Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Shukar Kamipe 41. fejezet( befejező rész )

2014.05.31

 41

A remény

 

   Miklós és Míra a rosszul végződött kiruccanásuk, és az át nem aludt éjszaka utáni meleg nyári reggelen, az anokako-shukar shejori, azaz a csodaszép leánykájuk nélkül ültek a teraszon. A roma nagymama csak így nevezte Annát, aki már nyolc hónapos volt, és valóban csodaszép baba lett belőle.

   Míra most festetlenül, kisírt szemmel, szótlanul ült a teraszon lévő asztalnál. Miklós pedig szótlanul tálalta a reggelit, majd leült Mírával szemben.

  - Jó étvágyat! – mondta és nézte felesége kisírt, kissé duzzadt szemhéját, nézte bánatos nagy fekete szemét - Tudom, hogy a történtek miatt megrendült a bizalmad, de talán adhatsz még esélyt nekem, hiszen…

  - Hagyd Miklós! – a távolba nézett, majd Miklósra - Az éjjel átgondoltam mindent. Nagyon fáj, ami történt, és ahogy történt. Az egész valami felfoghatatlan nekem. Én annyira megbíztam benned! Tudod jól, hogy milyen nagyon szeretlek! Tudod jól, hogy nekem az egész terhességem milyen nagyon hosszú volt, és milyen kalitkában éltem. És te mindezek ellenére hetyegsz egy ócska kis roma kurvával. Ne szólj közbe! Ne védd a roma kurvát! Akkor is az! Lassan megismertem a ti szokásaitokat, a te baráti körödet. Valójában sokkal szabadosabb, talán helyenként az én baráti körömhöz, a volt családomhoz képest egészen más. De én elfogadtalak téged mindenestül. Engem nem zavart… Lehet, hogy mégis csak kiütközik benned…

  - Na, most közbe vágok, nem értem, hogy mit értesz ez alatt? Megint a romaságommal jössz?

    Míra haragosan az asztalra csapott, és villogó tekintettel nézett Miklósra.

  - Na, most aztán maradj csendben!  Úgy tűnik, nem bírod elviselni az igazságot. Csak nekem kell elviselni a te kis nőügyeidet!

  - Ugyan Míra! Azt gondolom, hogy a harag beszél belőled most. Csak nem süllyedünk le mi ketten odáig, hogy a félrelépésemből cigánykérdés lesz? Vagy igen?  

  - Jó ég! Miklós! Hogy jön ez ide?  De nagyon nem értesz engem! Te is tudod, hogy én milyen családban nőttem fel. Te is tudod, hogy nekem sok minden szokatlan volt nálatok. És nem akarlak ezzel bántani. Én téged szeretlek, én veled élek, én elfogadtalak olyannak, amilyen vagy! És eddig azt hiszem nem okozott problémát, hogy én vagyok, aki vagyok, te pedig roma származású vagy. De miért is beszélünk erről? Én rólad akartam beszélni. Kettőnkről. A fájdalomról, amit okoztál nekem! Ott volt az a megalázó Melinda eset, most meg ez a... Nem is tudom, minek minősítsem... Miklós! Mi lesz velünk? Mi lesz a mi házasságunkból? Ezt a kapcsolatot én szépnek és jónak hittem. Azt gondoltam én elég vagyok neked, én annyi mindenben alkalmazkodtam hozzád. Tudom, hogy te művész ember vagy, érzékenyebb, mint az átlag. De hát itt nem erről van szó! Arról van szó, hogy megcsaltál! Ez pedig az én életembe nem fér bele. A másik dolog: ha valami oknál fogva nem tudunk egy ideig szexuális életet élni, akkor te rögtön más nő után nézel? Na, szépen vagyunk! Nincs benned semmi önmegtartóztatás? Szeretet, együttérzés a másik iránt? Hűség! Ezt a fogalmat te nem ismered! Persze a férfiak nagy része nem ismeri! Biztosan én vagyok a hülye, aki ilyen ósdi felfogással jövök. És a hűségről papolok itt! Nem is tudom, mit mondjak? Végtelenül szomorú vagyok. Talán többre becsültelek téged - elhallgatott, könny csillogott a szemében, majd lehajtotta fejét és kezével babrálta az asztalterítő szélét.

     Miklós felállt, leguggolt Míra mellé, fejét az ölébe tette, átkarolta a derekát - Bocsáss meg!  Kérlek! Annyit gondolkodtam az éjszaka, hogy ma mit is mondjak neked, hogy meg tudj nekem még egyszer bocsátani. Tényleg csak testi kapcsolat volt... Most beszéljek arról, hogy már százszor megbántam?

  - Miklós állj föl! És ne hajtogasd itt nekem, hogy csak testi kapcsolat volt köztetek… Gondolod, hogy ez nekem elfogadható?  Nagyon fáj! Tökmindegy, hogy testi vagy egyéb kapcsolat volt. Megtörtént... – megtörölte könnyes szemét és hirtelen jött haraggal, sérelemmel folytatta.

  - És még én a pártfogásomba akartam venni azt a lányt! - nézett aztán a most már terasz szélén álló és gondterhelten maga elé néző Miklósra - Szép kis nő, nem mondom! De te sem vagy különb! Igen, lehet, hogy ma már érdektelen neked, de nekem nagyon fáj, és nagyon friss. Nem kérdezek tovább. Nem kérdezem, hogy mikor kezdődött és meddig tartott. De talán mikor Anna megszületett, már vége lett. Majd így gondolom. Lehet, hogy adok még egy esélyt, Miklós - keserűen nézett a férjére, aki ekkor hirtelen megszólalt.

  - Jól gondolod. Vége volt. Mint mondtam, tényleg csak pár alkalom volt, hogy félreléptem... Szeretlek! Mindennél jobban szükségem van rád , most már rátok - szégyenlősen, kicsit akadozva beszélt.

    Odalépett Mírához, hogy ölelésével kiengesztelje, de most Míra eltolta magától. Leült az asztal mellett lévő egyik székre. Édesanyja bánatos kék szemét látta maga előtt. Arra gondolt, hogy mennyi ehhez hasonló megalázó pillanatot élhetett át. Most értette meg édesanyja egykori fájdalmát. Aztán ránézett az asztalnál már vele szemben ülő Miklós komor, fájdalmas arcára. Fekete szemében a megbocsátást kérő gondolatait látta. Mira érezte, hogy a történtek ellenére mindenestül szereti. Nagyot sóhajtott.

 – Tudom, hogy szeretsz. Csak a hitem! A beléd vetett bizalmam és hitem hogyan tér vissza, azt még nem tudom...

   Miklós hallgatott. Csak nézte Míra szomorú könnyes fekete szemét. Aztán szinte egyszerre álltak fel, hosszan, nagyon

 
 

Love Is Where You