Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék I. 28.fejezet ( befejező rész )

 

 

28

 

(1987 )

 

    Nagy várakozással készültek a tervezett útra. Anna igyekezett praktikusan egy bőröndben elférni. Barna, mint afféle férfiember kikérte tanácsát, hogy mit is vigyen magával.  Anna, miután kinyitotta szekrényét és átvizsgálta ruhatárát, ötleteket adott neki.

    Tíz napra foglalt Barna egy magánházban lévő szállást, és úgy tervezte egy huzamban, némi megállással, de levezeti az utat. Nagyon meleg volt, amikor indultak, de tele voltak jó kedvvel, egymás örömével. Már késő este volt, amikor lent jártak a szlovén tengerparton, Portoroz környékén, talán, éppen Piran volt kiírva a táblára, amikor hirtelen nagy vihar támadt. Úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna.

  - Barna drága, nem kellene megállnunk?- kérdezte aggodalmasan Anna - Látom, hogy te nagyon jól vezetsz, de épségben szeretnék leérni veled. Talán, már fáradt is vagy.

  - Szálljunk meg itt valahol, egy éjszakára?

  - Talán most okos dolog lenne, ha ezt tennénk.

    Barna ekkor megállította az autót egy téren. Alig lehetett látni a sűrűn zuhogó esőtől.

 – Add oda az esernyőmet! Körülnézek, hogy hol a csudába is vagyunk. Mert tényleg elfáradtam. Lehet, hogy itt kellene aludnunk. És reggel indulni tovább. Innen egyébként már nem vagyunk olyan nagyon messze, de ilyen időben… - kiugrott a kocsiból, bement egy közeli vendéglőbe, majd kissé átázva sietett vissza az autóhoz és beült a volánhoz.

   - Nos, megyünk tovább, itt nem tudunk megszállni, de innen már kibírható távolság Umag. Ott megszállunk a kikötőben lévő szállók valamelyikében. Remélem, hogy lesz helyünk!

   Az eső nem állt el, szinte ködfátyolt eresztett az útra. Csendben ülve egymás mellett. Hamarosan megérkeztek a nagy öböl mellett elterülő kikötői részbe, és megszálltak a Hotel Palma szállodában. Csuromvizesen érkeztek a recepcióra, felmentek a szobájukba.  Barna azon nyomban lezuhant az ágyra. Anna hagyta, hadd pihenjen. Ő addig a bőröndökből kipakolta, ami egy éjszakára, és reggelre kellett nekik. Bement a fürdőszobába, rendbe tette magát. Majd mire kijött, átcsavarva magán a frottír törülközőt, már Barna is magához tért. Átölelte Annát és a tengerre néző erkély felé indultak.

  - Gyere, nézzünk le! Bár zuhog az eső, de így is látnunk kell az Adriát. Ne izgulj, holnapra süt a Nap, én bízom benne! Lefürdök én is, és utána lemegyünk vacsorázni. Mit szólsz hozzá?

  - Nem vagy túl fáradt? – simogatta meg Barna arcát Anna.

  - Már nem, de azt hiszem így jól döntöttünk, mert kezdtem kimerülni. Különösen, hogy semmit sem láttam.

    Átöltöztek, majd lementek a szálloda éttermébe, ahol nem voltak túl sokan. Inkább nyugati turisták, talán németek. Barna rendelt, halat ettek és rengeteg zöldséget. Bort ittak hozzá, majd felmentek szobájukba és fáradtan, egymást átölelve feküdtek az ágyban. Barna hamar elaludt, Anna még nyitott szemmel nézelődött a félhomályban és azon csodálkozott, mindez valóság és nem álom.

    Másnap reggel ragyogó napsütés köszöntötte őket, Barna vidám volt, pihent. Letussoltak, átöltöztek, lementek reggelizni, Barna fizetett, majd a kocsiban találták magukat, és most már a napsütésben, jókedvűen indultak Vrsar-ba, eredeti szálláshelyükre.

   Anna útközben gyönyörködött a tengerparti településekben. Áthaladtak Novigradon, Porec-en, és rövidesen egy dombtetőn elterülő kis települést pillantott meg.

  - Na, mit szólsz? Milyen a díszlet? – kérdezte jókedvűen Barna Annától.

  - Gyönyörű, el vagyok már most varázsolva. Nem is tudod, hogy mit érzek!

