Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék I. 20-21. fejezet

20

 

 (1987 )

 

     A Barnával való találkozása utáni napon Anna korán kelt, hogy időben beérjen az otthonba. A portán várta Márta levele egy borítékban. Ebből megtudta, hogy az Engels téri buszmegállóba jön a busz, ahová délután három órára kell kimennie. Megtudta, hogy a második emeleten saját osztályával lesz ügyeletben, aztán, hogy érkezett csoportjába egy általa még nem ismert, kissé nehéz leány, aki hajlamos az öngyilkosságra.

    Összehajtotta a levelet, betette a táskájába, majd bement a tanáriba, ott összetalálkozott Andrással, aki gyakran vállalt hétvégi ügyeletet.

  - Szevasz, Anna, már megint együtt leszünk?  Láttam a kiírást, egy emeleten dolgozunk, és Márta meghagyta, hogy amíg te délután elmész Zsófika elé, hallom visszajön, vegyem át a csoportodat. Mit szólnál hozzá, ha elvinném őket is kirándulni, az én csoportomban kevesen vannak, elbírok velük, te pedig nyugodtabban lelkizhetsz Zsófikával.

  -  Sajnos én vagyok az áldozat András. Márta telefonon hívott, hogy megjön ma Svédországból a szökött Zsófika, nekem kell ért menni.  Hová akarsz velük menni András?

  - Fel a Gellérthegyre, vacsorára vissza is érnénk, neked is könnyebb lesz.

  - Nem rossz ötlet. Én meg délelőttre a lányokkal terveztem az udvaron egy jó röplabdázást, esetleg a te csoportoddal versenyezhetnének. Na, mit szólsz?

  - Jó, Anna, benne vagyok. Reggeli után kicsit szöszmötölünk, rendet rakunk, majd átszólunk nektek.

  - Rendben van.  Na, szia, megyek ébreszteni őket.

   Anna felment az emeletre, belépett a lányok hálójába, hangos Jó reggelt-t mondott, jóformán még senki sem ébredt fel. Anna elhúzta a sötétítő függönyt, majd egyenként odament az ágyakhoz, kinek-kinek megsimogatva a fejét, ébresztette őket.  A lányok álmosan és kócosan felemelték fejüket, láthatóan megörültek, hogy Anna néni lesz velük. A rend szerint a fürdőbe mentek mosakodni, fogat mosni, aztán felöltöztek, az ágyakat rendbe tették, a háló felelős kiszellőztetett, majd mindenki az osztályterembe vonult, mivel nem volt más hely, ahol a hálón kívül bármit is csinálhattak volna. Ilyenkor látta igazán, hogy milyen jó lenne minden emeleten legalább egy közös nagy nappali, ahol lenne játéksarok, tévé, rádió, könyvespolc. Ahol otthonosabban, más csoporttal együtt el lehetnének ezek a gyerekek

     Most a lányok készen álltak arra, hogy rendbe hozva magukat Annával az élen lemenjenek az ebédlőbe. Csend és nyugalom volt az egész intézet területén. Négyen voltak beosztva, két nevelőtanár és két gyermekfelügyelő. Összesen negyvenöt gyerek maradt az otthonban a kilencvenből hétvégén, a többiek hazamentek. Úgynevezett hétvégi kimenőn voltak. A reggeli körözött volt, teával. A többség jóízűen fogyasztotta, persze mindig akadt egy-két gyermek, aki fancsali képet vágott hozzá, arrébb lökte a tányérját és nem evett. Beléjük tömni nem lehetett, legfeljebb egy-két jó szóval rábírni, ami vagy sikerült, vagy nem.  Ahogy folyt a reggeli, egyszer csak felpattant az új kislány, felüvöltött és rohant fel az emelet irányába. Anna hirtelen felugrott és szaladt utána, emlékezett Márta üzenetére, hogy labilis idegrendszerű és hajlamos az öngyilkosságra.

     Ilona - így hívták a kislányt - tizennégy éves volt, most került a közösségbe, cigány családból jött, anyja meghalt, apja iszákos volt, testvérei is szanaszét kerültek különböző otthonokba, már túl volt egy abortuszon, mivel unokatestvére megerőszakolta. Ezt Anna csak később tudta meg, mikor elolvasta a gyermek iratanyagát.  Most a kislány kinyitotta a háló ablakát, ahová nem szereltek fel valamilyen ok miatt eddig védőrácsot, feltehetően ez a rész volt az előző igazgató szolgálati lakrésze és erről megfeledkeztek

    Ilona sikoltva fel akart ugrani az ablakpárkányra, hogy kiugrik, neki elég volt, ő itt nem fog élni és még hasonló összefüggéstelen dolgokat kiáltozott. Anna elérte a lányt az ablak előtt, iszonyú erő volt benne. Igencsak össze kellett szednie minden erejét, hogy megfékezze Ilonát.  Folyamatosan szóval tartotta: - Nézz rám Ilona, nem is ismersz engem, beszéljünk előbb, beszéljük meg a problémádat, én leszek a te nevelőd, nagyon szeretem a csoportomat, hátha te is megkedvelsz, ne butáskodj, nyugodj meg!… Gyere le! Szépen leülünk és beszélgetünk

