Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szivárványszerelem/2-5.fejezet

2

  

     Péter két óra körül érkezett haza.  Tele volt még a számára is meglepő új érzésekkel, Dorina testének érzetével. Nem gondolta, hogy ilyen felkavaró érzelmeket fog kelteni benne ez az új kapcsolat. Erre azért nem számított. Ugyanakkor tele volt lelkiismeret furdalással is. Tizenhárom éve ismerte meg Évát, a feleségét, aki   kislányt szült neki. Szerette még ezt a nőt, de a szerelem már régen kihunyt. De ezt természetesnek vette. Élt mellette a megszokás, a szeretet. De tudta, hogy nem éppen ez volt a probléma. Magában megfáradt kapcsolatnak nevezte házasságát. Sokat volt távol, és az utóbbi időben elég sokat veszekedtek. A kislányát imádta, de vele is csak ritkán tudott önfeledten együtt játszani.

    Óhatatlanul összehasonlította a két nőt. Éva teste korához képest a szülések után erősen megtelt, hízásnak indult, valahogy nem adott a külsejére sokat, de ezt eddig Péter észre sem vette. Most villant fel benne a külső testi különbség a két nő között. De nem csak ez fordult meg a fejében, hanem Dorina intelligenciája, fiatalossága, érdeklődése. Volt benne valami izgató, ami eredendően hiányzott Évából. Halkan becsúszott Éva mellé az ágyba, aki felébredt, és hozzábújt. 

   - Már megint ilyen későn jöttél Péter! – mondta neki súgva.

   - Aludj kedves, fáradt vagyok! – Péter megcsókolta a hozzá bújó nőt. Tudta mennyire kínos a helyzet és félt, hogy Éva előbb-utóbb felfigyel majd erre. Felesége felkapcsolta a kislámpát, ami az ágyuk mellett volt a kis szekrényen.

  - Nézz csak rám Péter! Hol jártál? Ne mondd, hogy elmész négy napra, és nem akarsz velem lenni? Vagy már ennyire nem kellek neked? Lassan egy hete hozzám sem nyúlsz. Kicsit furcsa, nem?

   Péter felült, Évára nézett, aki kócos volt és szemében fájdalmat, várakozást látott. Zavart lett. Megsimogatta felesége vállát - Nehéz hetem volt, igazán megértőbb lehetnél! Tényleg fáradt és álmos vagyok. Napi próbák, előadások, nemcsak fizikai munka jól tudod. Kimerültem. Van ilyen. Ne haragudj, tényleg képtelen vagyok most...

  - Én meg képes vagyok és, ha kell, megerőszakollak! - Éva levetette hálóingét és mindenáron szeretkezni akart Péterrel.

  - Mondtam, hogy nem, most nem! Miért nem érted meg? Péter felkelt az ágyból és rágyújtott egy cigarettára. Érezte, hogy kínos és csúnya helyzetet teremtett, de képtelen volt szeretkezni a feleségével. Tele volt egészen más érzelmekkel.

   Felesége visszavonult a helyére és sírni kezdett.  - Ezt a megalázást! Ennyire nem lehetsz fáradt! Nem kellek neked! Biztosan van valakid, de majd utána járok, de azt megkeserülöd, ha becsapsz! Jó párszor megtetted már.

  - Na, ebből elég Éva! Hagyd abba! – Péter idegesen elnyomta a cigarettát, majd ismét felkelt, hogy igyon egy pohár vizet, visszajött az ágyba, lefeküdt a hüppögő felesége mellé.

  - Nyugodj meg, és ne képzelegj, nekem holnap utaznom kell, előadásom lesz. Fáradt vagyok, így nem tudok elaludni sem.

  - Akkor szeress! - pattant fel Éva és Péterhez simult, aki képtelen volt most szeretni feleségét, ahogy azt Éva szerette volna. Hiszen alig bújt ki Dorina ágyából. Erre nem számított. Ránézett a feleségére, és szinte kegyetlennek hallotta a saját hangját - Mondtam már, hogy most nem tudlak szeretni, aludni akarok, és ne csinálj itt felesleges jelenetet! Jó éjszakát! – megigazította párnáját és hátat fordított neki.

    Éva ekkor visszafeküdt a saját helyére és csak annyit mondott neki: - Nem fogom elfelejteni! Annyira nem lehetsz fáradt! De mindegy. Nagyon megaláztál! Jó éjszakát.

