Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szivárványszerelem/ 12 - 16 .fejezet (befejezés )

12 

  

   Péter tele volt lelkiismeret furdalással, szégyenérzettel, hogy eddig ennyire gyáva volt és idáig áltatta Évát és saját magát is. Amikor belépett a lakásukba Éva már jött felé, kisírt szemmel és láthatóan idegesen.

  - Szép estét szereztél nekem! Szép kis meglepetést! És még én dicsérem azt a nőt, hogy milyen jól néz ki. Még azt hittem Gergő barátnője. De ezt a szemétséget! Így kellett ezt megtudnom, de sejtettem én! Ugye megmondtam, hogy van valakid? Átgondoltam mindent. Egy utolsó állat nem tesz ilyet!

- Beszélni szeretnék veled. Üljünk le Éva !

  - Mit akarsz mondani? Nem kellett volna már igazat mondanod réges-régen? - nézett a férjére hideg tekintettel a felesége.

  - Igen, kellett volna. Szeretem. Sajnálom. Ne szólj semmit, elmondom neked, ha gondolod, az egészet.

  - Nem vagyok rá kíváncsi! De azért megkérdezem tőled, hogy mióta tart ez a játékod?

  - A nyár óta. Azt gondoltam majd elmúlik, mint a többi. De ez nem múlt el, ez szerelem Éva. Én most elmegyek tőletek, tulajdonképpen, azért is jöttem. És nem így akartam megmondani.

  - Nem így akartad megmondani? Te sehogyan sem akartad megmondani! Játszottad a kettős játékod! Az a nő pedig kivárt téged! Elmész? Elzavarlak kedves Péter! Elég volt a sok játékból! Elég a sok megalázásból! A sok egyedüllétből! Na, a kedves Dorikára sem vár más, csak még nem tudja szegényke! De hát menj! Persze éppen karácsony előtt! Csak a lányodat sajnálom, de majd te beszélsz vele. Ez a te sarad! Lassan kezdek undorodni tőled. Alávaló gazember vagy! Megkérdezhetném, hogy miért áltattál eddig, de nem teszem, mert nem érdekel már a hazugságod! Tudod, eljött a pillanat, hogy el tudok szakadni tőled – sziszegte dühödten férje felé az utolsó mondatokat.

  - Jó, ne fokozd, igazad van! Gyáva voltam és gerinctelen.

  - Azért nem ezt érdemeltem ennyi év után, de mit is várhattam volna egy ilyen híres jazz zenésztől! - mondta aztán ismét gúnyosan, majd sírva fakadt.

  - Köszönöm a kedves jelződ, de ehhez semmi köze a zenémnek, nem tehetek róla, ha beleszerettem… Én is ember vagyok, mással is előfordult már! Köztünk pedig régóta nem tökéletes a kapcsolat. Eltávolodtunk egymástól.

  - Te biztosan eltávolodtál tőlem! Ne beszélj a kettőnk nevében! Ne ragozz! Pakolj és tűnj el az életemből! Beadom a válókeresetet, de nem osztozkodom semmin! Minden a miénk, ha tetszik, ha nem. Bár előbb zavartalak volna már el! Én hülye! - sírni kezdett.

  - Jó. Ezt most hagyjuk. Nem tartok igényt semmire.  Pár nap, összepakolok, és elmegyek. De Évikével is akarok majd beszélni. Akkor csak a ruháimat, a lemezeimet, a könyveimet viszem és még néhány személyes dolgomat.

  - Pontosan. Jól gondoltad! Volt időm végig gondolni mindent Péter. Tudtam, hogy vége van közöttünk mindennek, már régóta éreztem, csak nem akartam elhinni. Nem akadályozom meg, hogy találkozz a lányunkkal!  Ezt majd megbeszéljük. Arra is gondoltam, hogy megpróbállak marasztalni, hátha még vannak érzelmeid irántam, de rájöttem, hogy felesleges erőltetni ezt a dolgot. Csak éppen az időzítésed galád! De hát ez vagy te! Mit is várhattam volna tőled? És micsoda nő az olyan, aki nős emberrel kezd ki?  Na, megvan a véleményem róla! Van képe tönkretenni egy családot? Majd megkapja a maga büntetését ő is! Remélem! – ekkor már szikrázott Éva szeme és egyre hangosabb lett.