   A csoport többi tagja ekkor már ott állt az ajtóban, András is bejött. A kislány ekkor már elfáradt, leült a földre, Anna leguggolt mellé. Közben arra kérte Andrást, hogy vigye kicsit az ő csoportját is magával.  Aztán leültette a puffra Ilonát, aki lehajtott fejjel, alulról pislogott Annára. Ő pedig csak simogatta a kislány fejét, nyugtatgatta, majd leült mellé a másik puffra. Hallgattak egy darabig. Majd amikor a kislány abbahagyta a sírást, megkérdezte tőle, akar e valamit mondani, vagy mesélni, szívesen meghallgatná, hiszen ő még nem is ismeri. Ilona ekkor akadozva mesélte bekerülése történetét. Azt, hogy nem jól érzi itt magát és el fog szökni. Anna megértően bólogatott hozzá, és majd egy jó félórán keresztül ecsetelte a többi gyerek hasonló sorsát. Próbálta meggyőzni, hogy azért nem olyan rossz itt, hogy mi mindent lehet majd itt csinálni, hogy kimenők is vannak, hogy előbb utóbb barátnőre is lel majd az intézeten belül, érdemes jól viselkedni. Teljesen kimerült, de tudta tartania kell magát. Aztán rávette, hogy átmenjenek a terembe, ahol már várták őket a többiek.  Bevezette a lányokhoz, biztatta őket, hogy karolják fel kicsit, gondoljanak arra, amikor ők kerültek ide, milyen nehéz volt nekik is. A lányok tétován vették körül, egyik-másik elment tőle, de ketten talán átérezték a baját, és beszélgetni kezdtek vele a sarokban.  Egy óra múlva jött a kollégája András, hogy kezdhetik az udvaron a meccset. A gyerekek nagy része átöltözött tornadresszbe és együtt lementek az udvarra, ő is velük ment. Ilona és a két vele barátkozó lány most nem játszott. Ők leültek Anna mellé nézőnek. A gyerekek élvezték a játékot, nagy volt a harc.

     Ebéd után aztán a lányokat átvette András és elindult velük a Gellérthegyre. Kicsit később ő is felvette kabátját és metróval indult a Deák térre, onnan átsétált az Engels térre és várta a Svédországból érkező autóbuszt. Háromkor pontosan megérkezett a sötétbőrű, szép arcú, fekete szemű cigánylány, Zsófi. Örömmel ugrott Anna nyakába. Megvárták, míg a csomagot kiszedik a buszból, majd Anna megkérdezte: - Hol van Rony? Csak nem egyedül jöttél?    

    - Sajnos egyedül jöttem. Végül is, csak a buszhoz kísért. Nem tudott most jönni. Azt ígérte, majd meglátogat a nyáron. Jaj, Anna néni, már olyan jó itthon lenni! - elsírta magát. Anna megsimogatta a fejét - Azt elhiszem! Hiányoztunk, ugye? Te is nekünk Zsófi! Már féltünk, hogy valami bajod van. Miért nem írtál, telefonáltál?

  - Mert nem engedett Rony, később meg bezárt a szobába, a lakásba, nem akarta, hogy visszajöjjek. Teljesen hülye volt. Kétségbe voltam esve, de a szülei sem tettek semmit.

  - Aztán hogyan beszélgettetek? – nézett kutakodva a lányra, majd elindultak a metró felé.

 - Hát mutogatással, meg tanultam néhány szót, néhány mondatot.

  - Mesélj még, milyen volt!

  - Amúgy jó volt, szép volt minden, Ronyék egy három szobás lakásban laknak, jó hely, meg van mindenük. De nem dolgoznak, valami segélyből élnek, csak Rony anyja dolgozik.

  - Szereted ezt a fiút még most is? - kérdezte Anna.

  - Hát… szeretem. Csak nem tudok rendesen beszélgetni vele és ez zavart. Most évet kell ismételnem?

  - Nem tudom Zsófi, ezt majd az osztályfőnököddel és igazgató bácsival megbeszéled.

    Amikor megérkeztek az otthonba, a házban maradt gyerekek üdvözölték Zsófit, kíváncsian körbe vették, mindenféléről kérdezgették. De ő csak szűkszavúan válaszolgatott. Ebéd után Anna és Zsófi leültek a hálóban és Zsófi részletesen beszámolt mindenről. Ő pedig jó tanácsokat adott neki a jövőre vonatkozóan.

