Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sorskerék II.rész 3 - 4. fejezet

2009.04.22

 

3

 

   Az igazgató már várta Annát. A rendőrség éjjel kettőkor felcsörgette lakásán, egy nem állami gondoskodásban lévő leány szökése miatt. Egy volt belügyben dolgozó nő, és egy százados lánya volt. A kislány anyja elvált a férfitől, az idegei miatt leszázalékolták. Egyedül nem tudott mit kezdeni az erősen fogyatékos serdülő kislánnyal, ezért kérte hetes elhelyezését az otthonban. A kislány túlfűtött szexualitással volt tele. Előző este megszökött, és egy erdő sarkán a járőrök találtak rá Budán, ahol egy katona megerőszakolta. Ezért kellett az igazgatónak bemenni a rendőrségre az éjszaka folyamán.

  - Anna! El kell vinni a kislányt igazságügyi szakértői vizsgálatra, tegnap átesett az azonnali nőgyógyászati kivizsgáláson. Jegyzőkönyvezés is volt. Na, ne tudja meg, hogy miket hordott össze ez a gyerek! És vihogott egyfolytában. Borzasztó! De nézzen utána, hogy ki volt a csoporttal? Egyáltalán hogy jutott ki az intézetből, mert erről is kérnek jegyzőkönyvet - kérte most Annától.

    Anna megnézte a beosztást, majd válaszolt az igatónak.

   - Attila volt velük. Csak azt nem értem, a mamája miért nem vitte haza hétvégére? Mert látom, hogy bent volt a kislány szombaton is, és tegnap is. Lehet, hogy beteg? Felhívom, mert végül is az anya a gyám és őt kell értesítenünk. De ha jól tudom, az orvoshoz vitel is az ő dolga. Ebbe mi nem szólhatunk bele! Jogilag mi csak az itt történtekért vagyunk felelősek, de elég baj, hogy ez történt. Egy órára jön Attila, és akkor majd elkészítem a jegyzőkönyvet. De legelsőnek felhívom a mamát.

  - Rendben Anna! Hagyom is magát dolgozni, hogy van? Látom, amióta férjnél van, mintha kicserélték volna! Jót tett magának ez a házasság, örülök neki. Már akartam többször mondani, hogy milyen szép volt az esküvője. Igazán szép pár maguk! Milyen orvos is a férje?

  - Kardiológus. Ha kell valami segítség, csak nyugodtan szóljon Gábor, segítőkész férjem van.

  - Na, látja! Máris szükségem lesz rá. Az édesanyám szívével van probléma, talán jó lenne egy kivizsgálás. A feleségemmel nem tudjuk rávenni, de, ha ismerős kezeli, talán jobban belemegy. Szólna pár szót a férjének?

  - Hogyne. Sőt, felhívom, úgyis be akar majd értem jönni. Ha itt lesz, esetleg ketten megbeszélhetik. Talán ez lenne a legjobb.

  - Nagyon köszönöm Anna! Ne haragudjon, hogy terhelem. Csak Ida mondta, hogy szóljak magának, tudja, én nem szeretem a protekciót.

  - Ugyan, ez nem protekció. Meg kell gyógyítani egy beteg embert. Ennyi az egész.

    Anna először, a kislány édesanyját hívta fel telefonon, aki teljesen elhűlt a történtektől, azonnal indult az intézetbe. Majd felment a kislányért, aki hatalmas piros foltokat tett éppen a mosdóban az arcára, és a száját rúzsozta erősen.

  - Hát te mit csinálsz itt, édes kislányom? Hogy nézel ki? Na, hadd lássuk csak! Tudod mit?  - mondta neki Anna nyugodtan - Most ezt lemossuk. És tudod-e, hogy miért? Mert te sokkal szebb vagy festék nélkül - segített neki a festék lemosásában - Na, most fésülködjünk meg Évikém! Jól van. Most pedig, gyere le velem az irodába, leülünk és beszélgetünk. Jó?

  - Jó, Anna néni! - nevetgélve ment Annával a tizenhárom éves nyúlánk, vékony kislány, majd az irodában magukra zárta az ajtót, és meghallgatta Évát.

   - Hát az úgy volt, hogy délután, amikor mentünk kirándulni én szépen elterveztem, hogy lelépek. Attila bácsi elől ment, én meg szépen elbújtam és lemaradtam. Senki nem vette észre. Aztán csámborogtam a közeli parkokban. Leültem egy padra és akkor odajött egy katona, aztán beszélgettünk, aztán elmentem vele sétálni az erdőbe, és ott lefektetett a kabátjára.  És tetszik tudni, nővé tett. Azt mondta, hogy szép vagyok, és nő vagyok, és hát a nők, szoktak ilyet csinálni. Meg tetszett is!  Szép fiú volt!  Hát nem volt valami, hű de jó! Meg fájt is, de most már jó, mert igazi nő vagyok.

     Anna elmagyarázta neki, hogy ez miért nem volt helyes, hogy mikor lesz valaki nő, hogy ez a fiú becsapta őt. De biztosította, majd segítenek neki. És hamarosan jön az édesanyja is. Aztán a jegyzőkönyvet Anna odaadta az iskolatitkárnak, aki legépelte, és mire Éva anyja megjött, már elolvashatta gyermeke vallomását. Alig tudta Anna és az igazgató együtt megnyugtatni az asszonyt, aki úgy látta jónak, ha most hazaviszi és, amíg nem rendeződik le a kivizsgálás, a feljelentés, a kiskatona megtalálása, addig nem engedi vissza. Kérte lánya felmentését az iskolalátogatás alól is. Végül is ennyivel lerendezték, de a feljelentéshez az intézetnek is közre kellett működni.

    Ezután telefonált Anna a férjének, akivel megbeszélték, hogy fél négy körül bejön hozzá az intézetbe. Letette a telefont felment az emeletre, szólt a nevelőnek, hogy három óra után jöjjön le hozzá, mert beszélgetniük kell Éva szökésével kapcsolatban. Felment a betegszobára is, tájékoztatta a nővért a kislánnyal történtekről. Ezután kereste meg volt csoportját. A gyerekek örültek Annának, aki közben elbeszélgetett az új nevelőjükkel is. Mikor aztán Anna az órájára nézett, gyorsan elköszönt tőlük, és visszasietett az irodájába, ahol már várta Attila, a fiatal nevelőtanár. Türelmesen ült az asztala melletti széken. Látta, hogy az igazgató ajtaja zárva, rákérdezett Attilára - Van valaki a főnöknél? 

