Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Réka/ 15-17.fejezet

  15

 

   Hosszú, nagyon hosszú idő telt el, amíg Réka feldolgozta Gáspár halálát, és még azt, ami közben történt vele. A temetésen szinte rogyadozva, Kálmán támogatásával tudott csak részt venni. A családnál rendezett szokásos temetés utáni összejövetelre nem ment el, úgy érezte minden percben, hogy elájul. Ekkor döbbent rá, hogy Gáspár apa, szerető, társ, és biztonság volt az életében. És amikor a temetés után két héttel hirtelen elájult a munkahelyén és már csak a kórházban tért magához, még nagyobb trauma érte. Elvetélt. Nem tudta, hogy gyermeket várt Gáspártól, hiszen mindig tablettát szedett, és semmi jelét nem érezte a terhességének. Mint utólag megtudta, hat hetes volt a babája. Valószínűleg a lelki sokk annyira megviselte, hogy szervezete így reagált az eseményekre. Hetekig nem tért magához. Lefogyott, és szinte ereje nem volt semmihez. Otthon csak feküdt, aludt. Bella és a lánya, Melinda, gyakran felkereste. Próbáltak segíteni neki, de nem sok sikerrel. Roland, a kollégája, egyik alkalommal átadta neki a Bálint által küldött síelés közben készített fényképeket. Réka csak nézte őket szótlanul. Együttlétük minden perce felidéződött benne. Aztán később, Melinda tanácsára, hetente eljárt egy pszichiáterhez. Egy jó félév után volt abban az állapotban, hogy visszament dolgozni, ami úgy látszott valamit segített rajta. Az ősz folyamán beiratkozott egy nyelvtanfolyamra is, minden idejét igyekezett munkával vagy tanulással kitölteni. De ahányszor csak ünnep következett, magára zárta az ajtót, pedig Roland és barátnője, de Melinda is szerette volna társaságba vinni. Réka ekkor még ellenállt.  Az eltelt időben még Bellát és Kálmánt sem látogatta meg. Félt. Félt, hogy ott is Gáspárt keresi majd.

     A következő év tavaszán Melinda szerzett jegyet egy Zeneakadémiai jazz koncertre , ahová magával vitte Rékát is. Melinda eljött érte kocsival és együtt mentek az esti előadásra. Szép tavaszias idő volt. Réka lassan visszanyerte eredeti súlyát, de arca kissé megnyúlt, sápadt volt, és szeme, mintha fénytelenebb lett volna. Kitartóan hordta ujján a Gáspártól kapott brill gyűrűt, a karikagyűrűt viszont  lehúzta az ujjáról, belerakta abba a dobozba, amiből egy évvel azelőtt Gáspár kivette. Ott volt Gáspár gyűrűje is. Bella adta oda neki.

     Melindával könnyű, tavaszi nadrágkosztümbe öltöztek, az alkalomnak megfelelően. A belváros egyik utcájában letették a kocsit, és a Liszt Ferenc téren keresztül sétáltak az Akadémia felé. Réka elnézte a téren szinte egymásba nyíló kávézó teraszokat, a jó időben vidáman fecserésző embereket. Már nagyon régen nem járt erre.

  -  Micsoda nyüzsgés van itt, Melinda! Nem is tudtam, hogy ebből a térből ez lett.

  - Ha akarod, előadás után leülhetünk valahová. Mit szólsz hozzá? - nézett a lányra.

  - Majd meglátjuk. Tulajdonképpen én nem vagyok otthonos túlságosan a jazz zenében. Mit is hallunk? Legalább készíts fel! A zenét szeretem, de eddig inkább komoly zenét hallgattam és hát a nekem tetsző tánczenét, rock-zenét. De az utóbbi időben szinte semmit.

  - Gitár zenét fogsz hallgatni. Egy Németországban élő magyar-cigány származású nagyon tehetséges gitárost, egy zseniális norvég bőgőst, és egy még zseniálisabb olasz dobost. Remélem, jót tesz majd neked! - mondta az utolsó szavakat nagyon óvatosan.

    Réka ránézett, belekarolt a nőbe.

  - Ne izgulj! Lassan helyre jövök. És köszönöm azt a sok jó beszélgetést, ami sokat segített nekem. Örülök, hogy Gáspár elképzelése már működik. És még annak is örülök, hogy Kinga, végül is lement és kibékült Andrással is. Úgy tudom lent élnek, és most András igazgatja. És abban a csodálatos házban élnek, ami… - hirtelen megállt és nagyot sóhajtott.

  - Igen. De ne beszélj róla, ha fáj még!  Vagy jobb, ha kimondod?

  - Hát… fáj. Tudod volt ott egy nagyon szép napom Gáspárral, amikor még csak készülőben volt a ház, de a hálószobát már berendezte. Azt hiszem, soha többet nem tudok majd férfit így szeretni.

