Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Shukar Kamipé 25 - 28. fejezet

2014.05.31

25

Donát a temetés után

    Túl voltunk a temetésen. Judit halála számomra éppolyan volt, mint ő maga. Meghökkentő, bizarr, tragikus. Mindig éreztem, hogy valami hatalmas terhet cipel, csak akkor ezt én másképp magyaráztam. Ettől szinte fázós, elesett kisgyermekké, majd tüzes asszonnyá vált az ágyamban. Égetett a hiánya. A történtek ellenére nem tudtam haraggal gondolni a hazugságára, vagy inkább a titkára, arra, amiről nem volt ereje beszélni. Tudtam, hogy szeretett, ahogy én is őt. Minden gyarló hibájával együtt nekem ő volt a nő, és minden együtt. Eleinte nap, mint nap elolvastam a levelét, amit a kórházban írt nekem. Búcsúlevél volt. Rövid, de abban, minden benne volt. Szinte megértettem, hogy úgy döntött, elúszik az édesanyjához megpihenni.  Igyekeztem belevetni magam a munkába, hogy felejteni tudjak. Piroska ott állt mögöttem, főzött, mosott rám, ahogy eddig, és anyám helyett anyám lett. Később nem győztem hálával gondolni rá. Zajlottak a vizsgák az egyetemen, jómagam meg doktori disszertáción törtem a fejem. A kollégák, megértők voltak. Sokszor késő estig a kutató laborban voltam. Szükségem volt rá. 

   A későbbiekben leutazott hozzám pár napra Gábor, a régi jó barát. Jót tett a vele való beszélgetés, a közös úszások, a közös bicikli túrák. Lassan helyre állt a lelki békém. Bár tudtam, hogy Judit hiányát egyelőre, nem pótolja semmi, de nem vágyódtam női kapcsolatokra. Pedig Gábor próbált rávenni, de nem volt egyáltalán kedvem hozzá. Mindenkit Judithoz hasonlítottam.  Korán volt azt hiszem. Ehhez járult még Márta néni és Rezső bácsi, Judit temetését követő váratlan látogatása. Természetesen fogadtam őket, hiszen Judit szülei voltak és mindig éreztem, hogy Juditon keresztül engem is megszerettek.

    Két megtört ember érkezett hozzám, egy júliusi késő délután. Mint kiderült, Rezső bácsi mindenáron beszélni akart velem Juditról, hiszen a temetésen és azt követően senki nem volt olyan állapotban, hogy bármiről is részletesen beszélgetni tudott volna. Mindössze két napot töltöttek nálam, de a mai napig megrázó találkozáson estem át Rezső bácsival. A megérkezésüket követő délelőttön Márta néni tapintatosan elvonult Piroska nénémmel a konyhába, mi pedig Rezső bácsival kiültünk a kertbe. Zavarban voltam. Kerestem a szavakat. Nem tudtam, mi lenne a jobb, beszélni Juditról vagy kerülni a halála körülményeit. Aztán Rezső bácsi rövid időn belül könnyített a helyzetemen.

  - Szép ez a kert, szépek ezek a cédrusok fiam. Gondolom, Judit is szerette ezt a helyet? – meggyötört arcából fáradt, törtfényű szeme keserűen nézett rám.

  - Igen, szerette. Gyakran ült kint, ha olvasott. Éppúgy kedvelte a természetet, mint én. Rezső bácsi! Mikor menjünk ki hozzá? - kérdeztem tétován.

  - Hozzá? - nézett hirtelen a távolba - Igen, persze… Hozzá… Mielőtt hazaindulnánk Donát, úgy szeretném, ha neked is jó.

  - Természetesen. Szerettem Juditot, még most is szeretem. És nagyon hiányzik… - dadogtam zavartan és elfacsarodott a szívem, ahogy hirtelen magam elé képzeltem nagy barna szemét, platinaszőke haját, fehér bőrét, telt mellét.

  - Tudom, fiam. Azt is sejtem, hogy nagy csalódás volt neked a tette. Az, hogy szegénykém olyan bizonytalan volt, hogy olyan kiszámíthatatlan... Azt is tudom, hogy te mennyire szerettél volna gyerekeket. Nagy fájdalom ez nekem fiam, nagyon nagy fájdalom!

  - Mire tetszik gondolni? Én így is szerettem őt – mondtam halkan és nem mertem folytatni.

