Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék I. 20-22. fejezet

20

 

 (1987 )

 

     A Barnával való találkozása utáni napon Anna korán kelt, hogy időben beérjen az otthonba. A portán várta Márta levele egy borítékban. Ebből megtudta, hogy az Engels téri buszmegállóba jön a busz, ahová délután három órára kell kimennie. Megtudta, hogy a második emeleten saját osztályával lesz ügyeletben, aztán, hogy érkezett csoportjába egy általa még nem ismert, kissé nehéz leány, aki hajlamos az öngyilkosságra.

    Össze  hajtotta a levelet, betette a táskájába, majd bement a tanáriba, ott összetalálkozott Andrással, aki gyakran vállalt hétvégi ügyeletet.

  - Szevasz, Anna, már megint együtt leszünk?  Láttam a kiírást, egy emeleten dolgozunk, és Márta meghagyta, hogy amíg te délután elmész Zsófika elé, hallom visszajön, vegyem át a csoportodat. Mit szólnál hozzá, ha elvinném őket is kirándulni, az én csoportomban kevesen vannak, elbírok velük, te pedig nyugodtabban lelkizhetsz Zsófikával.

  -  Sajnos én vagyok az áldozat András. Márta telefonon hívott, hogy megjön ma Svédországból a szökött Zsófika, nekem kell ért menni.  Hová akarsz velük menni András?

  - Fel a Gellérthegyre, vacsorára vissza is érnénk, neked is könnyebb lesz.

  - Nem rossz ötlet. Én meg délelőttre a lányokkal terveztem az udvaron egy jó röplabdázást, esetleg a te csoportoddal versenyezhetnének. Na, mit szólsz?

  - Jó, Anna, benne vagyok. Reggeli után kicsit szöszmötölünk, rendet rakunk, majd átszólunk nektek.

  - Rendben van.  Na, szia, megyek ébreszteni őket.

   Anna felment az emeletre, belépett a lányok hálójába, hangos Jó reggelt-t mondott, jóformán még senki sem ébredt fel. Anna elhúzta a sötétítő függönyt, majd egyenként odament az ágyakhoz, kinek-kinek megsimogatva a fejét, ébresztette őket.  A lányok álmosan és kócosan felemelték fejüket, láthatóan megörültek, hogy Anna néni lesz velük. A rend szerint a fürdőbe mentek mosakodni, fogat mosni, aztán felöltöztek, az ágyakat rendbe tették, a háló felelős kiszellőztetett, majd mindenki az osztályterembe vonult, mivel nem volt más hely, ahol a hálón kívül bármit is csinálhattak volna. Ilyenkor látta igazán, hogy milyen jó lenne minden emeleten legalább egy közös nagy nappali, ahol lenne játéksarok, tévé, rádió, könyvespolc. Ahol otthonosabban, más csoporttal együtt el lehetnének ezek a gyerekek

     Most a lányok készen álltak arra, hogy rendbe hozva magukat Annával az élen lemenjenek az ebédlőbe. Csend és nyugalom volt az egész intézet területén. Négyen voltak beosztva, két nevelőtanár és két gyermekfelügyelő. Összesen negyvenöt gyerek maradt az otthonban a kilencvenből hétvégén, a többiek hazamentek. Úgynevezett hétvégi kimenőn voltak. A reggeli körözött volt, teával. A többség jóízűen fogyasztotta, persze mindig akadt egy-két gyermek, aki fancsali képet vágott hozzá, arrébb lökte a tányérját és nem evett. Beléjük tömni nem lehetett, legfeljebb egy-két jó szóval rábírni, ami vagy sikerült, vagy nem.  Ahogy folyt a reggeli, egyszer csak felpattant az új kislány, felüvöltött és rohant fel az emelet irányába. Anna hirtelen felugrott és szaladt utána, emlékezett Márta üzenetére, hogy labilis idegrendszerű és hajlamos az öngyilkosságra.

     Ilona - így hívták a kislányt - tizennégy éves volt, most került a közösségbe, cigány családból jött, anyja meghalt, apja iszákos volt, testvérei is szanaszét kerültek különböző otthonokba, már túl volt egy abortuszon, mivel unokatestvére megerőszakolta. Ezt Anna csak később tudta meg, mikor elolvasta a gyermek iratanyagát.  Most a kislány kinyitotta a háló ablakát, ahová nem szereltek fel valamilyen ok miatt eddig védőrácsot, feltehetően ez a rész volt az előző igazgató szolgálati lakrésze és erről megfeledkeztek

    Ilona sikoltva fel akart ugrani az ablakpárkányra, hogy kiugrik, neki elég volt, ő itt nem fog élni és még hasonló összefüggéstelen dolgokat kiáltozott. Anna elérte a lányt az ablak előtt, iszonyú erő volt benne. Igencsak össze kellett szednie minden erejét, hogy megfékezze Ilonát.  Folyamatosan szóval tartotta.

   A csoport többi tagja ekkor már ott állt az ajtóban, András is bejött. A kislány ekkor már elfáradt, leült a földre, Anna leguggolt mellé. Közben arra kérte Andrást, hogy vigye kicsit az ő csoportját is magával. Próbálta meggyőzni, hogy azért nem olyan rossz itt, hogy mi mindent lehet majd itt csinálni, hogy kimenők is vannak, hogy előbb utóbb barátnőre is lel majd az intézeten belül, érdemes jól viselkedni. Teljesen kimerült, de tudta tartania kell magát. Aztán rávette, hogy átmenjenek a terembe, ahol már várták őket a többiek.  Bevezette a lányokhoz, biztatta őket, hogy karolják fel kicsit, gondoljanak arra, amikor ők kerültek ide, milyen nehéz volt nekik is. A lányok tétován vették körül, egyik-másik elment tőle, de ketten talán átérezték a baját, és beszélgetni kezdtek vele a sarokban. 

     Ebéd után aztán a lányokat átvette András és elindult velük a Gellérthegyre. Kicsit később ő is felvette kabátját és metróval indult a Deák térre, onnan átsétált az Engels térre és várta a Svédországból érkező autóbuszt. Háromkor pontosan megérkezett a sötétbőrű, szép arcú, fekete szemű cigánylány, Zsófi. Örömmel ugrott Anna nyakába. Megvárták, míg a csomagot kiszedik a buszból, majd Anna megkérdezte: - Hol van Rony? Csak nem egyedül jöttél?    

    - Sajnos egyedül jöttem. Végül is, csak a buszhoz kísért. Nem tudott most jönni. Azt ígérte, majd meglátogat a nyáron. Jaj, Anna néni, már olyan jó itthon lenni! - elsírta magát. Anna megsimogatta a fejét - Azt elhiszem! Hiányoztunk, ugye? Te is nekünk Zsófi! Már féltünk, hogy valami bajod van. Miért nem írtál, telefonáltál?

  - Mert nem engedett Rony, később meg bezárt a szobába, a lakásba, nem akarta, hogy visszajöjjek. Teljesen hülye volt. Kétségbe voltam esve, de a szülei sem tettek semmit.

  - Aztán hogyan beszélgettetek? – nézett kutakodva a lányra, majd elindultak a metró felé.

 - Hát mutogatással, meg tanultam néhány szót, néhány mondatot.

  - Mesélj még, milyen volt!

  - Amúgy jó volt, szép volt minden, Ronyék egy három szobás lakásban laknak, jó hely, meg van mindenük. De nem dolgoznak, valami segélyből élnek, csak Rony anyja dolgozik.