   Péter ránézett Évára, szégyellte magát, bizonyos dolgokban igazat adott a feleségének magában. Most fogta fel, hogy valóban csak még rosszabbat csinált a halogató taktikájával. Ránézett Évára, és kicsit bűnbánóan mondta neki.

- Mindenesetre köszönöm, hogy nem csinálsz nagyobb cirkuszt. Biztosan igazad van sok mindenben. Valóban nem így kellett volna elmennem, de most már nincs miért magyarázkodnom. Akkor maradhatok még, hogy összepakoljak, vagy? Itt a kulcs, vagy maradjon nálam?

  - Még, hogy cirkuszt! Örülj neki, hogy egyáltalán így viselkedek! Tele vagyok nyugtatókkal! Szép kis éjszakát szereztél nekem! A gyerekünk miatt teszek mindent! Szedd össze a holmidat, pakolj össze, aludj itt a nappaliban, és minél előbb tűnj el a lakásomból! A kulcsot pedig dobd be a postaládába, ha nem lennék itthon. Ha itt maradt volna valamid, akkor majd szólsz és eljössz érte! Szép meglepetést adtál így karácsony előtt a  lányodnak!  De hát ez száradjon a te lelkeden!

    A felesége ekkor csapkodva az ajtókat elvonult a hálószobájukba. Péter pedig fáradtan eldőlt a nappali kanapéján.

 

13

   Péternek fájt a kislányától való elszakadás. De megkönnyebbült.  Már utálta magát a hazudozásai miatt. Tudta, nehéz lesz megszoknia, hogy a lányát nem látja majd minden nap, de ugyanakkor azt is elismerte, egy szerető nő várja, akinek szintén sok fájdalmat okozott gyengeségével. Miután minden holmiját összepakolta, telefonált Dorinának, aki érte ment kocsival. Péterre a házuk előtt várt. Segített Péter bőröndjeit bepakolni a kocsiba, majd amikor elindultak megkérdezte tőle.

   - Biztosan ezt akarod? Jól döntöttél? Még talán visszaléphetsz!

     Péter rámosolygott.

   - Ugye ezt nem mondod most komolyan! Veled akarok élni, még ha a lányom vesztesége is az ára. Csak azt nem tudom, hogy te ezek után elfogadsz-e engem? Vajon mit gondolsz most rólam? Nem voltam egy jellembajnok ugye? Már régen rendezni kellett volna az egészet. Gyáva és gerinctelen alak voltam.

   - Hát, ami igaz, az igaz. Az voltál. Én pedig gyenge nő, aki ennek ellenére elfogadtalak, mert szeretlek. Még így is, a történtek ellenére is... Különben nem lennék most itt veled. A lányodat pedig nem veszted el. Butaság amit mondasz. Majd jön hozzád. Én szívesen látom őt, csak a feleségeden múlik. A gyerekek meg hamar összebarátkoznak majd. Hidd el, ők könnyebben oldódnak és könnyebben fogadják el a helyzeteket. Lehet, hogy a lelke sérül kicsit, de ha érzi, hogy te nem vesztél el, hogy továbbra is szereted őt, akkor nem lesz olyan nagy baj!

   Péter hálásan nézett Dorinára, aki az elkövetkező időben igyekezett a háttérben maradni. Türelemmel és szeretettel segítette, hogy Péter feldolgozza a benne zajló fájdalmas érzelmeket. Azt látta, hogy zökkenő mentesebben történt a megnyugvása, mint gondolta volna.

    Közelgett a karácsony. Dorina édesanyjával eltervezte, hogy közösen főznek előre a karácsonyi ünnepekre, mégpedig az édesanya lakásában.

   Péter pedig  a most már Dorinával közös lakásukban, a gyerekekkel töltötte a délelőttöt. A két nő jókedvűen főzött, Dorina tele volt az előző napok eseményeinek gondolatával. Tizenegy körül Péter kopogott be hozzájuk. Dorina mosolyogva egy süteményt nyomott a szájába.

- Na, mi van? Nem bírsz a gyerekekkel? Menjek haza? - kérdezte a süteményt majszoló Pétertől.

- Ugyan! Nagyon is jó velük! Csak szeretnék megbeszélni veled valamit. Most beszéltem telefonon Évával. Ebéd után elhoznám a kis Évát. Persze, ha hozzájárulsz! És csak estig. Mit gondolsz róla? A gyerekeiddel már megbeszéltem. Ők kíváncsian várnák a találkozást.