  - Tudom, hogy Márta és Judit eltitkoltak előttem egy nagy bűnt. Tudom. Márta nem tudja, hogy tudom. Nem is kell, hogy megtudja. Hadd maradjon meg a hitében. Akkor, régen, amikor a lányommal az a szégyenletes… - elsírta magát, majd erőt véve magán megtörölte szemét és zavartan folytatta - Igen. Tudtam, mégsem szóltam neked róla. Arról sem, hogy Judit labilis idegrendszerű, hogy az édesanyja is az volt. Szólnom kellett volna, hogy felkészítselek becsülettel. De hát szerettem a lányomat, helyette nem beszélhettem. Reméltem, nagyon reméltem, hogy a házasság kötésetek előtt elmondja neked az igazat! Gondolom, hogy nem tette meg, és ebbe bele kellett halnia. Nem volt más út számára. Pedig, ha becsületesen elmondja neked, talán mindez nem így történik. Ebben biztos vagyok. Abban is, hogy te még így is elfogadtad volna.

  - Rezső bácsi! Én döbbenten hallgatom, nem tudtam, hogy Judit nagy titka Rezső bácsi előtt nem volt titok. De hát miért nem beszélt erről vele? Talán…

  - Tudom fiam, mit akarsz mondani. Talán én is hibás vagyok, de nem volt bátorságom erről beszélni vele. Nem akartam őt bántani.  Féltem és szégyelltem. Istenem! - fejét a kezébe temette, majd folytatta - Jóvátehetetlen bűnöm, a gyávaságom. De meg kell köszönnöm neked, hogy jó férje voltál Juditnak, türelmes és szerető férje. És, bocsáss meg neki, kérlek! - nézett rám szinte könyörgőn. Felálltam, felsegítettem a székből és sétálgatni kezdtünk a kertben.

  - Kérem, hogy nyugodjon meg Rezső bácsi. Régen megbocsátottam neki. Bevallom, amikor megtudtam , hogy valójában miért nem lehet gyereke, akkor, összetört bennem valami. De igazán soha nem tudtam rá haragudni - Rezső bácsi ekkor megállt, és hálásan nézett rám.

  - Ezt akartam tudni. És még annyit. Erről a beszélgetésről ne tegyél említést Mártának és senkinek, ha kérhetlek. Jó tudni, hogy amíg élt a kislányom tőled örömet és nyugalmat kapott - nagyot sóhajtott - Üljünk vissza! Fáradt vagyok fiam. A lányom távozásával az utolsó élethez való kötődésem is megszűnt.

  - Rezső bácsi! Hogy mondhat ilyet? Hiszen itt van még Márta néni, aki…

  - Ugyan, fiam! Szeretem őt is, meg sokat is köszönhetek neki. De a lányommal szinte minden meghalt. Nagy sokk volt nekem a feleségem halála is! De ez most! No, hagyjuk!  Nem szomorítalak tovább. Útravalóul csak annyit. Ne zárkózz be fiam! Az élet megy tovább. Nem mondom, hogy rögtön keress valakit magadnak. De múlik az idő, és te bizonyosan megtalálod Judit után a következő szerelmet, és azt el is kell fogadnod! Ez az élet rendje! De menjünk be, ebédhez szólítanak, aztán megköszönnénk, ha elvinnél kocsival hozzá bennünket.

    Ez a beszélgetés, mélyen érintett. Megértettem, hogy milyen nagyon szerette Rezső bácsi Juditot. Azt is megértettem, hogy felesége halála után, élete értelme a lánya volt. Szívfacsaró volt átéreznem ismét Judit hiányát és apjának fájdalmát. Elutazásuk után néhány napig ismét magamba roskadtam. Szinte nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna valami eszembe Judittal kapcsolatban.

    Aztán Míra telefonja után kezdtem lassan visszatérni a mindennapokba. Délutánonként kifeküdtem a kertünkbe és olvastam. Felelevenítettem a francia tudásomat, mivel Míra elmondta az augusztusra Franciaországba tervezett utazásukat, ahová engemet is meghívott. Miután olyan nagyon kért, és tudtam, hogy segíteni akar rajtam, ráálltam. Tudtam, hogy Juditot nem támaszthatom fel a gyászos hangulatommal, a fájó érzelmeimmel.  Arra gondoltam, hogy talán valóban jót tesz majd egy külföldi út. Külön kedvemre volt, hogy egy csendes, francia tengerparti halászfaluba akarnak lemenni, csak azt nem tudtam hová, kihez. De még ezt megelőzően volt kitűzve Míra esküvője.

