Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék I. 22.fejezet

22

 

(  1987)

 

  Anna, mikor eljött volt férjétől, végig sétált a Váci úton, aztán a Lenin körúton, majd felszállt a villamosra, elment a Blaha Lujza térig, ott átszállt a hetes buszra és a keletinél leszállt. Onnan már begyalogolt az otthonba, ahol dolgozott. Korán érkezett meg. Hiszen csak délután félkettőkor kezdődött a munkaideje. Belépett a földszinti folyosóra. A vele szemben lévő ajtón az ötvenöt év körüli intézeti gazdasági vezető jött ki. Mosolyogva üdvözölte. Jól ismerték már egymást, Anna gyakran betért hozzá egy-egy hosszabb beszélgetésre, ha ideje engedte.

  - Régen nem láttalak Anna, valahogy annyi a dolgunk, hogy még időnk sincs egymásra, nem érsz rá kicsit? De látom kicsit zaklatott vagy!

  - Jaj, dehogynem, most éppen ráérek, még, jó is lesz egy kis beszélgetés, jóval előbb bejöttem, de így alakult. Beülök hozzád kicsit.

    Azzal bement Tibor különálló irodájába. Aztán elmesélte töviről hegyire történetét Barnával, a volt férjjel történő beszélgetését és ekkor Tibor tanácsokat adott neki, nyugtatgatta. Mindig valami derű, nyugalom áradt belőle, ami jó hatással volt rá is. Még örömét is kifejezte, hogy talán rendeződik Anna sorsa, hiszen jóformán ő is mindent tudott rosszra fordult házasságáról, válásáról. Ismerte a gyerekeit, sokszor ösztönözte arra, hogy lépjen ki a rosszból. Anna a beszélgetés során teljesen megnyugodott.

  - Hanem, hallom Márta elmegy, és nem tudom tudsz-e róla, vagy már szólt-e neked a Főnök, de azt hallottam, hogy téged akar nevelőotthoni helyettesnek, igaz a hír?

    Anna nagyon meglepődött a hír hallatán.

- Engem? Én nem tudok róla! Kitől hallottad, szerintem rémhír…

   - Akkor nem szóltam semmit, maradjon kettőnk között, de ha Gábor mégis behívatna, vállald el. Rátermett vagy, megbízható, kellő tapasztalattal rendelkezel. Jól tudsz bánni az emberekkel, jó beleérző képességed van, az adminisztrációt megtanulod, ami ezzel jár. Egyszóval szerintem vezetőképes ember vagy. Ekkora kis intézetet csak elbírsz? Anyagilag sem jársz rosszul!  Na, de mondom, titok!

   Ezek után együtt ebédeltek, egy asztalhoz ültek Mártával és Gáborral, az igazgatóval.  Jókedvűen beszélgettek a közelgő nyárról, nyári tervekről. Gábor a főnökük, csendesen evett, néha megszólalt ő is, majd ebéd végeztével, odaszólt Mártának és Annának, hogy szeretné, ha mindketten bemennének hozzá. Anna ebéd után halkan megkérdezte, Mártát nem tudja-e mit akar Gábor, de ő csak somolygott rá és a vállát húzta fel. Majd együtt elindultak Gábor szobája felé. Mindketten leültek a sarokban lévő tárgyalóasztalhoz a nagy kanapéra, az igazgató pedig melléjük ült a fotelba. Majd akkurátusan előadta Márta történetét.  Anna úgy tett, mintha nem tudna az egészről semmit. Aztán feltette a kérdést, hogy lenne-e kedve elvállalni a nyártól Márta munkáját. Hivatkozott Anna szakmai tudására, tapasztalatára, megbízhatóságára, gyerek és ember szeretetére. - Persze ehhez egy vezetőképző tanfolyamot majd el kell végeznie. Remélem, nem mond nemet? - nézett rá várakozással.

  - Hirtelen nem is tudom, mit válaszoljak, annyira meglepett a dolog! Igazán megtisztelő, hogy rám gondoltatok, rám gondolt, de talán aludnom kellene rá legalább egy napot. Bevallom, hajlok rá, de azért nem szeretném elhamarkodni - válaszolta Anna.