  - Megleptél egy kicsit, de akkor menj el érte most! Hiszen együtt ebédelhetnénk akkor! - válaszolta Dorina. Édesanyja is megerősítette Dorina kérését.

  - Hozd csak ebédre Péter! Legalább megismerjük , és a gyerekek is végre összemelegedhetnek! Már éppen itt van ennek is az ideje.

  Péter örömmel vette a két asszony szerető hozzáállását gyermeke fogadásához.

  - Ez így még jobb is lesz talán! Akkor én megyek, de viszem a gyerekeket is. Nyugodtan maradj csak! Nem hagyom őket magukra! Különben nagyon jót játszottunk és kis meglepetéssel készülünk, de ez titok.

  - Na, menj, és ne gyötrődj! Mondtam már, hogy minden rendben lesz!

    Dorina egy óra körül telefonon leszólt Péternek, hogy hozza le a gyerekeket édesanyja lakására, mivel elkészült az ebéd.

  - Anya, úgy izgulok, vajon mit szól majd hozzám a kislány, elfogad-e? Biztosan harag van a lelkében, hogy elraboltam az édesapját…

    Dorina anyja már terített az ebédhez - Minden rendben lesz. Ne izgulj kislányom!

    A csengetésre Dorina nyitott ajtót, Péter állt ott a négy gyerekkel. Péterre nézett, majd elmosolyogta magát. - De szép apuka vagy itt ezzel a sok kis csemetével! Szervusztok, gyertek beljebb! – és befelé terelte a gyerekeket. Dorina saját gyerekei előre szaladtak, majd Péter mellett kicsit csendesen és zavartan lépett a szobába Péter kislánya. Dorina leguggolt hozzá.

   - Én lennék a Dorina, a papád már biztosan mesélt rólam, és hívjál csak így. Örülök, hogy megismerhetlek! Adhatok azért egy puszit neked?

    A  kislány Dorinára nézett, majd bólogatott és  megszólalt. 

   - Aha! - tartotta az arcát.

   - Na gyertek! Csücsüljetek le az asztalhoz!  - a kis- lány kezét fogva a lakásba vezette és Dani mellé ültette.

     Dorina anyja közben hozta a levest, majd ő is vidáman társalgott a gyerekekkel. Péter megnyugodott. Hálásan nézett a két nőre, mert érezte, hogy személyiségük sokat segített lányának abban, hogy elfogadják ezt a jövőre nézve majd annyira jellemző állapotot. Ebéd után kedvük kerekedett egy játszótéri kirándulásra, felszedelőzködtek és kisétáltak a városligeti nagy játszótérre. Nem volt túl hideg, hó még nem volt, így a gyerekek másztak, futottak, bújócskáztak, ők pedig kéz a kézben sétálgattak körülöttük.

  - Megnyugodtam. És ez neked köszönhető - nézett Péter Dorinára.

  - Csak nem izgultál? Tudod, a gyerekek jobban tudnak alkalmazkodni bizonyos helyzetekhez, mint a felnőttek? Persze, hogy közben mi játszódik a lelkükben, az más kérdés. De ez majd kiderül később. Én igyekszem azt tenni, amit ilyenkor kell. Kedves a kislányod. Remélem, hogy megkedveljük egymást! Látom, a gyerekek már jól összejöttek, ott nem lesz probléma.

  - Azt hittem, ennyi gyerekkel nem bírunk el majd így együtt.

  - Péter! Látszik, hogy csak a zene tölti be az életedet, de nem baj, azért vagyok itt én, hogy minden mást megoldjak. Holnap délelőtt is elhozhatnád őt, és közösen kijöhetnétek esetleg ide, vagy a szigetre. Már sok mindent elkészítettünk anyámmal, de még van házimunka, aztán délután, ha kedved van, közösen feldíszítjük a fát. Aztán te elmész édesanyádért, és elhozhatnád akkor apámat is, ahogy ezt már megbeszéltük. Édesanyád természetesen nálunk alszik, majd másnap hazaviszed, de maradhat is az ünnepekben, ha kedve lesz hozzá.

  -  Jó ötlet a holnap délelőtt, majd megkérdezem Évától, lehet, hogy neki is jó lesz így.  És mikor találkoznak a te gyerekeid Gáborral?

  - A két ünnep között elviszi őket magukhoz, majd szilveszterre visszahozza őket. Kicsit zavarosnak tűnik nem?