26

Míra esküvőre készül

   Amikor eltemettük Juditot, azt hittem Donát teljesen összeomlik majd. Vele akartam maradni, de szó szerint haza küldött. Azt mondta, szüksége van a magányra, Piroska majd ellátja, és egyedül akar megbirkózni a veszteségével. Így aztán visszajöttem én is Miklóssal és a családjával. Szép volt tőlük, hogy ennyire együtt éreztek Donáttal és lejöttek Judit temetésére.

     Judit apján láttam, hogy bármennyire uralkodik magán, lánya elvesztése végképp megtörte. Alacsony, köpcös ember volt, de most, mintha napok alatt éveket öregedett volna, szinte még kisebb lett és felesége elmesélése szerint szinte semmit sem evett. Márta néni szerint feladta az életet, aki mindezt zokogva adta elő. De megkért, hogy Judit nagy titkát, semmiképpen ne mondjuk el, mert abba végképp belehalna. Ekkor mesélte el nekem négyszemközt azt az időszakot, amikor Juditnak tiltott terhességi megszakítása volt, majd, amikor élet-halál között lebegett. Az apjának hashártyagyulladást hazudoztak. Az orvos, ismerőse volt Márta néninek, a kedvéért megtette ezt a kegyes hazugságot. Aztán azt is elmesélte, hogy Judit utána hónapokig járt pszichiátriai kezelésre. Szerette volna, ha mindezt Judit elmondja még az esküvő előtt Donátnak, de nem tette meg. Attól rettegett, hogy Donát elhagyja őt. Így aztán Judit könyörgésére ő is csak hallgatott. Lassan megértettem Judit viselkedését.

 

***

 

    A temetés után gyorsan múlt az idő, legalábbis nekem. Alig volt vissza két és fél hónap.  Izgatottan készülődtem az esküvőnkre. Nekem igazán kevés meghívott vendégem volt. Apám testvérei közül már csak Piroska néni és egy fiútestvér élt, ők jöttek el. Majd Gábor, Donát, a barátnőm Eszter az osztrák vőlegényével. Meghívtam még a beosztott dolgozóimat is, és Franciaországból vártam Pault meg Violettát. De csak Violetta tudott eljönni. Ő már az esküvőm előtt egy héttel megérkezett hozzám. Kellemes, finom, érzelmes lány volt. Könnyen összebarátkoztam vele. Elég nagy volt a lakásunk, így aztán Violetta elfért az egyik kis szobában. Bejártam vele Pestet, Budát, elvittem Szentendrére, múzeumokba, megismertettem vele egy csomó magyar festőt, de már ő is tanult róluk, mint mesélte. Ismerte néhány híresebb képüket. A kedvence Csontváry volt, de kedvelte Rippl-Rónait is.  Miklós megszerette közvetlensége, egyszerűsége miatt. Aztán az esküvő előtt pár nappal, ahogy kértem, megérkezett Donát és Piroska néni. Violetta a teraszon napozott, olvasott. Nem sokat beszéltem neki Donátról, csak dióhéjban mondtam el az egész házasságát, Judit halálát. A titkát természetesen nem említettem. Piroska nénémről annál részletesebben beszámoltam.

   Miklós a városban volt, én nyitottam ajtót. Örömmel láttam, hogy Donát jól néz ki, nyugodt a tekintete, arcának nyúzottsága is megszűnt, bár kicsit lefogyott. Piroska pedig rögtön otthon érezte magát, jókedvűen rendezkedett, ahogy szokott.

   - Piroska te csak pakolj be a szobádba, látom, már otthon érzed magad! Te pedig Donát gyere velem! Most itt laksz majd - mutattam az egyik kis szobára - mert a másik szobában… Jaj el is felejtettem neked a telefonba mondani, hogy vendégem van. De mindjárt be is mutatom.

   Donát meglepetten nézett rám.

  - Vendéged van? Rajtunk kívül? Ez meglepő!

  - Egy szép hölgy, Violetta, aki… - de ekkor be is lépett a szobába Violetta karcsú termetével, egy sortban volt, bikini felső részben és mezítláb. Szőke haját franciásan összetekerte, zöldes barna szeme szelíden nézett ránk, majd mosolyogva közeledett felénk.

