Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szivárványszerelem/ 8- 10.fejezet

 

8

   

    Egy idő után lassan kezdték megszokni az új életformát. Péter élete ugyan teljesen kusza volt. Hol Dorinánál aludt, hol az anyjánál, hol a feleségénél. Közben folyamatosan dolgozott, azaz különböző helyeken volt fellépése. Dorina egyelőre elfogadta őt így is, de sokszor gondolt arra, hogy előbb-utóbb lépnie kell. Döntenie kell.   

    Szép, napsütéses szeptemberi délután volt, amikor Péter meglátogatta az édesanyját. Kiültek a teraszra és beszélgettek. Édesanyja úgy érezte, eljött a pillanat, amikor gondolatait el kell mondania. Tudta, hogy a fia már felnőtt férfi, mégis úgy érezte, talán szüksége van a tanácsára.

- Hát fiam, nem tudom magamban tartani a véleményemet, a gondolataimat, az érzéseimet. Ha nem haragszol elmondom most, mit gondolok én rólatok. Nos, hogy az elején kezdjem. Sejtettem, hogy valami különlegesség lehet az a nő, akibe te beleszerettél, mert nagy terhet voltál képes magadra vállalni. Három gyerekkel elfogadni valakit, nem mindennapi feladat!  Nos, a Dorinával történt rövid találkozás után, megállapítottam, hogy igen csak szép és finom vonásai vannak. Szimpatikus nekem. Nem beszélve a kulturáltságáról! És aminek én külön örülök: tájékozott, olvasott, intelligens nő. Mert valljuk be édes fiam, Éva nem egészen... No, de nem bántalak... Nem csodálom, ha magával ragadott. De hát ez a sok gyermek, aztán ez a kettős játék? Ez bizony nagy gondot jelent neked tudom! De előbb-utóbb dönteni kell!  Miért nem válsz el Péter? Ha Éva és közted vége a dolognak, márpedig gondolom, hogy így van, akkor miért nem teszel pontot a házasságod végére? Ez a kis nő sem fogja a végtelenségig ezt így élni veled! Ez így nem becsületes dolog! Ezt én nem szeretem! Ez nem rád vall!  Őt is sajnálom!  Nem értelek! Mire való áltatnod Évát is? Mégis csak a gyermekeid édesanyja. Bizony korhollak most, mert ez nem más, mint gyávaság. Lépned kellene!

  - Édes mama ne sopánkodjál, én sem értem magamat, talán majd arra is sor kerül, de most még korainak érzem.

  - Korainak? Akkor nem vagy biztos az érzelmeidben?   

  - De abban biztos vagyok, csak sajnálom a gyerekeket. Elsősorban miattuk nehéz nekem...

  - Helyetted fiam nem léphetek! Sajnálni lehet, de az nem vezet sehova Péter! Sőt! - válaszolta nagyot sóhajtva Péter anyja és kissé haragosan nézett rá - Azért gondolkodj el, amit most mondtam! No, de nem akarlak bántani, beszéljünk valami másról!  Hallom a gyakorlásaid közben, hogy valami egészen érdekes számot szereztél, tele van népzenei elemekkel, ez valami új dolog lesz?

  - Igen, mama, de majd, ha bemutatjuk az új lemezre való számokat, akkor meghívlak téged is. Szeretném, ha meghallgatnád, és véleményt mondanál róla.

   - Hol lesz és mikor? Szívesen megyek, hiszen tudod.

  - Nem tudom, még most szervezem. Talán október közepén. Azt hiszem egészen újat, szépet, izgalmasat találtam ki.

  - Nem rossz neked fiam, hogy össze-vissza élsz? Nem lenne jobb, ha mégis minél előbb döntenél?

  - Édes mama ne beszéljünk erről! Ez az én dolgom. Meghallgattalak és hidd el, hogy előbb-utóbb dönteni fogok.

  - Csak féltelek Péter. És sajnálom ezt a kis nőt is. És Éva? Elfogadja ezt a dolgot? Egyáltalán sejt valamit? Csak azt tudom megismételni, hogy ez nem szép dolog tőled! Rendet kell teremteni magadban és körülötted is! Érted, fiam?

  - Igen, mama, igen.  Persze, hogy értem. Tudom, hogy jót akarsz mindenkinek. Annyi volt a munkám az utóbbi időben! Nehéz lesz elszakadni a gyerekektől. Tudod, Dorinát tényleg szeretem, és nem akarok neki semmiképpen fájdalmat okozni. Egyelőre elfogadtuk egymást így.  

   Ahogy így a teraszon beszélgetetett Péter az édesanyjával, váratlanul Dorina lépett be hozzájuk.

  - Csókolom Erzsébet néni, szia Péter! - közben Péter felállt és örömmel ölelte magához Dorinát.

  - Micsoda meglepetés! Hát te? Nem úgy volt, hogy megyek este hozzád? Csak leültem a mamámmal beszélgetni kicsit. De gyere, ülj ide te is!

    Dorina a felálló félben lévő asszonyhoz lépett.

   - Adhatok egy puszit? - kérdezte tőle mosolyogva.

  - Mi az, hogy? Sőt, én is adok neked egyet édes leányom. Milyen jól nézel ki! Nem látszik rajtad az év eleji fáradtság! Pedig biztosan sok a munka, meg mellette a családod!  Ülj csak le, hozok nektek valamit enni - Dorina leült Péter mellé, édesanyja pedig a konyha felé indult.

  - Tudod, a gyerekeket most vittem el Gáborhoz, itt lakik a szomszéd kerületben és gondoltam, hogy érted jövök - nézett Péterre - vagy kocsival akartál jönni?

  - Igen, de nem érdekes. Akkor megyek veled.

  - Vissza is hozlak vasárnap este, ha jövök a gyerekekért! - bújt Péterhez és megcsókolták egymást.

  - Szép vagy, mint mindig és még mindig szeretlek! Mesélj! Gyere, üljünk le kicsit.

    Dorina mesélt az iskolai eseményekről, a gyerekekről. Péter is beszámolt neki a tervezett lemezről, az új számokról. Csatlakozott hozzájuk Péter édesanyja, aki közben süteményt és italt hozott számukra.

  - Hogy van az édesanyád, édesapád? - kérdezte Dorinától.

  - Köszönöm, jól vannak. Anya rengeteget segít nekem. A vacsorákat sokszor ő készíti. Apámmal is beszéltem, volt nálunk egyik este, Péter is megismerhette így. De talán mesélt is erről. Ugyancsak elcsodálkozott apám is az eseményeken. Most már ő is dolgozik, tanít a külker főiskolán. De úgy tudom egyedül él. Szerencsére, jó barátságban maradtak anyámmal, azaz beszélgetnek.

   Péter anyja figyelmesen hallgatta, közben süteménnyel kínálta.

   - Hát igen. Nem könnyű az együttélés, de a válás sem... – Még hosszan beszélgettek, majd Péter hirtelen Dorina felé fordult.