     Barna egy szűk kis utcán vezetett felfelé, majd egy kétszintes villa előtt megállt. Kiszálltak a kocsiból, körül néztek. Szűk, macskaköves utca volt, sok kis mediterrán villával. Fent voltak egy dombtetőn, és ha lefelé néztek, a végtelen tengert látták.

   - Akkor, fogjuk a bőröndjeinket és induljunk Anna!  – szólalt meg Barna.

   Egy kedves háziasszony fogadta őket. Rossz németséggel és leginkább horvátul beszélt. Most Anna tolmácsolt. Felvezette őket a felső szintre, ahol két nagyszoba fogadta őket, konyha, fürdőszoba és egy nagy terasz, ahonnan a tengerre láttak és az óvárosra. Barna leült az asszonnyal a konyha asztalhoz, kiszámolták a tíznapi összeget, fizetett. Anna pedig elővette a kecskeméti barackpálinkát és átadta az asszonynak ajándékként – Egy kicsi szuvenír Magyarországról, Kóstolják meg a férjével! - mondta neki. Az asszony hálásnak mutatkozott, megnyugtatta őket, hogy nem fogják zavarni egymást. Ők a melléképületben laknak, de ha kell valami segítség, nyugodtan szóljanak nekik. Aztán elköszönt.

    Anna kitárta a nagy zsalus teraszajtót, napfény tűzött be hozzájuk. Egy nagy francia ágy volt a szoba közepén, mellette éjjeliszekrények, kislámpával.  A másik szobában találtak szekrényeket, oda bepakolták ruháikat. Majd megbeszélték, hogy bevásárolnak reggelire és vacsorára valót, aztán vagy ebédelnek,  vagy vacsoráznak valahol, de főzni nem főznek. 

   - Öltözz át Anna és menjünk le a tengerhez! Menjünk le a partra. Azt hiszem, ma csak ezzel töltjük az időt, este pedig sétálgatunk a díszletek között, és ismerkedünk a hellyel. Jó lesz? Van itt egy nudista camping, ha akarsz meztelenkedni…

  - Dehogyis akarok! Nem ezért jöttem.

  - Miért?  Nagyon egészséges!

  - Persze, tudom, de majd, ha ismét huszonkét éves leszek, jó?

  - Na, jó. Nem erőltetem. Pedig te még nyugodtan levetkőzhetsz - nézett Annára teljes komolysággal Barna.  

    Elindultak lefelé a girbe-gurba szűk utcákon, Anna látta a dombtetőn virító velencei stílusú templomtornyot, ahova aztán később fel is mentek. Csodálatos volt a kilátás onnan a környékre. Megnézték később a régi városkaput, majd az ó-városban, a tizenkettedik században épült Szent Mária templomhoz is eljutottak. Ez az épület isztriai román építészeti stílusban épült. Falaival és a mögötte emelkedő körbástyákkal egyházi célokat is szolgált valamikor. A most már romos kastély, a poreci püspök nyaralója volt valamikor.

    A kis halászfalu utcái itáliai hangulatot keltettek Annában. Sok ablak zsaluja napközben behúzva állt, kötélre kifeszített ruhák lógtak a házak között. Az ablakokba tett sűrű, futómuskátlik színes özöne tetté színessé, a már kissé megkopott épületeket.  Csend és nyugalom volt mindenütt. Egyet kifogásolt csak Anna, hiányolta a tengerparti homokot, ami itt nem volt jellemző. Itt kavicsos volt minden.

    A camping előtt lévő kavicsos, beton padkákhoz jártak le. Ott napoztak, fürödtek, úsztak. Aztán egyik nap Barna egy idősebb, magyar származású emberrel elegyedett szóba a kikötőben, aki halászni ment. Összebarátkoztak.

    Egyik este felmentek a domb tetején lévő kilátóhoz, ahol kis gyerekek árulták az általuk összegyűjtött kagylóikat, Barna összevásárolta mindet, majd odaadta Annának - Ez mind a tied, ezek tengeri kincsek. Úgy őrizd őket! – Barna ekkor mosolygott, és átölelte Annát. A két ember azonos hangot talált, azonos érzelmek játszódtak le bennük. Leültek a domb tetején lévő kilátó egyik padjára és nézték a naplementét. Gyönyörű volt, ahogy a Nap korongja eltűnt a végeláthatatlan tenger mögött. Gyengéden átölelve ültek egymás mellett, érezték a tenger felől érkező kicsit hűvös szellőt, lassan felragyogtak a csillagok is.