   - Jó nápot!  Szervusz. Bonjour Donat! Je suis Violetta Bartoli.

    Kezét Donát felé nyújtotta, akin láttam a meglepetést, de aztán elmondtam Donátnak, amit tudnia kellett erről a lányról.

  - Ő a francia barátnőm, akit még idegenvezetői balatoni utamon megismertem és levelező barátságban maradtunk. Őt is meghívtam az esküvőre, sőt egy fiú is jött volna, de neki közbejött egy váratlan családi ügy.

    Aztán Violettára néztem, aki zavartan állt közöttünk, közben Piroska is visszaért hozzánk, így neki is gyorsan bemutattam, majd lefordítottam számára, amit kellett. Láttam Donáton, hogy zavarba került, de aztán mindenki tette szépen a dolgát. Hol magyarul, hol franciául beszéltünk, majd kikísértem Violettát és Donátot a teraszra. Vittem nekik italt, kis gyümölcsöt, süteményt. Egy idő után magukra hagytam őket. Piroskával a konyhában készültünk a vacsorával és Donátról akartam megtudni mindent, amit ő tudott. Megnyugtató volt számomra, amiket mesélt róla.

  - Piroska, most kiülök én is a teraszra, addig te befejezed ezt a sültet? – kérdeztem tőle.

  - Menj csak drágám, nyugodtan. Jól nézel ki. Jól vagytok? - nézett aztán rám kérdőn.

  - Gyere, hadd öleljelek át! Szeretlek! És köszönöm, hogy ott vagy Donát mellett, de azért majd én is látlak téged, ha megszültem a babát? Jól vagyunk, nagyon is jól!- nyugtattam meg.

  - Jövök, ne félj! Addigra talán majd Donát is… De milyen szép, kedves teremtés ez a lány! Milyen kis finom, törékeny. Van valakije? - kíváncsiskodott Piroska.

    Elnevettem magam.

- Mire gondolsz? Nem tudom. De Miklóssal mi is reménykedünk! De az sem baj, ha nem. Csak mozduljon már ki a bánatából jobban, ez a célunk. Tudod, hozzájuk megyünk Franciaországba mindannyian. Na, megyek. Szólj, ha tálalni kell.

    Leültem én is a teraszra Donát mellé. Éppen arról volt szó, hogy a nyárra Violetta nagyszülei házába fogunk leutazni és most mesélte Donátnak, hogy milyen gyönyörű hely, hogy kislány korában mennyire szeretett ott lenni. Most is szinte minden nyarát ott tölti, és ott festeget. Láttam Donáton, hogy tetszik neki Violetta. Lassan felengedett és élvezte a francia csevegést. Sokszor botlott, kereste a szavakat, de Violetta kisegítette ilyenkor. Jókat nevettek, ha valami furcsa kifejezést használt Donát. Aztán rám nézett.

  - Elég nagy meglepetést okoztál nekem Míra! Azért szólhattál volna! Nem is értelek! Miért nem mondtad, hogy hová megyünk nyaralni?  Hogy a barátnőd is itt lesz nálatok?  És eddig miért nem meséltél nekem erről a kislányról?

   - Mit tudom én? El is felejtettem, hogy te nem tudsz róla. De mindegy, nem? Kislány? Nem is annyira kislány. Csak olyan kis filigrán, olyan francia, de beszéljünk csak franciául, mert ez így kínos lesz neki. Most már mindent tudsz, nem? És jössz, azért velünk? Nem mondod vissza az utat?  - néztem rá cinkosan. Donát tudta, hogy ismerem minden rezdülését és sejtem, hogy valami megmozdult a szívében. Aztán visszaszaladtam a konyhába, közben Miklós is megjött, boldogan ölelte át Piroskát, majd engem.

  - Na, mi a helyzet? Hallom jól beszélgetnek. Donát meglepődött? Nem szaladt világgá? - nézett rám.

  - Nem. De tényleg nagyon meglepődött. Azt hiszem ez így volt a legjobb. Úgy látom, hogy kölcsönösen kedvelik egymást. De ennyi elég is.  Akkor tudod, hogy holnaptól otthon alszol?

  - Tudom. Tudom, a formaságok. De jó kis zene szól! Garbareknek köszönhetjük ezt a varázslatos hangulatot?