    Hátat fordítva egymásnak, mindketten nagyon nehezen aludtak el. Péternek fájt, hogy ezt kellett tennie, de képtelen volt másra. Ekkor fogta fel, hogy új kapcsolata bonyolultabb lesz, mert Dorina már most sokat jelent számára.  Sok minden járt a fejében, míg el tudott aludni.

 

3

 

   Dorina előző este, hogy Péter elment tőle, boldogan aludt el, csak Péter testét hiányolta. Tudomásul vette, hogy ez már csak így lesz. Lelke kicsit hadakozott, de nem tudott mit tenni. Hiszen Péter világosan megmondta neki, hogy nem ígér semmit és nem független.

  Reggel már hétkor felkelt, összekészült az útra. Egy sporttáskába pakolta be holmiját. Tele volt várakozással és izgalommal. Megreggelizett, majd felhívta volt férje lakását.

  - Szervusz, Gábor! Fent vannak már a gyerekek?  Szeretnék velük beszélni. Tudod, elutazom ma pár napra, a Balatonra. Azaz szombaton jövök haza, gondoltam beszélek előtte velük.

  - Nocsak. Nyaralni mész? De neked is jár!  Adom Bencét, ő már itt sertepertél.

  - Szia anya! Hogy vagy? Képzeld! Ma megyünk a Palatinusra, olyan jó idő van, hogy apa meg a Zsuzsa megígérte.

  - Na, ennek örülök. Jól vagyok én is. Most elutazom én is pár napra a Balatonra. De szombaton már jövök vissza.  Vasárnap pedig apa hoz benneteket haza, és akkor találkozunk! Jók legyetek! Te vagy a legnagyobb, a legokosabb, vigyázz a többiekre is! Add őket is, hadd adjak nekik is egy-egy puszit, így telefonon keresztül is. Szeretlek benneteket! És hiányoztok!

  - Mi is anya, adom Lilit és Danit – puszit küldött anyjának a telefonon keresztül, majd Dorina még beszélt a másik két gyermekével is. Fájó szívvel tette le a kagylót. Hiányoztak a gyerekei. Aztán ránézett az órájára, majd elindult a konyha felé, hogy kávét főzzön. Ekkor megszólalt a mobilja.

  - Szia Dori!  Egy kis baj van!

  - Baj? Talán nem utazhatok mégsem?

  - Szó nincs róla! Miket nem gondolsz! Csak a kocsim. Nincs kocsim pillanatnyilag. De majd szóban elmondom. Most a csomagommal az utcán állok, innen telefonálok, és gondolkodom. Tudod az a baj, hogy András kocsijában nem férünk el mindannyian, kellett volna az én kocsim is. Lehet, hogy vonattal kell leutaznunk.

  - Péter! Mit körülményeskedsz! Menjünk az én kocsimmal! Ez megoldás?

  - Akkor minden meg van oldva! Indulok máris. A többit szóban.

   Dorina gondolkodóba esett, közben elkészítette a kávét, két személyre főzte le. Csengetést hallott, kinyitotta az ajtót, Péter láthatóan megviselt állapotban volt.

  - Ne haragudj, hogy így jöttem. Szeretnék lefürödni, megborotválkozni! - tétován nézett körül. Dorina érezte, hogy valami zűr volt Péter és a felesége között, de nem kérdezte - Tedd le a táskád! De azért megcsókolhatlak?

  - Bocsáss meg! Gyere, hadd öleljelek meg! Nem haragszol, hogy ilyen bonyodalmat okoztam?

  - Milyen bonyodalmat? Semmit. Menj fürödni! Addig én készítek neked reggelit, mert gondolom, nem reggeliztél. Aztán, kávézol egyet velem, ha akarsz, és indulhatunk.

    Péter kissé idegesen pakolta ki táskájából a borotválkozó holmikat, majd elindult a fürdőszobába. Ő pedig a konyhában közben előkészítette a reggelit Péter részére.

  - Na, itt vagyok, most már jobban érzem magam. Hű, de pompás, bőséges reggeli! Nem vagyok én ehhez szokva Dori, de biztosan jól fog esni!

  - Egyél! Jó étvágyat! - leült Péterrel szemben, és könyökére támaszkodva nézte, ahogy Péter reggelizik. Láthatóan éhes volt.

  - Köszönöm a finom reggelit. Ez nagyon jól esett! Szép vagy és kívánatos!

    Dorina mosolygott, felállt, hozta Péternek a kávét – Tessék! Idd meg! Jót fog tenni. Én elmosogatom még ezeket az edényeket, aztán mehetünk. Elromlott a kocsid?

