Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Réka/22-24.fejezet

22

 

     Ragyogó napsütéses idő volt. Réka egy kis manzárdszobában lakott.  Mindjárt az első este megcsodálta a harmincas években épített, borostyánnal befuttatott különleges kétszintes villát. Romantikus érzései támadtak. Hatalmas füves, gyümölcsfákkal betelepített telek vette körül a vörösre festett épületet. Roland apja, magas, szikár, még most is szép ember volt. Édesanyja pedig finom vonású, törékeny, nagyon kedves asszony. Láthatóan harmóniában éltek.

   Ebédkor és vacsorakor a kerti szaletliben ült le a család, hosszan és jó hangulatban folyt az étkezés. Naponta lejártak a falusi strandra, nagyokat úsztak, napoztak, késő délután mentek haza. Egy-egy kiadós estebéd után jól esett mindenkinek a szendergés. Néha, ha nem voltak fáradtak, nagyokat ping-pongoztak.

    Réka kezdett megnyugodni, bár sokszor eszébe jutott Bálint. Egyik este Melinda kereste telefonon, Krétára hívta nyaralni. Elmesélte, hogy szeptember közepére Misivel lefoglaltak egy szállást Krétán, de férje váratlan munkája miatt nem tud vele utazni. Jól tájékozott volt Bálint és Réka szakításáról, hiszen Bálint elsírta neki a bánatát és mindent elmesélt neki. Arra gondolt, hogy biztosan Rékát is megviselte a szakítás, talán jót tenne neki egy ilyen kikapcsolódás. Réka morfondírozott magában, időt kért. Melinda jól érezte, hogy Réka még nem gyógyult ki Bálintból. Azt is tudta, hogy Bálint szenved, de erről nem mesélt most Rékának.

   - Akkor jól van. Majd, ha hazajössz a Balatonról, megmondod, hogy hogyan döntöttél. Addig mást nem hívok. És mindenesetre veled mennék a legszívesebben, ha már Misi nem jöhet. 

  - Köszönöm Melinda. Jól esik, hogy rám gondoltál. Kecsegtető a meghívásod, még soha nem voltam Görögországban… Hát, majd meglátom! - kikapcsolta telefonját, majd visszaült Roland édesanyja mellé, aki egyedül üldögélt ekkor kint a nyári szaletliben, János bácsi már lepihent, Roland és Bogi pedig esti programra ment egy régi iskolatársához.

  - Csak egy barátnőm volt - mondta az asszonynak, magyarázkodva. Mária néni csak bólogatott, majd Réka felé fordult.

  - Nem is kérdeztem, kényelmes a szoba? Nem túl nagy, de igyekeztem otthonosan berendezni, miután Milán, a fiúnk elment. Azelőtt olyan fiú szoba volt… - közben zavartan babrálta az asztalterítő szélét.

  - Ne, tessék aggódni! Nagyon kellemes, bár kicsit meleg, de esténként már eléggé hűvös van, éjszakára már… Roland mesélt a bátyjáról, bár nem túl sokat… - nézett most kíváncsian az asszonyra.

  - Tudod ő egy szép kapcsolatból született, és nagy volt a korkülönbség a két gyerek között… Milán pedig hamar felnőtt lett. Hamar elszakadt tőlem… Talán, mert férjhez mentem. Vagy csak független akart lenni…- elérzékenyülve nézett a távolba.

  - És ő most hol van? - kérdezte Réka, és érezte, hogy fájó pontjáról beszél vele most Mária néni.

  - Külföldön. Orvos. Tudod… - nézett hirtelen Réka szemébe - nagyon szerettem valamikor egy férfit, egy Jugoszláviában élő férfit. Itt a Balatonon ismerkedtünk meg. Terhes lettem, de neki felesége volt…  És nem vált el… Így aztán lányként szültem… Az urammal csak jóval később találkoztunk… Ő nagyon rendes ember. Nem is tudom, miért mesélem el ezt neked… Cipelem magammal ezt a keresztet… Roland pedig olyan sok örömet okozott nekünk… Örülök, hogy veled ilyen jó barátságban van. Tudom, hogy sokat segítesz neki. És ezt köszönöm.