  - Igen. Tudod, az a szám, amit én nagyon szeretek.  Az Arietta. Csodaszép! Nem? Na, de hol is tartottam? Igen, majd az esküvőmön látsz újra, mint álomszép menyasszonyt! Remélem, nem gondolod meg magadat? - tettem hozzá játszadozva.

  - Miért? Haza kell mennie? – nézett rám vidáman Piroska néni - Helyes. Csak várjad a menyasszonyt! Majd a templomban találkoztok. Melyik templomban? De hát minek is kérdezem?  Úgy sem tudom, hol van - mondta aztán Piroska a sültet szeletelve.

  - Szép helyen lesz Piroska. Budán, egy nagy tó mellett. Tessék elképzelni! Még oktatásra is eljártunk Mírával a paphoz. Hogy mire nem vagyok képes én is? Na, de kimegyek hozzájuk a teraszra és köszönök Donátnak is – ekkor elindult  a teraszra, majd leült hozzájuk. Mi pedig Piroskával a nappaliban a vacsorához terítettünk.

27

Az esküvő

  Míra csendesebb esküvőt szeretett volna, de alkalmazkodott jövendőbeli anyósa és főleg apósa kívánságához, akik mindenáron ragaszkodtak a hagyományos esküvőhöz. Előző este főpróbát tartott otthon, Violetta csak ámult a nagy előkészületen. Donát, szomorún nézte húgát, óhatatlanul is eszébe jutott a saját esküvője. Judit kavargott a szívében, agyában, aztán visszatért a jelenbe. Időnként elkalandozott Violetta mozdulatain, finom mosolyán. Ha  pedig pillantása találkozott a lány szép őzike szemével, zavartan sütötte le tekintetét. Érezte, hogy valamit megmozdított benne ez a lány, valami olyasmit, amit már régen érzett. Piroska néni is készült, ő még igazított Míra cigányos ruháján, amit majd éjfélkor szándékozott felvenni a menyasszonytánchoz, régi szokás szerint. Fejére kötötte a cigányos, rózsás kendőt, teljesen úgy festett, mint egy igazi cigány lány. Donát és Violetta később kiültek a teraszra, beszélgettek, Míra meg Piroska nénivel a konyhában nosztalgiázott a múltjukról. Aztán úgy éjfél felé mindannyian lefeküdtek.

    Másnap reggel korán kelt mindenki, pedig csak egy órakor volt az esküvő időpontja.  Mindenki izgatott volt. Violetta, Donát, még Piroska néni is az öltözködéssel volt elfoglalva. Majd megjött Piroska testvére is a feleségével és két gyerekével, annak családjával, akikkel Míra csak ritkán találkozott.  Míra elnézte nagybátyját, édesapja vonásait vélte felfedezni benne.

     Míra, úgy dél felé készülni kezdett, felvette a fehér testhez simuló menyasszonyi ruhát, ami elöl zártabb volt, hátul ék alakban mélyen kivágott, barna bőrét szépen kiemelte. Haját Violetta segítségével kontyba csavarta, majd feltűzte rá a gyöngysorral díszített rövid kis fátylát, felvette könyökig érő kesztyűjét, fehér magas sarkú cipőjét. De előtte Violetta finoman kisminkelte, de ugyanúgy magát is. Donát elmerülten nézte a két lányt egymás mellett. Szépnek találta őket. Amikor készen voltak, mindkét lányt karonfogva indult a kocsihoz. Piroska néni jött mögöttük és a rokonság.  Először a kerületi tanácsba mentek, ahol már Miklós és népes családja várta őket. Miklós sötét öltönyben, fehér, kozákos ingben volt, az édesanyja és édesapja között állt, ott voltak a testvérek, édesapja és édesanyja legközelebbi rokonai, akik bizony elég sokan voltak. De ott állt mellettük már Míra barátnője is a barátjával, Gábor is az újdonsült szerelmével. Ott voltak Míra munkatársai és a kedves szomszéd házaspár is. Alig fértek el az előtérben, így inkább, kint várakoztak, mivel jó idő volt. Amikor Míra kiszállt a kocsiból, elérzékenyült, ránézett a nagy tömegre, majd hirtelen jött rosszullét kerülgette. A szüleit látta maga előtt, akik mintha a mennyből a földre szálltak volna. Hirtelen olyan érzete lett, hogy fogják a kezét és vezetik. Miklós látta, hogy Míra meginog, Donát karjába kapaszkodik, ekkor odarohant hozzá a másik oldalára.

