Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Shukar Kamipé 10 - 12. fejezet

2014.05.31

10

Míra és a babaszoba

     

   Éppen megvetettem a széles nagy rézágyamat, és az ágy szélén egy béby-dollban üldögéltem, az ujjamon lévő gyűrűt nézegettem, gyönyörködtem, hogy milyen szép és egyszerű. Elgondolkodtam, hogy Miklós milyen komolyan, és romantikusan beszélt ezen az estén. Erről az oldaláról nem ismertem. A nagy három szárnyas ablakon a rózsaszínű tüllfüggöny éppen csak, hogy lengedezett. Halkan szólt a zene. Egy érzelmes, Coltren számot tettem be, a régi kis CD-s lejátszómba. Miklós kijött a fürdőszobából, leült mellém az ágyra, a kezébe vette kezemet, és csak néztünk egymásra szótlanul. Átöleltük egymást, testünk, lelkünk, szerelmes zsongásban merült el.  Halkan szólt még a zene, amikor csak kéz a kézben feküdtünk már egymás mellett. Éreztük az ablakon beáradó virágillatot, a csendet. Kicsit feltámadt a szél is közben, lengedezett a fodros rózsaszínű függöny. Ekkor felültem, egy nagy lepedőt terítettem magunkra.

  - Még megfázunk. Szeretlek nagyon. Köszönöm neked ezt a szép estét. Azért nem gondoltam, hogy ilyen érzelgős is tudsz lenni.

  - Érzelgős lettem volna?  Nem is tudom, pedig, nem akartam az lenni, de akkor ezt éreztem. És nagyon azt kellett mondanom, amit elmondtam.  És tudod, én mindig csak azt teszem, amit érzek, és azt is mondom. Lehet, hogy néha majd keményebb is leszek, de az is én vagyok. Tetszik a gyűrű? Még nem is mondtad!

  - Látod, milyen vagyok? – néztem Miklósra és a gyűrűre – Gyönyörűnek találom! Boldoggá tettél, remélem, érzed? 

  - Igen, érzem. És remélem, hogy nem lesz majd terhes kötelék közöttünk! Most már kicsit, hivatalosan is az életem része vagy. És én komolyan úgy éreztem az első pillanatban, ahogy ma beszéltem róla. Én akkor eldöntöttem, hogy veled akarom leélni az életemet. Elhiszed? - nézett rám és csókolgatott.

  - Mindent elhiszek neked, mert nagyon közel érezlek magamhoz, nagyon szeretlek Miklós! Én is azt éreztem az első pillanattól kezdve, amit te! Miklós! Lehet, hogy nem a legjobb pillanat, de valamit meg szeretnék beszélni veled. Judittal beszélgettünk, amikor ti édesapáékkal sétáltatok. Kérdezte tőlem, hogy nem akarok-e a helyére menni idegenvezetőnek? Tudja, hogy beszélek angolul és franciául. Meg aztán  én idegenvezetői tanfolyamot is végeztem, még párhuzamosan együtt a kozmetikusi tanulmányaim mellett. Csak akkor hirtelen adódott a budai kozmetikus szalon és elhelyezkedtem azonnal. Gondoltam idegenvezető lehetek máskor, ha akarok. De eddig valahogy nem akartam. Viszont most izgat a dolog, kipróbálnám szívesen.  Mit szólnál ehhez?    

   Miklós tekintete fürkészőn és meglepetten nézett rám. 

  - Ezt nem tudtam. Miért nem említetted eddig? Csak nem ott akarod hagyni a jó kis szakmádat! Bár, ha kedved lenne máshoz, én nem akadályozom meg! Ne érts félre! Ha idegenvezető leszel, még kevesebbet lehetünk majd együtt. Erre nem gondoltál? Biztosan sokat kellene utazgatnod.

  - Az lehet. De egyelőre biztosan nem utazgatnék. Először gondolom, hogy csak Pesten kellene csoportokat vezetnem. Ez azért csak nem lehet kettőnk között akadály? Miért is ne? Szeretem, amit most csinálok, de mennyivel érdekesebb és izgalmasabb munka lenne! Aztán gyakorolhatnám a nyelvet. Nagy próbatétel lenne. Egyszóval nagyon izgat a dolog most. De nem szeretném, ha ez köztünk problémát okozna! - láttam Miklós arcán a kételyeket, elgondolkodott és nem igazán dobta fel az ötletem.

