Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szivárványszerelem/ 1.fejezet

 

szivarvanyszerelem.jpg

 

( regény ) 

1

   Kissé hűvös augusztusi délután volt. Vasárnap.  Ahogy kinézett az ablakon látta, hogy erősen fúj a szél, néhány felhő is megjelent már az égbolton.

  Dorina ekkor ránézett az órájára, majd döntött. Elhatározta, hogy elmegy zenét hallgatni. Felvette a farmer nadrágját, hozzá egy színes nyári blúzt. Egy pulóvert azért vitt magával. Elment a Köröndig, ott felszállt a kis földalattira és a Deák tértől már gyalogosan sétált végig a szállodák előtt a Lánchídig. Kissé hűvös volt, magára vette a pulóverét.

   Miközben sétálva ment a híd felé, nézegette a Duna másik oldalán lévő budai várat, a Citadellát, a Mátyástemplom tornyát, a Halászbástyát és a parton horgonyzó feldíszített hajókat. Még volt idő, hogy a hídon is végig sétáljon. Magányosnak érezte magát. Eszébe jutott, amikor még Gáborral rótták a várost. Elnehezült a szíve. A gyerekeire gondolt. Lassan tudta csak megszokni, hogy minden második hétvégén nélkülöznie kell őket, ahogy most is. Megállt a híd korlátjánál, bámulta a víz sodrását, az utasokat szállító kis hajókat és lassan indult a pesti hídfő felé.

     Jókor érkezett, mert az alkalmi színpaddal szemben lévő padokon, még egy helyet is tudott magának foglalni.  Leült és nézte a készülődő zenekar tagjait. Csupa fiatalember tette a dolgát. Hangoltak. A két szaxofonos,  a dobos, a bőgős és a zongorista. Nézte a magas, jóképű, feketehajú, kék szemű szaxofonost, aki mintha csak észrevette volna őt, visszanézett rá, szemmel láthatóan találkozott a tekintetük.

   Aztán játszani kezdtek. Lenyűgözve hallgatta a  zenéjükbe merülő művészeket. Majd jött egy nagy szaxofonszóló. Lelkesen tapsolt, mert tetszett a szaxofonos játéka. Majd szünet következett. Ekkor fogta magát, megkérte a mellette ülőt, hogy foglalja le neki a helyet, és elindult a büfé felé. A feketehajú szaxofonos előtt ment el. Egymásra néztek. A férfi váratlanul odalépett mellé.

   - Zavarhatlak? Ahogy láttalak a színpadról, úgy láttam élvezted a zenénket. Nem haragszol remélem, hogy csak így leszólítalak.

    Közben együtt mentek a büfé felé, Dorina pedig zavartan hallgatta a férfit és hirtelen nem tudta, hogy mit is válaszoljon. De ő csak folytatta, mintha válaszra sem várt volna.

  - Elkísérlek egy darabig, látom a büfé felé mész, nekem még van időm a játékig. De hadd mutatkozzam be, Somsai Péter vagyok.

   Ekkor Dorina ismét ránézett a férfira. Kíváncsi, nyílt tekintetet látott maga előtt. Megállt, és a férfi felé nyújtotta a kezét.

   - Déry Dorina. Szeretem a jazzt, valamicskét talán konyítok hozzá, de nem szakmailag. Szép volt az utolsó szólód.

   Egymással szemben álltak. Egyenesen egymás  szemébe néztek. Aztán a szaxofonos férfi, Péter szólalt meg.

   - Örülök, hogy tetszett a játékunk, egyébként az a saját szerzeményem volt. Mit kérnél, mert én előre mehetek, nekem adnak soron kívül. Túl sokan állnak a sorban.

  - Ha nem terhes neked, egy üdítőt kérek. Rád bízom.  És köszönöm előre is.  

   Csak állt és bámult a férfi után, aki valóban előre ment és soron kívül kérte az üdítőt számára. Aztán a visszajövő férfitől átvette az üdítős üveget, amiből rögtön ivott is egy kortyot.

 - Köszönöm. Ez jól esett, legalább nem kell még egy negyedórát sorban állnom, de menjünk visszafelé.

 -Menjünk! – válaszolta a férfi - Nem akarok tolakodó lenni, de szeretnélek megismerni... Megvársz előadás után? - nézett rá reménykedve a férfi.

   Dorina meglepődött. Erre egyáltalán nem számított. Belenézett a férfi kék szemébe és válaszolt.

