Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindörökre

2018.01.22

 

biztato.jpg

 

Biztató

 

Születéstől koporsóig

mennyi mindent cipelsz

magaddal?

Mennyi felesleget!

Ne törődj ezzel,

az idő majd válogat,

megkönnyíti terhedet.

Mire megpihensz,

fáradt lesz arcod és mosolyod,

de amikor megkondul a lélekharang

 szemed majd békésen becsukod.

 

De addig még

 menj előre, menj!

Mert menni kell, tenni kell!

Neked még élned kell!

 

violin.jpg

 

Nélküled és Veled

 

Távolság:  - Kelet

Távolság: – Nyugat

Egyedüllét = Szibéria

/Jégcsapok, hóviharok/

Más: fullasztó mocsár,

Fülledt trópusi nyár.

Vagy: az éjben les rád a halál,

Vérszagú keselyük gyülekezete

körbezár.

Vigyorgó torz arcodba röhög,

Menekülnél, de leköt egy rög.

Aztán: elhal a zaj,

Már semmi baj.

Itt vagyok újból a csendben,

Eső utáni friss mezőben,

Réti pipitér tarka özönében,

Veled kettesben.

S most érzem a Világot!

Fogom a Napot

Eldobom a Távolságot

Elkapom a Hangod

Észrevétlenül Beléd bújok.

És Te talán nem is tudod

A szívemet simogatod.

 

11-romtemplom-titka.jpg

 

Romtemplom titka

 

Rügy pattan,

krókusz kukucskál,

szél lebbenti a szoknyám,

arcomat cirógatja a Nap

madarak trillája zenét ad.

Kék szemed izzik a szívemben,

átölellek  forró szerelemmel.

Zöldellő gyepszőnyeg lesz az ágyunk

Kék ibolya lesi mosolyogva  nászunk.

 

harmatos-emlekek.jpg

 

 

Harmatos emlékek

 

Hajnali,  mezei harmatban

sétálok magamban,

fiatal nyárfaerdőben,

a hosszúra nyúlt fatörzsek között

a kelő Nap fénye átszűrődik,

egy barna őzfej  kukucskál rám messziről.

 

Mezei pacsirta hangja töri

meg az erdő melletti vadvirágos rét csendjét.

Távolabb lucfenyők sötét kapujából

zöldike trillázik, csicsereg.

 

Felettem egyre jobban kéklik az ég,

kutyám szaladgál, szimatol,

Időnként hátra néz, ott vagyok – e még?

 

Mélyet lélegzek, a dús fenyők

illatát magamba szívom.

Hallgatom az erdő zizzenését.

És hirtelen, csak úgy...csak úgy...

 

Visszapillantok az emlékeimben elbújt

kék szemedre:

Akkor, ott,  fogod a kezemet,

a  harmatos fűben ,

hajnali friss illatú mezőben

egymást ölelve ragyogunk.

 

Átnyújtom  Neked szívemet,

Te pedig

harmatos virágú szerelmeddel

öntözöd a  lelkemet.

 

12-te.jpg

 

Te

 

Félkörben nádas, ott távolabb fű,

Alattam forró homok, előttem a víz,

Felettem tiszta  - akár a szemed -  kék ég,

 

Mellettem                                              Te!

Karomban                                             Te!

Szememben                                          Te!

Lelkemben                                            Te!

Agyamban                                            Te!

Ereimben                                              Te!

Bennem                                                Te.

 

Nádasban, fűben, fában ,

Sárgában, kékben, vörösben,

lilában, hidegben, melegben

örömben és fájdalomban  –

 

Ha nem vagy itt akkor is              Te!

Mindig csak                                  Te!

A halálon túl is csak                     Te!

                            Mellettem                                     Te!

 

Csillag az égen, Te és Én a fűben

Előttünk a víz, alattunk a fű,

Távolabb kavicsos part, félkörben nádas.

 

Nászunkat nádi békák

zenéje visszhangozza

az egész világnak!