  - Nekem is jó, hogy van. A mi tantestületünkben valahogy nem igazán becsülik a kollégák a tornatanárt, én legalábbis így látom. Így aztán Rolanddal jól elvagyunk. De okos, értelmes és rendes fiú.  És ahogy látom, Bogival egymásra találtak.

  - Igen. Mi is úgy látjuk. Bár még fiatalok. Igaz, hogy mikor legyen szerelmes az ember, nem igaz? És te? Te egyedül élsz? - kérdezte az asszony kíváncsian Rékától.

    Réka ivott egy kortyot az üdítőjéből, majd maga sem tudta miért, kitárulkozott az asszony előtt. Szinte mindent elmondott magáról. Mária néni figyelmesen hallgatta, majd szeretettel megsimogatta Réka karját.

  - Hát, kislányom, akkor nem volt neked sem könnyű az életed eddig. De hidd el, hogy majd jóra fordul minden. Látod? Én sem gondoltam volna, hogy találkozni fogok egy olyan férfival, aki elfogad engem a lányfejjel szült fiammal együtt.  És még meg is szeretem. Bár a szerelem, az Milán apja volt… Ezt is be kell vallanom. De, gyere!  Megmutatom neked a fényképét.

   Mindketten felálltak, Mária néni elől ment, mögötte Réka.

  - És… És… Nem találkoznak Milánnal? - kérdezte most Réka érdeklődve.

  - Dehogynem - válaszolta az asszony csendesen - Csak ritkán. Lefoglalja Milánt a munkája. Már öt éve kint él Svédországban, és csak néha tud haza jönni. Mi azért minden évben meglátogatjuk, de most… Zűrös lett szegénykém magánélete. Elhagyta a felesége. Még, jó, hogy gyerek nem volt. Tudod, ez fáj nekem, mintha csak engem bántottak volna meg. De nem untatlak… - bementek a hallba, Réka leült a nagy asztalhoz, Mária néni pedig egy kis dobozzal ült le hozzá, amiből előszedegették a képeket. Réka elnézte a fiatal Mária nénit, aki láthatóan nagyon dekoratív, szép nő volt valamikor. Majd a gyerekekről készült fényképek következtek, aztán Milán apja, aki valóban jóképű férfi volt. Majd Milán és volt felesége fényképét mutatta Rékának.

  - Ez két éve készült. Itt, nálunk, a kertben.

    Réka átvette a fényképet, egy telt, mosolygós szőke nőt látott, akit egy sportos, barna jóképű férfi ölel át. Nem igazán hasonlított Rolandra.

  - Igazán szép pár voltak. Talán az édesapjára hasonlít a nagy fia Mária néni, nem? Találkozott Milán az édesapjával? - nézte tovább a fotót, majd visszaadta az asszonynak.

  - Hát igen. Nagyon is hasonlít. Igen találkoztak, de elég későn. Sajnos nem tudtak közel kerülni egymáshoz.  De ez nagyon hosszú történet… Majd talán egyszer még elmondom.  Most nem tartalak fenn. Hát ez van. Az élet nem olyan egyszerű. Nem is tudom, hogy miért mondtam el neked, de erről nem igazán beszéltem senkivel… Valahogy jó veled beszélgetni, mintha csak a lányom lennél.  Kedvellek, tudod-e Réka? - mosolygott most rá az asszony - Jó lenne, ha Roland nem kerülne hasonló helyzetbe!

  - Azt hiszem ő tiszta fejű, és tiszta érzelmű ember. És Bogi is az. Én azt gondolom, hogy összeillenek.

  - Hát ez igaz, de Milán is okos és tiszta érzelmű. Csak szenvedélyes és érzelmesebb. Persze, sérült gyermek volt, azt is tudom… Kár, hogy a magánélete úgy alakult, ahogy. Pedig nagyon tehetséges orvos. Nagyon szereti a munkáját  - szomorúan sóhajtott az asszony, bezárta a dobozt, majd csendesen elköszönt Rékától.  

