Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék I. 12 - 13. fejezet

 

 

12

(1965

    Anna sikeresen leérettségizett. Nagyon megkönnyebbült és jó hangulatban vett részt osztálytársaival együtt az érettségi banketten, ahol a tanárok közül is jelen voltak páran, akik elfogadták meghívásukat.

     Pár nap múlva ezután elutazott Zoltánhoz, aki várta őt a pécsi albérletében. Úgy tervezte, hogy nála tölt két napot, és onnan utazik fel Pestre a második felvételi rostavizsgájára. Nem tervezték előre a Balaton előtti találkozást, de Zoltán levelében könyörögve kérte, hogy szeretné még előtte látni. Így aztán Anna beadta a derekát. Nem esett nehezére. Bár utólag már megbánta ezt a találkozást, mivel a két nap alatt, ha örültek is egymásnak nagyon, nem lett felhőtlen az együttlétük. Összefutottak Barnával is, közösen tettek egy kirándulást a Tettyére és Anna úgy látta Zoltán továbbra is féltékenykedik, sőt a színházi élet iránt érzett negatív hozzáállása is erősödött. Így aztán a két nap alatt nem gyakorolt, nem készült. Nem volt kedve Zoltán előtt szerepelgetni, elküldeni nem akarta hazulról, így aztán a felvételire úgy utazott fel, hogy tele volt feszültséggel, fáradtsággal és rosszkedvvel. Feltehetően mindez a szereplését is befolyásolta, nem tudta összeszedni magát. Mindjárt azzal kezdett, hogy elfelejtette a mondott vers szövegét, majd amikor a monológot mondta, megcsuklott a hangja, teljesen kiesett a szerepéből.  Ezek után gondolt egyet, megállt és közölte, hogy elnézést kér, de nem folytatja tovább. Hirtelen köszönt és kirohant a színpadról.  Kint nagy volt a feszültség, kérdezgették volna, de sírva és szó nélkül elsietett. Nagyon magányosnak, nagyon szerencsétlennek érezte magát. Az utcán összeszedte magát, kifújta az orrát. Körbenézett. Kellemes meleg nyári délután volt. Gondolt egyet és bement az Erzsike presszóba, ahol kért magának egy pohár vörös bort. Úgy érezte, fel kell oldania feszültségét.  Üldögélt a pohár vörös bor mellett, csendesen töprengett a Zoltánnal történt veszekedésen, feltette magának a kérdést, hogy ezek után mi lesz. Talán elveszítette Zoltánt és az álmait is? Gondolataiból egy fekete fiú ébresztette fel, aki leült mellé.  A fiú láthatóan ismerkedni akart vele, látta, hogy magányosan üldögél, azt is észrevehette, hogy bánatos. Be is mutatkozott, de csak a keresztnevét jegyezte meg. Ferinek hívták. Elmondta, hogy a Képzőművészeti Főiskolára jár, de a barátnője „szinis”, épp most vesztek össze, látja, hogy Anna is szomorú valamiért, ezért javasolta, hogy ha kedve van, szomorkodjanak együtt. Elcsodálkozott kicsit a fiú stílusán, de különösebben nem zavarta. Ő csak annyit mondott, hogy egy sikertelen második felvételi rostán van túl és ezért búsul, ezért van rossz kedve. Zoltánt nem említette, hiszen az ő szívügye volt, nem tartozott erre az idegen fiúra és különben is azt gondolta, mindjárt elmegy. Nem egészen így történt. Nem is értette aztán a történések után, hogy miért ment bele ebbe a furcsa kalandba. A fiú is rendelt még egy-egy deci vörös bort.  Még vagy egy órát beszélgettek, majd megkérdezte a fiú tőle, lenne-e kedve elmenni vele a képzőművészeti koleszba, ott este lesz egy buli, és szívesen meghívja. Anna ekkor már nem gondolt sem a felvételire, sem Zoltánra, talán felejteni akart. Feri kedves volt, elvitte előbb egy kiállításra, aztán felültek a villamosra, elmentek a Moszkva térig, majd onnan villamossal a Budapest szállóig, és onnan fel a kollégiumba. A fiú másodéves keramikus szakos hallgató volt. Egy alföldi városból jött, szobrász akart lenni, erről regélt. Kicsit habókosnak tűnt, de Annától nem állt távol ez a fajta embertípus. Amúgy meg tökéletesen bele tudta élni magát mások élethelyzetébe. Felfelé menet a lépcsősoron már egész jókedve lett, verseket mondott a fiúnak, az megfogta a kezét, mintha szerelmesek lennének. A kolesz egy régi nagy kúriában, vagy villában volt, egy nagy parkban. Feri bemutatta szobatársainak, majd átmentek egy másik házikóba, ahol már szólt a zene, a szintén ott lakó lányok pakolták egy asztalra a szendvicseket. A fiuk is gyülekeztek, össze-visszaültek, földre, párnára, székre, ami adódott. Beszélgettek, ettek, ittak és táncoltak. Aztán Feri bemutatta egy szép fekete hosszú hajú lánynak, aki szintén keramikusnak készült.  A lány megörült, amikor Anna elmesélte, hogy melyik városból jött és, hogy az ősztől a színházban fog dolgozni. Azért örült a hírnek, mert kiderült, hogy az ő barátja is odaszerződött az ősztől segédrendezőnek. Így aztán hosszabban elbeszélgettek Évával, aki megkérdezte Annától, hogy milyen a kapcsolata Ferivel. Anna csak legyintett és elmesélte Ferivel történt találkozását. Nagyon röviden mesélt szerelméről, szerencsétlen elválásukról és sikertelen felvételijéről. Éva vigasztalta és felajánlotta, hogy aludjon náluk a lány koleszban. Ezt örömmel vette Anna, mert nem szándékozott Ferivel semmilyen kapcsolatba keveredni és csak most gondolt arra, hogy neki valahol aludnia is kell majd az éjszaka folyamán. Anna persze Ferivel is beszélgetett később, a tömegben elsodródtak, táncoltak, csókolóztak. Nem is tudta miért, de jól esett neki, ettől feloldódott a feszültsége, aztán Feri rá akarta venni, hogy szeretkezzenek, de nemet mondott. A fiú nem erőszakoskodott. Majd kicsit később megkereste Évát, aki bekísérte a másik épületben lévő alagsori szobájukba, ahol kapott tőle törülközőt, hálóinget, lezuhanyozott, majd lefeküdt és sokáig tartó forgolódás után elaludt. Másnap reggel Évával bementek a városba, de előtte még találkozott Ferivel is. Barátsággal elköszöntek egymástól, egyikük sem haragudott a másikra, egyszerűen mindkettőjüknek így volt talán jó. Éva aztán délben kikísérte az állomásra és azzal váltak el, hogy az ősszel majd találkozni fognak a színházban.

    Szülei már az előző napi táviratából tudták a hírt.  Amikor hazament, azzal vigasztalták, hogy nem dőlt össze a világ, jövőre is megpróbálhatja. Addig meg, ahogy tervezte, a színházban dolgozhat.  Aztán az édesanyja egy expressz levelet adott át neki, Zoltántól jött. Bement a levéllel a szobájába, izgatottan bontotta fel, attól félt, hogy búcsúlevél lesz.

