Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék I. 21-23. fejezet

 

21

 

( 1966)

 

   Szilveszter után Anna egy darabig kerülte Ákossal való találkozását. Furcsa, vegyes érzelmek kavarogtak benne. Zavarban volt az érzelmeivel. Még nagyon mélyen benne élt a Zoltánnal való kapcsolata, a hozzá fűződő érzelmei. Titokban arra gondolt, hogy talán felkeresi majd Zoltán, és talán ő mégiscsak megbocsát neki. Visszafogadja.  Úgy érezte, hogy a szilveszteri éjszaka talán vigasz, talán meggondolatlan szerelemre való vágyódás volt. Azért is kerülte Ákost, mert tisztában akart lenni önmagával.

    Valószínű Ákos is élte az életét, találkozgatott sebészorvos barátnőjével. Anna időnkként lement a színházi klubba Marcsival, akivel elég jól összejöttek. Több közös dolog volt, amit átbeszélgettek egy-egy magányos estéjükön. Leültek és mindegyikük kért egy vermutot, hogy feloldják az előadás utáni feszültségüket. Anna ekkor már az új darabban játszott. Egy kisebb szerepet kapott. Még a próbák alatt időnként összefutott Ákossal, aki mindenáron randevúzni akart vele és nem értette Annát, hogy a szilveszteri éjszaka után miért nem hajlandó erre.

     Aztán amikor megvolt a bemutató, együtt töltötték a premier estét Ákossal, ekkor ismét elment a lakására. Lassan megszokta furcsa, szögletes, merev modorát, folytonos szomorú arcát. Majd egy ideig megint nem akart vele találkozni, félt ettől a kapcsolattól. 

     Egy későbbi estén Ákos odaült Anna asztalához a klubban. Hozta a maga vermutját, elővette pipáját, rágyújtott. Anna megszerette ezt a furcsa illatot. Ő is rágyújtott a cigarettájára és beszélgetni kezdtek. Csatlakozott hozzájuk az ügyelő fiú a barátnőjével, akiről kiderült, hogy a Zselicségben lakik. Ezen az estén meghívták Ákossal együtt, egy zselicségi kirándulásra.  Ákos ekkor ránézett Annára és megkérdezte tőle.

  - Nos, lenne hozzá kedved? - kék szemével várakozóan nézett rá.

    És ettől kezdve lett kedve Ákossal kirándulni a Zselic lankái között, ahol a hideg szobában, dunyha alatt bújhattak egymáshoz. Melegítve egymást szeretkezhettek. Lett kedve felutazni Ákos budapesti társbérleti lakásába, ahol megismerhette nagyon idős édesapját, aki egyedül élt már vagy negyven éve és a nyolcvan felé közeledett. Volt kedve végig járni vele a pesti éjszakát.  Hol egy éjszakai bárban, hol egy füstös budai villában, hol Ákos lakásában, hol a közeli Metropol szálló aulájában fordultak meg. Sokféle barátja, ismerőse volt Ákosnak. Filmesek, rendezők, kezdő írók, költők, szállodai portások, színházi fodrászok, ügyelők, zenészek, volt barátnők. Megnéztek minden akkor fontos színházi előadást, minden akkor fontos filmet, megvitathatták Truffot, Fellinit, csodálhatták Gabiliát, Zorbát, Alain Delont a Rocco és fivéreiben. Hallgattak jó zenét. Anna számára egy egészen más világ tárult fel, mint amelyikben eddig élt. Vonzódtak egymáshoz, szerettek együtt lenni.  Tökéletes volt a kapcsolat közöttük, amikor együtt voltak. Anna beleszeretett. Lassan elfelejtette Zoltánt.

     Hol összevesztek, hol viharosan ölelkeztek. Egy idő után Anna képtelen volt elszakadni tőle. De Ákos sem mutatott erre hajlandóságot, hiszen ragaszkodott találkozásaikhoz. Egy darabig elfogadta Ákos kettős életét, tudta, hogy létezik számára a régi viszonya, de ahogy egyre többet volt vele és érzelmileg is egyre erősebben kötődött hozzá, kezdte forszírozni a dolgot, de Ákos mindig valami kitérő válasszal - „Nem fontos, nincs jelentősége. Hiszen veled vagyok… hiszen téged szeretlek… Adj még egy kis időt!  „- reagált erre.

    Eljött a májusi felvétel, Annát már kezdte hidegen hagyni a főiskola, Ákos erősen igyekezett lebeszélni őt a színházi életről. Ő pedig soha nem kérdezte meg tőle, hogy miért is teszi ezt. 

    A harmadik rostáig jutott el. A színházi rendező támogatta és bízott benne. Meg is lepődött, amikor megtudta, hogy nem sikerült Annának bekerülni a főiskolára. Akkor meghívta egy kávéra és lelket öntött belé. Látszott, hogy emberileg akar rajta segíteni, és valóban tehetségesnek tartja. Ákossal való kapcsolatát érintve, intelligensen csak annyit mondott: - Magának nem szabadna ehhez az emberhez ennyire ragaszkodnia.   Maga többre való! Visszahúzza magát! Maga tehetséges, értse meg! Nehéz út áll maga előtt, de érdemes lenne ezen a pályán maradni!

     Anna talán nem is figyelt akkor ezekre az intő szavakra. Mikor megtudta, hogy felvették a soproni óvónőképzőbe, úgy döntött, hogy nem marad a színháznál, és többet nem jelentkezik a színművészetire sem.  Ehhez biztosan hozzájárult zavaros magánélete is. Akkor úgy érezte, hogy egy új város, új tanulmányok, új környezet rendbe teheti zátonyra futott magánéletét. Mindketten azt érezték, hogy sem együtt, sem egymás nélkül nem megy az életük. Véglegesen nem tudtak elszakadni egyetlen veszekedés után sem. Anna arra gondolt, a távolság vagy megerősíti ezt a kapcsolatot, vagy végleg elszakadnak majd egymástól és rendeződik érzelmi élete.     