   Másnap kimentek motorcsónakkal az egyik közeli kis szigetre. Ott meztelenül napoztak, élvezték a kristálytiszta sós vizet, csak egymással voltak elfoglalva, a napfénnyel, a vízzel, a széllel, néhány sirállyal. Késő délután mentek vissza a kikötőbe. Ezen az estén Barna a magyar emberrel elment halászni. Anna nem tartott velük, mondván ez inkább férfi dolog.  Már hajnal felé járt az idő, amikor Barna visszajött, de akkor Anna még aludt. Barna nem ébresztette fel, halkan mellé feküdt és csak későn ébredt.  Anna, reggelivel várta a teraszon, miközben olvasott, és átadta magát a semmittevésnek.

   - Na, mit fogtatok? - kérdezte Barnát, amikor megjelent a teraszajtóban.

  - Mindenféle tengeri halakat. De nem hoztam, majd este átmegyünk az öreghez, meghívott bennünket roston sült halvacsorára. Mit szólsz hozzá?

    Anna persze, hogy igent mondott. Elhatározták, hogy ezen a napon kirándulást tesznek a környéken. Elmentek Rovinjba.Meglátogatták a híres Szent Eufémia templomot, ami az ötödik században lévő szentély helyén épült, a tizennyolcadik században, barokk stílusban. Ámulva nézték a hatalmas hatvan méteres tornyát. Mint megtudták ez Isztria legmagasabb tornya. Csúcsán pedig Szent Eufémia kis szobra állt. Megnézték jobboldali kápolnájában az oltár mögött található Szent Eufémia kőkoporsóját is. Aztán Rovinjt elhagyva jutottak a Limski csatornához. A monda szerint, ez a tizenkét kilóméter hosszú, hatszáz méter széles és harminc méter mély fjord, valaha a kalózok búvóhelye volt. Az itt megtett csónakázó útvonal vadregényes partszakaszai, teljesen lenyűgözték őket

    Este, kiültek a teraszra, kicsit elfáradtak. Csendesen beszélgettek, hideg sört ittak, sós pálcikát rágcsáltak.

  - Kicsit szégyellem magamat most Barna, lassan már egy hete itt vagyunk és csak most jutottak eszembe a gyerekeim, a hozzátartozóim. Nagyon elvarázsolódtam, nem is tudom, hogy fogok visszatérni a valóságba.

  - Miért, most nem a valóságban vagy? Úgy érzed?

  - Úgy érzem, Barna. Ne nevess ki, de tényleg valahol lebegek a valóság fölött.

  - Akkor ketten lebegünk. De szerintem semmi baj. Ezt minden évben megismételhetjük akár ketten is, akár külön a gyerekekkel is. De azt hiszem, ahhoz, hogy a hétköznapokat normálisan tudjuk élni, szükség van az ilyenfajta föld feletti lebegésekre, ahogy te mondtad Anna. Szerencsénkre megadatott, hogy ezt megtehessük, akkor meg előre ne sajnálj majd elbúcsúzni ettől a helytől. Inkább azt mondd meg, hogy hova menjünk nászútra?

  - Te meg vagy őrülve, hát nem ez a nászutunk? Sehova. Ez nekem így tökéletesen megfelel.

  - Lehet, de nekem nem. Ha feleségül veszlek, szeretnék veled elmenni négy-öt napra valahova, az ünnepeket nem szabad mellőzni Anna. Ha tudunk ünnepelni, akkor hétköznapokat is tudunk majd együtt élni. Nekem ez a filozófiám. És hogy gondoltad? Szűk körben ünnepelni, vagy? Tudod megírtam anyám testvérének az egész kapcsolatunkat. Szeretne megismerni téged. Úgy, hogy hamarosan meg fog látogatni bennünket. Sajnálom, hogy a szüleim nem láthattak ilyen felhőtlenül boldognak és kiegyensúlyozottnak. Egy szem fia voltam anyámnak, aki mindig nagyon féltett. Nem kertelek, nincs gyereke a nagynénémnek, gazdag emberhez ment Amerikában férjhez. Van mit a tejbe aprítania. Gyakran és szívesen támogatott mindig. De talán nem vagyok túl anyagias, üresfejű férfi. Mert tudom, hogy te azt a fajtát nem szeretnéd.

  - Annyit meséltél már Böbe néniről, hogy kíváncsivá tettél. Ha haza mentünk, írj neki, vagy telefonálj! Szívesen megismerném most már én is! Hogy hová menjünk nászútra? Ezen nem gondolkodtam. Mert eszembe sem jutott. De, hogy így felajánlottad, és szeretnél velem elmenni valahova, akkor menjünk Velencébe! Ha pedig valaha hosszabb utat tervezel egyszer, szeretnék eljutni Andalúziába és Toszkánába. Ennyi. Több vágyam nincs.