     - „ Anna, drága!

Nem tudom mi történt velem, velünk! Borzasztóan sajnálom a dolgot! Nem értem magamat és kérlek, ne haragudj! Biztosan elrontottam nagyon a kedvedet és ezért szégyellem is magamat. Barna másnap felkeresett és nagyon lehordott, teljesen igaza volt, amiket mondott. Ha nem sikerült a felvételid, tudom, engem fogsz érte okolni, és talán látni sem akarsz többet. Remélem nem így van! Átgondoltam mindent, ha meg tudsz bocsátani, gyere, ahogy megbeszéltük! Várni fogunk az állomáson. Ha nem jössz, akkor érted fogok menni!  Őrülten szeretlek, és nagyon kellesz nekem! Most ülök a parton, este van, nézem a vizet, és arra gondolok, hogy milyen jó lesz ismét együtt Veled! Ölellek nagyon, nagyon.  Zoltán „

    Számtalanszor elolvasta a levelet, már azt sem bánta, hogy a felvételije nem sikerült, azt gondolta, mindennél többet ér, hogy Zoltán szereti őt. Most megnyugodott. Másnap elment a színházi titkárságra, bejelentkezett az igazgatónál, megírták az ősztől szóló kisegítő színész, vagy más néven statiszta státuszról szóló szerződését, hiszen erről már előzőleg beszélt az igazgatóval is, még a stúdió színházi szereplésekor. Utána bement a barátnőjéhez, aki a színházzal szemben lakott. Szerencséjére épp otthon volt. Edit vidám volt, mint mindig, azonnal leültette és beszámoltatta az eseményekről. Anna szomorúan ecsetelte a történteket, de Edit vigasztalta és örült, hogy Zoltánnal rendben maradt minden. Ő meg elmesélte, hogy a kórházhoz megy dolgozni egy évre, mivel őt csak előfelvételivel vették fel a pécsi orvosira. Megsúgta, hogy még ezt is némi protekcióval sikerült elintéznie az apjának.  Megígérte, hogy a nevezetes balatoni vendégvárón ott lesz a barátjával.

   Anna ezek után elment a postára és feldobott Zoltánnak egy levelezőlapot:

  - „Kedvesem! Mert még az vagy! A felvételim pocsékul sikerült, nem hibáztatlak, magam vagyok a hibás. Azért kicsit haragudtam rád! Ma megkötöttem a színházzal a szerződést. Szeretlek! A többit szóban! Utazom, ahogy azt eredetileg megbeszéltük! Ölellek, úgy, ahogy szoktalak:   

                 A Te Annád ” 

 

13

 

 (1965)

  

    Július eleje volt, tombolt a nyár. Anna úgy érezte, kint van a nagy életben, most már szabadabban élhet, mozoghat. Az ősztől pénzt is keres, azt fogja csinálni, amire mindig is vágyott. Zoltánnal szeretik egymás, talán majd minden rendeződik. Erre gondolt, amikor a vonaton utazott ligetre a szerelméhez, annak baráti társaságához, ahogy azt előre megbeszélték.  Egy vászon fehér sort nadrágba, mustár sárga pántos derékig érő testhez simuló blúzba öltözött és egy zöld papucscipőt húzott a lábára. Maga mellé tette sötétkék sporttáskáját, amit még Stuttgartban vett. Vele volt néhány nyári ruha, az elmaradhatatlan indiai saru, és egy fehér hosszú vászonnadrág. Könyvet is vitt magával. Gondolta lesz alkalma olvasni is, ha Zoltánnal kettesben lesznek. Két hétre utazott, bár Zoltán egész nyáron szeretett volna vele lenni, de egyelőre Anna eddig ígérte. Nem ismerte még Zoltán szüleit, azt sem tudta, hogy mit szólnának, ha meglátnák az ő nyaralójukban, mint becsücsült idegent.  Ezért döntött leginkább így.

   Megérkezett az eléggé kicsi, lepusztult Balaton parti állomásra, ahol néhány fiatal fiút és lányt látott integetni. Zoltán sietett felé, barnán, rövidnadrágban, pólóban. Boldogan ölelte át Annát, össze-vissza csókolta. Őszinte szerelem áradt belőle. Annára átragadt Zoltán öröme és együtt kéz a kézben mentek a többiekhez, akik örömmel és barátsággal fogadták.  Aztán a csoport mögül előlépett Barna, mint egy Grál lovag, de Annának ez nem volt furcsa, így ismerte meg és így fogadta el. Másnak talán el sem tudta ezt a fiút képzelni.

   Meghajolt Anna előtt, elővett egy nagy csokor virágot, megcsókolták egymást és Barna belekezdett: - Isten hozott téged körünkbe immáron érettnek nyilvánított hölgy, reményét azért nem vesztett, hátha mégis színésznő! Ugye nem haragszol, hogy így fogadlak! Sose csüggedj!  - aztán átkarolta és halkan csak neki mondta - Zoltán mindent elmesélt, mikor felvételiznél mentél, na de erről majd később. És most hadd mutassam be az én barátnőmet elsőnek - egy rövid barnahajú kissé telt lányhoz vezette, aki Zsuzsa névre hallgatott - Most pedig visszaadlak Zoltánnak.

   Erre Zoltán szólalt meg.

 - Gyerekek hagyjuk a hivatalos formát, ő Anna, akit szeretek.  Majd szép sorjában megismeritek egymást. Most ne húzzuk az időt külön-külön bemutatkozással!  Nem baj?

    Mindenki egyetértett Zoltán ajánlatával.

   - Azért hadd mondjak pár mondatot - szólt Anna - Köszönöm, hogy eljöttetek, utálom az ilyen nagy felhajtást, de Zoltán akarta.

  - Dehogy felhajtás! - kiabálták kórusban - Ünnepelni jöttünk és ez is hozzátartozik.

    Hagyták, hogy Zoltán Annával együtt előre menjen, a többiek már tudták ki kivel megy. Zoltán elkérte apja kocsiját, jó páran a fiuk közül szintén ezt tették. Anna nem tudott a kocsik létéről, de gondolta, hogy nem a fiuk tulajdona. Az akkor éppen megvehető Wartburgok, Trabantok sorakoztak. Persze, akkor pénz és még sorban állás is kellett ezeknek a kocsiknak a megszerzéséhez.  Egyedül Barna apjának a kocsija volt menőbb, egy bogárhátú Volkswagen, az amerikai nagynéni jóvoltából jutott hozzá Barna édesapja, mint azt később megtudta. Az autóval rendelkező szülők gondoskodtak, hogy egyetemista vagy éppen főiskolás fiuk rendelkezzen jogosítvánnyal. Lassan elindultak, és gyorsan megérkeztek Zoltánék Balaton parti kis nyaralójába, ami különben gyalog sem lett volna túl messze az állomástól.