  - Igen, egy jóképű, fiatalos pasi ment be hozzá, ugyan téged keresett. Csak nem a férjed?

  - Valószínű, hogy ő van nála! Ha nem haragszol, csak egy pillanatra benézek hozzájuk - nézett jókedvűen a fiatal nevelőre.

  - Persze. Várok. Intézd csak a dolgod.

    Anna bekopogott, majd benyitott az igazgatói szobába. Látta, hogy Gábor és Barna nagy nyugalommal, egyetértésben beszélgetnek.

  - Bocsánat, szervusz, Barna! Látom, hogy minden rendben. Csak beszélgessetek, nekem még úgy is van teendőm - Barna ekkor felállt, üdvözölte Annát, és mosolyogva ült vissza a helyére.

  - Na, akkor én megyek is. Van még egy kis elintéznivalóm - mondta még egyszer Anna, és becsukta az ajtót. Leült a helyére, majd ránézett a harminc év körüli szőke, jóképű, barnaszemű fiúra, aki nem régen került csak az intézetbe. Anna, kortól függetlenül, minden munkatársával, tegező viszonyban volt.

  - Hogy a tárgyra térjek! – kissé hivatalos hangnemben szólt most a fiatal fiúhoz - Téged is meg kell hallgatnom a tegnapi eseményekkel kapcsolatban! Kérlek, hogy részletesen mondd el az előzményeket, aztán majd írd is le, mint jelentést. Ne nyugtalankodj, mindenkivel előfordul. De azért több odafigyelés kell egy ilyen kiránduláson! Főként, ha ilyen gyerekkel mész, mint Éva is.  Hiszen ismered jól a szabályt! Nem is értem! Na, de még valami. Tudomásomra jutott, hogy itt aludtál a másik csoportban, a kis házban.  Tudhatnád, hogy semmi nem marad titokban. Attila, beszéljünk világosan! Viszonyod van az egyik gyermekfelügyelővel. Nem szólok egyelőre Gábornak, de ezt többet ne tedd! A gyerekeknek és a falaknak is fülük van. Ez nevelőotthon, és a magánéletet, máshol éld! Fogadd ezt most anyai jó tanácsként. Gábornak erről, egyelőre, nem beszéltem.

     Attila láthatóan zavarban volt.

  - Igen ez így igaz. Bocsánatot kérek. Ígérem, hogy nem fordul elő! És nagyon köszönöm. Igazán szégyellem magam. Nem felejtem el, hogy ilyen rendes vagy hozzám! – mondta, és látszott rajta, hogy kellemetlenül érte a feddés.

  - Ja, igen, és az alkohol Attila. Házon kívül, máshol, mert különben sajnálattal elválnak útjaink. Pedig nem szeretném. Jó munkaerőnek ígérkezel. Mi a csudának iszol? A gyerekekkel kapcsolatban pedig, mindig tudd, hol a határ részükre a szabadságnak és a szabadosságnak. Nem beszélve arról, hogy sérült gyermekekről van szó.

  - Ekkor kinyílt az igazgató szoba ajtaja, Barna és Gábor jött ki - Mi végeztünk. Ha gondolja Anna, és végzett már, menjen nyugodtan haza maga is! Én sietek haza, mert este színházba megyünk.

  - Igen, lassan majd megyünk mi is, csak még Attilát felkísérem és jövök vissza. Foglalj helyet addig Barna! Magának pedig jó szórakozást! - szólt az igazgatójának, majd együtt indult kifelé a fiatal nevelővel.

    Anna mire visszajött, már csak Barna ült a szobában, egy pedagógiai lapot olvasgatott, Anna levetette fehér köpenyét, felvette kabátját.  Barna is felöltözött és együtt indultak hazafelé.  Ahogy mentek a folyosón, kollégákkal, gyerekekkel találkoztak. Köszöngettek egymásnak. A gyerekek ölelgették Annát, és kíváncsian nézegették a férjét. Barna láthatóan örült felesége népszerűségének, így még nem ismerte. Látta, hogy szeretik a gyerekek, az emberek. Kiértek az utcára, ahol beültek a kocsiba.

  - Na, minden rendben? - kérdezte tőle Anna.

  - Persze. Egy hét múlva jön hozzám a mama. Lesz helye, semmi probléma. Kellemes, nyugodt főnököd van. De milyen csinos fiatal fiú a beosztottad! Akárcsak Zoltán volt egykor, még hasonlít is kicsit hozzá.

  - Hát én nem vettem észre, hogy hasonlítana, legfeljebb fiatal. Ami igaz, ha fiatalabb lennék, elcsábítanám, mert vonzó fiú. Kétségtelen! Na, ezt akartad hallani?

  - Na, csak ne tegyél féltékennyé. Az ilyen fiuk szeretik kipróbálni az ilyen szép érett asszonyokat.

  - Magad is ezt tetted?

  - Ezt nem mondom most meg! - nevetett Barna.

  - Fiatal még, de szereti a gyerekeket. Jó pedagógiai érzéke van. Ha megfogadja a tanácsaimat, messzemenően támogatom és segítem. Úgy érzem, jó munkaerő lesz. Tudod, kicsit felelőtlen még a magánéletében…

  - Na, ugye megmondtam? Gyere, adj egy puszit édes Anna, hiányoztál ma nagyon! Sokat gondoltam rád, nem tudom miért.

  - Én is gondoltam rád, de én olyanokat gondoltam, mi lesz, ha majd már elmúlik a szerelmünk és találsz valami fiatalabb, vonzóbb teremtést! Vajon megcsalsz majd?

  - Ilyen butaságokon törted a fejed? Mondtam már, nekem te kellesz! Ennyi. Ha nem leszek szerelmes, akkor majd szeretlek. De azért örülök, mert ez azt jelenti, hogy szeretsz, és féltesz. És ez így van jól.

  - Barna, annyira jó veled, nem is értem! Talán túl tökéletes a kapcsolatunk! Szerintem, köztünk valami nem egészen normális! Ennyi idősen is úgy kellünk egymásnak, mintha legalábbis húszévesek lennénk! Nem nevetséges ez? – nézett a férjére.