 

Az éjszakában egy sikoly repül az éjbe

És senki nem tudja mit jelent, csak  Te!

10mindorokre.jpg

Mindörökre

 

Sétálunk az éjsötétben

hó borítja a gesztenyesort.

Csikorog lábunk alatt a tél,

sötét hajad forgatja a szél.

Hópihék  táncolnak,

csillagok pislákolnak

a Hold zenél.

Hidegtől pirosló tenyerünk

összeér.

A szívünk dobban,

halkan moccan, kék szemed

gyönyörűt mesél! Szobádban

pattogó tűznél hullnak a ruhák,

eltűnik a tél, a hideg hópihék.

Teliholdas szerelemben fürdünk,

kacajok, örömök simulnak össze.

És hisszük mi ketten, hogy minden

így marad majd :

 

        Mindörökre!

 

21-elszakadas.jpg

 

Elszakadás

 

Ruháink megkoptak, a gombok leszakadtak,

a foltok, amiket felvarrtunk, ismét kilyukadtak.

Hajunk és bőrünk színe is sápatag!

Összetartó, megszokott láncszemek lazultak meg,

széthulltak ,mint a gyöngyszemek!

 

 

Kérdőn, és némán csodálkozunk.

Az a nagy szerelem!

Az a nagy lángolás!

A hosszú évtizedek!

A megcsendesedett érzelmek!

És lám! Mégis vége lett!

 

Megkopott, elfáradt, késői üzenet!

 

hideg-csend.jpg

 

Hideg csend

 

 

Keresem szemedben a múltat,

kéklő égbolt tiszta pillantását.

Visszahoznám az időt,

a szépet, a jót.

De hiába minden.

 Fáradtan, betegen, kiégetten

mint egy idegen, úgy

botorkálsz  körülöttem.

 

Hideg árnykép lettél.

Múltat temető tetszhalott.

Görnyedt fájdalomként

cipeled sorsodat.

Talán megértem,

de elfogadni nem  tudom.

Hát bezárom, ami volt.

A rosszat és a jót is.

És csak mondogatom:

- A mennyben! Majd ott!

Amikor testünk majd

csillagként ott  ragyog!

Akkor leszünk ismét

Boldogok.

 

nincs-bocsanat.jpg

 

Nincs bocsánat

 

Nincs, nincs bocsánat!

Bennem már tengernyi

a bánat!

Kalandgyűjteményeddel

korbácsoltál,

hazug ígérgetésekkel,

porig aláztál.

 

Múltból előbukkanó

szerelemillúziókkal

próbálkoztál,

szerelemrongyokkal

takaróztál.

 

Nincs, nincs bocsánat!

Elhagylak én is!

Akár a többi szerelemkotorék!

 Tüske voltál, megszúrtál.

Kihúzlak magamból;

Tudom, egy ideig fáj!

Magamból örökre kizárlak!

És nincs, nincs többé bocsánat!

 

csillag-lettel.jpg

Csillag lettél

 

Már nem dobban

a szív,

már nem ölel

a kéz

már nem serceg

a toll

már nem kattog

az írógép.

Csillag lettél!

Minden este

fent ragyogsz az égen!

Gyertyát gyújtok,

Isten bocsánatát kérem!

Lelked, nyugodjon békében.

 

halotti-csend.jpg

 

Halotti csend

 

Csak ülök magamban.

Este van.

Csend és sötét.

 

Szívemben emlékajtó nyílik:

Véget ért az előadás, a függöny

lehullt.

Éjfélt ütött az óra s Te ott

vártál rám mosolyogva.

Poharunk összekoccant,

szívünk szerelemtől

 dobbant.

 

Akkor és ott kezdődött.

Az a viharvert szerelem,

 a sem veled, sem nélküled

 vad küzdelem,

 az évtizedeken át tartó

 furcsa  szimbiózis.

 

Minden nap üzensz nekem, perlekedsz.

