Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék I. 11 - 13. fejezet

 

11

( 1987)

 

      Anna másnap reggel, miután megérkeztek apja temetéséről, későn ébredt.

     A lehúzott reluxán keresztül kevés fény szűrődött be a szobába. - Jó ég!  De sokáig aludtam! – gondolta, majd felkelt, kiment a fürdőszobába, rendbe hozta magát. Visszafelé jövet benézett a gyerekek szobáiba. Megállapította, hogy nem dobáltak semmit szét, mindenütt rendben volt a holmijuk, a konyhaasztalon egy terítéket talált, mellette egy cetlit: - „Jó étvágyat és jó reggelt, puszi: Dóra, Zsolt. (Ne feledkezz meg, holnap délután hatkor szülői!) Elmosolyodott. Jókedvűen rendbe tette szobáját, bekapcsolta a rádiót, meghallgatta reggelizés közben a híreket. Eszébe jutott apja temetése, a halála körülményei, magányos édesanyját látta maga előtt. Folytak a könnyei, majd nagyot sóhajtott. Aztán tette a dolgát, hiszen tudta az élet megy tovább. Leszaladt a közértbe, vacsorát vásárolt, betette a hűtőbe és kicsit előbb indult a munkahelyére, hogy találkozhasson  délelőttös kollégájával. A tantestület nagy részét hasonló korú nők, és egy-két férfi népesítette be. Amikor Anna itt kapott állást, abban az időben nevezték ki az új igazgatót, aki eltökélte, hogy frissíteni fog. Fiatal, aktív, hivatását szerető, újításra is képes pedagógusokkal veszi körbe magát. Bízott benne, hogy elképzeléseit velük könnyebben megvalósíthatja, hiszen még ő is csak a negyvenet lépte át. Elképelése sikeres volt. Valami véletlen folytán egy jó mag alakult ki, csupa értelmes, nem kimondottan szakbarbár pedagógussal, akik tele voltak vitalitással, minden újítási ötletet pozitívan fogadtak és szerették a hivatásukat, a gyermekfelügyelői, valamint gazdasági területen dolgozó gárdával együtt. Anna szeretett ebben az intézetben dolgozni.

    Belépett az 1903-ban épült, régi patinás épületbe. Felment az előtér lépcsőjén, beköszönt a portásnak, majd belépett a folyosóra, és megcsapta az „iskolaszag, a gyermekszag ”. Ő csak így hívta. Jobbra nyílt a földszinti folyosóról a tanári, éppen szünet volt. Ott talált néhány kollégát, akik mindjárt odaléptek hozzá és tudva, hogy Anna temetésen volt, részvétüket nyilvánították. Mindenki mondott valami vigasztaló szót. Leültek és beszélgettek.

     Ő ebben a tanévben a nyolcadik osztály nevelőtanára volt. Anna csoportjában tíz lány volt, ezek közül egy folyamatosan szökött, illetve hébe-hóba megérkezett, de nem sok remény volt rá, hogy hosszú ideig marad, mivel tizenkét éves cigánylányról volt szó, aki iskolakerülése miatt csak nemrégen került állami gondozásba.  De az anya elmondása szerint az ő törvényeik szerint asszonnyá érett a lánya és kell neki a férfi.  Az, hogy esetleg tizennégy-tizenöt éves korában szülni fog, szinte természetes volt számukra. Anna hiába érvelt azzal, hogy muszáj alkalmazkodni a magyar törvényekhez, hiába említette a tankötelezettséget, az esetleges szülői büntetéseket, pereket, ha részt vesz lánya bújtatásában. Érezte, hogy falra hányt borsó az egész. De azért elmondta, amit el kellett mondania.

    Anna felment az első emeletre a sarokban lévő osztályterembe, ahonnan akkor lépett ki az osztályfőnök, aki azonnal cigarettára gyújtott. Átadta Annának a csoportot, a gyerekek hangos köszönéssel üdvözölték, pakolgatták a dolgaikat, és készülődtek az ebédhez való gyülekezésre.

  - Na, ez jó fárasztó nap volt! - mondta elmenőben a kolléganő - Látszik, hogy hétfő van. Ilyenkor teljesen felbolydultak a vasárnap után, alig lehet velük valamit kezdeni. Sietek haza, ma nem ebédelek, kitartást neked is a délutánhoz, Szia.

  - Szia. Kösz, meglesz   - válaszolta Anna és bement az osztályterembe. Az egyik kislány odament Annához puszit nyomott az arcára. Anna megsimogatta a haját, pár jó szót mondott neki, majd kérte a többieket is, hogy kicsit üljenek le, ha már összepakoltak. Röviden elmondta a délutáni programot, a levegőzést, a beszélgetést, a tanulási időt, majd játékot, szabadfoglalkozást. Csak utána küldte őket, kezet mosni és sorakozni.  Ez mindig így történt.  Ebéd után Anna kivitte őket az udvarra, vagy egy sétára. Amikor már jó idő volt, az udvaron zsinór labdázhattak, vagy ping -pongozhattak, néha Anna is beállt és lejátszott egy meccset valamelyik gyerekkel. Most sétálni indultak, kirakatokat nézegetni. Tele voltak vágyakkal. Nekik az apró mütyürök is nagy dolgoknak számítottak. Anna osztotta be a zsebpénzüket, így felajánlotta nekik, ha vásárolni szeretnének, kiveszi a kis pénzes kazettát a lenti nagy pénztárból, és mindenki vásárolhat valamit, amire telik, és amihez kedve van. Örömükben újráztak a lányok. Egyik hajcsatra vágyott, a másik kolát akart venni, a harmadik cukorkát, a negyedik kinézett már magának egy macskás kulcstartót, és így tovább. Anna nem szokott beleszólni vásárlásaikba, csak, ha nagyon muszáj volt. Hagyta, hogy vágyaik, akaratuk beteljesüljön. Hiszen tudta, olyan kevéssel beérik.  A lányok felvették tavaszi dzsekijüket, kinti cipőjüket, együtt lementek a földszintre, majd Anna a tanári szobában lévő szekrényből  kivette  sárga dzsekijét. Nem öltözött gyászba, nem érezte volna jól magát feketében. A gyász a szívében volt.  Szűk sötétkék szoknyában, és egy sárga pamut pulóverben volt. Lábára egy kényelmesebb, magas sarkú fekete velúr cipőt húzott. A lányok közül ketten belé karoltak, a többiek előtte mentek és a Rákóczi útra kanyarodtak, hogy sétáljanak, kirakatokat nézegessenek és vásároljanak egy trafikban vagy valami útba eső kis boltban.

  - Anna néni, hogy milyen jó illata van magának! Milyen kölnit használ?   - kérdezte útközben egy szeplős, cserfes kislány.

  - Ajándékba kapott finom parfüm, kicsit drága lenne, ha nekem kellene megvásárolnom. Nina Riccinek hívják. Tetszik az illata?

  - Nagyon! - mondták többen is - Anna néniben az a jó, hogy mindig olyan szépen ápolt, mosolygós és illatos - válaszolta egy alacsony, rövid barnahajú lány, akit versmondási versenyekre szokott felkészíteni.

  - Igyekszem ápolt lenni, mert az fontos. Tőletek is elvárom. Na, nézzétek, itt van egy bizsukat, édességet áruló bolt. Menjetek és vásároljatok, én pedig megvárlak benneteket itt kint, úgyis csak annyi pénzzel tudtok gazdálkodni, amennyit kaptatok. Kíváncsi vagyok, hogy boldogultok segítség nélkül.

    Anna megállt a bolt előtt, elég nagy volt a forgalom a kora délutáni időben. Nem szerette túlságosan ezt az utat, a nyüzsgést, de most kénytelen volt itt lecövekelni. A bolt mellett egy könyvesbolt kirakatát nézegette, amikor hirtelen valaki mellé lépett és ráköszönt.

  - Jól látlak? Te vagy az Anna? A Zana Anna ?

  - Anna megfordult, felismerte a hangot. Ránézett a kérdezősködő férfira.

  - Barna. Szabó Barna! Hát te? Megismertél? Ezer éve nem láttalak! Nahát, ezt a meglepetést! - Anna egy jóképű férfit látott maga előtt. Egykori szerelmének, Zoltánnak a barátját, aki alig változott valamit. Kis szarkalábak voltak a szeme körül, a halántéka táján a haja őszült, de ugyanolyan sűrű barna haja volt, és ugyanaz a meleg barna szempár nézett rá, mint húsz évvel ezelőtt.  Csak éppen jó negyvenes férfi lett belőle.

  - Had öleljelek meg Anna! Ezt a véletlent! Nem igaz! Hadd nézzelek meg jól! Szép vagy még most is. Kicsit asszonyosabb, mondhatnám úgyis, hogy érett nő lettél.  Mit csinálsz itt, nem lenne kedved... Éppen ide a könyvesboltba indultam, egy könyvet akarok vásárolni. És akkor nézem ezt a nőt a kirakat előtt, mondom magamnak, no, milyen jó nő, meg kellene vele ismerkednem, aztán akkor látom, hogy hiszen már ismerem!

   Anna elnevette magát - Barna, te semmit sem változtál! A humorod a régi. Most éppen dolgozom. Na, nem strichelek itt az utcán, hanem gyerekekkel vagyok, nevelőtanár lettem. Itt van nem messze az otthon, ahol dolgozom.  A gyerekek éppen vásárolnak a délutáni sétaidőben, itt a mellettünk lévő boltban.  És veled mi van?