     Lassan megérkeztek a többiek is a kirándulásból. Zsófit nagy örömmel és kíváncsisággal vették körbe osztálytársai. Anna hagyta őket beszélgetni, addig ő az új kislánnyal társalgott. Lassan vacsorázni kellett menniük.  Elfáradt mindenki, a gyerekek és a velük lévő felnőttek is. Vacsora után ki-kicsinálta a saját szabad tevékenységét.  Fél nyolc felé megérkezett az éjszakás váltós kolléganő, akinek elmesélte a napi történést, majd mindenkitől elköszönve lement a tanáriba, magára vette kabátját és indult hazafelé.

    Egy buszmegállónyit sétált, kiszellőztette kicsit a fejét. - Még szerencse, hogy holnap vasárnap!  - morfondírozott magában - Eszébe jutott Barna, majd volt férje Ákos. Arra gondolt, ha gyerekei elmondják neki Barnával való találkozását bizonyára dührohamot, kap.  Amikor hazaérkezett már csak a lánya volt otthon, Dóra. Zsolt házibulizott. Dóra elmerülve olvasott egy könyvet, mikor Anna beköszönt neki: - Szia, megjöttem, mi újság? Nem telefonált senki?

  - Dehogynem. Apa. Kérdezte, amit már a múltkor is, de most talán tiszta volt az agya, persze tele világfájdalommal, de azt beszéltem meg, hogy majd a következő vasárnap meglátogatom és elmehetünk valahova, Zsolt nevében nem tudtam nyilatkozni, mert ő akkor már nem volt itthon. Persze nem említettem neki, hogy holnap hol ebédelünk, mert biztosan felkapta volna az agyvizet.

  - Hogy beszélsz, Dóra?  – szólt rá Anna. Mégis csak az apád. Azt mondasz neki Barnáról, amit akarsz, de nem hinném, hogy rá tartozna ez a dolog. Majd, ha szükséges valamit ezzel kapcsolatban közölni vele, azt jobb szeretném, ha én mondanám el neki. Csak ennyi lenne a kérésem. Ismerem apátok természetét.

   Beült Dóra szobájába és hosszan beszélgettek. Ilyenre köztük már rég fordult elő. Ő is megnyílt a lánya előtt. Kérésére mesélt első szerelméről, annak bonyodalmairól. Majd Ákosról, arról, hogy miért is romlott meg a kapcsolatuk és arról, hogy mitől szeretné lányát megvédeni. Mindketten várták már ezt a beszélgetést és most boldogan ölelték át egymást az esti búcsúzáskor. Majd lefürdött, jól esett a meleg, illatos habfürdőben ellazulni.  Már nagyon régóta nem érezte magát ilyen jól. Ezzel kapcsolatban megválaszolatlan kérdéseket tett fel magának:  - Talán Barna az oka? Talán tetszik nekem? Talán vágyakozom rá, vagy csak férfira vágyakozom? Vajon mit fogok tenni, ha sor kerül egy félreérthetetlen helyzetre? 

    Vágyott még a szerelemre, a gyengédségre. Adni és kapni akart. Mégpedig őszinte szeretetet. Aztán felvette hálóingét, beköszönt még a lányának.  Annyira fáradt volt, hogy azonnal lekapcsolta a villanyt és nagyon hamar elaludt.

   Másnap tíz órára érkezett haza fia, Zsolt. Látszott rajta, hogy jól sikerült a buli, jól érezte magát. Dórával beszélgettek, amíg ő a reggelit készítette. Majd az asztalnál Zsolt részletesen mesélt a buliról. Anna azt gondolta, csak annyit, amennyit neki is szabad tudnia.

  - Aztán szép lányok is voltak ott?

  - Jaj, anya, persze, hogy voltak. Képzeld nekem is akadt egy, de igazából nem akarok még járni senkivel, vele sem. Ezek a lányok meg mind azt akarják.

  - Mit, Zsolt?  - kérdezte Anna.

  - Hát, hogy járjunk, meg... Hát érted!

  - Kicsit korai lenne, szerintem. Kár az érzelmeket csak úgy össze-vissza elpazarolni, mert aztán később mi lesz? - kérdezte. Hacsak nem akad valami nagy szerelem, de hát azt megérzi az ember. Annak úgy sem tudsz majd ellenállni.

   Hirtelen csengett a telefon. Anna felállt és bement a szobájába, hogy felvegye.

  - Szervusz, Anna!  Arra gondoltam, ha jó nektek értetek megyek kocsival. Addig ne induljatok! Mit szólsz hozzá?

  - Na, de Barna! A belvárosban laksz, nem a világvége, ne fáraszd magad!

  - De nekem jól esne! – kérlelte Barna.

  - Akkor gyere! Hányra készüljünk el?

  - Tizenkettőre ott leszek a ház előtt.

  - Mi pedig addigra lemegyünk a ház elé - Anna jóérzéssel tette le a kagylót.