  - Ezt nem tudtam!  - nézett rá elgondolkodva Melinda - Ezek szerint még nem tudtad elengedni. Pedig ez neki sem jó. Ha hiszel a szellemvilágban, a túlvilágban… El kell engedned! Elhiszem, hogy nagyon szeretted. Meglátod, ha nem is úgy, de képes leszel még valakit majd megszeretni, hiszen fiatal vagy Réka.

  - Lehet. Nem tudom. Félek, hogy nem - válaszolt egy kis szünet után elgondolkodva Réka - Nehezen megy az elengedés, de igyekszem. Voltam a temetőben, és elbúcsúztam tőle. Azt hiszem csak most sikerült. Na, de beszéljünk másról. Mi van édesanyádékkal? Disznó módon nem láttam már őket két hónapja, csak ígérgettem, mert azért ők is felhívnak gyakran.

  - Jól vannak. Apám azért néha le-lemegy. Besegít, ha kell… De menjünk be és üljünk le.

  - Milyen sokan vannak! - nézett körül meglepetten Réka, majd leültek a harmadik sorba. Melinda előrehajolt, és a sor szélén álló fiúnak integetett. Réka is arra nézett, és meglepetten látta, hogy Bálint az, akivel még a sí táborban találkozott össze. 

  - Te ismered ezt a fiút? - nézett Melindára.

  - Persze. A kollégám. Nálunk dolgozik. Olyan habókos művész lélek, de jó fotós. Anyagilag nagyon jól el lett eresztve…- ekkor belépett a fekete hajú gitárművész, majd követték a zenész társai. Nagy tapssal fogadta a közönség - Na ennyi. Majd később mesélek róla.  Most hallgassuk inkább őket!

    Réka még egy pillantást vetett a már fotózó Bálintra, majd elmerült hamarosan a zenében. Számára egészen új volt a ritmus, az improvizáció.  Teljesen belemerült a három művész játékába. Előadás végén lelkesen tapsolt és megköszönte Melindának, hogy elhozta, aki örömmel hallgatta Réka lelkesedését, érezte a lány felszabadultságát.

  - Veszek egy lemezt - mondta Réka előadás után - Nem baj? Megvársz? - Melindára nézett és már be is állt a sorba. Amikor a művész rápillantott, és a nevét kérdezte, hirtelen fény villant, felnézett és látta, hogy Bálint készített fotót róluk. Mosolyogva indult Melinda felé, aki mellett már ott állt Bálint is. Réka egy kézfogással üdvözölte a fiút.

  - Nem volt alkalmam, hogy megköszönjem a képeket, de hosszú ideg nem voltam a helyzet magaslatán a velem történtek után.

  - Tudom… Hallottam Rolandtól… - nézett rá Bálint, majd Melinda felé fordult - Zseniális előadás volt! Jövő héten meg a fonóba kell menni, a kedvenc quartettem lép fel, a zseni szaxissal… Nem akartok eljönni? - kérdezte tőlük

  - Nem is tudom, ha ráérek elmegyek. Annyit meséltél már róluk, hogy egyszer meg kellene hallgatnom őket, hátha én is a rajongóik táborába lépek. De Réka, ha én nem is érnék rá, ajánlom neked! - fordult Melinda Réka felé.

  - Meghívhatlak benneteket egy jó kávéra, vagy sütire? Van kedvetek? - kérdezte aztán mindkettőjüket Bálint.

   Melinda Rékára nézett, most ő karolt a lányba és elfogadva a meghívást elsétáltak egy kicsi, hangulatos kis presszóba, ami Ámor névre hallgatott. Meghitt berendezés, kellemes világítás, olyan szerelmespároknak való hely. Melinda és Réka leültek egy asztalhoz, Bálint elviharzott, hogy letegye a gépet és ő maga tálalja fel számukra a kávét és a nagy adag somlóit, mert az kértek.

 - Ti honnan ismeritek egymást?  - kérdezte aztán, egy kis idő után Melinda.

  - Az ausztriai sítáborból… Bálint készített néhány fotót rólam és Gáspárról, ezért örökre hálás leszek neki. Akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó fotónk…- válaszolt most nyugodt hangon Réka.

   Bálint hallgatott, időnként hosszan Rékára nézett, látta a lány fájdalmát, aki szótlanul ült mellettük, elgondolkodva ette süteményét. Melinda törte meg a csendet.

  - Na és mi van Julcsival? Rendben vagytok?

  - Mondjuk - nézett most zavartan Melindára a fiú, majd Rékára tekintett. Három év után is nehéz megszoknom, hogy igazodnom kell egy másik emberhez… És,  hát neki sincs sok szabad ideje, leköti a színház… Vidéken lenne egy nagyobb lehetősége, de nem akar tőlem messze menni.