  - Miért ne lenne normális?  Sőt!  Azt hiszem, megtaláltuk egymásban az ideális partnert. Ritka dolog ám ez! Ennyi idősen meg pláne! Persze, én ezt régen is tudtam! Talán ezt éreztem, amikor megismertelek még régen, olyan nagyon fiatalon. De félre az érzelgősséggel! Éhes lettem. Tudod mit? Ne menjünk még haza! Üljünk be a kis megszokott éttermünkbe és vacsorázzunk egy jót! Na, szépségem, mi a véleményed?

  - Nagyszerű ötlet! Benne vagyok! - válaszolt vidáman Anna

   Mindketten jó kedvvel indultak a lakásukhoz közel eső kis étterembe.

  - Látod Anna milyen jó együtt és nem egyedül. Tulajdonképpen mi kell az embernek? Elsődlegesen szerelem, szeretet, aztán utána minden más. Ha az előbbi nincs meg, akkor bajok vannak!

  - Mennyire igazad van!

    A pincér már, mint régi törzsvendégeket fogadta őket. Rendeltek és nagy étvággyal fogyasztották vacsorájukat. Jókedvűek voltak és vidáman társalogtak közben. Majd Barna megkérdezte Annától.

 - Hétvégén nem akarod meglátogatni édesanyádat? Lemehetnénk, akár kirándulás gyanánt is!

  - Lenne hozzá kedved? Ennek örülök. De a gyerekekkel.

  - Én is úgy gondoltam, édes Anna.

    Amikor visszamentek a lakásukba, már otthon volt Dóra és Zsolt is. Úgy tűnt számukra, hogy Dóra továbbra is lehangolt, de úgy tett, mintha semmi baj nem lenne. Gyorsan elköszönt tőlük, csak Zsolt viccelődött velük: - Hol volt a szerelmes pár, csak úgy süt rólatok, hogy piszok jól éreztétek valahol magatokat!

   Anna és Barna egymásra nézett, elnevették magukat, és szinte egyszerre mondták.

 - Nem hiszed el Zsolt, de egy nagyon jót vacsoráztunk. Beszélgettünk, és jól éreztük magunkat.

  - Nahát! - mondta meglepődve Zsolt - Már azt hittem, mástól van ilyen jókedvetek! Na, de megyek a dolgomra. Jó éjszakát nektek! - indult a szobája felé. Barna elgondolkodva nézett Annára, majd megkérdezte tőle.

  - Mit gondolsz, nem kellene beszélnem Dórával? Olyan szomorú, elesett volt. Látom, hogy bánatos.

   - Gondolod, hogy nem zárkózik el? Próbáld meg! Nekem, azt hiszem, nem nyílik meg egyelőre. Haragszik rám.

  - Majd meglátjuk! Bemegyek hozzá. Próbálok vele beszélgetni! Mehetsz aludni, olvasni, majd jövök!

    Anna már aludt egy könyvvel a kezében, amikor Barna visszajött Dórától. Kivette óvatosan kezéből a könyvet, majd lefeküdt ő is. Azon gondolkodott hogyan oldhatná fel Anna ellenszenvét. Sajnálta Annát. Tudta, hogy mindent megtenne a lányáért, és csak a legjobbakat szeretné adni neki, de a fiú iránti ellenszenvét nem tudja félre tenni. Majd a saját lánya jutott eszébe, akivel nem tölthetett minden napot együtt. Sóhajtott egyet, az oldalára fordult, és Annát átölelve aludt el.

 

4

   A hétvégén, ahogy Barna ajánlotta, leutaztak Anna édesanyjához. Nővére, Vera, már eladta a lakását, de még egyedül lakott az édesanyjuk. Az összeköltözés még vissza volt.  A gyerekek végül is nem utaztak velük. Édesanyja örült a látogatásuknak, nagy traktával fogadta őket. Együtt kimentek édesapja sírjához is, ahol Anna mindig elérzékenyült. Letette a csokor virágot és visszaemlékezett ilyenkor gyermekkorára. Búcsúzóul mindig megsimogatta a kőkeresztet, mintha csak apja homlokát simogatná. Meglátogatták nővérét és családját, megbeszélték költözésüket, elintézték anyagi ügyeiket is.  Majd a nővérénél váratlan telefonhír érte. Zsolt kereste Annát.

  - Szia , Anya! Rossz hírem van.

  - Anna szíve hevesen dobogni kezdett - Ne ijesztgess! Mi történt és kivel?

    Zsolt ideges hangon, folytatta.

  - Dóra bent van egy kórházban, kimosták a gyomrát. Tegnap éjjel vitték be, gyógyszert vett be vagy mi, de már jól van. Péter szólt ide telefonon. De este már kijöhet. Csak szólók, hogy tudjatok róla.

   - Zsoltikám! Lassabban! Hogyan és mikor történt? Pontosabbat nem tudsz? Azonnal menjünk haza? Apád tudja?

  - Kerestem, de nincs otthon. Aztán eszembe jutott, hogy elutazott Erdélybe.

  - Na jó, de melyik kórházban van? Értem. Akkor este majd hazatelefonálok, holnap úgyis mindenképpen hazamegyünk.

  - Mi történt Anna? - kérdezte Barna és átölelte a zokogó Annát. Nővére és családja is nagyon megijedt a hírtől. Aztán Barna nyugtatgatta őket.

  - Lehetne egyet telefonálnom? Felhívnám a kórházat, nekem, mint orvosnak talán többet elmondanak.

    Kikereste a telefonkönyvből a kórház számát és telefonált. Hosszan beszélt az ügyeletes orvossal, majd megnyugodva tette le a telefonkagylót. Leült Anna mellé a heverőre és elmondta, amit hallott.

- Dóra bevett jó néhány nyugtatót és ivott rá. Egy társaságban volt azzal a nagy szerelmével, és onnan eljövet elájult. A fiúja csak ekkor hívott mentőt.  Így került az Erzsébet kórházba. Kimosták a gyomrát, de már jól van, holnap kiengedik Anna! Erről majd beszélgetnünk kell. Pedig, amikor én beszéltem vele, erre utaló jelek nem voltak, de hát ki tudja mi játszódott le közben a lelkében, mi történt vele és a fiúval. Segítenünk kell neki.