    Fent a szobában Réka kinézett az ablakon. Rálátott a Balatonra, át a kivilágított túlsó partra. Mária néni történetén gondolkodott. Megkedvelte ezt az asszonyt. Érezte, hogy nagyon jó ember és mélyen szerető nő. Leült az ágya szélére, körül nézett a szobában, odalépett a falon függő fényképhez, jól megnézte magának a húsz év körüli Milánt, majd elnyúlt az ágyon. Óhatatlanul is Bálint jutott az eszébe, majd Gáspárt látta maga előtt. Szinte fájt a szíve. Sokáig forgolódott, míg álom jött a szemére.

 

 

23

 

       Rékának jót tett a nyári balatoni kikapcsolódás. Majd három hétig üdült Roland szüleinél. Szinte erőszakkal marasztalták. Úgy látta tényleg megkedvelték a szülők is. Otthon érezte magát, jómaga is megszerette a házat és a családot. A nyaralás végére már úgy érezték, mintha valóban egy család lennének. Réka pedig egyre jobban felejtette Bálintot. Mire visszaérkezett a hosszú nyaralásból, már kedvet kapott a Melinda által felajánlott krétai egy hetes úthoz. Roland elvállalta Réka szeptemberi helyettesítését. Ennek köszönhette, hogy rendkívüli szabadságot kapott.

     Alig várta az indulási napot. Korán kelt, a reptéren találkozott Melindával. Megölelték egymást, mindketten jókedvűek voltak. Melinda úgy gondolta cikket ír az úti élményeiből, Réka pedig áttanulmányozta, amit Krétáról tudnia kell, és mindent látni akart.

   - Na, jól vagy? - nézett rá Melinda. Nem baj, hogy elhívtalak? Jó színed van!

   - Jaj, dehogy! Jót tett nekem a hosszú nyári balatoni nyaralás! Hidd el, rendben vagyok. De ezt elmondtam már neked. És örülök, hogy Bálint is visszament Julcsihoz. Ez így van rendjén. Szép lehetett volna talán… De hagyjuk! Melinda ! Nézem, a táblát és nem látok Krétára induló gépet…- nézett most ijedten Melindára.

  - Krétára? De miért akarsz krétára menni? Ciprusra megyünk édes Rékám!

  - Micsoda? Nekem azt mondtad, hogy Krétára megyünk… Vagy rosszul értettem?  Vagy viccelsz velem?  - nézett most kérdőn Melindára.

  - Jaj, csak nem? Lehet, hogy először Krétát mondtam, mert valahogy mindig az jár az eszembe, én ott már voltam.  Ciprusra, Larnacába megyünk. Nem baj? - kérdezte szinte bocsánatkérőn.

  - Hát… Én Krétából készültem  - nevette el magát Réka - De nem baj! Ez a meglepetés! Így sem rossz.

  - Na, ez meglepő! Nem vagyok normális! De menjünk, mert lemaradunk!  - mondta Melinda, és kézi poggyászaikat a kezükbe vették.

    Amikor már Melindával a repülőgépen ültek, Rékának hirtelen eszébe jutott Bálint. Sóhajtott egy nagyot, majd kifelé nézett az ablakon. Már nem fájt neki a fiú hiánya, de szívesen gondolt az együtt töltött időkre. Melinda ránézett, hallva a sóhaját megkérdezte.

  - Csak nem Bálintra gondoltál? Akkorát sóhajtottál!

  - Eltaláltad. Eszembe jutott, mert ő akart velem Ciprusra jönni, ezt nem is meséltem.

  - Tényleg? Nahát!  És te lemondtál róla? - meglepetten nézett Rékára.

  - És te ezen csodálkozol? De, ne beszéljünk erről!

