Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szivárványszerelem/ 5-7.fejezet

 

5

 

    - Gyere, Dori! Sétáljunk egyet ezen a szép utolsó balatoni estén. Járjunk a platánok alatt, menjünk le a mólóig! Vagy, nincs hozzá kedved? – kérdezte Péter miközben gyengéden átölelte Dorinát.

  - Dehogynem. Nagyon is. Isteni volt a vacsora és gyönyörű napokat éltem át veled. Furcsa lesz otthon. Nélküled. De majd megszokom ezt az alkalmi szerelmet, mert valljuk be, csak erre számíthatunk. Egyáltalán hogyan fogunk mi ezután találkozgatni Péter? Gondolkodtál már ezen? Nem bánod, hogy kapcsolatba kerültél velem, és csak bonyolódik a magánéleted? De közben menjünk, nem viszek semmit, mert meleg van, vagy te hozol valami pulóvert?

  - Nem viszek én sem. Hiszen meleg van.

    Elindultak a szálloda liftje felé, majd a földszinten a recepciós már mosolyogva köszöntötte őket, ahogy egymás derekát fogva indultak sétálni.

   - Most válaszolok neked Dori, a szobában feltett kérdésedre.  Itt, a szép és hatalmas platánok alatt. Nem, nem bántam meg semmit. Sőt, talán örülök, hogy így történt. Tudom, hogy otthon a pokol vár rám. Félek is az egésztől. Őszinte leszek. Nem könnyű csak úgy hirtelen kidobni az ablakon tízvalahány évet. Nem tudom mi lesz a jövő. A te szereteted viszont mindent pótol most! - magához ölelte és megcsókolta Dorinát - Aztán édesanyám! Tudod, ő már a nyolcvan felé közeledik. Nagyon csendes, érzékeny asszony. Ha megtudja ezt az egész dolgot, nem tudom mit fog mondani. De szerintem, ha megismer téged megért engem majd. Szeretem őt. Nem akarok neki bánatot okozni. Pedig biztosan okoztam már néhányszor. Mindent neki köszönhetek. De erről majd máskor. Talán érzed, hogy azért vannak veled kapcsolatos terveim, és azt is tudom, nem mehet így örökké a házasságom sem.

  - Szép, ahogy beszélsz ezekről a dolgokról, Péter.  Örülök, hogy ilyen szép, meleg érzelmet táplálsz édesanyáddal szemben. Zavarosak a gondolataid, érzem, hogy tele vagy kétségekkel, dönteni nem tudással. Bizonytalan vagy? De hát, én nem kértelek, hogy hagyd el a feleséged.

  - Túlságosan szeretlek, azt hiszem.  Tudom, hogy nem kértél. Ezt a kettősséget nem tudom meddig bírom. És ez neked sem jó. Veled sem tisztességes! Csak még dönteni nem tudok, de az is lehet, hogy gyáva vagyok hozzá. 

  - Nem könnyű az életed, tudom. Biztosan mindig tele vagy kétségekkel, önmagad tehetségével szemben is. Egy egészen más világban élsz, mint a hétköznapi ember és ehhez neked, partner is kell. Aztán a ti szakmátokban is létezik az ilyen-olyan kapcsolatrendszer, sok mindennel meg kell küzdenetek, ha valamit el akartok érni.  Persze, azt gondolom, hogy nem fontos mindig mindenfajta idegen nőben keresned a megváltást, mert, ha jól értesültem eddig azt tetted?

   - Igazad van.  Talán másképp kellett volna élnem. De ami elmúlt az elmúlt. Most viszont te létezel. Nem volt azért annyi kapcsolatom, amennyit regélnek rólam. Biztosan igazad van. Igen, szükségem van egy olyan nőre, aki hasonlóan érez, gondolkodik, mint én, aki felszabadít, ha tele vagyok szorongással, bajjal, búval. Egyébként pedig a konzin végeztem zongoraszakon és csak utána mentem a jazz tanszékre, és váltottam. Jó sokáig tartott, amíg megtaláltam magam, vagy lassan megtalálom magam így harminckilenc éves koromban. Kicsit röhejes tudom. Van pár lemezünk, van jó néhány helyünk, ahol játszunk, voltunk már külföldön is. De nehéz ebben az országban ezzel a zenével boldogulni és igencsak kis réteg az, aki ezt a zenét kedveli. De, ezt te is tudod. Tagja vagyok egy-két egyesületnek. Hát ennyi, amit elértem! És talán néha sikerül valami szép zenét is írnom. Szeretnék még sok szép számot létrehozni. Ez a másik vágyam! És talán melletted sikerül majd.

  - Igen, pontosan látom, hogy neked mennyire fontos a munkád, a hivatásod, hogy szinte minden idődet, gondolatodat lefoglalja. De hát ez természetes. Tudod Péter, zavaros most minden előttem is. Hazamegyek, jönnek a gyerekek, kezdődnek a hétköznapok. Rád találtam! Sajnos, mint máshoz tartozó férfira. De nem tudok uralkodni az érzéseimen, a vágyaimon, szerelmes vagyok beléd. Talán nem kellene, de kiadom magamat: szeretem a tested minden érintését, és a lelkedet is. Nagyon fog fájni, ha nem engem ölelsz, hanem a feleségedet. Aztán félek attól is, hogy a gyerekeimmel hogyan fogadjátok majd el egymást. Nem is tudod, hogy mennyire izgulok és félek emiatt. Nekem a gyerekek nagyon fontosak.

   - Üljünk le ide a móló szélére. Nézd, milyen szép a túlpart! Tudod nekem megfordult a fejemben, hogy fogunk ezután találkozni, ha már otthon lesznek a gyerekeid? 

  - Bármikor, amikor akarsz. Szerintem Csak most a vasárnap nem jó, mert akkor jön meg a mamám. Telefonálj, és utána bármikor jöhetsz, amikor csak tudsz, de ezt majd úgyis megbeszéljük. Azt hiszem, túlbeszélünk mindent!

   - Lehetséges. Mi lenne, ha szombaton este még ott aludnék nálad? 