   - Dori! Nincs kedved egy mozira? Van egy film, talán megnézhetnénk! Ray Charles életéről szól. Kikapcsolódásnak jó lenne, és állítólag filmnek sem rossz.

   - Hogyne lenne kedvem, akkor lassan induljunk!

     Ekkor Erzsébet néni is felállt – No, menjetek csak! És jó lenne, ha néhány szavamat nem felejtenéd Péter!

  - Úgy lesz mama! – Péter átölelte búcsúzóul édesanyját.

  -  Örülök nektek! Még így is! Remélem, majd csak megoldódik egyszer minden, ahogy én kívánom! No, menjetek!

  - Csókolom Erzsébet néni! - Dorina megcsókolta Péter anyját, átölelték egymást, látszott, hogy kölcsönös szeretet alakult ki bennük. Beültek a kocsiba, és indultak a moziba.  

    A film után sétáltak a Duna parton, megbeszélték a látottakat, mindketten szerették Ray Charles zenéjét.

  - Azért fantasztikus kitartás volt ebben az emberben Péter! Csodálatos volt a színész, aki Ray-t alakította, egészen szenzációs volt számomra a játéka, mi a véleményed? - kérdezte Dorina, amikor az előszobában vetette le a cipőjét és rendezkedett. Péter ekkor már kezet mosott, visszajött a nappaliba, leült a fotelba.

  - Hát vakká válni, indulni a semmiből, megélni a drog hatását, majd leszokni róla, azaz megjárni a poklok-poklát, és közben jobbnál-jobb zenét szerezni, játszani... És még négernek is lenni, abban az időben! Mit mondjak! Én is szeretnék ilyen erős és kitartó lenni! De most gyere ide hozzám, mert már nagyon szeretnélek szeretni.

   Dorina pedig mezítlábasan odament Péterhez. Mindketten nagyon várták már ezt a találkozást. 

   Másnap reggel későn ébredtek. Együtt reggeliztek, majd Péter leült a harmónium elé.

  - Nem baj, ha itt kísérletezem? Nem zavar? - kiabált a konyha felé Péter, ahol Dorina készítette az ebédet.

  - Nyugodtan, sőt érdekes hallanom. Legalább kicsit részese lehetek az alkotói munkádnak és megismerhetlek erről az oldaladról is.

    Elfoglalták magukat. Két óra körül megebédeltek. Dorina mindennel elkészült. Ebéd után lepihentek, olvasni kezdtek, aztán mindketten elaludtak. Csengetésre riadtak fel.

  - Na, mi is szépen várjuk a vendégeinket! Légy szíves Péter nyiss ajtót, én addig azért átöltözöm.

     Péter végigsimított a haján, magához ölelte a hálószoba felé induló Dorinát, megcsókolta.

- Szeretlek, de nagyon!És jó ez a nyugalom itt nálad.  Megyek ajtót nyitni, fogadom őket.

   Árpád, a bőgős fiú a menyasszonyával, András a zongorista és felesége, valamint István a dobos álltak az ajtóban. Együtt érkeztek.

   - Szevasztok! Gyertek beljebb, aztán menjetek csak előre. Mindjárt jön Dorina is, csak átöltözik.

  - Na, milyen szép lakása van Dorinak! Körül nézhetünk? – lépett beljebb Lujzi András felesége.

  - Persze, gyertek! Megmutatom a lakást.

   Ekkor lépett ki Dorina a fürdőszobából, hangos örömmel üdvözölték egymást.

  - De jó, hogy mind eljöttetek! És még te is itt vagy István! Remélem, hogy túl vagy már a lelki válságodon? De menjetek csak Péterrel, addig én hozok némi italt és ropogtatni valót. Várlak benneteket itt az asztalnál!

  - Nagyon kellemes kis lakás és milyen nagy gyerekeid vannak! Igaz, hogy a múltkor én már láttam őket a fényképeken. Remélem, majd személyesen is megismerjük a gyerekeket! - mondta jókedvűen Lujza, amikor visszatértek Dorinához, és mindannyian helyet foglaltak az étkező asztal körül.

  - Talán majd egyszer arra is sor kerül! Hát a lakás kicsi lesz lassan - válaszolta Dorina.

  - Bár nekem lenne ekkora! - mondta Árpád - Amúgy meg miért nem költöztök össze? - Péter és Dorina egymásra néztek.

  - Tényleg Péter? Miért nem költözöl ide? Miért nem válsz el, ha már ilyen jól összejöttetek? Ezt mi nem értjük itt valamennyien - nézett rá Lujza - Én a helyedben sürgősen döntenék. A szerelem az szerelem, ott nincs más. Abba belefér minden vastagon. Tudod, hogy én cigány származású vagyok Árpival, és Andrással együtt. Nekünk is nagyon fontos a család, sőt! De, ha jön egy igazi szerelem, akkor... Szóval, akkor kő kövön nem marad! Legalábbis mi másképp viszonyulunk a dolgokhoz. Igaz, hogy cigányzenész dinasztia vagyunk, de azért mi más cigányok vagyunk.   

  - Kicsit még korainak tartom, de lehet, hogy előbb-utóbb, én is beadom a derekam - nézett Péter  Dorinára. Láthatóan mindketten zavarban voltak.

  Ekkor csengettek. Dorina ismerősei érkeztek meg. Beengedte Julit és férjét, majd Annát, a közös barátnőjüket, aki szintén pedagógus volt, rajzot tanított egy iskolában. Kölcsönösen üdvözölték egymást. Bemutatta őket a többi vendégnek, majd leültette őket is. Közben Péter előadta terveit, aztán zenéről, színházról, politikáról beszélgettek. István a dobos láthatóan közelebb került Annához, Dorina barátnőjéhez, akivel láthatóan nagyon jól elbeszélgettek. Majd Dorina Julival együtt kiment a konyhába, hogy megmelegítse a vacsorát és tálalni kezdett a segítségével. Lujza és Árpi barátnője, Mónika is csatlakozott hozzájuk.

  - Te mivel is foglalkozol Mónika? - kérdezte Juli a lányt.

  - Hegedülök a cigányzenekarban. Tulajdonképpen Árpit is a zenén keresztül ismertem meg, mert ő is ott kezdett. Aztán ő elment a jazz felé.

  - Érdekes lehet az életed. Biztosan sokat utaztok?

  - Igen, elég sokat és hát kitölti az életünket a zene. Persze, ha majd összeházasodunk, akkor én is, meg Árpi is szeretnénk több gyereket. Legalább hármat, mint neked van Dorina. Akkor bizony fel kell egy ideig hagynom a fellépésekkel. De szerencsémre, nekem is ott van édesanyám, aki majd talán be tud segíteni, ha kell. Hú, de jó illata van a levesnek! Mi ez? - nézett a fazékba Mónika.

  - Betyárleves. Remélem, hogy ízleni fog, és főleg Árpinak, mert hallom, hogy szereti a hasát.

  - Igen, nagyon is szereti, ezért én is csipkedem magam, ha nálunk van.