     Anna lelkében néha átsuhant Zoltán emléke, szőke haja, melegsége. Ami más volt, mint Ákosé.

   Később ezt úgy fogalmazta meg magának: - Zoltán könnyed, tiszta, gondtalan, boldog szerelemet, Ákos pedig súlyos, nehéz, gyötrelemmel teli szeretetet jelentett számára.

 

 

22

 

(  1987)

 

  Anna, mikor eljött volt férjétől, végig sétált a Váci úton, aztán a Lenin körúton, majd felszállt a villamosra, elment a Blaha Lujza térig, ott átszállt a hetes buszra és a keletinél leszállt. Onnan már begyalogolt az otthonba, ahol dolgozott. Korán érkezett meg. Hiszen csak délután félkettőkor kezdődött a munkaideje. Belépett a földszinti folyosóra. A vele szemben lévő ajtón az ötvenöt év körüli intézeti gazdasági vezető jött ki. Mosolyogva üdvözölte. Jól ismerték már egymást, Anna gyakran betért hozzá egy-egy hosszabb beszélgetésre, ha ideje engedte.

  - Régen nem láttalak Anna, valahogy annyi a dolgunk, hogy még időnk sincs egymásra, nem érsz rá kicsit? De látom kicsit zaklatott vagy!

  - Jaj, dehogynem, most éppen ráérek, még, jó is lesz egy kis beszélgetés, jóval előbb bejöttem, de így alakult. Beülök hozzád kicsit.

    Azzal bement Tibor különálló irodájába. Aztán elmesélte töviről hegyire történetét Barnával, a volt férjjel történő beszélgetését is,  és ekkor Tibor tanácsokat adott neki, nyugtatgatta. Mindig valami derű, nyugalom áradt belőle, ami jó hatással volt rá is. Még örömét is kifejezte, hogy talán rendeződik Anna sorsa, hiszen jóformán ő is mindent tudott rosszra fordult házasságáról, válásáról. Ismerte a gyerekeit, sokszor ösztönözte arra, hogy lépjen ki a rosszból. Anna a beszélgetés során teljesen megnyugodott.

  - Hanem, hallom Márta elmegy, és nem tudom tudsz-e róla, vagy már szólt-e neked a Főnök, de azt hallottam, hogy téged akar nevelőotthoni helyettesnek, igaz a hír?

    Anna nagyon meglepődött a hír hallatán.

  - Engem? Én nem tudok róla! Kitől hallottad, szerintem rémhír…

   - Akkor nem szóltam semmit, maradjon kettőnk között, de ha Gábor mégis behívatna, vállald el. Rátermett vagy, megbízható, kellő tapasztalattal rendelkezel. Jól tudsz bánni az emberekkel, jó beleérző képességed van, az adminisztrációt megtanulod, ami ezzel jár. Egyszóval szerintem vezetőképes ember vagy. Ekkora kis intézetet csak elbírsz? Anyagilag sem jársz rosszul!  Na, de mondom, titok!

   Ezek után együtt ebédeltek, egy asztalhoz ültek Mártával és Gáborral, az igazgatóval.  Jókedvűen beszélgettek a közelgő nyárról, nyári tervekről. Gábor a főnökük, csendesen evett, néha megszólalt ő is, majd ebéd végeztével, odaszólt Mártának és Annának, hogy szeretné, ha mindketten bemennének hozzá. Anna ebéd után halkan megkérdezte, Mártát nem tudja-e mit akar Gábor, de ő csak somolygott rá és a vállát húzta fel. Majd együtt elindultak Gábor szobája felé. Mindketten leültek a sarokban lévő tárgyalóasztalhoz a nagy kanapéra, az igazgató pedig melléjük ült a fotelba. Majd akkurátusan előadta Márta történetét.  Anna úgy tett, mintha nem tudna az egészről semmit. Aztán feltette a kérdést, hogy lenne-e kedve elvállalni a nyártól Márta munkáját. Hivatkozott Anna szakmai tudására, tapasztalatára, megbízhatóságára, gyerek és ember szeretetére.

    - Persze ehhez egy vezetőképző tanfolyamot majd el kell végeznie. Remélem, nem mond nemet? - nézett rá várakozással.

   - Hirtelen nem is tudom, mit válaszoljak, annyira meglepett a dolog! Igazán megtisztelő, hogy rám gondoltatok, rám gondolt, de talán aludnom kellene rá legalább egy napot. Bevallom, hajlok rá, de azért nem szeretném elhamarkodni - válaszolta Anna.

  - Ezt is vártam magától, jövő hétre elég lesz nekem a válasz. Csak az év végi értekezleten fogom bejelenteni a tényt, addig kérem, hogy ne beszéljen róla. Márta még elkészíti a nyári beosztást, abban esetleg már besegíthet, hogy majd aztán magának a többi már könnyebben menjen. Fárasztó volt ez az év is, mint a többi, de már csak két hét van hátra, és nyáron kicsit kipihenhetjük magunkat.

    Még beszélgettek egy ideig, majd felálltak, Anna kifelé indult, Márta követte és kicsit félrevonta a folyosón.

- Vállald el, nem nehéz feladat, neked való, jobbat nem is tudnék a helyemre, segíts ezen a szegény Gáboron. Jó ember, majd meglátod! Lehet vele együtt dolgozni! Na, de én lemegyek még a szakácsnőhöz! Te pedig legyél okos!

     Vidáman ment lefelé a konyhába. Anna pedig elindult felfelé az emeletre, kicsit büszke volt, hogy a két vezető rágondolt és elhatározta, hogy elgondolkodik rajta. Megérkezett csoportjához, átvette őket és kezdődött a szokásos munka. Szerencsére ma rövid napos volt.  Így délután ötkor kiléphetett a napsütésbe, gondolta, hogy gyalogol egyet, kirakatokat nézdegél. Hosszú volt neki a mai nap.

  - Hello, hello!- szólt egy hang a járda mellett álló kocsiból.

    Anna felismerte a hangot – Barna? Hát te? Nem dolgozol? Mit keresel itt?