  - Nem, nem! Majd útközben elmondom, bár nem szívesen beszélek róla. Addig, amíg te itt tevékenykedsz, felhívom a srácokat, hogy induljanak nyugodtan, megoldódott a helyzet. Csak Árpiért kell elmennünk! Nem baj?

  - Nem. Miért is lenne az? Hiszen elférünk hárman bőven - miközben mosogatott, arra gondolt, hogy milyen jól esett neki ez a reggeli cselekvés. Elláthatott egy férfit, ami már régen fordult elő vele. Kicsi öröm költözött a szívébe, de ugyanakkor érezte, hogy valami probléma van Péterrel.

  - Kész vagyok. Mehetünk, ha gondolod.

  - Jó, akkor szedelőzködjünk. Szerencsére Árpi sem lakik messze.

  - Semmi baj, menjünk, menj előre, én bezárom a lakást.

    Lementek az utcára, ott állt Dorina zöldszínű kocsija, beültek, kényelmesen elhelyezkedtek.

  - Dori!  Nem akarod, hogy én vezessek? Nálam van a jogsim.

  - Inkább én vezetnék, ha nem baj. Te meg leülhetsz hátra is, ha akarsz és aludjál egyet, mivel úgy látom, hogy kissé kimerült vagy. Na, induljunk!

  - Nem ülök hátra, melletted akarok lenni, majd Árpi odaül. De előtte még elmondom, hogy volt egy kis vitám a feleségemmel és elvette a kocsi kulcsomat, ezért nem tudtam azzal jönni. Pocsék helyzetbe kerültem tegnap éjszaka. Miattunk! De ez ne bántson téged! Tudd, hogy szeretlek, és veled akarom tölteni ezt a négy napot!

    Dorina ezen elgondolkodott, de nem kérdezett semmit. Ránézett Péter kezére, majd megsimogatta az arcát, nézte a szép mélykék szemét, és megcsókolta - Sajnálom Péter! - szerelemmel volt tele a szíve, nem érdekelte most Péter felesége. Még Péter lelkiismeret furdalása sem. Pedig érezte, hogy ettől szenved most a férfi.

    Rövid időn belül megérkeztek Árpád lakásához, aki már lent volt az utcán, várta őket. Árpád beült a kocsi hátsó ülésére és indultak.

  - Én vezetek Péter helyett, mert szerintem fáradt. Felajánlottam neki, hogy aludjon egyet, nem tudom te, hogy vagy ezzel, ha álmos vagy tedd te is ezt. Hosszú lesz az út. Hallgassunk közben valami jó kis zenét.  Charlie Parker, Gillespie, Miles Davis, esetleg Coltren, Garbarek, vagy valami más? Van itt  egy jazz album is, vegyes előadókkal és számokkal.

  - Ilyen nagy jazz szerető vagy? Nem is tudtam, de ennek igazán örülök! Tedd fel az albumot, és én is hátra dőlök. Szunyókálok egyet, kellemes lesz ilyen zene mellett - mondta Dorinának Árpi, a fekete hajú, fekete szemű fiatal fiú, aki amúgy nagyon jól bőgőzött.

    Dorina csendben vezetett, közben hallgatta a zenét. Levezette az egész utat. Látta, hogy mindkét férfi fáradt volt. Aztán Földvár előtt éledezni kezdtek.

    - Hú! - pattant fel alvó helyzetéből Péter - Ne haragudj Dorina! Át akartam venni tőled a vezetést félúton, de nagyon jól esett ez a pihenés. Micsoda udvariatlan pasi vagyok! Nem haragszol? Nem vagy nagyon fáradt? - szégyenkezve nézett rá Péter. 

  - Ugyan, csak nem gondolod, hogy nekem ez fárasztó volt. Mondjad, hogy merre menjek, mert itt vagyunk már Földváron.

    A hatemeletes vízparti felújított szállodában kötöttek ki. A többiek is nem rég érkeztek meg. Üdvözölték egymást. Dorina jókedvűen fogott kezet velük. Megbeszélték, hogy kipakolnak, felmennek a szállásukra, aztán együtt ebédelnek. Délután tartanak egy rövid próbát, majd fürdenek. Az előadás este kilenckor kezdődött, bőven volt idejük. 