  - Hát azért kellene valahol leülni és beszélgetni. Persze ha kedved van! Hogy ennyi év után, ha már így összefutottunk, legalább néhány emberi szót váltsunk.

   Közben kijöttek a lányok, odamentek Annához és mindegyik mutatta volna, hogy mit vásárolt, aztán észrevették az idegen férfit, akkor kicsit félrevonultak, várták, hogy Anna mit fog mondani.

  - Gyerekek egy pillanat!  Egy régi kedves ismerősömmel megbeszélek valamit. Addig nézegessétek a mesekönyveket itt a kirakatban! – Barnához fordult, aki ez alatt Annát nézegette és a múlton járt az esze.

  - Nem is tudod mennyire, örülök Barna, hogy a sors így összehozott veled. De ma nem érek rá. Írd fel a telefonszámomat, hívj fel, este hét után általában otthon vagyok és megbeszélünk valamit - Barna felírta Anna otthoni telefonszámát, majd megkérdezte: - És a neved, gondolom, hogy férjnél vagy.

  - A nevem ugyanaz, ami volt.  Zana Anna. Visszavettem a lánykori nevemet, mert közben elváltam.

  - Én is odaadom az én telefonszámomat. Annyit röviden, hogy végül is kardiológus lettem és kórházban dolgozom, nős vagyok… illetve, de majd szóban… egy kislányom van. És Te? Azon kívül, hogy elváltál, gyerekeid vannak? Csak röviden mondd, de kíváncsi vagyok, semmit nem tudok rólad, bár ezt azt hallottam, de én a realitások embere vagyok és voltam is mindig. A szóbeszéd nem érdekelt soha.

  - Férjhez mentem, nemrég váltam, amint mondtam, külön költöztünk, két nagy gyerekem van, egy fiú, egy lány, gimnazisták. Hát ennyi. És most csókollak! Nagyon örültem, hogy találkoztunk! Ne haragudj, de muszáj a lányokkal foglalkoznom!

  - Hát még én mennyire örülök!  Feltétlenül hívlak, szervusz – Barna csak állt és nézte a gyerekkel foglalkozó Annát, majd bement a könyvesboltba.

   Anna alig tért magához, most kezdte érezni, hogy feltört a múlt. Eszébe jutott a Barnánál töltött első este, a nyári balatoni ünnepség, Zoltán. Aztán hirtelen valami sajgást érzett a szíve körül. Azt hitte ez már régen a múlt, amit örökre eltemetett. Ekkor azonban körbe vették a gyerekek, velük foglalkozott, így a gondolatai elterelődtek Barnáról és a múltról is. Visszasétáltak az intézetbe. Anna délutáni tanórát tartott, házi feladatokat oldottak meg. Volt, akinek sokat kellett segíteni, a feladathoz külön magyarázatot kellett adni. Nehéz volt a gyerekekkel. Különösen a matematika, de az olvasás sem volt valami nagy erősségük.

   Tanulás után a lányok közül a napos felhozta egy kis kosárkában az uzsonnájukat, zsíros kenyér volt retekkel. Kézmosás után szabadfoglalkozást adott a gyerekeknek. Egy részük most megmutatta, hogy mit vásárolt, majd hétköznapi dolgokról beszélgettek. Volt, aki engedélyt kért, hogy egy másik osztályba járó társához mehessen, volt aki elvonult a sarokba és olvasgatott. De olyan is akadt, aki egy kézimunkán dolgozott. Ez a kislány ügyes volt, nagyon szépen tudott hímezni. Minden gyereknek volt hasonló kézimunka darabja, kisebb asztalterítő, mintákkal előre kirajzolva, amit ki kellett varrniuk. Nem mindenki volt ügyes, nem sikerült mindenkinek szépen varrni, de közben lefoglalták magukat és fejlődött kicsit a kézügyességük. A terítőket pedig a farsangi vásárra készítették.

     Színes és összetett volt a munkája. Időnként pszichológusi szerepkörbe is bele kellett bújnia, ha egy-egy nehéz esetű lány került az osztályba, de számára ez kihívás volt. Nem félt tőle.

    Eleinte túl nagy nosztalgiával gondolt a színházi világra, lassan tudta elfogadni, hogy fiatalkori vágyálma nem teljesült be.  Idővel   megszerette munkáját és csak nagyon ritkán jutott eszébe egykori álma.

   Ezen a napon, amikor már túl voltak a vacsorán, Annának már csak félóra volt vissza munka idejéből. Ekkor megérkezett a váltós gyermekfelügyelő, akinek átadta a csoportot, megmutatta az osztályt. Csak ez után indult hazafelé. A földszinten, a  folyosón   összetalálkozott az otthonvezetővel, Mártával, aki behívta az irodájába.

   - Szia, Annám! – mondta az ötven körüli, nagyon kellemes külsejű, mindig vidám, fiatalos, otthonvezető, akit kedveltek a kollégák. Talán, mert nem éreztette, hogy ő a vezetőjük. Természetesen tudott kérni, irányítani. Közeli baráti stílusával soha senkinek nem jutott eszébe visszaélni. Sőt, mindenki igyekezett  kedvéért,  saját munkája területén  maximálisat nyújtani. Anna azt gondolta erre születni kell, meg persze kell hozzá egy jó adag intelligencia is.

  - Gyere, csüccs! Fogadd őszinte részvétemet. Remélem, az idő majd segít neked is. Hanem, hallod, neked elmondom, ráérsz egy kicsit? Persze kérlek, hogy egyelőre maradjon köztünk. Még nem publikus.

  - Ráérek. A gyerekek már megszokták, hogy én időnként csak késő este vagyok otthon, hála Isten elég nagyok, elég önállóak és talán megbízhatóak – leült a Márta íróasztala melletti székre és hallgatta váratlan előadását.

    -  Látod ez fontos. De te jól neveled a saját gyerekeidet is. Na, de hadd meséljek neked!  Képzeld! Behívattak a tanácsba, nem tudtam mire vélni a dolgot! Legnagyobb meglepetésemre felajánlottak nekem egy igazgatói állást egy másik otthonban, amit rendbe kellene tenni az ősztől. Most ott nagy káosz van. De ez nem minden! Az osztályvezető elvtárs ugye rögtön hozzátette, hogy lépjek be a pártba, mert e nélkül nem megy a dolog. No, mondom én neki: - Hát Tatár elvtárs nagyon köszönöm ezt a megtiszteltetést, hogy rám gondoltak, de meg kell gondolnom.  A pártba, bocsásson meg, de én nem lépek be! Nem léphetek be! Apám református tiszteletes volt, paplány vagyok, istenhívő, hogyan gondolták, hogy én párttag leszek? Semmiképpen. Ha csak így megy, akkor már most nemet mondok!  Gondoltam lesz, ami lesz, de tudod, hogy én mennyire nem vagyok kommunista. Erre föl próbált még agitálni, de aztán rájött, hogy komolyan beszéltem. És képzeld! Egy kis hallgatás és gondolkodás után azt mondta: - Tudja mit Király elvtársnő, megoldjuk! Csak mondjon igent, és én elintézem, hogy maga párttagság nélkül is elnyerje ezt az állást. Tudom, hogy jó munkaerő, magára most azon a helyen nagy szükségünk lesz. Holnapra várom a választ - Hát ez van most.  Még alszom rá egyet, de lehet, hogy nem utasítom el. Nagy kihívás lenne számomra, és kedvem van hozzá. Mit szólsz hozzá? - nézett kérdőn Annára.

    Anna meglepetten hallgatta Márta monológját. Majd őszintén válaszolt neki: - Sajnálnám, ha elmennél! Nekem, de még sok dolgozónak nagyon hiányoznál! Hiszen ezt az otthont is részben, sőt nagy részben te tetted rendbe! Ennek ellenére azt mondom, ha úgy érzed, hogy kedved van hozzá, menj! Fiatal vagy még, miért ne? Biztosan én is ezt tenném a te helyedben - közben az órájára nézett, már fél nyolc volt - Nem haragszol? De nagyon elszaladt az idő!   És még egyszer: az állással kapcsolatban a szíved szerint dönts! -  Anna vette a táskáját, felvette dzsekijét és elköszönt Mártától, majd sietős léptekkel indult ki az épületből, hogy minél előbb hazaérjen.

   Gyerekei már megvacsoráztak mire megérkezett. Zsolt egy könyvet olvasott, Dóra éppen szépítgette magát a fürdőszobai tükör előtt. Magas nyúlánk, hosszú derekú lány volt. Szabályos, finom arca, mézbarna hosszú haja és nagyon szép kék szeme volt. A szemét az apjától örökölte. Épp a hosszú haját tekergette ide-oda, amikor Anna benyitott a fürdőszobába, hogy kezet mosson.

  - Hát te mit csinálsz?  - puszit adtak egymásnak. Anna közben megmosta a kezét.

  - Á semmit. Bámulom magamat a tükörben. Nem túl öreges?

  - Mutasd!  Nem, nagyon jól áll neked! Szép vékony, hosszú nyakad van, és ez a frizura azt még jobban kiemeli. Minden rendben?

  - Igen. Egyél mami! Biztosan fáradt vagy, nem unod?

  - Mit?

