosszan. Mégpedig a gyerekkoránál kezdte, beszélt a kelkisérüléseiről, az igazi apja hiányáról.  Majd mesélt Malmőről, a hideg, borongós napokról, a szomorú emberekről. A számára furcsa világról.

  - Tudod, én mediterrán lélek vagyok. De nem a kicsapongós fajtából. Bár nem vetem meg a szép női nemet… Azt ne hidd! Talán anyám és apám vére jól keveredik bennem. Kérdezhetnéd, hogy miért csalt meg a feleségem? Miféle férfi vagyok, hogy nem tudtam megtartani. Talán többet foglalkoztam a munkámmal, mint kellett volna! De az is lehet, hogy rosszul választottam. Szép nő volt, belehabarodtam. Tudod, ő nem dolgozott ott kint…  És azt hiszem, egy idő után… Rá kellett jönnöm, hogy egészen mást akar az élettől, mint én… Kissé önző és számító ember azt hiszem… Én pedig egy balek voltam. De mindegy. Gyereket nem akart szülni, vagy nem tudott. Pedig én nagyon szerettem volna. Talán jobb is így. Egy ötvenes főorvos mellett kötött ki. Aki tele van pénzzel, és hát ő mindig szerette a nagyvonalú életet. Én pedig sokkal puritánabb vagyok. De mesélj te is magadról!  Roland már olyan régóta áradozik rólad, hogy magam is kíváncsi lettem rád. Minden igaz, amit mondott rólad. Szép és kellemes nő vagy. Bár már félek a szép nőktől…

   Réka nem jött zavarba. Jól esett Milán bókja.

     Örülök, hogy ez az első benyomásod. És szépnek találsz. De nem minden a szépség. Tőlem azért nem kell félned! - tette hozzá zavartan, majd gyorsan folytatta - De akkor én is őszinte leszek hozzád. Nem ilyennek képzeltelek… Mi tagadás jól érzem magamat a társaságodban. Pedig csak most ismertelek meg.  De akkor mesélek én is magamról. Hosszan és őszintén beszélt gyerekkoráról, álmairól, szerelmeiről.

     Már egészen sötét lett, amikor Milán elköszönt tőle. Réka pedig lefürdött, belebújt az ágyába, és melegség járta át a szívét. Milánra gondolt, vonzalmat érzett a férfi iránt.  Nagyon várta, hogy majd másnap ismét találkozzon vele.

      Milán is hasonló érzelmekkel ment fel Roland lakásába. Úgy érezte, hogy már most szereti ezt a lányt. Szívesen átölelte volna, megsimogatta volna hosszú karcsú derekát, szép hosszú combját, érzéki, duzzadt száján sokszor elidőzött az este folyamán. Miután felesége elhagyta, hosszú ideig nem volt női kapcsolata. Aztán később akadt pár futó viszonya, de nem igazán találta meg a nőkben azt, amit mindig is keresett. Most arra gondolt, talán Réka lesz az a nő. De nem akart elsietni semmit. Komoly kapcsolatra vágyott. 

 

 

26

 

   Réka és Milán az elkövetkezendő időben, naponta találkozott. Beszélgettek, moziba, színházba jártak, még a fonóba is elmentek. Itt Milán megismerkedett Melindával és annak barátjával. Kellemes estét töltöttek együtt. Pénteken, ahogy vége volt az óráinak, felvette fekete, rövid kabátját, halvány rúzst tett a szájára, majd hazafelé indult.  Milán járt az eszében. Ahogy kilépett a gimnázium kapuján, legnagyobb meglepetésére a férfit látta maga előtt.

   Hát te?  Csak nem rám vársz? - nézett Milánra meglepődve.

    Ki másra? - nézett mosolyogva a lányra - Végeztem a klinikán, elintéztem mindent. Januártól itthon dolgozom. Már csak lakást kell keresnem. Gondoltam, hogy megleplek.

    Hát ez sikerült! De örülök! Akkor ezt meg kell ünnepelnünk! Gyere! - Réka a kezét nyújtotta Milán felé - Beülünk egy kellemes kis presszóba.

   Bálint kávézójába mentek. Milán érdeklődve nézett körül a hangulatos kis presszóban. Mindenütt gyertyák égtek, halk érzelmes zene szólt.

   Milán és Réka csendben itták a kávéjukat, szótlanul ették a tortájukat, miközben hosszan nézték egymást. Érezhetően vibrált köztük a levegő. Milán egyszer csak megfogta Réka kezét:

   Kezdem azt érezni, hogy benned megtaláltam azt a nőt, akit eddig kerestem. Nem tudom, te mit gondolsz rólam, azaz kettőnkről...- kérdőn nézett a lányra.

  -Boldog vagyok,  hogy ezt mondod - válaszolta zavartan Réka    - Azt hiszem én is hasonlóan érzek irántad.

  - Én már tegnap ezt gondoltam, de féltem, hogy majd elutasítasz. De most örülök, hogy ezt mondtad. Talán, fizessünk és menjünk! - Milán körül nézett és ekkor egy hozzá hasonló korúnak látszó fiatal férfit látott, aki feléjük közeledett. Bálint volt az, a régi szerelem.

  -  Rég láttalak Réka! Nem zavarok? - állt meg Bálint az asztaluk előtt. Réka zavartan nézett a két férfira, majd az egyik üres székre mutatott.

  - Ugyan, éppen menni készülünk de... Ülj le egy pillanatra, ha már így összefutottunk. Hadd mutassam be a barátomat! - Milán felállt, kezet fogott Bálinttal, láthatóan szemrevételezte egymást a két férfi.

   - Hallottam már rólad. Tied ez a presszó, ugye? Nagyon kellemes kis hely!          