   - Én is szeretek ám főzőcskézni! - szólt közbe Lujza is - És mivel nem dolgozom, otthon vagyok, így ki is teszek magamért. Én is két gyereket vittem ebbe a házasságba, de szeretnénk egy közös gyereket is. András nagyon rendes csávó. Örülök, hogy ráakadtam. De, te is örülhetsz Dorina! Mert Péter imádnivaló fiú. Én nagyon megkedveltem őt. Amikor meghallottam Andrástól a történteket, hát majd elájultam. El nem tudtam ugyan képzelni, hogy elhagyja a feleségét, pedig már régóta tudjuk, hogy valami nincs rendben köztük. De sokszor beszélt arról, hogy neki a gyerekei milyen fontosak, hogy ha válásra kerülne a sor, akkor ő ezerszer megfontolná, hát most még fontolgat, azt látom!  Hanem beléd esett, de úgy istenigazából! Persze te is szereted! Én ezt jól érzem! Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ami a szívemen az a számon.

  - Na, megterítettem! - jött vissza Juli -. Te Dori! Anna úgy látom összejött ezzel a fiúval, ő a dobosuk, nem?

  - Igen, István éppen válófélben van - mondta neki Dorina

  - Jó ég! Hát itt mindenki elvált vagy válófélben van? - nézett rá Juli.

  - Nem tehet róla, őt hagyta el a felesége egy másik férfi miatt. Lassan kezd helyre rázódni a lelke  - magyarázta Mónika - Én sajnáltam nagyon, mert olyan kis naiv lélek volt, és a felesége egy nagy… na, hadd ne mondjam!

  - Semmi baj! Végül is örülök, ha végre Anna is talál magának valakit, mert már ő is régóta magányos. - válaszolta neki Juli elgondolkodva. Aztán Dorina a beszélgető társaságnak odaszólt, hogy várja őket az étkezőasztalnál.

   Vacsora után belekezdtek egy nagy kártyapartiba, közben jobbnál-jobb jazz-felvételeket hallgattak. Éjfél is elmúlt, amikor a társaság szedelődzködni kezdett.

  Mikor egyedül maradtak, Péter átölelte Dorinát.

  - Szép volt ez az este így veled! Boldognak és nyugodtnak éreztem végre magamat. Te, hogy vagy ezzel?

  - Ahogy te Péter! Kicsit elfáradtam azért. Jó lenne örökre így maradni! De talán majd egyszer!

 

 

9

 

  A következő héten egyik estefelé, Péter összefutott régi barátjával, Gergővel, akivel még a gimnáziumban barátkoztak össze. Ritkán tudtak találkozni, de számukra ez a barátság fontos volt még mindig. Ha éppen találkoztak, minden beszélgetést úgy folytattak, mintha csak előző nap hagyták volna abba. Gergő sebész volt egy kórházban, elvált, gyereke nem volt, és még nem nősült újra. Nem messze lakott Péter édesanyja lakásától. Péter éppen indult volna Dorinához, amikor az egyik utcasarkon megpillantotta a járdán sétálgató Gergőt. Odaállt mellé a kocsijával és kiszólt neki.

  - Helló, Gergő! Ráérsz? Mert akkor megállok és kiszállok.

   Gergő magas, szőke, barnaszemű férfi volt. A hang felé nézett, majd örömmel üdvözölte, rég látott, jó barátját.

  - Szia, Péter! Te jó ég! Hogy kerülsz ide? De örülök, hogy találkoztunk! Gyere, szállj ki! Vagy inkább beülők én.

  - Gyere, ülj be akkor! - hívta Gergőt a kocsijába Péter.

   Üdvözölték egymást, valójában talán már egy éve nem hallottak egymásról. Bár Gergő néha eljárt Péter koncertjére, de az utóbbi időben valahogy még ez sem jött össze neki. Így aztán villámgyorsan megbeszélték, hogy felmennek Gergő közelben lévő lakására, hogy kibeszélgethessék magukat.

  - Emlékszel még erre a lakásra, nem? - kérdezte Pétertől Gergő - Még a feleségeddel is voltál itt, amikor annakidején megismerkedtetek. Csak akkor én még nem voltam nős. Nos, most visszajöttem ide.

  - Épp akartam kérdezni, hogy mit keresel te itt? Nem itt laktatok.

  - Elköltöztem a nejemtől. Vége lett. Elég lett. Rossz lett minden. Valahogy nem jött össze a gyermekáldás sem, és bevallom, Zsuzsa felszarvazott. Igaz, hogy én sem voltam szent. Valahogy talán nem is illettünk össze. Mit tudom én? Nekem ott a munkám, rengeteg ügyelet, ő meg unatkozott talán mellettem. De veled mi van? Veletek mi van? Jobb lett köztetek a helyzet? Legutóbb kicsit panaszkodtál, ha jól emlékszem.

  - Jól emlékszel. Sajnos a helyzet változatlan. Sőt! De majd szép lassan...

  - Nem vagy éhes? Még szoknom kell az önellátást - kérdezte Gergő.

  - Nem, mert este megyek a barátnőmhöz, és nála eszem. De fel is hívom, ha nem haragszol, aztán utána mesélek. Jó is, hogy összejöttem veled! – Péter elővette mobilját és kivonulva az erkélyre telefonálni kezdett.

  Na, meg is vagyok. Minden rendben. Te egyél, ha éhes vagy. Tudod, a barátnőm nagyon megértő. Néha találkozunk csak. De szeretem őt. Érzem, hogy lassan rendezni kell az életemet.

  - Igen azt mindig tudtam, hogy, te nem vagy olyan könnyen válós, ezek szerint megérintett egy új szerelem. Leülök ide veled szemben Péter. Egyébként jól nézel ki. Olyan boldognak tűnsz. Anyukádnál voltál, hogy erre jársz? De mesélj!

  - Igen. Tudod, néha idejövök, ha nyugalmat akarok. Itt tudok gyakorolni, komponálni. De akkor mesélek neked. Szóval, a barátnőmről. Úgy jött az életembe, mint a villámcsapás. Félek, hogy mi lesz ebből a kapcsolatból is. Három saját gyereke van, elvált, harmincnégy éves. És akkor ott vannak az én lányaim. Örült nagy teher az egész. De elmondom az egész történetet elölről mostanáig - és ekkor elmesélte Dorina megpillantását, majd szinte minden közös dolgukat. Péter csak hallgatta ámulva, miközben készített egy-két szendvicset, amit beszélgetés közben megettek.

  - Hát, ahogy így hallgatlak, szinte regénybe illőnek tűnnek a hallottak, de te művész lélek vagy barátom és talán érzékenyebb az átlagnál. Nem irigyellek azért. Három gyerek az nem lehet kutya, de ahogy így a mesédből kitűnik, nem olyan borzasztó az egész, mint gondolná az ember. Talán még Évába sem voltál ennyire beleszerelmesedve, mint ebbe a nőbe, ahogy leteszteltelek. Szerencsés nő, hogy egy ilyen pasasra talált, mint te. Vagy te is annak érzed magad?