  - Érzem, nagyon foglalkoztat a gondolat. Akkor meg tedd meg! Nem rontom el az életedet! De hagyjuk most ezt! – szorosan átölelt, és közben hol itt, hol ott csókolgatott - Ez most olyan gyönyörű éjszaka nekem, Míra!  És hallgassuk ezt a számot! Tudod mi a címe? Az egyik kedvencem Coltrentől: - „I Want To Talk About You” - Szép, nem? Aludjunk el így. Holnap pedig megmutatod az itteni életed minden fáját, bokrát, sarkát. Mindent látni akarok!

    Miklóshoz simultam, egészen szorosan átöleltük egymást, és a szaxofon csodás, szívhez szóló, körül ölelő dallamait hallgatva aludtunk el.

 

11

Judit és Donát

   Mikor, mindketten felmentünk a szobámba, a jól sikerült eljegyzési vacsora után, láttam Juditon kicsit az irigységet, amit testvéremmel, Mírával szemben érzett. Érzékelte bizonyára, hogy szüleim mennyire szeretik, talán látta azt a fajta szeretetet, nagyon is emberi kapcsolatot, ami ebben a családban kialakult közöttünk. Megfigyelte édesapa és édesanya, óvó, szerető, összetartó erejét és azt hiszem tetszett neki Miklós. Kezdtem is féltékeny lenni rá. Bár tudtam, hogy Miklós nem mutat különösebb vonzódást Judit iránt, ő teljesen betelt Mírával. Kicsit utáltam is az érzelgősségét, de tudtam, hogy művész lélek, másképp látja a világot, mint én. Viszont az eljegyzési beszéde nagy hatással volt mindenkire. Én azért ennyire nem voltam érzelmes. Racionálisabb voltam, és nem igazán a szavak embere. Bár, ha kellett, azért én is odaadtam a szívemet egy-egy fontos mondandómhoz.

   A szobámat én alakítottam ki, amikor már nagyobb lettem, mindent átrendeztem, nem úgy, mint Míra. Kétszemélyes heverőmön feküdtem, néztem Judit meztelenre vetkőzött szép alakját, aki gyorsan bebújt mellém, majd szinte szóhoz sem jutottam, mert lábával átkarolt és szájával elnémított. Mindketten extázisba estünk egymástól.

  - Fáradt vagy? – kérdeztem aztán később halkan tőle.

  - Nem, nem. Csak arra gondoltam, hogy milyen jó veled! Milyen jó, hogy így egymásra találtunk. Nem zavar, hogy három évvel idősebb vagyok?

  - Ugyan! Nem is tudom, miért kérdezed ezt tőlem? Mi az a három év? Semmi! Csodálatos nő vagy nekem! – tényleg az volt számomra, még az időnkénti bizonytalanságát, változó hangulatait is kedveltem. Talán ettől lett számomra izgalmas. Jóformán mindenben alkalmazkodott hozzám, játékos volt, és a testére mindig nagyon vágytam.  

  - Akkor holnap elmegyünk Keszthelyre? Édesapád azt mondta, hogy esetleg keres nekem egy tanári állást, bár én igazából nem szeretnék tanítani. Nem is tudom, hogy hogyan mondjam meg neki, én inkább egy irodában dolgoznék, utazásokat bonyolítanék.

  - Nem kötelező azt tenned, amit édesapa talált ki! Mondd meg neki. Majd meglátjuk. Ezen most ne gondolkozz!

  - Tudod, hogy felajánlottam Mírának a helyemet? Beajánlom a főnökömnek, ha lesz még hozzá kedve továbbra is. Azt mondta ma este, amikor ezt szóba hoztam neki, hogy szívesen kipróbálná az idegenvezetést. Szerintem értelmes lány, miért ne menne neki? Franciául meg még kevesebben beszélnek, a főnököm biztosan örül majd. Csak azt nem tudom, hogy Miklós mit szól majd hozzá? Akkor nem tud mindig a szoknyáján ülni, és féltékeny lehet, mert az utasok között előfordulnak rámenős, jóképű férfi is.