  - Majd ülök a padon és megvárlak. És persze kíváncsian várom a következő számokat!

   A második részben dobszólót, szép és izgalmas zongoraszámot, szaxofon és bőgőszólót hallhatott. Nagyon jó összjátékot élvezett, szinte elfeledkezett az ígéretéről és csak a zene hangzásaiban élt. Az előadás végén ovációval, nagy tapssal jutalmazta a közönség az együttest, akik láthatóan örömmel vették sikerük jutalmát, a tapsot. Lassan szedelőzködni kezdtek az emberek. Dorina ült a padon, ahogy megígérte. Látta, hogy a férfi pakol, majd indul lefelé a lépcsőn és odajön hozzá. Ekkor felállt, gratulált a játékához, majd kérdőn nézett a férfira.

  - Nos, akkor hová menjünk? – kérdezte tőle.

    Miután egyikük sem vacsorázott és éhesek voltak abban egyeztek meg, hogy keresnek egy éttermes hajót, ahol vacsorázni is lehet.

   Együtt mentek a kocsihoz, ami lent állt az alsó rakparton, a férfi betette a hangszerét, majd utána egymás mellett sétálva elindultak a parton az egyik ott horgonyzó hajóhoz, ahová beültek és vacsorát rendeltek. Langyos szél fújdogált. A hajó kinti részén ültek le, így Dorina és Péter rálátott a kivilágított budai oldalra, a feketén csillogó vízre.  Mindketten zavartak voltak és csak lassan oldódtak. Zenéről, a foglalkozásukról, magukról és hétköznapi dolgokról beszélgettek, miközben méregették egymást. Vacsora után Péter Dorinára nézett, kicsit közelebb hajolt hozzá, és megfogta a kezét.

 - Megláttalak a közönség között. Tetszel nekem. Szeretnélek megismerni.   

  - Őszintén szólva zavarban vagyok. Nem szokásom az ilyesfajta ismerkedés. Szimpatikus vagy számomra...De inkább nem magyarázkodok.

  - Ennek örülök. Az is lehet, hogy találkozhatunk máskor is, és jobban megismerhetjük egymást. Most zavarban vagyok én is. Ha hiszed, ha nem.

  - Most, mindjárt az elején elárulom, ami majd talán elriaszt tőlem, nekem három gyermekem van, elváltam és egyedül nevelem őket. Nem tudom, hogy ezek után is meg akarsz-e jobban ismerni.

    Dorina feszengett, egyre feszültebb lett és zavartan nézett a vele szemben ülő Péterre, aki ezt hallva, meglepődve nézett rá.

  - Három? Ez igazán szép! Ezt nem néztem ki belőled. Olyan nagyon fiatalnak tűnsz!

  - Már régen túl vagyok a harmincon, de ez most nem is érdekes.

  Péter megfogta Dorina kezét, talán azért, hogy megnyugtassa.

  - Ha elváltál annak biztosan megvolt az oka, de majd erről is mesélsz egyszer, ha akarsz. Ettől még tetszel nekem, mint mondtam. Akkor én is őszinte leszek. Feleségem és két gyerekem van, két lányom. Szeretem őket, mármint a gyerekeimet, de a házasságomról még nem akarok beszélni. Annyit talán:  valami baj van vele. Nem tudok neked ígérni semmit, nem szeretném hazudozással kezdeni. Abban reménykedem, hogy talán lehet a mi találkozásunkból egy szép kapcsolat. Aztán a többit ki tudja? Remélem, hogy ezek után azért nem utasítasz vissza. Legfeljebb a feleségemnek fogok hazudozni. Nem szép tudom. Nem magyarázkodom tovább. Ez van. Vagy elfogadsz így, vagy... - kérdőn nézett Dorina szemébe.

  - Azt hittem a három gyermekem elijeszt majd végleg. Különben meg örülök, hogy nyílt lappal indítottál. Nem is tudom, mit mondjak? Nem az én világom a zavart kapcsolat. Nem szeretem a hazudós embereket, erre meg van az okom is. A volt férjem...

  - Szóval megcsalt, hazudozott és azért váltál? – nézett rá Péter.

  - Igen, valahogy így volt.

    Péter rágyújtott egy cigarettára, miközben a másik kezével a poharát tologatta és gondolkodóba esett. Majd Dorinának szegezte a kérdést

  - Akkor te ezek után nem akarsz velem többet találkozni?