  - Ezt is vártam magától, jövő hétre elég lesz nekem a válasz. Csak az év végi értekezleten fogom bejelenteni a tényt, addig kérem, hogy ne beszéljen róla. Márta még elkészíti a nyári beosztást, abban esetleg már besegíthet, hogy majd aztán magának a többi már könnyebben menjen. Fárasztó volt ez az év is, mint a többi, de már csak két hét van hátra, és nyáron kicsit kipihenhetjük magunkat.

    Még beszélgettek egy ideig, majd felálltak, Anna kifelé indult, Márta követte és kicsit félrevonta a folyosón.

- Vállald el, nem nehéz feladat, neked való, jobbat nem is tudnék a helyemre, segíts ezen a szegény Gáboron. Jó ember, majd meglátod! Lehet vele együtt dolgozni! Na, de én lemegyek még a szakácsnőhöz! Te pedig legyél okos!

     Vidáman ment lefelé a konyhába. Anna pedig elindult felfelé az emeletre, kicsit büszke volt, hogy a két vezető rágondolt és elhatározta, hogy elgondolkodik rajta. Megérkezett csoportjához, átvette őket és kezdődött a szokásos munka. Szerencsére ma rövid napos volt.  Így délután ötkor kiléphetett a napsütésbe, gondolta, hogy gyalogol egyet, kirakatokat nézdegél. Hosszú volt neki a mai nap.

  - Hello, hello!- szólt egy hang a járda mellett álló kocsiból.

    Anna felismerte a hangot – Barna? Hát te? Nem dolgozol? Mit keresel itt?

  - Gyere, szállj be!- nyitotta ki a kocsi ajtaját Barna.

   Anna beült a kocsiba, Barna átkarolta és megcsókolta. - Hiányoztál, és érted jöttem! Baj?

  - De hát honnan tudtad, hogy meddig dolgozom?- nézett rá kérdőn Anna.

  - Gondolod, hogy nem talállak meg, ha nagyon akarlak! Többet nem szalasztok el semmit!  Szerencsére van két okos, szép gyermeked, akik elárulták nekem! Na, hova menjünk? Vagy sehova? Kicsit fáradtnak látszol!

  - Haza szeretnék menni - válaszolta Anna.

  - Rendben. Nem egészen ezt gondoltam, de ez is jó.

    Anna Barnára nézett. Friss és fiatalos volt. Kellemes borotválkozás után illatot érzett rajta.

- Kicsit fáradt vagyok, de nem jelent semmit, hazaviszel, feljössz velem, rendbe teszem az otthonom, beszélek a gyermekeimmel és utána, ha akarod, menjünk hozzád, mert beszélgetni szeretnék veled. Aztán máskor mehetünk moziba, színházba, hangverseny, bárhova. Sőt, előtte még egyet sétálnék is, talán a Duna parton.

   Barna hallgatta, és örömmel nyugtázta Anna döntését. Halk zene szólt az autós rádióban.

  - Én egyszerűen most nagyon boldog vagyok! – fordult Anna Barna felé.

  - Miért vagy boldog édes Anna?- nézett rá mosolyogva.

  - Azért, hogy vagy nekem, hogy itt vagy! Nem is tudom, mit mondjak még? Biztosan neked sem volt könnyű napod. Mesélj!

  - Tudtam, hogy fel foglak keresni és nekem minden úgy ment, mint a karikacsapás. A főnővér meg is jegyezte: - Milyen jókedve van a főorvos úrnak! Milyen jó hatással van a kollégákra, a betegekre, nézze, hogy mosolyog mindenki.

  - Miért? Morcos szoktál lenni?

  - Hát, nem mindig vagyok vidám, van éppen elég gond, de hadd ne vigyem haza a munkám! Csak neked akarok örülni és a veled való együttlétnek.

   Megálltak a sarki közért előtt, Anna megkérte Barnát várja meg őt, szeretne bevásárolni, de ő vele tartott. Anna hideget vásárolt, megkérdezte Barnát, hogy megelégszik-e most egy ilyen vacsorával, aki rosszallóan nézett rá és csak annyit mondott: - Nekem teljesen megfelel, amit ti esztek, én is azt eszem.