   Jól esett Barna figyelmessége, már rég nem volt benne része. Fel is tette magának a kérdést: - Csak nem lettem szerelmes?  Vagy az egész csak a régi emlékek miatt van? - Izgalommal öltözött, válogatva a ruhatárában, tetszeni akart. Gyerekei előbb elkészültek, leküldte őket előre. Ő még egy utolsót simított a haján, kevés parfümöt szórt a füle mögé, majd sietett a ház elé. Barna a kocsi oldalánál támaszkodva várta Annát, közben beszélt valamit a gyerekekhez, akik már bent ültek a kocsijában.

  - Bocsánat! - szaladt Anna - Kicsit késtem megint! De itt vagyok!- érezte, hogy elpirul.

  - Kézcsókom! Azt hittem már nem mer velünk jönni asszonyom, pedig nem vagyok harapós! Hát még, ha megtudja, hogy mit ebédel?

  Anna nevetve, teljes természetességgel adott Barna arcára egy puszit és beült a kocsiba - Gondolom meglepetés lesz, ezért nem kérdezem. Jut eszembe miért nem hívtad el a lányodat is?

    - Mert elutazott a mamájával vidékre és csak holnap érkeznek haza. Valami nagy családi ünnepség van a nagyszülőknél. Különben itt lenne ő is, legalább összeismerkedtetek volna, de majd bepótoljuk, ha ti is úgy akarjátok.

     Megérkeztek Barna lakásához, ami a belvárosban volt egy viszonylag felújított külsejű nagy bérház harmadik emeletén. Lifttel mentek fel, majd mikor az ajtó elé érkeztek Barna barátsággal betessékelte őket. Két nagy szobája volt, elég nagy konyhája, fürdőszoba és a mellékhelyiségek. Ahhoz képest, hogy egyedül élt, túlságosan rendezett volt minden. Az egyik szobát hálószobának használta, a másikat nappalinak, dolgozónak, és zene szobának, ahogy mondta. De úgy is nézett ki. Anna felismerte a régi szőnyegét, a három nagy süppedő fotelt, a kör alakú asztalkát, a könyvespolcot, a rengeteg lemezt, kazettát. Persze már a régi helyett új magnó, új lemezjátszó volt és az egyik sarokban íróasztal.  Mintha csak a régmúltban találta volna magát. Összeszorult a szíve. Egy pillanatra maga előtt látta Zoltánt és saját magát.

   - Hát ez a birodalmam, de foglaljatok helyet - Barna közben zenét tett fel - Hallgassatok egy kis Garbarek muzsikát. Remek szaxofonos! Biztosan élvezni fogjátok.

     Majd Anna és Barna a konyhába mentek. Anna kivette szatyrából a pezsgőt.

  - Ezt kettőnknek, hátha szükség lesz rá, hátha mégsem késted le a vonatomat - mondta zavartan. Barna ránézett melegbarna szemével, Anna még zavartabb lett és folytatta.

 - Ne úgy vedd, hogy ha nincs ló, jó a szamár is, na, most aztán végképp összezavarodtam.

   Barna ekkor megfogta a kezét.

 - Látom tényleg zavarban vagy, de én is, még ha nem látszik rajtam, akkor is. Nem tudom, nem tudom, mit mondjak most erre? Legszívesebben…

  - Semmit - húzta ki kezét Barna kezéből, isteni illatok vannak! Gyere, menjünk be a gyerekekhez. 

  - Bementek a gyerekekhez, akik elmerülve hallgatták a szép szaxofonszólókat, majd beszélgetni kezdtek, hogy ki mi szeretne lenni, ha majd felnő, beszélgettek Zsolt bulijáról, a lányokról, Dóra Algírban tanuló fiú barátjáról. Aztán ebédhez hívta őket Barna.

  - Nem tudom szeretitek-e az olaszos konyhát, de én igen. Szóval - és az asztalra tett egy nagy jénai tálat - csirkés lasagne. Egyik kedvencem. Tudjátok gyerekek, nem vagyok szakács, csak néha kedvem támad főzőcskézni, de ezt anyukátoknak már fiatal koromban előadtam. Nos, jó étvágyat!

     Annának eszébe jutott az első találkozás Barna pécsi lakásán. Kísérteties volt most ez a pillanat számára. Alig tudta elhessegetni a múltat. Magába merülve evett. Barna bort töltött, a gyerekeknek üdítőt, Anna poharát kocogtatta.

 - Ébresztő Asszonyom! De elmerült valamiben! Akkor egészségünkre, a találkozásunkra és a veletek való megismerkedésem örömére! - koccintottak. Desszertnek fagylaltot tálalt. Ebéd után Dóra és Anna felajánlotta, hogy elmosogatnak, de Barna kikérte magának, így aztán bementek mindahányan a szobába.