  - Miért? Ha szeretitek egymást, ha meg van a kölcsönös bizalom… Nem akarod feleségül venni? Igaz, hogy elég viharos a ti kapcsolatotok…

   A fiú hosszan gondolkodva Rékára nézett, majd válaszolt Melinda kérdésére - Nem vagyok az a nősülős fajta… Mag aztán én sem vagyok egy könnyű eset…

  - Hát nem, az igaz! - nevette el magát Melinda, meglökte könyökével Rékát - Azt hiszem velem együtt, te sem bíznál meg egy ilyen pasiban, igaz Réka? Nem csodálom Julcsit…

  - Most válaszoljak erre? - nézett mindkettőjükre zavartan a lány - Nem ismerem Bálintot. De a  házasság, az együttélés sok megalkuvással járhat… Nem tudom… Sajnos nem tudtuk kipróbálni Gáspárral…. Vele működött volna egészen biztos. Na, de nem akarok erről beszélni! - komorodott el hirtelen Réka és a fiúra nézett.

  - Sajnálom! - Melinda megsimogatta Réka karját - De én most erről a nehéz fiúról beszéltem.  Hát nézz rá! Jóképű, nagy dumás… Aztán ez a kávéház is az övé, jó pénzű, biztosan szép lakása is van… Ki ne bukna rá. Féltékeny is Julcsi… Azt hiszem, okkal…

  - Na, na! Ne állíts be engem egy macsónak azért.  Soha nem vetettem meg a szép lányokat elismerem, de már én is öregszem. És lehet, hogy lassan majd csak lesz belőlem egy férj. Mit tudom én…- nézett most zavartan és kitartóan Rékára.

  - Öregszel? - szinte hahotázott Melinda - Na, azért nem féltelek! De tudom, hogy nagy szíved van!

    Réka csak hallgatott, néha-néha körbenézett, elkapta Bálint egy-egy pillantását is. Érezte, hogy tetszik ennek a férfinak.

  - Na, milyen a hely? - kérdezte Bálint Rékától, a szemébe nézett, majd a lány kezére, a gyűrűre.

 - Nagyon hangulatos, kellemes.  Te találtad ki a nevét?  Tetszik.

  - Én. Talán, mert akkor nagyon szerelmes voltam…- nézett ismét kitartóan Rékára. Tetszett neki a lány, csak éppen nem tudta, hogy mit kezdjen a gondolataival, az érzelmeivel. Majd megkérdezte tőle.

  - És te, Réka? Még mindig abban a gimnáziumban tanítasz?

  - Igen. Ott.  De mellette most eljárok egy nyelvtanfolyamra is. Bár, magam sem tudom, hogy minek, de biztosan jó lesz valamire- mondta tétován Réka és ivott egy kortyot az ásványvízből - De lassan induljunk, Melinda! - felállt és Melinda kénytelen volt követni, elköszöntek Bálinttól, és elindultak Melinda kocsija felé.  

 

16

   

   Egyik este Roland csengetett be hozzá. Rékánál jazz zene szólt, az Akadémián látott együttes zenéjét hallgatta, miközben éppen vacsorához készülődött. Beengedte a fiút, majd neki is készített vacsorát, így együtt ültek asztalhoz.

  - Nem is tudtam, hogy szereted a jazzt? - nézett meglepetten a lányra.

  - Csak most kezdem megszeretni és megismerni - ekkor elmesélte a Melindával és Bálinttal való találkozását. A koncert élményéről zengedezett.

  - Na, akkor eljöhetnél velünk hétvégén a fonóba! Ott meg egy remek szaxofonost fogsz megismerni. Szerintem, olyan Coltrane-t idéző időnként, és szédületes a bandájával együtt. Nagyon ajánlom, mert lélekbe emelő élményben lesz részed! Majd adok neked lemezeket, hogy az említett zenész számait is megismerd.

  - Te ilyen nagy jazz szakértő vagy? Nem is tudtam - nézett őszinte meglepődéssel a fiúra.

  - Jazz szakértő nem vagyok, de szeretem ezt a zenét. Igen. Az egyetemen volt egy társam, aki dobolt, akkor ismertem meg ezt a műfajt. Amúgy, nem zavarlak? Nem is kérdeztem… Te meg itt megvacsoráztatsz… De most jobban nézel ki Réka. Még a színed is más…

  - Igen. Én is érzem. Lassan talpra állok ismét. Ami volt, mára már a múlt, szép folytatása lehetett volna, de nem így történt. Talán más a karmám.

  - Na, csak nem ezotériával foglalkozol újabban?