   - Igen. Az enyém. Örülök, hogy tetszik - Bálint zavartan nézett Milánra -       Honnan tudod?

  - Rékától. Mesélt rólatok.

    Réka zavartan üldögélt a két férfi között. Azon gondolkodott, okos dolog volt-e idejönni Milánnal. De úgy látta, a férfit, egy cseppet sem zavarja a helyzet. Bálint rövid hallgatás után Réka felé fordult.

  - Tudod, már akartalak hívni, hogy elmondjam kicsi örömömet, amit neked is köszönhetek. A fotóddal beneveztem egy pályázatra és első díjat nyertem.  Köszönöm neked – zavartan és fájón nézett a lányra. Hirtelen lehajtotta a fejét.

   - Ez nagyszerű Bálint! Gratulálok! És szívből örülök! - válaszolt Réka, majd Bálintra nézett őszinte meglepődéssel, aztán Milán felé fordult - Egy fotóról van szó, amiről Bálint most beszélt - de ekkor már Bálint Milán kezébe adta a képet, aki elismerően nézett a fiúra, de Rékára is.

   - Szép! Igazán szép! Rejtelmesen izgató! Tehetséges munka! -  Bálintra nézett közben - Az enyém lehet? Nekem adod?

   Bálint szótlanul nézett a férfira, majd bólintott - Odaadom. Ha nem zavar? - mondta tétován.

- Ugyan miért zavarna? Hiszen ez már a múlt. Örülök, hogy jó barátságban maradtatok, mivel általában a kapcsolatok, ha megszakadnak, nem ez jellemző rájuk.

  - Tudod annak idején csak ezt az egy képet... - Bálint magyarázkodni kezdett, de Milán közbeszólt.

 -  Nem kell elmondanod. A lényeg, hogy szép kép, szép munka és még egyszer köszönöm, hogy odaadtad!

  Bálint ekkor hirtelen felállt, bocsánatot kért, majd még Milán felé fordult.

 - Nem rajtam múlott, hogy szétváltunk... Illetve, ha én nem kerülök abba a helyzetbe... De most már mindegy. Szerettem őt!  Szerencsés ember vagy!

  - Igen. Sőt! Nagyon szerencsés, hogy összetalálkozhattam vele!  – nézett most kicsit sajnálkozva Bálintra, miután észlelte, hogy ez a férfi még mindig vonzalmat érez Réka iránt.

    Réka szótlanul ült, hol az egyik, hol a másik férfi szemébe nézett, majd megszólalt.

  -  Nem tudom, mit kellene most mondanom. Sajnálom Bálint. Azért szép volt! És ne neheztelj rám!

  -  Hagyjuk Réka! Szervusztok! - megköszörülte torkát és kapkodva, kissé idegesen búcsúzott – Sietek a szerkesztőségbe! Minden jót nektek!

   Bálint elviharzott, Réka és Milán szótlanul nézett utána, majd fizettek és hazafelé indultak.

   Amikor hazaértek, Milán lehuppant a fotelba, elgondolkodva nézte, amint Réka teát főz, vacsorát készít. Elővette a képet, amit elkért Bálinttól, elnézte, majd hirtelen maga előtt látta Bálintot és Rékát, ahogy szeretkeznek. Furcsa féltékenységet érzett. Réka mintha belelátott volna Milán gondolataiba, elsétált a konyhapulttól a nappaliba, észrevette, amint Milán a képet nézi. Leguggolt mellé.

  - Tudom, hogy mit gondolsz. Féltékeny vagy a múltamra. Ugye? Igazán sajnálom. De bennem már lezárult. Hidd el! Nem kellett volna odamennünk.

  - De. Nagyon jó, hogy odamentünk. Még nem is ismerem a testedet. De tényleg féltékenységet érzek. Bálint még szeret téged, láttam.  Persze, butaság biztosan... - majd hirtelen jött vad szenvedéllyel felkapta Rékát, és a hálószobába vitte. Izzadt, forró testükkel hosszú szeretkezés után elnyúltak egymás mellett. Réka egy idő után felült, és egy takarót terített magukra. Milán ránézett.

  - Szerelmes vagyok Réka. Szeretlek! Nem tudom a sorsom mit akart, de tényleg boldog vagyok, hogy megtaláltalak.     Réka ekkor közelebb csúszott a férfi testéhez. Megcsókolta Milánt, majd kisimította a férfi homlokába hulló göndör hajtincset.

  -  Szerettem férfit már. Hiszen tudod. De azt is érzem, ha elhagynál, nem bírnám ki… Ha nem vagy mellettem, szinte fáj a hiányod… Talán ez lehet a szerelem! Ilyet még senki iránt nem éreztem.

  Milán felült, és hosszan nézett Réka fekete szemébe, majd megsimogatta az arcát.

  - Nekem úgy tűnik, hogy már régóta ismerlek. De biztosan hallottál már arról, hogy létezik olyan, amikor két ember ránéz egymásra, és azonnal eldöntik, hogy együtt akarják leélni az életüket. Szerinted mi nem ez az eset vagyunk? 

 -  Istenem! De nagyon szeretlek!  Milyen szépeket mondasz nekem Milán!... Biztosan banálisan hangzik, de egész délelőtt csak te jártál az eszemben és alig vártam, hogy lássalak!  Csak félek. Attól félek, hogy téged is elveszítelek. Eddig nekem semmi sem sikerült... - megsimogatta a férfi homlokát.

  - Tudod mit Réka? Tedd félre a félelmeidet. Szeress engem! Ahogy én is téged.  - Milán elérzékenyülve csókolta végig Réka ujjait.