  - Szereted ezt a fiút még most is? - kérdezte Anna.

  - Hát… szeretem. Csak nem tudok rendesen beszélgetni vele és ez zavart. Most évet kell ismételnem?

  - Nem tudom Zsófi, ezt majd az osztályfőnököddel és igazgató bácsival megbeszéled.

    Amikor megérkeztek az otthonba, a házban maradt gyerekek üdvözölték Zsófit, kíváncsian körbe vették, mindenféléről kérdezgették. De ő csak szűkszavúan válaszolgatott. Ebéd után Anna és Zsófi leültek a hálóban és Zsófi részletesen beszámolt mindenről. Ő pedig jó tanácsokat adott neki a jövőre vonatkozóan.

     Lassan megérkeztek a többiek is a kirándulásból. Zsófit nagy örömmel és kíváncsisággal vették körbe osztálytársai. Anna hagyta őket beszélgetni, addig ő az új kislánnyal társalgott. Lassan vacsorázni kellett menniük.  Elfáradt mindenki, a gyerekek és a velük lévő felnőttek is. Vacsora után ki-kicsinálta a saját szabad tevékenységét.  Fél nyolc felé megérkezett az éjszakás váltós kolléganő, akinek elmesélte a napi történést, majd mindenkitől elköszönve lement a tanáriba, magára vette kabátját és indult hazafelé.

    Egy buszmegállónyit sétált, kiszellőztette kicsit a fejét. - Még szerencse, hogy holnap vasárnap!  - morfondírozott magában - Eszébe jutott Barna, majd volt férje Ákos. Arra gondolt, ha gyerekei elmondják neki Barnával való találkozását bizonyára dührohamot, kap.  Amikor hazaérkezett már csak a lánya volt otthon, Dóra. Zsolt házibulizott.

     Beült Dóra szobájába és hosszan beszélgettek. Ilyenre köztük már rég fordult elő. Ő is megnyílt a lánya előtt. Kérésére mesélt első szerelméről, annak bonyodalmairól. Majd Ákosról, arról, hogy miért is romlott meg a kapcsolatuk és arról, hogy mitől szeretné lányát megvédeni. Mindketten várták már ezt a beszélgetést és most boldogan ölelték át egymást az esti búcsúzáskor. Majd lefürdött, jól esett a meleg, illatos habfürdőben ellazulni.  Már nagyon régóta nem érezte magát ilyen jól. Ezzel kapcsolatban megválaszolatlan kérdéseket tett fel magának:  - Talán Barna az oka? Talán tetszik nekem? Talán vágyakozom rá, vagy csak férfira vágyakozom? Vajon mit fogok tenni, ha sor kerül egy félreérthetetlen helyzetre? 

    Vágyott még a szerelemre, a gyengédségre. Adni és kapni akart. Mégpedig őszinte szeretetet. Aztán felvette hálóingét, beköszönt még a lányának.  Annyira fáradt volt, hogy azonnal lekapcsolta a villanyt és nagyon hamar elaludt.

   Másnap tíz órára érkezett haza fia, Zsolt. Látszott rajta, hogy jól sikerült a buli, jól érezte magát. Dórával beszélgettek, amíg ő a reggelit készítette. Majd az asztalnál Zsolt részletesen mesélt a buliról. Anna azt gondolta, csak annyit, amennyit neki is szabad tudnia.

  - Aztán szép lányok is voltak ott?

  - Jaj, anya, persze, hogy voltak. Képzeld nekem is akadt egy, de igazából nem akarok még járni senkivel, vele sem. Ezek a lányok meg mind azt akarják.

  - Mit, Zsolt?  - kérdezte Anna.

  - Hát, hogy járjunk, meg... Hát érted!

  - Kicsit korai lenne, szerintem. Kár az érzelmeket csak úgy össze-vissza elpazarolni, mert aztán később mi lesz? - kérdezte. Hacsak nem akad valami nagy szerelem, de hát azt megérzi az ember. Annak úgy sem tudsz majd ellenállni.

   Hirtelen csengett a telefon. Anna felállt és bement a szobájába, hogy felvegye.

  - Szervusz, Anna!  Arra gondoltam, ha jó nektek értetek megyek kocsival. Addig ne induljatok! Mit szólsz hozzá?

  - Na, de Barna! A belvárosban laksz, nem a világvége, ne fáraszd magad!

  - De nekem jól esne! – kérlelte Barna.

  - Akkor gyere! Hányra készüljünk el?

  - Tizenkettőre ott leszek a ház előtt.

    Jól esett Barna figyelmessége, már rég nem volt benne része. Fel is tette magának a kérdést: - Csak nem lettem szerelmes?  Vagy az egész csak a régi emlékek miatt van? - Izgalommal öltözött, válogatva a ruhatárában, tetszeni akart. Gyerekei előbb elkészültek, leküldte őket előre. Ő még egy utolsót simított a haján, kevés parfümöt szórt a füle mögé, majd sietett a ház elé. Barna a kocsi oldalánál támaszkodva várta Annát, közben beszélt valamit a gyerekekhez, akik már bent ültek a kocsijában.

  - Bocsánat! - szaladt Anna - Kicsit késtem megint! De itt vagyok!- érezte, hogy elpirul.

  - Kézcsókom! Azt hittem már nem mer velünk jönni asszonyom, pedig nem vagyok harapós! Hát még, ha megtudja, hogy mit ebédel?

     Anna nevetve, teljes természetességgel adott Barna arcára egy puszit és beült a kocsiba - Gondolom meglepetés lesz, ezért nem kérdezem. Jut eszembe miért nem hívtad el a lányodat is?

    - Mert elutazott a mamájával vidékre és csak holnap érkeznek haza. Valami nagy családi ünnepség van a nagyszülőknél. Különben itt lenne ő is, legalább összeismerkedtetek volna, de majd bepótoljuk, ha ti is úgy akarjátok.

     Megérkeztek Barna lakásához, ami a belvárosban volt egy viszonylag felújított külsejű nagy bérház harmadik emeletén. Lifttel mentek fel, majd mikor az ajtó elé érkeztek Barna barátsággal betessékelte őket. Két nagy szobája volt, elég nagy konyhája, fürdőszoba és a mellékhelyiségek. Ahhoz képest, hogy egyedül élt, túlságosan rendezett volt minden. Az egyik szobát hálószobának használta, a másikat nappalinak, dolgozónak, és zene szobának, ahogy mondta. De úgy is nézett ki. Anna felismerte a régi szőnyegét, a három nagy süppedő fotelt, a kör alakú asztalkát, a könyvespolcot, a rengeteg lemezt, kazettát. Persze már a régi helyett új magnó, új lemezjátszó volt és az egyik sarokban íróasztal.  Mintha csak a régmúltban találta volna magát. Össze szorult a szíve. Egy pillanatra maga előtt látta Zoltánt és saját magát.

   - Hát ez a birodalmam, de foglaljatok helyet - Barna közben zenét tett fel - Hallgassatok egy kis Garbarek muzsikát. Remek szaxofonos! Biztosan élvezni fogjátok.

     Majd Anna és Barna a konyhába mentek. Anna kivette szatyrából a pezsgőt.

  - Ezt kettőnknek, hátha szükség lesz rá, hátha mégsem késted le a vonatomat - mondta zavartan. Barna ránézett melegbarna szemével, Anna még zavartabb lett és folytatta.

 - Ne úgy vedd, hogy ha nincs ló, jó a szamár is, na, most aztán végképp összezavarodtam.