   Amikor a hangos társaság bevonult a parthoz nem messze lévő kis villába, Anna egy gyors pillantást vetett a házra, a környékre, a házat körülvevő füves, ősfenyős, tujás kis kertre, a teraszra. Nagyon szépnek találta. Mindenki elfoglalta magát, a fiuk a kertben sátrakat vertek fel, hátul már fortyogott Barna főztje a bográcsgulyás. Mellette állt Zoltán öccse Péter, aki mikor meglátta Annáékat, előre jött, hozzá lépett, és üdvözölte. Anna puszit adott Péternek, szintén örömét fejezte ki, hogy ismét találkozhatnak, majd a villába menet azon gondolkodott, hogy a két testvér mennyire nem hasonlít egymáshoz. - Péter barna hajú, barna szemű. Biztosan a mamájára hasonlít - gondolta Anna.

  - Na, jön a barátnőd és jönnek az unokatestvéreid is?  - kérdezte aztán tőle Zoltán.

  - Igen, csak este nyolc  felé, ők is kocsival jönnek, illetve az unokatestvéreim vonattal, de ide találnak, hozzák magukkal a barátnőiket is. Nem gond, remélem! Mutasd meg hova, merre menjek, hová pakoljak?

   Zoltán kézen fogta, egy nagy hallon vitte keresztül, egy hátsó kis szobába.

  - Mellettünk van a szüleim szobája, majd azt is megnézheted, most oda bepateroltam a vendégeket, már aki befér éjszakára. A többiek meg sátorban alhatnak.

     Becsukta az ajtót. Magához ölelte Annát, és forrón csókolóztak. Zoltán suttogva mondott neki szebbnél-szebb szerelmes szavakat, legszívesebben azonnal ágyba bújtak volna, de tudták most ez nem illendő, várják őket a vendégek.

  - Nem akarsz fürdőruhába öltözni, ráveszem a többieket, hogy fürödjünk, ússzunk - kérdezte aztán Zoltán.

  - Dehogynem.  Jó ötlet, mert pokoli meleg van! – törölgette Anna a megizzadt homlokát, majd átöltözött. Felvette fürdőruháját, egy pólót vett csak magára és indiai sarujában kiment a többiek után a kertbe, akik már ott iddogáltak, beszélgettek. A lányok másik része a konyhában tevékenykedett. Később ő is csatlakozott hozzájuk. Így aztán lassan megismerkedtek egymással.

   A lányok és fiuk nagy része Pécsről jött, egyik-másik tanárképzőre járt, két lány orvostanhallgató volt, egy könyvesbolti eladó, a fiuk többnyire medikus társak voltak a csoportból. Összetalálkozott Anna a saját városából származó zenész medikus sráccal, Andrással is, akivel már egyszer a pécsi egyetemi klubban összefutottak. Közben megtudta, hogy Péter, Zoltán öccse, a Zeneművészeti Főiskolára felvételizik zongora szakra, ő is most érettségizett. Így többszörös volt az ünneplés. Nem beszélve, Zoltán szülinapjáról. Hirtelen eszébe jutott a torta. Gyorsan visszament a szobába, egy nylon táskát vett ki sporttáskájából, abban volt az általa előre elkészített piskóta torta, amit anyja segítségével, de egyedül sütött még otthon. Kivitte a konyhába, a lányok érdeklődéssel kérdezték mi lesz ebből. 

  - Születésnapi torta lesz Zoltánnak, még be kell fejeznem.

    A lányok nagy tetszéssel fogadták az ötletet, egyikük rögtön besegített neki, a többiek gyorsan bezárták a konyhaajtót, és közben jókat kacarásztak, mindenféle női dolgot összehordtak, akár a kamaszlányok, de mindenkinek igazi nyári, felszabadult, jókedve volt. Túl volt mindenki valamilyen vizsgán, lezárt egy újabb évet, mindenki élvezni akarta a nyarat, a fiatalságát, a szerelmet.

  - Hello, lányok! – Barna hangját hallották - Nem szabad bemenni?

  - Nem, mert most itt titkos női ügyek vannak - szólt ki Zsuzsa, Barna barátnője.

  - Csak azért, mert fürödni mennénk, viszünk lasztit is! Akkor mi előre megyünk, majd gyertek utánunk!

   Anna a lányokra nézett, majd mondta nekik, hogy menjenek csak nyugodtan, ő ezt befejezi egyedül és majd meg fogja őket találni a vízparton.

   A csapat hangoskodva, nevetgélve indult a közeli parthoz, hiszen a part végig szabad strandként működött, nem volt messze a villához. 

   Anna egyedül maradt, szépen eligazította a meggyet a torta tetején, majd egy papírszalvétát keresett, amit rátett a tortára és úgy helyezte a hűtőszekrénybe. Zoltán kopogott be hozzá.

  - Anna, itt vagy? Bemehetek? Én megvártalak téged. A többiek már elmentek - mondta a konyhaajtó előtt állva. Anna már végzett, éppen elmosogatta a tortás edényeket, ekkor kinyitotta az ajtót. Kipirult az arca az igyekezettől, haját is felcsavarta és egy nagy csattal feltűzte - Na, készen is vagyunk, vagyok!  - Zoltán odament hozzá, átölelte, majd a szemébe nézve kérdezte.

  - Nem haragszol rám? Tényleg szégyellem magam a múltkoriért. Nem tudom visszacsinálni - közben csókolgatta Anna szemét, homlokát. Anna elérzékenyült Zoltán érintésétől, de most nem akarta mutatni. Kicsit leckéztetni akarta. Megfogta Zoltán kezét, és kifelé húzta - Gyere, menjünk mi is fürödni, úszni a többiek után, de hol van az öcséd? - közben elindultak a vízpart felé.

  - Hátul van. Ő most itt marad, mert ugyan elkészült minden, de ha véletlenül jönnek az ismerőseid, ő fogadja majd őket. Szegény! De szívesen feláldozza magát. Most éppen üresjáratban van, nincs barátnő a láthatáron. Hallod, zenét hallgat. Tudod ő örökölte anyám zenei tehetségét, ezért is megy a konziba. Még nem volt meg a felvételije, de gondolom, hogy felveszik. Elég tehetséges és piszok szorgalmas.

  - Akárcsak te! - mondta útközben Anna.

  - Én? Én nem vagyok tehetséges, legfeljebb jófejű, vagy jó eszű. Ennyi. De rajtad sokat bánkódtam - fordult most Anna felé - Tudom, hogy miattam sokat rontottál a felvételin, aztán nem hagytalak, hogy felkészülj. Hülyén vagyok szerelmes, önző módon, ahogy Barna mondta.

  - Ezt mondta? Kaptál tőle tán fejmosást?

  - Igen, de biztosan elmondja majd. Most meséld el az egész szerencsétlen történetet, vagy nem akarod?

  - Gyere, üljünk le itt a parton! - leterítették a magukkal hozott törülközőt, a többiek ekkor már mind a vízben labdáztak, kiabáltak, jókedvűek voltak.

   Barna kiabált ki nekik - Nem jöttök? - intve a kezével hívta őket a vízbe.

  - Egy picit később! - kiabált  Zoltán - Beszélgetünk kicsit! - visszaült Anna mellé.

  - Ha érdekel, elmondhatom, de ne vágj közbe, bármit is fogsz hallani.