  - Rosszul vagy? Mit csináljak? - fogta Míra karját és nagyon aggódott.

    Míra nagyokat lélegzett. Miklós intett Gábornak, aki szintén odajött. Csendesen konzultáltak valamit, Gábor megnézte Míra pulzusát, pillanatok alatt egy szék került ki a portástól a járdára. Míra leült.  A világ, ami egy pillanatra el akart sötétedni, visszatért. Ivott egy pohár vizet. Aztán Gábor megnyugtatta a vendégeket, akik halkan és aggódva nézték az egész jelenetet.

   - Mindjárt jobban lesz, semmi baj, csak az izgalom! - nyugtatgatta a tömeget  - Jobban vagy? – kérdezte Mírától.

  - Jaj, de kellemetlen! - nézett aztán Gáborra, majd Miklósra és Donátra - Na, felállok. Azt hiszem, már jobban vagyok. Donát ne aggodalmaskodj, vezess előre! Nyugodj meg te is Miklós! 

      Ekkora Míra arca már újból a régi volt, megszorította Miklós kezét és belekarolt Donátba.

  - Gyere édes bátyám, vezess engem fel. Tudod, egy pillanatra édesanya és édesapa volt itt, akkor lettem rosszul, de már semmi baj. Valahol itt vannak talán lélekben közöttünk.

    Donát megszorította Míra kezét, és mindketten a könnyeikkel küszködtek.

    A templomi esküvő aztán már minden baj nélkül zajlott. Gyönyörű orgonaszóra vonultak be, hófehér virágba borult az egész templom, még a padsorok is.  Miklós családja láthatóan kitett magáért, de a vendégek is díszbe vágták magukat. Némelyikük nagyon is márkás kocsikkal érkezett. A két lánytestvére igazi cigány szépség volt. Natasa a kislányával és a férjével volt jelen. A cimbalmos lány pedig a vőlegényével érkezett. Ők nem voltak túldíszítettek, mint a vendégsereg nagyobbik fele, de Mírát ez nem zavarta. Tudta, hogy minden arany, és csicsa, ahogy ő nevezte, ki lesz rakva Miklós vendégein. Hiszen ez náluk természetes. Miklós édesanyja meghatódott volt, egyfolytában a szemét törölgette. Egy fiatal pap tartotta a szertartást. Míra és Miklós őszinte hittel összeesküdött. A pap kivezette őket a szertartás végén, közben zene szólt.  Míra előtt számos kis roma koszorúslány és kisfiú szórta a rózsaszirmokat Aztán Miklós édesapja intézkedni kezdett, közben Miklós és Míra fogadta a sorozatos gratuláló kézfogásokat. A száz főre tervezett esküvői estebédet és az azt követő mulatságot, a belváros egyik patinás éttermében tartották. Ebédnél, Miklós édesapjának zenész társai szolgáltatták a zenét, finoman hallgatókat játszottak. Aztán ezt felváltották később Miklós zenésztársai. Gyönyörű szaxofonszólóval ajándékozta meg őket Csaba, Miklós zenész társa. Míra egész beleborzongott. Ezt követte a tánczene. Majd éjfél előtt Míra átöltözött a cigányos ruhájába, és ropta a táncot a cigánynótákra. A végére, annyira belejött, hogy szinte vetekedett egy másik jól táncoló, cigány lánnyal. Közben szakajtóban gyűlt a pénz, amit a vendégek bőkezűen dobáltak. Hajnal felé Míra elvonult Miklóssal a Margitszigeti Nagyszállóba. Miklós édesapjának ajándéka volt ez. Miklós az ajtó előtt karjaiba vette, és úgy vitte be a szobába, ahol már várta őket a szálloda részéről, az előre behűtött pezsgő, a piros rózsa és a jókívánság.  Másnap délig aludtak. Miklós ébredt először. Felkönyökölt, szeretettel nézte a mellette alvó felesége arcát. Hirtelen megcsókolta Míra behunyt szemeit, aki felébredve, boldogan ölelte át Miklóst. Két napig csak a mézédes pillanatoknak éltek.