   Barna ekkor megfogta a kezét.

 - Látom tényleg zavarban vagy, de én is, még ha nem látszik rajtam, akkor is. Nem tudom, nem tudom, mit mondjak most erre? Legszívesebben…

  - Semmit - húzta ki kezét Barna kezéből, isteni illatok vannak! Gyere, menjünk be a gyerekekhez. 

  - Bementek a gyerekekhez, akik elmerülve hallgatták a szép szaxofonszólókat, majd beszélgetni kezdtek, hogy ki mi szeretne lenni, ha majd felnő, beszélgettek Zsolt bulijáról, a lányokról, Dóra Algírban tanuló fiú barátjáról. Aztán ebédhez hívta őket Barna.

     Annának eszébe jutott az első találkozás Barna pécsi lakásán. Kísérteties volt most ez a pillanat számára. Alig tudta elhessegetni a múltat. Magába merülve evett. Barna bort töltött, a gyerekeknek üdítőt, Anna poharát kocogtatta.

 - Ébresztő Asszonyom! De elmerült valamiben! Akkor egészségünkre, a találkozásunkra és a veletek való megismerkedésem örömére! - koccintottak. Desszertnek fagylaltot tálalt. Ebéd után Dóra és Anna felajánlotta, hogy elmosogatnak, de Barna kikérte magának, így aztán bementek mindahányan a szobába.

  - Feltehetek olyan zenét, amit mi hallgattunk annak idején? Nem fog zavarni? - nézett Annára. Ő pedig pontosan értette, hogy Barna mire céloz, de bólintott, hogy csak tegye fel. Így aztán Louis Armstrongot, Ella Fitzgeraldot, Mahalia Jacksont hallgattak. Gyorsan múlt az idő, Dóra az órájára nézett, majd Zsoltot invitálva, indulni készült, mivel barátnője várta, moziba készültek. Magával hívta Zsoltot is.

  - Nem tartóztatom az ifjúságot, ha program van, akkor menni kell. De Anna te még maradhatsz, ugye? - nézett rá kérőn Barna.

  - Én még maradok. Anna leült a régi fotelba és hallgatta a zenét. Leült vele szemben Barna is majd megkérdezte: - Nagyon a múltban vagy? Tudom a bútorok, ez nekem csak most jutott eszembe, de a múlt ellen nem tehetünk semmit Anna. Nagyon feltörtek benned az emlékek?

  - Nem, nem. Ne gondold, csak egy kicsit. De hát ez azt hiszem normális embereknél így természetes.

  - Akkor jó. Megnyugodtam. Várj! Hozok be valami innivalót, vagy bontsam meg a pezsgőt?

  - Az jó lenne! Hátha bátorságot ad!

    Barna visszafordult, leguggolt Anna mellé - Mihez? Miért? Félsz tőlem? Vagy azt gondolod, hogy már öregek vagyunk az érzelmekhez?

   - Egy kicsit azt hiszem, én már negyvenkét éves leszek…

  - Én meg negyvenhat, és?  Szeretni ebben a korban is lehet. Ebéd előtt arra utaltál a konyhában, hogy talán eljött az én időm…  

     Ekkor mindketten felálltak. Átölelte Annát. Magához szorította és megcsókolta. Ott állt mögöttük a múlt, közös múltjuk egy darabja is. Mindketten szeretetre, gyengédségre vágytak. Anna férfira, Barna pedig nőre. Arra gondoltak, hogy talán ezt egymásban megtalálhatják most. Hiszen annyi minden elromlott körülöttük.

     Barna feltett egy lemezt, amit annak idején sokszor hallgattak. Ella Fitzgerald énekelt: a „Sentimental Journey”-t. Barna megfogta Anna kezét: - Gyere, táncoljunk!

    Összesimulva táncoltak. Mindketten tudták, hogy már nem a huszonvalahány éves testük fog találkozni, de kívánták egymást, és tudták kifutnak az időből, egyetlen percet sem hagyhatnak ki, ami számukra fontos.

     Anna átadta magát Barnának, aki gyengédebb volt, mint ahogy azt Anna képzelte valaha róla. Két felnőtt, magára maradt ember talált egymásra. Óhatatlanul bennük volt a közös múlt és Barna talán túlságosan is boldog volt, hogy most magáénak tudhatta azt a lányt, azt a nőt, akire vágyott fiatal korában. Anna még mindig fiatalos volt, teste korához képest feszes. Sokan nyolc-tíz évvel fiatalabbnak nézték őt még most is. Betakarták magukat egy pléddel, mindketten zavarban voltak, majd Barnán kitört a nevetés, alig bírta abbahagyni

 - Jaj, ne haragudj, nem rajtad nevetek, de nem bírom abbahagyni, hirtelen olyan groteszk lett az egész, illetve az én helyzetem. Mint egy hülye, végig statisztálom a legjobb barátom szerelmét. A lányt, akit szeret, abba én is belezúgok, reménytelenül szerelmes vagyok, de nem teszek érte semmit. És akkor most itt vagy!  Olyan hihetetlen az egész! Csipkedj meg, ébressz fel! Életemben nem gondoltam volna, hogy ez egyszer megtörténik! Mondd! - most már felszabadult volt Barna, ami Annára is áthatott - Szeretsz egy kicsit? Jó volt neked most velem? Annyi mondanivalóm van még, és annyira szeretnék sokat lenni veled!

    Anna felült, majd odabújt Barnához, simogatta, szeretgette és hízelgő szavakat sugdosott a fülébe.  Minden gátlásukat levetkőzték, és boldognak érezték magukat. Már este nyolc óra volt, amikor Anna felkelt Barna mellől, aki nem akarta elengedni.

   - Muszáj mennem, adnál egy törülközőt? Lezuhanyoznék, ha lehet.

  - Persze, persze - mondta Barna és maga köré tekerte a lepedőt, kivett a szekrényből egy törülközőt. Anna bement a fürdőszobába és lezuhanyozott. Megtörülközött, belenézett a nagytükörbe, nyugalom ült az arcán. Boldog volt.  Barna félmeztelen testtel, magára kapva farmer nadrágját, a kanapén ülve várta.

  - Gyere ide! - nyújtotta kezét a fürdőszobából kilépő Anna felé - Szerintem megtébolyultunk, de pokolian jó érzés és áldom az eszemet, hogy azon a napon mindenáron azt a könyvet meg akartam venni. Ez lesz a szent bibliám! Különben ez soha nem történik meg! Anna, édes Anna! Remélem, így még nem hívtak?  Ha igen, nem mondom ezt!

  - Nem, így nem hívtak, nyugodtan mondhatod. Nem vagyunk mi mégiscsak túl öregek ehhez a nagy érzelemhez?  – nézett Barna sötétbarna szemébe Anna.

    Barna mérgesen válaszolt: - Ezt többet ne mondd!   Neked is jó volt velem?  Nem is várom a választ, mert, érzem, hogy te is hasonlóan érzel, mint én. Akkor meg csak mi vagyunk, és többet nekem ne beszélj a korról. Különben is te nagyon fiatalos vagy! Talán én sem vagyok neked még nagyon öreg.  Anna!  Boldog vagyok, hogy rád találtam!

  - Én meg hálás, hogy a múltunk ellenére képes vagy szeretni! Kicsit féltem attól, hogy csalódni fogsz -  mondta Anna.