  - Eléggé! - nevette el magát Péter - Tudod ez a te gyereked, az meg az én gyerekem kérdés nagyon érdekes.  Nézz csak rám gyönyörűségem!  És hol van a mi gyerekünk? Erről nem is beszéltél még nekem?

  - Nem értelek. Miről beszélsz? Nekünk nincs gyerekünk, ez nem téma.

  - De én szeretném, ha téma lenne, ha már erről beszélünk. Tudod a tegnap éjszakai együttlétünk után magamban arra gondoltam milyen jó lenne, ha most ebből a szerelemből születne egy közös kisgyerek. Boldog lennék! Nem lehet erről szó? Te nem akarod?

  - Nézd Péter, én erre nem gondoltam még. Bár minden nő vágya, hogy akit szeret, annak szüljön egy gyereket, és talán, természetes lenne ez nálunk is, de ez komoly dolog és itt már annyi gyerek van, hogy nem tudom képesek lennénk-e megbirkózni... Már a korban is benne vagyunk…

  - Éppen azért kellene minél előbb. Én mindent megtennék, hogy képesek legyünk! Hadd csókoljalak meg! - megcsókolták egymást, mintha vágyaikat ezzel megpecsételték volna.

  - Szóval? - nézett Péter Dorinára - Nem válaszoltál igazán. Nagyon kerülöd a kérdésemet, pedig én komolyan gondolom.

  - Az igazság az, hogy félek Péter. A szüléstől is félek. De talán igen. Azért boldoggá tettél ezzel a kéréseddel, azt tudnod kell! Azt hittem, hogy te félsz a gyerekektől, a vele járó problémáktól.

  - Elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy veled együtt minden problémát megoldjak most már. Igaz, hogy lefoglal erősen a hivatásom, de azért szabadidőm is akad, ha nagyon akarom!

   Már sötétedett, amikor visszaindultak, de előtte hazavitték kocsival Péter kislányát.

14

   Péter és Dorina másnap délután együtt díszítették a nagy fenyőfát, amit előzőleg közösen választottak ki.  A gyerekek lent voltak a nagymamánál, akinél már ott volt Dorina apja, és Péter édesanyja is. A nappali ablak melletti sarkába állították a fenyőfát.

  - Nagy fát választottunk Péter, nem? Díszítsd a tetejét, mert nem érem fel!

  - Szerintem nem baj, ha nagy. Így szép. És te vagy a legszebb alatta! - ölelte magához Dorinát.

   Mikor elkészültek a karácsonyfa feldíszítésével megálltak előtte, átfogták egymás derekát, és boldognak érezték magukat. Szép sorjában lerakták a fa alá az ajándékokat. Halk zene szólt, Péter megcsókolta Dorinát, és kezét fogva a szemébe nézett.

 - Szeretlek, még mindig, és egyre jobban. És semmit nem bántam meg. Egyre jobban örülök. Nálad megtaláltam azt, amire talán mindig is vágytam.  Nem tudom, te mit gondolsz kettőnkről.

   - Én nem tudok mást mondani, csak azt, hogy határtalanul boldognak érzem magam, és nem csalódtam benned! Ugyanúgy szeretlek!

    Már öt óra volt, kezdett alkonyodni, amikor felhívták a családot. Dorina szülei, Péter édesanyja, és a gyerekek meghatódottan álltak a gyertyafényben csillogó nagy karácsonyfa előtt. Hallgatták a karácsonyi zenét, emelték poharukat, koccintottak és boldog karácsonyt kívántak egymásnak. Majd Péter és a három gyerek csendet kért.

  - Most pedig mindenki üljön le, mert jön a gyerekek és az én kis karácsonyi meglepetésem - szólt a családhoz Péter.

   Lili leült a harmóniumhoz, Bence elővette gitárját, Dani egy cintányért és kis dobot helyezett maga elé, Péter pedig a változatosság kedvéért klarinéton kezdett játszani. Előadták a karácsonyi számot, amit Péter komponált erre az alkalomra.

  - Nahát, ezt a meglepetést! Csodálatosak voltatok! Dorina a meghatottságtól kissé könnyes szemmel ölelte magához a három gyermeket.