  - Gyere Dori! Mi az ötödiken lakunk. Olyan szobát kértem, aminek erkélye van, és a vízre néz. Szerettem volna, ha kellemes emlékeid maradnának majd erről a helyről, ahol remélem szép lesz az együttlétünk is!

  - Most romantikázol? – nézett Péterre a liftben, miközben a szobájuk felé mentek.

  - Igen. Baj? Vagy te nem vagy romantikus lélek? Nem hiszem. Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam eddig.

  - És ez jó neked?

  - Igen. Nagyon is jó!

  - Akkor, bevallom, hogy az vagyok. Kicsit érzelgős, de muszáj néha palástolnom.

  - Mellettem, ha lehet, ne titkold az érzelmeidet, akár az érzelgősségedet!  Nekem szükségem van erre. Talán ezért is szeretlek.

   A szobájuk kellemes volt, valóban volt egy kis erkély, ahonnan a Balatonra láttak. Egyszerre mentek ki az erkélyre és egymást átölelve nézték a napfényes partot. Hosszan megcsókolták egymást. Péter maga felé fordította Dorina arcát, belenézett a szemébe - Jó, hogy jöttél nekem! Gyere, pakoljunk ki és menjünk le ebédelni!

    Nagyon jó hangulatban ebédeltek, viccelődtek, sztoriztak, ő is mesélt a munkájáról, a gyerekeiről, aztán ebéd után együtt mentek le a strandra.

  Este szép, szélcsendes idő volt. A móló előtti sétányon volt a színpad.  Majd negyedóra ráhagyással kezdődött el a koncert. Fogékony volt a közönség. Amikor az utolsó szám következett, a zongorista szólalt meg: - Most pedig Somsai Péter szaxofonos barátunk vadonatúj szerzeményét fogjuk eljátszani.

   Viharos zongoraszólóval kezdődött, majd a búgó szaxofont, heves dobszóló követte. A zongora vízcseppek, esőcseppek hangját hallatta, aztán gyönyörű búgó mély, majd ide-oda ugráló magas hangokban szaxofon szólt, amihez csatlakozott a másik szaxofonos később, és az egész zenekar tökéletes összjátékkal fejezte be a számot. Nagy volt a siker, a taps. Dorina elámult, tökéletesen átérezte mit is akart ezzel elmondani Péter, milyen érzelmek vannak benne. Felállt ő is, úgy tapsolt. A közönség alig akarta elengedni őket.

    Dorina előadás után a hozzá lépő Péter nyakába borult, aki láthatóan büszke volt most magára.

   - Péter, ez gyönyörű volt! Tökéletesen éreztem mindent! Köszönöm! Bármi történjen közöttünk, ezt soha nem felejtem el! Fiúk! - lépett a zenekar többi tagjához is - Gratulálok! Gyönyörűen játszottatok! Köszönöm ezt a szép estét nektek is. 

  - Na, ugye szép volt? Mondtam, hogy lesz egy meglepetésünk! Menjünk vacsorázni! Ma én fizetek - mondta nekik András.

    Miután elintézték piszkos anyagi ügyeiket, ahogy mondták, beültek egy étterembe, és ott vacsoráztak. Dorina, nem gondolta volna, hogy ilyen jól fogja érezni magát egy ilyen társaságban. Közvetlenek és természetesek voltak Péter zenésztársai, így teljesen felszabadult volt közöttük.

  - Honnan jutott az eszedbe ez a cím, Péter? - nézett a mellette ülő, és vacsorázó Péterre.

  - Fogalmam sincs. Csak arra ébredtem, hogy ölelem a meleg testedet, hogy érzem a szádat, látom a szemedet és hirtelen hangok indultak meg bennem és esőcsepp üveghangjait hallottam, kipp-kopp, aztán vihart, sötét felhőket láttam, majd kisütött a nap és velem szemben egy szivárványt véltem látni, szóval valahogy így. Arra gondoltam a mi kapcsolatunk is olyan különlegesnek ígérkezik, mint a ritkán látható szivárvány. Szóval a mi szerelmünk legyen egy szivárvány- szerelem! Abban bízom, hogy az lesz. Mit szólsz hozzá? Tényleg szép volt?

  - Szakmailag nem értek hozzá, de talán nem is kell. Érezni kell azt, amit játszotok. És én éreztem. Szerintem tökéletes! Összességében gyönyörű! De nem én vagyok a mérvadó, hanem a közönség! Nem hallottad? Biztos vagyok benne, hogy sikerszám lesz.

   - Akkor örülök. Nekem ennyi elég tőled. Tényleg szeretlek.