    Közben mindketten öltözni kezdtek. Lementek a kocsihoz és Anna lakása felé indultak. Mindegyikük tudta, hogy ez a kapcsolat nem futó kalandnak indult. Úgy beszélgettek különböző dolgokról, mintha legalábbis már hosszú idő óta együtt éltek volna, olyan természetességgel, olyan bensőségesen. Mindketten szeretettel a szívükben búcsúztak egymástól. Anna a lépcsőházban arra gondolt, milyen jó a sors hozzá mégis. Most úgy érezte, hogy neki ilyen férfira lett volna szüksége már a kezdet kezdetén. Ilyesféle dolgok jártak Anna agyában, miközben haza érkezett.

   Másnap délelőtt felhívta volt férjét és egy délelőtti találkozást kért tőle, annyit mondott csak, hogy fontos dolgot szeretne vele megbeszélni. Ákos utált presszókba ülni, ezért azt mondta volt feleségének, hogy menjen el hozzá, a lakására, találkozzanak ott.  Anna nem szerette volna, ha gyermekeitől kell tudomást szereznie volt férjének erről a kapcsolatáról.  Következő keddi délelőtt megjelent Ákos lakásán, aki rezignáltan nyitott neki ajtót, betessékelte szobájába. Anna leült a fotelba, kissé feszélyezettnek érezte magát. Ákos teát főzött. Azzal kínálta.

   - Hát ide zavartál engem, most boldog lehetsz! - mondta neki Ákos, mikor leült a vele szemben lévő fotelba.

   - Nem zavartalak sehova, ennek így kellett történnie. Ha kicsit őszinte lennél magadhoz, felülvizsgálnád az ellenem tett dolgaidat, talán másképp ítélkeznél rólam, de ezt nem várom el tőled. Egoista vagy, egész életedben a voltál. Elsődleges volt nálad a mindig én, csak én. Ezt hallottam jóformán tizennyolc éven keresztül Ákos. Csak te voltál és csak utánad minden más. Talán előbb kellett volna lépnünk.

  - Te képzelegsz, mint ahogy mindig is hajlamos voltál a féltékenykedésre, a hisztériára. Mi bajod volt? Unatkoztál talán!

  - Úristen! Ákos! Miket beszélsz? Miért is váltunk el?

  - Én nem váltam el, te akartad!

  - Igen én akartam, mert akkor már a nem tudom hányadik félrelépésedet, amit úgy ítéltem meg, hogy az már nem kaland, hanem szerelem, nem tudtam elviselni. Aztán nem tudtam elviselni, hogy onnantól kezdve elindult a kettőnk közötti pokoljárás, az ivászatod… Vagy már elfelejtetted?

  - Elmúlt, látod! Minek kellett ez az egész?

  - Te semmit nem értesz. Vagy leginkább nem akarsz érteni. Még magadnak is hazudsz, már annyit, hogy el is hiszed.  De nem ezért jöttem. Arra kérlek, hogy a gyerekekkel a kapcsolatot, emberhez méltón próbáld fenntartani. Hiszen te vagy az apjuk, ha velük vagy, legyél is az. Ne magadat sirasd és próbálj meg túllépni a saját sérelmeiden, mert, ha ezt nem teszed nehéz lesz neked is és nekik is. Ha szereted őket, értük megteszed.

   - Jössz ezzel a pedagógusi papolással. Én nem tettem semmi rosszat eddig sem, ők nem akarnak jönni…

   - Jó. Gondolkozz ezen, ha tudsz! De el kell, hogy mondjak neked valamit, hogy további kapcsolatunkat tisztázzuk. Ne zavargass engem feleslegesen, mert van valakim, mostantól tartozom egy férfihoz. Nem tartozik ugyan már rád, de szeretném, hogy tudd! Éld az életed és hagyjál engem is élni. A gyerekek előtt pedig ne pocskondiázz engem!

  - Na, szépen vagyunk! Gondoltam, hogy találtál valakit és ezért kellett nekem elköltözni, az általam megszerzett lakást szétverni…

  - Ezt fejezd be! - Anna idegesen felállt - A lakást nem te egyedül szerezted és nem ezért kellett szétköltöznünk! Hiszen ezzel a férfival, aki egyébként orvos, most találkoztam csak.

  - Á, orvos? Az kell neked. Jó, kispolgári, biztos élet! Jól kereső pasival! Mindig tudtam, hogy ez kell neked!

  - Hagyd ezt az ócsárolást, Ákos! Nem érdekel a véleményed, most megyek! Csak azt szerettem volna, ha tőlem és nem a gyerekektől fogod ezt hallani. Végre szeret valaki. Tudod? Szeret! Tudod mit jelent ez a szó? Aligha! Mert te csak magadat szereted!

   Anna mindezt már kiabálva mondta, majd vette a táskáját és kiviharzott Ákos lakásából köszönés nélkül. Úgy érezte, valami fojtogatja a torkát. Amikor az utcára ért, szinte magán kívül sietett előre, se nem látott, se nem hallott. Kavarogtak benne az indulatok, a sérelmek.

 

21

 

( 1966)

 

   Szilveszter után Anna egy darabig kerülte Ákossal való találkozását. Furcsa, vegyes érzelmek kavarogtak benne. Zavarban volt az érzelmeivel. Még nagyon mélyen benne élt a Zoltánnal való kapcsolata, a hozzá fűződő érzelmei. Titokban arra gondolt, hogy talán felkeresi majd Zoltán, és talán ő mégiscsak megbocsát neki. Visszafogadja.  Úgy érezte, hogy a szilveszteri éjszaka talán vigasz, talán meggondolatlan szerelemre való vágyódás volt. Azért is kerülte Ákost, mert tisztában akart lenni önmagával.

    Valószínű Ákos is élte az életét, találkozgatott sebészorvos barátnőjével. Anna időnkként lement a színházi klubba Marcsival, akivel elég jól összejöttek. Több közös dolog volt, amit átbeszélgettek egy-egy magányos estéjükön. Leültek és mindegyikük kért egy vermutot, hogy feloldják az előadás utáni feszültségüket. Anna ekkor már az új darabban játszott. Egy kisebb szerepet kapott. Még a próbák alatt időnként összefutott Ákossal, aki mindenáron randevúzni akart vele és nem értette Annát, hogy a szilveszteri éjszaka után miért nem hajlandó erre.

     Aztán amikor megvolt a bemutató, együtt töltötték a premier estét Ákossal, ekkor ismét elment a lakására. Lassan megszokta furcsa, szögletes, merev modorát, folytonos szomorú arcát. Majd egy ideig megint nem akart vele találkozni, félt ettől a kapcsolattól. 

     Egy későbbi estén Ákos odaült Anna asztalához a klubban. Hozta a maga vermutját, elővette pipáját, rágyújtott. Anna megszerette ezt a furcsa illatot. Ő is rágyújtott a cigarettájára és beszélgetni kezdtek. Csatlakozott hozzájuk az ügyelő fiú a barátnőjével, akiről kiderült, hogy a Zselicségben lakik. Ezen az estén meghívták Ákossal együtt, egy zselicségi kirándulásra.  Ákos ekkor ránézett Annára és megkérdezte tőle.

  - Nos, lenne hozzá kedved? - kék szemével várakozóan nézett rá.