   A felnőttek is meghatódtak a műsortól, majd leültek. A gyerekek osztogatták a csomagot, maguk is boldogan tépdesték szét a csomagoló papírt, és nem győztek örülni az ajándékoknak. Péter eljegyzési gyűrűt húzott fel Dorina ujjára. Bejelentette, ha lezajlik a válása, szeretné feleségül venni.

  - Akkor te leszel a mi apukánk is? – ugrott fel Dani.

  - Hát neked van apukád, de, ha akarjátok, lehetek a második apukátok.

  - AZ jó lesz! Jó lesz! - kiabálták a gyerekek kórusban. Másoknak úgy sincs két apukájuk!

  - És lesz kistestvérünk is? – kérdezte Lili a maga természetes kíváncsiságával.

    Péter nem jött zavarba - Igen, szeretnénk, hogy legyen majd, ugye, Dorina? – nézett rá bizakodóan.

   Dorina zavarban volt, majd érezte, hogy nem térhet ki a válasz elől, mert ezzel Pétert is megbántaná.

 - Ahogy Péter mondta, szeretnénk, hogy legyen majd egy kis testvéretek, de hát egy kis testvérrel sok gond és baj van.

  - Nem baj, majd mi segítünk! - mormogta Bence.

   Erre mindenki jót nevetett, de aztán Dorina anyja az asztalhoz hívott mindenkit, majd lányával együtt kiment a konyhába, hogy az esti ünnepi vacsorát tálalják.

  - Segítsek valamit? - nézett be hozzájuk Péter - De minek is kérdezem, majd az italokat kiviszem.

   Péter később elmondta Dorinának, hogy talán gyerekkora óta most fordult elő először, hogy otthonosan, családiasan élhette meg a karácsonyt. Ekkor még nem tudták, hogy a következő karácsonykor már Péter édesanyja nem lesz köztük.

      15

    Meleg nyáreste volt. Péter szinte minden hétvégén játszott hol a saját zenekarával, hol más együttessel. De mindketten együtt örültek ennek. Egyre közismertebbé, népszerűbbé vált ő és az együttese is. Bár Péter zenei szakmájában túl sok volt a nehézség. Mint ahogy a művészetek más területén, itt is csak nagy harcok, küzdelmek és utánajárások során lehetett érvényesülni. Dorina tudta, hogy Péter túl egyenes gerincű, konok és nem a megalkuvók táborába tartozó személyiség. Azért, ha nehezebben is, de fent tudott maradni. Ezeket a dolgokat Péterrel többször átbeszélték. Szüksége volt Dorina támogató szavaira, meggyőző érveire, mert néha ugyancsak el volt keseredve. Szerencsére megértette Péter helyzetét, és lassan átlátta ő is a szakmán belül adódó nehézségeket. Így, Pétert nehéz pillanataiban, tudatosan támogatta egy-egy jó szóval, biztatással. Ekkor már túl voltak Péter édesanyja temetésen, és túl voltak a házasságkötésen is. Szűk körű vacsorát rendeztek az esküvőjük után. Dorina megismerkedett Péter öccsével és feleségével. Közösen megállapodtak abban, hogy anyjuk családi házát átalakítják, és utána Dorináék odaköltöznek. Eltervezték, hogy építenek hozzá egy külön lakrészt szobával, konyhával, fürdőszobával, és a régi házat is megtoldják még két szobával. A telek hatalmas volt, szerencsére így nem volt akadálya a bővítésnek. A különálló lakrészt Dorina édesanyjának tervezték.  Dorina mindenképpen szeretett volna édesanyja közelében maradni. Lőrinc, Péter öccse nem tartott igényt a házra, lemondott az örökségéről. Azt mondta, neki nincs erre szüksége, nincs rászorulva, de azt látja, hogy Péter annál inkább. Így aztán Péter belevágott az építkezésbe. Közben árulták a két lakást, amire akadt is vevő. Így az előlegből már elindíthatták az építkezést. Szeptember elejére ígérték a teljes kulcsátadást, mert Péter ekkora dologba, csak így volt hajlandó belekezdeni.  Dorina örült, mert a tervrajzból látta, hogy milyen szép és tágas lakásuk lesz.

   Ezen a nyári estén elment Péterék koncertjére, majd együtt megvacsoráztak a társasággal. Lassan Péterben is oldódott az anyja elvesztése miatti gyász. Vacsora után jókedvűen sétálgattak még kettesben a Duna parton, majd Dorina hirtelen Péter felé fordult.

