Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Réka/13-15.fejezet

 

13

 

    Réka, vasárnap, amikor Bella lakására indult, ahol Gáspár születésnapját készültek ünnepelni, az ajtóban összefutott Rolanddal, aki a barátnőjével jött hazafelé.

  - Szia, Réka! Hová sietsz? - kérdezte Roland, majd bemutatta a kislányt Rékának. Kezet fogott a két lány, majd Réka gyorsan válaszolt.

  - Vendégségbe.  Tényleg sietek, mert még lekésem az ebédet. Igaz is, akkor jössz a sí táborba?  Én tíz lányt viszek. Remélem, hogy megússzuk törés nélkül!

  - Persze. Úgy döntöttünk, hogy Boglárka is velem jön, hívd el Gáspárt. Vagy nem akarod?

  - Nem hiszem, hogy tud síelni. De azért majd megkérdezem. Nem is rossz ötlet!  Na, sziasztok!  - elviharzott, látszott, hogy valóban nagyon siet.

    Bella és Kálmán lakásán már együtt volt a család, amikor Réka is megérkezett. Szép sorjában üdvözölt mindenkit, utoljára Gáspárt ölelte meg, miközben szemével figyelte a sarokban ülő Kinga reagálását, aki összehúzott szájjal, némán ült most. Nem köszöntek egymásnak.

   - Akkor asztalhoz! Üljetek le! Te Gáspár és Réka ide! - majd sorban hellyel kínálta őket Bella. Láthatóan el akarta kerülni a konfliktust.

  - Minden rendben? - kérdezte halkan Gáspárt, mert tudta, hogy előző este már megjött, és a hallottak után beszélni akart a lányával.

  - Igen. Azt hiszem. Majd elmondom este.

  - Na, hogy halad a dolog? - kérdezte most Kálmán, miközben Bella és Melinda tálalt.

  - Azt hiszem a jövő nyárra, vagy az ősz elejére beindulhatunk. Addigra talán az engedélyek is meglesznek majd.  A lakás pedig majdnem teljesen kész, majd be kell rendezni, de ez már inkább női dolog lesz - nézett most Rékára.

    Réka Kingára nézett, aki hirtelen megszólalt ekkor.

  - Majd besegítek én is. Nekem egyelőre csak egy szoba kell majd.

  - Jó Kinga, de ezt majd még megbeszéljük. Mondtam, hogy bővítem a házat, ha lejössz. Örülök neki, hogy így döntöttél, de akár vehetek neked egy kis lakást, és azt úgy építtetem meg neked, ahogy kívánod! Csak ne dönts elhamarkodottan - zavartan nézett a lányára, Rékára, majd a láthatóan feszült rokonaira.

  - Miért? Akkor Kinga elvállalja az orvosi rendelést? Pedig mondtam, hogy már lenne egy nő, aki szívesen lemenne, olyan veled egykorú, elvált és lakása sincs. Jól jönne neki... - nézett most szinte erőszakosan Kálmán az öccsére.

  - Jó, ez még odébb van. Majd meglátjuk… Szerintem még Kinga sem döntött komolyan… - mondta ismét zavartan Gáspár, és kitért a konkrét válasz elől.

  - Dehogynem! Tegnap apa és én megbeszéltük már a dolgot. Szívesen lemennék. Persze nem akarok rád akaszkodni apa, ha ti Rékával úgy gondoljátok… - nézett kérdőn az apjára és Rékára, kissé sunyítva.

  - Mi még erről nem beszéltünk kislányom. Az állás még nem betöltött, te még összejöhetsz Andrással vagy bárkivel, addig meggondolhatod.

  - Nem, nem gondolom meg!  Mondtam, hogy érdekel a dolog. Különben is nehéz állást találni itt Pesten…

     Réka hallgatott. Szinte érezte, hogy Gáspár vívódik mellette, Kinga pedig ellene dolgozik. Nem szólt semmit. Melindával összenézett, aki pontosan értette az elhangzottak esetleges következményeit.

  - Hát! Én a helyedben nem gondolkodnék családi vállalkozásban. Rosszul sülhet el. Szeretem a lányomat, igaz Melinda? De nem költöznék vele egybe, és nem dolgoznék vele együtt! 

  - Én nem értek veled egyet Kálmán… El lehet különölni azért egymástól.  Csak megértés, tolerancia kell…

  - Hát ez az! - nézett most nyomatékosan Gáspárra Bella - Nem könnyű, na. De beszéljünk másról! Réka? Neked hogy megy a munka? Megszoktad már az új helyet?

  - Jól érzem magam. Igen. Jó kollégák vannak, helyesek a gyerekek. Persze van egy-két nehezen beilleszkedő kamasz… De hát elbírok velük… Az én órám arra való, hogy megmozgassam őket, kedvvel sportoljanak, ne legyen lusta nemzedék. Fontos az egészség szempontjából is. Tényleg, Gáspár! Még nem is mondtam. Szilveszterkor megyünk Ausztriába síelni egy kollégával és tíz-tíz gyerekkel, nincs kedved jönni?

   Gáspár meglepetten nézett Rékára. Letette a villáját a tányérra, majd elmosolyogta magát.

  - Nem tudok síelni. Ez kimaradt az életemből.

  - Az nem baj! Azért eljöhetnél! - nézett rá kedvesen Réka.

  - Majd megbeszéljük! - Gáspár kezébe vette a poharát - Akkor igyunk!

    Kálmán felállt, ünnepi köszöntőt mondott. Ebéd után, miután a nők leszedték az asztalt, mindahányan összegyűltek, és egy nagy tortával köszöntötték Gáspárt, aki láthatóan meghatódott. Lánya ölelte át először, majd Réka maradt utoljára. Halkan kívánt neki minden szépet, egy kis dobozt adott át neki, Gáspár melegen ölelte magához. Melinda csak nézte őket és időnként Kingát figyelte. Látta a lány szemében a még mindig ott ülő gyűlöletet. Arra gondolt, hogy Gáspár semmit nem ért a lánya és Réka viszonyából. Szőnyeg alá söpri a fennálló problémát. Azt gondolta, így nem lesz hosszú életű ez a jól induló kapcsolat. Sajnálat volt benne.

    Kora délután Réka felállt és indulni készült. Elnézést kért, fejfájásra, fáradtságra panaszkodott, de mindenki tudta, hogy miért akar elmenni. Gáspár Kingával beszélgetett a sarokban, amikor hallotta, hogy Réka indulni készül.

  - Hát nem vársz meg? - nézett körbe zavartan, majd hirtelen eldöntötte -  Akkor én is megyek veled.

  - Menjetek csak! Nem marasztallak benneteket, hadd pihenjen le otthon Réka, ha nem jól érzi magát. Te meg Gáspár vigyázz rá! - tette hozzá Bella és közben Kálmánra nézett, aki szinte megerősítette Bella mondatait.

  - De Apa! A szülinapod van! Réka majd eltalál haza egyedül is. Nem igaz? Nem kislány már! - szólt Kinga szinte gonoszul, és reménykedve az apjára nézett, aki odament hozzá, a fülébe súgott valamit, majd elköszönt és Réka után ment, aki már az előszobában volt. Beszálltak Gáspár kocsijába, majd indultak. Ahogy megérkeztek, levetették a kabátjukat, Réka leült a kanapéra. Gáspár mellé ült, aki ekkor elővette a kis dobozt, egy mágneses, férfiaknak való karperec volt benne.