  - Feltehetek olyan zenét, amit mi hallgattunk annak idején? Nem fog zavarni? - nézett Annára. Ő pedig pontosan értette, hogy Barna mire céloz, de bólintott, hogy csak tegye fel. Így aztán Louis Armstrongot, Ella Fitzgeraldot, Mahalia Jacksont hallgattak. Gyorsan múlt az idő, Dóra az órájára nézett, majd Zsoltot invitálva, indulni készült, mivel barátnője várta, moziba készültek. Magával hívta Zsoltot is.

  - Nem tartóztatom az ifjúságot, ha program van, akkor menni kell. De Anna te még maradhatsz, ugye? - nézett rá kérőn Barna.

  - Én még maradok.

    A gyerekek elköszöntek, kikísérték őket, majd visszajöttek a szobába, ahol Anna leült a régi fotelba és hallgatta a zenét. Leült vele szemben Barna is majd megkérdezte: - Nagyon a múltban vagy? Tudom a bútorok, ez nekem csak most jutott eszembe, de a múlt ellen nem tehetünk semmit Anna. Nagyon feltörtek benned az emlékek?

  - Nem, nem. Ne gondold, csak egy kicsit. De hát ez azt hiszem normális embereknél így természetes.

  - Akkor jó. Megnyugodtam. Várj! Hozok be valami innivalót, vagy bontsam meg a pezsgőt?

  - Az jó lenne! Hátha bátorságot ad!

    Barna visszafordult, leguggolt Anna mellé - Mihez? Miért? Félsz tőlem? Vagy azt gondolod, hogy már öregek vagyunk az érzelmekhez?

   - Egy kicsit azt hiszem, én már negyvenkét éves leszek…

  - Én meg negyvenhat, és?  Szeretni ebben a korban is lehet. Ebéd előtt arra utaltál a konyhában, hogy talán eljött az én időm…  

     Ekkor mindketten felálltak. Átölelte Annát. Magához szorította és megcsókolta. Ott állt mögöttük a múlt, közös múltjuk egy darabja is. Mindketten szeretetre, gyengédségre vágytak. Anna férfira, Barna pedig nőre. Arra gondoltak, hogy talán ezt egymásban megtalálhatják most. Hiszen annyi minden elromlott körülöttük.

     Barna feltett egy lemezt, amit annak idején sokszor hallgattak. Ella Fitzgerald énekelt: a „Sentimental Journey”-t. Barna megfogta Anna kezét: - Gyere, táncoljunk!

    Összesimulva táncoltak. Mindketten tudták, hogy már nem a huszonvalahány éves testük fog találkozni, de kívánták egymást, és tudták kifutnak az időből, egyetlen percet sem hagyhatnak ki, ami számukra fontos. Anna átadta magát Barnának, aki gyengédebb volt, mint ahogy azt Anna képzelte valaha róla. Két felnőtt, magára maradt ember talált egymásra. Óhatatlanul bennük volt a közös múlt és Barna talán túlságosan is boldog volt, hogy most magáénak tudhatta azt a lányt, azt a nőt, akire vágyott fiatal korában. Anna még mindig fiatalos volt, teste korához képest feszes. Sokan nyolc-tíz évvel fiatalabbnak nézték őt még most is. Betakarták magukat egy pléddel, mindketten zavarban voltak, majd Barnán kitört a nevetés, alig bírta abbahagyni

 - Jaj, ne haragudj, nem rajtad nevetek, de nem bírom abbahagyni, hirtelen olyan groteszk lett az egész, illetve az én helyzetem. Mint egy hülye végigstatisztálom a legjobb barátom szerelmét. A lányt, akit szeret, abba én is belezúgok, reménytelenül szerelmes vagyok, de nem teszek érte semmit. És akkor most itt vagy!  Olyan hihetetlen az egész! Csipkedj meg, ébressz fel! Életemben nem gondoltam volna, hogy ez egyszer megtörténik! Mondd! - most már felszabadult volt Barna, ami Annára is áthatott - Szeretsz egy kicsit? Jó volt neked most velem? Annyi mondanivalóm van még, és annyira szeretnék sokat lenni veled!

    Anna felült, majd odabújt Barnához, simogatta, szeretgette és hízelgő szavakat sugdosott a fülébe.  Minden gátlásukat levetkőzték, és boldognak érezték magukat. Már este nyolc óra volt, amikor Anna felkelt Barna mellől, aki nem akarta elengedni.

   - Muszáj mennem, adnál egy törülközőt? Lezuhanyoznék, ha lehet.

  - Persze, persze - mondta Barna és maga köré tekerte a lepedőt, kivett a szekrényből egy törülközőt. Anna bement a fürdőszobába és lezuhanyozott. Megtörülközött, belenézett a nagytükörbe, nyugalom ült az arcán. Boldog volt.  Barna félmeztelen testtel, magára kapva farmer nadrágját, a kanapén ülve várta.

  - Gyere ide! - nyújtotta kezét a fürdőszobából kilépő Anna felé - Szerintem megtébolyultunk, de pokolian jó érzés és áldom az eszemet, hogy azon a napon mindenáron azt a könyvet meg akartam venni. Ez lesz a szent bibliám! Különben ez soha nem történik meg! Anna, édes Anna! Remélem, így még nem hívtak?  Ha igen, nem mondom ezt!