  - Gyere, szállj be!- nyitotta ki a kocsi ajtaját Barna.

   Anna beült a kocsiba, Barna átkarolta és megcsókolta. - Hiányoztál, és érted jöttem! Baj?

  - De hát honnan tudtad, hogy meddig dolgozom?- nézett rá kérdőn Anna.

  - Gondolod, hogy nem talállak meg, ha nagyon akarlak! Többet nem szalasztok el semmit!  Szerencsére van két okos, szép gyermeked, akik elárulták nekem! Na, hova menjünk? Vagy sehova? Kicsit fáradtnak látszol!

  - Haza szeretnék menni - válaszolta Anna.

  - Rendben. Nem egészen ezt gondoltam, de ez is jó.

    Anna Barnára nézett. Friss és fiatalos volt. Kellemes borotválkozás után illatot érzett rajta.

- Kicsit fáradt vagyok, de nem jelent semmit, hazaviszel, feljössz velem, rendbe teszem az otthonom, beszélek a gyermekeimmel és utána, ha akarod, menjünk hozzád, mert beszélgetni szeretnék veled. Aztán máskor mehetünk moziba, színházba, hangversenyre, bárhova.

    Barna hallgatta, és örömmel nyugtázta Anna döntését. Halk zene szólt az autós rádióban.

  - Én egyszerűen most nagyon boldog vagyok! – fordult Anna Barna felé.

  - Miért vagy boldog édes Anna?- nézett rá mosolyogva.

  - Azért, hogy vagy nekem, hogy itt vagy! Nem is tudom, mit mondjak még? Biztosan neked sem volt könnyű napod. Mesélj!

  - Tudtam, hogy fel foglak keresni és nekem minden úgy ment, mint a karikacsapás. A főnővér meg is jegyezte: - Milyen jókedve van a főorvos úrnak! Milyen jó hatással van a kollégákra, a betegekre, nézze, hogy mosolyog mindenki.

  - Miért? Morcos szoktál lenni?

  - Hát, nem mindig vagyok vidám, van éppen elég gond, de hadd ne vigyem haza a munkám! Csak neked akarok örülni és a veled való együttlétnek.

   Megálltak a sarki közért előtt, Anna megkérte Barnát várja meg őt, szeretne bevásárolni, de ő vele tartott. Anna hideget vásárolt, megkérdezte Barnát, hogy megelégszik-e most egy ilyen vacsorával, aki rosszallóan nézett rá és csak annyit mondott: - Nekem teljesen megfelel. Amit ti esztek, én is azt eszem.

   Dóra és Zsolt is otthon volt, mindketten tanultak. Örömmel látták, hogy mi a helyzet. Barna kérdezősködött, hogy ki mit tanul. Dóra panaszkodott, hogy éppen egy fizika feladaton bajlódik. Barna ekkor leült mellé és készséggel magyarázott és segített neki. Anna addig kötényt tett maga elé, vacsorát készített, majd tálalt. Vacsora után még beszélgettek, majd beküldte Barnát a szobájába. Anna mosogatni kezdett. Közben mindkét gyermekének elmondta, hogy szeretne elmenni Barnával, és csak másnap jön majd haza.  Dóra és Zsolt megértően bólogattak és nyugtatgatták, hogy ez így természetes, ne izguljon, nem csinálnak semmi rosszat.  Annának idegesítő volt ez a helyzet, de vágyott rá, hogy Barnával együtt legyen. Egyelőre jobbnak tartotta, hogy az ő lakásán találkozzanak. Felszabadultan akart vele lenni.

  Aztán bement a szobába, ahol Barna várta őt.

 - Negyedóra, átöltözöm, és mehetünk. De szeretnék egyet sétálgatni veled a Duna parton és csak utána menjünk hozzád. Ott is alszom!

  - Komolyan mondod?  Nahát, hogy te milyen kellemes meglepetést tudsz az embernek okozni! Erre nem mertem számítani. Ők tudják? Beszéltél már rólunk?  Vagy beszéljek még én is?

  - Nem, nem szükséges. Mindent megbeszéltem velük. Azt hiszem, szerencsés vagyok és drukkolnak nekem.

    Anna a fürdőszobában átöltözött. Elköszönt gyerekeitől és még visszalépett az ajtóból - Holnap nagy hírt mondok, lehet, hogy vezető lesz belőlem, otthonvezető, de majd holnap elmesélem! Legyetek jók! Zsolt rendesen zárd be az ajtót és senkit nem beereszteni! – aggályoskodott és elindultak együtt Barnával kéz a kézben, majd beültek a kocsiba.  A gyerekek az ablakból integettek nekik.

   Most Anna kapott nevetőgörcsöt, szinte alig bírta abbahagyni: - Jaj, ne haragudj, de most nekem jutott eszembe több olyan dolog, amin nekem kell nevetnem. Isten bizony kamaszlánynak érzem magam!  Olyan zavart vagyok! Persze azért tele vagyok a gyerekek miatt aggodalommal is.

  - Tényleg humoros, de ne aggodalmaskodj. Komoly és megbízható gyerekeid vannak. Ettől függetlenül azt hiszem, nem szeretném ezt hosszú távon így játszani. Komolyra fogom Anna. Ha majd mindketten kicsit összeszoktunk, és úgy gondoljuk, hogy tudnánk együtt élni, akkor összeköltözünk! Beszéljünk világosan, utálom a kerülgetést. Te nem így gondolod?  Ha nem, akkor is mondd meg!

  - Melyik nő az, aki nem így gondolná, őszintén! Csakhogy nekem itt van a két gyerek, és nem tudom, hogy te ezt, hogy tudnád összeegyeztetni…

 - Mivel? Hozzád tartoznak, így fogadlak el. És majd te is elfogadod, remélem az én lányomat, aki kéthetente, meg amikor van, ott van. Szükségem van rád, de nagyon! Valljuk be, egyedül nem jó élni! Nekem kell a te kedvességed, a te tested, a szereteted. Én jól érzem magamat veled. Mindig is szerettem a közeledben lenni. Tudom az régen volt, de hidd el, hogy semmi nem múlik el nyomtalanul. Leállok ebben az utcában és besétálunk a térről a Duna partra, jó?