    Aztán Anna töviről hegyire részletesen elmondta a felvételi napját, az utána történteket. Annak ellenére, hogy tudta nem muszáj beszámolnia futó kalandjáról, a képzőművészeti koleszba történő keveredéséről, mert jelentősége úgy sincs, de úgy gondolta teljesen őszinte lesz, és talán jobban megérti őt ez által Zoltán a jövőben. Másrészt arra gondolt, hogy kipróbálja féltékeny természetét. Kíváncsi volt le tudja-e győzni a zöld szörnyet, ahogy Anna nevezte, mert érezte, ez jövőbeli kapcsolatukra esetleg árnyékot vethet. Nem szerette Zoltán felesleges kirohanásait. Zavarta. Azt sem akarta, hogy Zoltán teljes egészében a tulajdonának akarja. Eddigi tapasztalatai pedig azt mutatták, hogy erre hajlamos. Amikor beszámolója végére ért, Zoltán szótlanul, egy fűszállal piszkálta a földet és látszott rajta, hogy mindenféle dolgok fortyognak benne. Érezte, most valamiért nagyon visszatartja magát. Lábát kezével átkarolta, felemelte fejét, merőn nézett rá, majd a túlsó part irányába fordult és lassan beszélni kezdett:

  - Kicsit meglepett a beszámolód második fele. Az elsőért már többszörösen bocsánatot kértem. Azért fáj, amit elmeséltél. De köszönet ezért az őszinteségért. Nincs zöld szörnyeteg, ahogy te mondod, igyekszem kiirtani magamból, érzem, hogy te ezt utálod bennem. Vagy nem így van?  - azzal Anna mellé hasalt, válaszra sem várva végig simította testét, majd megfogta kezét, felhúzta és együtt szaladtak be a vízbe a többiek után, most már felszabadultan, jókedvűen. A többiekkel együtt labdáztak, majd egy nagyot úsztak, Zoltán elúszott messze, de Anna nem vállalkozott rá, mondván, hogy ő sajnos nem olyan jó úszó.

   A hosszú fürdés, úszás, önfeledt játék mindenkinek jót tett, felfrissültek. Lassan lemenőben volt a Nap, visszamentek a házhoz, mindenki átöltözött esti ruhájába, a fiuk többnyire vászon hosszú nadrágban, vagy akinek farmer akadt az abban volt, rövid ujjú nyári inget, szandált vagy sarut húztak a lábukra, a lányok többsége különböző színű halásznadrágot, vagy hosszú vászonnadrágot viselt, könnyű nyári blúzzal, saruval, szandállal, vagy lapos papucs cipővel. Közben megérkeztek Anna unokatestvérei is a barátnőikkel.  Edit , Anna barátnője a menő, de nálánál jóval idősebb állatorvossal, aki vidám és fiatalos férfi volt és hamar beilleszkedett a társaságba. Kellemes meleg nyáreste lett. Kitették a benti asztalokat a nagy teraszra. Barna kirakott egy hokedlit a konyhából, arra tette Tesla magnóját és jobbnál jobb számokat hallhattak. Volt ott Ella Fitzgerald, persze Louis Armstrong, Dizzy Gillespie, Oscar Peterson, Charlie Parker, Coltrane és még egy csomó olyan jazz, ami élvezhető volt talán mindenkinek. Azt mondta a tánczenét későbbre, hagyja. A lányok megterítettek és mindenki nagy élvezettel fogyasztotta kint a szabadban Barna főztjét, ami valóban nagyon jól sikeredett. Mindenki nagy gőzzel dicsérte. Több tál krumplis pogácsát hozott valamelyik lány, aki nem lakott jól, utána azt is ehetett. Italból sem szenvedtek hiányt, mivel mindenki hozott valamit magával belépőként vagy ajándékként. Edit barátja eredeti falusi barack és szilvapálinkával állított be. Mindenki többnyire először a párjával beszélgetett, majd az ital hatására egyre jobban felengedett a társaság, Anna úgy érezte, még mielőtt, egyesek lerészegednének, fel fogja köszönteni Zoltánt. Félrehívta Zoltán öccsét és Barnát, majd közösen indították az ünnepi pillanatot. Barna csendre intette a jó népet, már elég nagy volt ekkor a ricsaj. Kérte, hogy mindenki üljön le valahova. A lányokkal együtt Anna üressé tette az asztalt, leborították egy fehér terítővel.  Barna egy vastag gyertyát tett az asztal közepére, Anna pedig a tőle kapott virágcsokrát tette mellé, közben már halk zene szólt. Aztán meggyújtották a gyertyát, Zoltánt leültették.  Anna kezében a tortával, mellette Péter és Barna egy pici csomaggal elindult Zoltán felé az asztalhoz és a „ boldog szülinapot „ kezdték énekelni.  Ekkor mindenki felállt és együtt folytatták a köszöntőt.  Anna Zoltán elé tette a tortát, aki láthatóan teljesen meghatódott a történtektől, felállt, megcsókolta Annát, aki ezután megfogta a kezét és szemébe nézve belekezdett a gyönyörű Shakespeare szonettbe: - „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér…” . Zoltán a vers után csak nézte Annát, majd átölelte, szólni sem tudott. A társaság tapsolt, ez igazi meglepetés volt mindenkinek. Még nem hallották verset mondani.

   Majd Barna szólalt meg: - Gyönyörű volt Anna!  Mi is köszönjük ezt a szép meglepetést, ajándékot. Tudjuk, hogy csak Zoltánnak szólt, de külön élmény volt hallgatnunk téged. Kész irodalmi est! Na, de nem viccelődöm, mert tényleg szép volt az egész. Azt gondolom a többiek is így vannak ezzel.  Őszintén szólva azt gondolom, hogy tényleg tehetséges vagy. Na, de menjünk tovább, mert mindjárt reggel lesz.

    Anna zavarban volt, de lassan megszólalt a zene, és a társaság többi tagja is átadta Zoltánnak a maga kis ajándékát.  Pezsgőt bontottak, ittak. Paul Anka , Elvis Prestly, Pat Boone, Shadows, Animals, Beatles,  számokat hallgattak és mindenki egymásba elmerülve táncolt a balatoni nyári éjszakában. Még a Hold is világított. Kerek volt és valószínű tetszett neki a látvány. Anna szerelemesen bújt össze Zoltánnal. Már nagyon vágyakoztak egymás érintésére. Aztán az egyik pillanatban Zoltán kézen fogta Annát, a kert hátulsó részébe mentek, ahol két ciprus fa között egy, Zoltán apja által eszkábált kis pad volt. Leültek. A Hold bevilágította az udvart, a teraszról ide hallatszott a magnóról szóló „Te vagy a végzetem” érzelmes sláger.

  - Szeretlek Anna, Te nem is tudod, hogy most milyen eszméletlenül boldoggá tettél! Köszönöm Neked ezt a meglepetést. Talán életem legszebb ajándéka lesz ez! Gyönyörűen mondtad a szerelmi vallomást. 