  - Én teljes mértékben. De majd eljössz egyszer hozzá, megismered őt. Utána talán még reálisabban mondhatsz véleményt.

  - Én mondjak véleményt? Én is elbotlottam a házasságomban. Te legalább találtál magadnak valakit, de én nagyítóval kereshetek olyan partnert, aki mindenben megfelel nekem majd. Tudod, ennyi idősen, már másképp látok sok mindent és nekem sem mindegy, hogy milyen partnert szerzek magamnak hosszú távra. Azért legyen csinos, ápolt, kedves, intelligens és már én is szeretnék gyerekeket. És leginkább ne a jól kereső sebészt lássa bennem. Mert ismerve a nőket, sok esetben ebbe is bele lehet szeretni, nincs igazam?

  - Hát igen. Sokszor van, amikor az ember foglalkozásába esnek bele a nők, velem is előfordult már régebben. A mai lányok kissé felületesebbnek tűnnek. Bár lehet, hogy mi vagyunk már öregek, így, a negyvenfelé közeledve. Tulajdonképpen sosem értettem meg azokat a férfiakat, akik a náluknál tíz-tizenöt évvel fiatalabb korosztályt keresik maguknak. Te hogy vagy ezzel?

  - Egyetértek veled. Mennyivel kellemesebb egy tapasztalt, érett, korban hozzám illő, szép intelligens nővel együtt ágyba menni, mint egy korodhoz képest is jóval fiatalabb kislánnyal? Biztosan izgalmas, hogy egy ilyen fiatal csajnak tetszik az ember, meg hát fiatal husi, én valahogy nem tudnék velük mit kezdeni. De ez természet kérdése. Szóval szükséged van erre a nőre?  És Éva? Tudja ezt a kapcsolatot?

  - Éva legfeljebb sejt valamit. Tudod, utálom már magamat, annyit hazudok neki. Előfordult már máskor is, de ez az eset más. Dorina kell nekem, komolyan kell. De képtelen vagyok dönteni. Sajnálom a gyerekeket, még Évát is, aki még mindig ragaszkodik hozzám, és azt hiszem, tényleg szeret. Szóval ocsmány alaknak érzem magam, de talán még Dorinával szemben is az vagyok. Biztosan reménykedik, hogy előbb-utóbb vele fogok maradni, és csak neki maradok. Mi a véleményed? Mit tanácsolsz? Mondj valamit! Tudod, közel érzem magamhoz ezt a nőt. Furcsa szimbiózisba kerültem vele. Ha csak látom, már az örömet okoz, és az érintésétől is begerjedek. De ez nemcsak testi vonzalom, valami nagyon közös van bennünk, ezt most inkább elzenélném neked. Nehéz ezt megfogalmaznom. Eddig erről senkivel nem is beszéltem így. Ráadásul olyan megértő türelem, tapintat, ragaszkodás van benne, amit eddig hiányoltam. És őszintén érdekli a munkám, szereti és érti a zenét is. A három gyerekét meg fantasztikusan neveli, irányítja! Én csak bámulom! Hatalmas lelkiereje van.

  - Akkor te egy nagyon szerencsés ember vagy. Hidd el, hogy az vagy, és becsüld meg ezt a nőt!  Előbb-utóbb tisztáznod kell Évával is, és döntened kell barátom! Képzeld el, ha rájön, hogy átverted! Az még rosszabb, mintha most őszintén beszélnél vele. Legalábbis szerintem.

  - Hiányzott az életemből valami, amit most azt hiszem, megkaptam. Sok problémám volt az utóbbi években Évával. Talán, nem voltunk egymáshoz valók. Emlékszel, mielőtt összeházasodtam vele, mit lelkiztem itt neked össze?  Nem is tudom. Persze azért szerettem őt is. De mégsem volt az igazi.

  - Jól emlékszem. Még én beszéltelek rá. Többet ilyet sem tennék. Valóban, te valahogy nem hajlottál a házasságra és nem a szabadságod feladása miatt, hanem kételyeid voltak. Emlékszem mindig azt mondtad, valami hiányzik azért ebből a kapcsolatból Gergő. Úgy látszik igazad volt, és te ezt akkor jól érezted. Most nincsenek ilyen kételyeid?

  - Mint mondtam, nincsenek. Gondolod, hogy akkor most ennyit lelkiznék itt neked?

  - Nem tudok jobbat mondani Péter, ahogy így hallgatlak, csak azt, hogy tényleg szerencsés fickó vagy. Minél előbb el kell döntened akkor, hogy Éva vagy Dorina! Mert előbb-utóbb még elveszíted ezt a nagy szerelmet is! Ez viszont biztos! De ezt neked kell megtenned. Én csak tanácsot adhatok!  Mos már, kíváncsi vagyok erre a Dorinára! Talán gyertek el hozzám!

  - Most hétvégén nem érek rá, mert megyek koncertezni Pozsonyba három napra, de utána, ha hazajöttem, megbeszélem Dorival, és majd meghívunk egyik alkalommal, amikor nála leszek. Na, mit szólsz hozzá?

  - Nincs valami hasonló kis barátnője? Komolyan kedvet kaptam egy hasonló nőre, hogy ilyen nagy beszámolót tartottál rólatok. Tudod, pocsék dolog egyedül lenni. Nem mondom, akad egy-két kapcsolat, de nem az igazi. Rám férne már valami jó kis szerelem. Már én is szeretnék valakihez tartozni!

  - Hát, igen! Már régen elfelejtettem, hogy milyen egy szerelmes szeretkezés! Na, öregem, felülmúlhatatlan érzés. Majd eljössz velünk koncertre, ide-oda, és talán összeakadsz te is valakivel. De megyek, mert már tizenegy óra és éjfél lesz, mire hozzá érek. Majd azért legközelebb a munkáról is beszélgetünk, de most tele voltam ezekkel a magánéleti érzésekkel és jó volt valakinek kibeszélnem! Nem haragszol Gergő, hogy így rád zúdítottam a legbensőbb érzelmeimet?

  - Jól esett hallanom, hogy boldog vagy barátom! De gondolkodj el azon, amit mondtam. Tudod, nem jó ám két szék között a pad alá esni!  

     Mint két jó barát megölelték egymást. Péter beült a kocsiba és Dorina lakása felé indult. Jól esett neki ez az érzelmeit kiteregető beszélgetés. Örült a barátjának és most egy kicsit szégyellte magát, hogy tulajdonképpen Gergő problémáira nem is igen került sor. Érezte, hogy önző módon többet beszélt magáról. De megnyugtatta magát, hogy legközelebb fordítva lesz a dolog. Mikor megérkezett Dorina lakásába, halkan kinyitotta az ajtót, a konyhában, az asztalon várta a vacsora, csak meg kellett melegítenie. Csendben evett. Majd levetkőzött és indult a hálószobába, ahol Dorina már aludt, nem ébredt fel. Félhomály volt a szobában, becsúszott az ágyba, nézte Dorina szétterülő hosszú haját, kezével végig simított rajta, mire Dorina megmozdult, kinyitotta a szemét és Péterhez kúszott, átöleltek egymást.