  - Hát ezt a munkát!

  - Nem, nem unom, sőt! És ekkor elmesélte az egész napot. Közben megvacsorázott, Zsolt is odaállt a konyhaajtóba, ott hallgatta végig anyja munkahelyi beszámolóját.

  - Anya lenne egy kérésem, hétvégén lesz egy buli az egyik osztálytársamnál, engem is meghívtak, vinném a gitáromat is, mehetek?

  - Hétvégén, mikor és hánykor?

  -Szombaton délután öttől éjfélig tervezik, Rákospalotán egy családi házban laknak. A szülinapja lesz…

  - Éjfélig? És, hogy jössz haza?

  - Hát, ott aludnék! …. Persze, ha megengeded!

  - Egy feltétellel, hogy beszélek előtte a szüleivel – nézett rá Anna határozottan.

  - Jaj, anya! Nem bízol bennem?

  - Látod, nem bízik bennünk! - tette hozzá Dóra. Egy életre zárkában akar bennünket tartani!

  - Dóra! Hogy beszélsz?- kérdezte most komoly hangon a lányától.

  - Jaj, csak vicceltem mami! De tényleg túl szigorú vagy, másoknak nem kell mindenről beszámolni, nem kell tizenegyre otthon lenni, ha bulin vannak. Én már harmadikos vagyok, nagyon ciki, amikor én jövök el egy buliból elsőnek, mert te kijelented, hogy…

  -Engem mások nem érdekelnek. Majd, ha leérettségiztek, ha lesz egy komoly fiúd, akire rábízhatlak, akkor más lesz. És ez rád is vonatkozik Zsolt. Sajnálom! - felállt és pakolni kezdte maga után az edényeket.

   A két gyerek egymásra nézett és látták, hogy a témát édesanyjuk ezzel lezárta. Majd fia kíváncsisággal a hangjában fordult vissza Annához.

  - Ja, anya, el is felejtettem, valami pasi keresett téged, azt mondta, hogy majd még keres.

 - Ki volt az? - nézett most a fiára.

  - Valami Barna, valami doktor Barna, a másik nevére nem emlékszem.

  - Hú mami, csak nem valami új hódolód? Nem is tudod, de mi Zsolttal örülnénk, ha találnál magadnak valami rendes pasit, mert még fiatal vagy! Igaz Zsolt? Nehogy miattunk magányos maradj! Mert mi éppen arról beszélgettünk, hogy rövidesen felnövünk, esetleg éljük az életünket és akkor Te? Te itt maradsz magányosan?

  - Na, ne aggódjatok miattam! Ti csak foglalkozzatok a saját dolgotokkal! Szólok majd, ha valami különleges mondanivalóm lenne. Amúgy meg egy régi ismerősöm keresett. Véletlenül ma összefutottam vele az utcán miközben a lányokkal sétáltunk. Már vagy húsz éve nem találkoztunk és mondhatom nagy meglepetés voltunk egymás számára. Orvos, felesége van, gyereke. Csak beszélgetni akarunk, régen jó barátok voltunk.

  - Szóval ez a doktor Barna - mondta Zsolt, és jót nevettek ezen mind a hárman.

  - Nem doktor Barna, hanem Dr. Szabó Barna. Elárulom nektek, hogy ő volt az első nagy szerelmemnek a legjobb barátja.

  - Mami, ez nagyon izgi, mesélj! - mondta Dóra.  Ekkor már Anna szobájában ültek, és láthatóan lázba hozta őket anyja elejtett pár mondata. Anna röviden mesélt a két emberről, Zoltánról és Barnáról. Aztán lezárta azzal, hogy majd egyszer máskor, talán okulásul, elmeséli nekik ezt a régi szerelmi románcot. Anna ezzel bement a fürdőszobába, fáradtan nyúlt el az illatos meleg vízben. Nem gondolt semmire.

  - Hallotta, hogy csörög a telefon. De nem érdekelte, gondolta majd a gyerekek felveszik.

  - Anya! - kopogott Zsolt - keres a doktor Barna, nagyon fontos lehet neki. Mondtam, hogy mindjárt jössz. Anna kicsit kényszeredetten magára vette fürdőköpenyét és bement szobájába a telefonhoz.

  - Igen, itt vagyok, szervusz Barna.

  - Szervusz, Anna. Zavarlak? Késő van már telefonhíváshoz talán, de úgy örültem, hogy találkoztunk ennyi idő után! Ezért úgy gondoltam, akkor most felhívlak. Nem haragszol érte? Egyébként már kerestelek, de nem voltál otthon még. Ilyen sokáig dolgozol?

  - Nem, nem zavarsz. Csak éppen a fürdőkádból jöttem ki. Egyébként  nyugodtan lehet hívni este tíz óráig, de ma valóban később jöttem haza, több elintéznivalóm volt bent az intézetben.

  - Jaj, ne haragudj, akkor tényleg rosszkor kereslek, csak meg akarom veled beszélni, hogy találkozzunk, és egy jót beszélgessünk! De, ha gondolod, visszahívlak.

  - Nem, nem, beszéljük meg most! Nekem a péntek, késő délutáni időponttal jó lenne, ha neked is megfelel. Ezen a napon most szabad vagyok.

  - Príma, az pont jó nekem is. Akár délután háromkor találkozhatunk, én is végzek addigra. Mondd, meg te hol találkozzunk, ahol nyugodtan tudunk nosztalgiázni.

  - Csak nem nosztalgiázni akarsz, Barna?

  - Azt is, ha nem haragszol, az úgyis jön magától, de főként beszélgetni és látni szeretnélek, mint nagyon régi jó ismerősömet. Elárulom neked, nagyon sokszor eszembe jutottál!

  - Igazán? Nehéz ezt elhinni.  No, de majd szóban inkább.  Mit szólnál a Hauer cukrászdához? Ismered a helyet?

  - Tudom, hol van, különösebben nem ismerem, de jó lesz. Akkor nem tartalak fel, pénteken fél négykor ott várlak!

  - Ott leszek. Szia, Barna, örültem a hívásodnak!

    Anna letette a kagylót. Arra gondolt, visszajött a múltja. Legalábbis a múltjának egy fontos kis része. Visszament a fürdőszobába, rendbe tette magát és környezetét, elköszönt a gyerekektől, akik kérdőn néztek rá.

  - Na, mit akartok tudni? – kérdezte Anna.

  - Semmit - mondták a gyerekek zavartan.

  - Akkor jó! Megyek, lefekszem. Kicsit olvasok, aztán alszom, mert tényleg fáradt vagyok. Amúgy pénteken délután találkozom ezzel a régi ismerősömmel egy beszélgetésre. Egy presszóban. Így már most mondom, akkor csak estefelé jövök haza. Nem tudom meddig fogunk mesélgetni egymásnak. Holnap pedig szülői, nem felejtettem el.  Jó éjszakát!

   Anna miután elköszönt a gyerekektől kényelmesen elhelyezkedett széles francia ágyán, elővette könyvét, kinyitotta a könyvjelzőnél, majd olvasni kezdett, de agya lázasan dolgozott, gondolatai egészen máshol jártak. Semmit nem értett a sorokból, emlékei megrohanták és ott találta magát tizenkilenc évesen ezerkilencszázhatvanötben a nyári Balaton parton…

 

12

 

(1965)

 

    Anna sikeresen leérettségizett. Nagyon megkönnyebbült és jó hangulatban vett részt osztálytársaival együtt az érettségi banketten, ahol a tanárok közül is jelen voltak páran, akik elfogadták meghívásukat.