  - Számodra ez megnyugtató? Nem okoz majd problémát neked? Nem lesz ebből külön gondod? Ha velem maradsz még, én boldogan veszem ezt tudomásul, sőt! Örülök. Olyan jó, hogy lesz valakim a gyerekeimen kívül, akit szerethetek, ha éppenséggel lehetőségem lesz rá.  Olyan jó lesz, ha kicsit a kedvedre tehetek majd valamit, de közben a gyerekeim kedvére is tennem kell. Tele vagyok én is kétségekkel.

  - A gyerekeid? Hát igen. Ez egy sarkalatos kérdés. Kicsit félek a velük való találkozástól, mit mondok majd nekik? Tele vagyok szorongással, aztán a saját két lányom. 

  - Megértelek Péter. Nem szeretnék még egy kudarc kapcsolatot átélni, pedig ez a kapcsolat így, eléggé ingoványos talajon áll. De úgy látom, ezt egyikünk sem akarja észre venni. Struccpolitikát kezdtünk el?

   - Ne mondj ilyet. Ez csak kettőnkön múlik, azt hiszem. A kettőnk szeretetén, türelmén. A négy nap alatt kicsit megöregedtem lélekben. De általad gazdagabb lettem érzelmekben. Valószínűleg hiányzott valami az eddigi életemből. Túl jól sikerült a mi találkozásunk! De most már nem bánom! Gyere, menjünk haza! - Dorina felállt, átölelte Péter derekát, hozzábújt, hosszan megcsókolta és kéz a kézben elindultak a szálloda felé.

 

6

 

   Pétert vasárnap reggel Dorina elvitte kocsival a lakásuk elé. Nem laktak messze tőle, de nem akarta, hogy Péter gyalog bandukoljon a csomagjával és a hangszerével.

  - Itt állj meg, kérlek! Kiszállok és megyek. Csodás szép volt veled! Már a fejemben van valami új dolog, de most képtelen vagyok leülni. Bízz bennem! – megcsókolták egymást, Dorina nem szólt semmit, szomorúságot érzett. Hazafelé indult a kocsijával, hogy aztán várja a gyerekeit, majd velük együtt kimenjen a reptérre édesanyja elé. Péter pedig tudta, hogy nehéz percek várnak rá, de felkészült mindenre. Úgy érezte elég erőt kapott. Belépett a lakásukba, a két lány szaladt felé, ő felkapta őket. Puszit adott nekik.

  - Szia, papa! Visszajöttél? – kérdezte a kisebbik, a kis Éva, a tíz éves Ildi pedig csak nézett rá szótlanul.

  - Igen megjöttem, mama hol van?

  - Bent ül a szobában és sir. Azt mondta, hogy el fogsz hagyni bennünket, igaz ez?

      - Menjünk kicsit a szobátokba, üljünk le és beszélgessünk - magához ölelte lányait és indultak a gyerekek szobája felé. Ekkor Éva kisírt szemmel jött kifelé és rákezdett.

  - Mi van? Nekem már nem is köszönsz? Elmondtam mindent a gyerekeknek. Muszáj volt, szépen kikészítettél.

  - De hát mit mondtál el? Éva ezt talán kettőnknek kellett volna előbb megbeszélni, és mi a csudát mondtál el? Ez nem normális.

  - Te nem vagy normális. Mi nem jó neked itt?   Ki az a nő? Mégis hogy képzeled?

  - Gyerekek, bemennétek a szobátokba? Mi anyuval leülünk és megbeszéljük a dolgainkat. Gyere Éva, nem a gyerekekre tartoznak bizonyos dolgok. Azt hittem ennél azért józanabb vagy. Okosabb vagy.

  - Okosabb? Aha. Félre dobsz csak úgy tizenhárom évet? Egy lotyó miatt?

  - Ne beszélj így! Ülj le és nyugodj meg. Aztán ne fantáziálj! Itt vagyok, nem? Mindig is itt voltam. Tulajdonképpen, ha belegondolsz, már régóta érezhető, hogy elromlott valami közöttünk.  Eleget becsméreltél már. Talán ezért is kerestem a női kapcsolatokat. Szeretlek, mint a gyermekeim anyját, de ez nekem már nem elég. Tennünk kell valamit.

  - Azt hiszed a szerelem örökké tart? Miért? Mi is voltunk szerelmesek!

  - Igazad van. Hadd ne magyarázkodjak Éva. Nem akarlak bántani. Majd ha lecsillapodsz, és megnyugszol, megbeszélünk mindent - nem tudta folytatni, nem akart tovább hazudozni.

  - Szerinted ez normális, hogy alig van köztünk szexuális kapcsolat?

  - Nem csak az én hibám Éva. Erről már olyan sokszor beszélgettünk. Akkor mégiscsak érezted, hogy nincs köztünk rendben valami, de nem tettél semmit! Emlékszel, amikor az egyik este próbáltam volna neked erről beszélni, mit mondtál? Hagyjuk. Ennyi volt a válaszod. 

  - De én, szeretlek téged Péter.

  - Talán rosszul szeretsz. Gondolkodj ezen! - Péter ránézett felesége elgyötört arcára. Megsajnálta. Odament hozzá. Átölelte. - Sajnállak. Sajnálom! - ekkor Éva megcsókolta Pétert, aki viszonozta, még, ha mást is érzett ekkor. Majd hirtelen Dorinára gondolt, eltolta magától feleségét, majd megszólalt - Éva! Nekem el kell mennem anyámhoz, elvigyem a gyerekeket magammal?  Akarsz magad maradni kicsit? Hol a kocsi kulcsom? Kérem. Na, jöttök velem? - A két gyerek a szobájuk ajtajában állt és kérdőn nézett az anyjukra.

  - Vidd őket! Azt hiszem most jobb lesz így! Van min gondolkodnom! Érzem, hogy nincs rendben közöttünk valami. Na, majd, ha visszajöttél, akkor beszélünk!

    Péter idegesen és zavartan szedte össze közben a holmiját és kézen fogva a gyerekeket indult kifelé.