  - De jó, hogy itt vagy! - Dorina a kezét Péter derekára fonta, aki szorosan magához ölelte.

 

 

10

 

   Eljött az ősz, eljött a tél. Péter és Dorina találkozásai kiszámíthatatlanok voltak. Péter nem tudott még dönteni. Továbbra is hazugságban élte napjait, ami nem is kevés kuszaságot okozott mindennapi életében, de a lelkében is.  Dorina elfogadta ezt az állapotot, bár abban bízott, hogy előbb-utóbb Péter mégis csak dönteni fog. Lassan az ő érzelmei is olyan erősek, ragaszkodóak lettek Péterhez, hogy egyre jobban kívánta Péter jelenlétét. Közeledett a karácsony. Tudta, hogy Péter jelenlétére nem számíthat. Ettől elszomorodott és egyre jobban tudatosult benne, hogy a feleség szerepe mégiscsak fontosabb Péternek, mint ő, bármit is mond neki. Megismerte Péter barátját, Gergőt, a sebészt, akivel, nagyon jó baráti kapcsolatot alakított ki. Péter is tudta, hogy a karácsony, az ünnepek, a szilveszter, sarkalatos pont lesz az életében.  Fogalma sem volt hogyan oldja meg kettős játékával kapcsolatos nehézségeit ezekben a napokban. December elején volt egy koncertje, ahová meghívta Dorinát. Úgy gondolta, utána vele tölt egy estét, és ez lesz az ő karácsonyuk. Évának pedig, össze-vissza hazudozott továbbra is, aki egyre jobban odafigyelt minden távollétére.

    Szombat volt, a gyerekek ezen a héten Gábornál, az apánál voltak. Dorina, készülődött Péter esti előadására és az utána együtt töltendő elő karácsonyi estére. Barátnőjét, Krisztát is elhívta, aki már ismerte Dorina egész történetét és Pétert is. Krisztina a férjétől elvált és ekkor már két gyereket nevelt egyedül.

    Krisztina már kettő körül megérkezett Dorinához, mivel mindenképpen beszélgetni szerettek volna egymással. Együtt ebédeltek, majd ebéd után Krisztina hirtelen belekezdett mondókájába.

 - Szóval, nem értelek. Soha egy szóval nem utalsz arra, hogy Péter rendet rakjon maga körül? Milyen hülyeség ez tőled? Vagy félsz, hogy akkor elveszíted? Azt hiszed, ez sokáig mehet így? Én már megéltem majd ugyanezt Misivel, a társammal, aki szépen cserbenhagyott aztán. Pedig, hogy bíztam benne! Nem volt nekem elég csalódnom a férjemben, akkor még ő is! Ne tudd meg, hogy mit éltem át! A férfiak nagy szemetek!

  - Tudom, Kriszta. Tudom, hogy nagyon szeretted, de hát beleszeretett másba.

  - Igen. És mi lesz, ha majd nálatok is telik az idő és Péter felszed valaki mást, vagy úgy dönt, hogy marad a feleségével? Ne gondold, hogy ez sokáig mehet így!  A felesége sem teljesen hülye, biztosan nem az.  Erről mit mond?

  - Semmit. Nem kérdezem.  Nem is akarom tudni.

  - Á, szóval struccpolitikát folytatsz, homokba dugod a fejed? Sajnállak Dori, azt hiszed, nem tudom, hogy ez zavar téged?  Itt van ez a Gergő, Péter barátja, egész jó fej! Miért nem teszed kicsit féltékennyé Pétert? Hátha akkor döntene. Szerintem beléd van bukva ez a pasi. Vagy te teljesen vak vagy?

  - Ugyan! Jó barátok vagyunk. Nagyon szimpatikus férfi és komoly sebész, azt mondta, hogy van barátnője.

  - Na és? De szerintem ezt csak úgy mondja... El is hiszed? Bár csak én tetszenék neki! Fiatal, jóképű, jól kereső, kedves, intelligens, független. De hát látom, hogy nem én vagyok az esete, pedig próbálkoztam vele.

  -  Komolyan? Észre sem vettem.

  - Mit veszel te észre? El vagy foglalva a munkáddal, a gyerekekkel, meg a Péter iránti vak érzelmeiddel. Aztán mi lesz most karácsonykor? Mi lesz szilveszterkor?

  - Ezt vállaltam ezzel a kapcsolattal Kriszta, nem ígért semmit, végül is ebben azért becsületes volt velem szemben. Én pedig ebbe belementem.

  - Ne röhögtess ki! Milyen becsületesség ez? Állítólag pokolian szerelmes beléd, de ugyanakkor nem vállal teljesen. Milyen halálos szerelem ez? Hazug szerelem, tudod? Majd én felnyitom a szemed, mert nem szeretném, ha hülyét csinálna belőled!  Sokkal többre vagy érdemes!

  - Három gyerekkel! Örülhetek, ha így is elfogad valaki és Péter nem rossz ember, hidd el. Te kicsit haragos vagy rá most, de azért tényleg szeret és nagyon jó, ha együtt vagyunk. Aztán majd az idő, meglátod... Én bízom, hogy előbb-utóbb azért mellettem fog kikötni.

  - Bízol? Ugyan Dori! Nem bízni, hanem cselekedni kell!  Három gyerek mellett is lehet egy normális embert kifognod. Te jól nézel ki, és ne hagyd magad!  Azért gondolkozz, amit most mondtam neked. Amúgy Gergő is jön?

  - Igen. Őt is meghívta Péter, meg jön Anna is, aki közben nagyon jól összejött a dobos sráccal, Istvánnal. Szerelem lett belőle. Juliék nem tudnak jönni, mert neki feküdnie kell, veszélyeztetett terhes lett.

  - Azt tudom. Voltam is náluk. Nagyon boldogok. Jól összejöttek Istvánnal. Hát nekem is jól jönne valami igazi, jó kapcsolat, de hol? Mondd meg hol? Aztán hogy bízzak, amikor már annyit csalódtam? El vagyok ám keseredve nagyon! Ezért is védelek!  Nézem az internetes kapcsolatkeresést, de valahogy félek tőle. Ha független lennék, gyerekek nélkül. De nekem sem mindegy, hogy ki fogad el így, és milyen lesz a gyerekeimhez.  Anyukád mit szól ehhez a kapcsolathoz?

  - Látom, hogy jobban szeretne valaki olyant, aki teljesen elfogad és nincs mellette feleség, de hát mit tegyek?  Erőszakoskodjak Péterrel? Vagy küldjem el? Nem tudom megtenni, mert szeretem Kriszta.

  - És mi lesz, ha ő szakit veled? Az, jobb lesz? Lassan féléve van ez a herce - hurca köztetek. Miért? Mi akadályozza meg, hogy elváljon, ha állítólag már nem olyan a kapcsolat közte és a felesége között. Ugyan, Dori! Egy kitérő vagy az életében. Most szerelmes még, aztán lecseng a nagy szerelem és…

  - Ne bánts Kriszta, rosszul esnek a szavaid, fejezzük be!  Nem cseng le!  Kérsz egy kávét?