     Pár nap múlva ezután elutazott Zoltánhoz, aki várta őt a pécsi albérletében. Úgy tervezte, hogy nála tölt két napot, és onnan utazik fel Pestre a második felvételi rostavizsgájára. Nem tervezték előre a Balaton előtti találkozást, de Zoltán levelében könyörögve kérte, hogy szeretné még előtte látni. Így aztán Anna beadta a derekát. Nem esett nehezére. Bár utólag már megbánta ezt a találkozást, mivel a két nap alatt, ha örültek is egymásnak nagyon, nem lett felhőtlen az együttlétük. Összefutottak Barnával is, közösen tettek egy kirándulást a Tettyére és Anna úgy látta Zoltán továbbra is féltékenykedik, sőt a színházi élet iránt érzett negatív hozzáállása is erősödött. Így aztán a felvételire úgy utazott fel, hogy tele volt feszültséggel, fáradtsággal és rosszkedvvel. Feltehetően mindez a szereplését is befolyásolta, nem tudta összeszedni magát. Mindjárt azzal kezdett, hogy elfelejtette a mondott vers szövegét, majd amikor a monológot mondta, megcsuklott a hangja, teljesen kiesett a szerepéből.  Ezek után gondolt egyet, megállt és közölte, hogy elnézést kér, de nem folytatja tovább. Hirtelen köszönt és kirohant a színpadról.  Kint nagy volt a feszültség, kérdezgették volna, de sírva és szó nélkül elsietett. Nagyon magányosnak, nagyon szerencsétlennek érezte magát. Az utcán összeszedte magát, kifújta az orrát. Körbenézett. Kellemes meleg nyári délután volt. Gondolt egyet és bement az Erzsike presszóba, ahol kért magának egy pohár vörös bort. Úgy érezte, fel kell oldania feszültségét.  Üldögélt a pohár vörös bor mellett, csendesen töprengett a Zoltánnal történt veszekedésen, feltette magának a kérdést, hogy ezek után mi lesz. Talán elveszítette Zoltánt és az álmait is? Gondolataiból egy fekete hajú fiú ébresztette fel, aki leült mellé.  A fiú láthatóan ismerkedni akart vele, látta, hogy magányosan üldögél, azt is észre vehette, hogy bánatos. Be is mutatkozott, de csak a keresztnevét jegyezte meg. Ferinek hívták. Elmondta, hogy a Képzőművészeti Főiskolára jár, de a barátnője „szinis”, épp most vesztek össze, látja, hogy Anna is szomorú valamiért, ezért javasolta, hogy ha kedve van, szomorkodjanak együtt. Elcsodálkozott kicsit a fiú stílusán, de különösebben nem zavarta. Ő csak annyit mondott, hogy egy sikertelen második felvételi rostán van túl és ezért búsul, ezért van rossz kedve. Zoltánt nem említette, hiszen az ő szívügye volt, nem tartozott erre az idegen fiúra és különben is azt gondolta, mindjárt elmegy. Nem egészen így történt. Nem is értette aztán a történések után, hogy miért ment bele ebbe a furcsa kalandba. A fiú is rendelt még egy-egy deci vörös bort.  Még vagy egy órát beszélgettek, majd megkérdezte a fiú tőle, lenne-e kedve elmenni vele a képzőművészeti koleszba, ahol este lesz egy buli, és szívesen meghívja. Anna ekkor már nem gondolt sem a felvételire, sem Zoltánra, talán felejteni akart. Feri kedves volt, elvitte előbb egy kiállításra, aztán felültek a villamosra, elmentek a Moszkva térig, majd onnan villamossal a Budapest szállóig, és onnan fel a kollégiumba. A fiú másodéves keramikus szakos hallgató volt. Egy alföldi városból jött, szobrász akart lenni, erről regélt. Kicsit habókosnak tűnt, de Annától nem állt távol ez a fajta embertípus. Amúgy meg tökéletesen bele tudta élni magát mások élethelyzetébe. A kolesz egy régi nagy villában volt, egy nagy parkban. Feri bemutatta szobatársainak, majd átmentek egy másik házikóba, ahol már szólt a zene, a szintén ott lakó lányok pakolták egy asztalra a szendvicseket. A fiuk is gyülekeztek, össze-visszaültek, földre, párnára, székre, ami adódott. Beszélgettek, ettek, ittak és táncoltak. Aztán Feri bemutatta egy szép fekete hosszú hajú lánynak, aki szintén keramikusnak készült.  A lány megörült, amikor Anna elmesélte, hogy melyik városból jött és, hogy az ősztől a színházban fog dolgozni. Azért örült a hírnek, mert kiderült, hogy az ő barátja is odaszerződött az ősztől segédrendezőnek. Így aztán hosszabban elbeszélgettek Évával. Nagyon röviden mesélt szerelméről, szerencsétlen elválásukról és sikertelen felvételijéről. Éva vigasztalta és felajánlotta, hogy aludjon náluk a lány koleszban. Ezt örömmel vette Anna, mert nem szándékozott Ferivel semmilyen kapcsolatba keveredni és csak most gondolt arra, hogy neki valahol aludnia is kell majd az éjszaka folyamán. Anna persze Ferivel is beszélgetett később, a tömegben elsodródtak, táncoltak, csókolóztak, de ennél többre nem volt hajlandó. A fiú nem is erőszakoskodott. Majd kicsit később megkereste Évát, aki bekísérte a másik épületben lévő alagsori szobájukba. Másnap reggel Évával bementek a városba, de előtte még találkozott Ferivel is. Barátsággal elköszöntek egymástól, egyikük sem haragudott a másikra, egyszerűen mindkettőjüknek így volt talán jó. Éva aztán délben kikísérte az állomásra és azzal váltak el, hogy az ősszel majd találkozni fognak a színházban.

    Szülei már az előző napi táviratából tudták a hírt.  Amikor hazament, azzal vigasztalták, hogy nem dőlt össze a világ, jövőre is megpróbálhatja. Addig meg, ahogy tervezte, a színházban dolgozhat.  Aztán az édesanyja egy expressz levelet adott át neki, Zoltántól jött. Bement a levéllel a szobájába, izgatottan bontotta fel, attól félt, hogy búcsúlevél lesz.

     - „ Anna, drága!

Nem tudom mi történt velem, velünk! Borzasztóan sajnálom a dolgot! Nem értem magamat és kérlek, ne haragudj! Biztosan elrontottam nagyon a kedvedet és ezért szégyellem is magamat. Barna másnap felkeresett és nagyon lehordott, teljesen igaza volt, amiket mondott. Ha nem sikerült a felvételid, tudom, engem fogsz érte okolni, és talán látni sem akarsz többet. Remélem nem így van! Átgondoltam mindent, ha meg tudsz bocsátani, gyere, ahogy megbeszéltük! Várni fogunk az állomáson. Ha nem jössz, akkor érted fogok menni!  Őrülten szeretlek, és nagyon kellesz nekem! Most ülök a parton, este van, nézem a vizet, és arra gondolok, hogy milyen jó lesz ismét együtt veled! Ölellek nagyon, nagyon.  Zoltán „

    Számtalanszor elolvasta a levelet, már azt sem bánta, hogy a felvételije nem sikerült. Azt gondolta, mindennél többet ér, hogy Zoltán szereti őt. Megnyugodott. Másnap elment a színházi titkárságra, bejelentkezett az igazgatónál, megírták az ősztől szóló kisegítő színész, vagy más néven statiszta státuszról szóló szerződését, hiszen erről már előzőleg beszélt az igazgatóval is, még a stúdió színházi szereplésekor. Utána bement a barátnőjéhez, aki a színházzal szemben lakott. Szerencséjére épp otthon volt. Edit vidám volt, mint mindig, azonnal leültette és beszámoltatta az eseményekről. Anna szomorúan ecsetelte a történteket, de Edit vigasztalta és örült, hogy Zoltánnal rendben maradt minden. Ő meg elmesélte, hogy a kórházhoz megy dolgozni egy évre, mivel őt csak előfelvételivel vették fel a pécsi orvosira. Megsúgta, hogy még ezt is némi protekcióval sikerült elintéznie az apjának.  Megígérte, hogy a nevezetes balatoni vendégvárón ott lesz a barátjával.

   Anna ezek után elment a postára és feldobott Zoltánnak egy levelezőlapot:

  - „Kedvesem! Mert még az vagy! A felvételim pocsékul sikerült, nem hibáztatlak, magam vagyok a hibás. Azért kicsit haragudtam rád! Ma megkötöttem a színházzal a szerződést. Szeretlek! A többit szóban! Utazom, ahogy azt eredetileg megbeszéltük! Ölellek, úgy, ahogy szoktalak:   

                 A Te Annád ” 

 

13

 

 (1965)

  

    Július eleje volt, tombolt a nyár. Anna úgy érezte, kint van a nagy életben, most már szabadabban élhet, mozoghat. Az ősztől pénzt is keres, azt fogja csinálni, amire mindig is vágyott. Zoltánnal szeretik egymást, talán majd minden rendeződik. Erre gondolt, amikor a vonaton utazott ligetre a szerelméhez, annak baráti társaságához. Egy vászon fehér sort nadrágba, mustár sárga pántos derékig érő testhez simuló blúzba öltözött és egy zöld papucscipőt húzott a lábára. Maga mellé tette sötétkék sporttáskáját, amit még Stuttgartban vett. Vele volt néhány nyári ruha, az elmaradhatatlan indiai saru, és egy fehér hosszú vászonnadrág. Könyvet is vitt magával. Gondolta, lesz alkalma olvasni is, ha Zoltánnal kettesben lesznek. Két hétre utazott, bár Zoltán egész nyáron szeretett volna vele lenni, de egyelőre Anna eddig ígérte. Nem ismerte még Zoltán szüleit, azt sem tudta, hogy mit szólnának, ha meglátnák az ő nyaralójukban, mint becsücsült idegent.  Ezért döntött leginkább így.

   Megérkezett az eléggé kicsi, lepusztult Balaton parti állomásra, ahol néhány fiatal fiút és lányt látott integetni. Zoltán sietett felé, barnán, rövidnadrágban, pólóban. Boldogan ölelte át Annát. Őszinte szerelem áradt belőle. Annára átragadt Zoltán öröme és együtt kéz a kézben mentek a többiekhez, akik örömmel és barátsággal fogadták.  Aztán a csoport mögül előlépett Barna, mint egy Grál lovag, de Annának ez nem volt furcsa, így ismerte meg és így fogadta el. Másnak talán el sem tudta ezt a fiút képzelni.

     Meghajolt Anna előtt, elővett egy nagy csokor virágot, megcsókolták egymást és Barna belekezdett: - Isten hozott téged körünkbe immáron érettnek nyilvánított hölgy, reményét azért nem vesztett, hátha mégis színésznő! Ugye nem haragszol, hogy így fogadlak! Sose csüggedj!  És most hadd mutassam be az én barátnőmet elsőnek - egy rövid barnahajú kissé telt lányhoz vezette, aki Zsuzsa névre hallgatott .

      Ezután Zoltán szólalt meg.