    Barna cipelte a csomagokat, Anna már régen nem ment haza így, ilyen kényelmesen. Ákos nem szokott bevásárolni, a szatyrokat pedig nem cipelte, mindig azt mondta: - „Női szatyrokat én nem viszek”. – Anna ugyan ilyenkor válaszolt neki: - „Miért, akkor bőröndöt hozzak magammal vásárolni, azt majd cipeled? Nevetséges! „ - és ilyenkor erőszakkal Ákos kezébe nyomta a szatyrot.  Annának most ez is eszébe jutott.

   Dóra és Zsolt is otthon volt, mindketten tanultak. Örömmel látták, hogy mi a helyzet. Barna kérdezősködött, hogy ki mit tanul. Dóra panaszkodott, hogy éppen egy fizika feladaton bajlódik. Barna ekkor leült mellé és készséggel magyarázott és segített neki. Anna addig kötényt tett maga elé, vacsorát készített, majd tálalt. Vacsora után még beszélgettek, majd beküldte Barnát a szobájába. Anna mosogatni kezdett. Közben mindkét gyermekének elmondta, hogy szeretne elmenni Barnával, és csak másnap jön majd haza.  Dóra és Zsolt megértően bólogattak és nyugtatgatták, hogy ez így természetes, ne izguljon, nem csinálnak semmi rosszat.  Annának idegesítő volt ez a helyzet, de vágyott rá, hogy Barnával együtt legyen. Egyelőre jobbnak tartotta, hogy az ő lakásán találkozzanak. Felszabadultan akart vele lenni.

  Aztán bement a szobába, ahol Barna várta őt.

 - Negyedóra, átöltözöm és mehetünk. De szeretnék egyet sétálgatni veled a Duna parton és csak utána menjünk hozzád. Ott is alszom!

  - Komolyan mondod?  Nahát, hogy te milyen kellemes meglepetést tudsz az embernek okozni! Erre nem mertem számítani. Ők tudják? Beszéltél már rólunk?  Vagy beszéljek még én is?

  - Nem, nem szükséges. Mindent megbeszéltem velük. Azt hiszem, szerencsés vagyok és drukkolnak nekem.

    Anna a fürdőszobában átöltözött. Elköszönt gyerekeitől és még visszalépett az ajtóból - Holnap nagy hírt mondok, lehet, hogy vezető lesz belőlem, otthonvezető, de majd holnap elmesélem! Legyetek jók! Zsolt rendesen zárd be az ajtót és senkit nem beereszteni! – aggályoskodott és elindultak együtt Barnával kéz a kézben, majd beültek a kocsiba.  A gyerekek az ablakból integettek nekik.

   Most Anna kapott nevetőgörcsöt, szinte alig bírta abbahagyni: - Jaj, ne haragudj, de most nekem jutott eszembe több olyan dolog, hogy nekem kell nevetnem. Isten bizony kamaszlánynak érzem magam!  Olyan zavart vagyok! Persze azért tele vagyok a gyerekek miatt aggodalommal is.

  - Tényleg humoros, de ne aggodalmaskodj. Komoly és megbízható gyerekeid vannak. Ettől függetlenül azt hiszem, nem szeretném ezt hosszú távon így játszani. Komolyra fogom Anna. Ha majd mindketten kicsit összeszoktunk, és úgy gondoljuk, hogy tudnánk együtt élni, akkor összeköltözünk! Beszéljünk világosan, utálom a kerülgetést. Te nem így gondolod?  Ha nem, akkor is mondd meg!

  - Melyik nő az, aki nem így gondolná, őszintén! Csakhogy nekem itt van a két gyerek, és nem tudom, hogy te ezt, hogy tudnád összeegyeztetni…

 - Mivel? Hozzád tartoznak, így fogadlak el. És majd te is elfogadod, remélem az én lányomat, aki kéthetente, meg amikor van, ott van. Szükségem van rád, de nagyon! Valljuk be, egyedül nem jó élni! Nekem kell a te kedvességed, a te tested, a szereteted. Én jól érzem magamat veled. Mindig is szerettem a közeledben lenni. Tudom az régen volt, de hidd el, hogy semmi nem múlik el nyomtalanul. Leállok ebben az utcában és besétálunk a térről a Duna partra, jó?