  - Kérek. Jó befejezem. Javíthatatlanul naiv vagy! Aztán igyuk meg a kávét és öltözzünk.

   Csengettek.

  - Ki jön?  - kérdezte Kriszta Dorinától.

  - Nem tudom. Nem várok senkit. De megyek, nyitom az ajtót.

    Gergő állt az ajtóban - Szia, nem baj, ha feljöttem kicsit, mielőtt az előadásra megyek? - nézett a meglepődött Dorinára Gergő - Ezt neked hoztam! - azzal három szál rózsát nyújtott át neki.

  - Gyere beljebb! Köszönöm, de gyönyörű virágok, de miért kaptam? - nézett meglepődve Dorina a férfira.

  - Hát csak úgy, fogadd baráti szeretetem jeléül, szépasszonynak, szép virág! - mondta mosolyogva.

  - Most te udvarolsz?

  - Hát valami olyasféle. Á, szervusz Kriszta, te is itt vagy? Akkor jól összejöttünk - nézett Kriszta felé.

  - Szia, Gergő. Micsoda meglepetés! Gyere, ülj le! Kérsz egy kávét? Vagy nincs már több Dorina?

  - Dehogynem, főzök egyet szívesen, addig ti csak beszélgessetek!

    Dorina, hamarosan hozta a frissen lefőzött kávét. Hallotta, hogy Gergő és Krisztina beszélgetnek közben.

  - Tessék! Cukor nélkül hoztam, tudom, így iszod a kávét, de van hozzá tej, ha gondolod. Hogy vagy? Mi újság a kórházadban? Volt műtéted ma is?

  - Nem is egy.  Egy mellcsonkolás is volt, de nem is beszélek róla, mert mindig megvisel. Ráadásul, ha fiatal nőt érint az eset. Sikerült a műtét, de hát… képzeljétek el magatokat a nő helyében. De hol vannak a gyerekek? Azt hittem itt találom őket.

  - Nem, nincsenek itthon.  Tudod ez az apás hétvége. Most az apjuknál, Gábornál vannak. Majd vasárnap jönnek vissza.

  - Ezt nem tudtam. No, de lassan indulni kellene, nem?

    Együtt indultak Gergő kocsijával a koncert színhelyére. A ruhatárban levették a kabátjukat, majd indultak a terem felé. Közben Gergő megpillantotta Évát, Péter feleségét, ő is megismerte Gergőt és feléje igyekezett.

   - Nahát, Gergő! Micsoda meglepetés! De régen láttalak! Hogy vagy? – lépett Gergő mellé Éva, majd a mellette lévő két nőre nézett.

  - Jól vagyok. Hát valóban, régen láttuk egymást! - válaszolta zavarodottan Gergő, majd hirtelen átlépett egy másik szerepkörbe. Érezte, hogy itt kellemetlen percek következhetnek – Bemutatom neked két ismerősömet, Dorina és Kriszta. Együtt jöttünk az előadásra. Ő meg a Péter felesége - fordult aztán Kriszta és Dorina felé.

   A három nő kezet fogott, Dorina szíve idegesen kalapált. Egy kissé teltkarcsú, kontyos, arcát nem festő, szökés nőt látott maga előtt, aki koránál idősebbnek tűnt. Kezet fogott vele és hirtelen érezte, hogy itt valami más lesz, mint amit Péterrel előre megbeszéltek.

  - Hol ültök Gergő? - fordult aztán vissza a férfi felé.

  - Mi? Hol is ülünk Dori? - Gergő idegesen és zavartan nézett  Dorinára.

   Éva láthatóan megnézte magának Dorinát, Kriszta megfogta Dorina karját és megszorította: - Na, ez szép! - súgta neki.

   Dorina úgy tett, mintha nem hallotta volna Kriszta megjegyzését és Gergő kérdésére válaszolt.

 - A harmadik sorban ülünk Gergő, de én megyek, Kriszta te is jössz, ugye?  Te, Gergő, csak maradj és beszélgess, ha akarsz! Majd utánunk jössz!

  - Jó, majd megyek utánatok! - nézett feléjük zavartan.

  - Csak nem a barátnőd ez a csinos nő? Hallottam Pétertől, hogy elváltatok.

  - Hát... és ti? - Gergő nem akart konkrétan válaszolni Évának. Nem igazán tudott hazudni.

  - Mi, megvagyunk még. Úgy volt, hogy nem jövök, de végül is eljöttem, Péter nem is tudja, ez az én meglepetésem. Lebeszélt róla, hogy már százszor hallgattam őket, de aztán meggondoltam magam. Azt mondta, hogy a mamája is itt lesz, és utána együtt mennek haza, de nem látom, hogy itt lenne az anyja.

  - Talán közbe jött neki valami! - nézett rá Gergő - Nem haragszol, de megkeresem Pétert, mert megígértem neki, hogy előadás előtt... De éppen itt jön... - Péter láthatóan idegesen jött Gergő és Éva felé.

    - Na, megleptelek? - lépett Éva Péterhez, és megcsókolta, amit Péter nem viszonzott most.

  - Hát sikerült! Úgy látom az utóbbi időben, szereted a meglepetéseket halmozni!

  - Talán nem is örülsz? Érdekes vagy, de nem balhézok itt Gergő előtt, hová ülhetek?

   - Nem tudom. Próbálj meg egy üres helyet szerezni! Ne haragudj Éva, de nekem most van egy kis megbeszélni valóm Gergővel

  - Na, jó. Látom, hogy ideges vagy. Biztosan izgulsz. Akkor majd előadás után megvárlak. És édesanyád hol van? - kutakodva nézett most a férjére.

  - Nem jött el, mert nem érzi jól magát - hazudta neki Péter és indulni akart Gergővel, de Éva ismét megszólalt.

  - Akkor a helyére leülök. Az csak szabad!  Hol ült volna? – nézett most bizakodva Péterre.

  - Nem hiszem, hogy a helye szabad lenne, mivel Gergő ismerőse már ott ül - válaszolta kissé ingerülten a férje.

  - Aha!  – pillantott most gyanakodva Gergőre Éva, és tétován hozzátette - Na, nem baj! Megyek, majd szerzek egy helyet! – látszott, hogy sértődötten elvonul. Közben Péter a barátjával a kijárat felé indult, aki kissé dorgálóan mondta Péternek.

  - Látod, mondtam, hogy előbb-utóbb összejön a balhé. Mire jó ez a cirkusz? Nem értem, miért nem döntesz? Tényleg nem értelek.

  - Most hagyjuk ezt Gergő! Inkább segíts! Mondd meg Dorinának, hogy majd felhívom, és megmagyarázok mindent. Nem is tudom, mit tegyek? Erre nem számítottam.

  - Ne haragudj, de én nem mondom meg, menj oda hozzá, vagy gyere oda hozzánk a szünetben és mondd meg neki te! Micsoda dolog ez vele szemben? Én nem leszek partner ebben a buliban, ne haragudj!