  - Mikor jöttök vissza? Hétfőn? Az úgy jó lenne, talán én is megnyugszom. Szeretsz azért? – nézett a távozó férje után.

   Péter kissé ingerülten fordult vissza - Azért vagyok itt, nem? Na, vigyázz magadra! Hétfőn jövünk, és még beszélgetünk. De tudod, hogy mennyi munkám van, milyen elfoglalt vagyok!

  - Tudom, te soha nem értél rá semmire, örökké a művészeteddel voltál elfoglalva. Na, majd az új nőd is meg tudja, mi a magyarok istene!

  - Hogy beszélsz Éva? - fordult vissza az ajtóból Péter.

  - Azt hiszed, teljesen hülye vagyok? Biztosan megint van valami új kapcsolatod, de hát én vagyok csak ilyen, hogy mindig visszafogadlak.

  - Na, ebből elég! Akkor majd hétfőn jövünk - Péternek nehezére esett az egész jelenet, a hazudozás. Feleségének igaza volt, de egyelőre úgy érezte, nem mondhatja el neki az igazságot Talán kényelmesebb volt így számára, mint azonnal szembe nézni az igazsággal és rendezni a dolgokat.

    Péter a két lányával együtt lement a kocsihoz, majd elindultak Péter édesanyjához.

    Péter anyja egy külső kerületi családi házban lakott. Ő a földszinten lakott két szobában, a tetőtérben pedig szintén volt két szoba, külön fürdőszobával, a két fiúknak építtették még a férjével együtt. Aztán a fiai elköltöztek, megnősültek. Most már egyedül élt, de ragaszkodott a házhoz.

    Péter anyja már hallotta a kocsi hangját és jött a kapu elé - Hát ti is jöttetek gyerekek? Péter ezt nem mondtad. Készültem volna valami kis édességgel.

  - Szervusz, mama. Csak hétfőig leszünk itt, de este feltétlenül szeretnék valamiről beszélni veled. Na, gyerekek, gyertek! Felviszem a táskátokat, és majd később kipakolok. Megyünk egyet bicajozni? 

  - Menjünk! A jó lesz. Egész nap a lakásban poshadtunk - mondta Ildi a nagyobbik lány.

  - Én a nagyival maradok, inkább játszunk valamit. Itt van az a régi társas játékom, tudod, nagyi? Van kedved? – nézett várakozón nagyanyjára a kis Éva.

  - Mi az, hogy? Már régen játszottam. Na, csak menjetek fiam. Nem vagy éhes? - kérdezte Péter anyja.  Aggódva és kutakodva nézett rá – Azon töprengek fiam, hogy mi lehet a te fontos megbeszélni valód velem...

     Péter csak mosolygott az édesanyjára, megsimogatta a karját, nem válaszolt neki. Elindult a lányával. A közeli kis erdő környékére mentek biciklizni, aztán leültek egy játszótéren, ahol Ildi mászott, szaladgált, hintázott. Péter pedig egy padon ült és érezte, hogy új élet kezdődik számára.  Csörgött a telefonja.

  - Tudom, mit akarsz kérdezni Dorinám! Minden rendben. Ne izgulj! Már itt vagyok anyámnál. Éppen a nagyobbik lányommal bicikliztem ki egy közeli térre. Te mit csinálsz most? Hiányzom? Mert te nekem nagyon.

  - Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e. Féltettelek. De azt hiszem érted, hogy miért? Aztán attól is féltem, hogy meggondolod magad, és esetleg nem látlak. Egyébként most jöttek meg a gyerekek, és pakolnak a szobájukban, aztán indulok a reptérre.

  - Kár volt erre gondolnod! Még, hogy meggondoltam magam! Azt hittem azért jobban bízol bennem! No, mindegy. Hánykor érkezik a gép?

  - Ötkor. De időben el kell indulnom.

  - Dorina! Kedden este lesz egy előadás a hajón. Eljössz? És utána együtt lehetnénk?  Nem bírom ki hosszan nélküled! Majd valahogy megszervezem. 

  - Erről még beszélünk, de azt hiszem nem lesz semmi akadálya. Szeretlek.

  - Én is. Majd hívlak! - Péter ránézett az órájára - Fél négy. Kimegyek a reptérre.  Lesz, ami lesz. Kész. Látni akarom Dorit, és az egész családját - gondolta

 - Ildi gyere, bicajozzunk lassan haza! El kell ugranom még valahova, a közelbe. Aztán jövök vissza.

  - Hova mész apu? - nézett rá a lánya nagy kék szemével.

  - Hát egy ismerősömhöz, valamit meg kell beszélnünk. Rendben? Nem tart sokáig.

    Péter édesanyja éppen almás pitét szeletelt. Péter bekapott egy falatot. Egy puszit nyomott anyja feje búbjára - Ugye, hogy sütöttél valamit? Mama! El kell mennem egy kis időre, de jövök vissza.

  - De hát most jöttél. Vagy fontos? - nézett a fiára értetlenül.

  - Igen, nagyon fontos, de mondom, csak kis időre megyek. Aztán holnap kellene gyakorolgatnom is, ha nem zavarlak, aztán szükségem lenne a zongorára is. Fel van hangolva?

  - Persze, fiam. Tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz. És itt nyugodtan gyakorolhatsz!

   Péter bement a fürdőszobába, tiszta inget vett fel, majd beült a kocsijába és elment a repülőtérre. Közben vett egy nagy csokor virágot. Megnézte a gépek érkezését, látta, hogy Rómából mikor érkezik a gép. Szemével Dorinát, és a gyerekeit kutatta. Felballagott a lépcsőn, és látta az ablak előtt állni három szép gyerekével. Lassan odament mögéjük. Dorina amikor észre vette, nem akart hinni a szemének.

  - Péter! Hát te? Hogy kerülsz ide?