  - Miért? Nem nézted ki belőlem?  Azt gondoltam, ha ezt a verset mondom neked, ezzel mindent elmondok. Amit érzek, a költő tökéletesen megfogalmazta, én pedig igyekeztem úgy elmondani neked, ahogy azt éreztem. Örülök, ha sikerült és boldog lettél tőle - nézett Anna Zoltánra - A Geraldy kötetet pedig azért adom neked még ajándékba, hogy ha elfelejtenél már szerelmes szavakat suttogni a fülembe, akkor ebből olvass majd nekem.

  - Remélem, hogy erre nem kerül sor!  Büszke vagyok rád Anna! Na, lassan magamhoz térek! Mert tényleg nagyon meghatódtam tőled. Én is szeretnélek megajándékozni, és ne mondj most semmit - elővett a zsebéből egy pici ékszerdobozt, odaadta Anna kezébe - Ezt a mai nap emlékére! Vedd úgy, hogy gyűrű helyett gondoltam. Vedd úgy, hogy... - egyre jobban belezavarodott - Vedd a szeretetem jeléül!

   Anna kíváncsian nyitotta fel a dobozt. Két fülbevaló volt benne, két halvány rózsaszínű féldrágakő arannyal körbeötvözve.

    - Zoltán ez gyönyörű! Hogy hívják a követ?

   - Rózsakvarc. Tudom, hogy ez a te csillagjegyed köve. Utána néztem.  Valami nagyon egyedit akartam, valami olyat, ami neked nagyon illik. Bevallom gondban voltam.  Aztán egy ötvössel készíttettem el, amit elképzeltem. Mert ezt képzeltem! Tetszik? Örülsz neki? Fogod hordani? - kérdezgette - Hát ezt vettem, bevallom önző reménnyel, hogy majd mindig rám emlékezel, ha a tükörbe nézel, és a füledben látod a rózsaszínköves ékszert.

  - Tedd a fülembe! Egyedül nem tudom - mivel kislány korában Anna fülét kilyukasztották nem volt nehéz a fülbevalót a fülébe tenni.

  – Jól áll? Most te vagy a tükröm!- mondta Anna.

    Zoltán a holdvilágnál maga felé fordította Annát: - Gyönyörű vagy! Jól áll, de mindjárt bemegyünk a fényre, és te is megnézheted...

  - Hello, hello, hol bujkálnak az ünnepeltek? - jött feléjük Barna, átkarolva barátnőjét, Zsuzsát - Aha, gondolhattam volna. Bocsánat, hogy megzavartuk a galambok enyelgését…

  - Nem, nem zavartok, már megyünk is vissza... Visszajöttök vagy maradtok? - kérdezte Barnától Zoltán.

  - Maradunk, majd aztán később mi is visszamegyünk – Barna és Zsuzsa leült a két ciprusfa között lévő padra.

   Zoltán és Anna kart karba öltve indultak vissza a többiekhez, Zoltán a fiukhoz ment, Anna pedig odament a barátnőjéhez, aki nagy beszédben volt egy fiúval. Anna kézen fogta Editet és bementek a fürdőszobába.

  - Nézd meg, mit kaptam Zoltántól! - most maga is belenézett  a tükörbe.

  - Te ez nagyon szép! - mondta Edit - És milyen alkalomból?

    Anna a barátnőjére nézett, majd örömmel mondta - Szerelemből. Csak úgy.       

    Edit megsimogatta Annát: - Gyönyörűen mondtad ezt a verset. Tehetséges vagy! De ezt már régóta duruzsolom a füledbe. Ne pocsékold el magad! Zoltán pedig nagyon szeret téged. Őrizzétek meg egymást! Jó neked, kicsit irigyellek. Okos, csinos… De a színészvágyaidról ne mondj le!

  - Köszönöm Edit. Jól esett ezt hallani tőled - mondta, és kicsit csendes lett a meghatottságtól - Gyere, menjünk ki! Remélem, jól érzed magad! - kérdezte közben barátnőjét.

  - Persze, örülök, hogy eljöttünk. Látod, a barátom is milyen jól el van.

   Kint már nagy táncban voltak a többiek.  Rock and roll szólt. Annához odalépett a fiatalabb unokatestvére, Gábor.

 - Gyere Anna! Erre nekünk táncolnunk kell, bár lehet, hogy már nem is tudunk, olyan régen nem ráztunk egy jót. 

   Anna és Gábor eszeveszett rokizásba kezdett. A társaság körbe vette őket és ütemesen tapsoltak, és nagy élvezettel nézték őket. Zoltán talán büszke is volt, hogy ilyen kecsesen látja mozogni barátnőjét. Így még nem látta. Barna pedig odaszólt nekik: - Hát ti pályatévesztettek vagytok, miért nem jártok versenytáncra? Jó páros lennétek! Fantasztikus jól és szépen mozogtok és milyen összehangoltan! Gyakoroltátok, mielőtt idejöttetek?

   Mikor vége lett a számnak Anna és Gábor abbahagyta a táncot. De a többiek is leültek.

   – Nem gyakoroltuk, hiszen alig találkozunk - válaszolta Gábor Barnának kicsit később - Sőt, már talán egy éve volt, hogy utoljára alkalmunk volt együtt táncolni, de előzőleg sokat táncoltunk együtt igaz, Anna? - Anna csak bólogatott és ő is kimerülten ült le az egyik székre.

  - Hát gratulálunk! - zengték a többiek is. Anna látta, hogy Zoltán a másik unokatestvérével koccint és beszélgetnek valamiről. Majd Barna jött mellé, kérte, hogy sétáljanak egyet a parton. Előtte odaszólt Zoltánnak és Zsuzsának, hogy kimennek a partra Annával sétálni, beszélgetni akar vele, és ne értsék félre a helyzetet. Tudta, hogy Zoltán és Zsuzsa is hajlamos a dolgok félremagyarázására. De valószínű, mindenki félreértette volna a helyzetet, ha ezt így nem jelenti be.

   Ekkor már kicsit hűvösödött, Zoltán kihozott a szobából Annának egy kardigánt és kicsit rosszallóan nézett Barna felé. De nem szólt semmit, bólintott, hogy csak menjenek.

    Anna és Barna a parton sétáltak, majd leültek a part szélére, átnéztek a túl oldalra. Fények csillogtak a Badacsony oldalában. Kellemes nyári szellő lengette a fákat. Barna hallani akarta Annától is a történteket, ami a felvételi vizsgája előtt történt. Anna részletesen elmesélte. Majd beszámolt a felvételi eseményeiről, sőt elmondta az utána következő kalandját is.

  - Mondd ezek után mi a véleményed? Ha esetleg lefekszem azzal a sráccal, akkor rosszat gondolsz rólam? Vagy, azt gondolod, hogy nagyon elszállt velem az élet?