     - Gyerekek hagyjuk a hivatalos formát, ő Anna, akit szeretek.  Majd szép sorjában megismeritek egymást. Most ne húzzuk az időt külön-külön bemutatkozással!  Nem baj?

    Mindenki egyetértett Zoltán ajánlatával.

    Hagyták, hogy Zoltán Annával együtt előre menjen.  Elkérte apja kocsiját, jó páran a fiuk közül szintén ezt tették. Anna nem tudott a kocsik létéről, de gondolta, hogy nem a fiuk tulajdona. Az akkor éppen megvehető Wartburgok, Trabantok sorakoztak. Persze, akkor pénz és még sorban állás is kellett ezeknek a kocsiknak a megszerzéséhez.  Egyedül Barna apjának a kocsija volt menőbb, egy bogárhátú Volkswagen, az amerikai nagynéni jóvoltából jutott hozzá Barna édesapja, mint azt később megtudta. Az autóval rendelkező szülők gondoskodtak, hogy egyetemista vagy éppen főiskolás fiuk rendelkezzen jogosítvánnyal. Lassan elindultak, és gyorsan megérkeztek Zoltánék Balaton parti kis nyaralójába, ami különben gyalog sem lett volna túl messze az állomástól.

   Amikor a hangos társaság bevonult a parthoz nem messze lévő kis villába, Anna egy gyors pillantást vetett a házra, a környékre, a házat körülvevő füves, ősfenyős, tujás kis kertre, a teraszra. Nagyon szépnek találta. Mindenki elfoglalta magát, a fiuk a kertben sátrakat vertek fel, hátul már fortyogott Barna főztje a bográcsgulyás. Mellette állt Zoltán öccse Péter, aki mikor meglátta Annáékat, előre jött, hozzá lépett, és üdvözölte. Anna szintén örömét fejezte ki, hogy ismét találkozhatnak, majd a villába menet azon gondolkodott, hogy a két testvér mennyire nem hasonlít egymáshoz - Péter barna hajú, barna szemű. Biztosan a mamájára hasonlít - gondolta Anna.

  - Na, jön a barátnőd és jönnek az unokatestvéreid is?  - kérdezte aztán tőle Zoltán.

  - Igen, csak este nyolc felé, ők is kocsival jönnek, illetve az unokatestvéreim vonattal. De ide találnak, hozzák magukkal a barátnőiket is. Nem gond, remélem? Mutasd meg hova, merre menjek, hová pakoljak?

   Zoltán kézen fogta, egy nagy hallon vitte keresztül, egy hátsó kis szobába.

  - Mellettünk van a szüleim szobája, majd azt is megnézheted, most oda bepateroltam a vendégeket, már aki befér éjszakára. A többiek meg sátorban alhatnak.

     Becsukta az ajtót. Magához ölelte Annát, és forrón csókolóztak. Zoltán suttogva mondott neki szebbnél-szebb szerelmes szavakat, legszívesebben azonnal ágyba bújtak volna, de tudták most ez nem illendő, várják őket a vendégek.

  - Nem akarsz fürdőruhába öltözni? Ráveszem a többieket, hogy menjünk le a strandra - mondta aztán Zoltán.

  - Dehogynem.  Jó ötlet, mert pokoli meleg van! –  Anna törölgette a megizzadt homlokát, majd átöltözött. Felvette fürdőruháját, egy pólót vett csak magára és indiai sarujában kiment a többiek után a kertbe, akik már ott iddogáltak, beszélgettek. A lányok másik része a konyhában tevékenykedett. Később ő is csatlakozott hozzájuk. Így aztán lassan megismerkedtek egymással.

   A lányok és fiuk nagy része Pécsről jött, egyik-másik tanárképzőre járt, két lány orvostanhallgató volt, egy könyvesbolti eladó volt, a fiuk többnyire medikus társak voltak a csoportból. Összetalálkozott Anna a saját városából származó zenész medikus sráccal, Andrással is, akivel már egyszer a pécsi egyetemi klubban összefutottak. Közben megtudta, hogy Péter, Zoltán öccse, a Zeneművészeti Főiskolára felvételizik zongora szakra, ő is most érettségizett. Így többszörös volt az ünneplés. Nem beszélve, Zoltán szülinapjáról. Hirtelen eszébe jutott a torta. Gyorsan visszament a szobába, egy nylon táskát vett ki sporttáskájából, abban volt az általa előre elkészített piskóta torta, amit anyja segítségével, de egyedül sütött még otthon. Kivitte a konyhába, a lányok érdeklődéssel kérdezték mi lesz ebből. 

  - Születésnapi torta lesz Zoltánnak, még be kell fejeznem.

    A lányok nagy tetszéssel fogadták az ötletet, egyikük rögtön besegített neki, a többiek gyorsan bezárták a konyhaajtót, és közben jókat kacarásztak, mindenféle női dolgot összehordtak, akár a kamaszlányok. Mindenkinek igazi nyári, felszabadult, jókedve volt. Túl volt mindenki valamilyen vizsgán, lezárt egy újabb évet, mindenki élvezni akarta a nyarat, a fiatalságát, a szerelmet.

  - Hello, lányok! – Barna hangját hallották - Nem szabad bemenni?

  - Nem, mert most itt titkos női ügyek vannak - szólt ki Zsuzsa, Barna barátnője.

  - Csak azért, mert fürödni mennénk, viszünk lasztit is! Akkor mi előre megyünk, majd gyertek utánunk!

    Anna a lányokra nézett, majd mondta nekik, hogy menjenek csak nyugodtan, ő ezt befejezi egyedül és majd meg fogja őket találni a vízparton.

   A csapat hangoskodva, nevetgélve indult a közeli parthoz, hiszen a part végig szabad strandként működött, nem volt messze a villához. 

      Anna egyedül maradt, szépen eligazította a meggyet a torta tetején, majd egy papírszalvétát keresett, amit rátett a tortára és úgy helyezte a hűtőszekrénybe. Zoltán kopogott be hozzá.

  - Anna, itt vagy? Bemehetek? Én megvártalak téged. A többiek már elmentek - mondta a konyhaajtó előtt állva. Anna már végzett, éppen elmosogatta a tortás edényeket, ekkor kinyitotta az ajtót. Kipirult az arca az igyekezettől, haját is felcsavarta és egy nagy csattal feltűzte - Na, készen is vagyunk, vagyok!  - Zoltán odament hozzá, átölelte, majd a szemébe nézve kérdezte.

  - Nem haragszol rám? Tényleg szégyellem magam a múltkoriért. Nem tudom visszacsinálni - közben csókolgatta Anna szemét, homlokát. Anna elérzékenyült Zoltán érintésétől, de most nem akarta mutatni. Kicsit leckéztetni akarta. Megfogta Zoltán kezét, és kifelé húzta - Gyere, menjünk mi is fürödni, úszni !   Hol van az öcséd? - közben elindultak a vízpart felé.

  - Hátul van. Ő most itt marad, mert ugyan elkészült minden, de ha véletlenül jönnek az ismerőseid, ő fogadja majd őket. Szegény! De szívesen feláldozza magát. Most éppen üresjáratban van, nincs barátnő a láthatáron. Hallod, zenét hallgat. Tudod ő örökölte anyám zenei tehetségét, ezért is megy a konziba. Még nem volt meg a felvételije, de gondolom, hogy felveszik. Elég tehetséges és piszok szorgalmas.

  - Akárcsak te! - mondta útközben Anna.

  - Én? Én nem vagyok tehetséges, legfeljebb jófejű, vagy jó eszű. Ennyi. De rajtad sokat bánkódtam - fordult most Anna felé - Tudom, hogy miattam sokat rontottál a felvételin, aztán nem hagytalak, hogy felkészülj. Hülyén vagyok szerelmes, önző módon, ahogy Barna mondta.

  - Ezt mondta? Kaptál tőle tán fejmosást?

  - Igen, de biztosan elmondja majd. Most meséld el az egész szerencsétlen történetet, vagy nem akarod?

  - Gyere, üljünk le itt a parton! - leterítették a magukkal hozott törülközőt, a többiek ekkor már mind a vízben labdáztak, kiabáltak, jókedvűek voltak.

    Barna kiabált ki nekik - Nem jöttök? - intve a kezével hívta őket a vízbe.

  - Egy picit később! - kiabált  Zoltán - Beszélgetünk kicsit! - visszaült Anna mellé.

  - Ha érdekel, elmondhatom, de ne vágj közbe, bármit is fogsz hallani.

    Aztán Anna töviről hegyire részletesen elmondta a felvételi napját, az utána történteket. Annak ellenére, hogy tudta nem muszáj beszámolnia a képzőművészeti koleszba történő keveredéséről, mert jelentősége úgy sincs, de úgy gondolta teljesen őszinte lesz, és talán jobban megérti őt Zoltán a jövőben. Nem szerette Zoltán felesleges kirohanásait. Zavarta. Azt sem akarta, hogy Zoltán teljes egészében a tulajdonának akarja. Eddigi tapasztalatai pedig azt mutatták, hogy erre hajlamos. Amikor beszámolója végére ért, Zoltán szótlanul, egy fűszállal piszkálta a földet és látszott rajta, hogy mindenféle dolgok fortyognak benne. Érezte, most valamiért nagyon visszatartja magát. Lábát kezével átkarolta, felemelte fejét, merőn nézett rá, majd a túlsó part irányába fordult és lassan beszélni kezdett:

  - Kicsit meglepett a beszámolód második fele. Az elsőért már többszörösen bocsánatot kértem. Azért fáj, amit elmeséltél. De köszönet ezért az őszinteségért - azzal Anna mellé hasalt, végig simította testét, majd megfogta kezét, felhúzta és együtt szaladtak be a vízbe a többiek után, most már felszabadultan, jókedvűen. A többiekkel együtt labdáztak, majd egy nagyot úsztak, Zoltán elúszott messze, de Anna nem vállalkozott rá, mondván, hogy ő sajnos nem olyan jó úszó.