  - Nem, így nem hívtak, nyugodtan mondhatod. Nem vagyunk mi mégiscsak túl öregek ehhez a nagy érzelemhez?  – nézett Barna sötétbarna szemébe Anna.

    Barna mérgesen válaszolt: - Ezt többet ne mondd!   Neked is jó volt velem?  Nem is várom a választ, mert, érzem, hogy te is hasonlóan érzel, mint én. Akkor meg csak mi vagyunk, és többet nekem ne beszélj a korról. Különben is te nagyon fiatalos vagy! Talán én sem vagyok neked még nagyon öreg.  Anna!  Boldog vagyok, hogy rád találtam!

  - Én meg hálás, hogy a múltunk ellenére képes vagy szeretni! Kicsit féltem attól, hogy csalódni fogsz -  mondta Anna. Közben mindketten öltözni kezdtek. Lementek a kocsihoz és Anna lakása felé indultak. Mindegyikük tudta, hogy ez a kapcsolat nem futó kalandnak indult. Úgy beszélgettek különböző dolgokról, mintha legalábbis már hosszú idő óta együtt éltek volna, olyan természetességgel, olyan bensőségesen. Mindketten szeretettel a szívükben búcsúztak egymástól. Anna a lépcsőházban arra gondolt, milyen jó a sors hozzá mégis. Most úgy érezte, hogy neki ilyen férfira lett volna szüksége már a kezdet kezdetén. Ilyesféle dolgok jártak Anna agyában, miközben haza érkezett. Gyerekei már otthon voltak, kíváncsian néztek anyjukra, aki kicsit zavart lett Dóra és Zsolt fürkésző pillantásától, de aztán úgy döntött, hogy behívja őket szobájába, leülteti őket, és nyíltan beszél velük, hiszen már nem kisgyerekek. Nem éppen ehhez volt kedve, szívesen elmerült volna most magában a történtekről, de tudta, hogy ez nem a huszonévesek kapcsolatának kora, most más problémák adódtak szerelmi élete körül. Most már családja van, kötelezettségei vannak. De olyan érzete volt, hogy gondjait nem egyedül kell a jövőben megoldania, mögötte fog állni egy férfiember, akire számíthat. Ez bátorságot adott neki.

   - Üljetek le. Rövidre fogom mondandómat, de úgy érzem, ezzel tartozom nektek. Biztosan kíváncsiak vagytok, hogy mi történt köztünk, ahogy ti elmentetek. Hogy ne tartsalak benneteket bizonytalanságban, sőt őszintén, az ő kérése is ez volt, amikor elköszönt. Egyszóval, ez a kapcsolat kettőnk között úgy gondoljuk, hogy hosszú és tartós lesz. Szeretem ezt az embert és ő szintén. Összejöttünk, és azt hiszem, a nyugalmamat is meglelhetem. De ettől nektek apátok van, Barna a jó barátotok lehet, apátok sosem.  Elég nagyok vagytok ahhoz, hogy megértsétek, nekem is szükségem van még a szerelemre, szeretetre. Most nem rátok gondolok, mert tőletek mindent megkapok, mint anya. Találkozni fogunk közösen is, de egyedül is szeretnék együtt lenni vele, ahhoz viszont veletek is egyeztetni kell és meg kell bíznom bennetek, ha éppen úgy adódik, hogy esetleg nem alszom itthon… A távolabbi jövőről nem beszélek, hiszen ez a jelen csak most kezdődött… Ugye értitek, mit akarok mondani?

   Zsolt és Dóra nagyon komolyan hallgatták. Láthatóan örültek anyjuk váratlanul jött kapcsolatának.

    Anna végül átölelte gyerekeit és örült, hogy jól fogadták ezt a számára kínos vallomást.

   Másnap délelőtt felhívta volt férjét és egy délelőtti találkozást kért tőle, annyit mondott csak, hogy fontos dolgot szeretne vele megbeszélni. Ákos utált presszókba ülni, ezért azt mondta volt feleségének, hogy menjen el hozzá, a lakására, találkozzanak ott.  Anna nem szerette volna, ha gyermekeitől kell tudomást szereznie volt férjének erről a kapcsolatáról.  Következő keddi délelőtt megjelent Ákos lakásán, aki rezignáltan nyitott neki ajtót, betessékelte szobájába. Anna leült a fotelba, kissé feszélyezettnek érezte magát. Ákos teát főzött. Azzal kínálta.

   - Hát ide zavartál engem, most boldog lehetsz! - mondta neki Ákos, mikor leült a vele szemben lévő fotelba.