  - Nem, nem gondolok rosszat, de azért eléggé meglepő, amit elmeséltél. Furcsa és érdekes lány vagy. Amúgy így mondta el Zoltán is a kettőtök között történteket.  Alapvetően féltékeny rám. Igaz, hogy őszintén beszéltem mindig a veled kapcsolatos érzelmeimről. De ő is tudja, hogy nem tudlak elcsábítani, és te őt szereted… Meg aztán nem is lenne ildomos egy baráttal szemben… De azt hiszem túlságosan birtokolni, akar téged. Ne hagyd elúszni magad teljesen. Tanácsot szeretnék adni neked, azért is hívtalak erre a beszélgetésre, mert tényleg megkedveltelek, és komolyan mondtam, ha nem Zoltán barátnője lennél már rég kikezdtem volna veled. Na, ezt csak úgy mellékesen. Hiszen biztosan érzed… De beszéljünk másról!  Értékes, értelmes és mélyen érző lánynak ismertelek meg. Aztán csinos vagy. Nem csodálkozom azon sem, ami a felvételid után történt veled, de azon sem, hogy csak mentél a történésekkel, mert ez vagy te.  Ezért is féltelek benneteket. Lehet, hogy ezért fogtok egyszer szétválni. Pedig kár lenne értetek, mert egymáshoz illetek, csak hát a nagy szerelem, tudod, előbb-utóbb elmúlik majd és jönnek a hétköznapok. Nem mondom, hogy utána már nem szeretitek egymást, de sok sebezhető pont lesz az életetekben, ha Zoltán által hagyod magad befolyásolni. Most, hogy ilyen meglepetésszerűen meghallgathattam előadói képességedet, persze pici kis ízelítő volt csak, tudom. De úgy érzem tényleg tehetséges vagy. Olyan mély bugyraid vannak, amit nem szabad kiaknázatlanul hagyni! Most már színpadon is szeretnélek látni. Remélem az ősz folyamán lesz majd erre alkalom! Az sem baj, ha kis szerep… Persze nagyon nehéz pálya… Szóval, ne hagyd magad senki által befolyásolni. Állj a talpadra! Zoltán leginkább csak magának szeretne tudni, kicsit irreális elképzelése van a szerelemről, a féltésről, de majd kinövi.  Jó eszű, szerintem tehetséges, hivatását szerető orvos lesz belőle. Kell mellé egy olyan nő, mint te, de ne legyél a rabszolgája. Sokkal értékesebb ember vagy. Kicsit ugyan labilis, befolyásolható egyéniség vagy, ugyanakkor, ha akarsz, kőfejű is tudsz lenni. Arra kérlek, egy kicsit legyél reálisabb, csináld, amit te akarsz, és higgy magadban! Dolgozz szíved-lelked szerint majd, és ne hagyd, hogy Zoltán morgása vagy az életben bárki más befolyásolja, elképzeléseidet.  Döntéseid előtt ülj le otthon, és magadban jól gondolj mindent végig. Soha ne csak az érzelmeid, ösztöneid vezéreljenek. Cselekedeteidet ne hamarkodd el! Hajlamos vagy, úgy látom az azonnali döntésekre.  Szólj, ha tévedek.  Ettől még szeretheted és hidd el, ő is szeretni fog. Lehet, hogy hülyeség, hogy most ezeket papolom itt neked, de tényleg kedvellek, és én kívülről látlak benneteket. Zoltán meg a legjobb barátom, neki meg igazán nem akarhatok rosszat. Látod, én elvagyok. Prózaibban, mint bárki más. Zsuzsát kedvelem, de neked megvallom nem az igazi. Talán majd akad más is. Jól élek, anyagi gondjaim nincsenek, hiszen láthattad. Jómagam is szeretnék jó orvos lenni, engem a szív működése érdekel, nekem nincs olyan jó agyam, mint Zoltánnak, illetve nekem többet kell magolnom, lassúbb vagyok, mint ő. De nem vagyunk egyformák. Tudod még szerintem mi a fontos? Hogy olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek vagyunk, szeressük önmagunkat, mert, ha magunkkal bajunk van, akkor mindenki mással az lesz egész életünkben. Egyébként hoztam neked egy ajándékot, majd holnap odaadom. O’Neill drámái. Úgy gondolom a te világod kicsit.

  Csend vette körül őket, Anna hallgatott és azon gondolkodott, milyen jó, hogy ezt elmondta most Barna. Milyen jó, hogy egy ilyen barátra akadt - majd megfogta a kezét és annyit mondott.

  - Nagyon rendes srác vagy.  Köszönöm, köszönöm az útravalódat, az őszinteségedet, sok mindenben jól ítélsz meg és hálás vagyok, hogy ezeket elmondtad most nekem. A könyvnek örülök előre is, köszönöm, hogy gondoltál rám.

  - Menjünk vissza? - nézett Annára kérdőn Barna.

  - Igen, azt hiszem már nagyon várnak bennünket. Visszafelé indultak. Még beszélgettek a nyári terveikről, az őszről, Anna színházba történő elhelyezkedésről, majd megérkeztek a házba. Zsuzsa egy lánnyal beszélgetett, a társaság egy része már elment aludni, ki a sátrába, ki a szobába, ki a hallba. Zoltán zenész évfolyamtársa András, halkan gitározott. Anna odaült Zoltán mellé, átölelte, megcsókolta.

  - Tudsz népdalokat is?  - kérdezte Anna Andrástól.

  - Valamennyit igen, de elkísérgetem, ha énekelni akarnátok.

  - Én szeretnék, nem baj Zoltán?

     Páran még körben ültek az asztalnál, iddogáltak, kissé elcsendesedtek. Anna halkan énekelni kezdett:  - „A csitári hegyek alatt….” - A fiú kísérte. Anna hangja szépen csengett, lassan a többiek is csatlakoztak hozzá. Hej, halászok, halászok, Most jöttem Erdélyből, és egyéb ismert népdalokat énekeltek. Fáradtak voltak. Egy kis idő után lassan mindenki szedelőzködni kezdett.

    Másnap elég későn keltek, kicsit kóvályogtak, de lassan mindenki összeszedte magát. A lányok közösen készítettek egy jó reggelit, utána a társaság lement fürödni, Anna maradni akart, mondván, hogy muszáj ezt a szörnyű rendetlenséget helyrehozni. De Zoltán öccse kiparancsolta őket a házból.

    Melegen sütött a nap, Zoltán és Anna is vízbe ment, úsztak egy rövidet. Boldogok voltak, csillogott a szemük, amikor kifelé futottak a vízből. Egymás mellé feküdtek a pokrócon, elnyújtóztak és átadták magukat a Nap melegének, a balatoni szél simogatásának. Kis idő múlva Zoltán felült és azt súgta Annának: - Estére már egyedül leszünk és egy egész héten keresztül!

  - Miért? Péter is haza megy? - nézett Zoltánra Anna meglepetten.

  - Igen, mert felvételire készül. Aztán majd utána jön le újból. Jó lesz, ugye jó lesz kis kedves? - egy fűszállal csiklandozta Anna szemét.

    Hamarosan dél lett, de mindenki csak feküdt és napozott, többen elaludtak ott. Úgy három körül értük jött Zoltán testvére és ebédre invitálta a társulatot. Anna felült: - Csak nem te főztél Péter?

  - Hát, ha főzés egy nagy adag kolbászos paprikás krumpli meg lecsó, akkor…

  - Nahát!  Szégyellem magam, hogy rád hagytuk a munkát! Zoltán miért nem szóltál?  - kérdezte Anna.