    És ettől kezdve lett kedve Ákossal kirándulni a Zselic lankái között, ahol a hideg szobában, dunyha alatt bújhattak egymáshoz. Melegítve egymást szeretkezhettek. Lett kedve felutazni Ákos budapesti társbérleti lakásába, ahol megismerhette nagyon idős édesapját, aki egyedül élt már vagy negyven éve és a nyolcvan felé közeledett. Volt kedve végig járni vele a pesti éjszakát.  Hol egy éjszakai bárban, hol egy füstös budai villában, hol Ákos lakásában, hol a közeli Metropol szálló aulájában fordultak meg. Sokféle barátja, ismerőse volt Ákosnak. Filmesek, rendezők, kezdő írók, költők, szállodai portások, színházi fodrászok, ügyelők, zenészek, volt barátnők. Megnéztek minden akkor fontos színházi előadást, minden akkor fontos filmet, megvitathatták Truffot, Fellinit, csodálhatták Gabiliát, Zorbát, Alain Delont a Rocco és fivéreiben. Hallgattak jó zenét. Anna számára egy egészen más világ tárult fel, mint amelyikben eddig élt. Vonzódtak egymáshoz, szerettek együtt lenni.  Tökéletes volt a kapcsolat közöttük, amikor együtt voltak. Anna beleszeretett. Lassan elfelejtette Zoltánt.

     Hol összevesztek, hol viharosan ölelkeztek. Egy idő után Anna képtelen volt elszakadni tőle. De Ákos sem mutatott erre hajlandóságot, hiszen ragaszkodott találkozásaikhoz. Egy darabig elfogadta Ákos kettős életét, tudta, hogy létezik számára a régi viszonya, de ahogy egyre többet volt vele és érzelmileg is egyre erősebben kötődött hozzá, kezdte forszírozni a dolgot, de Ákos mindig valami kitérő válasszal - „Nem fontos, nincs jelentősége. Hiszen veled vagyok… hiszen téged szeretlek… Adj még egy kis időt!  „- reagált erre.

    Eljött a májusi felvétel, Annát már kezdte hidegen hagyni a főiskola, Ákos erősen igyekezett lebeszélni őt a színházi életről. Ő pedig soha nem kérdezte meg tőle, hogy miért is teszi ezt. 

    A harmadik rostáig jutott el. A színházi rendező támogatta és bízott benne. Meg is lepődött, amikor megtudta, hogy nem sikerült Annának bekerülni a főiskolára. Akkor meghívta egy kávéra és lelket öntött belé. Látszott, hogy emberileg akar rajta segíteni, és valóban tehetségesnek tartja. Ákossal való kapcsolatát érintve, intelligensen csak annyit mondott: - Magának nem szabadna ehhez az emberhez ennyire ragaszkodnia.   Maga többre való! Visszahúzza magát! Maga tehetséges, értse meg! Nehéz út áll maga előtt, de érdemes lenne ezen a pályán maradni!

     Anna talán nem is figyelt akkor ezekre az intő szavakra. Mikor megtudta, hogy felvették a soproni óvónőképzőbe, úgy döntött, hogy nem marad a színháznál, és többet nem jelentkezik a színművészetire sem.  Ehhez biztosan hozzájárult zavaros magánélete is. Akkor úgy érezte, hogy egy új város, új tanulmányok, új környezet rendbe teheti zátonyra futott magánéletét. Mindketten azt érezték, hogy sem együtt, sem egymás nélkül nem megy az életük. Véglegesen nem tudtak elszakadni egyetlen veszekedés után sem. Anna arra gondolt, a távolság vagy megerősíti ezt a kapcsolatot, vagy végleg elszakadnak majd egymástól és rendeződik érzelmi élete.     

     Anna lelkében néha átsuhant Zoltán emléke, szőke haja, melegsége. Ami más volt, mint Ákosé.

   Később ezt úgy fogalmazta meg magának: - Zoltán könnyed, tiszta, gondtalan, boldog szerelemet, Ákos pedig súlyos, nehéz, gyötrelemmel teli szeretetet jelentett számára.

 

 

22

 

(  1987)

 

  Anna, mikor eljött volt férjétől, végig sétált a Váci úton, aztán a Lenin körúton, majd felszállt a villamosra, elment a Blaha Lujza térig, ott átszállt a hetes buszra és a keletinél leszállt. Onnan már begyalogolt az otthonba, ahol dolgozott. Korán érkezett meg. Hiszen csak délután félkettőkor kezdődött a munkaideje. Belépett a földszinti folyosóra. A vele szemben lévő ajtón az ötvenöt év körüli intézeti gazdasági vezető jött ki. Mosolyogva üdvözölte. Jól ismerték már egymást, Anna gyakran betért hozzá egy-egy hosszabb beszélgetésre, ha ideje engedte.

  - Régen nem láttalak Anna, valahogy annyi a dolgunk, hogy még időnk sincs egymásra, nem érsz rá kicsit? De látom kicsit zaklatott vagy!

  - Jaj, dehogynem, most éppen ráérek, még, jó is lesz egy kis beszélgetés, jóval előbb bejöttem, de így alakult. Beülök hozzád kicsit.

    Azzal bement Tibor különálló irodájába. Aztán elmesélte töviről hegyire történetét Barnával, a volt férjjel történő beszélgetését is,  és ekkor Tibor tanácsokat adott neki, nyugtatgatta. Mindig valami derű, nyugalom áradt belőle, ami jó hatással volt rá is. Még örömét is kifejezte, hogy talán rendeződik Anna sorsa, hiszen jóformán ő is mindent tudott rosszra fordult házasságáról, válásáról. Ismerte a gyerekeit, sokszor ösztönözte arra, hogy lépjen ki a rosszból. Anna a beszélgetés során teljesen megnyugodott.

  - Hanem, hallom Márta elmegy, és nem tudom tudsz-e róla, vagy már szólt-e neked a Főnök, de azt hallottam, hogy téged akar nevelőotthoni helyettesnek, igaz a hír?

    Anna nagyon meglepődött a hír hallatán.

  - Engem? Én nem tudok róla! Kitől hallottad, szerintem rémhír…

   - Akkor nem szóltam semmit, maradjon kettőnk között, de ha Gábor mégis behívatna, vállald el. Rátermett vagy, megbízható, kellő tapasztalattal rendelkezel. Jól tudsz bánni az emberekkel, jó beleérző képességed van, az adminisztrációt megtanulod, ami ezzel jár. Egyszóval szerintem vezetőképes ember vagy. Ekkora kis intézetet csak elbírsz? Anyagilag sem jársz rosszul!  Na, de mondom, titok!

   Ezek után együtt ebédeltek, egy asztalhoz ültek Mártával és Gáborral, az igazgatóval.  Jókedvűen beszélgettek a közelgő nyárról, nyári tervekről. Gábor a főnökük, csendesen evett, néha megszólalt ő is, majd ebéd végeztével, odaszólt Mártának és Annának, hogy szeretné, ha mindketten bemennének hozzá. Anna ebéd után halkan megkérdezte, Mártát nem tudja-e mit akar Gábor, de ő csak somolygott rá és a vállát húzta fel. Majd együtt elindultak Gábor szobája felé. Mindketten leültek a sarokban lévő tárgyalóasztalhoz a nagy kanapéra, az igazgató pedig melléjük ült a fotelba. Majd akkurátusan előadta Márta történetét.  Anna úgy tett, mintha nem tudna az egészről semmit. Aztán feltette a kérdést, hogy lenne-e kedve elvállalni a nyártól Márta munkáját. Hivatkozott Anna szakmai tudására, tapasztalatára, megbízhatóságára, gyerek és ember szeretetére.