   - Nem zavartalak sehova, ennek így kellett történnie. Ha kicsit őszinte lennél magadhoz, felülvizsgálnád az ellenem tett dolgaidat, talán másképp ítélkeznél rólam, de ezt nem várom el tőled. Egoista vagy, egész életedben a voltál. Elsődleges volt nálad a mindig én, csak én. Ezt hallottam jóformán tizennyolc éven keresztül Ákos. Csak te voltál és csak utánad minden más. Talán előbb kellett volna lépnünk.

  - Te képzelegsz, mint ahogy mindig is hajlamos voltál a féltékenykedésre, a hisztériára. Mi bajod volt? Unatkoztál talán!

  - Úristen! Ákos! Miket beszélsz? Miért is váltunk el?

  - Én nem váltam el, te akartad!

  - Igen én akartam, mert akkor már a nem tudom hányadik félrelépésedet, amit úgy ítéltem meg, hogy az már nem kaland, hanem szerelem, nem tudtam elviselni. Aztán nem tudtam elviselni, hogy onnantól kezdve elindult a kettőnk közötti pokoljárás, az ivászatod… Vagy már elfelejtetted?

  - Elmúlt, látod! Minek kellett ez az egész?

  - Te semmit nem értesz. Vagy leginkább nem akarsz érteni. Még magadnak is hazudsz, már annyit, hogy el is hiszed.  De nem ezért jöttem. Arra kérlek, hogy a gyerekekkel a kapcsolatot, emberhez méltón próbáld fenntartani. Hiszen te vagy az apjuk, ha velük vagy, legyél is az. Ne magadat sirasd és próbálj meg túllépni a saját sérelmeiden, mert, ha ezt nem teszed nehéz lesz neked is és nekik is. Ha szereted őket, értük megteszed.

   - Jössz ezzel a pedagógusi papolással. Én nem tettem semmi rosszat eddig sem, ők nem akarnak jönni…

   - Jó. Gondolkozz ezen, ha tudsz! De el kell, hogy mondjak neked valamit, hogy további kapcsolatunkat tisztázzuk. Ne zavargass engem feleslegesen, mert van valakim, mostantól tartozom egy férfihoz. Nem tartozik ugyan már rád, de szeretném, hogy tudd! Éld az életed és hagyjál engem is élni. A gyerekek előtt pedig ne pocskondiázz engem!

  - Na, szépen vagyunk! Gondoltam, hogy találtál valakit és ezért kellett nekem elköltözni, az általam megszerzett lakást szétverni…

  - Ezt fejezd be! - Anna idegesen felállt - A lakást nem te egyedül szerezted és nem ezért kellett szétköltöznünk! Hiszen ezzel a férfival, aki egyébként orvos, most találkoztam csak.

  - Á, orvos? Az kell neked. Jó, kispolgári, biztos élet! Jól kereső pasival! Mindig tudtam, hogy ez kell neked!

  - Hagyd ezt az ócsárolást, Ákos! Nem érdekel a véleményed, most megyek! Csak azt szerettem volna, ha tőlem és nem a gyerekektől fogod ezt hallani. Végre szeret valaki. Tudod? Szeret! Tudod mit jelent ez a szó? Aligha! Mert te csak magadat szereted!

   Anna mindezt már kiabálva mondta, majd vette a táskáját és kiviharzott Ákos lakásából köszönés nélkül. Úgy érezte, valami fojtogatja a torkát. Amikor az utcára ért, szinte magán kívül sietett előre, se nem látott, se nem hallott. Kavarogtak benne az indulatok, a sérelmek.

 

21

 

( 1966)

 

   Szilveszter után Anna egy darabig kerülte az Ákossal való találkozást. Furcsa, vegyes érzelmek kavarogtak benne. Zavarban volt az érzelmeivel. Még nagyon mélyen benne élt a Zoltánnal való kapcsolata, a hozzá fűződő érzelmei. Titokban arra gondolt, hogy talán felkeresi majd Zoltán, és talán ő mégiscsak megbocsát neki. Visszafogadja.  Úgy érezte, hogy a szilveszteri éjszaka talán vigasz, talán meggondolatlan szerelemre való vágyódás volt. Azért is kerülte Ákost, mert tisztában akart lenni önmagával.

    Valószínű Ákos is élte az életét, találkozgatott sebészorvos barátnőjével. Anna időnkként lement a színházi klubba Marcsival, akivel elég jól összejöttek. Több közös dolog volt, amit átbeszélgettek egy-egy magányos estéjükön. Leültek és mindegyikük kért egy vermutot, hogy feloldják az előadás utáni feszültségüket. Anna ekkor már az új darabban játszott. Egy kisebb szerepet kapott. Még a próbák alatt időnként összefutott Ákossal, aki mindenáron randevúzni akart vele és nem értette Annát, hogy a szilveszteri éjszaka után miért nem hajlandó erre. Anna elhárította és időt kért tőle.