Vádolsz és felelősségre vonsz.

 

- Talán rosszul szerettünk!

   - Talán másképp kellett volna!

Kiáltok én sikoltva.

 

Így ülök magamban,

a csendben,

Az esti sötétben.

A múlton merengek fájón.

 

makkosi-emlek.jpg

 

Makkosi emlék

 

Hó hull a hajamra, zúzmara csillog,

Tél tündérek suhannak a csendben,

bujkáló  manókkal incselkednek.

Hideg szél festi pirosra az  arcom.

Fogolykiváltó templomtornya

már látszik.

 

Kutyacsaholás zavarja

a fehérbe burkolt makkosi tájat.

Harang kondul, hópihe kavarog.

A templomajtó kitárul s csodát látok.

Szellemalakod ott áll mellettem:

-  Veled vagyok, Vigyázok Rád! -

Válaszolnék, de eltűnsz.

Mária szobra néz rám:

Könny hull a szeméből.

Letérdelek, mécsest gyújtok,

Kezem összekulcsolom,

Fohászom mormolom!

 

Kint a hóesésben táncra perdülnek

a hópihék, szél süvít, nagyot nyögnek a fák.

Megrezzen egy bokor, fekete rigó

füttyögve reppen el fejem felett.

Emlékképek özöne tölti be lelkemet.

 

csillaglelek.jpg

Csillaglélek

 

Csatangolok a sűrű hóesésben,

hósapkás fák és házak között.

Hóember sárgarépa orral,

szén szemmel vigyorog .

 

Ablakokban karácsony fénylik,

az égen csillag ragyog!

Cinkék és rigók versenyt röpködnek,

csusszannak a szánkók,

a domboldal gyerekzsivajtól zeng.

 

Magányosan szédelgek a fák között.

Karomat az ég felé nyújtom.

Várom, hogy szétnyíló tenyerembe

hulljon az égi  Csillagom.

 

megorizlek.jpg

 

Megőrizlek

 

 

Álmomban gyakran visszajársz.

Vádló kék szemed hosszan néz;

Mosolyba forduló szád megigéz.

Elmentél örökre, és mégis élsz.

 

Őszben és télben -

ahol, megismertelek.

Tavaszban, nyárban -

amikor, megszerettelek.

Ezernyi hónap, évtizedek :

záporok, viharok,

könnyek, sóhajok,

szerelemtől izzó

mozdulatok.

Levelek, tárgyak!

Búgó hangod,

 reggeli borotvaillatod!

A meghitt esték, a közös

csatangolások, meddő

viták és viharos válások.

                  

                  

A fejfádon szalagokat

lenget a szél.

Mécsest gyújtok, Rád gondolok.

 

Csak a tested ment el.

Minden, minden más itt maradt.

Felhőbe burkolt lelked megsimogat;

Egy könnycsepp gördül le arcomon,

és  motyogom:

Őrizlek, megőrizlek!

Szerettelek.

 

esik.jpg

 

Esik

 

 

Eső mossa ablakom.

Könny a szívemet.

Kopogó cseppek

Rád emlékeztetnek.

 

Őszi séták kettesben,

kezed fogta kezemet:

szívünk együtt dobbant,

meleg szobában ültünk,

öledbe hajtottam fejem,

Vivaldi őszi zenéje még

most is itt van velem.

 

Szél fütyül. Őszi levél

táncra perdül. Könyvedet

lapozom, hátha átölelsz

mint akkor, azon az estén,

fenn az Avason. Amikor

Jégvirág nyílt az ablakon.

Pattogó tűz volt a fény,

csend és hófedte fenyvesek!

Karikagyűrűk csilingeltek.

 

Hanga virág lettem általad,

Cserépben tartom magamat.

Virágzom a hideg őszi szélben,

Rád gondolok a kopogó esőben.

 

gondolok-rad.jpg

 

Gondolok rád

 

 

Gondolok rád, emlékezem.