  - Nahát, köszönöm. Fel is teszem. Talán tényleg használ majd. Sokat fáj a csuklóm - nézett Rékára és magához ölelte, megcsókolták egymást. Réka hirtelen vetkőzni kezdett, nem tudott uralkodni magán. Pedig nem így akarta. Már egy hete vágyakozott Gáspár után, de a férfi sem volt ura magának. Később szétdobált holmijukat szedte össze Réka, majd mosolyogva kérdezte Gáspártól.

  - Na, mi volt a legszebb születésnapi ajándék?

   Gáspár is felkelt a kanapéról, felvette nadrágját, majd odament a lányhoz, átölelte és a fülébe súgta.

  - Ez.  Ami most történt. Te mindig tudsz valami meglepetést.

  - Éhes vagy? Készítek néhány szendvicset.

  - Úgy tele ettem magam délben… Csak keveset, jó?

    Réka egy tálcára tette maguknak a kis szendvicseket, teát készített mellé, majd egymás mellé kucorodva ettek.

  - Nos, akkor jössz velem síelni?

  - Mikor indultok és hogy?

  - Harmincadikán… Tudod az a kolléga, aki itt lakik , azzal megyünk, és a barátnője is jön. És, ha a szilvesztert velem akarod tölteni, akkor…

  - Hány nap?

  - Tíz. Sok?

  - Hát, nem is tudom… De, mit csinálok majd én ott? - elgondolkodva nézett a lányra és a vállát húzogatta.

  - De nagyon nehézkes vagy! Megtanulhatsz  síelni, vagy csak ott leszel nekem… Majd meglátod milyen jó dolog! Még sose üdültél télen a hegyekben?

  - Csak egyszer nagyon régen, amikor még fiatal voltam…

  - Akkor itt az ideje!  Még nem meséltél a fiatalságodról! Engem érdekelne! - felállt, hogy összepakolja a tálcákat, majd elmosogatott gyorsan.

  - Na, majd eldöntöm. A fiatalságom? Az már a múlt. De nekem most ez a fiatalság Réka, ez, ami most van…- Gáspár is felállt és a konyhában tevékenykedő Réka felé indult.

  - Tudom Gáspár. És ez nekem jó. Visszatérve a síelésre.  Nem akarod az első szilvesztert velem tölteni? Mert, ha igen, akkor velem kell jönnöd.

  - Dehogynem… Csak, hogy én meg lent, a faluban terveztem volna.

  - Sajnos nekem mennem kell.  Munkaköri dolog.  És a karácsonyról mi az elképelésed?

  - Arra gondoltam, hogy lemegyünk a falumba előtte, és akkor ott is maradnánk. Azaz felszentelnénk a házat.

  - Kinga is jönne? - fordult hirtelen Gáspár felé.

  - Hát… Hagyjam magára? Most, hogy szakított a fiújával is…

  - Nahát, nem! - nézett rá Réka keserűen - Erre nem vágyom. Nem tudok vele együtt lenni. Sajnálom! Akkor te ott ünnepelsz, én meg itthon, magamban.

  - Réka! Döntés elé állítasz?

  - Én nem. A lányod állít döntés elé. És hadd kérdezzem meg, de gyere, üljünk már vissza! Bár nem akartam elrontani a születésnapod… Tényleg komolyan gondolod, hogy lemegy veled? És ott lakik abban a házban?

  - Baj lenne? Ennyire utálod te is?

  - Miért? Nem veszed észre a játszmáját? Szét akar választani bennünket!

  - Réka! Már neked is üldözési mániád van. Majd megbékél. Miért ne dolgozhatna ott? Jó, majd veszek neki egy kis házat, ott a közelben van éppen egy eladó kis ház, potom áron.  Felújítom neki. Azt látom, hogy te semmiképpen nem akarsz egy fedél alatt élni vele.

  - Én? Hát nem is! De talán még egy faluban sem! - de erről majd máskor!

  - Jól van. - sóhajtott egy nagyot most Gáspár. Mindketten keserű szájízzel feküdtek este egymás mellett, sokáig forgolódtak, nehezen aludtak el.

    Eljött a karácsony. Réka nagyon készülődött. Meg akarta lepni Gáspárt főzési tudományával. Úgy beszélték meg, hogy négy óra körül jön hozzá, előtte a lányával együtt elmegy a testvéréhez, de csak egy-két órára.

     Addigra Réka szinte mindennel elkészült. Szépen feldíszített karácsonyfa állt a sarokban, alatta a becsomagolt ajándék Gáspárnak.  Két személyre szépen terített asztal várta őket. Átöltözött ünnepi ruhába és izgatottan várta Gáspárt. Hallotta, amint a zárban csörög a kulcs, gyertyát gyújtott, halk zene szólt, leült a fotelba, és amikor meglátta a Gáspár mögött besétáló Kingát, felállt és kérdőn nézett a férfira.

  - Hoztam egy vendéget is. Remélem nem baj! A szeretet napján… Talán itt azt alkalom, hogy… Csak egy kis rövid időre… - motyogta halkan a férfi. Kinga előre jött, a kezét nyújtotta volna Réka felé, aki hirtelen megszólalt.

  - Erről nem volt szó. Bocsássatok meg! - hirtelen elfordult, majdnem sírva fakadt, de aztán úgy döntött, hogy viselkedni fog, mégpedig Gáspár kedvéért. Hirtelen visszafordult.

  - Nem nyújtom a kezem Kinga. Ne haragudj, de ha már itt vagy, akkor…

  - Apa kérte… És én azt gondoltam, ha úgyis egybe keltek majd… - Réka érezte Kinga hangjában az álságot, arra gondolt, Gáspár ezt talán, észre sem veszi.

  - Hát azért barátnők nem leszünk. Igazad van, ha már itt vagy, ne rontsuk el a szeretet ünnepét… Hozok még egy terítéket. Addig foglaljatok helyet.

  - Látod Kinga! Mondtam, hogy Réka nem olyan, amilyennek te gondoltad - mondta közben halkan a lányának - Gyere, tegyük a fa alá a mi ajándékunkat is.

    Réka miközben felrakta a harmadik terítéket, begyújtott a sütőben, arra gondolt, hogy ez nem fog működni. Mélységes csalódást érzett. De magába fojtotta most minden rossz gondolatát. Vacsoráztak, Kinga édeskésen dicsérte konyhai erényeit, majd átadták egymásnak az ajándékokat. A kávézás után Kinga felállt, megköszönte a vendéglátást és elköszönt egykori barátnőjétől. Gáspár kocsival hazavitte, majd amikor visszajött, magába zuhanva találta a karácsonyfa előtt ülő Rékát. Mellé ült a szőnyegre.

  - Mi a baj? Látod, hogy nem történt semmi rossz és most már egyedül vagyunk. Ne haragudj édes Réka! Veled szeretnék élni és ehhez kellett ez a délután… Majd lassan megoldódik minden… Tessék! Ezt nem akartam Kinga előtt, ez még a tied…- egy kis dobozt nyújtott át Rékának, aki kisírt szemmel Gáspárra nézett, majd kinyitotta a dobozt. Egy kis vékony brill gyűrű volt benne. Felhúzta az ujjára.