   A hosszú fürdés, úszás, önfeledt játék mindenkinek jót tett, felfrissültek. Lassan lemenőben volt a Nap, visszamentek a házhoz. Mindenki átöltözött  az esti ruhájába. A fiuk többnyire vászon hosszú nadrágban, vagy akinek farmer akadt az abban volt, rövid ujjú nyári inget, szandált vagy sarut húztak a lábukra, a lányok többsége különböző színű halásznadrágot, vagy hosszú vászonnadrágot viselt, könnyű nyári blúzzal, saruval, szandállal, vagy lapos papucs cipővel. Közben megérkeztek Anna unokatestvérei is a barátnőikkel.  Kellemes meleg nyáreste lett. Kitették a benti asztalokat a nagy teraszra. Barna kirakott egy hokedlit a konyhából, arra tette Tesla magnóját és jobbnál jobb számokat hallhattak. Volt ott Ella Fitzgerald, persze Louis Armstrong, Dizzy Gillespie, Oscar Peterson, Charlie Parker, Coltrane és még egy csomó olyan jazz, ami élvezhető volt talán mindenkinek. Azt mondta a tánczenét későbbre, hagyja. A lányok megterítettek és mindenki nagy élvezettel fogyasztotta kint a szabadban Barna főztjét, ami valóban nagyon jól sikeredett. Mindenki nagy gőzzel dicsérte. Több tál krumplis pogácsát hozott valamelyik lány, aki nem lakott jól, utána azt is ehetett. Italból sem szenvedtek hiányt, mivel mindenki hozott valamit magával belépőként vagy ajándékként. Edit barátja eredeti falusi barack és szilvapálinkával állított be. Mindenki többnyire először a párjával beszélgetett, majd az ital hatására egyre jobban felengedett a társaság.

     Anna úgy érezte, még mielőtt egyesek lerészegednének, fel fogja köszönteni Zoltánt. Félrehívta Zoltán öccsét és Barnát, majd közösen indították az ünnepi pillanatot. Barna egy vastag gyertyát tett az asztal közepére, Anna pedig a tőle kapott virágcsokrát tette mellé, közben már halk zene szólt. Aztán meggyújtották a gyertyát, Zoltánt leültették.  Anna Zoltán elé tette a tortát, aki láthatóan teljesen meghatódott a történtektől, felállt, megcsókolta Annát, aki ezután megfogta a kezét és szemébe nézve belekezdett a gyönyörű Shakespeare szonettbe: - „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér…” . Zoltán a vers után csak nézte Annát, majd átölelte, szólni sem tudott. A társaság tapsolt, ez igazi meglepetés volt mindenkinek. Még nem hallották verset mondani.

   Majd Barna szólalt meg: - Gyönyörű volt Anna!  Mi is köszönjük ezt a szép meglepetést, ajándékot. Tudjuk, hogy csak Zoltánnak szólt, de külön élmény volt hallgatnunk téged. Kész irodalmi est! Na, de nem viccelődöm, mert tényleg szép volt az egész. Azt gondolom a többiek is így vannak ezzel.  Őszintén szólva azt gondolom, hogy tényleg tehetséges vagy.      

     Anna zavarban volt, de lassan megszólalt a zene, és a társaság többi tagja is átadta Zoltánnak a maga kis ajándékát.  Pezsgőt bontottak, ittak. Paul Anka , Elvis Prestly, Pat Boone, Shadows, Animals, Beatles,  számokat hallgattak és mindenki egymásba elmerülve táncolt a balatoni nyári éjszakában. Még a Hold is világított. Kerek volt és valószínű tetszett neki a látvány. Anna szerelemesen bújt össze Zoltánnal. Már nagyon vágyakoztak egymás érintésére. Aztán az egyik pillanatban Zoltán kézen fogta Annát, a kert hátulsó részébe mentek, ahol két ciprus fa között egy Zoltán apja által eszkábált kis pad volt. Leültek. A Hold bevilágította az udvart, a teraszról ide hallatszott a magnóról szóló „Te vagy a végzetem” érzelmes sláger.

  - Szeretlek Anna, Te nem is tudod, hogy most milyen eszméletlenül boldoggá tettél! Köszönöm Neked ezt a meglepetést. Talán életem legszebb ajándéka lesz ez! Gyönyörűen mondtad a szerelmi vallomást. 

  - Miért? Nem nézted ki belőlem?  Azt gondoltam, ha ezt a verset mondom neked, ezzel mindent elmondok. Amit érzek a költő tökéletesen megfogalmazta, én pedig igyekeztem úgy elmondani neked, ahogy azt éreztem. Örülök, ha sikerült és boldog lettél tőle - nézett Anna Zoltánra - A Geraldy kötetet pedig azért adom neked még ajándékba, hogy ha elfelejtenél már szerelmes szavakat suttogni a fülembe, akkor ebből olvass majd nekem.

  - Remélem, hogy erre nem kerül sor!  Büszke vagyok rád Anna! Na, lassan magamhoz térek! Mert tényleg nagyon meghatódtam. Én is szeretnélek megajándékozni, és ne mondj most semmit - elővett a zsebéből egy pici ékszerdobozt, odaadta Anna kezébe - Ezt a mai nap emlékére! Vedd úgy, hogy gyűrű helyett gondoltam. Vedd úgy, hogy... - egyre jobban belezavarodott - Vedd a szeretetem jeléül!

   Anna kíváncsian nyitotta fel a dobozt. Két fülbevaló volt benne, két halvány rózsaszínű féldrágakő arannyal körbe ötvözve.

    - Zoltán ez gyönyörű! Hogy hívják a követ?

   - Rózsakvarc. Tudom, hogy ez a te csillagjegyed köve. Utána néztem.  Valami nagyon egyedit akartam, valami olyat, ami neked nagyon illik. Bevallom gondban voltam.  Aztán egy ötvössel készíttettem el, amit elképzeltem. Mert ezt képzeltem! Tetszik? Örülsz neki? Fogod hordani? - kérdezgette - Hát ezt vettem, bevallom önző reménnyel, hogy majd mindig rám emlékezel, ha a tükörbe nézel, és a füledben látod a rózsaszínköves ékszert.

  - Tedd a fülembe! Egyedül nem tudom - mivel kislány korában Anna fülét kilyukasztották nem volt nehéz a fülbevalót a fülébe tenni.

  – Jól áll? Most te vagy a tükröm!- mondta Anna.

    Zoltán a holdvilágnál maga felé fordította Annát: - Gyönyörű vagy! De mindjárt bemegyünk a fényre, és te is megnézheted...

  - Hello, hello, hol bujkálnak az ünnepeltek? - jött feléjük Barna, átkarolva barátnőjét, Zsuzsát - Aha, gondolhattam volna. Bocsánat, hogy megzavartuk a galambok enyelgését…

  - Nem, nem zavartok, már megyünk is vissza... Visszajöttök vagy maradtok? - kérdezte Barnától Zoltán.

  - Maradunk, majd aztán később mi is visszamegyünk – Barna és Zsuzsa leült a két ciprusfa között lévő padra.

    Zoltán és Anna kart karba öltve indultak vissza a többiekhez, Zoltán a fiúkhoz ment, Anna pedig odament a barátnőjéhez, aki nagy beszédben volt egy fiúval. Kézen fogta barátnőjét, Editet, és bementek a fürdőszobába.

  - Nézd meg, mit kaptam Zoltántól! - most maga is belenézett  a tükörbe.

  - Te ez nagyon szép! - mondta Edit - És milyen alkalomból?

    Anna a barátnőjére nézett, majd örömmel mondta - Szerelemből. Csak úgy.       

    Edit megsimogatta Annát: - Gyönyörűen mondtad ezt a verset. Tehetséges vagy! De ezt már régóta duruzsolom a füledbe. Ne pocsékold el magad! Zoltán pedig nagyon szeret téged. Őrizzétek meg egymást! Jó neked, kicsit irigyellek. Okos, csinos… De a színészvágyaidról ne mondj le!

  - Köszönöm Edit. Jól esett ezt hallani tőled - mondta, és kicsit csendes lett a meghatottságtól - Gyere, menjünk ki! Remélem, jól érzed magad! - kérdezte közben barátnőjét.

  - Persze, örülök, hogy eljöttünk. Látod, a barátom is milyen jól el van.

   Kint már nagy táncban voltak a többiek.  Rock and roll szólt. Annához odalépett a fiatalabb unokatestvére, Gábor.

 - Gyere Anna! Erre nekünk táncolnunk kell, bár lehet, hogy már nem is tudunk, olyan régen ráztunk egy jót. 