  - Nem baj, ha kicsit sétálni akarok, ugye? De ma annyi stressz ért, kellemes és kellemetlen is, hogy akarok neked erről is beszélni, otthon meg úgy sem ezt tennénk. Így igaz?

     Barna mosolyogva bólogatott. Átkarolták egymást, mint a szerelmes fiatalok és lementek a Vörösmarty téren keresztül a Duna parti korzóra. Anna elmesélte a napját, Barna meghallgatta, és minden döntést Annára bízott, hozzátéve, ahogy szokta: - Ha meghallgatsz engem is, akkor elvállalod, ha meghallgatsz engem is, akkor többet nem keresed a volt férjed. De most ezt az egyszer jól tetted, még ha nehéz pillanatokat éltél is át. Szeretem a tiszta helyzeteket, és te hozzá segítettél engem Anna. Látom, nem kertelsz. Ennek örülök.

  - Tapasztaltabb lettem és jobb emberismerő. Aztán kicsit megkeményedtem, ahogy már mondtad is. Muszáj volt. Különben nem bírtam volna ki. De majd erről, ha akarod, mesélek neked. Bár nem biztos, hogy mindent tudnod kell. A mi életünk, a kettőnk élete csak most kezdődik. Arra kérlek, ha valami nem tetszik, mindig mondd meg! Ha valamiben változtatnom kellene, azt is mondd meg.

  - Azért romantikus lélek maradtál Anna. Ezt a kérésedet akkor fogom teljesíteni, ha te ugyanezt teszed. Csak sértődés és harag nélkül próbálkozzunk egymással őszinték lenni. Megyek egy orvosi kongresszusra Párizsba egy hétre júniusban, nem jönnél velem? Fizetek mindent!

   - Nahát, Barna, hogy te mikkel jössz? Egyedül bóklásszak Párizsban, amíg te tudományoskodol? A viccet félretéve, szívesen mennék veled, de nem lesz rá időm most. Köszönöm, hogy ilyen ajánlattal állsz elő, de az új állás miatt biztosan nem tudok elmenni. De előttem az egész július, augusztus, akkor szabad leszek.

    Közben lesétáltak egészen a rakpartra. Kicsit fujt a szél, Barna a parton átölelte Annát.  Csendben sétáltak tovább, nézték a kivilágított budai királyi várat, a Halász bástyát, a kivilágított Lánc- hidat, a Dunán úszó hajókat, úgy érezték magukat, mintha huszonkét évesek lennének. Aztán visszamentek Barna kocsijához. Anna hamar feltalálta magát Barna lakásában.  Csak egy fogkefét hozott magával, Barnától kért egy inget, mint annak idején Zoltántól, de most ez nem jutott eszébe Annának, csak Barna létezett számára, aki zenét szolgáltatott neki, gyertyát gyújtott. Leültek a kanapéra. A fejét Anna ölébe hajtotta, aki a haját simogatta, majd Barna az egyik andalító szép számnál lassan levetkőztette Annát. Maga is levetkőzött és ott a kanapén két felnőtt ember, valami furcsa kamaszlángolással szerette egymást elfeledkezve mindenről. Aztán később Anna felvette a kölcsönkért inget, kiment a konyhába, két poharat és vörös bort hozott maguknak.

  - Hol találtad? - kérdezte Barna.

  - Hát a kamrádban - nem baj, ha kicsit megpróbálom otthon érezni magamat? Nem kutakodok! Ígérem!

  - Örülök, hogy ilyen vagy Anna. Jó veled! Lassan kortyolgatták a bort, egymást átölelve üldögéltek egymás mellett. Anna magukra dobott egy takarót, amit az egyik fotelen talált.

  - Csak, hogy ne fázzunk meg!

  - Később lefürödtek, majd a hálószobában Barna beállította magának az órát.  Kezébe vette Anna kezét, a tenyerét kinyitotta és két kulcsot tett bele - Ez mától a tied is. Az egyik a kapué, a másik a lakásé. Akkor jössz-mész, amikor akarsz. Holnap én korán kelek, de tudom, hogy te csak délutánra mész dolgozni. Jó lesz így?

      Anna meglepődött - Nem túl korai ez?

  - A mi életünkben nincs túl korai, nincs túl késő. Vagy te nem így gondolod?

  - Rendben. És köszönöm a bizalmadat, a szerelmedet!

  - Nekem ne udvariaskodj Anna!

  - Bocsánat!- nevetett Anna - Emlékszem, egyszer nagyon régen ugyancsak ilyesmit mondtál! Itt cseng az akkori hangod a fülemben!

  - Te tényleg emlékszel rá?

  - Sok mindenre emlékszem, amit te régen mondtál nekem. Gyere, bújjunk be az ágyba és próbáljunk aludni! Csak a redőnyt engedd le! Sajnos nem tudok világosban aludni!

   - Engem nem zavar, de megyek! - és Barna leengedte a redőnyt annyira, hogy csak egy pici fény szűrődött be. Aztán visszabujt Anna mellé, átölelte és megcsókolta - Jó éjszakát édes Anna!

    Másnap reggel Anna mélyen aludt, pedig általában minden rezzenésre fel szokott ébredni.  Már fél kilenc is lehetett, amikor kinyitotta a szemét és megtapogatta kezével a mellette lévő párnát. Egy papír cetlibe botlott a keze. Kinyitotta a szemét és a félhomályban olvasni kezdte Barna üzenetét: -„ Nagyon jó volt veled és hiszem, hogy jó lesz veled! Csókollak és szeretlek: Barna. ”

    Anna boldogan fúrta kócos fejét a párnájába. Eszébe jutottak a gyerekei. Este nem hívta őket, már késő volt, amikor hazaérkeztek. Ránézett az órára. Már kilencfelé járt az idő. Lassan felült, körülnézett a félhomályban, majd felkelt, rendbe tette magát, és arra gondolt meglepi Barnát. Lement a környező piacra, paradicsomot, tojást, pirítósnak való kenyeret vett. Visszament a lakásba és töltött paradicsomot készített, aminek egy részét egy műanyag dobozba tette, ezt gyerekeinek szánta estére, majd az ott maradt négyet szépen egy nagy tányérra szervírozva berakta a hűtőbe egy papír cetli kíséretében: - „Szeretettel készítettem,  jó étvágyat!” - majd rendbe tette maga után a konyhát. Kevés ideje maradt még, a könyveket nézegette, egyet leemelt a polcról és kicsit olvasgatott. Nyugodt volt, kiegyensúlyozott. Már régen nem érezte magát ilyen jól. Dél körül elindult a munkahelye felé.