  - Szép. Nagyon szép. De… - Gáspár ekkor Réka szájára tette két ujját, majd másik dobozt vett elő a zsebéből, és kinyitotta. Az egyik a tied, a másik az enyém, ha te is úgy akarod.

    Réka csak nézte a két karikagyűrűt, de nem nyúlt hozzá. Felállt és Gáspár legnagyobb meglepetésére elég keményen megkérdezte.

  - Azt gondolod most, hogy te mindent jól intéztél?

  - Nem értelek! - állt fel sértetten Gáspár - Te nem így gondoltad? Te nem akarsz a feleségem lenni?

     Réka elnézte Gáspár döbbent és elszomorodott, kissé sértődött arcát, majd megsajnálva odalépett hozzá - Csukd be ezt a dobozt. Még nem döntöttem. Ne hamarkodjuk el! Tedd el!

  - De hát mi a gond? Kinga? A lányommal megbeszéltem, hogy nem lakunk együtt.  Nézd! Tele van kisebbségi érzéssel, nem olyan szép, mint te, de okos, nagyon is okos. Hiszen mindig színtiszta ötösre vizsgázik. Rossz természete van, tudom, de azért nem olyan gonosz, amilyennek hiszed… Féltékeny rád...

  - Erről nem vagyok meggyőződve. De végül is a lányod… Belőled is van - mondta elgondolkodva Réka - Nem lakunk együtt persze, csak ott lesz közöttünk. Ne szólj! Tudom, hogy te másképp éled meg a dolgokat, a lányod is másképp éli meg, és én is. Ezt kellene rendeznünk, de nem akar menni. Senki nem változik meg.

  - Réka ne beszélj mellé! Ez nem lehet ok. Ezt én nem értem. A lányom az a lányom marad. Te pedig kellesz nekem! És ezt ő is megértette. Talán inkább azt gondolod, hogy nem tudsz velem élni, vagy nem akarsz leköltözni falura?

  - Úgy látom, te nem tudsz a lányod nélkül meglenni. Felnőtt nő. Ha normális, akkor nem viselkedik úgy, ahogy viselkedik, akkor nem akar elidegeníteni tőled. Márpedig azt teszi.

  - De nem! Réka én beszélgettem vele. Féltékeny rád az igaz, de hát megértette, hogy ettől még én szeretem. Félt engem, hogy te esetleg elhagysz majd.  Rá akart beszélni házassági előszerződésre is, ez is igaz. De persze ezt én nem akarom. Bízom benned! És ami az enyém, az a tied is lesz.  Gyere! Ülj ide mellém! - Réka hozzábújt, nem is válaszolt. Csak hallgatta Gáspár szónoklatát - Soha nőt így nem szerettem, mint téged!  Tudom, hogy egyedül vagy te is, mint a lányom…

  - Én más vagyok, mint a lányod Gáspár! Ne keverd össze a dolgokat! Egészségesebb lenne külön élni, nélküle élni! - Réka felállt és járkálni kezdett.

  - Most mit csináljak?  Akkor mit akarsz? Én igyekszem megtenni mindent, amit ilyen esetben meg lehet. Hidd el, hogy koromnál fogva azért tapasztaltabb és bölcsebb vagyok, mint te vagy Kinga. Tudom, hogy megbékéltek majd, ha nem is az elején. Lehet, hogy nem fogjátok imádni egymást, de hát nem is kell. Te csak engem szeress! - nézett Rékára kérőn Gáspár.

    - Én mondjam meg, hogy mit tegyél? Ki vagyok én? Milyen jogon kérjem tőled, hogy Kinga ne éljen közöttünk. Nem akarom. Hiába vagy te bölcsebb, nekem meg ösztönös és szerintem jó megérzéseim vannak. Tudom, hogy gyűlöl, és, ha gyerekeink lennének majd, csak még pocsékabb lenne a helyzet. A falu kicsi. Összeköti jobban az embereket. És Kinga ott egyedül lesz. Hát nem érted? Kidobta a fiúját, csak, hogy veled jöhessen, hogy engem kizárjon!

  - Azt hiszem értelek. Illetve csak félig értelek… De hát én nem tudom eldobni a lányomat!

  - Nem kértem ezt tőled. Egészen másról van szó. De úgy látszik nem érted. Kinga felnőtt nő, találna magának munkát Pesten is. Meglátogathatnád. Élné ő is a külön életét. Sokkal, de sokkal szerencsésebb lenne!

  - Ezt én nem tudom vállalni Réka. Nem mondhatom neki, hogy lányom, az orvosi állás másé.

  - Nem? Miért? Nem történne semmi. Hiszen eredetileg, amikor még nem voltam a barátnőd esze ágában sem volt oda lemenni. Ő maga mondta, akkor azon a nyári vacsorán… Lehet, hogy most megsértődne, mindenféle harag lenne benne, de elmúlna, hidd el! Neki is jobb lenne. Hol talál majd ott magának partnert? Vagy azt akarod, hogy egyedül élje le az életét?  De úgy látom, te ezt nem vállalod.

  - Nem tudom… Lehet, hogy igazad van… Csak emiatt?   - mondta most Gáspár, erősen gondolkodóba esett és hangján hallatszott, hogy tele van kétségbeeséssel - Akkor adj időt nekem!

  - Nem mondtam, hogy nem adok. És nem válaszút elé akarlak állítani, de hidd el, hogy az a helyes, amit most én mondok. Gondolkodj el a dolgokon…- Réka visszaült hozzá és átölelte - Ne rontsuk el a karácsonyt! Azért köszönöm ezt a szép gyűrűt. A másik kettőt pedig tedd el. Ha nagyon akarják ezek a gyűrűk, előbb-utóbb az ujjunkra kerülnek majd! Arra válaszolj, hogy jössz-e velem síelni?

    Gáspár átölelte Rékát, bólintott a kérdésére, Réka pedig beszélni kezdett. Úgy érezte, hogy megkönnyebbült. Végre őszintén tisztázhatta Gáspárral a gondolatait, elmondhatta aggályait. Tulajdonképpen boldognak érezte magát, hogy Gáspár a feleségének szeretné.

  - Azért örülök neked. És jó veled Gáspár. Melletted mindig megnyugszom. Tudod, amióta a szüleim meghaltak, olyan magányosnak éreztem magam. Szinte mindenem megvan, csak az emberi kötődéseimmel volt mindig bajom. Talán ösztönösen éreztem, hogy eldobott csecsemő voltam. Talán ezért keresgéltem mindig. A szüleim jó emberek voltak… Csak hát én sokkal nyitottabban, szabadabban képzeltem az életemet, mint ahogy ők éltek. És veled talán úgy élhetek majd… Bár neked annyi elfoglaltságod van! Mondd, ha te építészként végeztél, nem hiányzik az alkotó, a kreatív munka? Egy építész az én elképzelésem szerint alkotóművész. És te most messze vagy ettől, ahogy látom. Félre ne érts! Nem becsülöm le a mostani tevékenységedet…

  - Milyen furcsa gondolatok járnak az agyadban. Egészen zavarba jöttem - Rékára nézett, aki most felállt, és elindult a konyhapult felé.