  - Tényleg elmenne idegenvezetőnek? Komolyan? Ez meglepő! Bár tényleg jól beszéli a nyelveket, és könyveket olvas idegen nyelven, de más az olvasás és a beszélgetés. Persze, gondolom, hogy majd belejön. Miért gonoszkodsz, miért akarsz te Miklósnak rosszat? Talán téged is el akartak csábítani a férfi utasok? Kezdek féltékeny lenni. Bevallom, még Miklósra is az vagyok. Látom, hogy tetszik neked!

  - Ó hát ne legyél az! Miklós nagyon érzékeny, jóképű srác, művész. Kicsit elbizakodott, nem árt, ha majd esetleg, féltékeny lesz Mírára. Úgy látom, hogy nagyon biztosra ment. Azért furcsa, hogy Míra egy roma fiút választott magának, még akkor is, ha jóképű. Azért az ő világuk egy más világ, más közeg. És a gyerekeire nem gondolt? Szeretőnek még csak elmegy, de összeházasodni velük! Persze, semmi közöm hozzá, de van egy véleményem azért. Amúgy meg nekem te vagy a biztos pont az életemben. Hogy el akartak-e csábítani? Hát persze! De lényegtelen. Aludjunk! Amúgy aranyos a mamád! Mintha most kedvesebb lett volna hozzám, mint máskor. Talán majd megkedvelnek!

    Ahogy most hallgattam Juditot, kicsit elgondolkodtam ezen én is. Tudtam, hogy diáktársaim is mennyire tartózkodóak voltak roma kérdésben és nem igazán kedvelték még a témát sem. Bár, én elfogadtam Miklóst. Igaz, hogy a családját nem ismertem még, de azt gondoltam róla, hogy normális srác. Ahogy eddig találkozgattam vele, nekem nem volt vele szemben problémám. Nagyon értelmesnek találtam és egész jó beszélgetéseink voltak. Tudtam, hogy nem csak a zene területén tájékozott. Kicsit azt furcsállottam, hogy ezen az estén a szüleim milyen gyorsan befogadták őt, nem úgy, mint Juditot. Mert ugyan nem mondtam Juditnak, de éreztem, hogy vele szemben szinte mindenkinek fenntartásai vannak a családomban, és jól érezte Judit, hogy nem igazán kedvelik. Hogy aztán fél zsidó volta, vagy egyéb dolgok miatt, nem tudtam. Bár elhatároztam, hogy majd leülök a szüleimmel, és tisztázni fogom velük ezt a kérdést. Rosszul esett, hogy Mírával elnézőbbek, igaz, tudtam, hogy apám kedvence és azért az ő szava szent ebben a házban. Majd Juditra néztem és igyekeztem most megnyugtatni őt.

  - Nem szeretem, hogy így gondolkodsz Miklósról, illetve… Amúgy pedig ne aggódj édes Judit! Neked az a mániád, hogy a szüleim nem szeretnek! Dehogynem szeretnek!  Jól érzed azért magad itt nálunk?

  - Igen. Bár kicsit irigylem, hogy ti ilyen szép családban nőttetek fel.

  - Na, azért itt is voltak és vannak problémák. Apám nem volt a hűség mintaképe.

  - Azt érzem rajta. De hát, istenem! A fő, hogy anyukád mégis kitartott mellette, de gondolom, azért csak az anyukádat szerethette, ha mégis mellette maradt!

  - Igen, az igaz. Csak hát anya egészsége, tudod depresszióban szenvedett mindig, most is kemény gyógyszereken él. Én nagyon szeretem őt, és sajnálom is. Emiatt magamban haragszom is apára kicsit. És, ha valamiben biztos lehetsz, hogy nem foglak csalogatni. De nagyon szeretnék minél előbb gyerekeket. Ugye te is akarod? - öleltem át Juditot, aki ekkor kicsit eltolt magától, mintha idegesítette volna a kérdésem, nem is értettem.