Hangod itt motoszkál bennem.

Múltunk elszakíthatatlanul

összeköt.

Ha már nem vagy,

akkor is vagy!

Hiába küzdök

ellened.

 

Levélcserepek, emléktemetők,

piros szalaggal átkötve fiókban

hevernek:

Préselt virágszirom,

gyöngy, nyaklánc,egy apró

kődarab, kagyló a homokból...

És ez a hímes tojás!  Emlékszel?

Tömjénfüstös húsvéti este volt.

Majd a megváltó körmenet!

 

Hol vagy most? 

Ugye csak elbújtál,

 hogy rám ijessz?

A való most az álom,

 és álom a valóság!

 

meg-faj.jpg

 

Még fáj

 

Szaggatom a múltat, kutatom

mi volt a baj, mitől törött el,

mitől lett ennyi cserép bennünk,

miért ostoroztuk annyit a lelkünk?

 

Kisiklott életünk elszaladt,

Gyöngyizzadó

Kagylószerelmünk

Kettétört, megszakadt!

 

Még fáj, még nem gyógyult

be a seb, még gyöngyemlékek

vesznek körbe.

Még itt élsz bennem,

lassan és fájón lecsöndesedve.

 

melankolia.jpg

 

Melankólia

 

Csak a csend üdvölt, csak a Semmi van.

Néma tárgyak koppannak idegenül.

A melankólia fekete fátyla lebeg.

Múlttüskék  gyógyultnak hitt sebei

sorban szakadnak fel, fájdalmas Emlékek

gurulnak szobám falai között.

Nem tudok szabadulni!

Rozsdás cellafalak vesznek körül.

Hiába sír a hegedű, hiába pereg a dob,

szaxofon, trombita is harsog,

kerti virágok esti illatát lengeti a szél,

de bennem csak elkopott, megsárgult

Múltam zenél.

Monoton, gyászos, fekete hangok

pókhálóba csavarodva zokognak.

Gyertyáim is csonkig égtek!

Hiába motyogom, feledni kell Téged!

 

 

tengeri-magaby.jpg

 

Tengerparti üzenet

  

Hallod a tenger hangját ?

Hallod a sirályok kiáltozását?

Érzed a tenger sós ízét?

Hallod esténként te is a hullámok

morajló énekét?

Látod a távoli fehéren világító

kopár, sziklás hegyeket?

 

Kérdezem.

Hozzád beszélek.

Nem válaszolsz.

Akkor mesélek.

 

Itt fekszem a forró homokban,

kezem egy kavicsot szorongat.

Szemem behunyom.

Muzsikál a tenger.

Hallgatom.

Azúrkék égbolt a fejem fölött,

Ragyog rám a Nap!

A távolban

vastagtörzsű pálmafák bólintanak.

Lágy, meleg szellő simogat.

 

Jó itt! Még így is.

Ebben a tengerzúgásos csendben,

Fekete kaviccsal a kezemben.

 

kis-borond-szerelem.jpg

 

Kis bőrönd szerelem

 

 

 

Akácfás, kedves kis utca volt ahol laktál.

Lágy nyári szellő suhant az ablakok alatt.

Kezemben kicsi bőrönddel érkeztem,

izgatottan csörömpölt a szívem;

Vajon milyen lesz veled majd az életem?

 

( ezernyi sóhaj , álom és vágy,

viharos szerelem és dúlt csaták,

ronggyá tépett hétköznapok

virággá varázsolt vasárnapok

gyertyafényes ünnepek:

boldog - boldogtalan évtizedek )

 

Kicsi bőröndöm most előveszem.

Egykori múltunkat

pakolgatom, jól összegyűröm, hogy

elférjen minden egy helyen.

 

Majd bezárom

a bőrönd fedelét , tétova mozdulattal

szobám egyik sarkába teszem.

Hagyom, hogy pihenjen most már

ez a bőröndnyi Szerelem.

Kattints rá!

https://youtu.be/