 - Mondanom kell valamit!  Otthon akartam megmondani, de nem bírom tovább magamban tartani. Babánk lesz Péter! Kéthónapos gyermeked van a pocakomban! Na, mit szólsz hozzá?- nézett a férjére.

     Péter láthatóan meglepődött, megállt, majd Dorina hasára nézett. Hirtelen nem is tudta, hogy mit mondjon. Váratlanul érte a hír. A sok gyászos esemény után szinte furcsa volt tudomásul venni, hogy gyermeke lesz. 

  - De hát miért csak most szólsz? Két hónapos már és te eddig hallgattál?

  - Igen.  Májusban fogant meg. Eddig nem akartam szólni. Örülsz? Azért nem szóltam, mert tökéletesen biztos akartam lenni a dologban. Ne, hogy aztán csalódást okozzak… Hiszen annyi bánatunk volt az elmúlt időszakban…

  - Dehogynem örülök, de úgy meglepődtem!  Hát ezt szerettem volna már mióta! És most a lakásunk is meglesz hozzá! Ez csodálatos Dori! – átölelték és megcsókolták egymást ott a Duna parton, nem érdekelte őket a körülöttük sétálgató embertömeg.

 

16

   Augusztus végén, kiköltözhettek Péter édesanyja egykori teljesen átalakított és felújított családi házába. Dorina és édesanyja szinte a végkimerülésig pakoltak. Péter elhívta ismerőseit is segíteni, de augusztus lévén még több munkája volt. Sőt akadt egy-két napos fesztivál koncert a szomszéd országokba is. Örült Péter sikerének, ő pedig készült maguknak egy olyan otthont építeni, ahol, ha társa hazatér jól érzi majd magát. Volt már elég tapasztalata saját életében, és számtalan ismerőse házassági kudarcának történetén keresztül, hogy a szereteten kívül milyen fontos a másik ember munkájának megbecsülése, segítése. Péter művészember volt, a zene világa töltötte be életét. Dorina már tudta, hogy számára szabadságot kell biztosítani és nyugodt családi hátteret. Csendes estéin, amikor egyedül volt otthon, elgondolkodott kettőjük kapcsolatán. Péter természetén is. Jól érezte, jól látta, hogy Péter bár a szabadságra vágyik, de ugyanakkor mennyire ragaszkodik egy olyan otthonhoz, ahol várja őt egy nő és várják a gyerekei. Tulajdonképpen ez a furcsa kettőség volt benne. Dorina arra vállalkozott, hogy meg próbálja megadni Péternek az ebből a kettősségből születő harmóniát. Persze féltette Pétert. De bízott benne. Bízott a szeretetében és ragaszkodásában. Azt is tudta, hogy szülése után, az első időszak milyen nehéz lesz majd neki, hiszen jóformán el sem mozdulhat otthonról hosszabb útra.  Nem tudta azt sem, a férje hogy fog ehhez viszonyulni. Lélekben felkészült arra is, hogy szerelmük megkopik, de eltökélte, hogy a baba mellett nem fogja hanyagolni felnőtt vágyait. Nem esik abba a hibába, ami Dani születése után következett be. Bár, talán Gábor is hibázott, ahogy így utólag visszaemlékezett azokra az időkre.  Gyerekei mikor megtudták a nagy hírt, hogy testvérük születik, örültek.  Kialakult bennük valami új érzés, amit előre Dorina sem tudott, hogy majd féltékenység lesz vagy testvéri szeretet a pici, a védtelen baba iránt.

   Október eleje volt, még kellemes őszi idő. Dorinát már kiírta az orvos, felvette táppénzes állományba, nem dolgozott. Jobbnak látta, ha ezzel a terhességével vigyáz magára. Péternek is kevesebb koncertje akadt, mellette maradt még a tanítás, és bizony kevés ideje maradt eleinte arra, hogy a lányával is többet foglalkozzon. Éva a volt feleség ezt telefonon szóvá is tette, de Dorina ebbe nem kívánt beleszólni. De arra ösztönözte Pétert, hogy kislányát is gyakrabban hozza el hozzájuk, hiszen az új nagy lakásban elfértek most jobban. Így lassan kialakult az új életrendjük. Anyja, kezdte megszokni az új lakrészét és Dorina lassan ráért arra is, hogy Péterrel kettesben elinduljon színházba, koncertre, vagy éppen valami baráti meghívásra. A gyerekeket nyugodtan az édesanyjára hagyhatta. Erre az időszakra tervezték a házavatást is.