  - Neked meg ez a mániád Donát. Az majd jön vagy sem. Ez nem lehet téma közöttünk! Ez a dolog nem megrendelésre megy. Gondolom, ez nem lehet probléma közöttünk. Vagy igen?

  - Ne haragudj, de nem értelek! Most miért haragszol rám ezért? Miért baj neked, hogy én vágyom tőled egy kisgyerekre?  Más nők... - néztem rá kissé meglepetten.

  - Nem haragszom, csak mindig ezzel jössz. Más nők engem nem érdekelnek. Én olyan vagyok, amilyen.  Nem én kellek neked? Vagy csak arra kellek, hogy gyerekeket szüljek neked? Nem a nőt szereted bennem?

   Ekkor felültem és, kiszálltam az ágyból, ittam egy korty vizet. Visszafeküdtem és próbáltam szó nélkül átölelni, és elaludni. Nem igazán esett jól, ahogy a kérésemre reagált.

  - Ígérd meg, hogy nem hozod ezt többé szóba. Idegesít. Szeress és kész!- hátat fordított, majd nem szólt többet. Én sem. Nehezen, de elaludtam. Nem egészen értettem a viselkedését, persze nála ez a kitörés nem volt szokatlan. Gondoltam, majd túllép ezen is. Talán fél a szüléstől, a gyerekneveléstől, fél, hogy nem felel meg, mint anya. Mindenféle hasonló gondolatok jártak akkor az agyamban. Mert én valóban szerettem volna gyerekekkel teli családot.

 

12

Eljegyzés után

   Másnap, kora reggel, az egész kert tele volt madárcsicsergéssel. Felkelt a Nap, melegen sütött már reggel hat órakor. István, az apa nem tudott sokáig aludni, hozzá volt szokva a korai keléshez. Lefürdött, megborotválkozott, hagyta, hogy felesége aludjon, tudta, hogy mindenféle gyógyszereken él, nem tud korán kelni. Kiült a teraszra a kisebbik asztalhoz, ami az árnyékosabb oldalon volt. Beleült az egyik kipárnázott gyékényszékbe és olvasni kezdte az újságokat. Rövid idő múlva Piroska, a testvére jött ki hozzá.

  - Szervusz. Mit hozzak? Reggelizel, vagy korán van hozzá? – kérdezte Piroska, akin egy bordó alapú virágos könnyű nyári ruha volt, haját a feje tetején sima kontyban fogta össze.

  - Egy kávét kérek, semmi mást, majd reggelizünk együtt. De gondolom, hogy az még odébb lesz. A fiatalságnak ki kell aludnia a mámoros éjszakájukat - tette hozzá döcögő nevetéssel.

  - Hogy te másra nem is tudsz gondolni, istenem, hogy kitől örökölted a véredet? Biztosan a kujon nagyapánktól, aki még hetvenévesen is a menyecskék után futkosott.  Na, hozok neked egy kávét, aztán kimegyek kicsit a kiskertbe, aztán majd elmegyek a boltba friss kifliért.

  - Ne menjek én?- kérdezte tőle István a testvér.

  - Nem, nekem ez a reggeli program szükséges, tudod. Kicsit elfecserészünk a faluban az asszonyokkal. De érted te ezt! 

  - Értem, persze. Akkor menj csak! Addig, én elolvasom a friss eseményeket - és olvasni kezdte a napi híreket. Néha fel-felpillantott az újságból, nézte a környező erdőt, a teraszra ide látszó templom tornyát, a falut körül ölelő dombokat, a saját kertjét. Jó érzés volt látnia a rendet, érezni a csendet. Ezt szerette. Sokszor mondta a feleségének, hogy városban nem tudott volna élni. Épp azon gondolkodott, hogy megveszi a házat, már beszélt a tanácselnökkel is, úgy látszott hajlanak rá, hogy egy kis bevételhez jussanak. Tudta, hogy hármuknak elég nagy a ház, de számított arra, hogy nyaranta gyakran vendégeskednek itt a gyerekek és most, hogy házasodnak, remélte, hogy majd jönnek az unokák is.  Egészen belemélyedt egy cikkbe, amikor lányát, Mírát látta kijönni. Sort nadrágban, pólóban, papucsban volt. Nem látszott rajta, hogy fáradt lenne. Míra, hátulról átölelte apját és puszit nyomott a homlokára. Szerette a lányát.  Mindig céltudatos volt, határozott és ugyanakkor érzékeny, de egészségesen érzékeny. Félt is eleinte, hogy majd gyerekei öröklik felesége labilis idegrendszerét, de szerencsére nem tapasztalta egyik gyermekén sem ezeket a jeleket.  Mindig a kis fekete hízelgő, pici lánya jutott eszébe, ha Mírára gondolt.  Látnia kellett, hogy már egy szép, érett nő lett belőle, akit elrabolt tőle egy másik férfi. Míra leült az apjával szemben. Nagyot nyújtózott, majd megszólalt.