  - Nem baj, ha kicsit sétálni akarok, ugye? De ma annyi stressz ért, kellemes és kellemetlen is, hogy akarok neked erről is beszélni, otthon meg úgy sem ezt tennénk. Így igaz?

     Barna mosolyogva bólogatott. Átkarolták egymást, mint a szerelmes fiatalok és lementek a Vörösmarty téren keresztül a Duna parti korzóra, Anna elmesélte a napját, Barna meghallgatta, és minden döntést Annára bízott, hozzátéve, ahogy szokta: - Ha meghallgatsz engem is, akkor elvállalod, ha meghallgatsz engem is, akkor többet nem keresed a volt férjed. De most ezt az egyszer jól tetted, még ha nehéz pillanatokat éltél is át. Szeretem a tiszta helyzeteket, és te hozzá segítettél engem Anna. Látom, nem kertelsz. Ennek örülök.

  - Tapasztaltabb lettem és jobb emberismerő. Aztán kicsit megkeményedtem, ahogy már mondtad is. Muszáj volt. Különben nem bírtam volna ki. De majd erről, ha akarod, mesélek neked. Bár nem biztos, hogy mindent tudnod kell. A mi életünk, a kettőnk élete csak most kezdődik. Arra kérlek, ha valami nem tetszik, mindig mondd meg! Ha valamiben változtatnom kellene, azt is mondd meg.

  - Azért romantikus lélek maradtál Anna. Ezt a kérésedet akkor fogom teljesíteni, ha te ugyanezt teszed. Csak sértődés és harag nélkül próbálkozzunk egymással őszinték lenni. Megyek egy orvosi kongresszusra Párizsba egy hétre júniusban, nem jönnél velem? Fizetek mindent!

   - Nahát, Barna, hogy te mikkel jössz? Egyedül bóklásszak Párizsban, amíg te tudományoskodol? A viccet félretéve, szívesen mennék veled, de nem lesz rá időm most. Köszönöm, hogy ilyen ajánlattal állsz elő, de az új állás miatt biztosan nem tudok elmenni. De előttem az egész július, augusztus, akkor szabad leszek.

    Közben lesétáltak egészen a rakpartra. Kicsit fujt a szél, Barna a parton átölelte Annát.  Csendben sétáltak tovább, nézték a kivilágított budai királyi várat, a Halász bástyát, a kivilágított Lánc- hidat, a Dunán úszó hajókat, úgy érezték magukat, mintha huszonkét évesek lennének. Aztán visszamentek Barna kocsijához. Anna hamar feltalálta magát Barna lakásában.  Csak egy fogkefét hozott magával, Barnától kért egy inget, mint annak idején Zoltántól, de most ez nem jutott eszébe Annának, csak Barna létezett számára, aki zenét szolgáltatott neki, gyertyát gyújtott. Leültek a kanapéra. A fejét Anna ölébe hajtotta, aki a haját simogatta, majd Barna az egyik andalító szép számnál lassan levetkőzette Annát, maga is levetkőzött és ott a kanapén két felnőtt ember, valami furcsa kamaszlángolással szerette egymást elfeledkezve mindenről. Aztán később Anna felvette a kölcsönkért inget, kiment a konyhába, két poharat és vörös bort hozott maguknak.

  - Hol találtad? - kérdezte Barna.

  - Hát a kamrádban - nem baj, ha kicsit megpróbálom otthon érezni magamat? Nem kutakodok! Ígérem!

  - Örülök, hogy ilyen vagy Anna. Jó veled! Lassan kortyolgatták a bort, egymást átölelve üldögéltek egymás mellett. Anna magukra dobott egy takarót, amit az egyik fotelen talált.

  - Csak, hogy ne fázzunk meg!

