Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zorongo 2.

2012.09.09

 

meghalt-hajnalban.jpg


 

 

Meghalt hajnalban


  

 

Négy holdnak éjszakája

s egy elhagyott fa,

egyetlen árva árnyék

és egyetlen madárka.

 

 

Keresgélem húsomban

emlékét ajakadnak,

forrást csókol a szél is,

s elsuhanhat.

 

 

A Nem-et, amit te adtál, 

kezemben hordozom én már,

mint egy citrom viaszból,

olyan fehér már.

 

 

Négy holdnak éjszakája

s egy elhagyott fa... 

Látom egy tű hegyében 

szerelmemet forogva

 

 ( Jékely Zoltán )

 

 

7334_80812fa6f548f280966294c6b59a1917_big.jpg

 

 

 

TÁJ

 

A délután tévedésből

hidegbe öltözött. 

 

Gyermekek ámuldoznak

párás ablak mögött:

egy sárga fa madárraj

lett  s - huss ! - elköltözött.

 

A délután elnyúlt

két folyópart között,

s almaszín pír remegett

a kis tetők fölött.

 

( András László )

 

Kép

Preciosa és a szél

 

Csöngős dobján dobolgatva

Preciosa könnyen lépdel

a kristályos, babérlombos

vizi-földi szűk ösvényen.

Szökik a csend. Felverte a

zenebona. Nem ég csillag.

Lent a tenger halkan dúdol

a halakkal dús éjjelt ringat.

Bóbiskolnak a vámőrök

a Sierra sziklás ormán, -

így őrzik az angol zászlót

a ház karcsú fehér tornyán.

S lent a víznél a cigányok

közben azzal szórakoznak:

házat raknak csigahéjból,

s zöld fenyvesből gallyat hoznak.

 

Csörgős holdján csengetyűzve

Preciosa könnyen lépdel.

Felkönyököl láttán a Szél,

ki nem alszik s mindig kémlel.

E meztelen, nagy Szet-Kristóf

fogát feni, száját nyalja,

ugy nézi a lánykát, amint

édes dalát dobolgatja.

- Kislány engedd felemelnem

szines szoknyád bő szegélyét,

nyisd meg antik ujjaimnak

kerek hasad rózsakékjét.

 

Preciosa messzedobja

csörgős dobját szaladtában,

fut utána a Szél-szatír,

meleg karddal a markában.

 

Zaját ráncolja a tenger.

Sáppadnak az olajágak.

Megkondul a hó hűs gongja,

árnyfuvolák fuvoláznak.

- Fuss, menekülj Preciosa,

a kéjenc szél meg ne fogjon!

Fuss, menekülj, Preciosa!

Nézd, hogy rohan fel a dombon!

Hulló csillagok szatírja,

hogy csillog a nyelve pírja!

 

Preciosa félve fut a

fenyők fölé, hegy csúcsára

s lihegve és kifulladtan

lép az angolok házába.

 

Felriadva a nagy zajra

a három vámőr is befut,

libeg-lobog a köpenyük

s félrecsapva a sapkájuk.

 

Az angol úr a cigánylányt

megkínálja langyos tejjel,

majd boróka-pálinkával,

de az bizony néki nem kell.

 

És míg sírva elmeséli

kalandját a jó népeknek,

a Szél foga nekicsorbul

a pirosló háztetőnek.

( András László )

  

Kép

 

 

Szonett

 

Félek, hogy elveszíthetem szobor

szemed csodáját s elszállhat a pára,

amelyből éjjel nyílik arcomon

lehelleted magányos rózsaszála,

 

Fáj,fáj, hogy nem vagyok több partodon

ágatlan törzsnél, s oly lüktetve fáj ma;

nincs virágom, gyümölcsöm, húmuszom,

mit gyötrelmeim mohó férge vájna.


 

Ha te lettél már rejtett, titkolt kincsem,

keresztem, csorgó kínom, - másom sincsen, -

s lettem én büszkeséged tűrt ebe,

 

mi enyém már, ne hagyd, hogy elveszítsem,

s - futó folyóm! - engedd, hogy ékesítsen

meglopott őszöm hulló levele.

 

( András László )

 

Kép

 

     

Délután
 
 
 Járt-e az én Luciám
lábával a patakban?
 
 
Három hatalmas nyárfa
s egy csillagocska.
 
 
A csend, a béka-rágta,
nagy fátyolhoz hasonló,
amelyre festegettek
apró, zöld pettyeket.
 
 
S a folyóban
egy korhadó fa
körkörös vízgyürűkben
szirmát kibontja.
 
 
S a viz felett én akkor otta
egy granadai barna lányról álmodoztam.
 
 
( Jékely Zoltán)

 

Kép

 

Szerenád

 

Mosakszik a folyóparton

az éjszaka s Lolitának

kerek mellén szerelemtől

haldokolnak az olajágak.

 

 Haldokolnak az olajágak.

 

Bőrén dalol az éjszaka

s a tavaszi hídon árad.

Sósvíz mossa s tubarózsa

lángoló testét Lolitának.