  - Úgy tűnik, hogy mi ketten vagyunk a legfrissebbek. Még mindenki alszik. Jól telt az éjszaka? Jól vagytok édesapa? Édesanya tünetei javultak? Nem rosszabbodott az állapota? Tegnap nem volt erre alkalmam, hogy megtudakoljam.

   Az apa, lányát nézte, letette az újságot, majd szép lassan válaszolt a kérdéseire.

  - Piroska is fent van már, csak elment a boltba. Jól vagyunk Mírám. Jól. Édesanyád szedi a gyógyszert, havonta  most már egyszer bejár a pszichiáteréhez és szerencsére jól van. Legalábbis én úgy látom.  Tudod, már arra gondoltam, hogy talán elhibáztam akkor, amikor nem engedtem őt dolgozni, tanítani. Talán akkor nem tör ki rajta ez a betegség. De hát késő bánat, eb gondolat. Nagyon készül az adriai útra. De én is.

  - Hát azért édesapa neked is volt pár csúnya nőügyed, ami megviselte, most már elmondhatom neked, hogy jól tudjuk ezt mi Donáttal, de a lelkiismeret nem bennünket terhel, és különben sincs jogunk ítélkezni feletted! Azért örülök, hogy most már remélhetőleg jól megvagytok. És édesanya is boldog lehet.

    Míra apja kissé zavart lett, majd összehúzott szemmel kérdezte, szinte válaszra sem várva.

  - Aztán mit tudtatok ti? No, mindegy. Talán valóban nem kellett volna több dolgot megtennem... de ez már nagyon a múlt. Fiatalság, bolondság, de azért szeretnék még egyszer húszéves lenni! Akárhogy is!  És te, ti? Nem vagy féltékeny Miklósra? Nyugtalanok vagyunk ám azért miatta. Mégiscsak más körből jött… No, de nem akarlak bántani!

  - Hacsak nem a hangszerére, amit nagyon tud ölelgetni és csodásan játszik rajta! - nevette el magát Míra - Eddig nem adott erre okot. Nem is tudom, hogyan viselném el, ha más nőre vetné ki a hálóját. Erre igazából nem gondoltam. De valóban ne bántsd őt, mert ezzel engem is megbántasz. 

  - Tudom. Csak féltelek. Hát édes lányom, azért, ha tanácsot adhatok... A férfival tudni kell játszani, és tudni kell, hogy neki mi a fontos. Majd, ha összeházasodtok, együtt éltek, gyerekeitek lesznek, az összetartó te leszel, akárhogy is nézzük. Talán te erős vagy és jó gyereknek nézem ezt a fiút. Mesélj nekem a családjáról, hogy élnek? Biztosan érzékeli azért a különbséget a mi és az ő életformájuk között.

   - Összetartó erő az asszony, ugye édesapa? Így gondolod? Érdekes, de Miklós is így gondolja. Igen, nagyon is tudatában van a kettőnk különbözőségének. Bár büszke nagyon az apjára és nagyon szereti az édesanyját. Végül is tehetséges zenészcsalád. Nincs mit szégyellni. Így szeretem édesapa, de nagyon! - részletesen mesélt Miklós családjáról, a velük töltött napjaikról, szokásaikról, majd megemlítette apjának, hogy állást szeretne változtatni, beszámolt neki a terveiről is. Apja meglepetten hallgatta, de örömmel vette lánya elképzeléseit.