    Köszönt a portásnak, majd elindult a tanári szoba felé, felvette fehér köpenyét, a tükörben megigazította haját, közben a kollégák, kolléganők ki-bejártak. Köszöntek egymásnak, az új kislányról beszélgettek, és Zsófiról, aki visszajött Svédországból. Annát kérdezgették. Válaszolt nekik. A közelgő nyárról, a fáradtságról esett szó. A tanárok panaszkodtak, hogy szinte alig tudnak valami kézzel fogható eredményt felmutatni éves munkájukból. Arról beszéltek, hogy a gyógypedagógia területén milyen nagyon nehéz kimutatni egy-egy gyerek, araszolónak látszó fejlődését. Mindenki készítette az év végi értekezletre kötelező beszámolóját, Anna is lassan nekiült, a csoport eredményéről, a tanévre kitűzött feladatok elvégzéséről, vagy annak kudarcáról, személyenkénti fejlődésről, további tervekről kívánt beszámolni. Egyelőre csak kézzel írta a tanáriban, amikor volt szabad ideje. Azt gondolta, majd otthon a kis táskaírógépén tisztességesen megírja.

     Délelőttös párja jött le, köszönt Annának: - Szia, Anna, ma azt hiszem jó napod lesz. Még az új lány Ilona is úgy dolgozott, mint a kisangyal. Pedig jön a nyár, ilyenkor már alig lehet bírni velük, ők is elfáradnak. Hogy vagy különben?

  - Egészen jól.

  - Nem iszol meg velem egy kávét, meg rá is gyújtanék! - invitálta ki a folyosó felé Annát, a tanáriban többen voltak, valószínű nem akart mindenki előtt beszélgetni.

   - Mi van veletek? A férjed? Vége már a kapcsolatának? Rendeződött a helyzet köztetek? – kérdezte Anna.

   - Tudod őrült nagy beszélgetések voltak közöttünk. Letelt az egy hónap és visszajött, én meg visszafogadtam. Na, nem mondom, hogy maradandó tüske nem lesz bennem, de talán jobb ez így. Adtam neki még egy esélyt. Talán már nem bolondul meg öreg korára.

  - Öregek lennénk?

  - Nem úgy gondoltam, de tudod, hogy bizonyos korban a férfiak is bepánikolnak - válaszolta fekete szemű kolléganője. És veled mi van? Lecsendesedett már körülötted az élet? Megszoktad már az új lakást?

  - Nem hiszed el, de szerelmes vagyok, és most nagyon jól érzem magam - leültek a folyosó sarkában lévő két székre és dióhéjban elmesélte Anna a saját történetét.

  - Nahát! De örülök! Látod a jó isten csak melléd áll. Nem is lehet, hogy ilyen rendes nőt, mint te, csak bántson a sors.  Még fiatal vagy, hogy begubózz. Gyere, ebédeljünk együtt!

    Ebéd után Anna felment a csoportjához, könnyen ment minden, a gyerekek minden ellenállás nélkül, szívesen dolgoztak, majd levegőzni mentek a ligetbe, öt óra felé jöttek vissza.

    Hamar eltelt az idő, a gyerekek maguktól rendbe tették közben a termet, mindenki felelős volt valamiért. Mire az éjszakás gyermekfelügyelő megérkezett már minden rendben volt. Anna is hazafelé indult hat órakor. Szatyrában volt dobozban a délelőtt elkészített különlegesség, napközben a porta hűtőjében tárolta, most haza vitte a gyerekeinek.

   Mikor belépett a lakásba, Dóra és Zsolt is nagy örömmel fogadták. Ő pedig boldogan újságolta gyerekeinek, hogy milyen finomságot hozott nekik, elmondta, hogy délelőtt készítette. A gyerekek tálaltak, ő addig lefürdött, átöltözött, majd együtt ették meg a töltött paradicsomot.  Aztán elújságolta a hírt a vezető beosztás lehetőségéről.  Beszélgetésüket telefoncsörgés szakította meg. Anna felvette, Vera, a testvére hívta. Édesanyja hozzájuk történő látogatásáról beszélgettek és Anna röviden mesélt új kapcsolatáról is.

     - Elmosogat  helyettem valaki ? - Dóra bólogatott - Most kicsit elvonulnék.

     Anna bement a szobájába, azon gondolkodott, hogy felhívja-e Barnát, de úgy döntött nem hívja, majd jelentkezik ő, ha akar. Biztosan nem érkezett még haza. Aztán hirtelen megcsörrent a telefon.

  - Szervusz, édes Anna! Megtaláltam és már el is fogyasztottam a te kedves meglepetésedet! Nagyon-nagyon finom volt! Nem is tudod, mennyire elérzékenyültem! Szeretlek, és nagyon hiányzol most! Legszívesebben elmennék hozzád. Különben hívtalak már, de foglalt voltál.

  Anna akkor elmesélte édesanyja jövetelét - Ha kedved van, gyere holnap, de csak aludni! Ugye értesz engem? Szerintem ma már késő van. Biztosan te is fáradt vagy!

  - Én semmihez sem vagyok fáradt, és kocsival percek alatt ott lehetek. Miért várjam meg a holnapot, amikor ma, ma van!

  - Ne bolondozz Barna! Felnőtt, komoly ember vagy!