   - Azért mert Péter kérése volt. Ez az ő ajándéka, azt mondta.

  - Így van, gyertek! Induljunk! - kérte őket is és a társaságot is Péter.

  - Mindenki csodálkozva látta, hogy a ház tökéletes rendben állt, terített asztal várta őket a teraszon, a tegnapi bulinak semmi nyoma.

  - Hát ez az én jó testvérem műve! - és Zoltán jókedvűen megborzolta Péter bozontos barna haját - Ő már csak ilyen!

   Péter szerényen ült le, a lányok vették át most a munkát, tálaltak, kenyeret hoztak, sört tettek az asztalra. Valahogy senki nem kívánt mást inni. A lányok inkább üdítőt ittak.  Ebéd után nem hagyták Pétert mosogatni, mindenki tett, amit tudott. Így mindent eltakarítottak és ebéd után még egy ideig csendesen beszélgettek. Halk zene szólt, közben lassan szedelőzködni kezdtek a párok, a fiuk összetekerték a sátrakat, és búcsúzkodni kezdtek. Úgy tűnt, mindenki jól érezte magát. Anna és Zoltán integettek a távozóknak. Amikor már csak hárman voltak, a két testvér félrevonult, beszélgettek kicsit. Anna nem zavarta őket, bement a fürdőszobába és kicsit rendbe tette magát. Felvette a sortját, hozzá a sárga blúzát, lábára húzta saruját, majd kiment a fiukhoz a teraszra. Péterrel még egy szűk órát beszélgettek, majd ő is elköszönt tőlük.  

   Lassan hatóra lett és csend mindenütt. Mindketten bementek a szobába, ahol Zoltán összetolta a két heverőt, mondván ne legyen szűk az ágy. Minden percét együtt akarta tölteni Annával.  Szó nélkül levetkőztek és izzadt, fáradt meztelenséggel tapadtak egymáshoz. Vad szeretkezésbe kezdtek, mindketten nagyon várták ezt a pillanatot. Már sötétedni kezdett, amikor feleszméltek. Körülöttük össze-vissza  feküdtek a ruhák, az ágyneműk, a lepedő összegyűrve alattuk. Nem keltek fel vacsorázni, nem keltek fel mosakodni. Nekik, akkor ott, megállt az idő.

   Az elkövetkezendő hét hasonló csendben, összebújásokban, sétákban, fürdésben telt el. Egyik nap elmentek hajókázni Badacsonyba, felgyalogoltak a hegyre, megnézték a Kisfaludy házat és Szegedy Róza egykori otthonát. Kicsit elmerültek az irodalomban, és a két egymáshoz tartozó ember múltjában.  Visszafelé jövet megkóstolták a badacsonyi szürkebarátot, ami fejbe is kólintotta őket. Egyik este naplemente nézésben ültek a Balaton parton, hallgatták a nádas susogását, a békák kuruttyolását, nagyokat kerékpároztak a környéken. Délutánonként közös olvasásban merültek el, vagy közös főzőcskézésben. Máskor a békés Balaton viharos, zölddé, barnává átváltozott, mérges hullámaiban gyönyörködtek együtt. Képesek voltak a viharban kimenni a partra, és úgy csodálták a Balaton hirtelen átváltozását. Tanulták egymást, szokták egymást, idomultak egymáshoz.

  Anna tudta, hogy hétvégén meg fogja ismerni Zoltán szüleit, akik kijönnek pár napra a házba. Azt is tudta, hogy utána ők nyaralni mennek külföldre, nyugodtan maradhat, ha akar, hiszen csak Zoltán lesz itt, meg a testvére. Még nem döntött. Kicsit izgult, félt a szülőkkel való találkozástól. Félt, vajon mit gondolnak róla?  Zoltán ugyan nyugtatgatta, hogy nincs semmi félnivalója, ő már mindent elmondott a szüleinek kapcsolatukról és tudják: ha tetszik nekik Anna, ha nem, akkor is vele tölti a nyarat és lehet, hogy az egész életét. Anna csak mosolygott. Mert úgy érezte túl nagy szavak ezek! - Egész élet! – gondolta - Hol van az még? –De mégis jó volt ezeket hallania.

     Aztán eljött a nap, amikor Zoltán szülei és öccse is megérkezett egy szombati délelőtt. Anna előtte igyekezett kitakarítani mindent, nehogy azt mondják rá, hogy rendetlen. Zoltán csak nevetgélt igyekezetén. De ez nem bántotta. A szülők kocsival jöttek, Zoltán apja kosarakban, dobozokban pakolt befelé mindenféle otthon előre elkészített ennivalót. Kölcsönösen, udvariasan üdvözölték egymást, Anna feszélyezett volt, de Zoltán mamája ezt közvetlenségével, szerető anyai hozzáállásával hamar feloldotta. Ehhez járult még Zoltán apjának jókedvű, fiatalos természetessége. Ötven és hatvan év körüliek voltak Zoltán szülei, látszott rajtuk, hogy jól élnek, feltehetően házasságuk is megszokott, jó egyetértésben zajlik.  Anna örömmel nyugtázta magában, hogy ösztönös megérzése szerint kicsit ők is megnyugodtak. Délután már Zoltán apjával ping-pongozott hátul a kertben, majd egy párost játszottak, Zoltán Annával, és Péter az apjával.

  - Na, ez jó mérkőzés volt! Egész jól játszik Anna - magázta őt az apa - Kicsit elfáradtam, azt hiszem, pihenek egyet. Verocska hol vagy? - kiabált a feleségének.

   Vera, a felesége, a teraszon ült és olvasott. A gyümölcs ott állt az asztalon, üdítő is volt, mindahányan leültek és ki ebből, ki abból csipegetett. Majd Anna, Zoltán és Péter elköszöntek és elindultak egy fürdésre. A part felé menet Zoltán azt mondta Annának: - Na, ugye nem ettek meg a szüleim. Tetszel nekik, a papám el van ragadtatva tőled. Szereti a szép lányokat. A mamám is megnyugodott, mert azt mondta: „Egy kő esett le a szívemről, kisfiam”.  – Anna jólesően hallgatta, amit Zoltán mondott, majd egy nagyot úsztak, labdáztak, viháncoltak, aztán kifeküdtek a partra, napoztak. Anna már csokibarna volt, Zoltán nem különben, csak Péter fehéredett köztük, ő is melléjük feküdt - Na, most behozlak benneteket, mert én vagyok köztetek a halál ezzel a fehér testtel - azzal elterült és sütette magát a Nappal.  Később kijöttek Zoltán szülei is, megtalálták őket a parton. Majd a három férfi együtt ment fürödni, úszni, feltehetően beszélgetni is. Anna Zoltán anyjával maradt a parton, aki Annát kérdezgette terveiről. Majd ő kezdett nosztalgiával mesélni a fiatalságáról, félbe maradt énekesi pályájáról, majd a gyerekeiről. Látszott, hogy mennyire szereti és félti fiait, de ugyanakkor büszke is rájuk. 