  - Jó. Rendben. Örülök, hogy eljöttél velem! És ne haragudj, hogy véletlenül félre tájékoztattalak. Látod, ilyen szórakozott vagyok! Már összekeverem a szezont a fazonnal.  De azért kapcsolódjunk ki! Élvezzük a görög napot, a több ezer éves kultúráját.  Én cikket írok róla. Te pedig felejts el minden rosszat! Azt hiszed nekem tejfel minden? Majd, ha férjhez mész, te is megtudod!

    Réka legyintett.

  - Én meg a férjhez menés!  Már harminc elmúltam. Lassan gyerekeim is lehetnének.  És itt állok magamban! Hátam mögött, a szerencsétlenül végződött kapcsolatokkal.  Lehet, hogy egyedül fogom leélni az életem?  Meg különben is! Nekem miért nem olyan egyszerű minden? Mennyivel jobb neked! Ott van Misi, egymásra találtatok! Lassan már ott tartok, hogy nincs is kedvem ismerkedni senkivel. Még utóbb azt hiszed rólam…

  - Nem hiszek semmit rólad. Az biztos, hogy megérdemelnél valami normális  férfit! Ne légy ilyen pesszimista! Nem ismerek rád! De azt mondják, egyszer, mindenki megtalálja a foltját.

   - Hát persze. Biztosan így van. Én most úgy döntöttem olyan leszek, mint egy vitorla kapitány nélkül. Vigyen a víz, amerre akar, hagyom. És majd kikötök valahol. Vagy rosszul gondolom?

  - Nem rossz filozófia. Remélem egy szép, csendes öbölben köt majd ki a vitorlád. Vagy nem erre vágysz? - kérdezte Melinda Rékától, aki felhúzta a vállát. Kicsit gondolkodott.

  - Nem is tudom.  Csendes, szép öböl… Inkább viharos hullámok, forró napsütés, forró homok…

  - Hát te javíthatatlan vagy! Vad, romantikus szerelemre vágyakozol, azt látom… Nem volt már elég a bonyodalmakból?

  - De abból igen. Viszont egy szép szenvedélyes szerelem… De mi a fenének beszélgetünk erről? - nézett hirtelen Melindára.

  - Mit tudom én? Rám is rám férne valami hasonló. Tudod Misi meg én…

  - Nincs minden rendben? – kérdezte most óvatosan Réka.

  - Rendben?  Látod ez az. Csak úgy tűnik. Látszat. Azt hiszem, valami kezd hiányozni ebből a kapcsolatból… Na, mindegy. Ne erről beszélgessünk most. Készülődjünk a leszálláshoz. Perceken belül megérkezünk. És taxival elmegyünk a csodás kis szállásunkra! Majd meglátod milyen jó lesz nekünk!

      A négy csillagos szálloda, ahol laktak, valóban csodálatos volt. Minden kényelmét élvezték. A szaunáját, az uszodát, a bőséges reggeliket. És rótták a várost, a környéket. Mindenütt kékre festett ajtók, zsaluk, vagy spaletták virítottak.  A tenger  kékebb volt a kéknél is. Réka imádott úszni, és bizony elment a két szilához, ahol a szerelem és szépség istennője a monda szerint kiemelkedett a habokból. Melindával elnyúltak a homokos tengerparton, csodálták a citrus ligetek valószerűtlenségét, gyönyörködtek az antik és bizánci kultúra keveredésében. Az egyszerű nép szokásaival ismerkedtek, megszerették a görög konyha változatos ízeit, a jó borokat, táncoltak, vidámak voltak. Fényképezték az ódon kis sikátorokat, a sziklás partvidéket, a távoli hegyeket, meg-megálltak a bazárokban, elhűlve nézték a több ezer éves romokat. Esténkét beültek a homokos tengerparti sétányon lévő tavernákba vagy kávézókba. Az utolsó napon még lementek egy sziklás öbölhöz, ahol Rékát egy kisebb baleset érte. Maga sem értette hogyan, de bokája, ahogy a sziklákon ugrált, egyszer csak kifordult. Szinte moccanni nem tudott. Melinda egy görög embertől kért segítséget, kézzel-lábbal magyarázott. Kisebb tömeg vette körbe Rékát, majd egy férfi felajánlotta, hogy orvoshoz viszi őket, ő tudja, hol van kórház. Réka nagy nehezen tudott csak fél lábon elvánszorogni a kocsihoz, fürdőruha volt raja, egy kis kendőt kötött a dereka köré.