    Anna nyugtalan volt, hiába vigasztalták. Nehezen aludt ezen az éjszakán. Anyjának nem is szólt erről a dologról, nem akarta idegesíteni. Megbeszélték, hogy, amíg Veráék felújítják a lakást, amíg berendezkednek az új otthonban, költözködnek, édesanyjuk felutazik majd Annáékhoz.  

    Másnap kora délután indultak vissza. Barna útközben aggódva nézett Annára, megsimogatta elgyötört arcát.

 - Itt vagyok neked édes Anna, segíteni fogok. Ha akarod, elmegyek a fiú szüleihez, beszélek velük.

  - Azt hiszem Barna, itt lenne az ideje! De a fiúval is le kellene ülni. Szeretném, ha te beszélgetnél velük, egyedül nem vállalkozom rá, mert elvisznek az érzelmeim, a haragom.  Tudom, őrlődik Dóra. Szeret engem is, szereti a fiút is, és a kettőnk közötti érzelmi zavarai vitték erre buta döntésre. Tudod Barna én sok mindent átéltem, de ilyent azért nem tettem volna soha…

  - Ezen most ne aggályoskodj! Ez van. Nem vagyunk egyformák. Azt kell nézni, hogy mit tudunk segíteni. Nem remélem, hogy túl sokat, de beszélgetni azért kell. Nem lehet úgy tenni, mintha semmi nem történne. Neked pedig el kell fogadnod ezt a kapcsolatot Anna. Nem tudok mást mondani! Dórával történt beszélgetésem során meggyőződhettem, hogy a lányod teljesen bele van szerelmesedve ebbe a fiúba. Érzései teljesen tiszták, csak attól félek, hogy majd hoppon hagyja a fiú, és akkor lesz igazán nagy baja.

  Estefelé már otthon voltak, Dóra is a szobájában pihent.  Anna bement hozzá, leült az ágya szélére, megsimogatta.

- Dóra, hát hogy tehettél ilyen butaságot! Tudod, hogy mennyire szeretünk! Majd valahogy elrendezzük a dolgot! Hívd meg Pétert egy találkozásra! Barna és én is, meg te is, leülünk és elbeszélgetünk. Talán jobbá tehetjük ezt a dolgot. Megígéred?

   Dóra sírni kezdett.

 - Olyan boldogtalan vagyok!  Egészen mást gondoltam erről a kapcsolatról. Nekem ez nagyon rossz, hogy te és Péter ennyire nem kedvelitek egymást.

   - Tudom Dóra, de nem ígérem, hogy megszeretem.  Ettől azért, még lehet rendezni egy állapotot. Nem nekem kell szeretni, hanem neked. De ettől függetlenül úgy érzem, mást érdemelnél. Véleményem szerint, nem a megfelelő embert választottad.  Majd egyszer elmesélem neked az én apád iránti egykori szerelmes életemet, talán segítek neked ezzel valamit. Nekem sem volt könnyű és, mint tudjuk, rosszul választottam. De látod a jó Isten adott nekem még egy esélyt, hogy Barnával találkozhattam. De nem biztos, hogy mindenki felismeri, hogy mikor mit kell tennie.

    Hosszan beszélt Anna. Dóra láthatóan hálásan hallgatta. Mindketten közelebb kerültek egymáshoz. 

     A következő hét feszültségben telt, Anna és Barna egy előzetes telefonbeszélgetés után felkereste Péter szüleit. Hasonló korú szülőkkel találkoztak. Az egész Dóra-féle öngyilkossági kísérletről nem tudtak semmit. Meglepve hallották az egészet. Kissé feszélyezett, de intelligens beszélgetés volt. Barna ugyancsak kiállt Dóra mellett, és nagyon reális hangot ütött meg.

  Hazafelé jövet sétálni mentek, Anna hálásan fogta Barna kezét.

  - Ne aggódj Anna! Idővel rendeződik minden. Még nehéz lesz, de hidd el többet nem fog hasonló dolog előfordulni. Gyere, hadd öleljelek meg! Nyugodj meg! És szeretném, ha nem ilyen szomorú szem nézne rám.

   Anna rámosolygott - Nem tudom, mit tennék nélküled? Nagyon jó, hogy vagy nekem.

   Hét közben tették a dolgukat, Anna munkahelyén a szokásos gyermek-programok zajlottak, lassan megnyugodott. Lánya is többet volt otthon és nyugodtabbnak tűnt. Zsolt, egyik este elmesélte, hogy október huszonharmadikán kint volt a tüntetésen. Elmesélte, hogy mi történt a Váci utcában. Hogyan vonultak, hogyan csoportosultak, hogyan énekelték a Himnuszt a Vörösmarty téren, és utána, hogyan zavarta meg a motoros rendőrsereg a felvonuló tömeget, hogy fogtak el embereket, és milyen undorító volt az egész.

  - És te hol voltál akkor kisfiam? Még jó, hogy téged nem kaszliztak be!

  - Hát a barátaimmal álltunk egy ajtónak szorulva. Mint a gestapósok, olyanok voltak a zsaruk.

  - Muszáj neked részt venned minden ilyen megmozduláson? – kérdezte tőle kissé idegesen Anna.

  - Muszáj anya, nem ülhet mindenki otthon! Akkor semmi sem fog történni. Nem én váltom meg a világot, de kicsit talán részese lehetek a történéseknek. A mi osztályunkban vagyunk hárman, akik így gondolkodunk. És igenis, olvasunk sok mindent, a papa cikkeit is, meg még egy csomó illegális lapot. Amit a történelem órán nem tanítanak, azt mi innen megtanuljuk.

  - Nem akadályozlak meg, de ne keverd magad bajba, még utóbb eltanácsolnak az iskoládból.

  - Ne félts engem anya, azért már nem olyan világot élünk és nemsokára majd új dolgok jönnek. Majd meglátjátok!

    Anna erről is beszélt Barnának, aki egyetértett Zsolt hozzáállásával és gyakorta hallotta őket beszélgetni az ország gazdasági helyzetéről, a különböző megmozdulásokról, a Laki telki eseményekről. Néha bekapcsolták a Szabad Európa adását, és onnan is tájékozódtak. 