  - Ezt nem mondtam. Nem akarom tönkre tenni a házasságodat. Aztán lehet, hogy én sem bírnám a párhuzamos kapcsolatot. Kérhetlek, hogy adj nekem időt? Hadd gondoljam át kicsit a mi találkozásunkat, aztán majd kölcsönösen keressük egymást vagy nem. Ha nem haragszol, akkor menjünk.

  - Rendben. De a házasságomat nem te tennéd tönkre, az már nem úgy működik, ahogy kellene. De, erről hadd ne beszéljek most. Azt hiszem még nincs itt az ideje. Odaadom a telefonszámomat. És reménykedek! Azért hazavihetlek, remélem?

  - Hát persze, hogy haza. Tulajdonképpen örülök, hogy megismerhettelek.

  - Sejtem, te sem egy ilyen férfira vágyakozol, de hát ki tudja...

  - Te pedig biztosan nem egy elvált, három gyermekes nőbe akartál belebotlani, igaz?

  - Ugyan! Ettől te szabad vagy! Nem úgy, mint én. Bár a szívem szabad! Ha érted!

    Így beszélgettek, míg eljutottak Péter kocsijához. Beültek, és Péter hazavitte Dorinát. Mindketten kiszálltak a kocsiból. Péter a kapuig kísérte.

  - Nem is laksz olyan messze tőlünk! Vagy ezt ne is mondjam inkább? – kérdezte tőle Péter. De Dorina nem válaszolt. A kapu előtt egymás felé fordultak, tétován nézték egymást, majd Péter megfogta Dorina kezét. Átölelték egymást. Majd Dorina kibontakozott Péter öleléséből, két ujját Péter szájára tette, ránézett és csak annyit mondott.

  - Akkor jó éjszakát! Köszönöm ezt a szép estét!

   Kinyitotta a kapu ajtaját, majd még a lépcsőházból, a férfi felé integetett, aki szótlanul nézett utána.

    Lassan visszament a kocsijához és arra gondolt, hogy ez a nő megmozdított benne valamit. Furcsán érezte magát.

    Persze, Dorina is álmatlanul vergődött ezen az éjszakán. Megérintette a szívét ez a férfi. Mérlegelte a helyzetét. Szeretett volna egy férfit maga mellett tudni, akit ismét szerethet. Úgy érezte ez a férfi lesz az. Így aztán néhány napos találkozgatás és beszélgetések után egyik este meghívta magához vacsorára, amikor a gyerekek nem voltak még otthon.

    Péter pontos volt. Egy csokor virággal a kezében csengetett. Dorina kedves mosolyával nyitott neki ajtót, átvette a virágot és a szoba felé irányította a férfit.

    - Nézz körül a lakásomban, ha egyáltalán kíváncsi vagy rá. Addig én tálalok. Tehetsz fel zenét is. Biztosan megtalálod a cédéket. Ami neked kedvedre való, azt tedd fel! - mondta kicsit hangosabban, miközben tálalt a nappaliban.

   Péteren látszott, hogy meglepte Dorina közvetlensége, de gyorsan alkalmazkodott a helyzethez. Ez a fajta törődés hiányzott az életéből. Feleségétől érzelmileg már régen eltávolodott. Élték a mindennapjaikat, kötelességszerűen szeretkezett vele, néha még a beszélgetés is így zajlott.

   Amíg Dorina tette a dolgát, megnézte a lakást. Mindenütt kellemes látvány fogadta.  Látta, hogy egy rendezett nő és a gyerekei laknak itt. A gyerekek szobájában kicsit elidőzött. Alig tudta elhinni még most is, hogy ennek a karcsú, fiatal nőnek három ekkora gyereke van. Nézte a róluk készült fényképeket, szépnek találta őket. Ezután ment a nappaliba, ahol feltett egy Charlie Parker cédét, majd Dorina felé fordult. Némán figyelte, ahogy Dorina gyertyát gyújtott az étkezőasztalon, és hangulatosan megterített.

  - Na, remélem, így megfelel! Akkor most, foglalj helyet Péter – mindketten leültek és koccintottak a megismerkedésükre.  

  - Nagyon kedves, barátságos kis lakásod van. Olyan szép, tiszta és rendezett, mint te.

  - Tényleg ez véleményed rólam? Hiszen nem is ismersz igazán - nézett Péterre kissé zavartan, Dorina.

  - Miért? Ez az első benyomásom a látottak alapján. Szerintem az vagy, aminek gondollak. De, akkor jó étvágyat!