  - Igen és ismét felhőtlenül szerelmes és kívánom a tested közelségét. Ez csak nem baj? Na, mehetek? Viszek egy pizsamát is, nehogy zavarban legyél a gyerekek előtt!

   Anna ekkor elnevette magát, melegség öntötte el szívét: - Gyere, várlak! - Anna kiment a gyerekekhez, akik nagy beszélgetésben voltak, zenét hallgattak. – Gyerekek! Ne lepődjetek meg, Barna itt lesz rövidesen, most telefonált és szeretne itt aludni, ugye nem zavar benneteket? - zavarban volt.

  - Mami, legyél csak nyugodt! – nézett rá a lánya - Engem nem zavar, sőt! Érezzétek jól magatokat!

   - Zsolt te sem vagy féltékeny ? – kérdezte Anna a fiától.

  - Egy kicsit igen. Ez a pasi elrabol tőlünk, de hát majd mi is sorra kerülünk, és akkor bennünket rabolnak el tőled. Na, csak vicc volt.  Tudomásul vettem. Nincs semmi probléma.

     Negyedórán belül Barna csengetett. Anna ekkor kihúzta a telefonzsinórt, félt, hogy volt férje Ákos zavarni fogja. 

    Barna szép szál vörös rózsát nyújtott át Annának - A finom vacsoráért!

  Megölelték egymást. Barna bekukkantott a gyerekekhez is: - Szevasztok! Nem baj, hogy itt vagyok, ugye, de szeretem az anyukátokat!  Benneteket is kedvellek! Hánykor indultok reggel?

   - Mindkét gyerek azt válaszolta, hétkor.

   - Akkor velem jöttök, beviszlek benneteket kocsival. Megfelel?

  - Ó, nagyon - mondta örömmel Dóra. Kocsival még úgy sem mentem suliba és főleg nem ilyen jóképű úrral, mint te vagy Barna. Mit szólsz a hízelgésemhez ? - gonoszkodott vele Dóra.

   - Na, de gyerekek fekvés, olvasás, alvás - szólt nekik Anna, majd mindegyiktől puszival köszönt. Barnának törülközőt adott, fogkeféjének új poharat tett a fürdőszobába, Barna kipakolta borotválkozó készülékét, otthonosan mozgott, kis időre eltűnt a fürdőszobában.

    Anna kis lámpa fényénél várta Barnát, aki bebújt mellé pizsamásan az ágyba.

 

23

 ( 1966 )

 

     Anna, akkor 1966 nyarán, amikor már készülődött Sopronba, hogy ott elkezdje majd óvónői tanulmányait, egyik alkalommal mikor Ákosnál volt, az asztalán megtalált egy levelet. Elolvasta:- „Bocsáss meg, hogy zavartalak téged és kierőszakoltam ezt a találkozást, de szükségem van rád, várlak, ahogy szoktalak." - Anna ideges lett. Arra gondolt, hogy ezek szerint Ákos kapcsolata a sebésznővel nem fog befejeződni. Ákos ekkor jött vissza a fürdőszobából.

  - Mi bajod van? Mit olvasol? A leveleim között turkálsz?

  - Nem turkálok, csak itt volt az asztalodon és elolvastam, lehet, hogy nem kellett volna, de jól tettem. Te tényleg hazudós vagy. 

  - Ez a levél nem jelent semmit, nem én írtam, nem tehetek róla, ha ő írt nekem.

  - Na és mit válaszoltál neki, vagy mit válaszolsz neki? De nem is kérdezem, hiszen nem fogsz igazat mondani!

    Anna sírva fakadt.  Ekkor Ákos vigasztalni kezdte, de Anna hirtelen felállt, felöltözött és annyit mondott.

- Ákos, ha bármit megtudok rólad, ami arra utal, hogy te engem becsapsz, soha többet nem találkozom veled! Most pedig elmegyek, majd írj, ha akarsz!

  - Dehogyis, hogy képzeled! – ölelte meg hirtelen Ákos - Jössz velem Pestre, és te onnan utazol Sopronba. Egyáltalán nem úgy van semmi, ahogy te azt képzeled. Nyugodj meg kicsi Hanga! Én téged szeretlek!

   Ákos Hangának nevezte el egyszer, mert mint mondta, Sopronban ez a virág gyakori és mivel ő Sopronban fog élni, csak egy Hanga virágra fog majd gondolni, aki az ő Annája lesz. Ákos időnként érzelgősen, szentimentálisan, néha költőien tudott fogalmazni, talán ettől is bódult el Anna szíve és könnyen elfeledtette vele ki-kitörő féltékenységét, ami soha nem volt alaptalan.

    Mikor aztán Sopronba utazott, előtte Ákossal Pesten töltött még egy napot, egy éjszakát. Aztán Ákos kikísérte az állomásra, Anna nehéz szívvel vált el tőle. Félt attól, hogy a hosszú távollét elszakítja majd tőle, ahogy Zoltánt is elvette tőle. Igaz, hogy ő küldte el, de arra gondolt, nem volt ilyen erőszakosan kitartó mellette, mint Ákos. Hogy miért? Azt csak később tudta meg.

   Hamar beilleszkedett a főiskolai életbe. Albérletben lakott a Lővérek alján. Egy családi házban. Annak egy külön bejáratú szobájában. A házinéni és családja kedves volt hozzá, télen minden nap befűtött neki, sokszor esténként vacsorára is behívta. Délelőtt bejárt előadásokra, megismerte évfolyamtársait, szinte mindenki az ország különböző részéből verődött össze. Egy szintén Somogyból jött lánnyal barátkozott meg, akinek már volt vőlegénye, egy evangélikus lelkésznek készülő fiú.