     Megvolt a bemutató, együtt töltötték a premier estét Ákossal, ekkor ismét elment a lakására. Lassan megszokta furcsa, szögletes, merev modorát, folytonos szomorú ábrázatát. Majd egy ideig megint nem akart vele találkozni, félt ettől a kapcsolattól. 

     Egy későbbi estén Ákos odaült Anna asztalához a klubban. Hozta a maga vermutját, elővette pipáját, rágyújtott. Anna szerette ezt a furcsa illatot. Ő is rágyújtott a cigarettájára és beszélgetni kezdtek. Csatlakozott hozzájuk az ügyelő fiú a barátnőjével, akiről kiderült, hogy a Zselicségben lakik. Ezen az estén, meghívták Ákossal együtt, egy zselicségi kirándulásra.  Ákos ekkor ránézett Annára és megkérdezte tőle.

  - Nos, lenne hozzá kedved? - kék szemével várakozóan nézett rá.

    És ettől kezdve lett kedve Ákossal kirándulni a Zselic lankái között, ahol a hideg szobában, dunyha alatt bújhattak egymáshoz. Melegítve egymást szeretkezhettek. Lett kedve felutazni Ákos budapesti társbérleti lakásába, ahol megismerhette nagyon idős édesapját, aki egyedül élt már vagy negyven éve és a nyolcvan felé közeledett. Volt kedve végigjárni vele a pesti éjszakát.  Hol egy éjszakai bárban, hol egy füstös budai villában, hol Ákos lakásában, hol a közeli Metropol szálló aulájában fordultak meg. Sokféle barátja, ismerőse volt Ákosnak. Filmesek, rendezők, kezdő írók, költők, szállodai portások, színházi fodrászok, ügyelők, zenészek, volt barátnők. Megnéztek minden akkor fontos színházi előadást, minden akkor fontos filmet, megvitathatták Truffot, Fellinit, csodálhatták Gabiliát, Zorbát, Alain Delont a Rocco és fivéreiben. Hallgattak jó zenét. Anna számára egy egészen más világ tárult fel, mint amelyikben eddig élt. Vonzódtak egymáshoz, szerettek együtt lenni.  Tökéletes volt a kapcsolat közöttük, amikor együtt voltak. Anna beleszeretett. Lassan elfelejtette Zoltánt.

     Hol összevesztek, hol viharosan ölelkeztek. Egy idő után Anna képtelen volt elszakadni tőle. De Ákos sem mutatott hajlandóságot, hiszen ragaszkodott találkozásaikhoz. Egy darabig elfogadta Ákos kettős életét, tudta, hogy létezik számára a régi viszonya, de ahogy egyre többet volt vele és érzelmileg is egyre erősebben kötődött hozzá, kezdte forszírozni a dolgot, de Ákos mindig valami kitérő válasszal - „Nem fontos, nincs jelentősége. Hiszen veled vagyok… hiszen téged szeretlek… Adj még egy kis időt!  „- reagált erre.

    Eljött a májusi felvétel, Annát már kezdte hidegen hagyni a főiskola, Ákos erősen igyekezett lebeszélni őt a színházi életről. Ő pedig soha nem kérdezte meg tőle, hogy miért is teszi ezt. 

    A harmadik rostáig jutott el. A színházi rendező támogatta és bízott benne. Meg is lepődött, amikor megtudta, hogy nem sikerült Annának bekerülni a főiskolára. Akkor meghívta egy kávéra és lelket öntött belé. Látszott, hogy emberileg akar rajta segíteni, és valóban tehetségesnek tartja. Ákossal való kapcsolatát érintve, intelligensen csak annyit mondott: - Magának nem szabadna ehhez az emberhez ennyire ragaszkodnia.   Maga többre való! Visszahúzza magát! Maga tehetséges, értse meg! Nehéz út áll maga előtt, de érdemes lenne ezen a pályán maradni!

     Anna talán nem is figyelt akkor ezekre az intő szavakra. Mikor megtudta, hogy felvették a soproni óvónőképzőbe, úgy döntött, hogy nem marad a színháznál, és többet nem jelentkezik a színművészetire sem.  Ehhez biztosan hozzájárult zavaros magánélete is. Akkor úgy érezte, hogy egy új város, új tanulmányok, új környezet rendbe teheti zátonyra futott magánéletét. Mindketten azt érezték, hogy sem együtt, sem egymás nélkül nem megy az életük. Véglegesen nem tudtak elszakadni egyetlen veszekedés után sem. Anna arra gondolt, a távolság vagy megerősíti ezt a kapcsolatot, vagy végleg elszakadnak majd egymástól és rendeződik érzelmi élete.     

     Anna lelkében néha átsuhant Zoltán emléke, szőke haja, melegsége. Ami más volt, mint Ákosé.

   Később ezt úgy fogalmazta meg magának: - Zoltán könnyed, tiszta, gondtalan, boldog szerelemet, Ákos pedig súlyos, nehéz, gyötrelemmel teli szerelmet jelentett számára.