  - Később lefürödtek, majd a hálószobában Barna beállította magának az órát.  Kezébe vette Anna kezét, a tenyerét kinyitotta és két kulcsot tett bele - Ez mától a tied is. Az egyik a kapué, a másik a lakásé. Akkor jössz-mész, amikor akarsz. Holnap én korán kelek, de tudom, hogy te csak délutánra mész dolgozni. Jó lesz így?

    Anna meglepődött - Nem túl korai ez?

  - A mi életünkben nincs túl korai, nincs túl késő. Vagy te nem így gondolod?

  - Rendben. És köszönöm a bizalmadat, a szerelmedet!

  - Nekem ne udvariaskodj Anna!

  - Bocsánat!- nevetett Anna - Emlékszem, egyszer nagyon régen ugyancsak ilyesmit mondtál! Itt cseng az akkori hangod a fülemben!

  - Te tényleg emlékszel rá?

  - Sok mindenre emlékszem, amit te régen mondtál nekem. Gyere, bújjunk be az ágyba és próbáljunk aludni! Csak a redőnyt engedd le! Sajnos nem tudok világosban aludni!

   - Engem nem zavar, de megyek! - és Barna leengedte a redőnyt annyira, hogy csak egy pici fény szűrődött be. Aztán visszabujt Anna mellé, átölelte és megcsókolta - Jó éjszakát édes Anna!

    Másnap reggel Anna mélyen aludt, pedig általában minden rezzenésre fel szokott ébredni.  Már fél kilenc is lehetett, amikor kinyitotta a szemét és megtapogatta kezével a mellette lévő párnát. Egy papír cetlibe botlott a keze. Kinyitotta a szemét és a félhomályban olvasni, kezdte Barna üzenetét: -„ Nagyon jó volt veled és hiszem, hogy jó lesz veled! Csókollak és szeretlek: Barna. ”

    Anna boldogan fúrta kócos fejét a párnájába. Eszébe jutottak a gyerekei. Este nem hívta őket, már késő volt, amikor hazaérkeztek. Ránézett az órára. Már kilencfelé járt az idő. Lassan felült, körülnézett a félhomályban, majd felkelt, rendbe tette magát, és arra gondolt meglepi Barnát. Lement a környező piacra, paradicsomot, tojást, pirítósnak való kenyeret vett. Visszament a lakásba és töltött paradicsomot készített, aminek egy részét egy műanyag dobozba tette, ezt gyerekeinek szánta estére, majd az ott maradt négyet szépen egy nagy tányérra szervírozva berakta a hűtőbe egy papír cetli kíséretében: - „Szeretetemmel készítettem, fogyaszd jó étvággyal!” - majd rendbe tette maga után a konyhát. Kevés ideje maradt még, a könyveket nézegette, egyet leemelt a polcról és kicsit olvasgatott. Nyugodt volt, kiegyensúlyozott. Már régen nem érezte magát ilyen jól. Dél körül elindult a munkahelye felé.

   A portás üzenettel várta.

  - Egy volt növendéke kereste, valami Edit, magával akart mindenáron beszélni, azt mondta, majd visszajön - állította le Annát a portás.

  - Edit? - kérdezte Anna - Hogy nézett ki? Magas, vékony, barna, rövid hajú?   - Igen, igen. Mintha azt mondta volna, hogy ápolónő valahol.

  - Akkor már tudom ki az. Jól van, köszönöm! - elindult a tanári szoba felé, felvette fehér köpenyét, a tükörben megigazította haját, közben a kollégák, kolléganők ki-bejártak. Köszöntek egymásnak, az új kislányról beszélgettek, és Zsófiról, aki visszajött Svédországból. Annát kérdezgették. Válaszolt nekik. A közelgő nyárról, a fáradtságról esett szó. A tanárok panaszkodtak, hogy szinte alig tudnak valami kézzel fogható eredményt felmutatni éves munkájukból. Arról beszéltek, hogy a gyógypedagógia területén milyen nagyon nehéz kimutatni egy-egy gyerek, araszolónak látszó fejlődését. Mindenki készítette az év végi értekezletre kötelező beszámolóját, Anna is lassan nekiült, a csoport eredményéről, a tanévre kitűzött feladatok elvégzéséről, vagy annak kudarcáról, személyenkénti fejlődésről, további tervekről kívánt beszámolni. Egyelőre csak kézzel írta a tanáriban, amikor volt szabadideje. Azt gondolta, majd otthon a kis táskaírógépén tisztességesen megírja.