     Megitták a kevés vörös borukat, majd elköszöntek a többiektől és hazafelé sétáltak.

  - Örülök, hogy eljöttél velem Dorina!  Szeretnék veled még sok mindenről beszélgetni, de erre lesz időnk, hiszen legközelebb csak csütörtökön este játszunk Siófokon, és utána még van másfél napunk egymásra - magához szorította és megcsókolta - A mai este, az egész éjszaka csak a tied és csak az enyém. És még a reggel is! Tényleg beléd szerettem!  Fogalmam sincs mi lesz ezután velem, velünk. Erre nem számítottam! De szeretsz legalább ennyire te is? Én itt csak hajtogatom a magamét.

  - Én meg csak hallgatlak. Túlzásba esel itt a Balaton parton. Talán most szabadabban érzel, hogy távol vagy az otthonodtól. Lehet, hogy csak a szerelemérzésbe vagy szerelmes. Szeretlek Péter, az egészen biztos.  Nagyon is közel kerültél hozzám.

  - Nem, nem a szerelemérzésbe szerettem bele, hanem beléd. Ez holt biztos - ekkor már a szállodai szoba előtt voltak, Dorina előre ment, majd a fürdőszobában kötött ki. Éppen fogat mosott, amikor Péter odalépett mögé, és szinte erőszakosan magával húzta, ki a hálóba, a nagy francia ágyra.

- De, Péter! – kapálódzott Dorina - Csupa fogrém vagyok!

 - Majd lecsókolom! - hosszan, sokáig szeretgették egymást.  

      Ahogy némán, kimerülten, behunyt szemmel feküdtek egymás mellett, Péter egyszer csak felült és megszólalt:

  - Úgy érzem, nagy adomány vagy nekem! Hiányoztál az életemből. Tényleg beléd szerettem és nem biztos, hogy elengedlek. Sőt lehet, hogy még ígérgetni is fogok neked.

  - Azt már nem! Ne ígérj semmit. És most aludni akarok. Ne haragudj! - válaszolta Dorina és valóban aludni készült, fáradt volt.

  - Rendben! Aludj csak, én még nézlek és simogatlak kicsit, aztán majd én is alszom.

   Dorina összekuporodott és bele csúszott Péter ölelő karjaiba. Érezte meleg testét és olyan nyugalmat, amitől szinte azonnal álomba zuhant.

 

4

    Másnap reggel hat óra körül ébredt fel Péter. Nézte a félhomályban, a mellette alvó Dorina hosszú, méz barna haját, szabályos szép arcát. Úgy tűnt számára, hogy már nagyon régóta ismeri. Halkan felkelt, kiült az erkélyre. Rágyújtott egy cigarettára. A tó vízét, a parton lévő fákat nézte, miközben érezte bőrén a Nap melegítő sugarait. Boldognak, de ugyanakkor gondterheltnek is érezte magát. Amikor a Lánchídnál megpillantotta Dorinát, úgy érezte, mindenképpen meg kell ismernie. Már az első este tudta, hogy ebből nem kaland lesz. Aztán eszébe jutott felesége, és a lánya. Azon gondolkodott, hogy a továbbiakban nem tud majd Évával a meg szokott módon élni.  Aztán arra gondolt, hogy mit fog érezni a lánya, ha mégiscsak úgy dönt, hogy elválik Évától. Hogyan fogja Dorina gyerekeit megkedvelni, vagy nem megkedvelni. Csupa kérdőjel volt benne. Pedig érezte, hogy döntenie kell majd.  Azzal is tisztában volt, hogy Dorina mélyen érző lélek. Lassan kezdte felismerni emberi értékeit. Feleségének sem akart hazudozni időtlen időkig. Sok emlék kötődött hozzá.  Mégis, most a válásra gondolt. Hirtelen felállt, visszament a szobába, majd bement a fürdőszobába, lezuhanyozott, megborotválkozott és haza telefonált.

  - Szia Éva, hogy vagytok?  Megnyugodtál?

  - Nocsak, eszedbe jutottunk? Hol vagy? - kérdezte tőle a felesége.

  - Hol lennék?  Egy szállodában. A Balaton mellett. Jól kitoltál velem, mire volt jó a kocsi kulcs elrejtése? Megőrültél kicsit? - Péter egyre ingerültebben válaszolgatott.

  - Igen, megőrültem. Szükségem van a kocsira. Melyik szállodában vagy?

  - Nem mindegy?