  - Jó étvágyat! - nézett rá Dorina – kicsit feszengve enni kezdtek.

  - Szép lemezgyűjteményed van. És ki zongorázik nálatok? Látom, van pianínó is? – kérdezte közben egyszer csak Péter Dorinától.

  -  A kislányom, Lili. Állítólag tehetséges, de szinte mindegyik gyerek tanul valami zenét.

      Beszélgettek. Lassan oldódott köztük a fezsültség. Dorina Ösztönösen érezte a lelki közösséget. Péter pedig jóízűen falatozott, magáról beszélt, arról, hogyan került közel a jazzhez, mióta zenél, hol kezdte, hol volt kis gyerek, mivel telnek a napjai, mit szeretne elérni még az életben. Majd a vacsora befejeztével kis csend után Péter felállt, a konyhába induló Dorinához lépett, gyengéden átölelte.

Dorina testén remegés futott át, pontosan tudta, hogy mi fog következni ezután.

     A hálószobában kötöttek ki, ahol lassan hulltak róluk a ruhák, és mindketten csak egymás érintésére vágytak. A hosszúra nyúlt, bódító szeretkezésük után sokáig szótlanul feküdtek egymás mellett. Majd Péter törte meg a csendet.

  - Szeretnék sokat veled lenni! Bevallom neked, most már félek az érzelmeimtől.

  - Azt hiszem, én is hasonlót érzek. Talán, hamar odaadtam magamat neked, biztosan gondolsz is valamit rólam ezzel kapcsolatban.

  - Semmit sem gondolok. Végül is erre vágytunk mindketten, nem? Megláttalak és valahol titokban én is, te is erre gondoltunk. Azt akarom, hogy örülj, és boldog legyél, de velem együtt. Olyan jó, hogy ennyi idő alatt sok mindent megtudtam közben rólad. De még nem eleget. Te olyan őszinte és természetes vagy! Köszönöm neked ezt a szép estét, és nagyon jó volt szeretni téged! Még azt mondd meg, hogy meddig vagy független, úgy értem meddig érsz rá a gyerekek nélkül? Ne érts félre, csak arra gondoltam, hogy a jövő héten, ha te is ráérsz, pár napra elmehetnénk kettesben valahová. Van pár fellépésünk a Balaton környékén, és akkor azzal összekapcsolhatnám. Mit szólnál hozzá?

  - Nem is tudom. Váratlanul ért ez a dolog most... – Dorina kérdőn nézett a férfira.

  - Szeretnék minél többet lenni veled, és még jobban megismerni. Előre megmondom, nem otthonülő az életem, ha szeretni akarsz, akkor előre így kell elfogadnod. Ez a hivatásommal jár. És, mint mondtam, egyelőre nem vagyok független. 

  - Tudom, pontosan tudom, illetve el tudom képzelni az életritmusodat. Azt is tudom, hogy nem vagy független. Nem kell figyelmeztetni rá!  Ezt többet ne emlegesd! Egyébként pedig egy hétig vagyok még a gyerekek nélkül, tehát bármikor jó, hogy veled menjek, augusztus vége felé pedig be kell járnom a suliba. Nekem akkor kezdődik a munkám. Aztán meséltem, hogy édesanyám is ebben a házban lakik, és így nem gond más időpont sem, az ő segítségével mindent meg tudok oldani. Csak te oldd meg a feleségeddel! És ne figyelmeztess! Nem igazán jó, ha a feleséged máris közénk áll.

  - Bocsáss meg! Nem is tudom, miért mondtam ezt neked. Nem akarlak bántani! És nem állhat közénk a feleségem. Ez a része az életemnek az én bajom, vagy lelkiismeretem, de erről nem szeretnék most beszélni. Tudom, hogy téged zavar ez a dolog. De bízom benne, hogy idővel minden megoldódik majd. Hidd el, hogy megszerettelek. De minden olyan rohamszerű most bennem.  Adj nekem időt! Egyben biztos vagyok. Nem kaland vagy nekem.  Ezt már most tudom.

   Dorina ekkor Péterre nézett, nem válaszolt erre semmit. Péter átölelte, mindketten hamar elaludtak. Talán négy óra lehetett, amikor a férfi magától ébredt. Megsimogatta Dorina haját, meleg testét, aki felébredt és a mellette fekvő férfira nézett.