3
 

   Az igazgató már várta Annát. A rendőrség éjjel kettőkor felcsörgette lakásán, egy nem állami gondoskodásban lévő leány szökése miatt. Egy volt belügyben dolgozó nő, és egy százados lánya volt. A kislány anyja elvált a férfitől, az idegei miatt leszázalékolták. Egyedül nem tudott mit kezdeni az erősen fogyatékos serdülő kislánnyal, ezért kérte hetes elhelyezését az otthonban. A kislány túlfűtött szexualitással volt tele. Előző este megszökött, és egy erdő sarkán a járőrök találtak rá Budán, ahol egy katona megerőszakolta. Ezért kellett az igazgatónak bemenni a rendőrségre az éjszaka folyamán.

 - Anna! El kell vinni a kislányt igazságügyi szakértői vizsgálatra, tegnap átesett az azonnali nőgyógyászati kivizsgáláson. Jegyzőkönyvezés is volt. Na, ne tudja meg, hogy miket hordott össze ez a gyerek! És vihogott egyfolytában. Borzasztó! De nézzen utána, hogy ki volt a csoporttal? Egyáltalán hogy jutott ki az intézetből, mert erről is kérnek jegyzőkönyvet - kérte most Annától.

    Anna megnézte a beosztást, majd válaszolt az igatónak.

   - Attila volt velük. Csak azt nem értem, a mamája miért nem vitte haza hétvégére? Mert látom, hogy bent volt a kislány szombaton is, és tegnap is. Lehet, hogy beteg? Felhívom, mert végül is az anya a gyám és őt kell értesítenünk. De ha jól tudom, az orvoshoz vitel is az ő dolga. Ebbe mi nem szólhatunk bele! Jogilag mi csak az itt történtekért vagyunk felelősek, de elég baj, hogy ez történt. Egy órára jön Attila, és akkor majd elkészítem a jegyzőkönyvet. De legelsőnek felhívom a mamát.

 - Rendben Anna! Hagyom is magát dolgozni, hogy van? Látom, amióta férjnél van, mintha kicserélték volna! Jót tett magának ez a házasság, örülök neki. Már akartam többször mondani, hogy milyen szép volt az esküvője. Igazán szép pár maguk! Milyen orvos is a férje?

 - Kardiológus. Ha kell valami segítség, csak nyugodtan szóljon Gábor, segítőkész férjem van.

 - Na, látja! Máris szükségem lesz rá. Az édesanyám szívével van probléma, talán jó lenne egy kivizsgálás. A feleségemmel nem tudjuk rávenni, de, ha ismerős kezeli, talán jobban belemegy. Szólna pár szót a férjének?

 - Hogyne. Sőt, felhívom, úgyis be akar majd értem jönni. Ha itt lesz, esetleg ketten megbeszélhetik. Talán ez lenne a legjobb.

 - Nagyon köszönöm Anna! Ne haragudjon, hogy terhelem. Csak Ida mondta, hogy szóljak magának, tudja, én nem szeretem a protekciót.

 - Ugyan, ez nem protekció. Meg kell gyógyítani egy beteg embert. Ennyi az egész.

   Anna először, a kislány édesanyját hívta fel telefonon, aki teljesen elhűlt a történtektől, azonnal indult az intézetbe. Majd felment a kislányért, aki hatalmas piros foltokat tett éppen a mosdóban az arcára, és a száját rúzsozta erősen.

 - Hát te mit csinálsz itt, édes kislányom? Hogy nézel ki? Na, hadd lássuk csak! Tudod mit? - mondta neki Anna nyugodtan - Most ezt lemossuk. És tudod-e, hogy miért? Mert te sokkal szebb vagy festék nélkül - segített neki a festék lemosásában - Na, most fésülködjünk meg Évikém! Jól van. Most pedig, gyere le velem az irodába, leülünk és beszélgetünk. Jó?

 - Jó, Anna néni! - nevetgélve ment Annával a tizenhárom éves nyúlánk, vékony kislány, majd az irodában magukra zárta az ajtót, és meghallgatta Évát.

   - Hát az úgy volt, hogy délután, amikor mentünk kirándulni én szépen elterveztem, hogy lelépek. Attila bácsi elől ment, én meg szépen elbújtam és lemaradtam. Senki nem vette észre. Aztán csámborogtam a közeli parkokban. Leültem egy padra és akkor odajött egy katona, aztán beszélgettünk, aztán elmentem vele sétálni az erdőbe, és ott lefektetett a kabátjára…. És tetszik tudni, nővé tett. Azt mondta, hogy szép vagyok, és nő vagyok, és hát a nők, szoktak ilyet csinálni. Meg tetszett is! Szépfiú volt! Hát nem volt valami, hű de jó! Meg fájt is, de most már jó, mert igazi nő vagyok.

     Anna elmagyarázta neki, hogy ez miért nem volt helyes, hogy mikor lesz valaki nő, hogy ez a fiú becsapta őt. De biztosította, majd segítenek neki. És hamarosan jön az édesanyja is. Aztán a jegyzőkönyvet Anna odaadta az iskolatitkárnak, aki legépelte, és mire Éva anyja megjött, már elolvashatta gyermeke vallomását. Alig tudta Anna és az igazgató együtt megnyugtatni az asszonyt, aki úgy látta jónak, ha most hazaviszi és, amíg nem rendeződik le a kivizsgálás, a feljelentés, a kiskatona megtalálása, addig nem engedi vissza. Kérte lánya felmentését az iskolalátogatás alól is. Végül is ennyivel lerendezték, de a feljelentéshez az intézetnek is közre kellett működni.

    Ezután telefonált Anna a férjének, akivel megbeszélték, hogy fél négy körül bejön hozzá az intézetbe. Letette a telefont felment az emeletre, szólt Attilának, a nevelőnek, hogy majd három óra után jöjjön le hozzá, mert beszélgetniük kell Éva szökésével kapcsolatban. Felment a betegszobára is, tájékoztatta a nővért a kislánnyal történtekről. Majd megkereste volt csoportját. A gyerekek örültek Annának, aki közben elbeszélgetett az új nevelőjükkel is. Mikor aztán Anna az órájára nézett, gyorsan elköszönt tőlük, és visszasietett az irodájába, ahol már várta Attila, a fiatal nevelőtanár. Türelmesen ült az asztala melletti széken. Anna látta, hogy az igazgató ajtaja zárva, rákérdezett Attilára - Van valaki a főnöknél? 

 - Igen, egy jóképű, fiatalos pasi ment be hozzá, ugyan téged keresett. Csak nem a férjed?