  - Most, miért vagy ilyen ellenséges?  – kérdőn és kissé haragosan nézett a barátjára.

  - Már bemutatkoztak egymásnak és Dorina két perc alatt rájött, hogy ez a nő a te feleséged Péter. Szerencsére Éva azt hiszi, hogy Dori az én barátnőm, bár én egy szóval nem mondtam neki, bár az lenne!

  - Igen? Szóval mégiscsak tetszik neked? Na, menj a fenébe! Majd akkor szünetben odamegyek hozzátok és beszélek vele valahogyan. Na, szia!

    Otthagyta Gergőt, és elindult a színpad felé. Gergő pedig, visszasétált a terembe. Leült Dorina mellé, aki visszafogott volt, és látszott rajta, hogy szenved. Krisztina nem szólt semmit, csak össze nézett Gergővel és hallgattak mindhárman.

   Dorina hallgatta a zenét, de nem tudta élvezni, tele volt a szíve izgalommal, fájdalommal, mindenféle zavaros dolgok jártak az agyában, nézte Pétert, akin nagyon látszott, hogy ideges.  Dorina jól ismerte már minden rezdülését. Nem volt nehéz rájönnie, hogy most mit érezhet Péter.  Nézte az arcát, a kezét, hallgatta játékát és érezte, hogy mennyire szereti. Össze szorult a szíve. Aztán jött a szünet, Dorina gondolt egyet, villámgyorsan elköszönt a két mellette ülő embertől, majd kiment a ruhatárba. Felvette a kabátját, buszra szállt és hazament. Gergő utána akart menni, de Krisztina visszafogta: - Hagyd! Most egyedül kell maradnia. Gyere, igyunk valamit! De látom, jön a feleség is felénk, meg Péter is. Nem baj, azért meghívlak egy italra. Elfogadod?

  - Kösz, de inkább én hívlak meg Kriszta. Azt hiszem ki fog derülni az igazság! Legalábbis remélem! De éppen itt az ideje! - közben csatlakozott hozzájuk Éva, majd Péter is.

  - Gratulálok a játékodhoz, bár, mintha kissé ideges lennél Péter! – gonoszkodott, Gergő - Isztok ti is valamit?

  - Kösz Gergő, kicsit fáradt vagyok, eltaláltad, meg talán ideges is.

 - De hol van a szép barátnőd? – nézett Gergőre Éva.

 - Dorinára gondolsz? Elment haza, de nem a barátnőm, nekem csak lelki barátom. Sajnos mást szeret. Elrohant, valami váratlan dolog miatt haza kellett mennie.

  - Érdekes. Azt hittem a te barátnőd, olyan jól néztetek ki egymás mellett! Te is ismered Péter? - nézett kutatón a férjére.

  - Kit? - kérdezte zavartan, közben idegesen rágyújtott és Krisztina mellé igyekezett férkőzni.

  - Hát azt a mutatós nőt, akivel még előadás előtt találkoztam, most már tudom, hogy Dorinának hívják.  - tette hozzá Éva.

  - Ja, azt a nőt? Igen, ismerem - hajtotta le most a fejét Péter és látszott rajta, hogy nagyon szenved, bármennyire is igyekszik ezt palástolni. Közben Gergő Évával igyekezett beszélni, gondolta ennyit segít Péternek, aki Kriszta mellé került és kicsit előre sétált vele.

   - Kriszta! Kérlek, hogy mondd meg Dorinak, sajnálom! Nem akartam ezt én így... Írtózatosan ideges vagyok... Nem is tudom, hogy mit tegyek?

  - Nekem ne eszkuzáld magad! Amúgy meg hülyét csinálsz a barátnőmből meg a feleségedből is. Tudod Péter, ha kíváncsi vagy a véleményemre jó és tehetséges zenész vagy, de embernek becstelen vagy! Nekem az vagy! Gyenge jellem! Na, forduljunk meg, mert még utóbb azt hiszi a kedves nejed, hogy… - megfordultak, Péter kínosan hallgatott. Kriszta szavai meglepték. Olyannyira, hogy válaszolni sem tudott neki. Visszamentek. Gergő mellé állt, szótlanul ránézett a feleségére, majd hirtelen Gergő felé fordult.

  - Gyerekek, nekem vissza kell mennem! Kicsit fáradt vagyok meg ideges! Megvársz előadás után Gergő?  - közben elnyomta a cigarettáját.

  - Hát, ha akarod? Végül is tényleg kellene beszélgetnünk - nézett kérdőn Péterre Gergő.

  - Szeretném! Szeretnék beülni veled valahova! Fontos lenne!

  - Oké! Megvárlak, ha ennyire fontos, Péter - majd Évára nézett, aki láthatóan érzékelte, hogy itt valami furcsa és zavart párbeszéd zajlik. Csak állt némán és merően figyelte férjét, aki egyre zavarodottabb lett.

   Péter a feleségére nézett és csak annyit mondott neki – Sajnálom! De tényleg beszélgetnünk kell Gergővel! - majd sarkon fordult és indult a színpad irányába. De Éva szinte rohanva utána ment. Kriszta és Gergő csak azt látták, hogy Éva erősen gesztikulál, megfogja Péter karját, majd Péter valamit indulatosan válaszol neki. Látták, hogy heves vita alakult ki közöttük, majd Péter ott hagyta a feleségét és tovább ment. Éva pedig sírva rohant a ruhatárba. Kriszta és Gergő csendben nézte az eseményeket. Majd felhúzva a vállukat egymásra néztek és elindultak a helyükre.

    Előadás után aztán Gergő megvárta Pétert, Kriszta pedig Gergő és Péter felé indult - Na, akkor, szervusztok! Szép előadás volt, minden értelemben Péter! Megyek haza! Jó mulatást nektek!

  - Gyere velünk! - mondta neki Gergő - Meghívlak egy vacsorára! Gondolom, te Péter elmész majd Dorina után? Vagy a feleséged után? – kérdőn és kíváncsian nézett a barátjára.

  - Nem tudom, mit csinálok! Éva most már mindent tud! Dorina pedig nem veszi fel a telefont. Pedig most nagy szükségem lenne rá!

  - Na, barátom! Nehogy már ő legyen a bűnös most! Pocsék helyzet volt neki. Amúgy meg az a véleményem, hogy nem tudod eldönteni, melyik nő mellett akarsz élni! Egyszerűen nem értem a viselkedésedet. Ha meg Éva tudja, akkor menj haza és tisztázz mindent, zárd le a házasságod! Csak aztán menj Dorinához! Gondolom, nem így kell elintézni egy szakítást. De hát ez a te ügyed. Akkor jössz, vagy maradsz? - kérdezte kissé keményebben Pétertől.

  - Menjetek csak! Igazad van Gergő! Nem így kell lezárni egy házasságot! Neked is igazad van Kriszta!  – Gergő és Krisztina nem válaszoltak. Szomorúan nézték, ahogy visszafelé indult. Közben jöttek a zenésztársai is. 