  Délelőttös párja jött le, köszönt Annának: - Szia, Anna, ma azt hiszem jó napod lesz. Még az új lány Ilona is úgy dolgozott, mint a kisangyal. Pedig jön a nyár, ilyenkor már alig lehet bírni velük, ők is elfáradnak. Hogy vagy különben?

  - Egészen jól.

  - Nem iszol meg velem egy kávét, meg rá is gyújtanék! - invitálta ki a folyosó felé Annát, a tanáriban többen voltak, valószínű nem akart mindenki előtt beszélgetni.

   - Mi van veletek? A férjed? Vége már a kapcsolatának? Rendeződött a helyzet köztetek? – kérdezte Anna.

  - Tudod őrült nagy beszélgetések voltak közöttünk. Letelt az egy hónap és visszajött, én meg visszafogadtam. Na, nem mondom, hogy maradandó tüske nem lesz bennem, de talán jobb ez így. Adtam neki még egy esélyt. Talán már nem bolondul meg öreg korára.

  - Öregek lennénk?

  - Nem úgy gondoltam, de tudod, hogy bizonyos korban a férfiak is bepánikolnak - válaszolta fekete szemű kolléganője. És veled mi van? Lecsendesedett már körülöttetek az élet? Megszoktad már az új lakást?

  - Nem hiszed el, de szerelmes vagyok, és most nagyon jól érzem magam - leültek a folyosó sarkában lévő két székre és dióhéjban elmesélte Anna a saját történetét.

  - Nahát! De örülök! Látod a jó isten csak melléd áll. Nem is lehet, hogy ilyen rendes nőt, mint te, csak bántson a sors.  Még fiatal vagy, hogy begubózz. Gyere, ebédeljünk együtt!

    Ebéd után Anna felment a csoportjához, könnyen ment minden, a gyerekek minden ellenállás nélkül, szívesen dolgoztak, majd levegőzni mentek a ligetbe, öt óra felé jöttek vissza, amikor is már ott várta őt Edit, a volt növendék, aki már délelőtt is kereste.

  - Csókolom Anna néni. Már kerestem, nem tudom persze, hogy ráér-e, de beszélgetni szeretnék kicsit, meg tanácsot kérni.

     Szeretettel simogatta meg Edit már felnőtté vált arcát, belekarolt és a gyerekekkel együtt felment vele az emeletre. 

  - A csoportom most szabadfoglalkozást fog csinálni, mi meg leülünk ide a folyosóra és beszélgethetünk kicsit. Jó lesz így? Sajnos nem érek rá, mivel munka után haza kell sietnem.

   Leült volt növendékével, Edittel, aki nagyon szorgalmas kislány volt, talán határeset a fogyatékosság és az épség határán. Felkarolták és mivel minden vágya az volt, hogy csecsemő-ápolónő legyen, támogatták. Sokat foglakozott vele annakidején külön is, de eredménye volt, mert végül is Edit elvégezte az ápolónői tanfolyamot, és segédápoló-nővérségig vitte. Szorgalmasan dolgozott, albérletben lakott, szülei nem voltak, testvére valahol Amerikában élt, akivel levelezett, de soha nem látták egymást. Néha csomaggal segítette az ismeretlen testvér. Most egy férfival való kapcsolat volt a probléma. Elmondta, hogy milyen szerelmes volt ebbe a férfiba, aztán fél év után rájött, hogy csak a pénzére vadászott, amit már évek óta gyűjtöget takarékbetétkönyvében. Elment a férfi munkahelyére és kiderült, hogy felesége, családja van, és esze ágában sincs elválni. Nagy kudarcként élte meg, de Anna dicsérte, hogy ki tudott lépni ebből a kapcsolatból és óva intette hasonló esetektől. Látszott, hogy Edit kicsit megkönnyebbült, aztán beszélt a további terveiről. Ekkor már jókedvű volt.