    - Persze ehhez egy vezetőképző tanfolyamot majd el kell végeznie. Remélem, nem mond nemet? - nézett rá várakozással.

   - Hirtelen nem is tudom, mit válaszoljak, annyira meglepett a dolog! Igazán megtisztelő, hogy rám gondoltatok, rám gondolt, de talán aludnom kellene rá legalább egy napot. Bevallom, hajlok rá, de azért nem szeretném elhamarkodni - válaszolta Anna.

  - Ezt is vártam magától, jövő hétre elég lesz nekem a válasz. Csak az év végi értekezleten fogom bejelenteni a tényt, addig kérem, hogy ne beszéljen róla. Márta még elkészíti a nyári beosztást, abban esetleg már besegíthet, hogy majd aztán magának a többi már könnyebben menjen. Fárasztó volt ez az év is, mint a többi, de már csak két hét van hátra, és nyáron kicsit kipihenhetjük magunkat.

    Még beszélgettek egy ideig, majd felálltak, Anna kifelé indult, Márta követte és kicsit félrevonta a folyosón.

- Vállald el, nem nehéz feladat, neked való, jobbat nem is tudnék a helyemre, segíts ezen a szegény Gáboron. Jó ember, majd meglátod! Lehet vele együtt dolgozni! Na, de én lemegyek még a szakácsnőhöz! Te pedig legyél okos!

     Vidáman ment lefelé a konyhába. Anna pedig elindult felfelé az emeletre, kicsit büszke volt, hogy a két vezető rágondolt és elhatározta, hogy elgondolkodik rajta. Megérkezett csoportjához, átvette őket és kezdődött a szokásos munka. Szerencsére ma rövid napos volt.  Így délután ötkor kiléphetett a napsütésbe, gondolta, hogy gyalogol egyet, kirakatokat nézdegél. Hosszú volt neki a mai nap.

  - Hello, hello!- szólt egy hang a járda mellett álló kocsiból.

    Anna felismerte a hangot – Barna? Hát te? Nem dolgozol? Mit keresel itt?

  - Gyere, szállj be!- nyitotta ki a kocsi ajtaját Barna.

   Anna beült a kocsiba, Barna átkarolta és megcsókolta. - Hiányoztál, és érted jöttem! Baj?

  - De hát honnan tudtad, hogy meddig dolgozom?- nézett rá kérdőn Anna.

  - Gondolod, hogy nem talállak meg, ha nagyon akarlak! Többet nem szalasztok el semmit!  Szerencsére van két okos, szép gyermeked, akik elárulták nekem! Na, hova menjünk? Vagy sehova? Kicsit fáradtnak látszol!

  - Haza szeretnék menni - válaszolta Anna.

  - Rendben. Nem egészen ezt gondoltam, de ez is jó.

    Anna Barnára nézett. Friss és fiatalos volt. Kellemes borotválkozás után illatot érzett rajta.

- Kicsit fáradt vagyok, de nem jelent semmit, hazaviszel, feljössz velem, rendbe teszem az otthonom, beszélek a gyermekeimmel és utána, ha akarod, menjünk hozzád, mert beszélgetni szeretnék veled. Aztán máskor mehetünk moziba, színházba, hangversenyre, bárhova.

    Barna hallgatta, és örömmel nyugtázta Anna döntését. Halk zene szólt az autós rádióban.

  - Én egyszerűen most nagyon boldog vagyok! – fordult Anna Barna felé.

  - Miért vagy boldog édes Anna?- nézett rá mosolyogva.

  - Azért, hogy vagy nekem, hogy itt vagy! Nem is tudom, mit mondjak még? Biztosan neked sem volt könnyű napod. Mesélj!

  - Tudtam, hogy fel foglak keresni és nekem minden úgy ment, mint a karikacsapás. A főnővér meg is jegyezte: - Milyen jókedve van a főorvos úrnak! Milyen jó hatással van a kollégákra, a betegekre, nézze, hogy mosolyog mindenki.

  - Miért? Morcos szoktál lenni?

  - Hát, nem mindig vagyok vidám, van éppen elég gond, de hadd ne vigyem haza a munkám! Csak neked akarok örülni és a veled való együttlétnek.

   Megálltak a sarki közért előtt, Anna megkérte Barnát várja meg őt, szeretne bevásárolni, de ő vele tartott. Anna hideget vásárolt, megkérdezte Barnát, hogy megelégszik-e most egy ilyen vacsorával, aki rosszallóan nézett rá és csak annyit mondott: - Nekem teljesen megfelel. Amit ti esztek, én is azt eszem.

   Dóra és Zsolt is otthon volt, mindketten tanultak. Örömmel látták, hogy mi a helyzet. Barna kérdezősködött, hogy ki mit tanul. Dóra panaszkodott, hogy éppen egy fizika feladaton bajlódik. Barna ekkor leült mellé és készséggel magyarázott és segített neki. Anna addig kötényt tett maga elé, vacsorát készített, majd tálalt. Vacsora után még beszélgettek, majd beküldte Barnát a szobájába. Anna mosogatni kezdett. Közben mindkét gyermekének elmondta, hogy szeretne elmenni Barnával, és csak másnap jön majd haza.  Dóra és Zsolt megértően bólogattak és nyugtatgatták, hogy ez így természetes, ne izguljon, nem csinálnak semmi rosszat.  Annának idegesítő volt ez a helyzet, de vágyott rá, hogy Barnával együtt legyen. Egyelőre jobbnak tartotta, hogy az ő lakásán találkozzanak. Felszabadultan akart vele lenni.

  Aztán bement a szobába, ahol Barna várta őt.

 - Negyedóra, átöltözöm, és mehetünk. De szeretnék egyet sétálgatni veled a Duna parton és csak utána menjünk hozzád. Ott is alszom!

  - Komolyan mondod?  Nahát, hogy te milyen kellemes meglepetést tudsz az embernek okozni! Erre nem mertem számítani. Ők tudják? Beszéltél már rólunk?  Vagy beszéljek még én is?

  - Nem, nem szükséges. Mindent megbeszéltem velük. Azt hiszem, szerencsés vagyok és drukkolnak nekem.

    Anna a fürdőszobában átöltözött. Elköszönt gyerekeitől és még visszalépett az ajtóból - Holnap nagy hírt mondok, lehet, hogy vezető lesz belőlem, otthonvezető, de majd holnap elmesélem! Legyetek jók! Zsolt rendesen zárd be az ajtót és senkit nem beereszteni! – aggályoskodott és elindultak együtt Barnával kéz a kézben, majd beültek a kocsiba.  A gyerekek az ablakból integettek nekik.

   Most Anna kapott nevetőgörcsöt, szinte alig bírta abbahagyni: - Jaj, ne haragudj, de most nekem jutott eszembe több olyan dolog, amin nekem kell nevetnem. Isten bizony kamaszlánynak érzem magam!  Olyan zavart vagyok! Persze azért tele vagyok a gyerekek miatt aggodalommal is.

  - Tényleg humoros, de ne aggodalmaskodj. Komoly és megbízható gyerekeid vannak. Ettől függetlenül azt hiszem, nem szeretném ezt hosszú távon így játszani. Komolyra fogom Anna. Ha majd mindketten kicsit összeszoktunk, és úgy gondoljuk, hogy tudnánk együtt élni, akkor összeköltözünk! Beszéljünk világosan, utálom a kerülgetést. Te nem így gondolod?  Ha nem, akkor is mondd meg!