    Péntek délután volt. Dorina a konyhában tevékenykedett, a gyerekek kint játszottak az udvaron, másnapra várták a vendégeket, és már egy a hete vendégeskedett náluk Péter testvére, Lőrinc, és annak olasz felesége Claudia, aki mutatós, szép nő volt. Lőrinc egyidős volt Dorinával, ellentéte Péternek. Szőkés barna haja volt, barna szeme. Jóképű, nyugodt férfi benyomását keltette.  Racionális, határozott, talán kevésbé érzelmes volt, mint Péter.

   Kiültek a nagy teraszra, ahol Dorina és Claudia beszélgettek. Az asszony egészen jól megtanult magyarul, így nem volt gond a társalgás.

  Lőrinc sportosan, csak egy farmerban és egy pólóban volt, úgyszintén Péter is. Dorina kismama nadrágot vett fel, egy bővülő blúzzal.

  - Szép a ház!  Nagyon kellemes és normális méretű most a lakásotok Péter! - mondta Lőrinc a testvérének - Örülök neki, hogy így alakult az életed és remélem, most már lenyugszik a te híres ide-oda csapongó természeted is Péterkém!  - csapott testvére hátára egy nagyot.

  - Miről beszélsz? Nem csapongok én már sehová. Látod, még saját gyereket is bevállaltam, sőt egyenesen én akartam, nem is elsősorban Dorina.  Szeretem őt nagyon! - közben megsimogatta és megcsókolta - És tudod, miért szeretem? Mert… Nem is tudom. Nekem mindenben megfelel. Bár, nekem lenne olyan jó természetem, mint neki! De majd jobban megismeritek, ha többet lesztek vele együtt.

  - Azt látom, hogy tényleg jól vagytok. Nekem elég volt már néhány nap, hogy megismerjem őt. Azt hiszem megtaláltad benne azt a partnert, aki neked kell Péter. Nagy szerencsédre! Tudod, közben azon kacagok magamban, hogy téged én soha az életben nem tudtalak családapának elképzelni. De azért azt is látom, hogy Dorina a fő koordinátor. Azért sok gondot levesz a válladról! Amúgy meg tetszik a lemezed! Jó zenét csinálsz! Nem hiába szerettette meg veled a mama jazzt. Tudod Dorina! - és most feléje fordult - A mama fiatal korában nagy jazz rajongó volt.  Nálunk örökké szólt a zene, a mama magyarázott, előadásokat tartott, ezernyi lemezt szerzett be. Péter fogékony volt, rám is ragadt valami, de hát én az építészet felé vonzódtam. Persze volt komolyzene is. Hiszen elsősorban azon nőttünk fel. Nekem muszáj volt zongoráznom.  

  - Igazán? Nem is tudtam.  Akkor talán tudsz még játszani? - kérdezte tőle érdeklődve Dorina.

  - Biztosan, csak azért előtte le kellene ülnöm. Péter előadjuk a régi kedves számunkat?

  - Mit? A mama kedvenc számát? Ezeréves szám, de előadhatjuk, mondjuk holnap. Ha hall bennünket, biztosan örül majd. Az emlékére! Szép gondolat! Gyere! Akkor próbáljunk! Nem baj lányok, ha mi elmegyünk most gyakorolni?- kérdezte Péter, és közben megsimogatta Dorina hasát.

  - Menjetek csak! Éppen jön az anyukám is, majd hármasban elbeszélgetünk.

  - Leülhetek kicsit közétek?  - jött hozzájuk Dorina anyja és leült egy székre - Na, hogy tetszik a ház?

  - Nagyon szép! Jó a beosztás, ízléses a berendezés.  És mama is kedves, meg gyerekek. Sajnos nekem nincs, nem lehet. Ezért biztosan bánatban van Lőrinc, pedig jól vagyunk. Talán majd örökbe fogadni mi gyermeket. Tudod?

  - Ó, ez szomorú! - nézett rá  Dorina.

  - Sajnos az én bajom.  Már mindent próbálni, de semmi.  Látom Péter, hogy örülni a te hasadban lévő baba. Értem is! Szép pár vagytok ti! Majd azért ti eljöttök egyszer Itália, akár gyerekek nálam maradhatnak, egy-két hét a nyárban. Örülnék! Lehetséges ez?