28

Violetta és Donát

   Az esküvőn Violettát a hosszúra nyúlt, nagyon is színes, érdekes esküvői események többnyire Donát mellé sodorták, aki többször táncolt Violettával. Jó érzés volt átölelni a lány derekát, ami olyan karcsúnak tűnt számára, mint a nádszál. Eszébe jutott ugyan Judit teste, de amikor belenézett a szelíd és tiszta őzike tekintetbe, melegség öntötte el a szívét és Judit emléke helyébe Violetta lépett. Egy-egy lassú számnál, ahogy szorosabban simultak egymáshoz, érezte, hogy szívesen megcsókolná. Aztán úgy hajnal felé Violetta tette meg az első lépést. Andalgó zenét játszott a zenekar. Egymás mellett ültek, kicsit elfáradva, amikor Violetta hirtelen megfogta Donát kezét.  A táncolók közé mentek, majd átölelve Donát nyakát egészen hozzá simult. Érzékelve a lány odaadó mozdulatait, Donát átfogta vékony derekát. Arcuk szorosan egymás mellé simult, majd egy idő után szép lassan kitáncoltak a nyitott teraszra, ahol egy-két ember tartózkodott csak. Itt a sarokba húzódtak, ahol alig volt fény. Donát ekkor belenézett a lány szemébe, majd megcsókolta. Violetta odaadóan viszonozta. Amikor kibontakoztak egymás öleléséből, megfogták egymás kezét, felálltak és zavartan sétálgatni kezdtek. Donát egyszer csak hirtelen megállt és szembe fordult Violettával.

  - Jó veled lenni. Szép vagy és kedves. Nem is tudom, mit érzek most... de  valami nagyon szépet és jót - zavartan a földre nézett, aztán ismét Violettára.

  - Coup de foudre! Nekem te ezt jelented – szólalt meg a lány - Tudom, hogy neked még nehéz, és te mást érzel, de ne is mondj semmit! Nekem elég, ha te kedvelsz, talán majd megszeretsz...

   Ekkor Donát a lány szájára tette a kezét, jelezve, hogy ne mondjon semmit, és szenvedélyesen csókolgatni kezdte, majd megkérdezte.

  - Nem akarsz hazamenni? Nem vagy fáradt? Szerintem a nagynénémet, Piroskát is haza kellene már vinni.

  - Menjünk Donát! Keressük meg Piroskát és vigyél haza! – nézett jelentőségteljesen Donátra. Megtalálva Piroskát beültek a kocsiba. Ő is elfáradt, a testvére és családja még ott maradt, nekik Míra egy szállodában foglalt szállást.

  - Nagyszerűen sikerült az esküvő. Ilyet még nem láttam! Pedig voltam jó pár falusi lakodalomban, de ez mindent felülmúlt. Gondolom ennek a szép leánynak aztán külön élmény volt, mert ilyet, ilyen cigány-magyar esküvőt ő még a mesékben sem láthatott, hallhatott. Hogy tudnak élni ezek az emberek! Nagy a vérmérsékletük, akárcsak szegény István bátyámé volt. Nem véletlenül vonzódott az én Mírám Miklóshoz, hasonló a vére. Na, jó, nem mondom Donát, mert látom, hogy nem tetszik neked. Jól érezted magad Violetta? – kérdezte aztán Piroska a lánytól, és Donát fordított.

  - Csodálatos volt! Olyan élmény számomra, ami csak itt közép-kelet Európában érhetett utol. Kicsit olyan balkáni, de mégis kulturált volt, persze számomra ez egy teljesen más világ! Míra pedig gyönyörű volt!  És milyen szépek voltak együtt Miklóssal. Meghatóan szép volt a templomi ceremónia azzal a sok szép, rózsaszín ruhás koszorús lánnyal! A rózsaszirmok! Egész mesébe illő és nagyon romantikus volt az egész!  Nekem nagyon tetszett!  De az egész forgatag, ez a fajta életérzés kicsit az olasz apai családomra emlékeztet. Édesapám ugyanis dél olasz.

  - Nahát, ezt nem gondoltam rólad! Mert te olyan kis törékeny vagy, biztosan az édesanyádra hasonlítasz! - válaszolta neki Piroska - Az olaszok meg feketék, temperamentumosak, legalábbis a filmjeiket nézve.

  - Így igaz, Piroska! - mosolygott Donát - Tényleg, Violetta te örököltél valamit olasz ágon is?

  - Mire gondolsz? – nézett  Donátra.

  - Mit mond? – kérdezte, Donátra nézve Piroska.