  - Nem. Vagy félsz megmondani? Akkor majd kinyomozom!

  - Ugyan Éva, ne ízléstelenkedj!

  - Haragszom rád. Tudod nagyon jól.

  - Én is.  

    Zsebre tette a készüléket és kifelé indult a szobába, lelkiismeret furdalás gyötörte. Aztán látta, hogy Dorina is fent van már. Odament hozzá, megcsókolta és jó reggelt kívánt neki.

  - Jó reggelt, te már ilyen korán fent vagy? Nem tudtál aludni? - nézett Péterre.

  - Általában keveset alszom, korán kelő vagyok. Aztán kicsit átgondoltam a mi kapcsolatunkat, meg egyáltalán...

  - Azért telefonáltál? Sajnálom, de óhatatlanul is hallottam mindent.

  - Bántó volt számodra? De hát tudod, hogy vannak és ennyit meg kellett tennem. De, ne aggódj! Én tényleg, őszintén szeretlek! - Péter odaült Dorina mellé, majd folytatta - Tele vagyok most örömmel és keserűséggel. Nem tudok dönteni semmiben.

  - Én azt hiszem, korai lenne most a döntésed - szólt közbe Dorina, miközben felült az ágyban és megsimogatta Péter arcát.

  - Dehogynem, érzem, hogy muszáj lesz. A hetedik érzékem, ezt súgja. Te ezt most nem érted. Éva gyanút fogott.  Eddig megbocsátotta minden kalandomat, de téged nem fog. Mintha érezné, hogy most nem kaland van az életemben. És én nem akarlak elhagyni. Komolyan akarsz engem? Nem tudom mi fog történni a továbbiakban.

  - Péter, biztosíthatlak, hogy szeretlek. Bármi történik, itt vagyok neked, csak te is legyél nekem, ha szükségem lesz rád.  Vagy, ha ez ennyire nehéz neked, haza utazom és maradj a feleségednek csak. Te is tudtad, hogy mivel jár egy párhuzamos kapcsolat. Én most könnyebb helyzetben vagyok! Lelkiismereti kérdésem nincs. Legfeljebb szeretnélek csak magamnak tudni, és nem osztozni senki mással, de ez más dolog. Ez természetes igény lenne részemről, de nem követeltem tőled, hiszen te világosan megmondtad az elején. Hát ehhez tartom magam. Persze nekem sem könnyű.

  - Igen, csakhogy akkor én még nem tudtam, hogy egészen mást fogok érezni irántad, mint amit hittem, de több lettél nekem, sokkal több.

  - Jó ezt hallanom. Szeretlek Péter. Ne dramatizáljuk a helyzetünket tovább.  Inkább örüljünk a pillanatoknak. Elmegyek fürödni!

    Nagyot sóhajtott a zuhany alatt, majd megrázta a haját, megfésülködött, belebújt egy farmer nadrágba, egy nyári pólóba, összefogta haját, feltűzte egy nagy csattal, kicsit kirajzolta a szemét, befestette szempilláját, parfümöt szórt magára és kiment az erkélyre. Megállt a korlát előtt és nézte a tájat. Ekkor mellé állt Péter. Átölelte Dorina a vállát, aki ekkor ránézett – Szép itt, veled Péter. De menjünk reggelizni!

     Kéz a kézben lementek a szálloda éttermébe, hogy megreggelizzenek. Leültek egy asztalhoz, a pincér máris hozta nekik a kiadós reggelit. Péter tartalmasabbat kért, Dorina csak dzsemet és vajas zsemlét evett.

    Egyszer csak zenélt Dorina táskájában a mobil telefonja: - Szia Mami! Nahát! Jól hallom a hangod? Igen. Jól vagyok, nagyon is jól. Majd lesz mit mesélnem neked! Meg fogsz lepődni!  Hát, hogy is mondjam neked, talán rátaláltam a szerelemre! Na, csak ne örülj előre, mert kicsit bonyolultabb a dolog, nem biztos, hogy neked tetszeni fog. De azért ne aggódj!  Vasárnap jössz? Jó. Akkor majd várlak a reptéren a gyerekekkel együtt. Vigyázz magadra és érezd jól magadat! – ekkor ránézett az őt hallgató és fürkésző Péterre.

 - A mamám volt. Tudod, Olaszországban van most, befizetett egy útra.

  - Érdekes mamád lehet. Azért jól esett, hogy beszéltél rólam. Hány éves a mamád? És a papád?