  - Várj! Hozok egy kis édességet és valami kis innivalót. Azt hiszem, még nem beszélgettünk ilyen őszintén, és úgy érzem, neked is van mondanivalód! - süteményeket pakolt az asztalra, kistányért, bort töltött maguknak, majd visszaült Gáspár mellé - Nos! Folytasd!

  - Tudod én abból a kis faluból indultam, ahol beléd szerettem a nyáron. A bátyámmal nehéz utat jártunk be, szorgalmasak és jó gyerekek voltunk. Apám azt mondogatta mindig, tanuljatok fiaim, mert a tudást nem veheti el senki. Ez lebegett mindig a szemem előtt. Igaza lett.  Nem kaptam lehetőséget építészként, hogy hírnevem legyen, hiszen ez sem olyan egyszerű… De azért az öcsémmel, aki belső tervező és restaurátor lett, sok műemlék felújítást végeztünk, de erről majd még külön mesélek neked. Aztán én korán nősültem, kellett a pénz is, ahogy Kinga nőtt. Mindent meg akartam adni nekik. Azt hiszem ez sikerült is. Hogy miért vágtam bele aztán a vállalkozásba? Leginkább ezért. Ez is alkotó munka valahol. És igyekszünk Kálmánnal a legjobbak lenni.

  - De hát hogyan jutott eszedbe egy idősek otthona felépítése? Egyébként azt hiszem nagyon szép az elképzelésed. Nagyon modern és mégis olyan otthonos otthon lesz, amit eddig láttam belőle… A lakásunk pedig nagyon eredeti. Azt hiszem tehetséges ember vagy…

  - Jól esik, amit mondasz Réka! - elmosolyogta magát, kezébe vett egy kistányért és jó ízűen evett a süteményből  - Te sütötted vagy hoztad valahonnan?

  - Ne sértegess! - korholta Gáspárt a lány - Én sütöttem. Nem nézted ki belőlem mi? És a vacsora ízlett? Még nem is mondtad…

  - Látod, milyen vagyok? Nem mondtam, de nagyon finom volt! Amúgy meg nem néztem ki belőled! De hát annál jobban örülök, hogy még főzni is tudsz. De folytatom. Tudod, amikor apám egyedül maradt, édesanyám halála után jó pár évvel, nagyon elesett lett, aztán a végén már fel kellett vinni magunkhoz. Marianna nagyon leterhelt lett, de nem találtam neki elfogadható otthont, így aztán…. Na, és akkor jutott eszembe, hogy ott a faluban a környéken egyre több az idős, elesett ember, és hát Kálmánnal összedugtuk a fejünket. Tudom, hogy sikerülni fog, már most van rá húsz jelentkező család, egy kis marketinggel, idővel biztosan telt házas lesz. Száz főre tervezem. Csak kétágyas szobákat hozok létre, aztán aki egyedül akar lakni, annak majd rá kell fizetni egy bizonyos összeget… Aztán a falu lakóinak is teremtek ezzel munkalehetőséget. Hiszen kell úgy harminc-harmincöt fős személyzet… Kálmán már szerzett egy jó gazdasági szakembert, egy nő a szomszéd községből. Ott volt könyvelő a téeszben, amikor még volt téesz. Egy nagyon becsületes, tip-top nő.  Azt gondoltam ezt csak el tudom vezetni, de ha akarsz, te is besegíthetsz valamiben.

  - Fogalmam sincs, hogy miben. Esetleg otthont teremtek neked, taníthatok majd ott valahol. Talán gyógytornát tudnék tartani az arra rászorulóknak és olyanoknak, akiknél még hasznos lehet.

 - Csak hallgatlak Réka. Jobbnál jobb ötleteid vannak! Látom, hogy nem egyedül kell majd kínlódnom, és ez jó. Tudod, nagyon leterhelt vagyok, erről nem beszéltem neked, de sok izgalommal és sok odafigyeléssel jár ez az egész. Néha nagyon fáradt vagyok. De nem akarlak ezzel terhelni.  És akkor még a lányom is idegesít…

  - Ne haragudj! - simogatta meg a férfit - Sejtem, hogy mit élsz át. Én pedig itt nyafogok neked a Kinga ügyben. Látod, jót tesz majd neked egy kis hegyi kikapcsolódás, még akkor is, ha csak pihensz.

  - Megértelek. Ne félj! De csak öt napra tudok kimenni. Remélem, nem baj? Veletek indulok harmincadikán és akkor én negyedikén, vagy ötödikén vissza kell, hogy jöjjek. Van egy megbízásunk Kálmánnal. Múzeum felújításra, méghozzá nagy pénzt hozó. Hatodikán kell megjelennem a megbeszélésen.  Nem baj?  Jó lesz? 

  - Öt nap. Csak öt? Na, az is jó! - Réka belenézett Gáspár barnás zöld szemébe, nézte a férfi itt-ott mélyülő ráncait, megsimogatta az arcát, megcsókolta, majd halkan, szemét lesütve kérlelte - Tudod mit? Hozd ide a gyűrűket és húzzuk egymás ujjára! Bár ezt templomban szokták, de mi megtehetjük most csak úgy...

    Gáspár meglepve, de örömmel állt fel, hogy odamenjen a zakójához és kivegye belőle a kis dobozt. Visszaült Réka mellé, kinyitotta a kék bársony díszdobozt, kivették belőle a gyűrűket és eljegyezték egymást. Majd, szótlanul felálltak. Réka forró testével a férfihoz simult.

 

14

    Bérelt busszal indult a csoport, de Gáspár és Réka külön utazott Gáspár kocsijával. Roland és Réka szervezte a sí tábort. Ők voltak a kísérő tanárok, de velük tartott két önként jelentkezett szülő is.  Húsz vegyes korú diákkal mentek. 

    Korán reggel indultak harmincadikán. Annaberg volt az úti cél. Változatos és nagy kiterjedésű sípályák voltak ott, és közel volt Mariazellhez is. Réka már ismerte a helyet, egyszer már volt itt egy tanuló csoporttal. Igaz, hogy nem síelni voltak. Akkor kora ősz volt és szintén tanulmányi kiránduláson vett részt. Bejárták az egész környéket. Így ismerte meg Annaberget is. Beleszerelmesedett a szurdokvilágba, a hegyek alatt folyó sebes és zuhatagos, vízeséses patakokba, végig túrázta akkor az Ötschergrabent is. Eltökélte, ha egyszer sí táborba kell mennie a gyerekekkel, majd idehozza őket.

     Gáspár elgyönyörködött a hófedte magas hegycsúcsokban, miközben figyelmesen vezetett a szerpentines, egyre jobban emelkedő úton.

  - Hány méter magasan vagyunk? - nézett ki az ablakon.

  - Ez olyan nyolcszáz körül lehet, kábé ezernégyszáz méterre megyünk és felettünk ott lesz majd a jó öreg Ötscher, a maga ezernyolcszázkilencvenhárom méter magasságával. Az Ötscher Nemzeti parkjában egy kis hegyi faluban tudtunk szállást foglalni, ez volt a legolcsóbb. A gyerekek öt ágyas szobákban lesznek, mi pedig kétágyasban, mint ahogy a szülők is. És persze Roland is a barátnőjével. Magyar konyhája van, és a személyzete is magyar. Bár a tussolók és a mellékhelyiségek a folyosón vannak, de azért nem baj, remélem! Viszont félpanziós ellátást kértünk - mosolygott Gáspárra a lány, és az arcához hajolva megcsókolta. 