   - Valószínű, hogy ő van nála! Ha nem haragszol, csak egy pillanatra benézek hozzájuk - nézett jókedvűen a fiatal nevelőre.

 - Persze. Várok. Intézd csak a dolgod.

   Anna bekopogott, majd benyitott az igazgatói szobába. Látta, hogy Gábor és Barna nagy nyugalommal, egyetértésben beszélgetnek.

 - Bocsánat, szervusz, Barna! Látom, hogy minden rendben. Csak beszélgessetek, nekem még úgy is van teendőm - De Barna ekkor felállt, üdvözölte Annát, és mosolyogva ült vissza a helyére.

 - Na, akkor én megyek. Van még egy kis elintéznivalóm- mondta még egyszer Anna, és becsukta az ajtót. Leült a helyére, majd ránézett a harminc év körüli szőke, jóképű, barnaszemű fiúra, aki nem régen került csak az intézetbe. Anna, kortól függetlenül, minden munkatársával, tegező viszonyban volt.

 - Hogy a tárgyra térjek! – Anna kissé hivatalos hangnemben szólt most a fiatal fiúhoz - Téged is meg kell hallgatnom a tegnapi eseményekkel kapcsolatban! Kérlek, hogy részletesen mondd el az előzményeket, aztán majd írd is le, mint jelentést. Ne nyugtalankodj, mindenkivel előfordul. De azért több odafigyelés kell egy ilyen kiránduláson! Főként, ha ilyen gyerekkel mész, mint Éva is. Hiszen ismered jól a szabályt! Nem is értem! Na, de még valami. Tudomásomra jutott, hogy itt aludtál a másik csoportban, a kis házban. Tudhatnád, hogy semmi nem marad titokban. Attila, beszéljünk világosan! Viszonyod van az egyik gyermekfelügyelővel. Nem szólok egyelőre Gábornak, de ezt többet ne tedd! A gyerekeknek és a falaknak is fülük van. Ez nevelőotthon, és a magánéletet, máshol éld! Fogadd ezt most anyai jó tanácsként. Gábornak erről, egyelőre, nem beszéltem.

 Attila láthatóan zavarban volt.

 - Igen ez így igaz. Bocsánatot kérek. Ígérem, hogy nem fordul elő! És nagyon köszönöm. Igazán szégyellem magam… Nem felejtem el, hogy ilyen rendes vagy hozzám! – mondta, és látszott rajta, hogy kellemetlenül érte a feddés.

 - Ja, igen, és az alkohol Attila. Házon kívül, máshol, mert különben sajnálattal elválnak útjaink. Pedig nem szeretném. Jó munkaerőnek ígérkezel. Mi a csudának iszol? A gyerekekkel kapcsolatban pedig, mindig tudd, hol a határ részükre a szabadságnak és a szabadosságnak. Nem beszélve arról, hogy sérült gyermekekről van szó.

 - Ekkor kinyílt az igazgató szoba ajtaja, Barna és Gábor jött ki - Mi végeztünk. Ha gondolja Anna, és végzett már, menjen nyugodtan haza maga is! Én sietek haza, mert este színházba megyünk.

 - Igen, lassan majd megyünk mi is, csak még Attilát felkísérem és jövök vissza. Foglalj helyet addig Barna! Magának pedig jó szórakozást! - szólt az igazgatójának, majd együtt indult kifelé Attilával, a fiatal nevelővel.

    Anna mire visszajött, már csak Barna ült a szobában, egy pedagógiai lapot olvasgatott, Anna levetette fehér köpenyét, felvette kabátját. Barna is felöltözött és együtt indultak hazafelé. Ahogy mentek a folyosón, kollégákkal, gyerekekkel találkoztak. Köszöngettek egymásnak. A gyerekek ölelgették és kérdezgették Annát, hogy ez a bácsi a férje-e. Ő pedig boldogan mondta: - Igen gyerekek ő az én férjem.

     Barna láthatóan örült Anna népszerűségének, így még nem ismerte. Látta, hogy szeretik a gyerekek, az emberek. Kiértek az utcára, ahol beültek a kocsiba.

 - Na, minden rendben? - kérdezte tőle Anna.

 - Persze. Egy hét múlva jön hozzám a mama. Lesz helye, semmi probléma. Kellemes, nyugodt főnököd van. De milyen csinos fiatal fiú a beosztottad! Akárcsak Zoltán volt egykor, még hasonlít is kicsit hozzá.

 - Hát én nem vettem észre, hogy hasonlítana, legfeljebb fiatal. Ami igaz, ha fiatalabb lennék, elcsábítanám, mert vonzó fiú. Kétségtelen! Na, ezt akartad hallani?

 - Na, csak ne tegyél féltékennyé. Az ilyen fiuk szeretik kipróbálni az ilyen szép érett asszonyokat…

 - Magad is ezt tetted?

 - Ezt nem mondom most meg! - nevetett Barna.

 - Fiatal még, de szereti a gyerekeket. Jó pedagógiai érzéke van. Ha megfogadja a tanácsaimat, messzemenően támogatom és segítem. Úgy érzem, jó munkaerő lesz. Tudod, kicsit felelőtlen még a magánéletében…

 - Na, ugye megmondtam? Gyere, adj egy puszit édes Anna, hiányoztál ma nagyon! Sokat gondoltam rád, nem tudom miért.

 - Én is gondoltam rád, de én olyanokat gondoltam, mi lesz, ha majd már elmúlik a szerelmünk és találsz valami fiatalabb, vonzóbb teremtést! Vajon megcsalsz majd?

 - Ilyen butaságokon törted a fejed? Mondtam már, nekem te kellesz! Ennyi. Ha nem leszek szerelmes, akkor majd szeretlek. De azért örülök, mert ez azt jelenti, hogy szeretsz, és féltesz. És ez így van jól Anna.

 - Barna, annyira jó veled, nem is értem! Talán túl tökéletes a kapcsolatunk! Szerintem, köztünk valami nem egészen normális! Ennyi idősen is úgy kellünk egymásnak, mintha legalábbis húszévesek lennénk! Nem nevetséges ez? – nézett a férjére Anna.