  - Talán jövőre már igen. Persze sok elfoglaltsággal jár.

  - Ó, az nem baj! Én boldog leszek majd ettől! Talán Lőrinc is! Ezt meg is fogjuk beszélgetni!  De neked itt van mama. Sokat segít Valéria?

  - Igen, eléggé. Bár azért a szabad programomról nem mondok le. Én is eljárok még színházba, néha moziba, egy-két koncertre és minden héten kétszer úszom.

   - Ó, ez nagyszerű! Hiszen Valéria  teljesen fiatalos. De mit játszani most a fiuk? Ez lenni egy régi dal, nem?

  - Igen, jól hallod. Anyukám fiatal korában volt nagy sláger  - válaszolta neki Dorina.

  - Szép szám volt! - tette hozzá Vali, Dorina édesanyja - Erre andalogtunk fiatal koromban, amikor még jó volt szerelmesen összesimulni a párunkkal. Péter és Lőrinc? Lőrinc is tud zongorázni talán?- kérdezte meglepetten.

  - Ő is tanult zongorázni, és holnap ezt elő akarják adni, az anyjuk emlékére. Ez volt Erzsébet néni kedvenc slágere – válaszolta az anyjának Dorina.

  - Na, milyen megható, egészen elérzékenyültem. Sokan leszünk akkor holnap? - nézett Dorinára édesanyja.

  - Elég sokan. Itt lesz az egész zenekar feleségestül, mert most már mindenkinek felesége van, aztán Kriszta, Gergő, Juli, István.

   Ekkor ballagott le hozzájuk Lőrinc és Péter.

  - Na, milyen lesz? Hallottátok? - kérdezte Péter, majd leült Dorina mellé.

  - A te felfogásod szerint jazzes, de egész jól belejöttél te is Lőrinc.

  - Persze, mert Péter olyan vehemensen, lelkesen tud irányítani, hogy egészen belelkesültem én is.

  - Gyerekek, hozzam a vacsorát? - kérdezte Dorina - Itt eszünk vagy bent? Talán együnk most bent. Megtálalok, a gyerekeket is elő kellene szedni.

   - Megyek értük! - szólt Péter. Vele ment Claudia is és együtt hozták a gyerekeket, akik egészen kimelegedtek a játéktól. Vacsora után a gyerekek lefürödtek, kérésükre Péter mondott egy mesét.

    Dorináék este együtt bementek Péter öccsével és feleségével a belvárosba, ahol beültek jazzt hallgatni, egy kellemes pincébe. Látszott, hogy Péter és Lőrinc is lassan kezd felmelegedni, egyre több gyermekkori élmény tör fel bennük, és szívesen kalandoznak a múltban. Éjfél felé értek haza.

   Dorináék hálószobája a tervei szerint világosbarna nagy szekrénnyel, egy hatalmas fakeretes és két éjjeliszekrényes franciaággyal volt berendezve. Süppedő vastag rozsdaszínű szőnyeg borította a parkettát, elfért még egy fésülködő asztalka is egy kis székkel. Az ablak az udvaron lévő nagy diófára nézett, sűrű fehér áttetsző függönyt lengetett a szél. Mielőtt beléptek volna, Dorina benézett a gyerekekhez. Háta mögött megjelent Péter is, elnézte, ahogy Dorina szerető anyaként csókolgatja csemetéit.

  - Zuhanyozol, vagy én menjek előbb? – kérdezte tőle Péter.

  - Szeretnék előbb én elkészülni! Vagy zuhanyozzunk együtt, talán még elférünk.

  - Hiszen nem vagy kövér!

  - Félsz, hogy kövér leszek majd, ha megszültem? - nézett Péterre Dorina, mikor már az ágyban feküdtek egymás mellett.

  - Nem félek, mert látom, hogy vigyázol magadra, de különben sem vagy olyan alkat. De hogy van az én kisbabám? Nem akarod már megtudni, hogy fiú vagy lány?

  - Én nem szeretném. Legyen meglepetés.

   Szorosan átölelték egymást. Péter pedig halkan suttogni kezdett:

  - Érzed ezt az őszi zsongást? Hullik a falevél, fúj a szél, szemerkél az eső. Hűvös van kint. De itt melletted, benned, forró nyár van!  Simulj ide hozzám! Szeretlek Dorina! Boldoggá tettél.