  - Nem. Csak olvasgatok róla a neten, és elgondolkodom néha… Például azon, hogy mi végre vagyok a világon? Ugye megszülettem, pedig engem nem akartak, csak úgy kierőszakoltam… Na, mindegy. Aztán minden olyan simának tűnően ment egy darabig. Lettek szüleim,  barátaim, szerelmeim, és jött egy igazi férfi, aki nagyon szeretett és vele én is el tudtam volna képzelni az életemet. Majd elvette tőlem a sors. Adott volna tőle egy örökre szóló emléket, egy feladatot, hogy felneveljem a gyermekünket, akit ő már nem ismert volna. Aztán ő valamiért nem születhetett le a földre  -Roland, egy ideig hallgatta Réka monológját, majd közbevágott.

  - Szerintem te még mindig sokat foglalkozol a múltaddal, magaddal.  Fiatal és szép vagy, tovább kellene lépned!  Eddig nem meséltem neked, de van egy bátyám… Féltestvérem… Ő is nagyon nehéz évet vészelt át… Igaz, hogy nem meghalt a felesége, csak éppen elhagyta őt. Pedig Milán, mindent megadott neki. Vakon szerette azt a nőt, pedig nem voltak egymáshoz valók. És szerintem soha nem szerette a testvéremet igazán. Tetszett neki a menő idegsebész és a külföldi élet. A jólét. De Milánnak hiába mondtam ezt egyszer… Ő teljesen elborult a nő szépségétől.  Bár, szerintem inkább dögös volt… Na, rá is fázott. Most egyedül él. Bezárkózott. De nem is tudom, minek mesélem ezt neked…- nézett most a lányra Roland.

  - Talán, mert hasonlóan élek én is. Bezárkózom és félek egy új kapcsolattól. Biztosan igazad van. És őszintén, hiányzik az ölelés, hiányzik, hogy megsimogasson valaki. Úgy látszik - nem tagadom - kezdek újra élni. Nem is tudtam eddig, hogy neked testvéred van. Miért nem beszéltél róla?

  - Mert mindig csak szakmai dolgokról beszélgettünk és a családomról nemigen esett eddig szó. De majd még mesélek a mamámról és apámról is. Viszont örülök, hogy kezdesz kinyílni megint.  Újra egészséges nő vagy. És még mindig szép és kedves - nézett most Roland zavartan Rékára, aki meglepetten, és mosolyogva válaszolt neki.

  - Na, na! Ne udvarolj nekem! Van neked egy Boglárkád!  Nem is tudom mi lesz velem? Ha jön majd valaki egyszer, el tudom-e majd fogadni, mint férfit… Félek, hogy majd óhatatlanul Gáspárral hasonlítgatom.

  - És van valaki a láthatáron, hogy így beszélsz erről? De azt hiszem, agyon komplikálod ezt a dolgot! Szerettél, és Gáspárra mindig emlékezni fogsz. De ez nem lehet akadálya annak, hogy ne akadjon esetleg az életedben még egy nagy szerelem.  Az élet már csak ilyen Réka…

  - Dehogy van. Csak úgy őszintén elmondtam neked, ami bennem van. Mivel te is mindig őszinte vagy hozzám, olyan jó testvérnek érezlek.  És örülök, hogy hozzánk jöttél dolgozni, mert ezt az érzést soha nem ismertem volna meg.  Nekem nem volt testvérem.

  - Ezért is jöttem le hozzád. Egy jót beszélgetni… Sokáig azt hittem, hogy nem tudsz kilábalni a bánatodból. Aztán azt gondoltam, majd az idő talán segít.  És most örülök! Akkor jössz velünk a fonóba?

   - Megyek. Majd elviszlek benneteket kocsival. Kíváncsivá tettél. Holnap meddig dolgozol?

  - Miért? - nézett Rékára kérdőn Roland.

  - Kedvem lenne tanítás tán egy pingpong meccset veled lezavarni, és utána uszodába menni, de egyedül nincs kedvem, vagy programod van Bogival?

  - Na, végre! Ráérek! De kikapsz tőlem, azt tudod?

  - Na, na! Ne igyál előre a medve bőrére? 

    Együtt megnéztek vacsora után egy filmet, majd elköszöntek egymástól. Réka most érezte először igazán szabadnak magát. Kényelmesen elnyúlt a fürdőkádban, hosszan mélázott az elmúlt napokról, majd kiszállt a fürdőkádból, megnézte magát a tükörben, haját szárazra törölte, kicsit megborzolta, jobbra majd balra fordult és megelégedetten indult a hálószobájába.