    Anna és Gábor eszeveszett rokizásba kezdett. A társaság körbe vette őket és ütemesen tapsoltak. Nagy élvezettel nézték őket. Barna odaszólt nekik: - Hát ti pályatévesztettek vagytok, miért nem jártok versenytáncra? Jó páros lennétek! Gyakoroltátok, mielőtt idejöttetek?

   Mikor vége lett a számnak Anna és Gábor abbahagyta a táncot. De a többiek is leültek.

   – Nem gyakoroltuk, hiszen alig találkozunk - válaszolta Gábor Barnának kicsit később - Sőt, már talán egy éve volt, hogy utoljára alkalmunk volt együtt táncolni, de előzőleg sokat ráztunk együtt igaz, Anna? - Anna csak bólogatott és ő is kimerülten ült le az egyik székre.

  - Hát gratulálunk! - zengték a többiek is. Anna látta, hogy Zoltán a másik unokatestvérével koccint és beszélgetnek valamiről. Majd Barna jött mellé, kérte, hogy sétáljanak egyet a parton. Előtte odaszólt Zoltánnak és Zsuzsának, hogy kimennek a partra Annával sétálni. Beszélgetni akar vele, és ne értsék félre a helyzetet. Tudta, hogy Zoltán és Zsuzsa is hajlamos a dolgok félremagyarázására. De valószínű, mindenki félreértette volna a helyzetet, ha ezt így nem jelenti be.

   Ekkor már kicsit hűvösödött, Zoltán kihozott a szobából Annának egy kardigánt és kicsit rosszallóan nézett Barna felé. De nem szólt semmit, bólintott, hogy csak menjenek.

    Anna és Barna a parton sétáltak, majd leültek a part szélére, átnéztek a túl oldalra. Fények csillogtak a Badacsony oldalában. Kellemes nyári szellő lengette a fákat. Barna hallani akarta Annától is a történteket, ami a felvételi vizsgája előtt történt. Anna részletesen elmesélte. Majd beszámolt a felvételi eseményeiről, sőt elmondta az utána következő kalandját is.

  - Mondd ezek után mi a véleményed? Most biztosan rosszat gondolsz rólam?

  - Nem, nem gondolok rosszat, de azért eléggé meglepő, amit elmeséltél. Furcsa és érdekes lány vagy. Amúgy így mondta el Zoltán is a kettőtök között történteket.  Alapvetően féltékeny rám. Igaz, hogy őszintén beszéltem mindig a veled kapcsolatos érzelmeimről. De ő is tudja, hogy nem akarlak elcsábítani, és te őt szereted… Meg aztán nem is lenne ildomos egy baráttal szemben… De azt hiszem túlságosan birtokolni, akar téged. Tanácsot szeretnék adni neked, azért is hívtalak erre a beszélgetésre, mert tényleg megkedveltelek. Értékes, értelmes és mélyen érző lánynak ismertelek meg. Aztán csinos vagy. Nem csodálkozom azon sem, ami a felvételid után történt veled, de azon sem, hogy csak mentél a történésekkel, mert ez vagy te.  Ezért is féltelek benneteket. Lehet, hogy ezért fogtok egyszer szétválni. Pedig kár lenne értetek, mert egymáshoz illetek, csak hát a nagy szerelem, tudod, előbb-utóbb elmúlik majd és jönnek a hétköznapok. Nem mondom, hogy utána már nem szeretitek egymást, de sok sebezhető pont lesz az életetekben, ha Zoltán által hagyod magad befolyásolni. Most, hogy ilyen meglepetésszerűen meghallgathattam előadói képességedet, persze pici kis ízelítő volt csak, tudom. De úgy érzem tényleg tehetséges vagy. Olyan mély bugyraid vannak, amit nem szabad  elveszni hagyni! Most már színpadon is szeretnélek látni. Remélem az ősz folyamán lesz majd erre alkalom! Zoltán leginkább csak magának szeretne tudni, kicsit irreális elképzelése van a szerelemről, a féltésről, de majd kinövi.  Jó eszű, szerintem tehetséges, hivatását szerető orvos lesz belőle. Kell mellé egy olyan nő, mint te, de ne legyél a rabszolgája. Sokkal értékesebb ember vagy. Arra kérlek, egy kicsit legyél reálisabb, csináld, amit te akarsz, és higgy magadban! Hajlamos vagy, úgy látom az azonnali döntésekre.  Szólj, ha tévedek.  Ettől még szeretheted és hidd el, ő is szeretni fog. Lehet, hogy hülyeség, hogy most ezeket papolom itt neked, de tényleg kedvellek, és én kívülről látlak benneteket. Zoltán meg a legjobb barátom, neki meg igazán nem akarhatok rosszat. Látod, én elvagyok. Prózaibban, mint bárki más. Zsuzsát kedvelem, de neked megvallom nem az igazi. Talán majd akad más is. Jól élek, anyagi gondjaim nincsenek, hiszen láthattad. Jómagam is szeretnék jó orvos lenni, engem a szív működése érdekel, nekem nincs olyan jó agyam, mint Zoltánnak, illetve nekem többet kell magolnom, lassúbb vagyok, mint ő. De nem vagyunk egyformák. Tudod még szerintem mi a fontos? Hogy olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek vagyunk, szeressük önmagunkat, mert, ha magunkkal bajunk van, akkor mindenki mással az lesz egész életünkben. Egyébként hoztam neked egy ajándékot, majd holnap odaadom. O’Neill drámái. Úgy gondolom a te világod kicsit.

  Csend vette körül őket, Anna hallgatott és azon gondolkodott, milyen jó, hogy ezt elmondta most Barna. Milyen jó, hogy egy ilyen barátra akadt - majd megfogta a kezét és annyit mondott.

  - Nagyon rendes srác vagy.  Köszönöm, köszönöm az útravalódat, az őszinteségedet, sok mindenben jól ítélsz meg és hálás vagyok, hogy ezeket elmondtad most nekem. A könyvnek örülök előre is, köszönöm, hogy gondoltál rám.

  - Menjünk vissza? - nézett Annára kérdőn Barna.

  - Igen, azt hiszem már nagyon várnak bennünket -  Visszafelé indultak. Még beszélgettek a nyári terveikről, az őszről, Anna színházba történő elhelyezkedésről, majd megérkeztek a házba. Zsuzsa egy lánnyal beszélgetett, a társaság egy része már elment aludni, ki a sátrába, ki a szobába, ki a hallba. Zoltán zenész évfolyamtársa András, halkan gitározott. Anna odaült Zoltán mellé, átölelte, megcsókolta.

  - Tudsz népdalokat is?  - kérdezte Anna Andrástól.

  - Valamennyit igen, de elkísérgetlek, ha énekelni akarnál.

  - Én szeretnék, nem baj Zoltán?

     Páran még körben ültek az asztalnál, iddogáltak, kissé elcsendesedtek. Anna halkan énekelni kezdett:  - „A csitári hegyek alatt….” - A fiú kísérte. Anna hangja szépen csengett, lassan a többiek is csatlakoztak hozzá. Hej, halászok, halászok, Most jöttem Erdélyből, és egyéb ismert népdalokat énekeltek. Fáradtak voltak. Egy kis idő után lassan mindenki szedelőzködni kezdett.

    Másnap elég későn keltek, kicsit kóvályogtak, de lassan mindenki összeszedte magát. A lányok közösen készítettek egy jó reggelit, utána a társaság lement fürödni. Anna maradni akart, mondván, hogy muszáj ezt a szörnyű rendetlenséget helyrehozni. De Zoltán öccse kiparancsolta őket a házból.

    Melegen sütött a nap, Zoltán és Anna is vízbe ment, úsztak egy rövidet. Boldogok voltak, csillogott a szemük, amikor kifelé futottak a vízből. Egymás mellé feküdtek a pokrócon, elnyújtóztak és átadták magukat a Nap melegének, a balatoni szél simogatásának. Kis idő múlva Zoltán felült és azt súgta Annának: - Estére már egyedül leszünk és egy egész héten keresztül!

  - Miért? Péter is haza megy? - nézett Zoltánra Anna meglepetten.

  - Igen, mert felvételire készül. Aztán majd utána jön le újból. Jó lesz, ugye jó lesz kis kedves? - egy fűszállal csiklandozta Anna szemét.

    Hamarosan dél lett, de mindenki csak feküdt és napozott, többen elaludtak ott. Úgy három körül értük jött Zoltán testvére és ebédre invitálta a társulatot.  Anna felült: - Csak nem te főztél Péter?

  - Hát, ha főzés egy nagy adag kolbászos paprikás krumpli meg lecsó, akkor…

  - Nahát!  Szégyellem magam, hogy rád hagytuk a munkát! Zoltán miért nem szóltál?  - kérdezte Anna.

   - Azért mert Péter kérése volt. Ez az ő ajándéka, azt mondta.

  - Így van, gyertek! Induljunk! - kérte őket és a társaságot is Péter.

  - Mindenki csodálkozva látta, hogy a ház tökéletes rendben állt, terített asztal várta őket a teraszon, a tegnapi bulinak semmi nyoma.

  - Hát ez az én jó testvérem műve! - és Zoltán jókedvűen megborzolta Péter bozontos barna haját - Ő már csak ilyen!