  - Elváltak, de már későn. Így aztán külön élnek.  Anyám akkor negyvennégy éves volt, megelégelte apám félrelépéseit és a természetét. Főnővér volt egy kórházban, már nem dolgozik. Most ötvennyolc éves. Rá mindig számíthatok. Néha kicsit kemény, de tudom, hogy nagy szíve van. De talán majd megismerkedsz vele, ha a sors is úgy akarja. Apám? Ő tanár. Még tanít a Külker Főiskolán. És neked vannak szüleid?

  - Nekem csak az édesanyám él, egy kis családi házban. Nem nagy a ház, de neki elég. Apám pedig már öt éve meghalt. Egy öcsém van, aki építészmérnök. Külföldön él. De remélem, hogy majd megismered őket! 

   Ekkor jöttek a többiek. Kissé álmosnak tűntek, leültek melléjük, jókedvük volt.

  - Mit csináltok délelőtt és délután? – kérdezte aztán tőlük Péter.

  - Megyünk a partra!- válaszolták szinte egyszerre.

  - De hol van István?  - ő a dobos volt.

  - Most jön, szerintem hulla fáradt, kicsit kiütötte magát.Lelki válságban van, éppen válik. Elhagyta a felesége – mondta magyarázkodva András. Ekkor István is leült közéjük, fáradtan nézett körül, majd reggelizni kezdett ő is.

5

    - Gyere, Dori! Sétáljunk egyet ezen a szép utolsó balatoni estén. Járjunk a platánok alatt, menjünk le a mólóig! Vagy, nincs hozzá kedved? – kérdezte Péter miközben gyengéden átölelte Dorinát.

  - Dehogynem. Nagyon is. Isteni volt a vacsora és gyönyörű napokat éltem át veled. Furcsa lesz otthon. Nélküled. De majd megszokom ezt az alkalmi szerelmet, mert valljuk be, csak erre számíthatunk. Egyáltalán hogyan fogunk mi ezután találkozgatni Péter? Gondolkodtál már ezen? Nem bánod, hogy kapcsolatba kerültél velem, és csak bonyolódik a magánéleted? De közben menjünk, nem viszek semmit, mert meleg van. Vagy te hozol valami pulóvert?

  - Nem viszek én sem. Hiszen meleg van.

    Elindultak a szálloda liftje felé, majd a földszinten a recepciós már mosolyogva köszöntötte őket, ahogy egymás derekát fogva indultak sétálni.

   - Most válaszolok neked Dori, a szobában feltett kérdésedre.  Itt, a szép és hatalmas platánok alatt. Nem, nem bántam meg semmit. Sőt, talán örülök, hogy így történt. Tudom, hogy otthon a pokol vár rám. Félek is az egésztől. Őszinte leszek. Nem könnyű csak úgy hirtelen kidobni az ablakon tízvalahány évet. Nem tudom mi lesz a jövő. A te szereteted viszont mindent pótol most! - magához ölelte és megcsókolta Dorinát - Aztán édesanyám! Tudod, ő már a nyolcvan felé közeledik. Nagyon csendes, érzékeny asszony. Ha megtudja ezt az egész dolgot, nem tudom mit fog mondani. De szerintem, ha megismer téged megért engem majd. Szeretem őt. Nem akarok neki bánatot okozni. Pedig biztosan okoztam már néhányszor. Mindent neki köszönhetek. Talán érzed, hogy azért vannak veled kapcsolatos terveim, és azt is tudom, nem mehet így örökké a házasságom sem.

  - Szép, ahogy beszélsz ezekről a dolgokról, Péter.  Örülök, hogy ilyen szép, meleg érzelmet táplálsz édesanyád iránt. Érzem, hogy tele vagy kétségekkel, dönteni nem tudással. Bizonytalan vagy? De hát, én nem kértelek, hogy hagyd el a feleséged.

  - Túlságosan szeretlek, azt hiszem.  Tudom, hogy nem kértél. Ezt a kettősséget nem tudom meddig bírom. És ez neked sem jó. Veled sem tisztességes! Csak még dönteni nem tudok, de az is lehet, hogy gyáva vagyok hozzá. 

  - Nem könnyű az életed, tudom. Biztosan mindig tele vagy kétségekkel, önmagad tehetségével szemben is. Egy egészen más világban élsz, mint a hétköznapi ember és ehhez neked, partner is kell. Aztán a ti szakmátokban is létezik az ilyen-olyan kapcsolatrendszer, sok mindennel meg kell küzdenetek, ha valamit el akartok érni.  Persze, azt gondolom, hogy nem fontos mindig mindenfajta idegen nőben keresned a megváltást, mert, ha jól értesültem eddig azt tetted?