    A hét gyorsan eltelt. Réka lélekben készült a koncertre. Egyik nap váratlanul felhívta Bálint és a koncertre hívta. Réka elmondta, hogy Rolanddal és Boglárkával együtt megy. Erre Bálint felajánlotta, hogy értük jön kocsival. Szinte erőszakosan közölte vele, hogy vasárnap délután négykor ott lesz a lakásán. Réka csak hümmögött magának, amikor letette a telefonját

    Hétvégén meghívta ebédre Rolandot és Boglárkát. Így együtt várták a négy körül érkező Bálintot. Aki nem erre számított. Azt gondolta egyedül találja majd a lányt. Nem tudta elfelejteni. Sokszor felbukkant előtte Réka nagy fekete szeme, duzzadt szája. Már a téli sí táborban is voltak róla gondolatai.    - Á, ti itt? -  mondta meglepődve és a párra nézett, ahogy Réka szobájába lépett.

  - Egész kellemes környék és nagyon hangulatos lakásod van Réka – mondta aztán Bálint a lány felé fordulva.

  - Gyere, ülj le közénk! Ettél? Mert szívesen megkínállak!

   - Ezek szerint ebéden voltatok Rékánál! Hát… ebédeltem, de – nézett zavartan körbe  - megkóstolom.  Mi lesz az?

   - Csirkés lasagna. Szereted?  - kérdezte a tűzhely előtt álló Réka egy tányérral a kezében - Bálint csak nézte a lányt, aztán megszólalt.

  - Jöhet! De csak keveset! - aztán jóízűen ette az ételt, és elismerően biccentgetett a fejével Réka felé.  Majd, amikor már üres lett a tányérja, a lányra mosolygott és kezet csókolt neki - Köszönet a háziasszonynak! Tényleg finom volt. Már ezért is érdemes volt eljönnöm. De hoztam pár fotót a koncertről - elővette belső zsebéből a pár képet és odaadta Rékának, aki nézegette, fel-felpillantott Bálintra, majd tovább adta a fotókat Rolandéknak.

  - Ugye, hogy nagyon fotogén Réka? - kérdezte Bálint Rolandék felé fordulva.

  - Tényleg az. Dedikáltattál egy lemezt? Marha jól nézel ki a pasi mellett Réka, de ő is…  És jók ezek a koncert felvételek is - válaszolt Roland.

  - Benne vagy az újságunkban Réka! - nézett ismét a lányra, aki egészen zavarban volt.

  - Komolyan? De hát miért? És hol az újság? - kérdezte most már kíváncsian és Bálintra nézett.

  - Hát csak úgy. Végül is csak egy híradás. Nem nagy ügy. Egy kép a koncertről és egy a dedikálásról. Tessék, itt van, nézzétek meg! - átadta az újságot Rékának.

     Roland ránézett Bálintra, érezte, hogy meg akarja magának szerezni Rékát. Féltette a lányt, mert tudta, hogy még friss a seb nála. De aztán beszélgetni kezdett Bálinttal, nem foglalkozott tovább a dologgal. Közben a lányok elmosogattak, majd készülődtek, kicsit korábban indultak. Réka beült Bálint mellé.

    A koncertre időben érkeztek. Már gyülekeztek az emberek. Réka elnézte az egykori gyárból lett kissé lepusztultnak tűnő termet. Furcsállotta, hogy nem a színpadon játszanak majd a zenészek. A nézőtéren körbe-karikára rendezték el a székeket. A hangszerek előtt körbe-körbe apró mécses volt helyezve. Aztán bejött a zenekar. Ahogy elkezdődött a zene, Réka hol a cimbalmos kezét nézte, hol a bőgős elvarázsolt fejét, a dobos behunyt szemét, amint finom ütésekkel, alázattal játszott alá a hatalmas szaxofonszólónak. Behunyta időnként a szemét, úszott a gyönyörűséges dallamokban, amit számára ez a szaxofonos zenész úgy varázsolt elő, hogy szinte beleremegett a lelke. Előadás után szótlanul ment Bálinttal és Rolandékkal a kocsihoz, hallotta a fiúk dicshimnuszát, ő csak hallgatott, teljesen a zene hatása alatt volt. Amikor beültek a kocsiba, Bálint ránézett, majd megkérdezte tőle.

  - Na? Rád milyen hatással volt?  Mi csak mondjuk a magunkét, de hát mi már hallottuk őket sokszor. 

  -   Azt hiszem hozzájuk hasonlót még nem hallottam. Igazatok volt! Szárnyalni lehet. Szívből játszottak!   Teljes átéléssel, nemcsak szakmai tudással.  Valami olyan pluszt éltem át, amit talán még soha. Ezt érezni kell, nem tudok róla beszélni…

  - Látod, ez az! - nézett elismerően Bálint a lányra - Szerintem, tök pontos, ahogy megfogalmaztad.

  - Hát tényleg. Igaz Bogi? Te hogy voltál ezzel? - kérdezte a barátnőjét, aki eléggé szótlan és magába vonuló lány volt.

  - Én már többször hallottam őket! De ma, mintha Réka tiszteletére játszottak volna, annyira tökéletes volt minden! Azt hiszem mindenki sodródott velük együtt valahová…

  - Na, akkor máskor is meghallgatod őket? - kérdezte Roland Rékától.