  - Tudja Anna néni, csak azt nem tudom, ezek után hogyan bízzak meg akármelyik férfiban is?

  - Pedig meg kell bízni, hiszen nem mindegyik férfi ilyen Edit! Ha így állnánk ehhez a kérdéshez, akkor minden nő egyedül maradna. Az meg nem lenne jó, igaz? Majd a szíved és az eszed közösen figyelmeztet, figyelj csak a szívedre és, ha kell az eszedre. Előbb-utóbb megtalálod majd a neked való fiút te is! – így biztatta Editet, a volt növendéket

   Hamar eltelt az idő, a gyerekek maguktól rendbe tették közben a termet, mindenki felelős volt valamiért. Mire az éjszakás gyermekfelügyelő megérkezett már minden rendben volt. Anna is hazafelé indult hat órakor, Edittel együtt mentek egy darabig, majd ő is felszállt egy buszra. Szatyrában volt dobozban a délelőtt elkészített különlegesség, napközben a porta hűtőjében tárolta, most haza vitte a gyerekeinek.

   Mikor belépett a lakásba, Dóra és Zsolt is nagy örömmel fogadták. Ő pedig boldogan újságolta gyerekeinek, hogy milyen finomságot hozott nekik, elmondta, hogy délelőtt készítette. A gyerekek tálaltak, ő addig lefürdött, átöltözött, majd együtt ették meg a töltött paradicsomot.  Aztán elújságolta a hírt a vezető beosztás lehetőségéről.  Beszélgetésüket telefoncsörgés szakította meg. Anna felvette, Vera, a testvére hívta. Édesanyja hozzájuk történő látogatásáról beszélgettek és Anna röviden mesélt új kapcsolatáról is. Ahogy letette a kagylót ismét csörgött a telefon. Ákos hívta, a volt férj.

   - Én lennék, úgy elrohantál, hogy mukkanni sem bírtam. Mégis mit képzelsz? Kurválkodsz a gyerekek előtt?

  - Miről beszélsz? Kikérem magamnak ezt a stílust és megmondtam, hagyjál békén, akarsz beszélni a gyerekekkel?

  - Te beszélsz stílusról? Felszeded az első utadba kerülő pasast, míg itt én kínlódom, te, te…- ekkor már üvöltözött Ákos a telefonba. Anna letette a készüléket. Úgy érezte, megbolondul, ha tovább hallgatja.

  A telefon ismét csörgött. Anna nem vette fel - Gyerekek, vegyétek fel, ha apátok az, nem beszélek vele! - Zsolt ment a készülékhez.

  - Te vagy az?  Hát anyád? Csak úgy lecsapkodja a telefont?- kiabált Ákos a fiával.

  - Jaj, apa ez nem az én ügyem, bennünket hagyjál ki ebből, beszéljünk rólunk, ha akarod.

  - Mit beszéljünk, hiszen azt sem tudod hogyan élek? Alig látlak benneteket!

  - Azelőtt sem sokkal többet láttál bennünket, tudod?

  - Ne szemtelenkedj, fiam!

  - Jó. Vasárnap esetleg elmennénk hozzád, bár szombaton jön nagymama vendégségbe hozzánk, de azért, ha gondolod, találkozhatnánk.

  - Jó. Akkor gyertek vasárnap délelőtt, majd valahol eszünk valamit, kirándulunk. Mit tudom én? Aztán én megyek két hétre dolgozni az Alkotóházba. Így jó is lesz. Akkor ezt megbeszéltük, Anyádnak meg mondd meg…

   Zsolt közbe vágott - Nem mondok semmit, tőlem ne üzengess, ha kérhetlek. Szevasz, apa! - Na, ezt elintéztem - mondta kijövet a szobából anyjának és Dórának. Megbeszéltem apával, hogy vasárnap elmegyünk hozzá. Azt mondtad Dóra, hogy csúszott a pismányi buli, így gondoltam, hogy te is ráérsz.