  - Csak kijöttem! Ezzel a csokorral várom a mamádat én is. Gondoltam, talán nem haragszol meg rám - magyarázkodott és közben ránézett az őt fürkésző három gyermekre - De gyerekek!  Hadd mutatkozzam be. Péter vagyok. Somsai Péter a teljes nevem. De hívjatok csak Péternek. Látom, ti is meglepődtetek! Te vagy Bence! Te pedig a Dani! Gyönyörű kék szemetek van, mint a mamátoknak! És te azzal a szép nagy barna szemeddel a Lili vagy. Igaz?  Sokat tudok ám rólatok! Hát én vagyok az anyukátok egyik nagyon jó barátja. De majd mesél rólam, ha lesz rá ideje. És remélem, hogy találkozunk még sokat!  - a gyerekek figyelmesen hallgatták, és jól megnézték anyjuk új ismerősét.

  - Jé, neked is milyen kék szemed van, mint a testvéreimnek meg anyának! És fekete a hajad! Te vagy a szaxofonos ismerőse anyának? – kérdezte cserfesen Lili.

  - Igen, az vagyok. Te meg a zongorista vagy, igaz? -  mosolygott Lilire Péter.

  - Igen. De még annyira azért nem tudok játszani, csak kezdő vagyok…

- Akkor én majd segítek néha neked, ha akarod, mert én is tanultam zongorázni. És Te, Bence, te milyen hangszeren játszol? - fordult Péter a nagyobbik fiú felé.

   - Én gitározni tanulok, mondta halkan és félszegen Bence.

  - Én meg majd szaxofonon fogok játszani!  - tette hozzá Dani.

  - Jaj, Danikám, hiszen azt sem tudod, hogy melyik az a hangszer! - mondta nevetve Dorina.

  - Hát majd én elmegyek hozzátok és megmutatom a szaxofont, na, mit szólsz hozzá? - simogatta közben Dani szőke fejét.

  - Most jössz velünk? Te leszel az anyu barátja, férje, mint apunak a Zsuzsa?- kérdezte Lili.

    Péter zavartan nézett Dorinára, hirtelen nem tudta mit válaszoljon, nem tudta mit mondott el róla, a gyerekeknek. Kérdőn nézett rá.

   - Igen, gyerekek ő lesz a barátom, megismerkedtünk, és úgy szeretjük egymást, mint apa és Zsuzsa. Majd eljön hozzánk Péter, ha lesz ideje, mert nagyon elfoglalt ember. De majd erről még beszélgetünk. Csak volt olyan kedves most, hogy ő is kijött ide, hogy várja a mamit és megismerje őt.

  - Szenzációs vagy! Tudtam! - ölelte át Péter, és finoman arcon csókolta Dorinát.

   - Te is, hogy ezzel a lépéseddel megkönnyítetted a helyzetemet és nem egy fantomról kell a gyerekeknek beszélnem!

     Kéz a kézben mentek lefelé, hogy várják Dorina édesanyját.

  - Ott jön anyám! - Dorina integetett anyjának, aki hozta a bőröndjét, napbarnított volt, fiatalos, jól nézett ki. Mosolygott és a három gyereket boldogan szorította magához, majd Dorinát ölelte át, aztán hirtelen megállt előtte Péter, aki elővette és átnyújtotta a virágcsokrot.

  - Én Somsai Péter vagyok. Szeretettel üdvözlöm, és elnézést, ha tolakodóan kijöttem ide megzavarni a családi találkozást, de úgy éreztem, meg kell ismerkednünk.

  -  Hát ez aztán tényleg meglepetés! De örülök, hogy megismerhettem. Kicsit elámultam! Gondolom magáról mesélt a lányom a telefonba! De semmi baj! Jön velünk haza?

  - Nem, nem. Kimondottan csak a fogadásra jöttem ki. Nem akarom megzavarni a találkozást. Tudom, hogy ilyenkor sok mondanivalója van anyának és lányának is, meg az unokák is itt vannak. Én elköszönök most, de remélem, hogy sokat fogjuk látni egymást, és jobban megismerhetem...

   - Mikor ér rá? Meghívom egy ebédre vagy vacsorára. Persze Dorinával, és a gyerekekkel együtt. Csak szóljon!

  - Nagyon kedves, de egy kicsit most zavaros az életem, de ha lecsendesül minden, szívesen elfogadok egy meghívást.

  - Hát akkor mi beülünk a kocsiba. Menjetek gyerekek, üljetek be! Viszontlátásra!– mosolyogva nézett Péterre  Dorina édesanyja.  

    Péter megvárta, amíg Dorina beülteti a gyerekeket, majd odalépett hozzá, megsimogatta az arcát és megcsókolták egymást.

  - Most már nincs titok és rejtegetni való! Szeretlek! Az unalomig fogom ezt majd neked mondani! - súgta Péter Dorinának.

   - Boldoggá tettél most! Tudod? Csak mondjad. Soha nem unom meg! Látom, tetszel anyámnak, de azt hiszem a gyerekek is szeretni fognak. Egy kő esett le a szívemről. Te aztán tudsz váratlan meglepetést csinálni!  Majd még felhívlak este, hogy elköszönjek tőled.

     Péter is beült a kocsijába, hazament, a gyerekekkel még játszott egy társasjátékot, majd együtt vacsoráztak. Aztán a lányok lefürödtek, és egy mesével ágyba kísérte őket. Utána lement az anyjához.

  - Nos, fiam, mesélj, ha akarsz! Mi történt veled? Mi az a nagyon fontos dolog? – kutatóan nézett édesanyja a fiára.       

    Péter pedig belekezdett hosszú mondandójába. Mindent elmondott Dorináról, az érzelmeiről, a vágyairól, az elképzeléséről.

  - Nagyon szép, amit itt elmondtál nekem édes fiam. Külön öröm számomra az őszinteséged és érzem, hogy ez a kapcsolat nagyon komoly most nálad, különben biztosan nem beszélnél nekem erről. A szerelem, a tiszta szerelem nagyon szép dolog. Persze nem így.  De ettől függetlenül szívesen megismerem a barátnődet, ha elhozod, sőt talán látni is akarom. De hát mi a terved vele? Hosszú távon mégis, hogyan képzeled, hogy két nővel élsz együtt? Ez egy őrültség! Vagy nem tudsz, vagy nem mersz még dönteni?  Persze három gyerekkel elvállalni őt! Tudod milyen nagy felelősség ez? Neked meg szintén kettő. Aztán a munkád! A te össze-vissza életed! Gondolom leginkább ez tart vissza. Vagy nem? Szereted még Évát is? 