  - Ez egész kellemesen hangzik. Szerintem jó lesz minden. Lehet, hogy kipróbálom a síelést. Legfeljebb kiröhögnek majd…  A sípálya is ott lesz?

  - Ugyan Gáspár! Ne legyél ilyen! Más is van, aki itt tanul meg síelni… És nem csak gyerekek… Különben is. Kit érdekel? A sípálya? Nem egészen ott van, de nincs messze. Annabergnek nagyon jó a síterepe, több nehézségi fokozatú sípályája van, és remek felvonói vannak. Nagyon jó a liftrendszere és nem kell órákat várakozni. De majd meglátod. És együtt fogunk szilveszterezni! - súgta Gáspár fülébe, aki jól érezte, hogy ettől a gondolattól nagyon boldog volt Réka.

    Ebédre már megérkeztek. Réka betessékelte Gáspárt a szobájukba, ledobta nagy sporttáskáját, majd elviharzott, hogy elintézze a szálláson a bejelentkezést, a növendékekkel foglalkozott, majd csak utána ment vissza a szobájukba. Gáspár kipakolt, még Réka holmiját is szépen kirakta egy asztalra.

  - Na, itt vagyok! - jött be a szobába kis idő után - Kösz, hogy kipakoltál. Milyen rendes vagy! Nézzük meg a mosdót, kezet mosunk és mehetünk is ebédelni, aztán utána irány a sípálya! Vagy? Fáradt vagy? Maradhatsz, ha akarsz.

  - Nem, nem!  - mondta jókedvűen Gáspár - kedvem van botladozni. Újra fiatalnak érzem magam! Csak segíts majd először, aztán utána magamra hagyhatsz.

    Réka örült, hogy Gáspár így állt a dologhoz. Egészen gyermekesnek látta most maga mellett. Másnap már Rékával a legkisebb pályán ügyesen siklott, néha felbukott, Réka ilyenkor felsegítette, és lelkesen tanítgatta.

  - Te nem most vagy először síléccel! Mit hazudtál? - kérdezte tőle Réka az egyik alkalommal.

  - Jó. Voltam valamikor régen, egyszer. De az már száz éve volt. Nekem most újra kellett tanulnom.  Azért te menjél csak a gyerekeiddel is. Ne, hogy baj legyen belőle.

  - Jó. De nehogy összetörd magad! Este veled szeretnék éjfélkor koccintani, mert buli is lesz ám itt! A gyerekek is nagyon készülnek.

  - Nagyon jól neveltek. Ők is jöhetnek szilveszterezni?

  - Miért ne? Nem olyan picik! És tudom, hogy még kialakulóban lévő szerelmespár is van… - nevetett hozzá Réka.

  -  Szép. Nincs is szebb a diákszerelemnél, az első szerelemnél…- sóhajtott most Gáspár.

  - No csak! Látom, neked is van kire emlékezned! Majd este kikérdezlek! Én átmegyek most egy másik pályára! - Réka hirtelen elhúzott tőle, feltette szemére a síszemüvegét és már nem látta Gáspár.   Réka lesiklott, majd visszaült egy kétszemélyes felvonóba, ahol egy szürke sísapkás, fekete napszemüveges, napbarnított fiatal férfi mellé került, aki bólintva köszönt neki. Réka visszamosolygott rá. Hamarosan felértek, kiszállásnál a férfi udvariasan előre engedte, majd ő a lányaihoz ment, akik már várták. Mindegyik lány jól síelt. Egy kilenc kilóméteres terepet választottak. Együtt indultak. Már félúton jártak, amikor észrevette, hogy a felvonóban lévő fiatal férfi siklott el mellette. Réka ekkor hirtelen lassított, a férfi után nézett, aztán a lányokat figyelte, de látta, hogy nincs semmi baj. Élvezte a csípős, friss levegőt, a szikrázó napsütést és szinte önfeledt örömmel vette a kanyarokat.

    Este aztán jól esett mindkettőjüknek a meleg zuhany.  Majd átöltözve lementek az étterembe a vacsorához. Réka még körbejárta a diákjait, váltott néhány szót a szülőkkel, majd visszaült Gáspárhoz. Kétszemélyes asztalt kaptak. Roland lépett melléjük.

  - Csak egy pillanatra jövök hozzátok. Hogy érzitek magatokat? Minden rendben?  Láttam Gáspár, hogy óvatos vagy, de egész jól megy már. Ahhoz képest, hogy állítólag nem tudsz síelni… Hát nem úgy láttam…

  - Egyszer, nagyon régen síeltem, csak hát az idő közben eljárt felettem  - nézett most magyarázkodva Gáspár a fiúra.

  - Aha. Így már értem.  És te hogy érzed magad Réka? Szerintem ezt a csoportot jól összehoztuk… Nagyon rendes társaság, nem kell félnünk, hogy bármi botrány vagy egyéb történjen… Csak azt akartam kérdezni, hogy akkor minden marad úgy, ahogy megegyeztünk?

  - Igen. Alkoholt nem ihatnak, táncolhatnak, és éjjel egyig maradhatnak. De hol van Boglárka? És miért nem ülünk együtt? Nem is tudom, de úgy elkülönítettek bennünket, mintha valami nászutas pár lennénk? De lehet, hogy azok vagyunk! - elnevette magát, Roland és Gáspár is elmosolyogták magukat, majd Roland egy asztal felé mutatott, ahol a barátnője ült. Réka kicsit kihúzta magát, integetett Boglárkának és akkor látta, hogy az ő asztaluknál ül egy szürke garbóba öltözött, barna göndör hajú fiatal férfi, aki most felemelte a fejét, majd mosolyogva intett ő is Réka felé.

  - Ő kicsoda? Aki veletek ül. Nem ismerem, de integet, illetve, mintha már láttam volna… - hirtelen eszébe jutott a szürke sísapkás férfi, akivel egy liftben utazott ma délután.

   - Egy fotós srác Pestről. Nem tudom, hogy került ide, még nem sokat beszélgettünk, de úgy látom, egyedül tengeti az életét… De megyek akkor. Majd én figyelek a gyerekekre, ti csak szórakozzatok!

   Gáspár és Réka is utána nézett, Gáspár láthatóan szemével kutatta Rolandék asztalát, majd Rékára nézett.

  - Megismerkedtél azzal a sráccal?

  - Én? Dehogy. Csak együtt ültem vele a liftben… Miért? Csak nem féltesz tőle?

  - Nem, dehogy. Csak annyira bámul téged. Biztosan tetszel neki… Hát mit gondoljak? - mondta kicsit akadozva Gáspár. De ekkor már hozták nekik a vacsorát és a halk duruzsoló beszédhang, edénycsörgés közepette, egy kis idő után válaszolt csak Réka.

  - Szeretném, ha nem tennéd tönkre az életünket felesleges féltékenységgel. Jóképű fiú, fiatal is, de nekem semmi közöm nincs hozzá. Nekem hozzád van közöm, mégpedig sok. Szeretlek és ennyi. Most pedig jó étvágyat!