   Szép, hosszú ősz köszöntött be. Az első időkben délutánonként sokat sétált egyedül, ismerkedett a várossal, nagyon megfogta ódon hangulata. A várkerület környéke tele volt barokk, rokokó, klasszicista stílusban épült lakóházakkal. Anna megcsodálta a Rejpál házat, nézegette a napsugárdíszes kapuját, a bent lévő ülőfülkéket, a pincében a római emlékeket, nézte a Sopron jelképeként jól ismert tűztornyot, melynek alapjait valamikor az Árpád korban rakták le, később megtoldották román, reneszánsz stílusban, majd barokkos felsőrésszel fejezték be. Körbejárta a Gambrinus vendéglő házat, amely a középkori eredetéről volt nevezetes, többször felkereste a Storno házat és megnézte a híres Stornó-gyűjteményt. Elképzelte amint Mátyás király, Liszt Ferenc, vagy akár Széchényi Ferenc fordul meg e ház falai között. Kedvencei közé tartozott a barokk Szentháromság szobor. Gyakran átment az Ikva hídon, hogy nézegesse a csavart oszlopokkal és kétoldalt egy-egy mór alakjával díszített kapuzatú Két mór-házat és az Ó-temető peremén álló gótikus Szt.Mihály templomot. Megbámulta a Kecske templomot, amit az 1300-as években építettek a régi történelmi városrész, a rendezett terek, a Lővér szépsége, akkor kis ékszerdoboznak tűnt Annának. Szerette ezt a várost történelmi emlékeivel, kellemes klímájával, hangulatával együtt.  Egyik sétája alkalmából éppen arra gondolt egy padon ülve és napozva, hogy milyen szívesen élne itt. Mintha kulturáltabb lenne, mint a többi eddig általa megismert város, mintha a nyugat szele kicsit átfújta volna. Így gondolta. Hangulatos presszói, hangulatos pincéi voltak. Ezeket később ismerte meg, amikor baráti társasága kibővült. A képző hirdető tábláján gólyabálra hívták a képzős lányokat, a városban lévő Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatói.  A barátnőjével és még több évfolyamtársával együtt elment erre a bulira. 

    A gólyabálon megismerkedett néhány harmad-negyedéves erdészhallgató fiúval. A tánc és beszélgetés közben kiderült, hogy működik itt egyetemi színpad is. Így aztán Anna is tagja lett ennek. Ezen túl örömmel ment velük mindenhová. Esténként a Cézár pincében összeültek, és ott beszélgettek, aztán megszervezték a Mikulás műsort, ahol Anna egy erdészhallgató fiúval énekelt egy Giolia Cinqetti magyarra lefordított érzelgős számot. Kirobbanó sikerük volt az egyetemisták között.  Tavaszra pedig egy O’Neill darabot szereztek be, amivel úgy döntöttek, beneveznek az országos tavaszi egyetemi színházi fesztiválra.  Anna örömmel vállalt szerepet, nehezen vallotta be magának is, még mindig szerette a színpad világát. Élvezettel vett részt a próbákon. Közben konzultációkra járt a főiskolára. Ismerkedett a filozófiával, a logikával, a pszichológiával, gyermekirodalommal és a nagyon utált marxizmussal. Gyakorlatokra egy közeli óvodába jártak. Megfigyeléseiket le kellett írni, foglakozás vázlatokat kellett készíteni.  Anna élvezte ezt az életformát és örült, hogy kellemes baráti társasága akadt. Volt az egyetemista fiuk között egy szőke, barnaszemű, kedves fiú, aki udvarolgatott neki. Anna elsétálgatott vele, de nem ígért neki semmit, kellemes volt a beszélgetés, az időnkénti csókolózás, de, mint kamaszlány korában, többet nem engedélyezett neki. Azt is bevallotta a fiúnak, hogy miért nem. De ő megértette Annát, és azt mondta neki: -”Kivárlak, hátha egyszer csak meg tudsz igazán szeretni engem is.”- A próbák jól mentek, lelkesek voltak. Miközben így élte Anna a napjait, egyik nap, ahogy kijött a képző épületéből órák után, ott várta a kapuban Ákos. Anna majd elájult a látványtól. Erre nem számított.

  - Hát te? Mit keresel itt? – kérdezte Anna.

  - Téged, Hanga Anna. - próbálta Annát megölelni, de ő nem hagyta magát.

  - Egyetlen egy levelemre nem válaszoltál.

  - El sem olvastam őket, mert nem érdekelnek a hazugságaid. Megtudtam, hogy összekeveredtél megint egy új statiszta lánnyal. Hogy volt bátorságod csak így idejönni?

  - Én nem hazudtam neked semmit, most is azért jöttem, mert beszélnünk kell. Ki pletykált hülyeségeket? Szeretlek! Neked már nem jelentek semmit?

  - Nem! És hagyjál nekem békét! Szeretnék megnyugodni végre - hazudta Anna.

   Ekkor Ákos mégiscsak átölelte, gyengéden magához vonta, Anna ismerős illatát érzékelte és tudta, hogy még mindig szereti ezt az embert. Ákos itt töltött négy napot. Egy szobát béreltek. Ismét Ákos szép szavait hallgathatta, simogatását élvezhette és szerethette.  Anna minden helyet megmutatott Ákosnak, felmentek a Lővér kilátójába, ahol forralt bort ittak. Átnéztek Ausztriába, persze csak a távoli hegycsúcsokat látták. A jövőjükről beszélgetve Ákos ígérgetett mindent. Anna pedig mesélt itteni életéről, az óvodáról, a tanulmányairól. Úgy érezte, hogy talán Ákos tényleg szereti, és komolyan feleségül akarja venni. Ákos panaszkodott a színházról, beszélt a költészetéről, arról, hogy szeretne majd egy kötetet kiadatni. Beültek a Cézár pincébe, ahol vörös bort ittak, és hagymás zsíros kenyeret ettek.

    Aztán Ákos visszautazott. Ujjból leveleztek. Eljött a vizsgaidőszak, Anna decemberben két vizsgát tett le, januárra hagyta a többit. Hazautazott szilveszterre. Ákossal töltötte a szilvesztert a népművelő fiú és régi barátaik megszokott társaságában. Jól érezték magukat.