  - Na, ezt jól megcsináltam! És így megjelenni egy orvos előtt! - szisszent fel, amikor a férfi kisegítette a kocsiból, és Melindával betámogatták a sebészetre. Leültek egy hosszú padra. Szerencsére nem túl sokáig kellett várakozniuk. A rendelőben Rékát az orvos felfektette egy ágyra, görögül mondott valamit a mellette ülő asszisztens nőnek, átadta a lány biztosítási iratait, majd visszament az ágyhoz, nézte a lány kifordult és megduzzadt bokáját. Finoman megtapogatta a lábát. Majd Réka fekete szemébe nézett és magyarul beszélt hozzá Réka legnagyobb meglepetésére.

   - Lehet, hogy fájdalmat fogok most okozni, de megpróbálom helyére tenni a bokáját. Sima bokaficam. Egy kicsit fájni fog - hirtelen mozdulattal a bokaficamot helyre tette. Réka halkan felsikoltott.

  - Bocsánat, de most már jobb lesz! - és most láthatóan alaposan szemügyre vette Réka alakját - Hát még ilyen csinos, fürdőruhás páciensem nem volt.  Maga sportol? - kérdezte aztán.

  - Tornatanár vagyok.

  - Látszik - mondta az orvos, és le nem vette kéken virító szemét Réka testéről, aki egészen zavarba jött. Majd az orvos egy névjegykártyát nyújtott át neki - Tessék, itt a telefonszámom, ha bármi gond lenne, nyugodtan hívjon. Nem messze lakom. Láttam meglepődött, hogy magyarul beszélek, de magyar vagyok. Lassan négy éve már, hogy itt dolgozom. Itt élek. Meddig marad? - kérdezte érdeklődve, miközben felsegítette Rékát és kifelé kísérte.

  - Már holnap reggel utazunk vissza Budapestre, a barátnőmmel voltam itt. Gyönyörű ország.

  - Valóban az. Sajnálom, hogy már vége a nyaralásuknak! De, gondolom, eljönnek máskor is! - Réka az orvosra nézett, kezet fogott vele, belenézett az orvos kéken csillogó szemébe és zavartan csak annyit mondott.

  - Azt hiszem, eljövök. Elbűvölt a tenger és… De hát egyszer minden jónak vége van. Mindenesetre köszönöm az ellátást! - kezet nyújtott a férfinak, aki egészen Melindáig kísérte a lányt.

  - Hát vigyázzon magára! Kár, hogy nem előbb találkoztunk! Több dolgot megmutathattam volna a városban és a környéken. De talán majd legközelebb! - kissé tétován köszönt el a két nőtől, mint aki még szeretne valamit mondani, de aztán megfordult és visszaindult a rendelője felé. Réka leült még egy kicsit Melinda mellé, aki meglepődve fordult felé.

  - Ez tud magyarul? Nem értem.

  - Hát magyar, csak itt dolgozik. Azt mondta már négy éve él itt - nézett most Réka Melindára.

  - Aha. Így már értem.  Jóképű a férfi, nem? Neked nem tetszik? Mintha meg akart volna veled ismerkedni, nekem úgy tűnt…

  - Tényleg jóképű és szimpatikus. De biztosan van már felesége… Nem mai fiú ő sem. Ahogy elnéztem olyan negyven körüli, nem? De valahogy nem vágyom most semmilyen kapcsolat után.  Jó volt egyedül, veled! Menjünk!

  - De azért ne zárkózz be teljesen! Bálint nélkül még világ a világ! - belekarolt Rékába és lassan sétáltak a szállodájuk felé.