  - Ezeket a kívánságaidat nem lesz nehéz teljesíteni. Nem is rossz ötlet. 

  Másnap reggel korán keltek, ismét útnak indultak. Porec volt az úti céljuk.

    Anna olvasott róla, hogy ez a környék már a bronzkorban is lakott volt. A római város nyomát valójában végig láthatták, ahogy sétáltak a városban. Megnézték a tizenharmadik században épült ötszögletű várostornyot, Velence oroszlános címerével. Majd betértek a püspöki palota mellett álló bazilikába, amely a harmadik században ókeresztény imaház volt és hosszú századok alatt hatalmas épületté alakult át.  Auprasius püspök alakította ki a mai állapotot, ezért róla is nevezték el. A szentély falán megnézték a csodálatos mozaikokat, amelyek Szent Mór életét ábrázolták. Ámuldoztak a régi bazilika mozaikpadló darabjain. Séta közben elgyönyörködtek a gótikus házakban, lementek a partra, ahol a Riviera szálló mögött felfedezték a legrégebbi poreci római templomot, a Mars-szentély maradványait. Majd a partról induló motorcsónakkal bementek a Szent Miklós szigetre, egy korai illír településre, amit remeték, majd görögkeleti szerzetesek laktak valaha. Itt egy reneszánsz palota volt. Itt láthatták Adria egyik legrégebbi világítótornyát, ami a tizenötödik században épült.

   A következő napon úgy döntöttek, kicsit beljebb mennek, hogy ne csak tengerpartot ismerjék. Több kisebb települést ismertek meg, meglátogatták azok nevezetességeit, templomait. Eljutottak Beramba, ahol megtekintették a tizenharmadik századi Szűz Mária-temetőkápolnában Isztria leghíresebb freskóját, ami tizenötödik századbeli volt. Az Utolsó ítéletet csodálhatták. A hosszú, több méteres képen, kaszás, harsonás csontvázak vezették a bűnösöket az utolsó ítéletre. Láthatták a vonulók között a pápát, a püspököt, a királyt, gazdag, szegény embert. Lenyűgöző volt számukra, a múltból itt maradt hátborzongató freskó.

    Az utolsó napot otthon töltötték, lementek a partra, napfürdőztek, úsztak, Barna a tengerből egy gyönyörű piros tengeri csillagot hozott fel Annának. Kitették a partra.

    - Ezt neked hoztam fel a mélyről emlékül. Majd kiszárítod.  És, ha otthon ránézel, mindig ez a pillanat fog eszedbe jutni, legalábbis remélem! - mondta Barna, kicsit kifulladva.

   - Én meg itt frászban vagyok, hogy lent maradsz a mélyben!

  - Ne félts engem! Hozzád mindig visszajövök!- megcsókolta Annát.

     Este ismét felmentek a dombra naplementét nézni. Búcsúztak a tengertől. Aztán felálltak, lesétáltak a forgatagosabb tengerparti kikötőbe, ami tele volt jachtokkal, kisebb-nagyobb hajókkal. Megnézték a bazár sort, majd beültek egy kerti kisvendéglőbe kagylót és különböző tengeri herkentyűket enni. Lesétáltak a partra, leültek egy fa mellé, a kavicsos, kicsit füves part szélére. Előttük pihent a tenger, sötéten, csendesen. 

     Anna hangja törte meg a csendet: - Most elsuttogom neked az egykori kedvenc versemet, nem egészen illik ide, meg nem is erről szól, de talán mégiscsak most kell hallanod, hiszen egyszer nagyon régen, megígértem. 

    Anna halkan elmondta Lorca egykori cigányrománcát. Barna meghatódottan hallgatta.

  - Anna, ez gyönyörű volt! Ezt most ajándékba kaptam tőled, és soha nem felejtem el. Vigyázni fogok rád, hogy neked ne kelljen ilyen bánatot átélned, mert azt szeretném, ha a te szép zöldes barna szemed mindig mosolyogna! Tudom nagy szavak, szentimentális vagyok, de te is az vagy.  Ezért nem szégyellek férfi létemre így beszélni hozzád.

     Lassan felálltak, átölelve egymást indultak szállásuk felé.

    Már mindent összepakoltak. Másnap, kora reggel indultak haza, az otthonuk felé.