    Egészen biztos és beszerzem a lemezeiket is! Köszönet nektek, hogy megismerhettem őket! - nézett hátra, majd Bálintra, aki haza szállította őket. Amikor megérkeztek Bálint várta, hogy Réka behívja, de nem tette.  Ő pedig nem akart erőszakoskodni. Érezte, hogy rosszul sülne el. Pedig nagyon szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni a lánnyal. Így aztán barátságban elköszöntek. Amikor Réka egy puszit adott az arcára, hirtelen elkapta a lány kezét és belecsókolt a tenyerébe.

     Réka forróságot érzett a testében, de hirtelen visszahúzta a kezét, és szép lassan követte Rolandot és Boglárkát. De azért egy pillanatra megfordult, integetett Bálintnak.  Az a fajta szikra, ami egy nőt és férfit vonz, ott volt közöttük, jól érezte. De egyelőre nem akart gondolni semmiféle kapcsolatra. Félt. Félt találkozni ismét egy férfi testtel Gáspár után. Nem tudta, hogy képes lesz-e majd az adott pillanatban bárkivel is önfeledten szeretkezni. Képes lesz-e bárkit is szeretni.

 

 

 

 

17

 

    Közelgett a nyári szünet. Réka, de tanár társai is kimerültnek érezték magukat. Rékát örömmel töltötte el, hogy kis létszámú gimnasztikai csoportjával országos első helyezést ért el egy versenyen. Roland őszintén gratulált neki. Réka viszont azt vette észre, hogy tanár kollégái közül néhányan elfordultak tőle. Nem értettek vele egyet abban sem, hogy osztályának a kirándulásokon szerintük, túl sokat megenged. Ugyan Rékának fogalma sem volt, hogy mi a baj vele, hiszen szabados magatartást senkitől sem fogadott el. De hát tudomásul vette. Hiszen jól látta, hogy megoszlik a testület. Őt, mint testnevelő tanárt nem igazán fogadták be. Talán többre tartották magukat. Úgy gondolták, az ő tantárgya nem olyan fontos, mint az övék. Erről időnként hosszú beszélgetésbe bonyolódott Rolanddal, de csak egymás vigasztalása volt mindig a záró mondat. Pedig, ahogy Réka elnézte a korban is hozzá közel álló tanárokat, megállapította, sokukra ráférne egy kis külön testmozgás. Többnyire elhízottak voltak és mindig fáradtak, tele panasszal. Jómaga szervezkedni próbált, hogy délutánonként, amikor szabad a tornaterem, szervez külön sportot, de alig volt rá jelentkező. Így aztán felhagyott vele. Az utolsó tanítási napon, délutánra meghívta lakására a sportversenyen részt vett lányokat. Úgy gondolta, közösen megünnepli velük a kiváló eredményt. Előre felkészült, szendvicseket készített és egy nagy tortát sütött. Mindegyik lánynak készített egy-egy személyes kis tárgyat is. Talán azért szerették a gyerekek Rékát, mert azonosulni tudott velük.

    Együtt szállt fel a nyolc lánnyal a metróra, majd a buszra és jó kedvvel, derűvel léptek be Réka lakásába. A lányok nem hazudtolták meg magukat, hangos lett néhány perc alatt a lakás. A nagy szőnyegre ültek le, néhányan segítettek neki a terítésben. Az egyik szőke lány megállt egy fiókos komód előtt, ahol egy vázában piros rózsa volt és egy fűzfaág. Két karikagyűrű egy cérnára fűzve lógott a váza oldalán. Mellette Réka és Gáspár fotója, amint egy hófedte helyen egymást átölelve mosolyognak egymásra.

  - Réka néni!  Ő volt a vőlegénye? Milyen szépen tetszik az emlékét őrizni! - Réka meglepetten fordult a lány felé, majd kicsit elszomorodva válaszolt.

  - Igen. Ő volt. Így van itt velem, még mindig. Sajnos, csak így…

    A többi lány is felállt, megnézték a kis kegyhelyet, majd sutyorogtak valamit, visszaültek a szőnyegre.

    - És miért van a rózsa mellett az a szomorúfűz ág? Olyan furcsa! - kérdezte most Gabi, az egyik legtehetségesebb tornászlány, aki már harmadikos volt.

  - Hát…- leült Réka is a szőnyegre - Erre nehéz felelnem. Tudjátok, ha az embert először megérinti a szerelem, és nagyon megérinti, valami nagyon fontos változás történik az életében.  Engem egy nyári délután egy fűzfa alatt hozott össze a sors Gáspárral … Ezért teszek mindig fűzfaágat a virág mellé.