   Gáspár is jó étvágyat kívánt, kényelmetlenül érezte egy pillanatra magát, hogy feltört benne a féltékenység, aztán megnyugodott. Gáspár a negyedik napon már elmerészkedett Rékával egy közepes pályára, ahol egyszer felbukott, Réka lehuppant mellé és együtt gurultak egymást átölelve a hóban. Esténként egy-két pohár vörösbor után jól esett nekik szerelemben élni, és csak egymásnak lenni.

     Az ötödik napon aztán nehezen vettek búcsút egymástól. Csak álltak az autó mellett, szorosan átölelve egymást, Gáspár elnézte a lány kipirult arcát, csillogó fekete szemét. Ismét magához ölelte és hosszan megcsókolta.

  - Nagyon fogsz hiányozni! Nagyon jó volt veled! Jó volt itt! Örülök, hogy eljöttem. Indulok! És vigyázz magadra. Épségben gyere haza! Finom vacsorával foglak várni! És ne felejtsd, szeretlek! - beült a kocsiba és indulni akart, de Réka, még kinyitotta a kocsi ajtaját.

  - Gyere vissza Gáspár! Szeretnélek még egyszer megölelni! - Gáspár kiszállt a kocsiból és úgy hallgatta Rékát - És elmondani, hogy, hogy… Engem még így soha senki nem szeretett és azt hiszem, én sem szerettem így senkit… Igazán, igazán boldog voltam! Ezt el kellett még mondanom! Vigyázz nagyon magadra! - még egyszer átölelték egymást és most már szó nélkül váltak el egymástól.  Réka hosszan integetett Gáspár után, majd lassan visszafordult és a szemét törölgette, úgy elérzékenyedett.

   Este nem akart egyedül ülni az asztalnál, átment Roland asztalához. Bemutatkozott a barna, göndör hajú fiúnak is, jókedvűen beszélgettek, majd vacsora után a gyerekekkel körbe ültek egy nagy asztalt, és társasjátékokat játszottak. Réka úgy éjfél körül felállt és elköszönt. Roland, a barátnője és a mellettük ülő fiú, akit Bálintnak hívtak, még ott maradt. Nagyon belemerültek a játékba. Láthatóan mindenki jól érezte magát. Majd Bálint egy idő után kicsit közelebb hajolt Rolandhoz és megkérdezte tőle.

  - Réka férje hol van? - kérdezte.

  - Réka férje? Még nem a férje, csak a barátja. Visszautazott. Jól menő vállalkozó, építész, de jó fej. Igaz, hogy jóval idősebb Rékánál, de…

  - Komoly a kapcsolatuk ezek szerint - nézett rá a fiú és látszott, hogy nem véletlenül érdeklődik Rékáról.

  - Igen. Az. De miért kérdezed? Teszik a lány? - kérdezte tőle most kíváncsiskodva Roland, de a választ meg sem várta - Nincs esélyed, ha utazni akarsz rá. Nagyon szerelmes. És a férjjelölt, úgy tudom, hogy eljegyezte Rékát éppen most karácsonykor, imádja a lányt.  Anyagilag meg mindent megad neki, amit te el sem képzelsz.

  - Hát, azért nem minden az anyagiak… Én tudom…

  - Miért? Te is jól állsz? Jól keresel annál a bulvár lapnál?

  - Hát nem éppen, de másból élek. Tudod, van egy kávézóm… - látta, hogy Roland nagy szemeket mereszt rá - Nem hitted volna, ugye? Olyan jól eleresztett fiú lettem az egyetem után… Nem mentem tanárnak, pedig az ELTÉN végeztem, igaz már régen. Tudod a kedves apám szintén jó anyagiak között él… Autókkal kereskedik… Én pedig a kávézót próbáltam ki azzal a tőkével, amit adott az egyetem elvégzése után. De engem a fotózás érdekel. Szoktam pályázatokon is részt venni. Harmadik helyezésem már volt… És te hogy bírod ezt a kemény strapát olyan kevés pénzért?

  - Hogy bírom? Majd, ha nem lennének tehetős szüleid, akkor te is bírnád… Hány éves vagy?

  - Harminckettő. Miért?

  - És feleséged, barátnőd…  Hogy, hogy egyedül vagy?

  - Mert a barátnőm eltörte a lábát, elcsúszott… Hát ezért.

  - Amúgy Réka kedves lány, ott lakik, ahol én. Ő szerezte az albérletem, neki meg ott van a lakása.

  - Egyedül él? Illetve a szüleivel? - kérdezte most érdeklődve Bálint.

  - Nem. Egyedül. A szülei meghaltak. Csak Gáspár van sokszor nála. Valahol vidéken, valami idősek otthonát épít, és oda akar majd Rékával költözni. Adok egy névjegykártyát.

  - Kösz - átvette a kártyát, majd ő is átnyújtotta a sajátját, azzal felállt, elköszönt és felment a szobájába ő is.

   Másnap Réka már korán felkelt, lement az étterembe. Csendesen szemlélődött, várta a reggelijét. Bálint ült le hozzá váratlanul. Csak néhányan voltak még az ebédlőben.

  -  Jó reggelt! - ült az asztalához Bálint.

  -  Jó reggelt! Hogy, hogy ilyen korán?

  -  Nem tudtam aludni, ahogy látom te sem. Vagy korán kelő vagy? És miért egyedül? - nézett a lányra kérdőn.

  - Nem vagyok túl korán kelő.  Illetve, megszoktam a reggeli kelést, mivel többször van első órám is… A páromra gondolsz? Előbb haza kellett utaznia. Jössz síelni? - kérdezte aztán.

  - Azt hiszem majd délután. Fotózni szeretnék! Egyébként készítettem rólad és a párodról is néhány fotót, majd odaadom. Ha készen lesz felhívlak, persze ehhez kellene a telefonszámod. Amúgy meg itt a névjegykártyám.

    Réka átvette a névjegykártyát, majd csak ezután válaszolt.

  - Ha van nálad toll és papír, megmondom a telefonszámomat, és felírhatod - a fiú elővett egy tollat és a papírszalvétára felírta Réka telefonszámát.

  - Te profi fotós vagy, vagy csak hobbyból fotózol?  - kérdezte tőle érdeklődve Réka.

  - Fotós vagyok egy lapnál, hogy profi? A csuda se tudja. Szeretem csinálni.  Amúgy meg német - magyar szakos tanár lennék, csak éppen nem tanítok. És van egy kávézóm a Liszt Ferenc téren… Ha egyszer arra jársz a barátoddal, nézz be hozzám! Ott a cím a kártyán…

    Réka elgondolkodva hallgatott. Azt gondolta magában elkényeztetett fiú lehet, ha már ilyen fiatalon kávézója van, de nem kérdezősködött. Kihozták a reggelit. Mindketten enni kezdtek. Majd a fiú szólalt meg hirtelen.

  - Nagyon fotogén vagy. Tudod? Jó képeket lehetne készíteni rólad. Nem akartál soha fotómodell lenni? - nézett rezzenéstelen tekintettel most a lányra.

  - Ne hozz zavarba. Művészi tornás voltam egy ideig, aztán táncoltam… De ilyen vágyaim nem voltak.  Az egy másik életforma.