  - Tudom mama. Sok mindenben igazad van. Már százszor átgondoltam. Sokat jár az agyam, de talán nem lesz annyira nehéz, mint képzelem és képzeled. Évát? Nem tudom. Azt hiszem, érzelmileg már csak a gyerekekhez kötődöm. Szükségem van Dorinára. Nagyon megszerettem. Ez ellen meg nem tehetek semmit. Biztosan meggondolatlan is vagyok ezzel együtt.  Most mit tegyek? Mondd meg mama, mit tegyek? Legyek boldogtalan? Érzem, hogy valami szép következik az életemben, még ha nehéz is lesz. Itt ez a hatalmas telek. Már arra is gondoltam, mi lenne, ha ide építkeznénk, vagy kibővítenénk a házat?

  - Nem tudom Péter. Az én házamat nem hinném, hogy bővíteni kellene. Legfeljebb a telek másik részére építkezhetsz, ha éppen akarsz. Lőrinc bátyád nem hinném, hogy igényt tartana a részére, de ezt neked kell vele megbeszélned, ha ezen töröd a fejed. Hiszen ő is örökös. Igaz, hogy nincs rászorulva, de hát ki tudja, hogy ennek ellenére mit gondol. De előbb valóban meg kell győződnöd arról, hogy valóban mit akarsz! Ehhez pedig még idő kell, fiam! Nem szabad elsietni semmit! Túl friss még ez a kapcsolat!

  - Majd ezekre a dolgokra még lehet, hogy visszatérünk mama. A legjobb megoldást szeretném. Szeretnék normális emberi életet élni. Még Lőrinccel is beszélek, majd felhívom telefonon. Talán a jövő hét végén eljövök Dorinával hozzád, de előtte telefonálok. Tudod most ő is szabad, mert nyár van, és szabadságon van. Mint mondtam, pedagógus.

   -  Látom, hogy nagyon szerelmes vagy édes egy fiam. Csak hát tönkre teszed még ezt a Dorinát is. Egy nő teljes férfira vágyik fiam, nem fél emberre. Ha meg ennyire szerelmes vagy, tudni kell idővel döntened.  Hát kíváncsivá teszel. És a gyerekeid? Gondolom Éva nem uralkodott magán, ahogy soha sem tudott. Gondolom minden előttük zajlott. Szegénykéim! Nem mondtam neked soha, de a feleséged messze esett tőled intelligenciában, és hát kicsit elhanyagolta magát, kissé rendetlen nő volt.

  - Mama, hagyd ezt! Ne bántsuk őt!

  - Igazad van. Csak a véleményemet mondtam. Na, menjünk, aludjunk egyet!

    Ekkor csörgött Péter telefonja. Péter felállt és kiment az udvarra. Nem akarta, hogy az anyja előtt édelegjen Dorival, mert ő volt, ő kívánt neki jó éjszakát. Majd visszament a pakolgató anyjához, akinek egy simogatást adott a vállára, jó éjszakát kívánt neki. Az anyja csak nézett utána és látta fia arcán a gondterhelt boldogságot.

 

7

 

    Dorina édesanyja este felment lánya lakásába, szükségét érezte, hogy jól kibeszélgessék magukat.

- Na, most, hogy lefeküdtek anya a gyerekek, üljünk le és mesélj nyugodtan, hosszan, részletesen. Mit hozzak, iszol valamit, egy kis konyakot? - kérdezte tőle.

  - Egy kicsit kérek. Inkább neked kellene mesélned most! Én beszámoltam már erről-arról, majd még folytatom. De nagyon érdekelne, hogy mi a csuda történt itt röpke két hét alatt. A telefonodat meg csak félig értettem. Egy nagy homály van bennem a történésedről. Bevallom meglepődtem az új barátodon, persze hozzáteszem jóképű, szimpatikus férfi. De hát semmit nem tudok. Csak sejtéseim vannak.  Bár, amit a kocsiban mondtál a gyerekek kérdéseire, elámultam, mintha legalábbis már összekötötted volna vele az életedet?   Mi ez a nagy sietség?

  - Szerelem, anya.  Ez a férfi számomra, izgalmas, érdekes, és szeretnivaló ember. Csodálatosnak tűnik a kettőnk találkozása! Még akkor is, ha minden olyan komplikált most!

  - Családja is van? Hány gyereke van és mekkorák? - nézett aggodalmasan a lányára.

  - Hát, két lány, egy tíz éves, ha jól tudom, és egy hatéves.

  - Na, szépen vagytok, vagy lesztek! De őt sem irigylem! De hát, ha ilyen szerelmes, akkor miért nem vállal téged? Persze a három gyerek! Nagydolog ám,  Dorinám!  Aztán ő művész ember, ne képzeld, hogy majd veled lesz nyakra - főre, ráadásul ilyenbe belemenni, egy ilyen barát-barátnő kapcsolatba? Igaz, hogy vannak ennek is kényelmi szempontjai, de érzelmileg, hogy viseled azt, hogy közben van felesége, és időnként azt szeretgeti?

  - Tudom anya, sokat gondolkodtam ezen, de nem tehetek róla, nem bírok szabadulni tőle. Nekem jó, ha van így is. Nem érdekel a felesége. Úgy döntöttem, hogy talán így is lehet élni, talán boldog lehetek kicsit így is, ha nem lesz teljes a boldogságom, akkor ilyen lesz.  Ha hetente csak kétszer lehetek vele, még akkor is. Tudom, érzem, hogy szeret. Persze, reménykedem! Azért bevallom, titokban bízom abban, hogy előbb - utóbb csak én leszek neki majd. Még azt is megértem, hogy egyelőre fél az én három gyermekemtől. Tudod anya, úgy érzem, hogy ő az a férfi, akit nekem teremtett az Isten. Nagy szavak, tudom anya! Azért talán megértesz! De nagyon kell a segítséged, hogy együtt tudjak lenni vele.