  - Istenem! Dorina! Mit is mondhatnék? Szeretem a tested és a szép kék szemed! Most elmegyek, mert mennem kell. Majd hívlak valamikor!

    Péter felkelt, magára kapkodta a ruháit, cipőjét, Dorina a takarót tekerte maga köré, amikor felállt, hogy elbúcsúzzon a férfitól.

    - Gyere! Kinyitom neked az ajtót... – elindult az ajtó felé, Péter követte. Átölelték egymást.

    - Azt hiszem, hiányozni fogsz! – súgta a férfi Dorina fülébe - Aludj jól, pihend ki magad!

    Dorina visszaballagott az ágyba, érezte még Péter illatát. Beleburkolta magát párnájába és azon gondolkodott vajon a volt férje szeretői is hasonlókat éreztek és gondoltak, mint most ő? Semmi lelkiismeret furdalást nem érzett magában, csak örömet, hogy összeismerkedett végre egy olyan érzékeny férfival, akinek a teste és a lelke is jó neki. Bár, azt gondolta, hogy nehéz lehet vele élni. Arra gondolt, talán megértés és hozzáállás kérdése lesz minden. Aztán hirtelen átfutott az agyán: - Vajon meddig tart majd ez a kapcsolat? Hogy lesz tovább, ha megjönnek a gyerekek? Mi lesz, ha vége lesz mégis egyszer? És, ha becsapott? Ha nem is hív többet?

    Ilyen gondolatokkal hánykolódott, mígnem kimerült és elaludt. A telefoncsörgés keltette fel. Kikecmergett az ágyából és álmosan vette fel a kagylót.

  - Igen, tessék.

  - Péter vagyok. Csak nem aludtál még?

   Dorina szíve hirtelen megdobbant az örömtől – Te jó ég! Péter! Hány óra van? És te máris hívsz engem? De örülök!

- Mondtam, hogy hívlak! Dél van. Írtam neked egy szép zenét, megihlettél. Szivárványszerelem lesz a címe. Mit szólsz hozzá?

  - Szivárványszerelem. Különös cím. Hát ez fantasztikus! Biztosan gyönyörű! Milyen hangulata van?

  - Mint a szivárványnak. Vibráló vízcseppek, fény a hangokban, tele van kitörő, tomboló érzelmekkel, majd lecsendesült öleléssel. Gyönyörű, színes zenének érzem.  Érted, amit mondok?

   - Persze, hogy értem. Bár már hallhatnám! De te nem aludtál otthon tovább?

   - Egy picit aludtam, aztán felpattant a szemem és jöttél te, jöttek a hangok, azonnal le kellett kottáznom. Csak ezt el akartam mondani neked. Este előadásom van, de majd hívlak, mert azt hiszem már kiötlöttem azt, amiről beszéltem veled. De addigra ébredj fel!

  - Még jó, hogy felkeltettél, mert kettőre jönnek a vendégeim ebédre. Még csak annyit: talán szeretlek, megszerettelek.

  - Csak talán? De ezt is jó hallanom. Azt hiszem, én viszont nem talán szeretlek. Hanem teljes szívemből.  Csak este fél kilencre megyek játszani, előtte hívhatsz a mobilomon, ha gondolod, de én is megteszem. Csókolom a szép szemedet!

   Dorina boldog volt, jókedvűen ment zuhanyozni, átöltözött, frissnek, könnyűnek érezte magát.

   Csengettek. Már előkészítette az ebédet, éppen minden melegedett, meg is terített. A csengetésre szinte szélvészként sietett ajtót nyitni a baráti házaspárnak, akiket már régóta ismert. Rég nem találkoztak, örültek a viszontlátásnak. Juli és János már három éve voltak házasok, hasonló korúak voltak, mint ő. Julival hét éve, Jánossal pedig három éve ismerkedett meg. Mindketten sajnálták, hogy Gábor és Dorina házassága széthullott. Főleg a gyerekek miatt. Üzletkötők voltak egy nagy cégnél, sokat dolgoztak, de anyagilag nagyon jól éltek. Most voltak másodszor Dorina új lakásában. 

  - Isten hozott benneteket! Gyertek beljebb! – üdvözölte őket mosolyogva - Örülök, hogy végre ismét elmertetek jönni hozzám. Attól, hogy Gábor meg én külön vagyunk...