  - És, ha majd egyszer ismét megérinti egy új szerelem, mert ugye ennek sajnos vége lett… Akkor ezzel mi lesz? - nézett Réka felé kérdőn a szőke kislány.

  - Hm - Réka lehajtotta fejét, láthatóan nem tudta mit feleljen erre - Látjátok, ezen még nem is gondolkodtam. Talán már nem kellene így őriznem ezt az emléket, de úgy látszik, nem tudom még teljesen lezárni ezt a kapcsolatot. Pedig tudom, hogy örökre vége, hiszen Gáspár meghalt. Mégis… Nekem megnyugtató, hogy így van… Gondolom, hogy eljön majd az idő és elteszem az emlékeimet egy fiókba, de nem dobom ki soha. Ahogy bennem is örökre megmarad. Legyen az akármekkora esetlegesen eljövendő szerelem… Most viszont pattanjunk fel, üljetek asztalhoz és együnk!

    Nagy örömmel fogyasztották a szendvicseket, miközben tovább beszélgettek. Megnyíltak Réka előtt és mindenki mesélt valamit a magánéletéről, esetleges problémájáról, ő pedig nem győzött tanácsokat adni. Már a torta tálalása következett volna, amikor csengettek Réka lakásán.

   - Gabikám nyiss ajtót! Nem vártam senkit, de mindegy. Én a tortát addig az asztalra teszem, amit nektek készítettem jutalmul. 

   Gabi, amikor kinyitotta az ajtót, egy jóképű sötétbarna, göndör hajú férfit látott, zavartan kérdezte.

       - Jó helyre csengetett?

    A férfi elmosolyogta magát - Valószínűleg igen. Bár, egy Réka nevezetű hölgyet vártam - ekkor már Réka is ott állt az ajtóban, megismerte Bálint hangját. Ugyancsak meglepődött.

  - Vendégeim vannak, nem tudtam, hogy te is hivatalos vagy! De… akkor gyere be! Tudod, a tanítványaim sikerét ünnepeljük!

  - Nocsak! – nézett kérdőn a sok szép fiatal lányra - És mi volt a siker? Mihez gratulálhatok?

  - Művészi torna országos első helyezés - kiabálták a lányok kórusban, majd némelyikük összesúgott a szomszédjával.

  - Gyere, Bálint!  Hozok neked is egy széket, ünnepelj velünk! Bár te nem dolgoztál meg ezért a sikerért, de azért kapsz a tortából egy szeletet - mondta nevetve, barátságosan, a legnagyobb természetességgel Réka.

  - Hohó, ha már ilyen alkalomban részesülők, megengeditek, hogy készítsek néhány fotót?

   A lányok meglepetten nézték a férfit, amint előveszi speciális masináját. Réka közben elmagyarázta nekik, hogy ki is ez a férfi.

   - Ha megengeditek, adok rólatok egy rövidke híradást az újságnak, ahol dolgozom, biztosan jól jön a sulinak is.

  - Na, lányok akarjátok? - kérdezte Réka a lányokra nézve.

    A lányok persze, hogy akarták. Készült róluk egy csoport fotó, de aztán Bálint természetes képeket is akart, arról, ami itt zajlott. Majd leült közéjük. Réka szeletelve osztogatta a tortát, és végül mindenkinek odaadta az apró kis ajándékot. Már este hatóra körül járt az idő, amikor szép lassan elköszöntek a lányok.

    Bálint még ott maradt. Réka miután kikísérte a lányokat, körül nézett a lakásban és  Bálint felé indult.

  - Na, elég nagy csatatér maradt, de majd elrendezem máskor! Váratlan vendég vagy, hogy úgy mondjam! Mi szél hozott? - kérdezte kissé zavartan Réka Bálintot, aki átült közben a kanapéra, letette a fényképezőgépét a dohányzó asztalra. Réka leült a mellette lévő fotelba. Várta a választ.

  - Hát, erre jártam és gondoltam becsengetek hozzád és megkérdezem …

  - Mit kérdezel meg? Hogy ráérek-e egy kis beszélgetésre?

  - Nem. Te is tudod, hogy vonzódom hozzád - felállt, majd sétált egyet, aztán hirtelen leült Réka mellé, a szőnyegre.

  - Azt hiszem, beléd szerettem.

  - És ezt vegyem komolyan?  - állt fel Réka, és most ő kezdett el sétálgatni a szobában – De hát neked már van egy komoly kapcsolatod! Azzal mi van?  - megfordult és élesen a már feléje közeledő Bálintra nézett.