  - Persze, hogy itt vagyok segítségnek, sőt boldogan! Legalább hasznosnak érzem magam. De most részletesen mondj el nekem mindent, megesz a kíváncsiság. Már azt hittem, hogy egyedül fogod az életedet leélni?

    Dorina ekkor, mindent elmesélt az anyjának. Még olyan intim dolgokat is, amiket máskor talán nem mondott el neki. Valahogy kikívánkozott belőle, szüksége volt arra, hogy a benne lévő boldogságát megossza valakivel. Az anya hallgatta lányát, nézte boldog arcát, látta, hogy lánya valóban beleszeretett ebbe a férfiba. Megértette őt. Kicsit örült a szíve, hogy lánya végül is talált magának egy férfit, aki majd mellette lesz. Bár nem ezt képzelte és tudta, hogy lánya még sok kínnak néz elébe. Talán még boldogtalan is lesz.  Tudta, hogy hiába is akarná lebeszélni, most ez sikertelen lenne.

  - Hát ennyi anya. Tudom nem lesz könnyű. Úgy gondolom, talán könnyebb lesz, ha mégis szeretetet kapok valakitől, ha nem leszek magányos, aztán úgy tűnik, hogy a gyerekek is megkedvelik majd.

   - Intelligens férfinak láttam és biztosan nagyon érzékeny, ahogy beszéltél róla. Egyébként meg, egye-fene, nem bánom, hogy rátaláltál. Azért persze féltelek! Sőt! Majd segítek nektek, ha kell. Legyél türelmes! Talán valóban jól sikerül majd a jövőtök!  Bár én a helyedben nem mernék egy ilyen kapcsolatba belevágni. De hát ezt neked kell tudnod! Nem lesz könnyű. De nem akarok vészmadár lenni! Adja Isten, hogy rendeződjék ez a kapcsolat, mert azért csak az lenne jó!

  - Örülök, hogy így állsz hozzá anya. De most mesélj nekem te! - Dorina és az anyja még vagy két órán átbeszélgettek. Édesanyja mindenről mesélt, élvezetes úti beszámolót tartott, amit szívesen hallgatott, szinte maga is vele együtt utazott, annyira érzékletesen adta elő olaszországi élményeit.  Aztán elköszöntek egymástól, kikísérte édesanyját. Örült, hogy egy házban laknak, neki ez nagy könnyebbséget jelentett.

    Kedden reggel felhívta Péter, hogy várja este a hajón. Dorina pedig meghívta magukhoz ebédre, azt gondolta, szép lassan vezeti be gyerekei életébe a barátját.  Ekkorra már megbeszélte gyerekeivel a történetüket, akik figyelmesen hallgatták, és tudomásul vették, hogy ezen túl Péter bácsi gyakori vendég lesz a házban.

    Péter egy óra körül csengetett, Lili nyitott ajtót - Szervusz, ismerjük már egymást - nézett az őt fogadó kislányra és belépett az ajtón.

  - Menj csak be, már vártunk! – nézett rá nagy barna szemével Lili.

  - Tényleg? - belépett a nappaliba, a szőnyegen ültek a gyerekek és társasjátékoztak. Dorina felállt, átölelték és megcsókolták egymást, majd Péter odament a másik két gyerekhez és nekik is köszönt.

  - Szevasztok! Látom, nagy játékban vagytok, hogy áll a mezőny? Ki vezet? Leülök én is, legalább nézem kicsit, vagy beszállhatok még?

  - Persze, még csak nem rég kezdtük. Ha akarsz? - nézett rá Bence -  Ismered ezt a játékot?

  - Igen, az én kislányaimnak is megvan. Néha, ha ráérek szoktam velük is játszani.

  - Miért hol vannak a lányaid? – nézett rá Dani.

  - Hát a mamájuknál. Biztos mondta a mamátok.

  - Ezt már elmeséltem Danikám, most talán játszunk akkor! Péter ráérsz egyáltalán erre most?

  - Hadd, üljek melléd, persze, hogy ráérek. Sikerült sok mindent elintéznem - közben rakosgatta a bábokat és lépegetett is - de, majd este elmesélek mindent.  De a gyerekeknek hoztam valami apróságot, majd később odaadom - kezével hátulról belenyúlt Dorina pulóvere alá és simogatta derekát. Jól esett éreznie, meleg, sima bőrét.

  - Szereted az anyut? - nézett rá Dani gyanúsan és pislogva.

  - Szeretem. Remélem, nem baj?

  - És bennünket is fogsz szeretni?

  - Ezt miért kérdezed? Már most kedvellek benneteket.

  - Tudod, csak azért kérdezi Dani - mondta nagy barna szemével pislogva és nagy szemeket meresztve Péterre Lili, mert attól félünk, hogy esetleg nem kedvelsz majd bennünket, mert mi nem a te gyerekeid vagyunk. És, és majd eljönnek egyszer a te gyerekeid is ide?

  - Biztosíthatlak, hogy szeretlek benneteket annak ellenére, hogy nem én vagyok az apukátok. Szeretnék a jó barátotok, lenni, de játszunk akkor, mert így nem tudunk figyelni.

     Dorina a játék befejezte után, a fürdőszobába küldte a gyerekeket, akik kezet mostak, majd ebédhez ültek. Péter átadta az apróságait, a gyerekek láthatón örültek a kis autóknak, Lili pedig a szőrme kutyának. Udvariasan megköszönték. Ebéd után Péter még leült Lilivel a zongorához, vidáman eljátszadoztak együtt a billentyűkön, Péter játékosan magyarázott, miközben Bence is elővette a gitárját, ő is meg akarta mutatni tudományát. Dani meg a szaxofont követelte.

  - Itt van nálam, letettem az előszobába, mert este játszani fogok, nem baj, ha játszom nekik valamit? - nézett a gyerekek anyjára.