  - Na, mi van? Te még itt vagy? - kérdezte tőle Árpi.

  -  Látod, nem? Nem érsz rá véletlenül?

  - Én? Hát ráérek, de miért? Beszélgetni akarsz? Nagy a zűr?

  - Az, meg innék is valamit most. Igen. Elég nagy. 

  - Rosszul áll a szénád? Na, gyere öregem! - azzal belekarolt Árpád Péterbe és elindultak az éjszakába.

   Dorina amikor hazaért, levetette magát az ágyra és zokogni kezdett. Talán hozzájárult ehhez Krisztina délutáni fejmosó beszéde is, amin most gondolkodott csak el igazán. Miután jól kisírta magát átöltözött, elgondolkodva járt-kelt a lakásban, kikapcsolta a telefonokat. Biztos volt benne, hogy Péter hívja majd, de nem akart most vele beszélni. Bekapcsolta a rádiót, valami zene szólt, töltött magának egy pohárba vörös bort, leült a fotelba és gondolkodott. Behunyta a szemét és arra gondolt, hogy akkor most elbúcsúzik ettől a szerelemtől – Igen!  - gondolta - Ha valóban igazi, nagy szerelmet érezne irántam, már rég ott hagyott volna csapot-papot. Szereti a feleségét is. Hazudik neki is, nekem is.  Nem vállal, nem vállalja a gyerekeimet. Hogyan is gondolhattam!  Hogyan is reménykedhettem! - ahogy ezeket gondolta, csak folytak a könnyei. Éppen felállt, hogy lefekszik és megpróbál aludni. Ekkor csengettek. Szép lassan indult az ajtó felé. - Ki lehet az? - ránézett az órájára, majd kinyitotta az ajtót. Péter és Árpád állt az ajtó előtt. Dorina mozdulatlanul nézte őket.

  - Beengedsz bennünket? - nézett Dorina meggyötört arcára Árpi, majd az előszobába lépett Péterrel - Én csak pár percig maradnék. De muszáj volt Pétert elhoznom, mert még hülyeséget csinált volna.

  - És miért ide hoztad? Vidd a feleségéhez!

  - Nem, nem. Majd oda elmegy magától, de most azt hiszem, rád van szüksége. Veled kell, hogy beszéljen először.

    Dorina nem mozdult. Péter csak állt az előszobában, Árpád pedig tuszkolta befelé a szobába, majd hátra szólt Dorinának, aki szótlanul követte őket.

 - Ne haragudj Dori, de nem vagyok hajlandó társa lenni egy felesleges ivászatban, mert azt képzelte a kedves barátom, hogy majd leissza magát, és akkor rendbe jön minden. Szerintem beszéljétek meg, amit meg kell és, ha utána elzavarod Dori, akkor elzavarod! De most beszéljetek még egymással! Szerintem ez most mindkettőtöknek fontos. Na, szia! Szia Péter, én el is megyek, kikísérsz Dorina?

   Dorina lassan magához tért, elnézte közben Péter gondterhelt arcát. Nézte ezt a férfit, akit még most is szeretett.  Majd aztán fogta magát és kikísérte Árpádot az ajtóig.

    Mikor Dorina visszament a szobába, Péter ott ült nagykabátostól a fotelban. Csendben volt, maga elé nézett, láthatóan magába roskadt. Dorina maga sem tudta, hogy mit fog tenni. Belépett a szobába. Egymásra néztek hosszan, majd odaállt Péter elé.

   - Nos? Akkor mi legyen Péter?

     Péter zavartan felállt - Ha gondolod, elmegyek... Elég bánatot okoztam neked. Mindenkinek igaza van. Még a feleségemnek is. Gyenge és gyáva alak vagyok. Nem tehetek róla, de a lányaim, a gyerekeim... Elvesztem őket.

    - Akkor menj hozzájuk! Nekem most már elég volt ebből a most már fájdalmassá vált szerelemből. Szeretlek még, de azt hiszem, nem megy így tovább, ez ma este kiderült... Tulajdonképpen kivel akarsz akkor élni?

 - Veled. Hiszen ezerszer elmondtam már.

 - Értem. Jó ez nekünk így? Jó ez neked így? Lassan fél éve, hogy létezünk egymásnak. Ha olyan nagyon szeretsz, akkor hogy van ez nálad? Azt hiszem, a feleségeddel való találkozásom felnyitotta a szememet. Szereted őt is Péter. És nekem ez így nem megy tovább. Azt hittem egyszerűbb lesz ez a dolog kettőnk között. Túlságosan szeretlek, és azt hiszem, nem tudok osztozkodni rajtad.

   Dorina közben feltett egy szomorú hangulatú lemezt, majd meggyújtott két gyertyát és leült a Péterrel szembeni fotelba. Egy ideig szótlan szomorúsággal hallgatták a zenét. A szaxofon és a trombita válaszolgattak egymásnak, egyre szomorúbban és erőteljesebben.

  - Te aztán tudod, hogy mit hallgassak most! - nézett rá szomorúan Péter - Ne haragudj rám! Add a kezed legalább!

   Dorina erre kissé keményen válaszolt.

 - Nem, nem adom!  És várom a válaszodat. Mit akarsz tenni? És ne kérj bocsánatot!  Ne magyarázkodj!

 - Nem magyarázkodni akarok. Igen, nehezen tudtam dönteni, de ma rákényszerültem. Tudtam, hogy örökké nem tarthatom fenn így a házasságom és majd így te sem létezel a számomra. A házasságomat nem is akartam fenntartani, a gyerekeim miatt volt az egész! Tudod jól, hogy nem hazudtam neked soha, és tényleg szeretlek. Minden gondolatomban te vagy.  De, ha akarod, akkor elmegyek most.

  - Hát akkor menj! – mondta Dorina és láthatóan küszködött a könnyeivel.

    Péter felállt. Dorina mögé lépett, Megfogta a neki háttal álló nő vállát.

  - Ha mindent lezártam otthon, visszajövök. Örökre visszajövök. Persze, ha visszafogadsz. Nagy hibát követtem el! Veled és Évával szemben is. Lehet, hogy valóban nincs rá bocsánat.

  - És ehhez ez az este kellett? A történtek? Tudod ez a szomorú...

  - Teljesen igazad van. Ma este, a szünetben, nagyon megsértettem Évát. Egyszerűen megmondtam neki, hogy az a Dorina, akit Gergő barátnőjének hisz, az a nő, az én szerelmem. Tulajdonképpen ezzel mindent megtudott. És többet nem hazudozok senkinek. Tudom, nem így, és nem most, hanem már sokkal előbb meg kellett volna ezt tennem! Nem vagyok hajlandó kilépni az életedből, és nem vagyok hajlandó ezt a szerelmet lerombolni.

    Dorina nem szólt semmit, hosszan nézett Péter szemébe, aki lassan elindult a kijárati ajtó felé.

    - Akkor most lerendezek mindent. Visszajöhetek majd?

    Dorina könnyekkel a szemében fejének bólintásával mondott igent. Az ajtóig kísérte.