   - Igazad van.  Talán másképp kellett volna élnem. De ami elmúlt az elmúlt. Most viszont te létezel. Nem volt azért annyi kapcsolatom, amennyit regélnek rólam. Biztosan igazad van. Igen, szükségem van egy olyan nőre, aki hasonlóan érez, gondolkodik, mint én, aki felszabadít, ha tele vagyok szorongással, bajjal, búval. Egyébként pedig a konzin végeztem zongoraszakon és csak utána mentem a jazz tanszékre, és váltottam. Jó sokáig tartott, amíg megtaláltam magam, vagy lassan megtalálom magam így harminckilenc éves koromban. Kicsit röhejes tudom. Van pár lemezünk, van jó néhány helyünk, ahol játszunk, voltunk már külföldön is. De nehéz ebben az országban ezzel a zenével boldogulni és igencsak kis réteg az, aki ezt a zenét kedveli. De, ezt te is tudod. Tagja vagyok egy-két egyesületnek. Hát ennyi, amit elértem! És talán néha sikerül valami szép zenét is írnom. Szeretnék még sok szép számot létrehozni. Ez a másik vágyam! És talán melletted sikerül majd.

  - Igen, pontosan látom, hogy neked mennyire fontos a munkád, a hivatásod, hogy szinte minden idődet, gondolatodat lefoglalja. De hát ez természetes. Tudod Péter, zavaros most minden előttem is. Hazamegyek, jönnek a gyerekek, kezdődnek a hétköznapok. Rád találtam! Sajnos, mint máshoz tartozó férfira. De nem tudok uralkodni az érzéseimen, a vágyaimon, szerelmes vagyok beléd. Talán nem kellene, de kiadom magamat: szeretem a tested minden érintését, és a lelkedet is. Nagyon fog fájni, ha nem engem ölelsz, hanem a feleségedet. Aztán félek attól is, hogy a gyerekeimmel hogyan fogadjátok majd el egymást. Nem is tudod, hogy mennyire izgulok és félek emiatt. Nekem a gyerekek nagyon fontosak.

   - Üljünk le ide a móló szélére. Nézd, milyen szép a túlpart! Tudod nekem is megfordult a fejemben, hogy fogunk ezután találkozni, ha már otthon lesznek a gyerekeid? 

  - Bármikor, amikor akarsz. Csak most a vasárnap nem jó, mert akkor jön meg a mamám. Telefonálj, és utána bármikor jöhetsz, amikor csak tudsz, de ezt majd úgyis megbeszéljük. Azt hiszem, túlbeszélünk mindent!

   - Lehetséges. Mi lenne, ha szombaton este még ott aludnék nálad? 

  - Számodra ez megnyugtató? Nem okoz majd problémát neked? Nem lesz ebből külön gondod? Ha velem maradsz még, én boldogan veszem ezt tudomásul, sőt! Örülök. Olyan jó, hogy lesz valakim a gyerekeimen kívül, akit szerethetek, ha éppenséggel lehetőségem lesz rá.  Olyan jó lesz, ha kicsit a kedvedre tehetek majd valamit, de közben a gyerekeim kedvére is tennem kell. Tele vagyok én is kétségekkel.

  - A gyerekeid? Hát igen. Ez egy sarkalatos kérdés. Kicsit félek a velük való találkozástól, mit mondok majd nekik? Tele vagyok szorongással, aztán a saját lányom. 

  - Megértelek Péter. Nem szeretnék még egy kudarc kapcsolatot átélni, pedig ez a kapcsolat így, eléggé ingoványos talajon áll. De úgy látom, ezt egyikünk sem akarja észre venni. Struccpolitikát kezdtünk el?

   - Ne mondj ilyet. Ez csak kettőnkön múlik, azt hiszem. A kettőnk szeretetén, türelmén. A négy nap alatt kicsit megöregedtem lélekben. De általad gazdagabb lettem érzelmekben. Valószínűleg hiányzott valami az eddigi életemből. Túl jól sikerült a mi találkozásunk! De most már nem bánom! Gyere, menjünk haza! - Dorina felállt, átölelte Péter derekát, hozzábújt, hosszan megcsókolta és kéz a kézben elindultak a szálloda felé.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.