  - Nem rossz gondolat. Nincs kicsit későn ez a váltás? Pont most? Miklós mit szól a te pályamódosításodhoz, mert azért az egy másik, nyugtalanabb életforma lesz. Aztán gyerekeket miért nem akarsz édes lányom? Ahogy hallottam, Miklós szeretne családot, miért váratod? Náluk ez természetes is, hiszen, ő is nagycsaládban nőtt fel. Nem lesz ez konfliktus köztetek?

  - Nem. Ne nyugtalankodj. Ezt megbeszéltük. Én pontosan tudom, hogy mi kell Miklósnak és meg is adom neki. Ne félts te engem, de jön Piroska néni és édesanya is. Megyek, segítek megteríteni nekik a reggelihez. Olvass csak nyugodtan tovább.

   Piroska már egy nagy tálcáról pakolta ki a tányérokat, bögréket, amikor Míra odalépett hozzá, megcsókolta, majd mosolyogva egymásra néztek. Aztán egy pillanatra édesanyjához lépett, szeretettel ölelte meg, aki anyásan megsimogatta lányát és rákérdezett a többiekre, akik még mindig nem keltek fel. Majd a férje mellé ült. Míra pedig Piroskával pakolgatott, közben halkan beszélgettek egymással. Időnként jó nagyokat kacagtak. Szülei csak nézték, hogy milyen jól megvannak egymással, milyen jól megértik egymást.

    István, az apa, letette most már az újságot, majd megkérdezte feleségét, hogy kipihente- e magát. Dina jókedvűnek tűnt, és végre nyugodtan kialudta magát, ahogy mondta.

  - Gondolom, te már kibeszélgetted magadat Mírával!

  - Igen, szívem. Mi már mindent megbeszéltünk, de majd neked is lesz rá alkalmad, biztosan. Én bemegyek Donátékkal Keszthelyre, tudok egy eladó szövetkezeti szép kis lakást egy sorházban, tetőtérrel. Megnézzük együtt, aztán körül nézünk Judit állása ügyében is. Segítek, amit tudok nekik.

  - Jól van, ennek örülök. Azért megnyugodtam. Rendes fiúnak látszik ez a Miklós. Intelligens és összeillik a lányunkkal, nem gondolod? Bár azért nekem, ha nem is beszélek róla, vannak fenntartásaim, akármilyen szépen tud beszélni. Férfi ő is. Aztán a roma világ! - nézett a távolba, elgondolkodva.

  - Ne bántsd őket! És ne így fogd fel a dolgot! Én már barátkozom a gondolattal. Nem tehetünk mást! Ettől függetlenül, származás ide vagy oda, szerintem ők ketten jól meglesznek egymással. Csak később ne legyen köztük konfliktus, mert még meg kell küzdenie ezzel a dologgal Mírának sokszor, én tudom! De nem féltem. Elszánt lány és erős, mint én. Szerencsére!  Remélem, ez a Judit is összeszedi kicsit magát, mert nem akarlak sértegetni Dinám, de kicsit rád emlékeztet. Labilis és nem e földön jár, én azt látom. Persze te azért más voltál. Emlékszel még milyen szép hetet töltöttünk a Balatonon az esküvőnk után? Az este ez jutott eszembe, ahogy a fiatalokat elnéztem. Kicsit irigyeltem is őket. Jó volt veled nagyon! Emlékei szerint mi is nagyon szerelmesek voltunk akkor? És milyen izgató is voltál te nekem!

  - Ne hozz már zavarba István! Megbolondultál? Hol van az már? Bár, ami igaz, így volt. Te meg nagyon jóképű férfi voltál, és hogy tudtál szeretni! Gondolom így vannak ők is most! Igaz, hogy aztán eleget bántottál a kis kiruccanásaiddal. Ettől féltem Mírát is. Na, hagyjuk a múltat.  Látom, jön Miklós.

  - Kezeit csókolom, Jó reggelt mindenkinek! – köszönt jókedvűen Miklós és odament Mírához, szeretettel megölelték, megcsókolták egymást, adott egy puszit Piroskának is, aki ezt láthatóan jó néven vette, és ezzel még jobban belopta magát Miklós a szívébe. Majd odaült a szülők asztalához, akik mosolyogva fogadták.