 - Miért ne lenne normális? Sőt! Azt hiszem, megtaláltuk egymásban az ideális partnert. Ritka dolog ám ez! Ennyi idősen meg pláne! Persze, én ezt régen is tudtam!… De félre az érzelgősséggel! Éhes lettem. Tudod mit? Ne menjünk még haza! Üljünk be a kis megszokott éttermünkbe és vacsorázzunk egy jót! Na, szépségem, mi a véleményed?

 - Nagyszerű ötlet! Benne vagyok! - válaszolt vidáman Anna

   Mindketten jó kedvvel indultak a lakásukhoz közel eső kis étterembe.

 - Látod Anna milyen jó együtt és nem egyedül. Tulajdonképpen mi kell az embernek? Elsődlegesen szerelem, szeretet, aztán utána minden más. Ha az előbbi nincs meg, akkor bajok vannak!

 - Mennyire igazad van!

 A pincér már, mint régi törzsvendégeket fogadta őket. Rendeltek és nagy étvággyal fogyasztották vacsorájukat. Jókedvűek voltak és vidáman társalogtak közben. Majd Barna megkérdezte Annától.

   - Hétvégén nem akarod meglátogatni édesanyádat? Lemehetnénk, akár, kirándulás gyanánt is!

 - Lenne hozzá kedved? Ennek örülök. De a gyerekekkel.

 - Én is úgy gondoltam, édes Anna.

   Amikor visszamentek a lakásukba, már otthon volt Dóra és Zsolt is. Úgy tűnt számukra, hogy Dóra továbbra is lehangolt, de úgy tett, mintha semmi baj nem lenne. Gyorsan elköszönt tőlük, csak Zsolt viccelődött velük: - Hol volt a szerelmes pár, csak úgy süt rólatok, hogy piszok jól éreztétek valahol magatokat!

   Anna és Barna egymásra nézett, elnevették magukat, és szinte egyszerre mondták.

 - Nem hiszed el Zsolt, de egy nagyon jót vacsoráztunk. Beszélgettünk, és jól éreztük magunkat.

 - Nahát! - mondta meglepődve Zsolt - Már azt hittem, mástól van ilyen jókedvetek! Na, de megyek a dolgomra. Jó éjszakát nektek! - indult a szobája felé. Barna elgondolkodva nézett Annára, majd megkérdezte tőle.

 - Mit gondolsz, nem kellene beszélnem Dórával? Olyan szomorú, elesett volt. Látom, hogy bánatos.

   - Gondolod, hogy nem zárkózik el? Próbáld meg! Nekem, azt hiszem, nem nyílik meg egyelőre. Haragszik rám.

 - Majd meglátjuk! Bemegyek hozzá. Próbálok vele beszélgetni! Mehetsz aludni, olvasni, majd jövök!

   Anna már aludt egy könyvvel a kezében, amikor Barna visszajött Dórától. Kivette óvatosan kezéből a könyvet, majd lefeküdt ő is. Azon gondolkodott hogyan oldhatná fel Anna ellenszenvét. Sajnálta Annát. Tudta, hogy mindent megtenne a lányáért, és csak a legjobbakat szeretné adni neki, de a fiú iránti ellenszenvét nem tudja félre tenni. Majd a saját lánya jutott eszébe, akivel nem tölthetett minden napot együtt. Sóhajtott egyet, az oldalára fordult, és Annát átölelve aludt el.

 
4
 
 

 A hétvégén, ahogy Barna ajánlotta, leutaztak Anna édesanyjához. Nővére, Vera, már eladta a lakását, de még egyedül lakott az édesanyjuk. Az összeköltözés még vissza volt. A gyerekek végül is nem utaztak velük, mivel Dóra más elfoglaltságra hivatkozott, Zsolt pedig egy koncertre hivatkozott. Édesanyja örült a látogatásuknak, nagy traktával fogadta őket. Együtt kimentek édesapja sírjához is, ahol Anna mindig elérzékenyült. Letette a csokor virágot és visszaemlékezett ilyenkor gyermekkorára. Búcsúzóul mindig megsimogatta a kőkeresztet, mintha csak apja homlokát simogatná. Meglátogatták nővérét és családját, megbeszélték költözésüket, elintézték anyagi ügyeiket is. Majd nővérénél váratlan telefonhír érte. Zsolt kereste Annát.

 - Szia, Anya! Rossz hírem van.

    - Anna szíve hevesen dobogni kezdett - Ne, ijesztgess! Mi történt és kivel?

     Zsolt ideges hangon, folytatta.

    - Dóra bent van egy kórházban, kimosták a gyomrát. Tegnap éjjel vitték be, gyógyszert vett be vagy mi, de már jól van. Péter szólt ide telefonon. De este már kijöhet. Csak szólók, hogy tudjatok róla.

   - Zsoltikám! Lassabban! Hogyan és mikor történt? Pontosabbat nem tudsz? Azonnal menjünk haza? Apád tudja?

 - Kerestem, de nincs otthon. Aztán eszembe jutott, hogy elutazott Erdélybe.

 - Na jó, de melyik kórházban van? Értem. Akkor este majd hazatelefonálok, holnap úgyis mindenképpen hazamegyünk.

 - Mi történt Anna? - kérdezte Barna és átölelte a zokogó Annát. Nővére és családja is nagyon megijedt a hírtől. Aztán Barna nyugtatgatta őket.

 - Lehetne egyet telefonálnom? Felhívnám a kórházat, nekem, mint orvosnak talán többet elmondanak.

    Kikereste a telefonkönyvből a kórház számát és telefonált. Hosszan beszélt az ügyeletes orvossal, majd megnyugodva tette le a telefonkagylót. Leült Anna mellé a heverőre és elmondta, amit hallott.

- Dóra bevett jó néhány nyugtatót és ivott rá. Egy társaságban volt azzal a nagy szerelmével, és onnan eljövet elájult. A fiúja csak ekkor hívott mentőt. Így került az Erzsébet kórházba. Kimosták a gyomrát, de már jól van, holnap kiengedik Anna! Erről majd beszélgetnünk kell. Pedig, amikor én beszéltem vele, erre utaló jelek nem voltak, de hát ki tudja mi játszódott le közben a lelkében, és mi történt vele és a fiúval. Segítenünk kell neki.

      Anna nyugtalan volt, hiába vigasztalták. Nehezen aludt ezen az éjszakán. Anyjának nem is szólt erről a dologról, nem akarta idegesíteni. Megbeszélték, hogy, amíg Veráék felújítják a lakást, amíg berendezkednek az új otthonban, költözködnek, édesanyjuk felutazik majd Annáékhoz.  