  - Na, jó, nem zavarlak tovább, de ettől még fotogén maradsz. Akkor jó síelést neked!  - Bálint felállt, és a szobákhoz vezető lépcső felé indult, Réka utána nézett és elgondolkodott. Még a szemöldökét is felhúzta. Bálint pedig csak a lány fekete szemét látta, karcsú alakját, hosszú combját. Már az első napon kiszúrta magának és sajnálkozva látta, ahogy egy másik férfival van, akivel láthatóan jól érzi magát. Réka is felkelt, még tett-vett a szobában, felvette kabátját és elindult csak úgy sétálni egyet. Gáspárra gondolt. Elővette telefonját, felhívta, de a szám ki volt kapcsolva. Ekkor egy üzenetet küldött neki - Szeretlek! És nagyon hiányzol!

     Délelőtt a lányokkal síelt, majd valami furcsa nyugtalanság szállta meg a késő esti órákban. Nem hívta vissza Gáspár az üzenete óta, nem értette. Vacsora után ismét felhívta a számot, de még mindig nem volt bekapcsolva. Gondolkodott.  Majd felhívta Bella mobilját.

  - Szervusz, Réka … - szinte elhaló hangot hallott - Éppen most akartalak hívni...

  - Nagyon rosszul hallok… Csak nincs valami baj? - kérdezte.

  - Nem tudom, hogyan mondjam meg neked… Most tudtuk meg…

  - Mit?  Gáspárral történt valami?  - hirtelen heves szívdobogást kapott, ijedten sürgette Bellát - Mondjad!  Hát mondjad! Csak nem történt vele valami az úton?

  - Réka ülj le. És légy erős. Gáspár meghalt. Ma délután meghalt. Infarktus. Nem tudták megmenteni. Már nem tért magához.

    Réka zokogni kezdett, le-föl futkosott a szobában, szinte belekiabálta a telefonba: - Nem lehet! Nem lehet! Az nem lehet! - ledobta a telefont és vadul zokogott. Bella hiába hallózott. Egy darabig hallgatta Réka lélekszaggató zokogását, majd tehetetlenül kapcsolta ki a telefonját.

 

  15

   Hosszú, nagyon hosszú idő telt el, amíg Réka feldolgozta Gáspár halálát, és még azt, ami közben történt vele. A temetésen szinte rogyadozva, Kálmán támogatásával tudott csak részt venni. A családnál rendezett szokásos temetés utáni összejövetelre nem ment el, úgy érezte minden percben, hogy elájul. Ekkor döbbent rá, hogy Gáspár apa, szerető, társ, és biztonság volt az életében. És amikor a temetés után két héttel hirtelen elájult a munkahelyén és már csak a kórházban tért magához, még nagyobb trauma érte. Elvetélt. Nem tudta, hogy gyermeket várt Gáspártól, hiszen mindig tablettát szedett, és semmi jelét nem érezte a terhességének. Mint utólag megtudta, hat hetes volt a babája. Valószínűleg a lelki sokk annyira megviselte, hogy szervezete így reagált az eseményekre. Hetekig nem tért magához. Lefogyott, és szinte ereje nem volt semmihez. Otthon csak feküdt és aludt. Bella és a lánya, Melinda, gyakran felkereste. Próbáltak segíteni neki, de nem sok sikerrel. Roland, a kollégája, egyik alkalommal átadta neki a Bálint által küldött síelés közben készített fényképeket. Réka csak nézte őket szótlanul. Együttlétük minden perce felidéződött benne. Aztán később, Melinda tanácsára, hetente eljárt egy pszichiáterhez. Egy jó félév után volt abban az állapotban, hogy visszament dolgozni, ami úgy látszott valamit segített rajta. Az ősz folyamán beiratkozott egy nyelvtanfolyamra is, minden idejét igyekezett munkával vagy tanulással kitölteni. De ahányszor csak ünnep következett, magára zárta az ajtót, pedig Roland és barátnője, de Melinda is szerette volna társaságba vinni. Réka ekkor még ellenállt.  Az eltelt időben még Bellát és Kálmánt sem látogatta meg. Félt. Félt, hogy ott is Gáspárt keresi majd.

     A következő év tavaszán Melinda szerzett jegyet egy Zeneakadémiai jazz koncertre , ahová magával vitte Rékát is. Melinda eljött érte kocsival és együtt mentek az esti előadásra. Szép tavaszias idő volt. Réka lassan visszanyerte eredeti súlyát, de arca kissé megnyúlt, sápadt volt, és szeme, mintha fénytelenebb lett volna. Kitartóan hordta ujján a Gáspártól kapott brill gyűrűt, a karikagyűrűt viszont  lehúzta az ujjáról, belerakta abba a dobozba, amiből egy évvel azelőtt Gáspár kivette. Ott volt Gáspár gyűrűje is. Bella adta oda neki.

     Melindával könnyű, tavaszi nadrágkosztümbe öltöztek, az alkalomnak megfelelően. A belváros egyik utcájában letették a kocsit, és a Liszt Ferenc téren keresztül sétáltak az Akadémia felé. Réka elnézte a téren szinte egymásba nyíló kávézó teraszokat, a jó időben vidáman fecserésző embereket. Már nagyon régen nem járt erre.

  -  Micsoda nyüzsgés van itt, Melinda! Nem is tudtam, hogy ebből a térből ez lett.

  - Ha akarod, előadás után leülhetünk valahová. Mit szólsz hozzá? - nézett a lányra.

  - Majd meglátjuk. Tulajdonképpen én nem vagyok otthonos túlságosan a jazz zenében. Mit is hallunk? Legalább készíts fel! A zenét szeretem, de eddig inkább komoly zenét hallgattam és hát a nekem tetsző tánczenét, rockzenét. De az utóbbi időben szinte semmit.

  - Gitár zenét fogsz hallgatni. Egy Németországban élő magyar-cigány származású nagyon tehetséges gitárost, egy zseniális norvég bőgőst, és egy még zseniálisabb olasz dobost. Remélem, jót tesz majd neked! - mondta az utolsó szavakat nagyon óvatosan.

    Réka ránézett, belekarolt a nőbe.

  - Ne izgulj! Lassan helyre jövök. És köszönöm azt a sok jó beszélgetést, ami sokat segített nekem. Örülök, hogy Gáspár elképzelése már működik. És még annak is örülök, hogy Kinga, végül is lement és kibékült Andrással is. Úgy tudom lent élnek, és most András igazgatja. És abban a csodálatos házban élnek, ami… - hirtelen megállt és nagyot sóhajtott.

  - Igen. De ne beszélj róla, ha fáj még!  Vagy jobb, ha kimondod?

  - Hát… fáj. Tudod volt ott egy nagyon szép napom Gáspárral, amikor még csak készülőben volt a ház, de a hálószobát már berendezte. Azt hiszem, soha többet nem tudok majd férfit így szeretni.

  - Ezt nem tudtam!  - nézett rá elgondolkodva Melinda - Ezek szerint még nem tudtad elengedni. Pedig ez neki sem jó. Ha hiszel a szellemvilágban, a túlvilágban… El kell engedned! Elhiszem, hogy nagyon szeretted. Meglátod, ha nem is úgy, de képes leszel még valakit majd megszeretni, hiszen fiatal vagy Réka.