  - Melyik nő az, aki nem így gondolná, őszintén! Csakhogy nekem itt van a két gyerek, és nem tudom, hogy te ezt, hogy tudnád összeegyeztetni…

 - Mivel? Hozzád tartoznak, így fogadlak el. És majd te is elfogadod, remélem az én lányomat, aki kéthetente, meg amikor van, ott van. Szükségem van rád, de nagyon! Valljuk be, egyedül nem jó élni! Nekem kell a te kedvességed, a te tested, a szereteted. Én jól érzem magamat veled. Mindig is szerettem a közeledben lenni. Tudom az régen volt, de hidd el, hogy semmi nem múlik el nyomtalanul. Leállok ebben az utcában és besétálunk a térről a Duna partra, jó?

  - Nem baj, ha kicsit sétálni akarok, ugye? De ma annyi stressz ért, kellemes és kellemetlen is, hogy akarok neked erről is beszélni, otthon meg úgy sem ezt tennénk. Így igaz?

     Barna mosolyogva bólogatott. Átkarolták egymást, mint a szerelmes fiatalok és lementek a Vörösmarty téren keresztül a Duna parti korzóra. Anna elmesélte a napját, Barna meghallgatta, és minden döntést Annára bízott, hozzátéve, ahogy szokta: - Ha meghallgatsz engem is, akkor elvállalod, ha meghallgatsz engem is, akkor többet nem keresed a volt férjed. De most ezt az egyszer jól tetted, még ha nehéz pillanatokat éltél is át. Szeretem a tiszta helyzeteket, és te hozzá segítettél engem Anna. Látom, nem kertelsz. Ennek örülök.

  - Tapasztaltabb lettem és jobb emberismerő. Aztán kicsit megkeményedtem, ahogy már mondtad is. Muszáj volt. Különben nem bírtam volna ki. De majd erről, ha akarod, mesélek neked. Bár nem biztos, hogy mindent tudnod kell. A mi életünk, a kettőnk élete csak most kezdődik. Arra kérlek, ha valami nem tetszik, mindig mondd meg! Ha valamiben változtatnom kellene, azt is mondd meg.

  - Azért romantikus lélek maradtál Anna. Ezt a kérésedet akkor fogom teljesíteni, ha te ugyanezt teszed. Csak sértődés és harag nélkül próbálkozzunk egymással őszinték lenni. Megyek egy orvosi kongresszusra Párizsba egy hétre júniusban, nem jönnél velem? Fizetek mindent!

   - Nahát, Barna, hogy te mikkel jössz? Egyedül bóklásszak Párizsban, amíg te tudományoskodol? A viccet félretéve, szívesen mennék veled, de nem lesz rá időm most. Köszönöm, hogy ilyen ajánlattal állsz elő, de az új állás miatt biztosan nem tudok elmenni. De előttem az egész július, augusztus, akkor szabad leszek.

    Közben lesétáltak egészen a rakpartra. Kicsit fujt a szél, Barna a parton átölelte Annát.  Csendben sétáltak tovább, nézték a kivilágított budai királyi várat, a Halász bástyát, a kivilágított Lánc- hidat, a Dunán úszó hajókat, úgy érezték magukat, mintha huszonkét évesek lennének. Aztán visszamentek Barna kocsijához. Anna hamar feltalálta magát Barna lakásában.  Csak egy fogkefét hozott magával, Barnától kért egy inget, mint annak idején Zoltántól, de most ez nem jutott eszébe Annának, csak Barna létezett számára, aki zenét szolgáltatott neki, gyertyát gyújtott. Leültek a kanapéra. A fejét Anna ölébe hajtotta, aki a haját simogatta, majd Barna az egyik andalító szép számnál lassan levetkőztette Annát. Maga is levetkőzött és ott a kanapén két felnőtt ember, valami furcsa kamaszlángolással szerette egymást elfeledkezve mindenről. Aztán később Anna felvette a kölcsönkért inget, kiment a konyhába, két poharat és vörös bort hozott maguknak.

  - Hol találtad? - kérdezte Barna.

  - Hát a kamrádban - nem baj, ha kicsit megpróbálom otthon érezni magamat? Nem kutakodok! Ígérem!

  - Örülök, hogy ilyen vagy Anna. Jó veled! Lassan kortyolgatták a bort, egymást átölelve üldögéltek egymás mellett. Anna magukra dobott egy takarót, amit az egyik fotelen talált.

  - Csak, hogy ne fázzunk meg!

  - Később lefürödtek, majd a hálószobában Barna beállította magának az órát.  Kezébe vette Anna kezét, a tenyerét kinyitotta és két kulcsot tett bele - Ez mától a tied is. Az egyik a kapué, a másik a lakásé. Akkor jössz-mész, amikor akarsz. Holnap én korán kelek, de tudom, hogy te csak délutánra mész dolgozni. Jó lesz így?

      Anna meglepődött - Nem túl korai ez?

  - A mi életünkben nincs túl korai, nincs túl késő. Vagy te nem így gondolod?

  - Rendben. És köszönöm a bizalmadat, a szerelmedet!

  - Nekem ne udvariaskodj Anna!

  - Bocsánat!- nevetett Anna - Emlékszem, egyszer nagyon régen ugyancsak ilyesmit mondtál! Itt cseng az akkori hangod a fülemben!

  - Te tényleg emlékszel rá?

  - Sok mindenre emlékszem, amit te régen mondtál nekem. Gyere, bújjunk be az ágyba és próbáljunk aludni! Csak a redőnyt engedd le! Sajnos nem tudok világosban aludni!

   - Engem nem zavar, de megyek! - és Barna leengedte a redőnyt annyira, hogy csak egy pici fény szűrődött be. Aztán visszabujt Anna mellé, átölelte és megcsókolta - Jó éjszakát édes Anna!

    Másnap reggel Anna mélyen aludt, pedig általában minden rezzenésre fel szokott ébredni.  Már fél kilenc is lehetett, amikor kinyitotta a szemét és megtapogatta kezével a mellette lévő párnát. Egy papír cetlibe botlott a keze. Kinyitotta a szemét és a félhomályban olvasni kezdte Barna üzenetét: -„ Nagyon jó volt veled és hiszem, hogy jó lesz veled! Csókollak és szeretlek: Barna. ”

    Anna boldogan fúrta kócos fejét a párnájába. Eszébe jutottak a gyerekei. Este nem hívta őket, már késő volt, amikor hazaérkeztek. Ránézett az órára. Már kilencfelé járt az idő. Lassan felült, körülnézett a félhomályban, majd felkelt, rendbe tette magát, és arra gondolt meglepi Barnát. Lement a környező piacra, paradicsomot, tojást, pirítósnak való kenyeret vett. Visszament a lakásba és töltött paradicsomot készített, aminek egy részét egy műanyag dobozba tette, ezt gyerekeinek szánta estére, majd az ott maradt négyet szépen egy nagy tányérra szervírozva berakta a hűtőbe egy papír cetli kíséretében: - „Szeretettel készítettem, fogyaszd jó étvággyal!” - majd rendbe tette maga után a konyhát. Kevés ideje maradt még, a könyveket nézegette, egyet leemelt a polcról és kicsit olvasgatott. Nyugodt volt, kiegyensúlyozott. Már régen nem érezte magát ilyen jól. Dél körül elindult a munkahelye felé.