 

24

 

   Réka, amikor hazaért a nyaralásából jókedvűen, kipihenten kezdte meg szeptemberi munkáját. Néha eszébe jutott Bálint is, de lassan szép emléknek könyvelte el kapcsolatát. Lezárta magában érzelmeit. A tengerparti nyaralása szinte minden eddigi fájdalmát kisöpörte. Sokat gondolt a tengerre, a városra. Elég sok volt a munkája, még Rolanddal csak ritkán találkozott, de a fiú is egyre több időt töltött barátnőjével. Aztán egyik este meghívta őket és nagy beszámolót tartott nekik görög útjáról. Élvezettel mesélt a tengerről. Boglárkának annyira tetszett a fényképeken látott táj, hogy rögtön eltervezte, odamennek nászútra, ha majd összeházasodnak.

    Melindával viszont gyakran találkozgattak. Mély női barátság alakult ki közöttük. Együtt jártak koncertekre, színházba. Melinda válni készült. De nem volt bánatos. Azt mondta Rékának, már régóta nem volt jó a házasságuk.

    Bálinttal és Julcsival is összefutott az egyik koncerten. Mint megtudta végül is, összeházasodtak. Réka furcsállotta, hogy Julcsi nem haragudott rá és barátságosan viselkedett vele szemben. Elnézte növekvő pocakjával, és arra gondolt, akár ő is lehetne a helyében, ha akkor nem úgy dönt. Kicsit irigyelte. Bár, azt is tudta, hogy Bálint még mindig vágyakozik utána. Legalábbis a látszat azt mutatta. Többször kereste Rékát a férfi telefonon, próbálkozott, de ő csendesen visszautasította. Bálint egy idő után tudomásul vette, hogy nincs visszaút. Így aztán lassan megszűntek telefonhívásai.

    Réka számára nem akadt egyetlen olyan férfi sem, akivel szívesen kapcsolatba került volna. Pedig Melinda minden igyekezetével azon volt, hogy partnert találjon barátnője számára. Egyik este, egy színházi előadás után forralt vörös bort iszogattak Réka lakásán, és hosszan beszélgettek.

  - Na, hogy tetszett az előadás? - kérdezte Melinda.

  - Nekem nagyon. Már régen nem szórakoztam ilyen önfeledten. Szerintem kitűnő előadás volt, jó rendezés, jó színészek, szinte egytől-egyig. Remek volt a díszlet is. És Goldoni humorát, valami felfoghatatlan könnyedséggel élték át a színészek. Neked mi a véleményed?

  - Pontosan. Ugyan úgy élveztem, mint te. Igazán jó ötlet volt tőled, hogy magaddal hívtál. Amióta nincs Misi, kicsit egyedül érzem magam, de majd csak jön egyszer valaki az életembe. Nem siettetem. Tudod Réka, már kibírhatatlan volt az egymáshoz nem tartozásunk. Misi szinte alig volt otthon, ha meg együtt voltunk, csak szótlanul ültünk, a szex meg… Különben is megcsalt, mint tudod… Ekkor döntöttem úgy, hogy véget vetek ennek az álházasságnak. A szüleim először oda voltak, de hát megértették, hogy ennek így semmi értelme tovább. És most sokkal jobban érzem magam. Te? Hogy állsz? Nem tetszett Ádám, akit bemutattam?

  - Nagyon értelmes, normális fiúnak ismertem meg, de vonzalom részemről semmi. Most mi a csudának lépjek bele egy ilyen kapcsolatba?

   Melinda elgondolkodva kortyolgatta italát, majd felkelt a fotelból, nagyot nyújtózott.

  - Igazad van. Majd eljön az igazi neked is. Csak ne ugorj bele meggondolatlanul valami kusza kapcsolatba megint! Haza kellene mennem. Még meg kell írnom éjszaka egy cikket. De jó volt veled beszélgetni… Nem is tudom, mi lenne velem most nélküled!

  Réka is felállt, és a nappaliban lévő telefon felé indult, mivel hívást jelzett a készülék.