    Másnap kora délután indultak vissza. Barna útközben aggódva nézett Annára, megsimogatta elgyötört arcát.

 - Itt vagyok neked édes Anna, segíteni fogok. Ha akarod, elmegyek a fiú szüleihez, beszélek velük.

 - Azt hiszem Barna, itt lenne az ideje! De a fiúval is le kellene ülni. Szeretném, ha te beszélgetnél velük, egyedül nem vállalkozom rá, mert elvisznek az érzelmeim, a haragom… Tudom, őrlődik Dóra. Szeret engem is, szereti a fiút is, és a kettőnk közötti érzelmi zavarai vitték erre buta döntésre. Tudod Barna én sok mindent átéltem, de ilyent azért nem tettem volna soha…

 - Ezen most ne aggályoskodj! Ez van. Azt kell nézni, hogy mit tudunk segíteni. Nem remélem, hogy túl sokat, de beszélgetni azért kell. Nem lehet úgy tenni, mintha semmi nem történne. Neked pedig el kell fogadnod ezt a kapcsolatot Anna. Nem tudok mást mondani! Dórával történt beszélgetésem során meggyőződhettem, hogy a lányod teljesen bele van szerelmesedve ebbe a fiúba. Érzései teljesen tiszták, csak attól félek, hogy majd hoppon hagyja a fiú, és akkor lesz igazán nagy baja.

 Estefelé már otthon voltak, Dóra is a szobájában pihent. Anna bement hozzá, leült az ágya szélére, megsimogatta.

- Dóra, hát hogy tehettél ilyen butaságot! Tudod, hogy mennyire szeretünk! Majd valahogy elrendezzük a dolgot! Hívd meg Pétert egy találkozásra! Barna és én is, meg te is, leülünk és elbeszélgetünk. Talán jobbá tehetjük ezt a dolgot. Megígéred?

   Dóra sírni kezdett.

 - Olyan boldogtalan vagyok! Egészen mást gondoltam erről a kapcsolatról. Nekem ez nagyon rossz, hogy te és Péter ennyire nem kedvelitek egymást.

   - Tudom Dóra, de nem ígérem, hogy megszeretem. Ettől azért, még lehet rendezni egy állapotot. Nem nekem kell szeretni, hanem neked. De ettől függetlenül úgy érzem, mást érdemelnél. Véleményem szerint, nem a megfelelő embert választottad. Most elmesélem neked az én apád iránti egykori szerelmes életemet, talán segítek neked ezzel valamit. Nekem sem volt könnyű és, mint tudjuk, rosszul választottam. De látod a jó Isten adott nekem még egy esélyt, hogy Barnával találkozhattam. De nem biztos, hogy mindenki felismeri, hogy mikor mit kell tennie.

 Hosszan beszélt Anna. Dóra láthatóan hálásan hallgatta. Talán mindketten közelebb kerültek kicsit egymáshoz. 

     A következő hét feszültségben telt, Anna és Barna egy előzetes telefonbeszélgetés után felkereste Péter szüleit. Hasonló korú szülőkkel találkoztak. Az egész Dóra - féle öngyilkossági kísérletről nem tudtak semmit. Meglepve hallották az egészet. Majd nyilvánvalóvá vált Anna számára, hogy ezek a szülők sem igazán Dórát szánnák a fiuknak. Előző kapcsolatát emlegették, amit a fiuk felrúgott, a szülők legnagyobb bánatára. Egy dologban megállapodtak, hogy Péter szülei is leülnek és elbeszélgetnek a fiukkal. Kissé feszélyezett, de intelligens beszélgetés volt. Barna ugyancsak kiállt Dóra mellett, és nagyon reális hangot ütött meg.

 Hazafelé jövet sétálni mentek, Anna hálásan fogta Barna kezét.

 - Ne aggódj Anna! Idővel rendeződik minden. Még nehéz lesz, de hidd el többet nem fog hasonló dolog előfordulni. Gyere, hadd öleljelek meg! Nyugodj meg! És szeretném, ha nem ilyen szomorú szem nézne rám.

   Anna rámosolygott és boldog volt, hogy ott áll mellette egy erős férfiember- Nem tudom, mit tennék nélküled? Nagyon jó, hogy vagy nekem.

   Hét közben tették a dolgukat, Anna munkahelyén a szokásos gyermek- programok zajlottak, lassan megnyugodott. Lánya is többet volt otthon és nyugodtabbnak tűnt. Zsolt, egyik este elmesélte, hogy október huszonharmadikán kint volt a tüntetésen. Elmesélte, hogy mi történt a Váci utcában. Hogyan vonultak, hogyan csoportosultak, hogyan énekelték a Himnuszt a Vörösmarty téren, és utána, hogyan zavarta meg a motoros rendőrsereg a felvonuló tömeget, hogy fogtak el embereket, és milyen undorító volt az egész.

 - És te hol voltál akkor kisfiam? Még jó, hogy téged nem kaszniztak be!

 - Hát a barátaimmal álltunk egy ajtónak szorulva. Mint a gestapósok, olyanok voltak a rendőrök.

 - Muszáj neked részt venned minden ilyen megmozduláson? – kérdezte tőle kissé idegesen Anna.

 - Muszáj anya, nem ülhet mindenki otthon! Akkor semmi sem fog történni. Nem én váltom meg a világot, de kicsit talán részese lehetek a történéseknek. A mi osztályunkban vagyunk hárman, akik így gondolkodunk. És igenis, olvasunk sok mindent, a papa cikkeit is, meg még egy csomó illegális lapot. Amit a történelem órán nem tanítanak, azt mi innen megtanuljuk.

 - Nem akadályozlak meg, de ne keverd magad bajba, még utóbb eltanácsolnak az iskoládból.

 - Ne félts engem anya, azért már nem olyan világot élünk és nemsokára majd új dolgok jönnek. Majd meglátjátok!

    Anna erről is beszélt Barnának, aki egyetértett Zsolt hozzáállásával és gyakorta hallotta őket beszélgetni az ország gazdasági helyzetéről, a különböző megmozdulásokról, a Laki telki eseményekről. Néha bekapcsolták a Szabad Európa adását, és onnan is tájékozódtak.