  - Még van… De a szerelem… Egy váratlanul jött szerelem sok mindent megváltoztathat…- Bálint egyre közelebb ment Rékához, aki csak nézte a sötét szemeket, ami láthatóan vágyat sugárzott, érezte a körülöttük lebegő vonzó mágnes kört, majd Bálint átölelő karját, aki belecsókolt a nyakába. Réka beleborzongott. Maga sem értette, de feltörő vággyal ölelte vissza ezt a fiatal férfi testet. Nem gondolt Gáspárra, semmire sem gondolt. Hiányzott testének ez az ölelés. Később, amikor csak feküdtek meztelenül egymás mellett, nem gondolt sem múltra, sem jövőre. Csak a pillanatnyi jelent élte meg. 

   Egy kis idő eltelte után Bálint csendben öltözni kezdett, Réka ugyanezt tette. Majd Bálint odament Rékához, aki most zavart tekintettel nézett rá és csak annyit mondott a fiúnak.

  - Jó volt veled.

  - Jó volt velem. Ennyi? - kérdezte kissé sértetten Bálint.

  - De hát mit mondjak Bálint? Tényleg az volt.

  - Szóval, még mindig Gáspár él benned. Nem tudtam beférkőzni a szívedbe egy csipetnyit sem? - kérdezte reménykedve a lánytól, majd a komódon akadt meg a szeme. Odament - Hát igen. Még mindig neki vagy. Ezernyi emlék köt hozzá. Túl sokat képzeltem. Nekem azért te többet jelentesz. És remélem , hogy...

  - Mit remélsz? Ülj le! Hozok egy kis italt. Konyakom van. Jó lesz?

   Bálint leült az egyik fotelba, beletúrt barna göndör hajába, hátradőlt, majd csak bólintott Rékának, aki hozta a konyakos üveget és két poharat tett le az asztalra. Bálint töltött.

  - Akkor emeljük a poharunkat…

  - Na, mire? – Réka kérdőn nézett a fiúra, szép fehér fogsora kivillant, miközben szája szélét kicsit megnyalta.

  - Arra, hogy talán belém szeretsz majd te is.

  - Miért?  Te szerelmes vagy? Azt gondolod?

  - Igen, Réka. De már mondtam. Nem hiszel nekem, látom.   Mit gondolsz miért jártam erre? Nem volt nap, hogy ne rád gondoltam volna a koncert óta.

  - Persze. A vadászszenvedélyed… Tudom, hogy nem vagy híres a hűségedről… Most megkaptál, bár nem akartam, de talán jobb is volt így, ennyire váratlanul. Őszinte leszek hozzád. Annyira féltem, hogy Gáspár után majd hogyan tudok ismét együtt lenni egy férfival, mit fogok átélni. Vele leszek, de majd Gáspár testére gondolok esetleg. És nem gondoltam senkire, csak éreztelek, és jó volt szeretni téged, fogadni, amit adtál, és talán viszonozni tudtam. Szerelemről pedig ne beszéljünk! - mondta elkomorodva - az nagyon mély kapocs, és mély dolog…

  - Akkor én vagyok az, aki átsegítettelek egy bizonyos… Csak ennyi? Ez nem valami kecsegtető nekem…

  - Jaj, hát minek erről beszélni? Kedves, kellemes férfi vagy… Elfogadlak, úgy ahogy vagy… De, ha szerelmes lennék, nem tudnék osztozkodni veled Julcsin… Így hívják a párod, ugye?  Talán ezt megérted. Nem is tudom, hogy helyesen teszem-e, ha kapcsolatot akarok veled fenntartani? Nincs lelkiismeret furdalásod?

  - Tudod, Julcsi és én… Szóval elég bonyolult a mi kapcsolatunk. De ennek vége lesz. Ígérem. Érzem, hogy te fordulópont leszel az életemben. Most nem kérdezek többet, és nem várok semmit.  Még sokat kell találkoznunk, beszélgetnünk, együtt lennünk, hogy akár te vagy én döntsünk.

     Réka nem válaszolt, csak hallgatta Bálintot. Most nem akart ő gondolni semmiféle komoly kapcsolatra. Arra gondolt, hogy talán néha összejön ezzel a fiúval, és nagyon jól érzi majd magát. Semmi többet nem akart most. De erről esze ágában sem volt beszélni. Ivott egy kortyot, maga alá húzta lábát, majd megkérdezte.

  - Nem akarsz te túl sokat ilyen hirtelen?

    Bálint meglepetten nézett a lányra, majd megcsókolta.

  - Azt hiszem nem. Ha te is úgy éreznél, mint én, ilyen kérdést nem tennél fel! De hát azért nem adom fel! És most elmegyek, el kell mennem. Felvette az asztalról a fényképezőgépét. Hirtelen lekapta a fotelban ülő Rékát.

   - Ez lesz az első képem rólad, az első szeretkezésünk után. Elteszem.

     Réka felállt, kikísérte az ajtóig a férfit. Bálint megfordult, szorosan magához ölelte, aztán csak nézte Réka fekete szemét, majd szó nélkül távozott.