  - Ugyan, tudod, hogy nem azért nem jöttünk eddig, de tényleg millió dolgunk és programunk volt, meg azt szerettük volna, hogy letisztuljon nálatok is minden - mondta Juli. János közben átnyújtotta szép virágcsokrát, és az üveg konyakot, amit ajándékba hoztak. Halk jazz zene szólt, leültek a kanapéra és a fotelba. János és Juli megállapították, hogy milyen jól néz ki, csakúgy ragyog az arca, a szeme. Juli meg is kérdezte: - Te olyan jól nézel ki! Csak nincs valami szerelem a dologban? Olyan jókedvű vagy és boldogság sugárzik a szemedből. Na? Eltaláltam?

  - Hát, majdnem. Valami elkezdődött, de majd erről máskor Juli, vagy később. Jó? Most tényleg jól érzem magam, és boldog vagyok. Talán ez látszik rajtam. Hanem, meséljetek ti!

   János ekkor boldogan újságolta: - Gyermeket várunk! Ezt add össze. Végre sikerült!

  - Nahát! Gratulálok! Mikorra? – kérdezte Dorina örömmel.

  - Márciusra - válaszolt örömmel Juli - És jól vagyok. Képzeld! Még az ilyenkor szokásos rosszullétek sincsenek! De hol vannak a gyerekek? Nekik is hoztunk ám ajándékokat. János hozd ide a táskámat légy szíves!

  - Nincsenek itthon, tudod ez az apás hétvége, illetve a nyári két hét - válaszolta Dorina - Lassan már megszokom, nagyon nehéz volt először ez a dolog, gondolhatod. Tudod, hogy mennyire gyermekcentrikus vagyok.

  - Talán kicsit túlzásba is vitted, én mindig azt mondtam Jánosnak, hogy talán ez is a válásotokhoz vezethetett.

  - Tessék Juli! - adta oda János a kért táskát.

  - Három érdekes kis mesekönyv - mondta Juli - remélem, hogy nincs meg nekik! - Dorina átvette a könyveket, megnézte őket.

  - Szuper! Ezek nagyon aranyosak! Azt mondod Juli, hogy túlzásba vittem a gyerekekkel töltendő időmet? Lehet. Ezen én is gondolkodtam. De nem bánom! Különben meg nem biztos, hogy csak ez volt a baj. Talán más sem egészen stimmelt közöttünk, csak erre későn jöttünk rá. De gyertek, üljünk asztalhoz, ebédeljünk! Készítettem nektek valami finomat!

    Leültek a nappali sarkában lévő asztalhoz, ahol előző este még Péterrel vacsorázott. Eszébe is jutott Dorinának, de nem akart csak úgy hirtelen mesélni erről. Kicsit félt beszélni arról, ami még alig kezdődött el. Juli és János hálás vendégek voltak, dicsértek mindent, aztán beszélgettek a nyárról, Juli és János külföldi útjáról mesélt. Később barátnőjével kivitték az edényeket, János elfoglalta magát, hallgatta a zenét, belenézett az asztalon lévő újságokba. Aztán a konyhában Juli megkérdezte.

  - Na, most mesélj! Van valami új kapcsolatod? – nézett rá kíváncsian.

  - Tudod, ez ideig mindent megtettek az ismerőseim, hogy összehozzanak valakivel, de nem jött össze. Aztán egy jó hete, hogy megismerkedtem egy jazz szaxofonossal. Sajnos nős és két gyereke van. De azt hiszem, beleszerettem. Tudom, ha elméselem az egészet őrültnek tartasz, de mindegy. Egy kicsit boldog akarok lenni! Nem tudom meddig tart majd… - részletesen elmesélte az egész előző hét történetét és az estét. Juli elgondolkodva rakosgatta az edényeket, és hallgatta.

  - Hát, ha a véleményemre vagy kíváncsi, nem is tudom, mit mondjak. Nem a legjobb választás. És hát egy ilyen fazon, tök bizonytalanságban él, meg feleség, gyerekek… Dorina! Nem csinálsz te hülyeséget? Nem kellene ebből időben kilépned? Egyáltalán hány éves?

  - Látod még azt sem kérdeztem. Talán, mint én vagy kicsit idősebb.  Nem tudok kilépni. De azt hiszem, nem is akarok. Te ezt most nem érted. Vonzódom hozzá, de nagyon. Nem tudok ellenállni, és tulajdonképpen még alig ismerem, azt sem tudom, hogy mi lesz ebből. Lehet, hogy semmi, de most úgy érzem, hogy szükségem van a szeretetére.