   - Tudod Anna én megértem a ti korai szerelmeteket, kicsit más világot élünk már, de féltelek benneteket, még téged is. Ilyenkor könnyen sebezhetővé váltok, ha valami nem úgy fog történni majd, ahogy ti azt elképzeltétek. Szeretnék vigyázni rátok, de tudom mindegyikőtök, megy majd a saját feje után. Egyre kérlek, csak addig legyél a fiammal, amíg igazán szereted, ha egész életed végéig, akkor addig, de, ha úgy érzed, hogy már nem igazi a dolog, mondd meg neki őszintén. Tulajdonképpen azt akarom mondani, hogy legyél midig őszinte vele, tőle is ezt kértem veled kapcsolatban. Én ezt nagyon fontosnak tartom egy kapcsolatban. Sokszor még akkor is, ha fáj az őszinteség. Mint anya, féltem egy kicsit a veled való találkozástól, de hogy megismertelek megnyugodtam. Bár Zoltán, amiket elmesélt nekem rólad szimpatikus volt, de a szerelmes ember sok mindent megszépít. Örülök, hogy te vagy a választottja. Remélem kitartó lesz ez a szerelem!

  - Vera néni én most nagyon örülök, hogy ezt elmondta nekem. Ígérem így teszek. Azt hiszem, egyébként sem tudnék hazugságban élni. Mindketten tudjuk, hogy fiatalok vagyunk, nem is akarunk összeházasodni, nem akarom Zoltán pályafutását… De őszintén szeretem és remélem, hogy Zoltán is hasonlóan érez - mondta zavarodottan Anna.

 - Ne butáskodj Anna, ha Zoltán úgy dönt majd, persze, ha már elvégezte az egyetemet, hogy téged feleségül is akar venni, akkor mi annak örülni fogunk.  Én is voltam fiatal, tudom, hogy mi a szerelem, de egy fiús anyának talán könnyebb, gondolom, a te szüleid nem örülnek olyan nagyon, hogy ilyen szoros és szabad kapcsolatban vagy a fiammal?

   Anna ekkor mesélt a szüleiről, a beletörődésükről és hozzáállásukról. Zoltán anyja megértően bólogatott, majd nagyot sóhajtott: - Tudod nehéz szülőnek is lenni, nehéz az embernek a gyerekeitől elszakadni, nehéz őket útra engedni, ezt is szokni kell. Még, jó, hogy mellettem, itt van a férjem, mert néha rászorulok egy kis csitítgatásra. Itt van Péter, ő meg még messzebbre megy, féltem őt is.

     Ekkor jöttek ki a vízből a többiek. Látszott rajtuk, hogy jólesett nekik az úszás. Anna mellé ült Zoltán, megcsókolta a vállát, majd a fülébe súgta: - Na, kifaggatott anyám? - Anna visszasúgta - Nem, inkább óva intett.

    Zoltán anyja és apja felálltak, sétálni indultak a parton, mondták, hogy kicsit körülnéznek. Péter vette a cókmókját és bement a házba. Anna és Zoltán hasra feküdtek, fogták egymás kezét és oldalra fordítva fejüket, nézték egymást. Zoltánon még csillogtak a vízcseppek, Anna teste a napolajtól fénylett, szeme zöldes árnyalatba váltott át, ezt Zoltán is észrevette - Milyen érdekes! - mondta neki - A szemed színe hogy változik! Ha este van, inkább barnás árnyalatú, ha meg itt a napfényben, vagy vízben nézlek, inkább zölddé változik, egészen különleges.

   Anna hallgatott, tekintete elmerült Zoltán kék szemében, ami ebben a napfényben olyan volt számára, mint a nefelejcs, de nem mondta neki.

   Zoltán felült: - Apám meg van veled elégedve. Azt is mondta, hogy örül, hogy egy intelligens kislányba szerettem, ezt mondta. Aztán ő is adott egy kis útravalót, de hát azért szülő, nem?

    Ekkor jöttek vissza a sétából a szülők - Na, gyerekek? - kérdezte Zoltán apja - Nem jöttök be? Mi elindulunk, én már éhes is vagyok, meg öreg is…- szedelőzködtek és indultak.

  - Mi még maradnánk kicsit apa! - válaszolt nekik Zoltán. A szülők bólogattak és bementek a nem messze lévő házba. Zoltán és Anna még együtt bementek a vízbe, úszkáltak egyet, nézték a bárányfelhőket, élvezték a víz kellemes lágyságát, egymás testét, évődtek és élvezték a szabadságot, a szerelmet, a gondtalanságot. Mindketten érezték, hogy ősztől ez kicsit nehézkesebbé fog válni. Féltek mindketten az elválástól. De egyelőre nem beszéltek erről. Aztán, mikor a szülők és Péter már elutaztak, Zoltán megkérdezte:

  - Akkor maradsz még? Hallottad? Anyámék elmennek három hétre, külföldre. Szívesen vennék, ha vigyáznál rám - mondta nevetve - Na? A pénz nem érdekes, kaptam apámtól annyit, hogy elég lesz.

  - Nagyon szeretnéd? De miért ment el Péter?

  - Minek kérdezed, úgy is tudod!  Gyakorolni akar. Meg van valami új barátnője… Majd visszajön, ha akar.

   Anna elgondolkodott. Jól érezte magát. Most boldog volt. Aztán eszébe jutottak a szülei. - Arra gondoltam, hogy haza megyek pár napra, biztosan várnak a szüleim is, velük is megbeszélem és úgy döntöttem, hogy megírom a levelet Péternek Stuttgartba. Elküldöm. De otthonról. - Anna Zoltánra nézett, látta, hogy Zoltán arca megfeszül.

   - Szóval, mégis találkozol vele! Pedig mertem remélni, hogy…

  - Pont az ellenkezője. Nem találkozom vele, megírok neki mindent.  Valóban értelmetlen lenne egy találkozás a történtek után…

   Este volt, ültek a hallban, amikor erről beszéltek. Anna nem tudta folytatni, mert Zoltán az ölébe vette, bevitte a szobájukba, letette az ágyra, és össze-vissza csókolgatta. – Nem is tudod, hogy mekkora dolgot mondtál most nekem! Így már elengedlek.  Szóval, tényleg szeretsz!

  - Miért, eddig kételkedtél benne? Zoltánkám, de buta vagy! - melegen összebújtak és csendesen örültek egymásnak.

   Anna pár napra hazament, megírta a levelet Péternek, akitől már több levél jött, ott várta a szobájában az asztalon. Kicsit kesernyés szájízzel, de megírta búcsúlevelét, csak azért hibáztatta magát, hogy eddig is áltatta a fiút, tudta ez csúnya dolog volt tőle.  Beismerte magának, volt ebben egy kis tartalékban tartás is. Most viszont túlontúl szerelmes volt Zoltánba. Nem akart további hazugságot és nem akart falat húzni közte és Zoltán között, mert érezte a lett volna belőle. Arra kérte a német fiút, hogy ne válaszoljon neki semmit.  Bocsánatot kért tőle és a szüleitől is.

    Megnyugodva, boldogan utazott vissza Zoltánhoz pár nap múlva, azzal, hogy amíg Zoltán szülei távol lesznek, addig vele marad a Balatonon.