    Köszönt a portásnak, majd elindult a tanári szoba felé, felvette fehér köpenyét, a tükörben megigazította haját, közben a kollégák, kolléganők ki-bejártak. Köszöntek egymásnak, az új kislányról beszélgettek, és Zsófiról, aki visszajött Svédországból. Annát kérdezgették. Válaszolt nekik. A közelgő nyárról, a fáradtságról esett szó. A tanárok panaszkodtak, hogy szinte alig tudnak valami kézzel fogható eredményt felmutatni éves munkájukból. Arról beszéltek, hogy a gyógypedagógia területén milyen nagyon nehéz kimutatni egy-egy gyerek, araszolónak látszó fejlődését. Mindenki készítette az év végi értekezletre kötelező beszámolóját, Anna is lassan nekiült, a csoport eredményéről, a tanévre kitűzött feladatok elvégzéséről, vagy annak kudarcáról, személyenkénti fejlődésről, további tervekről kívánt beszámolni. Egyelőre csak kézzel írta a tanáriban, amikor volt szabad ideje. Azt gondolta, majd otthon a kis táskaírógépén tisztességesen megírja.

     Délelőttös párja jött le, köszönt Annának: - Szia, Anna, ma azt hiszem jó napod lesz. Még az új lány Ilona is úgy dolgozott, mint a kisangyal. Pedig jön a nyár, ilyenkor már alig lehet bírni velük, ők is elfáradnak. Hogy vagy különben?

  - Egészen jól.

  - Nem iszol meg velem egy kávét, meg rá is gyújtanék! - invitálta ki a folyosó felé Annát, a tanáriban többen voltak, valószínű nem akart mindenki előtt beszélgetni.

   - Mi van veletek? A férjed? Vége már a kapcsolatának? Rendeződött a helyzet köztetek? – kérdezte Anna.

   - Tudod őrült nagy beszélgetések voltak közöttünk. Letelt az egy hónap és visszajött, én meg visszafogadtam. Na, nem mondom, hogy maradandó tüske nem lesz bennem, de talán jobb ez így. Adtam neki még egy esélyt. Talán már nem bolondul meg öreg korára.

  - Öregek lennénk?

  - Nem úgy gondoltam, de tudod, hogy bizonyos korban a férfiak is bepánikolnak - válaszolta fekete szemű kolléganője. És veled mi van? Lecsendesedett már körülötted az élet? Megszoktad már az új lakást?

  - Nem hiszed el, de szerelmes vagyok, és most nagyon jól érzem magam - leültek a folyosó sarkában lévő két székre és dióhéjban elmesélte Anna a saját történetét.

  - Nahát! De örülök! Látod a jó isten csak melléd áll. Nem is lehet, hogy ilyen rendes nőt, mint te, csak bántson a sors.  Még fiatal vagy, hogy begubózz. Gyere, ebédeljünk együtt!

    Ebéd után Anna felment a csoportjához, könnyen ment minden, a gyerekek minden ellenállás nélkül, szívesen dolgoztak, majd levegőzni mentek a ligetbe, öt óra felé jöttek vissza.

    Hamar eltelt az idő, a gyerekek maguktól rendbe tették közben a termet, mindenki felelős volt valamiért. Mire az éjszakás gyermekfelügyelő megérkezett már minden rendben volt. Anna is hazafelé indult hat órakor. Szatyrában volt dobozban a délelőtt elkészített különlegesség, napközben a porta hűtőjében tárolta, most haza vitte a gyerekeinek.

   Mikor belépett a lakásba, Dóra és Zsolt is nagy örömmel fogadták. Ő pedig boldogan újságolta gyerekeinek, hogy milyen finomságot hozott nekik, elmondta, hogy délelőtt készítette. A gyerekek tálaltak, ő addig lefürdött, át öltözött, majd együtt ették meg a töltött paradicsomot.  Aztán elújságolta a hírt a vezető beosztás lehetőségéről.  Beszélgetésüket telefoncsörgés szakította meg. Anna felvette, Vera, a testvére hívta. Édesanyja hozzájuk történő látogatásáról beszélgettek és Anna röviden mesélt új kapcsolatáról is.

     - Elmosogat  helyettem valaki ? - Dóra bólogatott - Most kicsit elvonulnék.

     Anna bement a szobájába, azon gondolkodott, hogy felhívja-e Barnát, de úgy döntött nem hívja, majd jelentkezik ő, ha akar. Biztosan nem érkezett még haza. Aztán hirtelen megcsörrent a telefon.

  - Szervusz, édes Anna! Megtaláltam és már el is fogyasztottam a te kedves meglepetésedet! Nagyon-nagyon finom volt! Nem is tudod, mennyire elérzékenyültem! Szeretlek, és nagyon hiányzol most! Legszívesebben elmennék hozzád. Különben hívtalak már, de foglalt voltál.

  Anna akkor elmesélte édesanyja jövetelét - Ha kedved van, gyere holnap, de csak aludni! Ugye értesz engem? Szerintem ma már késő van. Biztosan te is fáradt vagy!

  - Én semmihez sem vagyok fáradt, és kocsival percek alatt ott lehetek. Miért várjam meg a holnapot, amikor ma, ma van!

  - Ne bolondozz Barna! Felnőtt, komoly ember vagy!

  - Igen és ismét felhőtlenül szerelmes és kívánom a tested közelségét. Ez csak nem baj? Na, mehetek? Viszek egy pizsamát is, nehogy zavarban legyél a gyerekek előtt!

   Anna ekkor elnevette magát, melegség öntötte el szívét: - Gyere, várlak! - Anna kiment a gyerekekhez, akik nagy beszélgetésben voltak, zenét hallgattak. – Gyerekek! Ne lepődjetek meg, Barna itt lesz rövidesen, most telefonált és szeretne itt aludni, ugye nem zavar benneteket? - zavarban volt.

  - Mami, legyél csak nyugodt! – nézett rá a lánya - Engem nem zavar, sőt! Érezzétek jól magatokat!

   - Zsolt te sem vagy féltékeny ? – kérdezte Anna a fiától.

  - Egy kicsit igen. Ez a pasi elrabol tőlünk, de hát majd mi is sorra kerülünk, és akkor bennünket rabolnak el tőled. Na, csak vicc volt.  Tudomásul vettem. Nincs semmi probléma.

     Negyedórán belül Barna csengetett. Anna ekkor kihúzta a telefonzsinórt, félt, hogy volt férje Ákos zavarni fogja. 

    Barna szép szál vörös rózsát nyújtott át Annának - A finom vacsoráért!

  Megölelték egymást. Barna bekukkantott a gyerekekhez is: - Szevasztok! Nem baj, hogy itt vagyok, ugye, de szeretem az anyukátokat!  Benneteket is kedvellek! Hánykor indultok reggel?

   - Mindkét gyerek azt válaszolta, hétkor.

   - Akkor velem jöttök, beviszlek benneteket kocsival. Megfelel?

  - Ó, nagyon - mondta örömmel Dóra. Kocsival még úgy sem mentem suliba és főleg nem ilyen jóképű úrral, mint te vagy Barna. Mit szólsz a hízelgésemhez ? - gonoszkodott vele Dóra.

   - Na, de gyerekek fekvés, olvasás, alvás - szólt nekik Anna, majd mindegyiktől puszival köszönt. Barnának törülközőt adott, fogkeféjének új poharat tett a fürdőszobába, Barna kipakolta borotválkozó készülékét, otthonosan mozgott, kis időre eltűnt a fürdőszobában.

    Anna kis lámpa fényénél várta Barnát, aki bebújt mellé pizsamásan az ágyba.