    Anna rájuk nézett, szomorkás lett a telefontól, de már nem rázta meg annyira, mint az előző napokban, de undorodott a hallott szövegtől és keserűvé vált a vidámnak induló estéje. Arra gondolt: - Most már mindig így lesz?  Aztán Dórához szólt: - Akkor tudsz menni te is Dóra? Majd én szombaton várom a mamát. Elmosogat valamelyiktök? - Dóra bólogatott - Most kicsit elvonulnék.

   Anna bement a szobájába, azon gondolkodott, hogy felhívja-e Barnát, de úgy döntött nem hívja, majd jelentkezik ő, ha akar. Biztosan nem érkezett még haza. Aztán hirtelen megcsörrent a telefon.

  - Szervusz, édes Anna! Megtaláltam és már el is fogyasztottam a te kedves meglepetésedet! Nagyon-nagyon finom volt! Nem is tudod, mennyire elérzékenyültem! Szeretlek, és nagyon hiányzol most! Legszívesebben elmennék hozzád. Különben hívtalak már, de foglalt voltál.

  Anna akkor elmesélte édesanyja jövetelét, majd férje felzaklató szövegét, de aztán csak annyit mondott: - Ha kedved van, gyere holnap, de csak aludni! Ugye értesz engem? Szerintem ma már késő van. Biztosan te is fáradt vagy!

  - Én semmihez sem vagyok fáradt, és kocsival percek alatt ott lehetek. Miért várjam meg a holnapot, amikor ma, ma van!

  - Ne bolondozz Barna! Felnőtt, komoly ember vagy!

  - Igen és ismét felhőtlenül szerelmes és kívánom a tested közelségét. Ez csak nem baj? Na, mehetek? Viszek egy pizsamát is, nehogy zavarban legyél a gyerekek előtt!

   Anna ekkor elnevette magát, melegség öntötte el szívét: - Gyere, várlak! - Anna kiment a gyerekekhez, akik nagy beszélgetésben voltak, zenét hallgattak. – Gyerekek! Ne lepődjetek meg, Barna itt lesz rövidesen, most telefonált és szeretne itt aludni, ugye nem zavar benneteket? - zavarban volt.

  - Mami, legyél csak nyugodt! – nézett rá a lánya - Engem nem zavar, sőt! Érezzétek jól magatokat!

   - Zsolt te sem vagy féltékeny ? – kérdezte Anna a fiától.

  - Egy kicsit igen. Ez a pasi elrabol tőlünk, de hát majd mi is sorra kerülünk, és akkor bennünket rabolnak el tőled. Na, csak vicc volt.  Tudomásul vettem. Nincs semmi probléma.

     Negyedórán belül Barna csengetett. Anna ekkor kihúzta a telefonzsinórt, félt, hogy volt férje Ákos zavarni fogja. 

  Barna szép szál vörös rózsát nyújtott át Annának - A finom vacsoráért!

  Megölelték egymást. Barna bekukkantott a gyerekekhez is: - Szevasztok! Nem baj, hogy itt vagyok, ugye, de szeretem az anyukátokat!  Benneteket is kedvellek! Hánykor indultok reggel?

   - Mindkét gyerek azt válaszolta, hétkor.

   - Akkor velem jöttök, beviszlek benneteket kocsival. Megfelel?

  - Ó, nagyon - mondta örömmel Dóra. Kocsival még úgy sem mentem suliba és főleg nem ilyen jóképű úrral, mint te vagy Barna. Mit szólsz a hízelgésemhez ?- gonoszkodott vele Dóra.

   - Na, de gyerekek fekvés, olvasás, alvás - szólt nekik Anna, majd mindegyiktől puszival köszönt. Barnának törülközőt adott, fogkeféjének új poharat tett a fürdőszobába, Barna kipakolta borotválkozó készülékét, otthonosan mozgott, kis időre eltűnt a fürdőszobában.

    Anna kis lámpa fényénél várta Barnát, aki bebújt mellé pizsamásan az ágyba, boldogan ölelték át egymást.