  - Nem a szerelemérzés hiányzik neked? Csak összekevered a dolgot most ezzel a pasival? - kérdezte Juli.

  -  Nem, nem hiszem.

  - Hát te tudod! Csak aztán ne legyen túl nagy a csalódás, ha úgy esik! Bemutattalak volna egy jóképű férfinak, de akkor, most nem teszem, mert látom, hogy el vagy varázsolva.

   Juli látta Dorina elszomorodott arcát és ekkor vigasztalóan csak annyit mondott még neki: - Na, jól van! Ne legyél szomorú! Lehet, hogy ez lesz az igazi. Minden meglehet. Legfeljebb, ha nem jön össze, kigyógyulsz belőle! Csak hát nehéz dolgok ezek. Többet érdemelnél! Gyere! Menjünk Jánoshoz, mert unatkozni fog! - ekkor jött feléjük János a csörgő mobiltelefonnal, amit odaadott Dorinának – Tessék! Nem hallottátok a mobil hangját biztosan.

  - Köszönöm János, tényleg nem hallottam - Dorina átvette a telefont – Szervusz, Péter. Hogy hová? Igen, és? De hát... Várj egy picit, éppen itt vannak a barátaim. Majd inkább visszahívlak pár perc múlva.

   János és Juli átölelték egymás vállát, és kérdőn néztek rá.

  - Nem lenne kedvetek ma este, egy kis jazz zenét hallgatni? - Julira nézett - Egyben bemutatnám az újdonsült ismerősömet is – kérdőn nézett barátaira. 

- Na, János? Én benne vagyok, sőt! Már úgyis régen voltunk hasonló helyen. Ráérünk, nem? Úgyis szabadságon vagyunk, és holnap addig alszunk, amíg csak akarunk – nézett Juli a férjére.

   János ránézett a két nőre, majd mindhárman elindultak a szoba felé.

   - Na, gyertek! Meséljetek! Kíváncsi vagyok, hogy kivel ismerkedtél meg. Ezek szerint valami zenész.  Nyugodtan szólj vissza a barátodnak! Megyünk veled.

   Miközben visszahívta Pétert és mindent megbeszélt vele, János is mindent tudott már Dorina új kapcsolatáról.

  - Minden rendben. Ugye nem vagyok normális János, hogy ilyen bizonytalan kapcsolatba belementem? De hát sajnos pont ebbe a pasiba szerettem bele. Mit csináljak? - huppant a fotelba Dorina.

  - Semmit. Csináld, ahogy te érzed. Nem kell mindjárt a szakításra gondolni. Honnan tudjátok, hogy milyen a házassága? Aztán még több is lehet belőle. Túl bonyolítjátok a dolgokat. Ha ez neked így jó? Csak kicsit nehézkes és talán komplikált lesz.

  - Hát igen. Most én leszek a szemét szerető, és nem fordítva, ami voltam. Tudom ronda dolog, de hát ezt Péternek kell a lelkében cipelnie. Annyira új a dolog, hogy én csak őt látom és nekem jó úgy, ahogy van. Különben meg holnap elutazom vele négy napra, a Balatonra. Talán ez majd kicsit előbbre viszi az érzéseimet, a kapcsolatunkat. Nem férjet akarok. Higgyétek el, nem! Csak egy kis szeretetet, törődést, hogy nekem is legyen valakim néha, akivel összebújhatok, akivel elbeszélgethetek, aki szeret engem. Tudom a gyerekek mellett ez nehéz lesz, de különben is a napjai teljesen mások, mint egy normális halandó emberé. Szerintem ehhez külön nő kell, aki az ilyen házasságot elviseli. Lehet, hogy a felesége pontosan ezt nem tudja elviselni. Na, de minek beszélek erről annyit?

  - Igazad van. Nem lesz könnyű, főleg ahogy én a te lelkedet ismerem Dori. Ezért is mondtam, amit mondtam, de hagyjuk a dolgokat... - zárta le a témát Juli, majd a gyerekekről kezdtek beszélgetni. Hétóra felé  elindultak a barátai kocsijával. Egy nagy Duna parti sétát tettek mielőtt felmentek volna a hajóra, ahol aztán a Péter által lefoglalt asztalhoz leültek.

  - Te ez nagyon kellemes hely! - mondta Juli - János! Ide máskor is eljöhetünk, ez tetszik nekem!  Csodás panoráma, kulturált hely. Remélem, hogy a zene is jó lesz!