  - Lehet. Nem tudom. Félek, hogy nem - válaszolt egy kis szünet után elgondolkodva Réka - Nehezen megy az elengedés, de igyekszem. Voltam a temetőben, és elbúcsúztam tőle. Azt hiszem csak most sikerült. Na, de beszéljünk másról. Mi van édesanyádékkal? Disznó módon nem láttam már őket két hónapja, csak ígérgettem, mert azért ők is felhívnak gyakran.

  - Jól vannak. Apám azért néha le-lemegy a faluba. Besegít, ha kell… De menjünk be és üljünk le.

  - Milyen sokan vannak! - nézett körül meglepetten Réka, majd leültek a harmadik sorba. Melinda előrehajolt, és a sor szélén álló fiúnak integetett. Réka is arra nézett, és meglepetten látta, hogy Bálint az, akivel még a sí táborban találkozott össze. 

  - Te ismered ezt a fiút? - nézett Melindára.

  - Persze. A kollégám. Nálunk dolgozik. Olyan habókos művész lélek, de jó fotós. Anyagilag nagyon jól lett eleresztve…- ekkor belépett a fekete hajú gitárművész, majd követték a zenész társai. Nagy tapssal fogadta a közönség - Na ennyi. Majd később mesélek róla.  Most hallgassuk inkább őket!

    Réka még egy pillantást vetett a már fotózó Bálintra, majd elmerült hamarosan a zenében. Számára egészen új volt a ritmus, az improvizáció.  Teljesen belemerült a három művész játékába. Előadás végén lelkesen tapsolt és megköszönte Melindának, hogy elhozta, aki örömmel hallgatta Réka lelkesedését, érezte a lány felszabadultságát.

  - Veszek egy lemezt - mondta Réka előadás után - Nem baj? Megvársz? - Melindára nézett és már be is állt a sorba. Amikor a művész rápillantott, és a nevét kérdezte, hirtelen fény villant, felnézett és látta, hogy Bálint készített fotót róluk. Mosolyogva indult Melinda felé, aki mellett már ott állt Bálint is. Réka egy kézfogással üdvözölte a fiút.

  - Nem volt alkalmam, hogy megköszönjem a képeket, de hosszú ideig nem voltam a helyzet magaslatán a velem történtek után.

  - Tudom… Hallottam Rolandtól… - nézett rá Bálint, majd Melinda felé fordult - Zseniális előadás volt! Jövő héten meg a fonóba kell menni, a kedvenc quartettem lép fel, a zseni szaxissal… Nem akartok eljönni? - kérdezte tőlük

  - Nem is tudom, ha ráérek elmegyek. Annyit meséltél már róluk, hogy egyszer meg kellene hallgatnom őket, hátha én is a rajongóik táborába lépek. De Réka, ha én nem is érnék rá, ajánlom neked! - fordult Melinda Réka felé.

  - Meghívhatlak benneteket egy jó kávéra, vagy sütire? Van kedvetek? - kérdezte aztán mindkettőjüket Bálint.

   Melinda Rékára nézett, most ő karolt a lányba és elfogadva a meghívást elsétáltak egy kicsi, hangulatos kis presszóba, ami Ámor névre hallgatott. Meghitt berendezés, kellemes világítás, olyan szerelmespároknak való hely. Melinda és Réka leültek egy asztalhoz, Bálint elviharzott, hogy letegye a gépet és ő maga tálalja fel számukra a kávét és a nagy adag somlóit, mert az kértek.

 - Ti honnan ismeritek egymást?  - kérdezte aztán, egy kis idő után Melinda.

  - Az ausztriai sítáborból… Bálint készített néhány fotót rólam és Gáspárról, ezért örökre hálás leszek neki. Akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó fotónk…- válaszolt most nyugodt hangon Réka.

   Bálint hallgatott, időnként hosszan Rékára nézett, látta a lány fájdalmát, aki szótlanul ült mellettük, elgondolkodva ette süteményét. Melinda törte meg a csendet.

  - Na és mi van Julcsival? Rendben vagytok?

  - Mondjuk - nézett most zavartan Melindára a fiú, majd Rékára tekintett. Három év után is nehéz megszoknom, hogy igazodnom kell egy másik emberhez… És,  hát neki sincs sok szabad ideje, leköti a színház… Vidéken lenne egy nagyobb lehetősége, de nem akar tőlem messze menni.

  - Miért? Ha szeretitek egymást, ha meg van a kölcsönös bizalom… Nem akarod feleségül venni? Igaz, hogy elég viharos a ti kapcsolatotok…

   A fiú hosszan gondolkodva Rékára nézett, majd válaszolt Melinda kérdésére - Nem vagyok az a nősülős fajta… Meg aztán én sem vagyok egy könnyű eset…

  - Hát nem, az igaz! - nevette el magát Melinda, meglökte könyökével Rékát - Azt hiszem velem együtt, te sem bíznál meg egy ilyen pasiban, igaz Réka? Nem csodálom Julcsit…

  - Most válaszoljak erre? - nézett mindkettőjükre zavartan a lány - Nem ismerem Bálintot. De a házasság, az együttélés sok megalkuvással járhat… Nem tudom… Sajnos nem tudtuk kipróbálni Gáspárral…. Vele működött volna egészen biztos. Na, de nem akarok erről beszélni! - komorodott el hirtelen Réka és a fiúra nézett.

  - Sajnálom! - Melinda megsimogatta Réka karját - De én most erről a nehéz fiúról beszéltem.  Hát nézz rá! Jóképű, nagy dumás… Aztán ez a kávéház is az övé, jó pénzű, biztosan szép lakása is van… Ki ne bukna rá. Féltékeny is Julcsi… Azt hiszem, okkal…

  - Na, na! Ne állíts be engem egy macsónak azért.  Soha nem vetettem meg a szép lányokat elismerem, de már én is öregszem. És lehet, hogy lassan majd csak lesz belőlem egy férj. Mit tudom én…- nézett most zavartan és kitartóan Rékára.

  - Öregszel? - szinte hahotázott Melinda - Na, azért nem féltelek! De tudom, hogy nagy szíved van!

    Réka csak hallgatott, néha-néha körbenézett, elkapta Bálint egy-egy pillantását is. Érezte, hogy tetszik ennek a férfinak.

  - Na, milyen a hely? - kérdezte Bálint Rékától, a szemébe nézett, majd a lány kezére, a gyűrűre.

 - Nagyon hangulatos, kellemes.  Te találtad ki a nevét?  Tetszik.

  - Én. Talán, mert akkor nagyon szerelmes voltam…- nézett ismét kitartóan Rékára. Tetszett neki a lány, csak éppen nem tudta, hogy mit kezdjen a gondolataival, az érzelmeivel. Majd megkérdezte tőle.

  - És te, Réka? Még mindig abban a gimnáziumban tanítasz?

  - Igen. Ott.  De mellette most eljárok egy nyelvtanfolyamra is. Bár, magam sem tudom, hogy minek, de biztosan jó lesz valamire - mondta tétován Réka és ivott egy kortyot az ásványvízből - De lassan induljunk, Melinda! - felállt és Melinda kénytelen volt követni, elköszöntek Bálinttól, és elindultak Melinda kocsija felé.