  - Dehogyis, csak nyugodtan, ha bírod még! - és csak nézte a Péterre akaszkodó három gyerekét és Pétert, aki szinte levegőhöz sem jutott.

   A három gyerek ámulva hallgatta Péter rövidke kis játékát, majd Dani és Bence is próbálkozott volna, de még belefújni is alig tudtak.

   - Ha jók lesztek, előbb-utóbb meg fogom mondani milyen módon, szólal meg ez a hangszer.

  - Na, gyerekek most aztán, sipirc, be a szobába, olvassatok egy kis mesét, addig mi is beszélgetünk egyet Péterrel! – irányította a gyerekeket Dorina a szobájuk felé. A gyerekek elvonultak, ő még utánuk ment, mondott nekik valamit, majd visszajött Péterhez, aki elnyúlt a kanapén.

  - Nem baj, ha kicsit ledőltem? Azért elfáradtam. Na, nem tőlük!  Aranyosak voltak. Tényleg! Helyes gyerekek. Hidd el nem lesz probléma! Gyere, csókolj meg, annyira vágytam már rád! Már alig várom, hogy este melléd bújjak! Nem lesz gond?

    Dorina leült Péter mellé, simogatni kezdte a haját - Nekem nem, csak neked ne legyen az! - megcsókolta és csendesen beszélgettek az elmúlt két nap eseményeiről. 

  - Nem furcsa? Úgy fekszem itt, mintha már ezer éve ismernélek! Nincs kedvetek egyet sétálgatni, nem akarsz esetleg játszótérre menni? Szívesen megyek veletek! Estig még van idő bőven.  Ne izgulj, hidd el nem terhes nekem a gyerekekkel való beszélgetés, játék, sőt élvezem!

  - Nem kérdezem meg, hogy miket hazudozol a feleségednek ilyenkor. Erről többet nem is beszélek. De nem szeretném, ha nekem ebből bármikor kellemetlenségem lenne!

  - Most az időre bízom a dolgokat. Épeszű, felnőtt férfi vagyok -  ránézett  Dorinára - Fontos lettél számomra! És többet erről ne beszélj! Most pedig menjünk, ha akarod!

  - De hát nem úgy néz ki, hogy nem működik a házasságod? - Dorina csökönyösen tovább kérdezősködött - Te erről nem beszéltél az első napokban, csak később. És én azt gondolom...

  - Miért beszéltem volna? Azt sem tudtam, hogy irántad mit fogok érezni, mi lesz a kapcsolatom veled. Elfáradt a házasságunk. Talán nem vagyunk egymáshoz valók, nincs meg köztünk egy bizonyos közös hullámhossz. Az is lehet, hogy sohasem volt. Nem akarom bántani a múltunkat. Te egy finom, érzékeny és szép nő vagy. Intelligens, és a te testedet minden eddigi nőnél jobban szeretem! Jó, ha csak hozzád érhetek. Muszáj még ragoznom?

   - Nem. De jó volt azért hallanom, és kicsit jobban megértelek. Gyorsan történtek a dolgok, csak azért kérdeztem. És ne haragudj, hogy faggattalak! Hasonló félét érzek irántad én is - Péter ekkor felkelt a kanapéról, átölelték egymást, Péter csókolgatni kezdte Dorinát - Legszívesebben most beléd bújnék, de tényleg menjünk!

   - Várj egy picit, telefonálok anyámnak és akkor megbeszélem vele az estét.

  -  Akkor telefonálj! Addig én benézek a gyerekekhez és hívom őket.

      A margitszigeti játszótérre mentek. A gyerekek hamar feltalálták magukat. Péter és Dorina leültek egy padra. Fogták egymás kezét és nézték a gyerekeket, ahogy mászókáznak, nevetgélnek, rohangálnak egyik helyről a másikra.

  - Nem lesz bajuk? Nem kell utánuk menni? – kérdezte Péter, amikor eltűntek a gyerekek, a domb másik oldalára.

  - Ne aggódj! Már nagyok. Ez egy zárt terület, tudják, hogy innen nem lehet kimenni. És jól, ügyesen mozognak

    Aztán ültek egymás mellett.

 - Már én is meg akartam kérdezni tőled Dori, miért romlott meg a házasságotok?  Persze, lehet, hogy egyáltalán nem egymáshoz valók voltatok, azt én nem tudhatom, de ha már te így kérdezősködtél, most én is megkérdezem.

  - Ezen sokat gondolkodtam annakidején, amikor szétváltak útjaink. Erről mi is sokat beszélgettünk Gáborral, a volt férjemmel. Talán a mi házasságunk is elfáradt, ahogy te mondtad. Talán több időt szenteltem a gyerekeknek, mint kellett volna. A férjemre pedig nem szántam a későbbiekben már érzelmileg annyi időt. Nem tudom, lehetséges. Nagyjából közös volt az érdeklődési körünk, bár később kiderült számomra, hogy ami nekem fontos, és szent, ő arról másképp vélekedik, túlságosan liberális. Idegesítően rendetlen, hajlamos a lustaságra, a hányavetiségre, túlságosan lezser volt. És azt hiszem alapvetően felszínes.  Talán én több gyengédségre is vágytam. Elhidegült tőlem, aztán később már nekem sem volt olyan fontos. Azt hiszem a harmadik gyerek érkezése után romlott el minden. Igen. De inkább tőle kellene megkérdezned. Én így látom - nézett az arcát kutató Péterre, aki ekkor megsimogatta őt.

  - Remélem a mi kapcsolatunk nagyon hosszú lesz! Tudom, hogy a nagy lángolás egy idő után lecseng, de a tüzet lehet élesztgetni, sőt kell is. De úgy érzem, képesek leszünk erre. Szeretnélek egyszer látni, amint tanítasz!

  - Hát, elég érdekes lenne! Tudod, azok a gyerekek, akikkel én foglalkozom, bizonyos részképességek hiányában szenvednek, és fejlesztésre szorulnak. Nem könnyű esetek, és sokszor az a baj, hogy a szülő nem akarja elfogadni, nemhogy támogatná, segítené a munkámat, még keresztbe is tesz.