 

Haldokolnak az olajágak

 

Ánisízű ezüst éjjel

leng a tetőn és csillog.

Ezüst csermely, ezüst tükrök

és ánisízű fehér combod.

 

Haldokolnak az olajlombok.

 

( András László )

 

 

 

 

hold.jpg

 

 

 

A holdas hold románca

 

 
Tubarózsás krinolinban
 
jött a hold a rézhámorba.
 
A fiú csak nézi, nézi.
 
Ámul a fiú a holdra.
 
Szél támad és emelkednek
 
karjai a holdas holdnak,
 
s tömör ón-mellei tisztán
 
s buján előtolakodnak.
 
Hold, hold, fuss el, mert megjönnek
 
a cigányok, vennek koncra,
 
szívedből is gyűrűt vernek,
 
fehér pénzt a nyakláncokra.
 
Gyerek, addig hadd táncoljak
 
s ráhagylak a cigányokra,
 
megtalálnak itt az üllőn,
 
szemecskéid zárva, oltva.
 
Hold, hold, fuss el, én már hallom,
 
cigánylovak dobrokolnak.
 
Gyerek, ne dűlj e fehérre
 
keményített sok fodornak.
 
 
 
Dobogott a síkság dobja,
 
verte ló paták galoppja.
 
Hámor homályán a gyermek,
 
szemecskéi zárva, oltva.
 
 
 
Olajfák közt a cigányok
 
bronzálomként lovagolnak.
 
Jönnek. Szemük félig hunyva,
 
de a fejük égbe horgad.
 
 
 
Jaj, de huhog az a bagoly!
 
Csupa jajszó a fa orma!
 
Sétál a hold föl az égre
 
egy kisfiú kezét fogva.
 
 
 
Rézhámorban a cigányok
 
sikonganak, háborognak.
 
Szél az őre, szél az őre,
 
szél az őre hámoruknak.
 
 
 
( Nagy László  )
 
 

 

Kép

 

 

Lovasember éneke

 

Córdoba.

Magány s messziség hona.

 

Tarisznyámban olajbogyó,

fekete kancámon a

telihold, s én mégsem érek

falaidhoz Córdoba.

 

Vörös hold, fekete kanca

szállj a szélben! Már soha

nem érlek el, a halál les

tornyaidról, Córdoba!

 

Ja, repülj csak bátor kancám!

Jaj, hosszú az út oda!

Jaj, előbb ér el a halál,

mint én téged, Córdoba!

 

Córdoba.

Magány s messziség hona.

 

( András László )

 

Kép

 

  Halálos szerelem

 

- Mi csillog ott a tornácon

estidőben nyugovóra?

- Zárd be fiam már az ajtót,

tizenegyet üt az óra.

- Szemeimben akaratlan

négy lámpásnak fénye lángol.

- Biztos rezet tisztogatnak

s az villan az éjszakából

 

Mint fonnyatag ezüst gerezd,

a fogyó hold sugár-fénye

sárga hajkoronát borít

sárga tornyok cserepére.

Remegve zörgeti az éj

az erkélyek zárt ablakát

s a félő, fázós idegent

falkákban űzik a kutyák.

A tornácról bor és ámbra

illat száll a szeleken át.

 
 

Ázott, nádszál-ízű szellők,

göthös hangok, öreg szavak

kondultak a búbos éjfél

törött árkádjai alatt.

Aludtak az ökrök, rózsák,

csak a nagy fény lobbant egyre,

sárkányölő Szent György-dühvel

a tornácról az ereszre.

A völgyekből bús asszonyok

férfivágyó vérük hozták.

Nyugodtak, mint tépett virág,

csak a combjuk, mint a zsarát.

Folyómenti vénasszonyok

sirdogáltak a hegy megett,

emlék,hajfürt, régi nevek...

A pillanat multba mered.

Meszelt falak préselték az

éjet fehér négyszögekbe.

Szerafinek és cigányok

harmonikáztak nevetve.

- Édesanyám, ha meghalok,

az urak is hadd tudják meg.

Küldözz széjjel észak –délnek

azúrszínű sürgönyöket.

Hét sikoly és hét rőt vércsepp

hét dús pipacs nyiló szirma

tört meg opál tükrük fényén,

sötét szobák sötét mélyén.

Teli lemetszett kezekkel,

virágkoszorúval telve,

káromlások és szidalmak

Özöne szólt valamerre.

S az ég rácsapta az ajtót

síró erdők harc zajára,

míg a messzi tornácokon

lobogott a négy fény lángja.

 

( András László )

 

Kép

 

Viadal

 

A meredély közepére

albaceti bicskák éle

villan, mint a halak háta

s megfürdik az ellenvérben.

A völgy méregzöld gyepére,

kemény  kártya-fényből vágva

rajzolódik bokros lovak

s vad lovasok küzdő árnya.

Egy olajfa ágai közt

két vénasszony szepeg félve,

a viadal ősz bikája

öklel a fal fehérjére.

Fekete angyalok hoznak

hóvizet és patyolatot, -

szélesre tárt, albaceti,

de bicska-szárnyú angyalok.