  - Na, ki lehet az, ilyenkor? Kilenc óra - nézett a faliórára, miközben Melinda kezdte összeszedni holmiját. Réka felvette a kagylót.

  - Igen. Telkes Réka.

  - Akkor jó helyen vagyok, azt hiszem. Bocsásson meg a késői zavarásért. Varga Róbert vagyok Görögországból, az orvos, aki a bokaficamját helyre tette. Gondolom, hogy meglepődik a hívásomon, de kérem, ne vegye tolakodásnak. Olyan csinos, és szép lánnyal, mint maga, azóta sem találkoztam.  Bevallom, sokszor eszembe jutott kedves Réka. Egyébként hogy van a szép lába?

   - De hát… Nem értem… Honnan tudta a telefonszámomat? A lábam pedig köszönöm szépen egészen jól van.

  - A neve és a címe alapján, ez a felvételi kartonon szerepelt, nem volt nehéz a budapesti telefonkönyvben kinyomozni. Reméltem, hogy nem lesz olyan sok Telkes Réka egy címen.

    Réka felhúzta a szemöldökét, majd intett Melindának, hogy üljön le.

  - Igazán meglepő, nem is tudom, mit mondjak? És maga hogy van?

  - Köszönöm jól. Készülök haza. Tulajdonképpen ezért is hívtam. Most veszem ki a szabadságom, és haza utazom, de azt gondoltam… Szeretnék találkozni magával Réka.

   Réka kicsit hallgatott, nem válaszolt azonnal. A fülelő Melindára nézett, miközben egyik kezével elgondolkodva babrálta az összecsavarodott telefon zsinórt.

    - Nem is tudom, mit mondjak… Olyan váratlanul jött a hívása. Végül is… Hány napot tölt itt? És mikor érkezik?

  - Péntek délután. De ne válaszoljon most. Holnap visszahívom. Szeretnék megismerkedni magával.

   Réka hirtelen döntött. Maga előtt látta a kékszemű, készséges, komoly orvost. Arra gondolt miért is ne ismerkedhetne meg vele. Ezzel még semmilyen elkötelezettséget nem vállal sem ő, sem a férfi.

  - Tudja mit? Találkozzunk! Hol száll meg?

  - Van egy kis lakásom Pesten.  Örülök, hogy így döntött.  Pénteken, délután háromkor érkezik a gépem. És, akkor majd hívom még, Talán nem zavarom. Legalábbis bízom benne! Tudja, sokszor eszembe jutott a maga szép fekete szeme…

  - Ne bókoljon Róbert, mert még így telefonon keresztül is belepirulok - nevette el magát Réka - Akkor várom a hívását. Majd meglátjuk! Szép éjszakát magának! - letette a telefonkagylót és a kíváncsian üldögélő Melinda rákérdezett.

  - Kivel enyelegtél? Randevút beszéltél meg egy férfival? Olyan rejtélyes volt az egész, miről van szó? Mesélj! Gyere, ülj le ide!

  - Erre innunk kell valamit Melinda! Hozok még valamit… - Réka fürgén perdült és két poharat és konyakot hozott maguknak. Majd leült Melinda mellé.

  - Akkor koccintsunk! Nem hiszed el! Tényleg randevút beszéltem meg! Emlékszel a ciprusi orvosra?

  - Hát persze. Szép kék szeme volt. Csak nem ő telefonált?

  - De igen. Ő volt. Most pénteken érkezik, és meg akar velem ismerkedni. Én meg azt gondolom, hogy miért ne? Hiszen jóképű és kedves, férfinak tűnt.

  - Hát ez egész izgalmas!

  -  Itt, Pesten is van egy lakása.  Ennyit tudok róla. Szabadságra jön haza. Majd hív…

  - Még ilyet! Én azt mondom, hogy nincsenek véletlenek édes Rékám. Én már akkor láttam, hogy te tetszel neki. Akkor szedd össze magad, és ha megszereted, ne engedd el! Különös! Hívjunk egy taxit! - elgondolkodott, majd kénytelen volt búcsúzni barátnőjétől.