  - És van kézzel fogható eredményed? Sikerélményed?

  - Akad azért. Igen. Volt olyan tanulóm, aki egyáltalán nem tudott olvasni és másfél év alatt behozott mindent. Nagyon örültem neki. Ma már jól tanul. Képzeld csak el, ha ez nem így történt volna, tanulni sem tudna. Ma már felső tagozatos. Sikerélmények nélkül elég keserves lenne. Tudod, akkor végeztem a főiskola kiegészítő szakát, amikor Dani óvodába ment, aztán később halasztanom kellett, mert a férjem akkor keresett magának partnert és annyira kikészültem idegileg, hogy nem bírtam elmenni a vizsgáimra. De azért elvégeztem, később. Nem, hogy mellém állt volna, hanem... Na, jó. Erről meg én nem beszélek, mert már minek?

  - Péter! Péter! Vegyél le!- hallották Lili hangját.

   Péter körülnézett - Nem engem keresnek a gyerekeid? Mintha az ő hangjuk volna. Lili kiabál, nem? De nem látom őket - Dorina elnevette magát – Fordulj meg! Mögötted vannak! És Lili nem tud lejönni a fáról! Vedd le légy szíves!

    Péter odaszaladt a fához és levette Lilit.

  - Hát kiabáltam! Látod, milyen ügyes vagyok? Csak kicsit magasra másztam.

   - Szerintem túlságosan magasra. A frászt hoztad rám Lili! Lehorzsoltad magad? Vérzik a karod. Gyere anyukádhoz!

  - Mi történt Lili? Mutasd a karodat! Na, csücsülj le, itt egy papír zsebkendő, letöröllek kicsit. Hagyd egy picit a karodon, és máskor ne mássz a fára úgy, hogy előtte nem szólsz nekünk!

  - Még jó, hogy itt voltál Péter - nézett alulról felfelé nagy barna szemével Péterre Lili - De, megyek hintázni.

  - Micsoda szeme van a lányodnak! Félelmetes. Szinte a vesémbe lát! De szép kislány és helyén van az esze! És mindent megfigyel. Na, látod, máris hízelgett nekem egyet. Nem véletlenül lány.

  - Hát igen. De azért a két fiú sem lesz majd piskóta. Bár Bence a legszelídebb. Kicsit kedveled őket?  Nem zavarnak?

  - Butaságokat beszélsz. Nagyon aranyos gyerekek. Egészen mást képzeltem! Féltem a velük való találkozástól és nagyon kellemesen csalódtam - átölelte Dorinát és megcsókolta.

  - Te egy hízelgő szaxofonos pasi vagy! - Dorina viszonozta Péter érzelmeit, majd folytatta - Menjünk lassan! Összeszedem őket, vagy segíted megkeresni a többieket?

   - Persze, átmegyek a domb másik oldalára, biztosan ott vannak, ott láttam a kisebbeknek való játszó-mászókat.

     Fél hét körül érkeztek haza. Már várta őket a lakásban Dorina anyja.

  - Csókolom Vali néni!  - köszönt neki Péter.

  - Néni, néni! Hívjon csak Valinak.  Jó napot Péter! – válaszolta Dorina anyja - Menjen befelé! Szevasztok lurkók, akkor ma együtt alszunk. Induljatok kezet mosni!  Már megterítettem, lehet vacsorázni. Dorina ti is esztek?

  - Péter? Éhes vagy? Eszel kicsit?

  - Terítettem nektek is, aztán majd eldöntitek - nézett rájuk Dorina anyja.

  - Együnk pár falatot, úgy is sétálunk még, mielőtt játszani kezdek! - válaszolta Péter.

  - Akkor jó étvágyat, én már ettem gyümölcsöt, mást nem is eszem, mivel sok volt az ebéd és ebben a korban már nem szükséges a nagy vacsora. Holnap délre megfőztem, Péter ráér itt ebédelni? - kérdezte Vali, Dorina édesanyja.

  - Holnap? Igen. Persze. Csak délután megyek valahova. Aztán nem is mondtam még, hogy hétvégén el kell utaznom pár napra. El akartalak vinni a mamámhoz, de akkor, máskorra kell halasztanunk.

  - Én a jövő héttől már bejárok a suliba, még nincs tanítás, de be kell menni pár órára. Majd ezt megbeszéljük még. És hova mentek?

   - Van egy háromnapos fesztivál Pozsonyban, oda megyünk.

  - Hát az nagyszerű! Biztosan sikeretek lesz.

   Ahogy így beszélgettek, Dorina anyja és Péter letegeződtek.

   - Mondd Péter, lemezed is van? - kérdezte Pétertől.

  - Igen van. Tényleg, még neked sem adtam Dori. Majd hozok, még pár darab van otthon, azaz a mamámnál. Ő már idősebb. Zenét tanított valaha, zongoratanárnő volt  - mondta magyarázkodva Dorina anyjának.

  - Beszéltél neki a lányomról?  Biztos nem repesett, amikor meghallotta a híreidet Péter.

  - Na, azért nem bántott. Nagyon megértő édesanyám van és ismer engem. Tudja, ha elszántam magamat valamire, annak komoly oka van.

  - Hát ezzel én is vagyok Péter. Dorina is valahogy hasonló, mint te. Remélem nem fogtok csalódni egymásban!

  - Ne aggodalmaskodj anya!  De gyere Péter, mert még sétálni is akarunk egyet, nem szeretném, ha rohanni kellene.  Nem kell átöltöznöm?

  - Nem. Minek? Csinos vagy ebben a ruhádban.  Elfelejtettem mondani, hogy András felesége is ott lesz, nem baj ugye?

  - Nahát! Ennek örülök. Legalább megismerem őt is. Anya ne segítsek elpakolni? - kérdezte aztán az édesanyjától Dorina.

  - Ugyan már! Menjetek csak! Majd segítenek a gyerekek, igaz? - nézett vidáman az unokáira Dorina édesanyja.

   Mindketten elköszöntek a gyerekektől, Dorina anyjától, és elindultak az esti előadásra.