Juan Antonio de Montilla

holtan gördül a hegy hátán ;

liliomos délceg teste,

- gránátvirág halántékán –

tűz-kereszttel lépdel most már

a halálnak országútján.

 
        *
 

A bíró a csendőrökkel

az olajfék között lábal.

Néma kígyók dala vegyül

sikos vérnek sikolyával.

Itt az történt, csendőr urak,

ami szokott : egy lány miatt.

Van négy római halottunk,

És öt más, kártágóiak.

A fügefáktól és meleg

zajoktól bolond alkonyat

ájultan hull és befedi

a sebes legény-combokat.

S a lenyugvó nap sugarán

fekete angyal-szárny suhog.

Szállnak hosszú hajfonatú

és olaj-szívű angyalok.

( András László )

 
 

in-memoriam.jpg

 
In memoriam
 
 
Édes nyárfa,
Édes nyárfa,
Átöltöztél
Arany-lángba.
De tegnap még zöldeltél
Bolondul a nyárba,
Rajtad fütyölt
Sok madárka.
Ma elhervadtál
A kánikulában,
Akár én, a lelkem
Piros nyarában.
Terebélyed
Rab illat-árja
Ájtatos szívemet
Magába-zárja.
Mező kérges öregapja,
Édes nyárfa,
Te meg én, átöltöztünk
Arany-lángba.
 
( Weöres Sándor )
 

    

Flamenco - tánc

 

flam.jpg

 

 

   Menekülés New Yorkból
Két valcer a civilizáció felé

Kis bécsi valcer

(Pequeńo vals vienés)

 

Van Bécsben tíz leány,
egy váll, és ráborulva sóhajt a halál,
kitömött gerlékkel telt liget dermedten áll.
A hajnalból kis törmelék
a dér múzeumában látható,
egy termen ezer ablak ég,
ó, ó, ó, ó!
E dal csukott ajkadra való.

Ez a dal, ez a dal, ez a dal,
a halálra, konyakra és önmagára vall,
nedves uszályú tengeri hal.

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
pamlagba, holt könyvbe temetlek,
a zugoly poros bánatába,
a liliom sötét padlására,
a holdban lelünk nyoszolyára,
ez a tánc a teknősbéka álma,
jaj, jaj, jaj, jaj,
fogadd e dalt, törött derekú ez a dal.

Van Bécsben négy tükör,
hol ajkad s a visszhang egymásra tör,
hol zongorára írták a halált
és kékíti a kisfiúk haját,
a háztetőkön koldushad tolong,
a könnyeken friss koszorú borong,
ó, ó, ó, ó!
Fogadd e dalt, mely a karjaimba haló.

Mert téged imádlak, álmodlak árván,
a játszó kisfiúk padlásán,
Magyarország ódon fényére vágyva,
meleg délután lágy zsongására,
hó-bárány lépdel, hó-liliom rezdül
homlokod sima csöndjén keresztül,
jaj, jaj, jaj, jaj,
"örökre szeretlek", enyém ez a dal.

Majd Bécsben táncolok veled, az lesz a jó,
szép maskara lesz rajtam,
álarcom nagy folyó, partom jácintot ringató,
lábad között felejtem ajkam,
és lelkem fénykép-albumokban s liliomokban.
Lépteid sötét hullámaival,
mint hegedű és kripta, szerelmem, ó, szerelmem,
elhal e sok-szalagu dal.

(Fordította: Weöres Sándor)

 

 

alijan-alijanpour-dancing-couple-iv.jpg


“En Viena hay diez muchachas,
un hombro donde solloza la muerte
y un bosque de palomas disecadas.
Hay un fragmento de la mañana
en el museo de la escarcha.
Hay un salón con mil ventanas.

¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals con la boca cerrada.

Este vals, este vals, este vals, este vals,
de sí, de muerte y de coñac
que moja su cola en el mar.

Te quiero, te quiero, te quiero,
con la butaca y el libro muerto,
por el melancólico pasillo,
en el oscuro desván del lirio,
en nuestra cama de la luna
y en la danza que sueña la tortuga.

¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals de quebrada cintura.

En Viena hay cuatro espejos
donde juegan tu boca y los ecos.
Hay una muerte para piano
que pinta de azul a los muchachos.
Hay mendigos por los tejados,
hay frescas guirnaldas de llanto.

¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals que se muere en mis brazos.

Porque te quiero, te quiero, amor mío,
en el desván donde juegan los niños,
soñando viejas luces de Hungría
por los rumores de la tarde tibia,
viendo ovejas y lirios de nieve
por el silencio oscuro de tu frente.

¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals, este vals del “Te quiero siempre”.

En Viena bailaré contigo
con un disfraz que tenga
cabeza de río.
¡Mira qué orillas tengo de jacintos!
Dejaré mi boca entre tus piernas,
mi alma en fotografías y azucenas,
y en las ondas oscuras de tu andar
quiero, amor mío, amor mío, dejar,
violín y sepulcro, las cintas del vals.”

 

 

 

 

 

youtu.be