  - Ó, semmit. Csak azt kérdeztem, hogy az olasz vérből örökölt-e valamit?

  - Hát próbáld ki fiam, szép lány, biztosan tud szeretni, olyan egymáshoz illők vagytok.

  - Na, tessék! Te mindjárt össze akarsz adni bennünket! Piroska ne beszélj most ilyeneket! - tette hozzá zavartan.

  - Mit mondott a nagynénéd? - nézett rá kíváncsian őzike szemeivel Violetta.

    Donát egy kicsit gondolkodott, hogy megmondja-e, aztán úgy döntött, hogy nyíltan beszél. Végül is Piroska gondolatain nincs semmi szégyellnivaló.

  - Semmi különöset, csak arra utalt, hogy mi szép pár lennénk.

    Violetta ránézett Piroskára, majd hátrafordult és magyarul azt mondta: - Én szeretem, ezt fiút. Jól van Piroska? - mondta mosolyogva, Piroska nem egészen értette a lány reagálását, meg is lepődött a mondatán, majd hirtelen rájött, hogy mit is mondott.

  - Jól van! Szeresd Violetta! És te Donát ehhez mit szólsz? Szabad megkérdeznem?

    Donát elnevette magát.

  - Nem szabad. Ez titok. Majd kiderül - ekkor egyik kezével megsimogatta Violetta haját. De, ekkor már a ház előtt voltak. Piroska néni igyekezett minél előbb ágyba kerülni, látszott rajta, hogy elfáradt. Donát és Violetta még kiültek kicsit a teraszra, aztán amikor befelé indultak, Violetta a fülébe súgta: - Várlak! - majd, otthagyta a meglepett Donátot. Violetta miután kijött a fürdőszobából, bement a szobájába, ahol meztelenül bebújt az ágyába, magára húzta a nyári paplant és izgalommal várta ezt a magyar fiút, aki már az első pillanattól megtetszett neki. És ahogy mondta is neki, beleszeretett.

    Donát zavarban volt, megint Judit jutott az eszébe, aztán feltört benne a női test utáni kívánalom és úgy érezte, talán Violetta lesz majd a második szerelem az életében. Vonzódott a lányhoz, nem azt érezte, amit valaha Judit iránt érzett. Csendesebb, de talán valami mélyebb érzelem kavargott benne. Szinte magának sem tudta megmagyarázni. Lefürdött. Majd halkan kopogott a kis szoba ajtaján.

  -  Entrez!  - hallotta a lány hangját. Belépett a szobába, a már beszűrődő hajnali fényben látta hosszú, szőke haját, szabályos, finom arcvonását, hirtelen elfogta a vágy. Odaült az ágy szélére, felhajtotta a takarót, és csókolgatni kezdte Violettát. Szenvedélyesen merültek el egymás testében. Donát lelke és teste is felszabadult. Érezte, hogy Judit nyomasztó szelleme eltűnt és helyette valami finom, tiszta, nagyon érzéki és meleg test fekszik mellette. Együtt maradtak.  Két napon át, amíg Míráék nem voltak otthon, csak egymásnak éltek. Piroska látta az előtte kibontakozó szerelmüket és boldog volt. Megnyugodott a szíve. Úgy érezte, hogy esti imáit meghallgatta az úr. Hiszen mást sem szeretett volna, csak azt, hogy Donát boldog legyen.

    Amikor Míra és Miklós két nap múlva megérkezett, örömmel hallották a történteket. Donát meghívta magához Keszthelyre Violettát, Piroska Míráéknál maradt még egy hetet. Úgy gondolta, nem zavarja a két fiatal együttlétét.   

    Amikor már visszajöttek Keszthelyről, és Violettának haza kellett utaznia, mindannyian kikísérték a reptérre. Míra sajnálkozva nézte a lánytól búcsúzó testvérét, látta rajtuk, hogy milyen nehéz az elválás. Ugyanakkor tudta, hogy  találkozásuk majd annál szebb lesz. Reménykedett, hogy ebből a kapcsolatból még házasság is lehet. Nem beszélgetett erről Donáttal, hiszen eddig erre nem volt alkalom.

    Miklós ezen a délutánon elutazott vidékre, ahol koncertet adtak. Csak másnap jött meg. Este még nála aludt Piroska és Donát is. Míra úgy gondolta, ez az este alkalmas lesz arra, hogy elbeszélgessen testvérével.