  - Gyönyörű itt még a korai reggel is! És micsoda idő! Mondtam is Mírának, kár, hogy ez a ház nem Pesten van! Szívesen ellaknék benne. Persze itt csodás a környék, a levegő.

  - Ezt sajnos Pesten nem kapjátok meg, legfeljebb a rózsadombon, az meg túl drága hely nektek. Sajnos abba én sem tudok segíteni – válaszolt neki Míra apja, majd folytatta - Bár meg akarom venni ezt a házat, mert szolgálati lakásként működik és, ha ezt egyszer eladnánk, talán lehetne valamit kezdeni. Bár én ezt nyaralónak meghagynám a helyetekben majd, ha már nem leszünk, hiszen itt van közel a Balaton, és majd az unokák…

  - Remélem, minél előbb lesznek? – szólalt meg mosolyogva Míra édesanyja - Mert én már boldogan ellenék itt velük. Nagyon vágyom már rájuk! Legalább lesz mivel foglalatoskodnom!

   Miklós mosolyogva válaszolt - Én egyfolytában erre biztatom Mírát, de ő még nem akar gyerekeket – megsimogatta a mellé ülő Míra haját.

    - De igenis akarok! Csak nem azonnal! Na, de itt jön az ifjú álmos pár - nézett hátra az ajtó felé, ahol Judit és Donát jöttek kifelé, kissé még valóban álmosan, majd folytatta.

  - Akkor talán üljünk le a reggelihez, mert szerintem mindenki éhes már. Piroska néni isteni friss péksüteményt hozott nekünk. Aztán tudom, hogy ti mentek apával én meg elmegyek barangolni Miklóssal. Este majd találkozunk. Remélem, hogy nem baj! De el akarunk menni a Balatonhoz is, és ebédre ezért bennünket ne várjatok! Majd este bepótolunk mindent! - mondta mindezt Míra aközben, hogy szép lassan mindenki helyet foglalt a nagy asztalnál, ahol igazi, vidéki terülj-terülj asztalkámról válogathattak. Jókedvűen beszélgettek. Még Judit is természetesebb volt, mint máskor. Piroska néni viccelődött, nagyokat nevettek. Miklós láthatóan jól érezte magát ebben a közegben. Csak Míra édesanyja volt kissé szomorú.

  - Édesanya, mi baj van? Hirtelen olyan szomorú lettél?- kérdezte tőle Míra.

  - Hát, velem még nem is beszélgettél, pedig arra gondoltam, hogy végre néhány fontos dolgot...

  - Dina néni! Holnap már nem foglalom le Mírát. Annyit beszélgetnek, amennyit csak akarnak. De ma egy kicsit én is szeretném megismerni azt a környéket, ahol a gyermekkorát töltötte, már annyit mesélt róla! Nem mondtam még, de nagyon jó lenne, ha meglátogatnának bennünket István bácsival, hiszen a szüleim is nagyon várják, hogy összeismerkedjenek - próbálta szavaival Miklós is jobb kedvre deríteni Míra édesanyját

  - Jól van, jól van! - nézett hálásan Miklósra, Míra édesanyja – Értem én. Csak menjetek. Akkor mi Piroskával ráérünk az ebéddel.

   Ekkor csörgött a telefon. Míra felugrott, hogy majd ő felveszi, ha az apját hívják, majd megmondja, hogy kicsit később keressék. Aztán hallották, hogy beszélget valakivel, nagyot rikkant, majd Miklóst hívja.

  - Miklós, Natasának kisfia született, a mamád! Gyere! – kiabált a terasz felé a szobából.

    A család kissé értetlenül figyelt, de aztán Míra visszajött, amíg Miklós beszélt, részletesen elmesélte, hogy ki az a Natasa és miért örülnek olyan nagyon.

   - Na, látjátok! Majd akkor leszünk mi is a legboldogabbak, ha ilyen telefonhírt kapunk! - nézett a két lányra jelentőségteljesen Míra édesapja.