      Ebéd után nem hagyták Pétert mosogatni, mindenki tett, amit tudott. Így mindent eltakarítottak és ebéd után még egy ideig csendesen beszélgettek. Halk zene szólt, közben lassan szedelőzködni kezdtek a párok, a fiuk összetekerték a sátrakat, és búcsúzkodni kezdtek. Úgy tűnt, mindenki jól érezte magát. Anna és Zoltán integettek a távozóknak. Amikor már csak hárman voltak, a két testvér félrevonult, beszélgettek kicsit. Anna nem zavarta őket, bement a fürdőszobába és kicsit rendbe tette magát. Felvette a sortját, hozzá a sárga blúzát, lábára húzta saruját, majd kiment a fiúkhoz a teraszra. Péterrel még egy szűk órát beszélgettek, majd ő is elköszönt tőlük.  

   Lassan hatóra lett és csend mindenütt. Mindketten bementek a szobába, ahol Zoltán összetolta a két heverőt. Minden percét együtt akarta tölteni Annával.  Szó nélkül levetkőztek és izzadt, fáradt meztelenséggel tapadtak egymáshoz. Vad szeretkezésbe kezdtek, mindketten nagyon várták ezt a pillanatot. Már sötétedni kezdett, amikor feleszméltek. Körülöttük össze-vissza  feküdtek a ruhák, az ágyneműk, a lepedő összegyűrve alattuk. Nem keltek fel vacsorázni, nem keltek fel mosakodni. Nekik, akkor ott, megállt az idő.

   Az elkövetkezendő hét hasonló csendben, összebújásokban, sétákban, fürdésben telt el. Egyik nap elmentek hajókázni Badacsonyba, felgyalogoltak a hegyre, megnézték a Kisfaludy házat és Szegedy Róza egykori otthonát. Kicsit elmerültek az irodalomban, és a két egymáshoz tartozó ember múltjában.  Visszafelé jövet megkóstolták a badacsonyi szürkebarátot, ami fejbe is kólintotta őket. Egyik este Naplemente nézésben ültek a Balaton parton, hallgatták a nádas susogását, a békák kuruttyolását, nagyokat kerékpároztak a környéken. Délutánonként közös olvasásban merültek el, vagy közös főzőcskézésben. Máskor a békés Balaton viharos, zölddé, barnává átváltozott, mérges hullámaiban gyönyörködtek együtt. Képesek voltak a viharban kimenni a partra, és úgy csodálták a Balaton hirtelen átváltozását. Tanulták egymást, szokták egymást, idomultak egymáshoz.

    Anna tudta, hogy hétvégén meg fogja ismerni Zoltán szüleit, akik kijönnek pár napra a házba. Azt is tudta, hogy utána ők nyaralni mennek külföldre, nyugodtan maradhat, ha akar, hiszen csak Zoltán lesz itt, meg a testvére. Még nem döntött. Kicsit izgult, félt a szülőkkel való találkozástól. Félt, vajon mit gondolnak róla?  Zoltán ugyan nyugtatgatta, hogy nincs semmi félnivalója, ő már mindent elmondott a szüleinek kapcsolatukról és tudják: ha tetszik nekik Anna, ha nem, akkor is vele tölti a nyarat és lehet, hogy az egész életét. Anna csak mosolygott. Mert úgy érezte túl nagy szavak ezek! - Egész élet! – gondolta - Hol van az még? –De mégis jó volt ezeket hallania.

     Aztán eljött a nap, amikor Zoltán szülei és öccse is megérkezett egy szombati délelőtt. Anna előtte igyekezett kitakarítani mindent, nehogy azt mondják rá, hogy rendetlen. Zoltán csak nevetgélt az igyekezetén. De ez nem bántotta. A szülők kocsival jöttek, Zoltán apja kosarakban, dobozokban pakolt befelé mindenféle otthon előre elkészített ennivalót. Kölcsönösen, udvariasan üdvözölték egymást, Anna feszélyezett volt, de Zoltán mamája ezt közvetlenségével, szerető anyai hozzáállásával hamar feloldotta. Ehhez járult még Zoltán apjának jókedvű, fiatalos természetessége. Ötven és hatvan év körüliek voltak Zoltán szülei, látszott rajtuk, hogy jól élnek, feltehetően házasságuk is megszokott, jó egyetértésben zajlik.  Anna örömmel nyugtázta magában, hogy ösztönös megérzése szerint kicsit ők is megnyugodtak. Majd Anna, Zoltán és Péter elindul egy közös fürdésre. A part felé menet Zoltán azt mondta Annának: - Na, ugye nem ettek meg a szüleim. Tetszel nekik, a papám el van ragadtatva tőled. Szereti a szép lányokat. A mamám is megnyugodott, mert azt mondta: „Egy kő esett le a szívemről, kisfiam”.  – Anna jólesően hallgatta, amit Zoltán mondott. Később kijöttek Zoltán szülei is, megtalálták őket a parton. Majd a három férfi együtt ment fürödni, úszni, feltehetően beszélgetni is. Anna Zoltán anyjával maradt a parton, aki Annát kérdezgette terveiről. Majd ő kezdett nosztalgiával mesélni a fiatalságáról, félbe maradt énekesi pályájáról és a gyerekeiről. Látszott, hogy mennyire szereti és félti fiait, de ugyanakkor büszke is rájuk. 

   Anna is mesélt a szüleiről, a beletörődésükről és hozzáállásukról. Zoltán anyja megértően bólogatott, majd nagyot sóhajtott: - Tudod nehéz szülőnek is lenni, nehéz az embernek a gyerekeitől elszakadni, nehéz őket útra engedni, ezt is szokni kell. Még, jó, hogy mellettem, itt van a férjem, mert néha rászorulok egy kis csitítgatásra. Itt van Péter, ő meg még messzebbre megy, féltem őt is.

     Ekkor jöttek ki a vízből a többiek. Látszott rajtuk, hogy jólesett nekik az úszás. Anna mellé ült Zoltán, megcsókolta a vállát, majd a fülébe súgta: - Na, kifaggatott anyám? - Anna visszasúgta - Nem, inkább óva intett.

    Zoltán anyja és apja felálltak, sétálni indultak a parton, mondták, hogy kicsit körülnéznek. Péter vette a cókmókját és bement a házba. Anna és Zoltán hasra feküdtek, fogták egymás kezét és oldalra fordítva fejüket, nézték egymást. Zoltánon még csillogtak a vízcseppek, Anna teste a napolajtól fénylett, szeme zöldes árnyalatba váltott át, ezt Zoltán is észrevette - Milyen érdekes! - mondta neki - A szemed színe hogy változik! Ha este van, inkább barnás árnyalatú, ha meg itt a napfényben, vagy vízben nézlek, inkább zölddé változik, egészen különleges.

   Anna hallgatott, tekintete elmerült Zoltán kék szemében, ami ebben a napfényben olyan volt számára, mint a nefelejcs, de nem mondta neki.

 

xxx

 

     Mindketten érezték, hogy ősztől ez kicsit nehézkesebbé fog válni. Féltek mindketten az elválástól. De egyelőre nem beszéltek erről. Aztán, mikor a szülők és Péter már elutaztak, Zoltán megkérdezte:

  - Akkor maradsz még? Hallottad?  Anyámék elmennek három hétre, külföldre. Szívesen vennék, ha vigyáznál rám - mondta nevetve - Na? A pénz nem érdekes, kaptam apámtól annyit, hogy elég lesz.

  - Nagyon szeretnéd? De miért ment el Péter?

  - Minek kérdezed, úgy is tudod!  Gyakorolni akar. Meg van valami új barátnője… Majd visszajön, ha akar.

   Anna elgondolkodott. Jól érezte magát. Most boldog volt. Aztán eszébe jutottak a szülei : - Arra gondoltam, hogy haza megyek pár napra, biztosan várnak a szüleim is, velük is megbeszélem és úgy döntöttem, hogy megírom a levelet Péternek Stuttgartba. Elküldöm. De otthonról - Anna Zoltánra nézett, látta, hogy Zoltán arca megfeszül.

   - Szóval, mégis találkozol vele! Pedig mertem remélni, hogy…

  - Pont az ellenkezője. Nem találkozom vele, megírok neki mindent.  Valóban értelmetlen lenne egy találkozás a történtek után.

    Este volt, ültek a hallban, amikor erről beszéltek. Anna nem tudta folytatni, mert Zoltán az ölébe vette, bevitte a szobájukba, letette az ágyra, és össze-vissza csókolgatta - Nem is tudod, hogy most milyen boldog  vagyok!  Így már elengedlek.  Szóval, tényleg szeretsz!

  - Miért, eddig kételkedtél benne?  Zoltánkám, de buta vagy! - melegen összebújtak és csendesen örültek egymásnak.

   Anna pár napra hazament, megírta a levelet Péternek, akitől már több levél jött, ott várta a szobájában az asztalon. Kicsit kesernyés szájízzel, de megírta búcsúlevelét. Csak azért hibáztatta magát, hogy eddig is áltatta a fiút, tudta ez csúnya dolog volt tőle.  Most viszont túlontúl szerelmes volt Zoltánba. Nem akart további hazugságot és nem akart falat húzni közte és Zoltán között, mert érezte ez lett volna belőle. Arra kérte a német fiút, hogy ne válaszoljon neki semmit.  Bocsánatot kért tőle és a szüleitől is.

    Megnyugodva, boldogan utazott vissza Zoltánhoz pár nap múlva, azzal, hogy amíg Zoltán szülei távol lesznek, addig vele marad a Balatonon.