   Hozta a pincér az itallapot, az étlapot. Dorina szíve közben idegesen kattogott. Aztán ahogy nézegették az étlapot, és halkan válogattak, egyszer csak odajött hozzájuk Péter. Dorina felállt, megcsókolták egymást, majd bemutatta barátainak.

  - Örülök, hogy nem egyedül jöttél, legalább a barátaidat is megismerhetem. Elég jól főznek, nyugodtan vacsorázhattok, az én vendégeim vagytok – mondta nekik Péter.

  - Örülünk, hogy megismertünk és remélem, hogy később leülsz majd közénk! - tette hozzá János - Köszönjük a meghívást, valami kis könnyű vacsorára gondoltunk. A zene kedvéért jöttünk végül is...

  - Örülök neki, akkor én most egy kis időre elmegyek.  Remélem, hogy tetszik majd a zenénk! Akkor utána találkozunk még! – mondta Péter és elindult a zenész társai felé.

  - Kétségtelen, jóképű és szimpatikus fickó - nézett Juli Dorinára. Ő sem húszéves, talán zátonyra futott a házassága... Úgy látom, hogy téged azért komolyabban vesz, mint hittem volna. Szóval elmész vele nyaralni? Neked szimpatikus, János?

  - Úgy látom nem rossz ember, és ha jól érzem intelligens is. Na, de rendeljünk akkor már valamit!

    Megtelt a hajó, sok fiatal volt, leginkább hasonló korúak, mint ők. Dorina érezte, hogy Péter mindent beleadott a játékába, a lelkét, szívét, de a zenekar tökéletes összeszokottságban, szinte egy szívritmusra játszott. Nagy sikerük volt. Juli és János is el voltak bűvölve. Teljes szívvel gratuláltak Péternek, aki később leült hozzájuk. Jót beszélgettek Jánossal, aki valamikor zongorázni tanult, értett valamicskét a zenéhez is.

  - Gyerekek! Mi elmegyünk lassan. Dorina vigyünk haza? - kérdezte János.

  - Nem, mi még egy kicsit maradunk, ugye Dori? Majd én hazaviszem – szólt közbe Péter - kocsival vagyok én is.

    Amikor csak ketten maradtak, Péter megfogta Dorina kezét és megcsókolta.

   - Szeretem a kezedet. Hiányoztál. Szóval, most elviszlek haza, aztán reggel jövök érted tíz órára. Balatonföldvárra megyünk, ott egy vízparti szállodában lakunk. Jó lesz? Bízom benne, hogy örülni fogsz, és azt szeretném, ha most nagyon boldog lennél velem! – mindezt úgy mondta, hogy fogta Dorina kezét, nézte a szemét - Most pedig induljunk! Minél előbb aludni akarok, mert iszonyú fáradt vagyok - mindketten felálltak és elindultak.

  - Annyira jól játszottál! És az egész zenekar! A barátaimnak is őszintén tetszett a zenétek.

  - Na, ennek igazán örülök - közben átölelte Dorina derekát és elköszönt a pincértől, majd elsétáltak a rakparton álló kocsihoz és beszálltak. 

  - Tényleg szeretsz engem? Nem csak úgy, mint egy kalandot? - kérdezte hirtelen Dorina.

  - Azt hiszem szerelmes lettem megint. Már régen voltam az. De én ettől boldog vagyok! Kaland? Butaság! Nézz rám!

  -  Tudod, a barátnőm letorkollt kicsit, hogy hová tettem az eszem. Na, nem most, hanem még délután, amikor kettesben voltam vele a konyhában, és rólad meséltem, meg az érzéseimről, arról, hogy szerelmes lettem...

  - Nyilván félt téged. Egyelőre csak annyit, hogy szeretlek. És ki tudja mit hoz majd a jövő?  Csak így érdemes folytatni. Mielőtt hazamegyek, fáradtság ide vagy oda, de felmegyek most hozzád, ha megenged? És utána haza, aludni.

  - Nem is tudom, hiszen majd holnap úgyis együtt leszünk... Késő van már.

  - Szóval te nem akarsz engem? Hát az egészen más! - nézett most rosszkedvűen Dorinára Péter.

    Dorina egy kis gondolkodás után megfogta Péter kezét.

 - Na, gyere, gyere velem! Csak nem képzeled, hogy ezeket a pillanatokat kihagyom az életemből! Végül is szeretlek, és szükségem van rád! Most annyira mindegy, hogy a jövő mit hoz majd….