   Mielőtt Anna az ősszel Sopronba utazott volna egy képeslap alakú fényképet adott Ákosnak, bele tette neki egy fényképtartóba és otthagyta az asztalán, hogy ne felejtse őt. Most megnyugvással vette, hogy asztalán ott a fényképe.  Egy hetet volt otthon, majd az utolsó délután, miután már elköszöntek egymástól, visszament Ákos lakására egy ott felejtett jegyzetért. Ákos akkor nem volt otthon, szobatársa nyitott ajtót, aki beengedte. És akkor már legnagyobb meglepetésére a fényképtartóban egy rövid hajú lány fényképe állt az asztalon és nem az övé. A szobatárs észrevette mérhetetlen csalódását. Nem szólt neki semmit. Anna leült egy székre, magába roskadt és megkérdezte: - Ez az a lány, akivel Ákos jár, amikor nem vagyok itt?

  A fiú csak bólintott.

  - Nyugodtan mondd meg neki, hogy mindent láttam, és azt üzenem neki, hogy aljas gazember! Ne merészeljen írogatni nekem többet! - majd sírva elment.

     Visszatért a soproni mindennapokba, úgy érezte, hogy egy világ dőlt össze benne, de még mindig szerette Ákost. Ismét nagyon haragudott rá.   Nem válaszolt a leveleire sem. Ismét szakítottak. Ennek ellenére tudta, hogy megmagyarázhatatlan vonzalmat érez iránta. Egyszerre érezte férfinak, testvérnek, mindennek. Ugyanakkor tudta, hogy nem lehet abbahagyni semmit, csinálni kell tovább az életét. Le kell vizsgáznia és következik a második félév, és az egyetemi színpadi próbák.

         Hosszú ideig nem keresett partnert magának, pedig forogtak utána más fiuk is. Beletemetkezett magányába, a könyvekbe, soproni baráti körébe, tanulmányaiba. Aztán a követkő évben, egyben az utolsó tanévében, karácsony előtt Ákos ismét felbukkant, leveleket írt neki, mindenféle sajnáltató, drámai helyzetekről számolt be, Anna hiányát emlegette, tévedéseit ecsetelte, bocsánatát kérte, örökké való összetartozásukról írt hosszan, érzelmesen, időnként érzelgősen.  Akkor tudta meg, hogy ebben az évadban átszerződött másik városba, másik színházhoz, egészen messze, az ország másik csücskébe. Nem tudta ekkor meglátogatni Annát, mivel nem volt rá ideje, sem lehetősége, de kérte tőle, hogy látogassa meg ő, mert vele akar élni, feleségül akarja venni. Egész költemények érkeztek hozzá. Pontosan tudta, hogy mivel tudja majd a szívét kiengesztelni. Erről később Anna Barnának azt mondta: - Valami beteges vonzalom volt közöttünk, érthetetlen beteges vonzalom - Aztán szilveszter után egy kis csomagot kapott, egy karikagyűrű volt a dobozban és néhány sor: - ”Szeretném, ha ezt a gyűrűt elfogadnád, és végleg hozzám tartoznál!” - Ekkor két éjszakát vívódott, úgy érezte ezt senkivel nem beszéli meg, maga kell, hogy döntsön.  Írt egy hosszú levelet, hogy a vizsgaidőszak után, a szünetben talán majd meglátogatja.  És meglátogatta. Ismét egymásra találtak.  Ákos felvitte az Avas egyik kis házikójába, ahol egy új barátja lakott, aki ünnepi vacsorát adott nekik és hivatalosan ott ünnepelték meg eljegyzésüket. Annát néha kételyek gyötörték, hogy helyesen cselekszik-e, de nem tudott változtatni döntésén. Megbeszélték, hogy a nyáron megtartják esküvőjüket, de csak szűk körben és Ákos tanácsi társbérleti lakásában fognak élni Ákos apjával együtt. Hogy Anna marad majd vele, vagy Pestre megy nélküle, és ott kezd majd munkába, akkor még nem döntötték el. 

   És eljött a nyár. Végre együtt lehettek.  Úgy tűnt, hogy Ákos jól érzi vele magát vele. - Talán megkomolyodott - gondolta Anna - Talán kiélte a nők után hajtó természetét - Sok volt a talán, de akkor Anna a boldogságtól, a reménytől, a kezdődő közös élettől kábulatban élt. Szülei örültek, hogy lediplomázott. Annak már kevésbé, amikor elújságolta nekik, hogy összeházasodnak Ákossal. Tudták, hogy mennyi fájdalmat okozott lányuknak. Nem szerették Ákost.  Ez fájt Annának, de nem tudott másképp dönteni. Így aztán csak két baráti tanú jelenlétében házasodtak össze a kerületi tanácsházán. Amiről valaha Anna kislánykorában álmodott: hófehér ruha, hosszú uszály, gyönyörű orgonaszó, templomi fogadalomtétel, mind, mind elmaradt.

    Ákos ismét színházat váltott az ősztől, abban állapodtak meg, hogy egyelőre vele megy, valahogy majd megélnek. Így aztán egy másik alföldi színháznál kötöttek ki. Anna ugyan mondta, hogy esetleg statisztálhatna, Ákos elintézhetné neki, így több lenne a pénzük is, de férje hallani sem akart róla. Óvodában nem akart elhelyezkedni, mivel mindketten tudták ez a helyzet átmeneti, végül is Pesten fognak kikötni.

  - Szegényen, de boldogan megleszünk! - hajtogatta Ákos.  Anna nem volt nagyigényű, megelégedett Ákos szerelmével, lelkesen gépelte készülő kötetét, járták az éjszakát, szórakoztak, nagyokat sétáltak, beszélgettek, aztán egyszer csak bejelentette, hogy gyermeket vár. Ákos ekkor átölelte csípőjét, megsimogatta hasát - Hát ez csodás! Apa leszek! - de közben elkomorult az arca - Csak haza kell menned, mert ilyen körülmények között nem élhetünk egy csecsemővel.

    Így aztán mire megérkezett kislányuk, már berendezkedtek a pesti lakásban, egyik szoba lett a dolgozószoba, a másik Annáé és Dóráé. Ákos apja a hallba került. A lakás másik részében akkor még a társbérlő lakott.